Halálra ítélte a “magyar” egészségügy

Hogyan ítéljünk törvényesen valakit halálra, de előtte, hogyan alázzuk meg, hogyan vegyünk el tőle mindent, ami fontos volt az életében, hogyan kergessük az őrületbe?

 

Ilyen lassú kínzás, talán csak azoknak az elvetemült bűnözőknek jár, akik gyereket ölnek és az olvasó a lapokból értesül arról, hogy a börtönvilág zárt intézményében, hogyan állnak bosszút a rabtársak, e szörnyű bűncselekmény elkövetőin!

Magyarország viszont egy olyan furcsa ország, ahol nem kell ilyen, a fentiekben leírt szörnyű bűncselekményt elkövetni, hogy valaki megtapasztalja a fentiekben leírt bánásmódot… elég, ha Alzheimer-kór támadja meg valamelyik családtagját, feleségét, férjét, stb.

Történetem igaz történet, egy házaspárról szól, és lehetne ez egy gyönyörű történet, a szeretetről, összetartozásról, megbecsülésről, hűségről…

Attila szerencsés ember, mert megadatott neki, hogy olyan emberrel élhesse le életének nagy részét, akit szeret, és aki viszont szereti, szerette. Feleségével 39 éve élnek boldog házasságban egy Tisza parti városban és éppen olyan szokványos életet éltek, mint bármelyikünk, dolgoztak, szerették egymást, gyermekük született, betegek lettek, meggyógyultak, és ez így ment hosszú éveken keresztül, egészen 2008-ig. Ebben az időszakban Irénke, munkanélküli volt és járt állásinterjúról, állásinterjúra, de egyre többször fordult elő, hogy a felvételi során, nem tudott megszólalni, leblokkolt.

“Körzetorvosunk javasolta, hogy vigyem a bizottság elé, ahol 2009-ben 40%-os rokkantságot állapítottak meg. Közben jártunk a Pszichiátriai Klinikára, ahol sorra írták fel a havi tízezer forintba kerülő csodagyógyszereket, amikről később ki is derült, hogy értágítók és nyugtatók, vagy kábítók.”
/részlet Attila leveléből/

Attila, részben még mindig szerencsés ember, mert olyan vállalkozása volt, hogy munkái során magával tudta vinni szeretett feleségét, együtt voltak…

“2009-2011-ben még jött velem vidékre mérni. Közben megértem a leépülését, amelynek fázisai:
– számolni, összeadni nem tud,
– főzni sem tud,
– mosni se akar,
– takarítás se megy,
– mosogatás se megy,
– a gázt se tudja meggyújtani,
– a vajas kenyeret nem tudja elkészíteni,
– képtelen öltözködni, ágyazni,
– fürdés is gondot okoz,
– már WC használata is érthetetlen számára.,
– képtelen a lakásban tájékozódni.”
/ részlet Attila leveléből/

Attila tette, amit a szíve diktált és igyekezett ellátni a feleségét, itt megint jöjjön a leveléből egy idézet…

“A történet 2011 november 12-én folytatódik, ahogy elő volt írva jelentkeztünk orvosi felülvizsgálatra. Minden papírt szabályosan beadtunk. December 10-e körül egy sebész főorvos megvizsgálta, amikor egy szál bugyiban hajolgatnia kellett… Eredmény újra 40% lett, amit megfellebbeztünk. 2012. január 16-án kaptunk egy levelet, melyben kérték, hogy gondoljam meg, mert ez a 27.000.- forint már ellátás és adómentes. Berohantam a TB-be és röviden közöltem, hogy tértivevényes levél nem tréfa. Márciusban másodfokú orvosi bizottságot már egy olyan főorvosnő vezette, akinek van pszichiátriai gyakorlata. Engem is behívott és meghallgatott.
Tudtuk, hogy javasolt. Május elején kaptuk meg a 64%-ot. Berohantam a TB-be, hogy nem akarok fellebbezni, folyósítást kérek. Ekkor már a karikagyűrűnket is eladtuk, mert semmire se volt pénzünk. 39 év házasság után ez mindkettőnknek brutálisan fájdalmas volt.
Kiderült, hogy a folyósítást is kérvényezni kell! Botrányos és felesleges.
Június 12-én kaptunk pénz. HAT HÓNAP. A csiga is gyorsabban dolgozik.
Irénke rokkantsági ellátása 58.900.- forint 41 év 70 napos munkaviszony idő ellenére is.”
/részlet Attila leveléből/

