Szíria

A Kreml sajtószolgálata közölte, hogy Kardigan szultán fölhívta telefonon Vlagyimir Putyint. A közlemény szerint „átbeszélték a regionális problémák aktuális témáit, különös tekintettel a szíriai helyzetre”.

Tekintettel arra, hogy holnap Helsinkiben nagy randi lesz, és azon vélhetőleg Szíria központi téma lesz, valószínűsíthető, hogy Kardigan szultán szeretné elérni, hogy az orosz államfő a tortából szerinte neki járó szeletet kiküzdje.

Szíriában is többnyire csendes, várakozással teljesen háborúzgatnak a felek. Az utóbbi két napban Izrael is önmegtartóztató módon viselkedik.

Szíria: a jordániai határ menti menekültek hazatértek

Daraa szinte teljesen lecsitult. A jordán határvidéki menekülttáborokból a civilek kezdenek visszatérni.

A kormányerők pedig szorgosan gyűjtik befelé a martalócok nehézfegyvereit.

A Daraa Al-Balyad körzetben fegyveres csoportok továbbra is átadják a szíriai hadsereg súlyos fegyvereit

Es-Suweyda keleti térségében próbálkozott vallami támadásfélével a rémkalifátus, de belevásolt a foguk.

Hama tartomány északi fertályán az orosz légierőnek kellett ráncba szednie az Idlib latorrezervátumból kicsapó martalócbandákat.

Ezek kordában tartása amúgy Kardigan seregeinek lenne a dolga, de valahogy nem műkszik a dolog.

Raqqa környékén is növekszik a kurdokkal szembeni arab lakossági ellenállás. A kurdok nagyon sajátjukként kezelik állítólag arrafelé is a területet, csakúgy mint Hasakah tartományban.

 

Tervezgetik – szervezgetik saját államukat. Momentán erre az esélyeik igencsak kicsik.

Vlagyimir Sapovalov, a Moszkvai Állami Egyetem Történelmi és Politikai Intézetének igazgatóhelyettese a következőképpen fogalmazott a dologról: „Hangsúlyozni szeretném, hogy az egész világ – beleértve az ENSZ-t is – hangsúlyozza a Szíriai Arab Köztársaság területi integritása megőrzésének szükségességét . Csak az egyetlen és területileg ép Szíria az elfogadható, és a kurdok által ellenőrzött területeket vissza kell szolgáltatnia Szíriának.”

Vlagyimir Sapovalov pedig nem akárki a szakmában. Szavát még a Kremlben is meghallják!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Mindenki tűkön ül már a hétfői helsinki Putyin-Trump csúcsra várva. Csak a finnek nem. Ők serényen dolgoznak a tetthelyen.Még emléksört is piacra dobtak a jeles esemény alkalmából. Egy palack ára 4,2 euro. Egy helsinki bolt eladója elmondta, hogy ő 14 kartont rendelt az itókából. Egy kartonban 24 palack van. Valamivel kevesebb mint két nap alatt elfogyott a készlet. Újrarendelt. Most tízszer annyit, mert van olyan vevője, aki bontatlan kartonnal szeretne vásárolni.

Ma a Valdaj Fórumon Ali Khamenei iráni vallási vezető külpolitilai tanácsadója Ali Akbar Velayati kijelentette: Irán segíteni fogja Szíriát az amerikai agresszióval szemben. Mindaddig, amíg arra Damaszkusz igényt tart!

Daraa tartomány Jordániával határos vidékének ellenőrzését teljesen átvette a szír hadsereg.

Legalább 30 civil vesztette életét tegnap este egy légicsapásban Szíria Eufrátesz-menti részén.

Még nem tudni, hogy a „nemzetközi koalíció”, vagy az iraki légierő gépei támadták a Deir ez-Zor tartomány Irakkal határos Abu-Kemal térségében fekvő Baguz al-Faukani és Es-Sousa falvak rémkalifátusistáit. Azt sem tudni hogy torzonborzékat érte – e baj, csak azt, hogy sok a civil áldozat.

Az orosz Szputnyik hírügynökség úgy értesült a Szíriai Arab Hadsereg „egy nagyon magas beosztású parancsnokától”, hogy hamarosan Idlib latorrezervátum martalócainak móresre tanítására készül a hadsereg.

