Ennyi idő alatt csak…

7 éve kormányzó horda: „Nem lehet helyrehozni az egészségügyet pár nap alatt”

Az egészségügy lemaradását, hátrányát nem lehet pár nap alatt ledolgozni, azonban a kormány 2010 óta 500 milliárd forintot fordított a kórházak megújítására – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Szent János Kórház nővérszállójának felújítása kapcsán.

Pokorni Zoltán (Fidesz), a XII. kerület polgármestere arról beszélt, hogy a nővérszálló felújítása időszerű volt, és egy korszerű épületet vehetnek majd birtokba a kórház egészségügyi dolgozói.

A nővérszálló 130 millió forint uniós és 350 millió forint kormányzati támogatásból újul meg.
(Forrás: MTI)

Bal-Rad komm: Tulajdonképpen igaza van Vargának. Tényleg nem lehet pár nap alatt helyrehozni a dolgokat. De 2010 óta hány milliárdot is „fordított” a KÖZEGÉSZSÉGÜGYRE a qrmány? 500 milliárdot?

NA ÉS MENNYI VOLT A SPORTCÉLÚ POCSÉKOLÁS? EZER MILLIÁRD? Ugyananezen időszak alatt!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Majd…-lesz! Csak türelem!

Leállíttatták a CT-vizsgálatokat az ajkai kórházban

Elavult, nem volt biztonságos, ezért az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) leállíttatta az ajkai kórház CT-jét, ezért az ajkai és környékbeli betegeket most a veszprémi kórházban CT-zik – számolt be az RTL Klub híradója a birtokába került miniszteri határozat alapján.

A stáb egyébként nem forgathatott az ajkai kórházban, ezért mobiltelefonnal rögzítették, hogy noha a kórház útbaigazító tábláján még szerepel a CT felirat, a részleg nem működik. A kórház egyik dolgozója is megerősítette az RTL-nek, hogy csütörtök óta nem megy a gép, a CT-vizsgálat miatt pedig Veszprémbe kell mennie a betegeknek.

Az ajkai kórház főigazgatója egyelőre nem kívánt nyilatkozni, hétfőre ígért tájékoztatást. A betegeket átvevő veszprémi kórház főigazgatója pedig azt mondta: a hír igaz, az ajkai kórházban egy külső szolgáltató biztosította a CT-vizsgálatokat, de az eszköz a minimumfeltételeknek nem felelt meg ezért az OTH felfüggesztette a készülék működését.

Azt is elmondta, az ajkai készülék több mint tízéves. A veszprémi kórház munkatársai így most hosszabb műszakokban dolgoznak hogy ellássák az ajkai és az ide tartozó 35 kistelepülés betegeinek vizsgálatát. Dávid Gyula szerint a helyzet nem egyszerű egy nyári időszakban, amikor a szabadságolások kezdődnek, ehhez nagy szükség van a veszprémi kórház munkatársainak feladatvállalására.

Az ajkai kórház végül a riport elkészülte után reagált az RTL-nek. Megerősítette az információt, és hozzátették, folyamatban van az új, korszerű CT-berendezés beszerzése.


(mno)

Bal-Rad komm: „…egy külső szolgáltató biztosította a CT-izsgálatokat…folyamatban van az új, korszerű CT-berendezés beszerzése…”

-Érdekes megoldás ez a „szolgáltatás”! Biztosan MEGÉRTE valakinek!

Nade semmi aggodalom! A folyamat ELINDULT! Lesz – valamikor – egy új, korszerű CT-berendezés. Azon meg ne agyaljunk, hogy EDDIG MIÉRT NEM szerezték be, ha tudták, hogy…

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Harag és tehetetlen düh

Mit mondhatunk még?

Részvétünk!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„…az egészségügyet álhírekkel támadják…”

Meghalt a kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak egyik kórházból a másikba

Az Országos Kardiológiai Intézetben nincs CT, ezért a betegeket vizsgálatra másik kórházba szállítják, olykor nyitott mellkassal.

Meghalt az a kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak át a gyermekszív klinikáról a Heim Pál Gyermekkórházba, mert előbbiben nem volt CT. A halálhírt a kislány nagymamája közölte a Klubrádió betelefonálós műsorában. A gyereket péntek délelőtt szállították át, este 9-re meghalt. A nagymama elmondása szerint az orvosok 16 napot küzdöttek a kislány életéért.

Az egyébként a nagymama első telefonja nyomán derült ki, hogy az Országos Kardiológiai Intézetben nincs CT illetve MR, ezért a gyerekeket a Heim Pál Gyermekkórházba, a felnőtteket az István Kórházba szállítják át. Az intézet főigazgatója az RTL Klubnak azt mondta, hetente 8-10 alkalommal fordul elő, hogy műtét előtt másik kórházba kell menniük a betegeknek a gépek hiánya miatt. Rendszeresen kértek pénzt a műszerekre, hogy házon belül is el tudják végezni a vizsgálatokat, de eddig nem kaptak. Balog Zoltán azt ígérte, jövőre mindenképpen kap CT-t a Kardiológiai Intézet, vagyis az a kórház is, ahol a legkomolyabb szívműtéteket végzik az országban.

