Oroszország vesse latba minden befolyását a damaszkuszi vezetésnél, hogy ne történjen humanitárius katasztrófa Idlíb latorrezervátumban – rikácsolta Heiko Maas germán külügyér tegnap Berlinben a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalás utáni sajtótájékoztatón.
Oroszország továbbra is arra törekszik, hogy a damaszkuszi vezetéssel együtt Szíria egész területét megtisztítsa a terroristáktól, akiknek Idlíb az utolsó bástyája. Ott is kompromisszumok nélkül kell folytatni a küzdelmet ellenük – ezt pedig az orosz diplomácia vezetője mondta.
Szergej Lavrov úgy vélte, az idlíbi helyzet hasonlít arra, amikor lerendezték a terroristákat Kelet – Aleppban és Kelet – Ggoutában. Mint mondta, humanitárius katasztrófa ezekben az esetekben sem történt, bár voltak civil áldozatok, ami azonban elkerülhetetlen.
Az orosz külügyminiszter a leghatározottabban leszögezte, hogy Oroszország mindig is a nemzetközi humanitárius jognak megfelelően végzi katonai műveleteit, az orosz katonák pedig az ENSZ-tagsággal rendelkező Szíria kormányának kérésére tartózkodnak az országban.
A germán külügyér ismét Aszad szíriai elnök lehetséges jövőbeni szerepén fantáziált. Arról elmélkedett, hogy a politikai rendezés olyan formájára van szükség, amely megfelel a szíriaiak akaratának, de nem tartja elképzelhetőnek Bassar el-Aszad hosszabb távú elnökösködését. Ő így képzeli el a szíriai emberek akaratát.
Szergej Lavrov úgy tudja, hogy szeptember 17 – én (hétfőn) randevú lesz. Oroszország elnöke, és a törökök szultánja fognak találkozni, hogy meghányják – vessék a szíriai helyzetet, különös tekintettel pedig Idlib latorrezervátum ügyét.
Tegnap az orosz BT Vlagyimir Putyin elnök vezette ülésén is ez volt a legfontosabb téma.
Apróbb torzsalkodásoktól eltekintve csendes Szíria. Ám a jelek szerint az Idlib – ügy megoldásra vár.
Érdekes fejlemények LEHETNEK a jövő héten.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Heiko Maas ?! …milyen jól csengő németes neve van ? nekem inkább ázsiai névre hasonlatos!
Ebből is láthatjuk, hogy a német faj az elmúlt évtizedekben milyen sok vérvonal keveredéseken
esett át. Az elmúlt néhány évben bevándorolt migránsok tovább javították az „árja faj ” ke-
vertségét. Látszik is rajtuk.
most, e percben is folyik a tenger felől Latakia és környéke rakétázása. Drónok is támadnak.
ha a zsidók lőtték le, az orosz nem fog semmit sem tenni.
ha a Szírek lőtték le véletlenül, az orosz nem fog semmit sem tenni.
de az is lehetséges, hogy ugyanolyan sorsra jutott, mint a távol keleten eltűnt Maláj gép. Az amiknak van valami új fegyverük.