„Ha ezt a kígyófészket is kitakarítjuk, egy minőségileg új helyzet fog elállni Szíriában. Az ELKÖVETKEZŐ NAPOK idlibi eseményei kulcsfontosságúak lesznek a Szíria területén immáron nyolc éve zajló háború győzedelmes befejezése szempontjából”- nyilatkozta a nagyon magas beosztású. Ez pedig jelentheti AKÁR azt is, hogy Idlib uán az Eufráteszen túli országrészre fókuszáhat a kormányhadsereg.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Szíriában érezhetően alacsonyabb fordulatszámra váltott a háború. Futballvébé van, Helsinkiben csúcs lesz.  Meg hát délnyugaton is jól alakultak a dolgok.

Most inkább az északkeleti fertályon gerjed a hangulat, de ezt is inkább a közelgő Putyin – Trump találkozó alkuelőkészítésének tartják elemzők.

Hasakah tartomány fővárosában tegnap csetepaté robbant ki a kormánycsapatok és a kurd milícia között. Utóbbiak 2015 – ben birtokba vették a város Nishva nevű kerületét, miután onnan a szír hadsereg kivonult. Ám tegnap idejét látta a visszatérésnek. A kurdok ezt nem akarták. Ebből lett „egy kis vita”, de a szír katonaság „meggyőzte” őket, hogy mégiscsak jobb lenne, ha…

Így aztán napnyugtára szír állami zászlókra cserélték ki a kerület középületein a kurdok zászlait.

Ugyanakkor a tartományi fővároson túl tovább éleződik a helyzet a helyi lakosság és a kurdok között. Amely kurdokat az USA erőteljesen támogat. Pénzzel, paripával, fegyverrel.

Mindezek dacára jelentések szerint tegnap a rémkalifátus martalócai Deir ez-Zor Eufráteszen túli területén több olajkutat is elvaskároltak a kurdoktól az „Atallah” olajmezőn. Hírek szólnak egy alaposan meggyengült SDF – ről.

A délnyugati szekcióban a Daraa – katlanban nyugvópontra jutnak lassan a dolgok. A tartomány feletti ellenőrzés visszaszerzése jelentős szimbolikus erővel is bír a damaszkuszi kormányzat számára, hiszen 2011-ben innen indult útjára a terror.

Politikai elemzők szerint Helsinkiben Szíriával kapcsolatban az orosz államfőnek már csak két kérdést kell feltennie Trump bohócnak: mi a szándéka a kurdokkal? Meddig akar csapatokat állomásoztatni ott? (Hiszen számottevő latorerő már nincs az országban.)

A mostani daraai offenzívából ráadásul látványosan hiányoztak az iráni vagy az általuk irányított afgán, iraki vagy libanoni milíciák. Az akciót kizárólag a szír hadsereg vitte végbe, az orosz légierő alkalmi támogatásával. A latolgatások szerint ez gesztus volt az USA és Izrael felé orosz részről. Kerültek egy fölösleges beavatkozást, és bebizonyították hogy az orosz-szír-iráni háromszögben ki hozza meg az amerikai-izraeli latorpárost sem fenyegető döntéseket.

Folyamatosan zajlik a hadsereg által átvett terület átfésülése délnyugaton. Irdatlan mennyiségben kerülnek elő a háborús mókázás amerikai, francia gyártmányú kellékei.

Ma reggel már Idlib latorrervátum Daraaból érkezett új lakóit is értesítette a szír – orosz légipáros afféle „tisztelgő látogatást” téve: itt az új kvártélyhelyen illik ám tisztességesen viselkedni.

Az orosz lenta.ru hírügynökség tegnap este közölte a rémkalifátus telegramos hírgyárának délutáni készítményét. Eszerint Daraa tartomány Zajzun városában egy öngyilkostorzonborzuk megölt 35 orosz és szír katonát. A hírt egy fotóval illusztrálták, ami a helyszínen készült. És semmit nem ábrázol.

Az orosz HM mai közleménye szerint őnekik nincs információkuk arról, hogy Daraaban – vagy bárhol Szíriában – bármilyen okból, tegnap akárcsak meg is sebesült volna akár egyetlen orosz katona is.

Az orosz védelmi minisztérium elutasította a szíriai veszteségekről szóló jelentéseket

Viszont a rémkalifátus álhírének terjesztése miatt a közleményben rendesen lekapták a lenta.ru-t. (Joggal.)

