Az éjszakás nővéreknek minden reggel jelentést kell írniuk a politikusok miatt

Az elmúlt hetekben több kínos történetbe is belefutott a kormányzat és az ország egészségügyi vezetése (nyitott mellkassal másik kórházba szállított – majd nem sokkal később elhunyt – kislány esete, mert nem volt CT az egyik kórházban, aztán kevés vagy épp rossz állapotban levő CT-kről adott hírt a sajtó).
A miniszter és más egészségügyi politikusok pedig magyarázkodhattak, kellemetlen helyzetbe sodródtak. Hogy a politikusoknak ne kelljen annyira feszengeni az őket faggató újságírók előtt, valószínűleg ennek a kiküszöbölésére jó lehet az, hogy az egészségügyi vezetők gyorsan értesüljenek a botrányt okozó esetekről.
Legalábbis van ilyen olvasata is annak az új intézkedésnek, amelyről a Népszava szerzett tudomást.
Múlt pénteken valamennyi kórház megkapta azt a levelet, melyben arról tájékoztatták az főigazgatókat, hogy minden nap (szombaton és vasárnap is) reggel nyolcig jelenteniük kell a rendkívüli, a napi rutintól eltérő eseményeket az állami intézményfenntartónak. Ezt a beszámolót az érintetteknek akkor is el kell küldeniük, ha nem történt semmi az előző napon, vagyis nincs mit jelenteniük.
A lapnak az egyik kórházigazgató azt mondta, valószínűleg arra kell utasítania az éjszakás nővéreket, hogy mielőtt távoznak, írják meg a “hangulatjelentést”. A főigazgatók leveleit a kórházfenntartó területi igazgatóságai gyűjtik, elemzik.
A Népszava úgy tudja, az intézményvezetők egy részének azzal magyarázták a furcsa kérést, hogy az egészségügyi kormányzat első kézből és nem a sajtóból szeretne értesülni, ha valami fennakadás van a betegellátásban.
(24.hu)
Bal-Rad komm: „…az egészségügyi kormányzat első kézből és nem a sajtóból szeretne értesülni…”
-Hogy mire aztán a sajtóban megjelenik a HÍR, addigra a horda már kész magyarázattal állhasson elő a HÍR okát illetően. Végülis ez egy egészen kiváló taktika.
Már látjuk lelki szemeinkkel, amint egy begyűjtő stáb összerakja a reggeli esetjelentéseket, egy másik elemzi, egy harmadik pedig kitalálja, hogy mit kell mondani magyarázatként!
Még mondja valaki, hogy az „egészségügyi” qrmányzat hanyag!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Az! hogy rohadna el az egész banda
„az egészségügyi kormányzat első kézből és nem a sajtóból szeretne értesülni”-akkor szét kellene nézni a kórházakban tisztelt „uraim”! Ebből is látszik, hogy fogalmuk sincs a valóságról ezeknek a rohadék patkányoknak!
De igenis van.A Kútvölgyiből.
https://www.youtube.com/watch?v=O2BmgtDZnp0
Né’ má’ ez ugyanaz a rendszer.