Kellenek AZOK az „egészségfejlesztési irodák”

Patkány miatt szakadt le az álmennyezet a Merényi Kórházban

Több dolgozó állította, hogy hiába látják a rágcsálókat hónapok óta, a kórház vezetése nem tett eddig semmit.

Patkányok miatt beszakadt a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriájának egyik álmennyezete, az egyik állat ráesett egy ápolóra az ebédlőben – számolt be az RTL Híradója.

A kórház egyik dolgozója azt mondta, hónapok óta vannak patkányok az épületben, de a vezetőség nem tett eddig semmit. Kollégái rettegnek az eset óta, patkánytól származó vizelet és ürülék szaga terjeng az osztályon.

A rejtettkamerás felvételeken jól látszik, hogy az álmennyezet sok helyen repedezett, foltos. Volt, aki állította, nemcsak patkányok vannak, hanem tetvek is.

Az RTL Híradója megkereste az ügyben a kórház fenntartóját az Emmit is. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ közleményében azt írta, az egyik ápoló egy kisméretű állatot észlelt, de tagadták, hogy az álmennyezet leszakadt volna. Az intézményben elrendelték a rágcsálóirtást.

(HVG)

Bal-Rad komm: Na ugye hogy kellenek AZOK az „egészségfejlesztési irodák”, amikről tegnap írtunk. http://balrad.ru/2017/08/28/dobrogista-megoldas/

8,7 milliárdért, plusz az éves másfél milliárdos működtetés.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Döbrögista megoldás

Új egészségfejlesztési irodák nyílnak

 

A következő hónapokban több milliárd forint jut egészségfejlesztési irodák létrehozására – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence közölte: uniós forrásból a konvergenciarégiókban 4,5 milliárd forintból nyílhat 50-60 új egészségfejlesztési iroda, míg Budapesten és Pest megyében 1,7 milliárd forint kiegészítő forrásból további 15-30 iroda létrehozására van lehetőség. További 2,5 milliárd forintból azt a többlettevékenységet fogják támogatni, amely a lelki megbetegedésekben szenvedőknek nyújt segítséget.

A politikus az egészségfejlesztési irodák országos szakmai értekezlete után tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy az irodákat néhány évvel ezelőtt uniós forrásból hozták létre, azonban költségvetési forrásból működtetik azokat.

Éves szinten 1,5 milliárd forintot fordít a kormány működtetésükre, és az irodák nagyban hozzájárulnak a helyi lakosság egészségmegőrzéséhez, -fejlesztéséhez. A szakemberek a különböző népbetegségek ellen célirányos programokat szerveznek, állapotfelmérést végeznek, szűrőprogramok elvégzésére hívják fel az emberek figyelmét.

Rétvári Bence hangsúlyozta, a kormány az elmúlt években számos területen hozott olyan jogszabályt, amely az egészségesebb életmód felé irányul. Ilyen volt a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása, a közétkeztetés megreformálása, a mindennapi testnevelés és a csipszadó bevezetése – sorolta.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy az elmúlt években kétszázezer ember került kapcsolatba az országban működő 61 egészségfejlesztési irodával.

Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az egészségfejlesztési irodák egy új intézményi típust jelentenek az ellátásban.

A következőkben azt tervezik, hogy az egyes irodák tevékenységét összehangolják, és minden hónapban tematikus programot kínálnak. Így szeptemberben az iskolakezdés, az iskolai környezet, a közétkeztetés, a család, mint védőháló lesz a téma – ismertette.
(MTI)

Bal-Rad komm: Még a „…a lelki megbetegedésekben szenvedőknek…” is csinálnak tűrésre rábeszélő irodákat. Csodás ötlet a NER-klientúra további bővítésére! mindezt potom 8,7 milliárdból. Plusz évi másfél milliárdból apanázsolják is. Hogy mit?

Hát a programokat! Ötletnek amúgy sincs híján a horda!

Szerveznek mondjuk „gyógyítsd magad-csináld magad” – tanfolyamokat a pórnépek számára.

A lelkibetegeknek fölvilágosító programokat az imádkozás gyógyító erejéről.