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Elemzők Oroszországban úgy látják, hogy a Szíria déli-délnyugati részében kialakult helyzet immáron sürgetővé teszi Trump bohóc számára El-Tanf „deamerikanizálását.” Bár a helyzetet a „sors” hozta így, a vélekedés az, hoggy a jövő heti helsinki Putyin – Trump csúcson az amerikai vezérbohóc alkudozni akar El-Tanf kiürítéséért. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy szír részről akár maradhatnak is, hiszen teljesen elzárva Szíriától, és így már sok vizet nem tudnak zavarni.

Bashar Assad

Ugyancsak megegyeznek az elemzői vélemények atekintetben is, hogy Aszad hatalmas győzelem küszöbéhez érkezett a délnyugati országrész terrorbandái letörésével – likvidálásával. Sok ellenlábasa most hirtelen fölesküdött neki, a legveszettebbek pedig vagy kinyúltak, vagy elmenekültek.

A szír kormánycsapatoktól kegyelmet nem remélő an-Nuszra horda martalócai tömegesen igyekeznek átszökni Daraaból Quneitra tartományba. Ráadásul a már ott tanyázók is elkezdtek feszelegni, és több helyen is belekötöttek a szír hadseregbe. De mivelhogy az ISIS – hez hasonlóan rájuk sincs kiadva kilövési korlátozás, komoly vadászat indult rájuk Quneitrában is.

Az izraeli légierő – amint megindult a szír kormánycsapatok támadása Quneitrában tegnap este – támadást indított a fene tudja hányszáz kilométerre keletebbre fekvő – Homsz tartományban lévő „Tiyas” (T4) szír légibázis ellen. A bázison ISMERTEN iráni erők tartózkodnak. Az akcióban 2 darab F16-os, és 2 darab F15-ös izraeli repülőgép vett részt.

Az általuk kilőtt 6 darab „Dalila” típusú levegő-föld rakéta közül kettő csapódottbe a légibázison, míg négy rakétát és egy latorgépet a szír légvédelem lelőtt. Az agresszorcsapat ezt tapasztalva visszafordult, és elszelelt.

A Daraa katlanból egyébként nem kevés martalócvezér át tudott surranni Jemenbe. A takarodót megelőző létszámellenőrzésnél kiderült a turpisság, hogy a legnagyobbak hordáikat hátrahagyva leléptek.

A közlator állomány mintegy ezer egyede pedig buszozik Idlib latorrezervátumba. Orosz szakmai portálok szerint Kardigan gyűjteményét fogják szaporítani.

Komoly gondok vannak viszont Hasakah tartományban a kurdokkal.

Egyre több és hevesebb összetűzések vannak a térségben a kurdok és a helyi arab népesség között.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Szíria délnyugati csücskében úgy alakulnak a dolgok, hogy Bibi Netanjahu formát bont izgalmában.

Nincs értesülésünk arról, hogy a futballvébé ideje alatt valaki HIVATALOS ÁLLAMKÖZI látogatás keretében Moszkvába utazott volna, de az izraeli miniszterelnök most úgy döntött, hogy mennie kell.

Így aztán júéius 11-12 – én (az idén már harmadik alkalommal) Moszkvába repül. Vlagyimir Putyinhoz, hogy az „időről-időre esedékes” találkozójukon biztonsági kérdésekről tárgyaljanak.

„A két nagyhatalommal való rendszeres kapcsolattartás rendkívül fontos Izrael biztonsága szempontjából, de kiváltképpen fontos most” – jelentette ki Bibi. (De mintha nem ennyire lett volna fontos Oroszország véleménye az utóbbi három esztendőben. Szíria kapcsán legalábbis nem.)

Summa – summárum: Netanjahu két napra Moszkvába repül. (Hálálkodhat Fernandesnek, hogy kihagyta a 11-est. Mert ha Oroszország bejut a VB elődöntőjébe, akkor…)

Kérdés, hogy lesz – e még miről egyezkedni. A kormányerők ugyanis Szíria délnyugati részét hatalmas tempót diktálva vonják közvetlen ellenőrzésük alá a térséget, és fegyverzik le a latorbandákat. Ahol még vonakodással találkoznak, megy a telefon Hmeymimbe. A Szuhojok meg jönnek Daraaba. Rábeszélni.

Néhány helyen még nagy fölfordulást hagytak hátra a martalócok, de már nincs lövöldözés.

A kormánycsapatok egy egész hadseregnek elegendő gyilkoló eszközt gyűjtöttek már be.

