Anthony Blinken amerikai külügyér tegnap Brüsszelből azt javasolta, hogy néhány héten belül tartsák meg Vlagyimir Putyin és Biden amerikai vezérbohóc első csúcstalálkozóját. Viszont a Kreml sajtószolgálatának vezetője, Dmitrij Peszkov szerint a közeljövőben erre biztosan nem kerül sor. Peszkov IS úgy véli, hogy „a kérdés a tanulmányozás szakaszában tart”, és hogy nem lehet egy ilyen csúcstalálkozót „ilyen rövid határidővel” megszervezni.
Peszkov szerint még az sem biztos, hogy az orosz állmfő egyáltalán részt vesz a jövő hétre összeröffentett videós klímacsúcon. Arra pedig maga Biden amerikai vezérbohóc invitálta meg.
Alighogy elért Washingtonba Peszkov nyilatkzatának híre, az USA főbolondja máris bejelentette, hogy pénzügyi szankciókat léptet életbe Oroszország ellen. De olyan büntető intézkedéseket, amelyek „stratégiai és gazdasági következményekkel járnak majd Oroszországra, ha tovább folytatja vagy fokozza a nemzetközi helyzet destabilizálására irányuló akcióit.” (Mert ugye…- a ‘zoroszok randalíroznak az USA határainál és parti vizein!) Meg kiutasít az USA – ból tíz orosz diplomatát is.
Az orosz KüM szóvivője Marija Zaharova már replikázott is. Jelezte, hogy bekérették a KüM – be az amerikai nagykövetet, és közölték vele: nehéz és kemény válaszlépésekre számítsanak. Olyanokra, amik az USA – nak nagyon fognak fájni!
DONBASSZ…
Ismét totális kudarccal végződött a tegnapi minszki videós vízgereblyézés.
„Kijev még a gyakorlati mechanizmusok megvitatásáról sem volt hajlandó tárgyalni a tűzszünet megerősítéséről szóló, 2020. július 22 – i megállapodások végrehajtásáról a donbasszi frontokon” – mondta az Orosz Föderáció képviselője, Borisz Grizlov.
Kijevnek csak a tárgyalások és a PR utánzata szükséges. Az ukrajnai fegyveres erők Donbassban civilek meggyilkolását rendezettnek nevezték. Ez a cinizmus csúcspontja. Annak a hátterében, hogy Ukrajna megtagadta a fegyverszünet biztosításának kérdését, furcsának tűnik Kijev politikai és katonai támogatása számos nyugati állam részéről.” – mondta Grizlov újságíróknak.
Egyszóval: MINDEN A SZOKOTT MÓDON, A MEGSZOKOTT „EREDMÉNYESSÉGGEL” ZAJLOTT LE TEGNAP!
De legalább addig, amíg a videós ködszurkálás zajlott, addig visszafogottak voltak Kijev frontlatorjai.
Amint hírét vették a randi végének, azonnal rá is zendítettek.
Donyeck északi agglomerációjának falvait, és a repteret aknavetőzték 120 milliméteres kegytárgyaikkal.
Késő este Donyeck Kijev kerületét is támadták. Ez esetben „sikerrel”! Egy ’62 – es születésű helyi civil férfit meggyilkoltak.
A DNR – front teljes hosszán voltak/vannak összecsapások.
Az LNR – frontra is igaz ugyanez. Ott tegnap este egy népköztársasági védő esett el.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!