A hírre egyébként elsőre azzal reagált Rétvári Bence államtitkár, hogy több a CT és az MR, mint 2010-ben volt, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár pedig azzal érvelt, most sem kell messzire vinni a betegeket, mert „van olyan kórház, ahol az intézményen belül is messzebb van a műtőtől a CT, mint a kardiológiai intézet esetében.”

Balog Zoltán miniszter pedig kedden este az ATV-ben azt mondta, „lehet, hogy a betegeket időnként nyitott mellkassal kell átszállítani egy másik kórházba CT-vizsgálatra, de korábban a másikban sem volt CT. Most legalább már van.”

Balog megismételte, hogy az egészségügyet álhírekkel támadják: mindenki csak azt szajkózza, hogy melyik intézményben nincsen CT, miközben mostanra kétszer annyiban van, mint ahányban korábban volt.

A nagymama a miniszer szavait végtelenül cinikusnak minősítette a műsorban. A kormány ugyan világszínvonalú egészségügyről beszél, ez azonban koránt sincs így.
(HVG)

Bal-Rad komm: Azt persze tudomásul kell vennünk, hogy általános elégedettségre okot adó közegészségügy – mint olyan – SOHA NEM VOLT, SOHA NINCS, ÉS SOHASEM LESZ!

Azt viszont nem lehet megmagyarázni – elfogadni pedig végképp nem – hogy a magyar közegészségügy színvonala miért romlik folyamatosan. Végképp érthetetlen az, hogy miközben Döbrögisztán közegészségügye az ANYAGIAK HIÁNYA MIATT dögrováson, a sportra meg egyéb nem igazán létfontosságú dolgokra ezermilliárdok folynak el.

Egy olyan országban! – Döbrögisztánban – amelynek nincs saját gazdasága! Anélkül pedig nincs a közegészségügyet, oktatást, honvédelmet, stb. finanszírozó háttér.

Valamikor VOLT SAJÁT GAZDASÁGUNK! „AKKOR” volt elfogadható színvonalú, és minden magyar polgár számára hozzáférhető közegészségügy, oktatás, honvédelem, stb.

AKKOR szocializmus volt! AKKOR Magyar Népköztársaság volt! AKKOR volt országunk!

A rendszerváltás óta kapitalizmus van. Egy kevesek jólétét biztosító, kifosztott-szétzilált, reménytelen gyarmati sorba lökött Döbrögisztán van.

MI AKARTUK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Még egy darabig hallgathatjuk a papagájkórus dicshimnuszait!

Oda a bizalom, szakad a rendszer

– Nincs olyan brutális állítás, amit ne hinnének el az emberek, ha az egészségügyről van szó
– Az emberek problémalistáján a gyógyítórendszer van az első helyen, a Fidesz ezerrel próbál takarni
– A bizalomvesztés következményeként tovább zuhanhat 4-5 millió ember ellátási színvonala.

„Ma ünnepelni szeretnénk a csatazaj ellenére is” – mondta a Semmelweis-napon az ágazatért felelős miniszter. Balog Zoltán sikerekről beszélt, amit a politika és a média próbál elhalványítani, például „álhírek gyártásával”. Mostanában valóban sokat lehetett hallani orvosok és ápolók hiánya miatt bezárt kórházi osztályokról, az IKEA-ba tömegesen igazoló ápolónőkről vagy arról, hogy a Semmelweis Egyetem gyerekklinikáján ellátatlanul maradnak a rákos gyerekek. Tény: a pletykák csak részben voltak igazak. Információink szerint a tényleg siralmas állapotú dél-pesti Jahn Ferenc kórházból mindössze 1-2 ápoló „költözött át” a bútoráruházba.

Ami a gyerekklinikát illeti: forrásunk cáfolt, miközben azon sajnálkozott, hogy egyetlen szakember sem állt ki az igazsággal a nyilvánosság elé, mivel az egészségügy politikailag kényes téma, így az illetékesek inkább hallgatnak, miközben a politikusok összevissza beszélhetnek.

Mégis: a hiteles kommunikációt nem a szakmai és közszereplők bénázásai lehetetlenítik el. Hanem a mindennapok tapasztalatai: az egészségügy annyira szétrohadt, hogy az emberek fenntartás nélkül hisznek el minden hírt. Igaz, még az Állami Egészségügyi Ellátó Központ adatai is az össznépi pesszimizmust igazolják.