Hej! Ha Valcman Nyalókakirály látná ezt a töméntelen MŰKÖDŐKÉPES „Javelin” szerkezetet!)

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíriában tehát lassak azért, de rendeződnek a dolgok.

Bibi Netanjahu számára is akad biztató hír. „Összkurd összefogással” Nyugat – Irán néhány városa östrom alatt áll. Marivan, Sanandaj és Baneh városok. Az iráni Forradalmi Gárda új elfoglaltságot talált magának.

Hmeymim orosz légibázisát tegnap este ismét a levegőből, drónokkal kóstolgatták. Teljesen sikertelenül, sőt nagyon kudarcosan. A frissiben telepített ús kiderítették a reptetőhelyet. Ami Idlib tartomány délnyugati részén, Jizr al-Shugurban VOLT! Csak volt, mert közben a légibázison nem csak a védelem munkálkodott. Néhány orosz repülőgép is elindult a jelzett terület fölé.

Szíria

Tegnap délután a Szíria délnyugati fertályán Es-Suwayda, Daraa és Quneitra egyesített martalócvezérkara fegyverszünetért rimánkodott az orosz összekötőknél. Ellenállásuk ugyanis teljesen összeomlott, és a szír kormányerők a jordán határtérség fölött átvették az ellenőrzést.

Zajlik az alkudozás, amelyből az izraeli határ mentén tanyázó rámkalifátusistákat mindenki kihagyta. Most a zsidó államon múlik az életük. Ugyanis:

– az ilyen – olyan bandák feltétel nélkül megadják magukat, és irány Idlib lattorrezervátum,

– a Golan – fennsíkról is kivonulnak,

és helyükre a Szíriai Arab Hadsereg egységei vonulnak be. A közigazgatás ismét Damaszkusz alárendeltségébe kerül.

A megállapodás a hírek szerint megköttetett. A „csücsökben” ragadt kalifátusisták szövetségesek nélkül maradtak. Izrael pedig eldönti, hogy kitartottjait beengedi – e területére, vagy ő maga gyilkolja őket halomra, esetleg bevárja amíg megteszi ezt a szír hadsereg.

Izrael lelkületét figyelembe véve, az áteresztéses opció kizárt. Minden nyomot el kell tüntetni.

Jelentések szerint zajlik a martalócbandák lefegyverzése, és a terület átvétele a határátkelőkkel, utakkal együtt.

„Félő”, hogy a helsinki csúcsra Trump bohóc aduász nélkül érkezik Szíria – ügyileg.

Ráadásul tegnap közölte az ISIS „hírügynöksége” az Amaq, hogy Deir ez-Zor tartományEufráteszen-túli területén rajtaütöttek egy amerikai társulaton. Az eset Al-Nimalia település közelben történt, és ezt független hírforrások is megerősítették. A buliban legalább négy amerikai katonát, és valamennyi SDF – es kurdot megöltek.

A diplomácia pedig futball – és nyári szünetet tart. Szíria – ügyében egyelőre MÁR nincs miről tárgyalni.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Tegnap kiderült, hogy amikor június végén Vlagyimir Putyin fogadta Trump bohóc John Bolton nevű nemmzetthbiztonsághy tanácsadóját, az arra kérte az orosz államfőt, hogy beszélje rá Iránt: vonja ki csapatait Szíriából, mert azok létükben fenyegetik a Gazdaállamot.

Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője tegnap a témát firtató újságírói kérdésra azt válaszolta, hogy „…korábban már ezzel kapcsolatban mindent elmondott, nincs új hozzáfűznivaló.” Damaszkusz véleménye szerint az iráni egységek szíriai jelenléte jogszerű, mert azok a szír kormány KÉRÉSÉRE tartózkodnak az országban.

Telefonon egyeztetett tegnap Mike Pompeo amerikai külügyér, és az orosz diplomácia irányítója Szergej Lavrov.

A State Department közleményéből az is kiderül, hogy a két külügyminiszter a keddi telefonbeszélgetés során a helsinki Putyin – Trump csúcstalálkozó előkészületei mellett kibeszélték a szíriai helyzetet. (Beszéltek az Észak-Koreával összefüggő – a Koreai-félsziget egészét érintő – kérdésekről is.)

Szergej Lavrov ma Moszkvába várja Jordánia külügyminiszterét, Ajman Al-Safadit. Nem valószínű, hogy a futball lesz megbeszéléseik központi témája.