Meg megelőző programokat. Ha nincs tüzelőd télen, akkor öltözz fel jó vastagon és takarózz be alaposan! Gyógyhatású növények felismerése. Tépéscsinálás tudománya. Otthoni és munkahelyi szültetés. Meg ilyesmik.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Eljő a patkolókovácsok ideje

Elegük lett a fogorvosoknak: nagy dobásra készülnek

A tb-betegeket ellátó fogorvosok egy éve sürgetik a finanszírozás rendezését, ám miután nem történt előrelépés, szeptember elején három napon át tiltakozásul várhatóan csak sürgősségi eseteket látnak majd el – írja a Magyar Idők.

Nagy Ákos keszthelyi fogorvos a lapnak elmondta: a közfinanszírozott fogorvosok egy hónap múlva, szeptember 4. és 6. között tartanak tiltakozó akciót.Jelenleg a magyar állam évente összesen 28 milliárd forintot, vagyis lakosonként 2800 forintot fordít fogászati ellátásra. A Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatának számításai szerint ez pont a fele a szükséges minimumnak.

Herczeg Olga, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának alelnöke korábban a Sonline.hu-nak azt mondta, az utóbbi tizenkét évben több mint ezer fogorvos távozott külföldre, ez öt évfolyamnyi szakembert jelent évente. Hozzátette, a fiatal fogorvosok nagy része nem vállalja a tartósan alulfinanszírozott körzeteket, ahol a lakosság zömének fogászati ellátása történik, a jövőjüket magánpraxisban vagy külföldön képzelik el.
(penzcentrum)

Bal-Rad komm: Döbrögisztán közegészségügye keretében az állam „…évente összesen 28 milliárd forintot, vagyis lakosonként 2800 forintot fordít fogászati ellátásra…”

A 2016-os látvány- és csapatsport támogatásra pályázó sportszervezetek összesen 1291 programot nyújtottak be, ezek közül 34-et utasítottak el. Az elfogadott 1188 sportfejlesztési programra az MLSZ 28,5 milliárd forintnyi közpénzt ítélt meg-olvasható az Index.hu összesítésében: http://index.hu/sport/futball/2016/12/16/kozel_3_milliardot_kaszalt_orban_fociakademiaja_az_idei_taon/

Ezt a 28,5 milliárdot CSAK A FUTBALLRA…

Egyébként meg minek a magyar köznépeknek a fogorvos? Ha nincs mit rágni-minek a fog? Ha meg nem kell a fog-minek az agyarász?

[KGVID]http://balrad.ru/wp-content/uploads/fogh.mp4[/KGVID]

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Megy a mutogatás

Az emberek egy része már a gyógyszerét sem tudja kiváltani?

A magyar egészségügy soha nem állt olyan rossz helyen az európai rangsorban, mint most – mondta Kökény Mihály az Egyenes Beszédben Simon András kérdésére válaszolva.

A korábbi egészségügyi miniszter kifejtette, hogy 3 fő problémát lát az ágazatban. Az egyik, hogy kevesebb pénz áramlik az egészségügybe, az emberek egy része már a gyógyszerét sem tudja kiváltani. A második, hogy a szakemberek folyamatosan elhagyják az országot, jelenleg 8 ezer orvos hiányzik a rendszerből. A harmadik pedig, hogy rendkívüli egyenlőtlenséget keletkeztek a társadalomban.

Kökény Mihály szerint a jelenlegi kormánypolitikát csak az érdekli, hogy minek van hozadéka a következő választásokon. A szakember szerint az egészségügynek nincs, mert a belefektetett pénz csak hosszútávon térül meg. 4-500 milliárdot kellene haladéktalanul az egészségügyre költeni – tette hozzá a volt egészségügyi miniszter.
(atv)

Bal-Rad komm: A MAGYAR KÖZEGÉSZSÉGÜGY „…soha nem állt olyan rossz helyen az európai rangsorban, mint most…”

– Mert azért van ám a fizetős egészségpiac is, ami egyenesen szárnyal! Kiválóan prosperál. Hála annak az egymilliónyi döbrögisztáni kiválóságnak, akik meg tudják fizetni.