A szervezet szerint csak 2014-ben az összes haláleset több mint negyede (32 ezer) elkerülhető lett volna megfelelő egészségügyi beavatkozásokkal, jobb ellátórendszerrel.

Hasonlóan siralmas képet fest a magyar egészségügyről az OECD 2016-os jelentése, az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index rangsorában pedig az unió utolsó helyére került a magyar ellátórendszer.

Hiába a dicshimnusz, ha fáj

Aligha véletlen, hogy az egészségügy működését a kutatások szerint egyre nagyobb gondnak látják az emberek – magyarázta Juhász Attila. A Political Capital szakmai vezetője szerint a probléma súlyát jelzi, hogy 2012-ben az egészségügy még „csak” az ötödik volt a problémarangsorban, 2016-ra az első helyre ugrott az Eurobarometer adatai szerint.

És ez jelentheti a legnagyobb veszélyt a kormányzó Fideszre. Ugyanis a baj érzékelését nem írja felül a pártpreferencia, azaz Fidesz-szavazók tömegei is az egészségügyet tartják az ország legnagyobb problémájának. Ennek ellenére a politológus úgy látja: nehéz becsülni, hogy az egészségügy helyzete hogyan jelentkezhet közvetlenül szavazatvesztésben a 2018-as választásokon.

Mivel létérdeke, a Fidesz sikerrel szorítja háttérbe az egészségügy problémáit, állítja Juhász. Az ágazatban dolgozók elégedetlenségét főként béremelésekkel igyekszik tompítani a kormány. Továbbá a befolyása alatt tartott médiavilágból kiszorítja az egészségügy negatív híreit, így a probléma nehezen tud kampánytémává válni, legalábbis országos szinten. Helyben viszont más a helyzet: mivel a lakosság tapasztalatai nehezen felülírhatók optimista nyilatkozatokkal, ha egy választókerületben beszakad az ellátás, arra akár a fideszes jelölt is rámehet.

Jó példa erre – emlékeztetett Juhász – a 2015-ös tapolcai időközi választás, ahol az ápolóként/mentősként dolgozott jobbikos országgyűlési képviselőjelölt az egészségügyet tette szinte kizárólagos kampánytémájává. És nyert, mivel a kormány megszüntette a belgyógyászati és az aktív sürgősségi ellátást.

Aki teheti, fizet a jobbért

„Ami most nincs csőre töltve, az már nem is lesz a választásokig” – állapította meg Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. Azaz nem lesz jobb az ellátás. Egyedül az Egészséges Budapest Programról dönthet a kormány (várhatóan július 12-én). A program a fővárosi és Pest megyei fekvőbeteg-kapacitásokat újítaná meg alapvetően (magyarán: három meglévő intézményt fejlesztene, építene egy szuperkórházat, és újragondolná, hogy a többi intézmény milyen osztályokat tart meg, és hány pácienst kezel).

Ha a program egyes elemei be is indulnak a választások előtt, az csak a budapestieknek és a Pest megyeieknek jelent vigaszt, a vidékieknek nem. Ráadásul az egészségügyi közgazdász szerint az Egészséges Budapest Program 5-6 év távlatában kiszámíthatóvá teszi a fővárosi ellátórendszert, de az abban szereplő fekvőbeteg-kapacitásfejlesztés mértékét kissé eltúlzottnak tartja, különösen azért, mert várhatóan nem lesz, aki dolgozzon a felújított épületekben.

„A humánerőforrás-helyzet sokkal rosszabb, mint az előzetesen várható volt” – mondta a szakember, arra utalva, hogy a kormány továbbra sem kínál érdemi megoldást az elvándorlás okozta bajokra. Például a béremelési programot is „az utolsó utáni pillanatban kezdte el, láthatóan későn”. Sinkó úgy vélte, a nővéreknek a bejelentett emelésen felül plusz 25 százalékos soron kívüli béremelést kellene adni, különben tömeges pályaelhagyásukat éppúgy nem tudják megakadályozni, mint az orvosokét. Akik ha nem mennek külföldre, akkor az állami rendszerből immár nem fél-, hanem teljes állásban igazolnak át a magánegészségügybe.

Utóbbi Budapesten elképesztően prosperál, éves szinten 20-30 százalékos növekedést produkálva. (A közfinanszírozott ellátással elégedetlen, leginkább fővárosi, fizetőképes betegkör egyre inkább áttér a magánegészségügyre.)