A Szíria délnyugati részén zajló latormentesítési kormányoffenzíva eredményeként Daraa tartomány keleti része latormentes övezetté vált tegnap estére. Napnyugtára a kormányerők kezére került Kahil városa is. A bűnözők tömegesen menekülnek a kormányerők elől a jordán határhoz közeli Jizah és Said környékére.

A martalóchordák terrorja alól fölszabadult helyiek örömködnek a szír hadsereg eljövetelének:

A minap fölszámolt sivatagi katlan Deir ez-Zor közeli részén a helyszínbejárás során komoly leletre bukkant a hadsereg. A rémkalifátus „kegytárgyainak túlnyomó része nyugati eredető holmi. Volt ott minden, ami a háborús mókázáshoz szükségeltetik. Sok holmi még egészen műhelyszagú.

Fogyatkozik a szent familia. A „kalifa” Abu Bakr al-Bagdadi után a Paradicsomba költözött az egyik fia is. A martalócot Homszból hívta meg Allah.

Hudayfah al-Badri a homszi erőműnél rakoncátlankodott. Közel kétszáz bozontos cimborájával lelkük ott ahol, földi porhüvelyeik pedig már a talajerő utánpótlásában vesznek részt.

A damaszkuszi külügyminisztérium felhívással fordult az országból a háború miatt elmenekültekhez. TÉRJENEK VISSZA! Az ország egyre nagyobbtérségei biztonságosak immár.

Szíria: A FAN közzéteszi a menekültek Alepóba, Idlibbe, Hamuba való visszatérésének videóját

Ha a dolgok ilyen ütemben alakulnak Szíriában, akkor a helsinki randin már akár napirendre sem kell venni a témát.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

A hmeymimi orosz légibázis légvédelmi rendszere mára virradóan ismét működött. Több apró drónt kellett neki lekapkodni. Megtette. Az orosz HM közleménye szerint a bázis működésére nem volt hatással az esemény.

Az utóbbi két éjszaka mintegy kéttucatnyi ilyen szerkezettel próbálkoztak a terroristák, de mindhiába.

Szíria délnyugati szegletében egészen kiválóan halad a kormányerők terrorellenes offenzívája.

Egy stratégiailag fontos települést, Boszrát adták fel a martalócok, „jószándékuk” jeleként.

Bár Jordánia tegnap újraélesztette a „béketárgyalásokat”, a kormányerők nem állítják le légicsapásaikat a tárgyalások alatt. Űjabb és újabb településeket vesznek vissza – elsősorban a „szabad szírektől”, akik nem különösebben akarnak már szabadoskodni. Ma délig Teib, Sayda, Al-Gharia, Al-Gharbiy és Umm Al-Meiyazin településeket adták át a kormánycsapatoknak.

A fölszabadított helyeken pedig megy az örömködés.

Az an-Nuszra és a rémkalifátus uralta teületekre pedig eleve nincs a garanciavállalók – Oroszország, USA, Irán és Törökország – által megkötött egyezség értelmében elrendelt vadászati tilalom. Ezeket a bűnbandákat a megállapodás eleve terroristálnak nevezi, és eleve levadászandókként jelölte meg őket.

Szíria: az SAA tüzérsége sújtotta a Dar'a militánsainak ellátási vonalán

Mind a szír hadsereg, mind pedig az orosz – szír légipáros lelkesen és szakértő módon irtja is őket.

A szíriai légierő sztrájkolja a terroristák Dar'a tartományban elfoglalt helyét

Teheránban az iráni katonai hírszerzés főnöke Abolfazlya Shekarchi tábornok a Tasnim hírügynökségnek ma reggel elmondta: a Perzsa öbölben fölfedezték az amerikai haditengerészet „Cape Rayjóját és kisérőjét. A jeles vízijármű arról nevezetes, hogy fedélzetén hatalmas méreggyilok arzenállal szokott kikötni „baráti” kikötőkben,ahol a készletét már repesve várják a fölhasználók. Többnyire Szíriában ügyeskedő méregkeverők.

Mit kereshet a „Cape Ray” a Perzsa-öbölben? – tette fel a kérdést az iráni generális, de hozzá is tette rögtön: KI FOGJUK DERÍTENI!

Paul Craig Roberts amerikai politikai szakértő interjút adott az „American Herald Tribune” című újságnak, a közelgő Putyin – Trump csúcs apropóján. Rövid ám velős véleménye így foglalható össze: „AMERIKA ISMÉT ARRA KÉSZÜL, HOGY MEGTÉVESSZE A HISZÉKENY OROSZORSZÁGOT!”