A közegészségügy…! Na hát az már más kérdés. Az sz@rnyal. VOLT HONNAN LEZUHANNIA!

Ám a katasztrofális helyzet nem csupán Döbrögiék bűne. Összbűn „eredménye” a mostani állapot. 27 év „eredménye”!

Ennyi-meg annyi milliárd kéne…! Ez igaz! DE MIBŐL? HONNAN?

A közegészségügy működtetése az állam feladata. De a működtetéshez pénzre van szükség! Pénzt pedig csak egy működő gazdaság képes „kitermelni”!

VAN NEKÜNK MŰKÖDŐ GAZDASÁGUNK? NA AZ AZ, AMI NINCS!

Volt ilyenünk! De – többek között a Kökény Mihály miniszterkedtető Maszop-qrmány is – alaposan kivette a részét Magyarország és a magyar gazdaság szétrablásából.

Így aztán csak sopánkodik a magyar szociális biztonságról, meg működő közegészségügyről.

Álszent dolog CSAK a mostanság regnáló rablóbandát okolni minden rosszért!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Tévúton bolyongás

Nemzeti minimum kell az egészségügyben

A találkozó résztvevői megértették, hogy ha folyton újrakezdjük, akkor abból nem lesz semmi – állítja az ellenzéki pártok mindegyikét egy asztalhoz ültető egészségügyi szakértő, Kincses Gyula.

Október végéig kiderülhet, sikerül-e megállapodni az ágazatot érintő nemzeti minimumban – vélekedett Kincses Gyula egészségügyi szakértő, egykori államtitkár. Hívó szavára szerdán kilenc párt képviselői – a Fidesz-KDNP távolmaradása mellett – arról állapodtak meg, hogy megpróbálják meghatározni azokat a legalapvetőbb elemeket, amelyekre az akár egymást váltó kormányok is építhetik az ágazati politikájukat.

Lapunk kérdésére, hogy mi az a minimum, amelyről még arcvesztés nélkül megállapodhatnak a pártok, Kincses doktor azt mondta, hogy a legfontosabb alapvetésekben mindenképp. Így például abban egyetértésre juthatnak, milyen rendszerű egészségügyet – társadalombiztosítási-, vagy állami elven szerveződőt – preferálnak. Deklarálhatják, hogy az ágazat érdekeit nem rendelik alá más közpolitikai célnak. Vagy rögzíthetik, hogy miként képzelik el a magán- és a közfinanszírozás viszonyát, arányát. (Ma már 100 egészségügyre költött forintból csaknem 40-et a lakosság fizet – a szerk.) Tisztázhatják, akarják-e az egészségügyre fordított források GDP-hez viszonyított arányát az Európai Unió országainak átlagos költésére, 9,4 százalékra emelni. (Ma Magyarországon ez 7,1 százalék, amelyből az állam 4,8 százalékot vállal magára, a többit közvetlenül a lakosság fizeti). De abban is meg kell állapodniuk, akarják-e a szerkezetváltoztatást folytatni, végigvinni az ellátórendszer ésszerűsítését, és vállalják-e a társadalombiztosítás keretében nyújtandó szolgáltatások, azaz az ellátási csomag meghatározását.

Kincses a meghívóját 10, a közvélemény-kutatások által mérhető támogatottságú pártnak küldte el. Közülük kilenc – a DK, az Együtt, a Jobbik, az LMP, a Kétfarkú Kutya Párt, az MSZP, a Moma, a Momentum és a Párbeszéd – reagált pozitívan, míg a Fidesz távol maradt. Ahogy a szervező megjegyezte, mivel ez nem egy ellenzéki, hanem egy szakpolitikai kerekasztal továbbra is nyitva álla csatlakozás lehetősége a kormányzópárt előtt.

Kincses Gyula abban bízik, hogy a szerdai találkozó résztvevői megértették: ha folyton újrakezdjük az elejétől, akkor abból nem lesz semmi. Az egészségügy akkora rendszer, hogy nem lehet ciklusonként újraszervezni, ezért bizonyos elvekben muszáj megállapodni. A szándék egyértelmű, és szerdán maximális elköteleződéssel vállalta mind a kilenc párt a feladatot.