Választási tétel

Az átvándorlás (fizetősből a magánba) pedig folytatódik, hiszen a kormány nem pótolja ki az egészségügy hiányát. Jelenleg a mintegy 35 ezermilliárdos GDP 4,7 százalékát költi az állam egészségügyre. Ez az 1645 milliárd forint azonban kevés, és akkor is az marad, ha a kabinet – ígéretéhez híven – kipótolja a nemzeti össztermék 0,5 százalékával, azaz mintegy 175 milliárd forinttal, ugyanis ebben szakmai konszenzus van, legalább 700 milliárd forintra (a GDP 2 százaléka) lenne szükség. Ezt vallja Éger István is, aki a summa felét béremelésre fordítaná. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke úgy vélte: a 2018-as választás kampányában hangsúlyos lesz az egészségügy helyzete, a politikának pedig megoldásokat kell találni, mert „vétkesek közt cinkos, aki néma”.
(vh)

Bal-Rad komm: „…egyetlen szakember sem állt ki az igazsággal a nyilvánosság elé, mivel az egészségügy politikailag kényes téma, így az illetékesek inkább hallgatnak, miközben a politikusok összevissza beszélhetnek…”

– Ez az állítás igaz minden területre! Amíg a politikusbűnözők minden időben dicshimnuszokat zengenek mindenről, a szakemberek hallgatnak. Jó pénzért hallgatnak! Akik fölemelik szavukat a hazugságáradattal szemben, azok is a hallgatási díj elnyerése fejében teszik szóvá a problémákat. Hogy aztán majd ők is beálljanak a dicshimnuszokat zengő kórusba.

A magyar nép pedig nagy zene-és dalkedvelő. Szívesen hallgatja a kórusművet. Még azt is elhiszi, hogy a koporső körül harsogó kórus gyászéneke föltámasztja a halottat.

Országunk pedig lassan kezd a hullamerevség állapotába kerülni. Nem csak a közegészségügy! Minden téren.

A közegészségügy leginkább az alábbi morbid történettel jellemezhető: Döbrögi nászura – az öreg Tiborcz – orvos létére a nagy üzleti lehetőséget a temetkezésben látta meg!

„…Jelenleg a mintegy 35 ezermilliárdos GDP 4,7 százalékát költi az állam egészségügyre. Ez az 1645 milliárd forint azonban kevés…”

– A szocializmus utolsó évében ez az arány 8,1 százalék volt!

Amit mindig kifelejtenek a megnyilatkozók: NINCS GAZDASÁG! Amelynek produktumából lehetne finanszírozni mindazt, ami egy normálisan működő ÁLLAMTÓL elvárható!

KÖTELEZŐEN TELJESÍTENDŐ!

Abban az országban, ahol a GDP „növekmény” kizárólag a szocializmus korszakának anyagi javaiért JÁRÓ júdáspénzeknek „köszönhető”, ott javulás nem várható. Gondoljunk bele: EZEK A JÚDÁSPÉNZEK IS „VÉGESEK”!

De amikor a végére érünk a júdáspénzeknek, MÁR „VÁLASZTÁSOK” UTÁN LESZÜNK!

De addig hallgathatjuk a papagájkórus dicshimnuszait!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Az orvosok IS CSAK RÉSZEI a rendszernek!

Halálra ítélte a „magyar” egészségügy

Hogyan ítéljünk törvényesen valakit halálra, de előtte, hogyan alázzuk meg, hogyan vegyünk el tőle mindent, ami fontos volt az életében, hogyan kergessük az őrületbe?

 

Ilyen lassú kínzás, talán csak azoknak az elvetemült bűnözőknek jár, akik gyereket ölnek és az olvasó a lapokból értesül arról, hogy a börtönvilág zárt intézményében, hogyan állnak bosszút a rabtársak, e szörnyű bűncselekmény elkövetőin!

Magyarország viszont egy olyan furcsa ország, ahol nem kell ilyen, a fentiekben leírt szörnyű bűncselekményt elkövetni, hogy valaki megtapasztalja a fentiekben leírt bánásmódot… elég, ha Alzheimer-kór támadja meg valamelyik családtagját, feleségét, férjét, stb.

Történetem igaz történet, egy házaspárról szól, és lehetne ez egy gyönyörű történet, a szeretetről, összetartozásról, megbecsülésről, hűségről…

Attila szerencsés ember, mert megadatott neki, hogy olyan emberrel élhesse le életének nagy részét, akit szeret, és aki viszont szereti, szerette. Feleségével 39 éve élnek boldog házasságban egy Tisza parti városban és éppen olyan szokványos életet éltek, mint bármelyikünk, dolgoztak, szerették egymást, gyermekük született, betegek lettek, meggyógyultak, és ez így ment hosszú éveken keresztül, egészen 2008-ig. Ebben az időszakban Irénke, munkanélküli volt és járt állásinterjúról, állásinterjúra, de egyre többször fordult elő, hogy a felvételi során, nem tudott megszólalni, leblokkolt.

