Izraelben mintegy három órán keresztül tárgyalt ma a katonapolitikai kabinet, az orosz fenyítés miatt. A traccson Netanjahu elnökölt.
A közös ülésről a miniszterelnöki hivatal adott ki közleményt. Eszerint a társulat utasította a hadsereget, hogy FOLYTASSA A SZÍRIA TERÜLETÉN LÉVŐ IRÁNI ERŐK ELLENI MŰVELETEKET!
Döntöttek atekintetben is, hogy „az izraeli erőknek fenn kell tartaniuk a koordinációt Oroszországgal a biztonság területén.”
Bibi UTASÍTOTTA qrmánya minisztereit, hogy a jövőben tartózkodjanak az IL-20-as lelövésével, és az arra válaszul hozott orosz intézkedésekkel kapcsolatos nyilatkozatoktól. Nem kell tovább gerjeszteni a pánikot!
Ami már bizony elég nagy. Legalábbisa zsidó állam sajtószférájában. A legenyhébb megnyilatkozás az, hogy „ezentúl már kétszer is meg kell gondolnia Izraelnek, hogy mit is akar csinálni”!- így a Haaretz.
A Jerusaem Post sem optimista a szebb jövőt illetően. Azzal riogatja olvasóit, hogy a 300 kilométeres hatósugarú Sz-300 – as egész Izraelt le tudja fedni, és ennél szörnyűbb dolog már nem is lehet.
Az Izrael9 televízió a két héten belül Izraelre települő rémálommal ijesztegeti a derék zsidókat.
A Yediot Ahronot nyomtatott kiadásában arról cikkezik, hogy beborult Izrael és Libanon ege! Az Sz-300 megjelenése az eddieknél sokkal több erőfeszítést, tervezést és gondosságot követel meg az izraeli légierőtől és a hadseregtől. Rossz dolog ez nagyon! – sopánkodik az újság.
Szergej Sojgu tegnap délelőtt bejelentett, és már az este folyamán el is indult a szállítás.



És hát a jóból sosem elég!
Az amerikai Fighter_bober (?) blog szerzője leleplezte az orosz SzU-35Sz látóképességét. Szíria fölött készült képekkel illusztrálta, hogy az orosz gép „OLSZ+TP” rendszere látja a láthatatlant. Az F-22-es „Raptort”, a lopakodót.


A szíriai helyszínek ma is viszonylag csendesek. Most a diplomaták hangoskodnak. Meg a politikusok.
Őfelsége II. Erzsébet Nagy-Britannia uralkodója, stb. May Rézi gardírozta qrmánya bejelentette: a birodalom befogadja az Idlib latorrezervátumban szorult helyzetbe került „Fehér Sisakosok” bűnbanda tagjait, retyerutyástul.
Hogy a bűnszervezet egyedei miként juthatnak ki az egyébként lezárt területről – amelynek északi részét Törökország ROPPANT SZIGORRAL ZÁRTA LE ÉS ELLENŐRZI! – el nem tudjuk képzelni.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!