Roberts a viszonylag hosszú interjúban pédák sokaságát hozta föl az USA álnoksága bizonyítására a Szovjetunió, majd Oroszországgal szemben.

„Persze hogy megbízhatsz a HATALOMBAN, de előbb jobb ha megkérdezed az indiánokat” – adta mintegy figyelmeztető jótanácsként az ismert amerikai közmondást a csúcstalálkozóra készülő orosz államfőnek.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Komoly találgatások kezdődtek orosz politikai szakértői berkekben arról, hogy mit is mondott Trump a CNN-nek valójában, amikor kijelentette, hogy Helsinkiben Putyin elnöknek föl kívánja ajánlani az amerikai kivonulást Szíriából, ha…

Карта военных действий в Сирии

Карта военных действий в Сирии

És itt van a dilemma. Mert azt mindenki megértette, hogy cserébe azt kérné az orosz államfőtől, hogy Oroszország garantálja a délnyugati – Izraellel határos – vidék „iránmentesítését”! ÉS MÉG VALAMIT! Az Irán ÁLTAL TÁMOGATOTT EGYÉB fegyveres csoportokat. Így az Izrael számára „kellemetlen” palesztin Hezbollah fegyvereseit is.

„Általánosságban elmondható, hogy az orosz és az amerikai elnökök közötti tárgyalások tapasztalatai szerint pozitív fejlemény történt Szíriában, közvetlenül a tárgyalások után. Pld. tavaly július 7- i megbeszélésükön megállapodtak a deeszkalációs zónák létrejöttéról, ami nagyban megkönnyítette a szíriai hadsereg dolgát. Az a megállapodás fontos és jelentős lépés volt a szíriai konfliktus megoldása felé. Ezért az eddigi események logikája azt sugallja, hogy néhány fontos előrelépés fog bekövetkezni a helsinki csúcs eredményeként” – összegzi az elemzői várakozásokat Andrej Ontyikov

Trump kínálhat Oroszországot egy üzletet Dél-Szíria területén

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter – helyettes mai moszkvai nyilatkozata IS mintha előre vetítené a helsinki csúcs Izrael számára megyugtató „távoltartási” megállapodását.

Bogdanov az izraeli „Kan” tévécsatornának nyilatkozva kifejtette: „Látjuk a veszélyét annak, hogy Szíria területén iráni – izraeli összecsapás törhet ki, amely kikerülve az ellenőrizhetőség alől, nagyon súlyos szövődményes helyzetet alakíthat ki az egész régióban” – mondta.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghosszabbította az UNDOF misszióját a megszállt szíriai Golánban

Közben az ENSZ BT újabb hat hónappal meghosszabította az Izrael által megszállt Golan- fennsikon az UNDOF misszióját. Olyannyira, hogy szír területre is vezényelnek megfigyelőket.

Ma reggel Szíriából hazaindult Vlagyikavkazba 150 dél-oszétiai rendfenntartó.

Több mint 150 katonai rendőr visszatért Észak-Oszétiába Szíriából

Ennek előzeteseként tegnap rákérdeztekSzergej Lavrovra, hogy mikorra várható a teljes orosz csapatkivonás Szíriából. Röviden így összegezhető az orosz külügyminiszterválasza: „EJH! RÁLRÜNK ARRA MÉG!” Bővebben: „Nincsenek tervek. Semmi értelme annak, hogy mesterséges határidőket jelöljünk ki. Maradnak amíg a helyzet megkívánja. Ha a helyzet pedig lehetővé teszi, megtörténik a teljes harci kontinges kivonása. Hogy a helyzet mikor érik arra meg? – azt én nem tudom. Nem vagyok megáldva jövőlátó képességekkel.”

A tegnapi félnapos tűzszünet után a szír kormányerők folytatták a reggel félbemaradt munkát.

Az elfoglalt Malihat Al-Atash városában berendezett latorkórházban irdatlan mennyiségű izreli és szaudi származású „csemegére” bukkantak.

Az Es-Shwayda és Daraa szomszédos részeit fölfogó offenzíva hatására a „szabad szírek” úgy omlottak össze mint a kártyavár.

Etbaa, Ta’afas, Daile, El Sheikh Saad, Mukhabarat városai, és egy csomó környékbeli falu került a kormánycsapatok kezére. Plusz a nagy nyereség, az M5 autópálya! A Damaszkuszi Út! Amely a szír fővárostól a jordán határig vezet.