„Körzetorvosunk javasolta, hogy vigyem a bizottság elé, ahol 2009-ben 40%-os rokkantságot állapítottak meg. Közben jártunk a Pszichiátriai Klinikára, ahol sorra írták fel a havi tízezer forintba kerülő csodagyógyszereket, amikről később ki is derült, hogy értágítók és nyugtatók, vagy kábítók.”
/részlet Attila leveléből/

Attila, részben még mindig szerencsés ember, mert olyan vállalkozása volt, hogy munkái során magával tudta vinni szeretett feleségét, együtt voltak…

„2009-2011-ben még jött velem vidékre mérni. Közben megértem a leépülését, amelynek fázisai:
– számolni, összeadni nem tud,
– főzni sem tud,
– mosni se akar,
– takarítás se megy,
– mosogatás se megy,
– a gázt se tudja meggyújtani,
– a vajas kenyeret nem tudja elkészíteni,
– képtelen öltözködni, ágyazni,
– fürdés is gondot okoz,
– már WC használata is érthetetlen számára.,
– képtelen a lakásban tájékozódni.”

/ részlet Attila leveléből/

Attila tette, amit a szíve diktált és igyekezett ellátni a feleségét, itt megint jöjjön a leveléből egy idézet…

„A történet 2011 november 12-én folytatódik, ahogy elő volt írva jelentkeztünk orvosi felülvizsgálatra. Minden papírt szabályosan beadtunk. December 10-e körül egy sebész főorvos megvizsgálta, amikor egy szál bugyiban hajolgatnia kellett… Eredmény újra 40% lett, amit megfellebbeztünk. 2012. január 16-án kaptunk egy levelet, melyben kérték, hogy gondoljam meg, mert ez a 27.000.- forint már ellátás és adómentes. Berohantam a TB-be és röviden közöltem, hogy tértivevényes levél nem tréfa. Márciusban másodfokú orvosi bizottságot már egy olyan főorvosnő vezette, akinek van pszichiátriai gyakorlata. Engem is behívott és meghallgatott.
Tudtuk, hogy javasolt. Május elején kaptuk meg a 64%-ot. Berohantam a TB-be, hogy nem akarok fellebbezni, folyósítást kérek. Ekkor már a karikagyűrűnket is eladtuk, mert semmire se volt pénzünk. 39 év házasság után ez mindkettőnknek brutálisan fájdalmas volt.
Kiderült, hogy a folyósítást is kérvényezni kell! Botrányos és felesleges.
Június 12-én kaptunk pénz. HAT HÓNAP. A csiga is gyorsabban dolgozik.
Irénke rokkantsági ellátása 58.900.- forint 41 év 70 napos munkaviszony idő ellenére is.”

/részlet Attila leveléből/

2012- ben Attila körül kezdett összedőlni minden, januárban meg kellett szüntetni a vállalkozását, mert felesége Irénke folyamatos felügyeletet kívánt, így a vállalkozását nem tudta folytatni. Közben 36 éves fia is már több mint egy éve volt munkanélküli, majd menyének is felmondtak… később ők az ország nyugati felében találtak munkát maguknak, Attila egyedül maradt Irénkével… közben pedig bedőltek a hitelei, naponta több telefon, végrehajtók… nem csak anyagilag kezdett tönkre menni, mentálisan is, és közben Irénkét el kell látni…

„Megkíséreltem ápolási díjat kérni. Nem kaptunk, mert csak tartósan beteg lehet, mivel az orvosi bizottság nem minősítette fogyatékosnak.

Közben elindítottuk a fogyatékossá nyilvánítási eljárást. A kérvényt klinikai szakvéleménnyel együtt adtuk be 2013. február 26-án. A választ a fiam neten kérte meg a kincstárt sürgős válaszra. Június 5-én kaptam meg az első fokú határozatot.
Abból kiderült, hogy az orvosi bizottság április 13-án (!!!)mindenféle vizsgálat nélkül elzavart bennünket, a klinikai szakvéleményen átnézett, el se olvasta…
Megfellebbeztem.
Akkor dühödtem be, amikor kiderült, hogy a nejem aláírása nélkül nem is fellebbezhetünk.
Irénke írásképtelen. Nem volt elég a fiam és a menyem írásbeli nyilatkozata arról, hogy ő hatalmazott fel. Mondtam az illetékesnek, hogy esetleg szignózásra meg tudom kérni.
A szignóval ellátott a szomszédjaim által aláírt meghatalmazás se volt jó. A beadvány két példányát is szignózza le.
IDIÓTIZMUS. Embertelen.”

/részlet Attila leveléből/

Attila már nem hisz és nem bízik senkiben. Attilát cserbenhagyta a magyar egészségügy! Attilát cserbenhagyta a magyar állam! Attila és Irénke végig dolgozta az egész életét törvénytisztelő állampolgárként, fizették maguk után a járulékokat, nem csaltak, nem loptak! Attila úgy gondolta, hogy joga van ezek után a tisztességes elbíráláshoz, ellátáshoz, mindent igyekezett szabályszerűen csinálni.
Az államnak ez nem volt jó!

