Szíria délnyugati csücskében úgy alakulnak a dolgok, hogy Bibi Netanjahu formát bont izgalmában.
Nincs értesülésünk arról, hogy a futballvébé ideje alatt valaki HIVATALOS ÁLLAMKÖZI látogatás keretében Moszkvába utazott volna, de az izraeli miniszterelnök most úgy döntött, hogy mennie kell.
Így aztán júéius 11-12 – én (az idén már harmadik alkalommal) Moszkvába repül. Vlagyimir Putyinhoz, hogy az “időről-időre esedékes” találkozójukon biztonsági kérdésekről tárgyaljanak.
“A két nagyhatalommal való rendszeres kapcsolattartás rendkívül fontos Izrael biztonsága szempontjából, de kiváltképpen fontos most” – jelentette ki Bibi. (De mintha nem ennyire lett volna fontos Oroszország véleménye az utóbbi három esztendőben. Szíria kapcsán legalábbis nem.)
Summa – summárum: Netanjahu két napra Moszkvába repül. (Hálálkodhat Fernandesnek, hogy kihagyta a 11-est. Mert ha Oroszország bejut a VB elődöntőjébe, akkor…)
Kérdés, hogy lesz – e még miről egyezkedni. A kormányerők ugyanis Szíria délnyugati részét hatalmas tempót diktálva vonják közvetlen ellenőrzésük alá a térséget, és fegyverzik le a latorbandákat. Ahol még vonakodással találkoznak, megy a telefon Hmeymimbe. A Szuhojok meg jönnek Daraaba. Rábeszélni.
Néhány helyen még nagy fölfordulást hagytak hátra a martalócok, de már nincs lövöldözés.
A kormánycsapatok egy egész hadseregnek elegendő gyilkoló eszközt gyűjtöttek már be.
Hej! Ha Valcman Nyalókakirály látná ezt a töméntelen MŰKÖDŐKÉPES “Javelin” szerkezetet!)
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Szíriában tehát lassak azért, de rendeződnek a dolgok.
Bibi Netanjahu számára is akad biztató hír. “Összkurd összefogással” Nyugat – Irán néhány városa östrom alatt áll. Marivan, Sanandaj és Baneh városok. Az iráni Forradalmi Gárda új elfoglaltságot talált magának.
Hmeymim orosz légibázisát tegnap este ismét a levegőből, drónokkal kóstolgatták. Teljesen sikertelenül, sőt nagyon kudarcosan. A frissiben telepített ús kiderítették a reptetőhelyet. Ami Idlib tartomány délnyugati részén, Jizr al-Shugurban VOLT! Csak volt, mert közben a légibázison nem csak a védelem munkálkodott. Néhány orosz repülőgép is elindult a jelzett terület fölé.
“Hej! Ha Valcman Nyalókakirály látná ezt a töméntelen MŰKÖDŐKÉPES “Javelin” szerkezetet!)”
Hát igen ! Igen csak sz@rba vannak : kiderült,hogy amit kaptak annak le van járva a szavatossága és labilis a hajtóanyaga. Úgy ,hogy fenn áll a veszélye ha müködtetik kárt tesz a saját erőben!
Lehet,hogy az Amerikaiak szándékosan selejtet adtak el, szálitottak nekik !??? Ha látná Valcman akkor nem csak a “zászlójuk” lenne sárga -kék, hanem maga a csoki király is. Meglehet,hogy azt a Horvát játékost aki szlava Ukrajinye- üvoltözött Oroszországban Valcman személyesen fogja fogadni, Rada beli képviselőnek fogja avandzsálni, aztán kegyvesztett lesz mint Szavcsenko. Külömben a Horvátok kimondottan orossz gyűlölők. Emlékszek egy mecsre amit az oroszok a Horvátokkal játszottak, anno, rengeteg petárdát hajigáltak a mérkőzés alatt az orosz térfélre. sőt az orosz kapusra is kilőtek egy tüzijátákos rakétát,megsebesitve a kapust. Úgyhogy nem is volt illuzióm az Orosz -Horvát mecs kimenetelét illetően,nem is néztem, csak az orosz himnuszt halgattam meg.aztán kikapcsoltam a TV-t.