Ma délelőtt Jeb faluban orosz közvetítéssel tárgyalnak Damaszkusz és a martalócok képviselői. Utóbbiak kapitulációs lehetőségeiről.

Közben pedig Daraa északkeleti fertályán a szír kormányerők nekiindultak Al-Dzhumruk és Al-Qadim an-Nuszra hordáinak. Itt viszont garantáltan nem lesznek tárgyalások. Az an-Nuszra egy mindenki által nagyon útált bűnbanda.

Daraatól északkeletre – csak Allah tudja hány kilométerre? – Hasakah tartományból érkeztek még hírek kurd – szír torzsalkodásról, de semmi különös.

Még Idlib latorrezervátum területén is nyugalom van. Sabbath van.

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Alekszej Puskov az oroszországi Föderációs Tanács (SZOVFED) Információs és Politikai Bizottságának elnöke Twitter bejegyzésében reagált a Putyin – Trump csúcs hírére.

„A következő találkozó lényege világos: bárhogy is hisztizett Amerika, Oroszországot nem volt képes figyelmen kívül hagyatni, sem pedig elszigetelni. Nem lesz ez másként a jövőben sem!” – szegezte le Puskov.

A Szíriával foglalkozó asztanai konferencia következő összejövetele július 30 – 31 – én lesz Szocsiban. Szergej Versanyin orosz külügyminiszter – helyettes ma ezt jelentette be Moszkvában. Elmondta azt is, hogy az ENSZ BT öt állandó tagja – Oroszország, Kína, USA, UK, és Franciaország – megállapodtak: Szíriában a terroristák elleni harcot azok végső vereségéig kell folytatni. (A balrad.ru véleménye szerint azzal a háború még nem fog véget érni!)

Vaszilij Nyenenzja Oroszország ENSZ BT képviselője mai nyilatkozatában megerősítette: az USA szíriai katonai jelenléte teljes egészében illegális.

A török Anadolu hírügynökség röppentette világgá a Daraa martalócait támogatókra frászt hozó hírt, miszerint Oroszország fölmondta a Szíria délnyugati részén kijelölt deeszkalációs zónáról szóló megállapodást, és „rászabadította Hmeymim teljes állományát a zóna szerencsétlenjeire.”

Az orosz HM ma cáfolta az értesülés minden lényeges állítását, és az orosz légierő ténykedédét csak időben és térben korlátozott akciónak nevezte, ami már különben is véget ért.

De nem csak az, hanem úgy általában a harcok is. Legalábbis pauza volt.

Tegnap napnyugtára az orosz-szír légipáros és a szír hadsereg földi alakulatai még alaposan meggyérítették terroristáékat, és kiverték őket Hrak városából, meg jónéhány környékbeli faluból. No meg birtokba vettek egy stratégiai fontosságúnak mondott magaslatot, ahonnan a vidék jól belőhető.

Ma ugyanis a hadsereg és martalócbandák egy rövidke, 12 órás fegyverszünetben állapodtak meg. Mindenki elégedett. A hadsereg azért, mert az elmúlt napokban sikerrel verte ki jónéhány térségi településről a latrokat, és ma egy félnapos pihi van.

A latrok meg annak örültek, hogy egyelőre megúszták…

Úgyhogy mindenki happy volt! De már vége a sziesztaidőnek. Helyi időszerint délután négykor a hadsereg ismét rázendített. Az Al-Layat fennsíkon beindult a mókázás.

A CNN amerikai hírcsatorna szerint Trump bohóc megegyezésre akar jutni a zóna ügyében Vlagyimir Putyinnal. Eszerint az amerikai csapatok kivonulnak Szíriából, Damaszkusz pedig visszaveheti a jordán határ menti területet. Cserébe a zónában lapuló terroristákat a szír kormány nem üldözné, hanem LEHETŐVÉTENNÉ SZÁMUKRA AZ ORSZÁG BIZTONSÁGOS ÉS KÉNYELMES ELHAGYÁSÁT! Továbbá a Kreml garanciát kellene hogy vállaljon a térség „Irán – mentes voltára”!

Az amerikai „Harry Truman” repülőgéphordozó is elhagyta a Földközi – tengert.

Szíria szerte egyébként csak kisebb torzsalkodások zajlottak – zajlanak. Kivéve a „zónát”!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com