Attilára rázúdították a bürokrácia, az ügyintézők, jogszabályok, arctalan hivatalnokok, szakértők hadát! Segítséget nem adtak neki, pedig azt kért, segítséget! Viszont, megalázták, nem egyszer, nem kétszer… sokszor!

Attilára és feleségére kimondták az ítéletet! Bűnös!

Attila bűnös abban, hogy szereti a feleségét, Attila bűnös abban, hogy Alzheimer kóros feleségét ápolni akarja, Attila büntetése vetekszik a legelvetemültebb bűnözők büntetésével!
Naponta szembesülnie kell feleségének romló állapotával! Naponta szembesülnie kell azzal, hogy nem tud segíteni, mert a lehetőséget is elvették tőle! Senki nem akar az ügyével foglakozni, jogszabályokat lobogtatva elhajtják és újra és újra megalázzák! Attila és Irénke ügye senkinek nem fontos, Attilát és Irénkét sikeresen berúgták az árokba és ott is hagyták őket! Attila még bírja… de kérdés, hogy meddig!

Attilában, miközben végigjárja az ALZHEIMER kóros feleségének stációit, miközben megéli feleségének leépülését egy kérdés maradt már csak!

„Azok az orvosok, akik valamikor letették a Hippokratészi esküt, akik felvállalták a gyógyítás szent hívatását, hogyan asszisztálhatnak ezekhez az embertelen törvényekhez, jogszabályokhoz?”

(sztarklikk)

Bal-Rad komm: „…Azok az orvosok, akik valamikor letették a Hippokratészi esküt…”

-Hát pontosan úgy, mint MI MINDANNYIAN! Mint az Attila, mint az X, az Y, vagy a Z! 

MI MINDANNYIAN ASSZISZTÁLUNK AZ EMBERTELENSÉGHEZ!

Teljesen fölöslegesen kesünk bűnbakot, teljesen fölöslegesen mutogatunk másokra! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Nyitott mellkassal szállítják a gyerekeket egyik kórházból a másikba

Se CT, se MR nincs Döbrögisztán legkomolyabb szívklinikáján

Se CT, se MR nincs az Országos Kardiológiai Intézetben, ahol a legbonyolultabb szívműtéteket végzik, állítja az RTL Híradó.

Ezt egyébként az Intézet főigazgatója mondta a Híradónak azután, hogy a Klubrádió egyik hallgatója elmesélte, hogy súlyos állapotú unokáját nyitott mellkassal kellett átvinni egy másik kórházba, mert CT vizsgálatra volt szükség.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt írta, 2010 óta sokkal több a CT és az MR készülék országszerte, és idén is 40 milliárd forintot fordítanak erre.
(24.hu)

Bal-Rad komm: „…2010 óta sokkal több a CT és az MR készülék országszerte…”

-Természetesen ez ebben a kontexusban azt jelenti, hogy Döbrögi hatalomra kerülése óta! A’ zeemúttnyócév visszamutogatósdi a döbrögista horda részéről tovább tart, miközben lassan újabb „nyócév” telik el.

Gondoljunk bele: ARRA DOLGOZTAK KI EGY RENDSZERT, HOGY SZERTE-SZÉJJEL DARABOLT BETEGEKET HURCOLÁSZNAK KERESZTÜL-KASUL KÜLÖNBÖZŐ HELYSZÍNEK KÖZÖTT!

CSAK a futballra a’ zeemútthétévben legkevesebb ötszáz milliárdot költött a qrmány!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Végső stádiumban

Lázadás készül a Semmelweis Egyetem gyerekklinikáján, ellátatlanul maradhatnak a rákos gyerekek Budapesten

Pár napja röppent fel a hír, hogy tömegesen állnak fel a Jahn Ferenc-kórház dolgozói és mennek el az Ikeába dolgozni. Információnk szerint a Semmelweis Egyetem gyerekklinikáján is lázadás készül, kaotikusak az állapotok.

Várhatóan tömegesen felmondanak a nővérek és az orvosok, és meg is szűnhet nyárra az ügyeleti ellátás, illetve éjszakánként bezár a kórház a Semmelweis Egyetemhez tartozó fekvőbeteg osztályokon.

Mindennek az egyik oka, hogy a László kórház gyerekintenzív osztálya már bezárt orvoshiány miatt. Ezt az illetékesek „építkezések” próbálták beállítani, viszont nyílt titok, hogy egyszerűen nincs, aki a kórházat működtesse.

Ezért a Semmelweis Egyetemem lévő két gyerekklinika bevállalta, hogy ellátja a László kórház betegeit. Ez jelentősen növeli a betegek számát, miközben az orvosok és a nővérek eleve kevesen voltak.