Kincses tervei szerint valamennyi találkozó végén emlékeztetőben rögzítik azokat az elemeket, amelyekben már kialakult a konszenzus, illetve rögzítik az újonnan felmerült kérdéseket, vitapontokat. A következő fordulókra már csak a vitás kérdéseket hagyják, míg nem lesz meg minden kérdésben a mindenki számára elfogadható közös minimum, az amivel már az ország, a nyilvánosság elé lehet állni.

– Nem programot írunk, hanem közös minimumként elfogadott politikai értéknyilatkozatot – hangsúlyozza a szakértő. „Így ez nem is lehet túl bonyolult. Azokat az alapelveket, sarokpontokat kell megtalálni, amelyek hosszútávú stabilitást adnak a rendszernek. Minél részletesebb lenne, annál több különbség jönne elő, annál nehezebb konszenzust találni” – fejtette ki.

Kinek sikerült összehozni?

Kincses Gyula

– 1990-1994 között az MDF parlamenti képviselője

– 1992-től a Népjóléti Minisztérium egészségügyi rendszerváltozást koordináló bizottságának elnöke

– 2001-ben az Egészségügyi Minisztérium reformügyekért felelős miniszteri biztosaként az Orbán-kabinet főtanácsadója, majd a Medgyessy-kormány egészségügyi tárcájának tanácsadója

– Az első Gyurcsány-kormány idején az egészségügyi reform előkészítésén dolgozott, majd államtitkár lett

– Több szakmai blog írója, szerkesztője
(nepszava)

Bal-Rad komm: „…akarják-e az egészségügyre fordított források GDP-hez viszonyított arányát az Európai Unió országainak átlagos költésére, 9,4 százalékra emelni. (Ma Magyarországon ez 7,1 százalék, amelyből az állam 4,8 százalékot vállal magára, a többit közvetlenül a lakosság fizeti)…”

-Csak a döbrögista horda maradt távol…! LOGIKUS! Ők lopnak addig is, amíg a többiek azon agyalnak, hogy miként férhetnének a cupák közelébe.

Ugyanis nem másról van ez esetben sem szó. Garancia erre a randi kiötlőjének személye. Aki kezdetektől fogva részese volt Magyarország szétrablásának!

Most, hogy a munka gyümölcse „beérett/beérik”, ki kéne valamit találni.
KÖZEGÉSZSÉGÜGYILEG!

Arról nem tudni-nem hallunk-hogy megállapították-e a tanakodók, hogy ÖNÁLLÓ GAZDASÁG NÉLKÜL, AMI FINANSZÍROZNÁ A KÖZEGÉSZSÉGÜGYET, csak gereblyézgetik a vizet!

Mert ugyan jól hangzik ez a minden száz forintból negyvenet a’ zemberek fizetnek, ám ez korántsem ennyire szép kép, ha kiderül: KIK AZOK, AKIK TUDNAK FIZETNI?

Szörnyű viszont a kép, ha azt nézzük, hogy MENNYIEN NEM TUDNAK FIZETNI?!

Vajon megállapították-e a randi résztvevői, hogy MAGÁT AZ ORSZÁGOT KELL RENDBEHOZNI AHHOZ, hogy bármiféle előrelépés lehessen.

És majd ha lesz ország, akkor majd lesz pénz a közegészségügyre IS!

Persze ahhoz NEM RABLÓJELLEMŰ politikusokra lenne szükség! Mint „azok”, akik összesereglettek a „megoldást” keresendő. Meg akik el sem mentek!

„…A találkozó résztvevői megértették, hogy…”

-?

Persze értik ők a bajok okait! CSAK ELLENE NEM AKARNAK TENNI! Mert akkor beismernék: egy folytatólagosan elkövetett súlyos bűncselekmény részesei valamennyien!

A bűncselekmény neve pedig RENDSZERVÁLTÁS ÉS HAZAÁRULÁS-KIFOSZTÁS!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Kis döbrögisztáni abszurd

Behajtókkal fenyegették a kórházban a beteg kislány édesanyját

Külföldről költöztek haza, a gyermek másfél éve nem kapja meg a TAJ kártyát.