Bibi Netanjahu számára is akad biztató hír. “Összkurd összefogással” Nyugat – Irán néhány városa ostrom alatt ál. Bizonyára amerika, Izrael és Szaud Arábia támogatásával. Bizonyára jól jönne az ostromlott városoknak és az iráni Forradalmi Gárdának egy nagyon gyors és hatékony segitség, pld. SU-57-ek formájában, vagy a Kaspi tengerről rakéták formájában, vagy összehangoltan mindaketővel, külömböző időpontokban, hullámokban. Úgy látszik nincsenek az Ildibi rezervátumban megelégedve a dzsihadisták aval, hogy a szír hadsereg békében hagyja őket még ha egyenlőre is, nagyon kivánkoznak Allah hetedik paradicsomába a hurrik társaságába.
igazábol szerintem netanyau azért aggodik hogy rengeteg fegyver ellenségei kezébe kerül s érzéleny veszteséget okozhatnak izraeli haderönek s mégcsak nem is mutogathatna iránra s sziriára hisz izraeli,engol s amcsi fegyverek
Izrael állítólag újra próbálkozott, erőfitogtatás Netanjáhú moszkvai látogatása előtt.
22:31 08.07.2018
https://de.sputniknews.com/politik/20180708321470041-syrien-luftabwehr-angriff-israel/
A szíriai SANA hírügynökség beszámolt egy légitámadásról a Tifor Air Force Base ellen Homs tartományban. A szíriai légvédelem azt állítja, hogy “A légvédelmi rendszerek elhárították az izraeli agressziót azzal, hogy több rakétát indítottak a támadók repülőgépek ellen és eltalálták az egyiket, többiek kénytelenek voltak elhagyni a légteret, ”
Emléketetőül ez év áprilisban az izraeli légierő már támadta a Tifor-i légierő bázist. Akkor az orosz védelmi minisztérium adatai szerint két F-15-ös repülőgép nyolc rakétát lőtt ki a bázisra.
Amennyiben a hír igaz valami nagyon csípi az izraeliek szemét ezen a bázison
A hírt izraeli lap is megerősítette. Gondolom, hivatalosan nem fúztek hozzá semmit, szokás szerint.
Ez a T4 (Tifor=T4) légitámaszpont lesz Tíjasz (Tiyas) közelében. Térképen itt, a jobb alsó sarokban. Az izraeliek nem először támadták, vádjaik szerint az iráni Forradalmi Gárda (Iran’s Islamic Revolutionary Guard Corps, IRGC) tagjai és felszerelései vannak ott. Sőt azt állítják izraeli és más források (korábbi hír), hogy Iránnak már legalább 10 saját vagy másokkal megosztott bázisa, 40 állandó katonai telepítési pontja és 120 ezer embere van Szíriában, akik közül legalább 25 ezer nem szíriai. Természetesen ezt is érdemes gyanakodva fogadni, erős túlzásnak tűnik, valószínűleg hozzácsapták a Hezbollah (iraki) embereit is, és könnyen kiderülhet, hogy azokon a „bázisokon” sincs olyan komoly iráni jelenlét, mint azt Izrael érzékeltetni szeretné. Ebbe a megfogalmazásba ugyanis simán belefér az, hogy valamennyi iráni „tanácsadó” van szétszórva különféle szíriai katonai pontokon, mellettük pedig a Hezbollah libanoni és iraki erői tartózkodnak az országban, valamint előfordulhatott bizonyos mennyiségű iráni szállítás is.
Az az érzésem, hogy délen a Teherán-Nadzsaf-Damaszkusz összeköttetést igyekeznek gátolni mindenáron.
Nem láttam Javelin rakétákat csak TOW-okat. Hol vannak a Javelinek ?
Biztosan lemaradtam valamiről mert nem tudok Nyugat-Iráni városok ostromáról. Erről hol találok információkat ?
Admin:
https://riafan.ru/1075267-kurdy-irak-siriya-i-teper-iran-rpk-nachala-voinu-protiv-tegerana-radikaly-osazhdayut-goroda