A lázadás másik oka, hogy a Semmelweis Egyetemen lévő klinikának hivatalos papírja van az ÁNTSZ-től, hogy súlyos, immunhiányos beteg ellátására nem alkalmas, ugyanis ott is építkezés zajlik. Ennek ellenére a csontvelőtranszpantáció betegei is oda érkezhetnek, akik a leukémiás betegeknél is rosszabb helyzetben vannak, hiszen még immunhiányosabbak.

Információink szerint az ÁNTSZ az év elején azért indított vizsgálatot az egyetemi klinikán, mert 3 hónap alatt 8 leukémiás gyerek halt meg. Ez szokatlanul sok, emiatt ki kellett hívni a hatóságot vizsgálódni.

Ekkor derült ki, hogy 2016-os felújítást rosszul végezték el a klinikán, az ablakcsere rosszul sikerült és az ablakok miatt begombásodott a kórterem. A gyerekek nem leukémiában, hanem gombafertőzésben haltak meg.

Ezek után az ÁNTSZ kötelezte az onkológia osztályokat, hogy költözzenek ki az építkezés idejére. Egy hónapja áll a műtő és a nem onkológiai osztályok betegei hetente költöznek másik emeletre. (Az intenzív osztály és a betegek egy része az építkezés során is az épületben maradnak.)

A B1 információi szerint a László kórházból elsősorban a csontvelőtranszpantáció betegei érkezhetnek, akik a leukémiás betegeknél is rosszabb helyzetben vannak, hiszen még immunhiányosabbak.

A Semmelweis gyerekklinikájának a kiköltözés miatt dupla ügyeletet kell kiállítani, amire természetesen az orvoshiányos helyzetben nem tudnak megfelelni. A B1-hez eljutott információk szerint eleve óriási a feszültség az osztályon, de az építkezés és a többi bezárt kórház miatt ez még jobban megnőtt. Mindezek miatt lehet, hogy ott is tömegesen fognak felmondani az orvosok és nővérek, így nem lesz, aki a rákos gyerekeket kezelje.

(Utoljára egyébként februárban teltek meg a gyerekintenzív osztályok, akkor a vírusos hörgőgyulladás miatt.)

Amikor megkérdezték a Fidesz frakcióvezetőjét az egészségügy helyzetéről, azt mondta: ő úgy gondolja, elég pénz jut az ágazatra. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár pedig a Jahn Ferenc-kórház felújításának időzítését azzal indokolta, hogy nyáron csökken a betegforgalom, hiszen „a betegek egy része nyaralni van”.
(b1)

Bal-Rad komm: A vizes világbajnokságra EDDIG 110 milliárdot pocsékolt el a döbrögista horda! A” zeemútthétévben csak a futball-és csak TAO-ből-415 milliárdot kaszált. A zsidóolimpiára CSAK EDDIG 34 milliárd van biztosítva! Újjáépítik a Népstadiont 200 milliárdból. Jelenleg IS zajlanak a futballstadionok építkezései, nagyjából 50 milliárdos keretből. 200 milliárdból csinálták meg a semmire sem jó csodaGYODA-t! A Jóisten csak a megmondhatója, hogy hol tart a Budai Vár qrmánynegyedének költségvetése. 300-400 milliárd?

Ezek legkevesebb 1300 milliárd forintot emésztettek idáig fel! És a fene tudja hány magyar emberélet ment rá?!

Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy ha az egészségügyet szinten tartották volna, akkor most Nyugaton orvos-és ápolóhiány lenne!

A magyar közegészségügy a végső stádiumában haldoklik!

Természetesen CSAK A ROSSZINDULAT mondatja velünk: a putyini Oroszországban ELNÖKI RENELET írja elő immár öt éve, hogy a közegészségügyre AZ ELŐZŐ ÉVET BÁZISNAK TEKINTVE, REÁLÉRTÉKEN MINIMUM FÉL SZÁZALÉKKAL KELL TÖBB KÖLTSÉGVETÉSI FORRÁST BIZTOSÍTANI! Az alap a 2012-es GDP 8,5 százaléka.

Mindez abban a putyini Oroszországban, amely háborút vív Szíriában, és istápolja Donbasszt!

És nem mellesleg: SORRA CSATTOGTATJA A BILINCSET A SIKKASZTÓ KORMÁNYHIVATALNOKOK CSUKLÓIN!

Igaz persze, hogy rabszolgamunka is van a dologban. Az amerikai külügy legújabb jelentésében-T. Rex-külön is kiemelte, hogy észak-koreai csínytevők tízezrei napi 20 órában rabotajetye!

Akad ott még számtalan elvégezni való munka! Szükség van/lesz a szorgos munkáskezek tízezreire.

Tudunk küldeni!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Kimagyarázósdi

Rejtélyes a kétpúpú döbrögisztáni halálozás

Kereken 27 ezer ember halt meg az év első hónapjaiban. A KSH szerint az adatokért az influenza a felelős, más szakemberek szerint viszont a hazai lakosság egészségi állapota folyamatosan romlik – írja a Népszava.