Behajtókat küldene a kórház egy három és fél éves kislány édesanyjára, aki nem tudta kifizetni a lázas gyermek kórházi számláját – számolt be az RTL Híradó.

A család másfél éve költözött haza, a kislány – bár magyar állampolgár – azóta nem kap TAJ kártyát. Néhány napja negyven fokos láza volt, ami sehogy nem akart lemenni, az anya kórházba vitte. Megvizsgálták, vért és vizeletmintát vettek tőle, majd benyújtották a számlát 25 ezer forintról. Az anyának azt mondták, ha nem tudja kifizetni, behajtókat küldenek.

Az anya nem tudott fizetni, most várja a behajtókat. A gyermek a kórházban sem maradhatott, azt mondták, az nagyon sokba kerülne. A papírok hiánya miatt a kislányt csak magánóvodába vették fel, csak magánorvoshoz járhatnak vele, és a gyógyszerekért is teljes árat kell fizetniük.

Tavasszal az RTL-en több családot is bemutattak, akik külföldről költöztek haza, és azért küzdenek, hogy megkapják a tb-t. Lázár János akkor törvénymódosítást ígért annak érdekében, hogy a külföldön született gyermekek gyorsabban megkapják a dokumentumokat.

(24.hu)

Bal-Rad komm: Közvetlen balrados információ: az utóbbi egy évben szűk „körben” három magyar halt bele az „orvosi – kórházi kezelés önkéntes visszautasításába”, mert bibi volt a TAJ-kártyájukkal. Egész konkrétan: NEM TUDTÁK FIZETNI A TB.-JÁRULÉKOT!

Valamennyien közel jártak a hatvanadik életévükhöz!

DÖBRÖGISZTÁNBAN MÁR NEM ÁLLAMPOLGÁRI JOG A BETEGÁLLÁTÁSHOZ VALÓ JOG!

Ha szegény vagy, nem tudsz fizetni, megdöglesz!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Erre Rákosi is csak elismerően csettinthetne!

Nyílt levél aláírásával fognák be a kórházi dolgozók száját

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ elkészített egy nyílt levelet, amit az egészségügyi intézmények vezetőivel íratnának alá – írja a Népszava. A levél az egészségügy helyzetéről szóló álhírek terjesztésével vádolt sajtónak szól.

A lap úgy tudja, a kérést az Emmi kommunikációs főosztályának vezetője múlt héten juttatta el a címzettekhez.

A levél szó szerint:

„Nyílt levél a magyar média képviselőinek

Mi, az egészségügy kiemelt gyógyító intézményeit képviselő vezetők fokozódó aggodalommal szemléljük a kórházvilágot az elmúlt időszakban folyamatosan érő, egyre kíméletlenebb és sokszor igaztalan támadásokat.
Hivatásunknál fogva mindenkinél jobban ismerjük az ágazat régóta tartó problémáit. Azt ugyanakkor – évtizedes szakmai múlttal a hátunk mögött – mindannyian tapasztaljuk, hogy a magyar egészségügy javuló pályára állt az elmúlt években. Az egészségügyi fejlesztések elsősorban vidéken, de Budapesten is érezhető mértékben járulnak hozzá a betegellátás javuló körülményeihez.
A még megoldásra váró problémák valós okainak feltárásához, a pontos diagnózis felállításához azonban higgadtság, a tények beható ismerete és objektivitás szükséges. Az elmúlt időszakban azt tapasztaltuk, hogy a magyar média egy része ezt a kritériumot nem tartja tiszteletben. Az indulatok, az elfogultság és a tévhitek igazolására szolgáló meghamisított leletek, a szakmaiatlan és megalapozatlan politikai véleménynyilvánítás közvetítése bizalmatlanságot szül a beteg és a gyógyító intézmény között. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy megrendüljön az intézményeinkbe vetett évtizedes bizalom!
A kórház a gyógyítás és a gyógyulás intézménye, s a médiának kiemelt felelőssége van abban, hogy kiegyensúlyozott tájékoztatást adjon az ott folyó munkáról a magyar emberek számára.
Hangsúlyozzuk, hogy semmilyen mulasztást, hanyagságot vagy embertelenséget nem tűrünk meg intézményeinkben. De ugyanakkor kötelességünk megvédeni munkatársainkat az igazságtalan, nemtelen támadásoktól.
Felhívjuk a társadalmi élet és a magyar média minden szereplőjét, hogy hadüzenetek sugározása helyett korrekt tájékoztatással segítsék munkánkat.”
(24.hu)

Bal-Rad komm: „…korrekt tájékoztatással segítsék munkánkat.”