2012- ben Attila körül kezdett összedőlni minden, januárban meg kellett szüntetni a vállalkozását, mert felesége Irénke folyamatos felügyeletet kívánt, így a vállalkozását nem tudta folytatni. Közben 36 éves fia is már több mint egy éve volt munkanélküli, majd menyének is felmondtak… később ők az ország nyugati felében találtak munkát maguknak, Attila egyedül maradt Irénkével… közben pedig bedőltek a hitelei, naponta több telefon, végrehajtók… nem csak anyagilag kezdett tönkre menni, mentálisan is, és közben Irénkét el kell látni…

“Megkíséreltem ápolási díjat kérni. Nem kaptunk, mert csak tartósan beteg lehet, mivel az orvosi bizottság nem minősítette fogyatékosnak.

Közben elindítottuk a fogyatékossá nyilvánítási eljárást. A kérvényt klinikai szakvéleménnyel együtt adtuk be 2013. február 26-án. A választ a fiam neten kérte meg a kincstárt sürgős válaszra. Június 5-én kaptam meg az első fokú határozatot.
Abból kiderült, hogy az orvosi bizottság április 13-án (!!!)mindenféle vizsgálat nélkül elzavart bennünket, a klinikai szakvéleményen átnézett, el se olvasta…
Megfellebbeztem.
Akkor dühödtem be, amikor kiderült, hogy a nejem aláírása nélkül nem is fellebbezhetünk.
Irénke írásképtelen. Nem volt elég a fiam és a menyem írásbeli nyilatkozata arról, hogy ő hatalmazott fel. Mondtam az illetékesnek, hogy esetleg szignózásra meg tudom kérni.
A szignóval ellátott a szomszédjaim által aláírt meghatalmazás se volt jó. A beadvány két példányát is szignózza le.
IDIÓTIZMUS. Embertelen.”
/részlet Attila leveléből/

Attila már nem hisz és nem bízik senkiben. Attilát cserbenhagyta a magyar egészségügy! Attilát cserbenhagyta a magyar állam! Attila és Irénke végig dolgozta az egész életét törvénytisztelő állampolgárként, fizették maguk után a járulékokat, nem csaltak, nem loptak! Attila úgy gondolta, hogy joga van ezek után a tisztességes elbíráláshoz, ellátáshoz, mindent igyekezett szabályszerűen csinálni.
Az államnak ez nem volt jó!

Attilára rázúdították a bürokrácia, az ügyintézők, jogszabályok, arctalan hivatalnokok, szakértők hadát! Segítséget nem adtak neki, pedig azt kért, segítséget! Viszont, megalázták, nem egyszer, nem kétszer… sokszor!

Attilára és feleségére kimondták az ítéletet! Bűnös!

Attila bűnös abban, hogy szereti a feleségét, Attila bűnös abban, hogy Alzheimer kóros feleségét ápolni akarja, Attila büntetése vetekszik a legelvetemültebb bűnözők büntetésével!
Naponta szembesülnie kell feleségének romló állapotával! Naponta szembesülnie kell azzal, hogy nem tud segíteni, mert a lehetőséget is elvették tőle! Senki nem akar az ügyével foglakozni, jogszabályokat lobogtatva elhajtják és újra és újra megalázzák! Attila és Irénke ügye senkinek nem fontos, Attilát és Irénkét sikeresen berúgták az árokba és ott is hagyták őket! Attila még bírja… de kérdés, hogy meddig!

Attilában, miközben végigjárja az ALZHEIMER kóros feleségének stációit, miközben megéli feleségének leépülését egy kérdés maradt már csak!

“Azok az orvosok, akik valamikor letették a Hippokratészi esküt, akik felvállalták a gyógyítás szent hívatását, hogyan asszisztálhatnak ezekhez az embertelen törvényekhez, jogszabályokhoz?”

(sztarklikk)

Bal-Rad komm: “…Azok az orvosok, akik valamikor letették a Hippokratészi esküt…”

-Hát pontosan úgy, mint MI MINDANNYIAN! Mint az Attila, mint az X, az Y, vagy a Z! 

MI MINDANNYIAN ASSZISZTÁLUNK AZ EMBERTELENSÉGHEZ!

Teljesen fölöslegesen kesünk bűnbakot, teljesen fölöslegesen mutogatunk másokra! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!