Riasztóan megugrott a honi halálozás az év első hónapjaiban – derült ki a KSH minapi jelentéséből: januárban 26, februárban 23 százalékkal többen haltak meg, mint egy évvel korábban. Két évvel ezelőtt kísértetiesen hasonló jelenséget mutatott a hazai statisztika. Akkor, 2015 első két hónapjában országos átlagban 16 százalékkal volt több a halálozás. A KSH mindkét esetben az influenzajárvány hatását vélte ebben felfedezni. A konkrét okokat azonban akkor és azóta sem kutatta senki.

„Miután a kormányzat nem kutatja, nem is tudjuk, hogy mi okozza az extra halálozást” – mondta a Népszavának Falus Ferenc, korábbi országos tisztifőorvos. „Epidemiológus barátaimmal már két évvel ezelőtt is megnéztük, hogy van-e összefüggés az influenza és a KSH halálozási adatai között. Még nem találtunk a kérdésre valódi választ. Önmagában a szegénység és az, hogy lassan már több mint egymillió embernek nincs háziorvosa, szintén okozhat végzetes kimenetelű betegségeket. De ha van is orvosa, akkor sem biztos, hogy megkapja valaki időben az ellátást.” A volt országos tisztifőorvossal más szakemberek is egyetértenek abban: kutatni kellene az okokat.

Maga a kormányzati értékelés mondja ki, hogy 2014-ben az ellátás javításával a halálozások 14, a népegészségügyi beavatkozásokkal további 12 százalékát lehetett volna elkerülni. Mindehhez Falus Ferenc hozzáteszi, a KSH adataiból látszik, hogy „kétpúpú” a halálozás: az egyik csúcs télre, az év elején, a másik nyárra esik. Azaz a téli hideg és a hőség sokakat elvisz. Emellett igaz lehet az influenza is, hiszen botrányosan alacsony az átoltottság, évente körülbelül a térítésmentesen biztosított másfél millió védőoltás közel felét használják csak fel, ehhez a patikában további 120-150 ezer ember vásárolja meg a vakcinát. Ez összességben is csak annyit jelent, hogy a 60 év felettieknél kívánatos 75 százalékos átoltottság helyett mindössze 20 százalék szerez védettséget.

Egészségi állapotunkon lenne mit javítanunk, ugyanis jóval korábban halunk meg, mint az uniós átlag. Ha például a 100 ezer lakosra vetített éves halálesetek számát összevetjük az uniós átlaggal, akkor azt látjuk, hogy a hazai mutató közel másfélszerese az európai átlagnak.  Részletek!

Kutatni kellene az okokat – állítja határozottan Poller Imre orvos, a PX Consulting egészségügyi elemző cég vezetője is. – A kórházi halálozási adatokból feltételezhető, hogy a lakosság egészségi állapota egyre gyengébb, és mind kevésbé képes tolerálni a nagy hőingadozásokat. Ha a krónikus betegek sorsát valamilyen nem várt körülmény hirtelen megnehezíti, akkor ez a szokásosnál több halálesethez vezethet. Ilyen nem várt körülmény lehet a különösen hideg tél, a fűtetlen lakás, illetve ha esetleg romlott az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés.
(hazipatika)

Bal-Rad komm: Tulajdonképpen egy álságos kitalálósdi játékot látunk, amelynek a neve szerecsenmosdatás!

A játék során nem az okokat kívánják megnevezni, hanem a következményeket az érintettek körében szétteríteni és átnevezni.

Senki nem beszél arról a traumáról, amely a magyar társadalmat érte a rendszerváltással. Egy eredendően bűnös, emberellenes politikai rendszer HAZUGSÁGOKKAL VALÓ ráerőltetése a magyarokra.

Persze megnevezhetnénk külön-külön is okokat. De azokat vég nélkül lehetne sorolni! A pszichés hatásoktól a sírig!

De csak egyetlen kérdést tennénk fel, ami nagyjából meg is válaszolja az okokat!- mindenféle „szakmai” okfejtés nélkül:

MIÉRT VAN SZÜKSÉG A SZOCIÁLIS TEMETÉSEK RENDSZERÉRE?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Nem egy rabmenü…

Ispotályellátmány – újabb hihetetlen fotó

Ezúttal egy váci kórházból érkezett.

Több megdöbbentő vagy szívszorító képet is közölt már a Kórházi Koszt Facebook-csoport, a mostani a váci Jávorszky Ödön közispotály pszichiátriájáról érkezett.

A szerény reggeli tálalása számít igazán formabontónak, kispórolták ugyanis alóla a tányért.

Már csak az hiányzik, hogy választék az étlapról. Vagy kenyér, vagy sajt, vagy margirin. A szalvéta pedig a napi toalettpapír-ellátmány.
Jó lenne látni egyszer egy börtönreggeli képét is.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com