– Ebben pedig KÉSZSÉGGEL SEGÍTI ÖNÖKET a Ragály-Habony-Havasi qrmányzati kommunikációs stáb!

Íme hát! Döbrögisztán közegészségügye máris ugrásszerűen javulni fog! A beteg és a magyar ne az „élményeinek” higyjen, hanem a qrmányzati kommunikációnak!

Miszerint Döbrögisztán közegészségügye világszínvonalú, és mindenki irigyli! És a csudájára járnak! (Ez utóbbit el is hisszük! Akik ismerték a Magyar Népköztársaság egészségügyét, most nem győznek ELSZÖRNYEDVE CSODÁLKOZNI!)

Erre a nyílt levél ötletre Rákosi Mátyás is csak elégedetten csettinthetne! Hogy ez NEKIK HOGY NEM jutott az eszükbe? ŐK voltak olyan bolondok, hogy elkezdték FELÉPÍTENI A KÖZEGÉSZSÉGÜGYET! Pedig nekik is volt agitprop stábjuk! De még azok sem hittek benne, hogy csak dumából…

Hiába no! Változott a világ! Nagyot változott! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Parasztvakítás a sokadik hatványon!

Kínai gyógyászatra szórja a pénzt a qrmány

Jelentős kormányzati támogatás felhasználásával bővül a Semmelweis Egyetem infrastruktúrája, a beruházás pedig egy hagyományos kínai orvoslási részleg kialakítását is magában foglalja. De miért költünk ilyesmire pénzt?

„A tradicionális kínai medicina hatásossága nem igazolt, az alapelvei és működési mechanizmusai értelmezhetetlenek. A magyar egészségügy katasztrofális helyzetében erre költeni milliárdokat olyan, mintha a süllyedő Titanicon a fedélzet takarításával töltenék az időt a matrózok” – írja az Index egy néhány héttel korábban megjelent hírre reagálva, miszerint a kormány egyetért azzal, hogy a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara hagyományos kínai orvoslási részleget alakítson ki új épületében, mi több, 1,357 milliárd forint többletforrással támogatja a fejlesztést.

A portál hozzáteszi, hogy a kormányzati kommunikációval ellentétben az összesen több mint 2 milliárd forintot kitevő beruházásnak valójában csak töredéke jut a kínai gyógyászatra. A Semmelweis Egyetem úgy tájékoztatta az Index szerkesztőségét, hogy az összegből egy 4000 négyzetméteres épületszárny épül, amelynek hat emeletéből öt az Egészségtudományi Kar képzéseinek ad otthont, a hatodik szinten pedig a Heilongjiang kínai orvosi egyetem kihelyezett képzése zajlik majd.

Tradicionális, de áltudományos orvoslás

A modern orvostudomány Kínában sem ismeretlen, azonban hogy ezzel párhuzamosan mind a mai napig virágzik a csíre és meridiánokra épülő kínai orvoslás, jelentős részben Mao Ce-Tungnak köszönhető. Az egykori kommunista vezér a hagyományos kínai orvoslással igyekezett ugyanis feledtetni az ötvenes években, hogy több százmillió vidéki kínai számára sem orvos, sem gyógyszer, azaz semmiféle tudományosan elfogadott egészségügyi ellátás nem volt elérhető. Így aztán földművesek százezreit képezték ki alapszinten a gyógyítás 3000 évvel korábbi technológiájából.

A „mezítlábas orvosok” ugyanakkor nem voltak különösebben sikeresek, amit jól mutat, hogy a 60-as években a születéskor várható élettartam 36 év volt az ázsiai országban. Mára viszont, amikor a nyugati orvoslás és a hagyományos gyógyítás kéz a kézben jár Kínában, a mutató elérte a 76,1 évet. Tradíciók ide vagy oda, a statisztikai adatok tehát nem igazolják a hagyományos kínai orvoslás hatékonyságát. Ennek megfelelően megítélése a világban is változó: valójában inkább csak megtűrt, mintsem elismert tudományról van szó.

Az Index információi szerint annak oka, hogy a kínai medicinát mégis oktatják a Semmelweis Egyetemen csupán annyi, hogy fizetős képzésként igény mutatkozott rá. Idén nyáron összesen 17-en kaptak ilyen diplomát az intézményben. A portál azt is hozzáteszi, hogy a kormányzati kommunikáció hátterében vélhetően a keleti nyitás stratégiája tükröződik vissza.
(hazipatika)

Bal-Rad komm: „…az ötvenes években, hogy több százmillió vidéki kínai számára sem orvos, sem gyógyszer, azaz semmiféle tudományosan elfogadott egészségügyi ellátás nem volt elérhető. Így aztán földművesek százezreit képezték ki alapszinten a gyógyítás 3000 évvel korábbi technológiájából…”

-Az ötvenes évek Kínája egy rémisztő háborún volt túl. És hát az azt megelőző korszak sem az ország modernizációjáról volt híres, dacára a kínai kultúra fejlettségének.

Döbrögisztánban már odáig jutott a közegészségügy,hogy a qrmány kétségbeesetten igyekszik rózsaszínre pingálni a feketeséget. Kuruzslókat és sarlatánokat képeszne inkább. Ráadásul a tanoncok fizetik a kuruzslóképzés díját!

VISZONT JÓL HANGZIK A MÁR-MÁR MESÉKBE ÉS BABONÁKBA MENEKÜLŐ AGYMOSOTT MAGYAROKNAK, HOGY A „HAGYOMÁNYOS KÍNAI ORVOSTUDOMÁNY MŰVELŐI” IS BESZÁLLNAK A KÖZNÉPEK „GYÓGYÍTÁSÁBA”!

Közeleg az időszak, amikor ISMÉT „gyógyító szerepkörben” bukkannak majd fel a borbélyok meg a kovácsok. De várhatóan fölvirrad a javasasszonyok, csontkovácsok, füvesemberek, sámánok, főzetcsinálók, tépéskészítők, békászok ideje is. Meg az imádkozóké!

Magyarok százezerszám vadásszák-kutatják majd erdők-mezők füveit, bogyóit, gyökereit. TERMÉSZETESEN A BIRTOKOS PÉNZÉRT ADOTT ENGEDÉLYÉVEL!

Beindulhat a „csináld magad mozgalom” is! Előbb csak egyszerűbb műtéteket végeznek magukon a népek sk. vagy a rokon-szomszéd-jóbarát közreműködésével. Aztán majd fejlődik a praxis!

Fáj a hasad? Szúrj egy tűt a szemedbe, és már el is felejted a hasfájást!

DÖBRÖGISZTÁN ERŐS, BÜSZKE EURÓPAI ORSZÁG! KI IS VAN PLAKÁTOLVA!

Parasztvakítás a sokadik hatványon!

Ide jutottunk rendszerváltóink és kifosztóink akaratából! A MI ASSZISZTÁLÁSUNKKAL!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„…Azt mondtam elmebeteg…”

Jobb fizetést kapnak a külföldi ápolók a döbrögisztáni közispotályokban

Bérfeszültséget okozhat az egészségügyben az Ukrajnából és Szerbiából érkező szakemberek foglalkoztatása – olvasható a Népszava szombati számában.

A lap az egészségügyért felelős államtitkárságtól kapott adatokra hivatkozva azt írja, jelenleg 1242 olyan ápolónő szerepel a nyilvántartásban, akinek honosított diplomája van, közülük 709-en dolgoznak ma is aktívan az ellátórendszerben.

Az újság emlékeztet arra, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egyik rendelete meghatározza a számukra adható legkisebb munkabért. Ez 2017-ben bruttó 297 200 forint, vagyis százezer forinttal több, mint amennyit a hazai ápolónők kaphatnak.

A diplomás kezdő nővérbér most bruttó 196 ezer forint. A külön meghatározott bérnek az az értelme, hogy ne lehessen a hazai béreket letörni „még olcsóbban foglalkoztatható” szakemberekkel.

Az egészségügyért felelős államtitkár ugyanakkor nem számít arra, hogy a szomszédos, nem európai uniós országokból jelentős számban érkeznének ápolók. Például azért, mert jól kellene beszélniük a nyelvet. Ez már önmagában akadálya lehet a magyarországi munkavállalásuknak.

Ukrajnából azért sem valószínű, hogy jönnek ápolók, mert ott nincs is ilyen jellegű felsőfokú képzés, akik meg magyar ajkúak és itt akartak dolgozni, már itt vannak – idézte Balogh Zoltánt, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnökét a Népszava.
(mfor)

Bal-Rad komm: Arra már van magyarázat a szagemberektől, hogy az a törtlnet miért nem aggasztó!

Arra nincs, hogy a döbrögisztáni „őshonos” MAGYAR ÁPOLÓ miért kap brutto százezer forinttal kevesebbet?!

Persze előfordulhat, hogy ha az „őshonos” is annyit kapna, akkor itthon maradna!

Döbrögi az orvosnál:
– Mit mondott, doktor úr?! Elmehetek?
– Nem. Azt mondtam elmebeteg…

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Reggeli „hangulatjelentési kötelezettség” a közispotályokból

Az éjszakás nővéreknek minden reggel jelentést kell írniuk a politikusok miatt

Az elmúlt hetekben több kínos történetbe is belefutott a kormányzat és az ország egészségügyi vezetése (nyitott mellkassal másik kórházba szállított – majd nem sokkal később elhunyt – kislány esete, mert nem volt CT az egyik kórházban, aztán kevés vagy épp rossz állapotban levő CT-kről adott hírt a sajtó).

A miniszter és más egészségügyi politikusok pedig magyarázkodhattak, kellemetlen helyzetbe sodródtak. Hogy a politikusoknak ne kelljen annyira feszengeni az őket faggató újságírók előtt, valószínűleg ennek a kiküszöbölésére jó lehet az, hogy az egészségügyi vezetők gyorsan értesüljenek a botrányt okozó esetekről.

Legalábbis van ilyen olvasata is annak az új intézkedésnek, amelyről a Népszava szerzett tudomást.

Múlt pénteken valamennyi kórház megkapta azt a levelet, melyben arról tájékoztatták az főigazgatókat, hogy minden nap (szombaton és vasárnap is) reggel nyolcig jelenteniük kell a rendkívüli, a napi rutintól eltérő eseményeket az állami intézményfenntartónak. Ezt a beszámolót az érintetteknek akkor is el kell küldeniük, ha nem történt semmi az előző napon, vagyis nincs mit jelenteniük.

A lapnak az egyik kórházigazgató azt mondta, valószínűleg arra kell utasítania az éjszakás nővéreket, hogy mielőtt távoznak, írják meg a “hangulatjelentést”. A főigazgatók leveleit a kórházfenntartó területi igazgatóságai gyűjtik, elemzik.

A Népszava úgy tudja, az intézményvezetők egy részének azzal magyarázták a furcsa kérést, hogy az egészségügyi kormányzat első kézből és nem a sajtóból szeretne értesülni, ha valami fennakadás van a betegellátásban.
(24.hu)

Bal-Rad komm: „…az egészségügyi kormányzat első kézből és nem a sajtóból szeretne értesülni…”

-Hogy mire aztán a sajtóban megjelenik a HÍR, addigra a horda már kész magyarázattal állhasson elő a HÍR okát illetően. Végülis ez egy egészen kiváló taktika.

Már látjuk lelki szemeinkkel, amint egy begyűjtő stáb összerakja a reggeli esetjelentéseket, egy másik elemzi, egy harmadik pedig kitalálja, hogy mit kell mondani magyarázatként!

Még mondja valaki, hogy az „egészségügyi” qrmányzat hanyag!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com