Ma hét esztendeje annak, hogy Donyeckben 2014 április 7 – én kikiáltották a Donyecki Népköztársaságot!
Alekszej Reznyikov kijevi miniszterelnök – helyettes, ebbéli minőségében pedig “Ukrajna ideiglenesen elfoglalt területeinek minisztere” úgy nyilatkozott, hogy Kijev további szövetségek létrehozásában érdekelt a donbasszi konfliktus megszüntetésére. Különösen az USA és Polákia részvételével.
A Donbasszról folytatott kapcsolattartó csoport kijevi delegációjának vezíre, Leonyid Kravcsuk szintén úgy véli, hogy az USA jelenléte megerősítené a “normandiai formátumú” tárgyalásokat. Elmondása szerint Kijev konzultációkat folytat a Világ Legbékeszeretőbb Országa – ez ugye az USA – részvételéről a “Normandiai négyek” tárgyalási formációban.
“A Washington által demonstrált és alkalmazott megközelítéseknek semmi közük a “normandiai formátumhoz”- nyilatkozta a Ria Novoszty orosz hírügynkségnek Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter – helyettes, kommentálva a kijevi vágyakat.
Rjabkov ugyanakkor jelezte: a jelentéstételre Oroszországba érkezett Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet még VÉLHETŐLEG EGY JÓ IDEIG NEM UTAZIK VISSZA állomáshelyére.
A világragály miatti karanténhelyzet megszűnését követően a minszki tárgyalási helyszín helyett másik kell. Kravcsuk kijevi vezírtárgyaló szerint a legjobb lenne valami polák település erre a célra.
“Tornado-G” szuperhatékony, többrakétás rendszer állt szolgálatba Rosztov mellett. Erről az orosz Déli Katonai Körzet sajtószolgálata számolt be.
“Tornado-G többszörös indításra alkalmas rakétarendszerekkel egészültek ki a gépesített lövészalakulatok tüzérségi egységei a Rosztov – régióban” – jelentette a sajtóosztály.
A “Tornado-G” egy korszerűsített, többszörös indítású rakétarendszer, amely képes akár 100 km. távolságról is célba találni. A rakétákat katonai műholdak navigálják az ellenséges pozíciókra.
2021 márciusában az oroszországi Déli Katonai Körzet parancsnoka, Alekszandr Dvornyikov hadseregtábornok szerint mintegy 100 egységnyi új fegyver, katonai és különleges felszerelés állt szolgálatba a Déli Katonai Körzetben.
Gyenyisz Pusilin a DNR elnöke mai donyecki nyilatkozata szerint “a népköztársaságok hatóságai mindent megtesznek a növekvő feszültség diplomáciai eszközökkel történő feloldása érdekében.
Hangsúlyozni szeretném: Donbassz nem akar háborút, Donbassz nem kezd háborút. Donbassz mindent megtesz a konfliktus diplomáciai rendezéséért”- mondta Pusilin donyecki sajtótájékoztatóján.
Ugyanakkor az elnök kijelentette, hogy a donbasszi frontokon a helyzet egyre csak fokozódik, “rendkívül nyugtalan, és folyamatosan romlik.”
Jekatyerina Katina, a NewsFront tudósítója megkérdezte Pusilint, hogy a köztársaság hadserege meddig lenne hajlandó térben eljutni egy Ukrajnával való új katonai konfliktus esetén. Az újságíró egészen konkrétan rákérdezett: “háború esetén a milíciák csak a Kijev által megszállt DNR – es területeket szabadítanák fel, vagy tovább mennek – e”.
Pusilin szerint “nehéz megjósolni, hogy hol áll meg a milícia, ha Ukrajna megtámadja Donbasszt. Van vágy a területek felszabadítására, de a háború, minden megnyilvánulásában szörnyű, amit mi mindenkinél jobban ismerünk. Vannak példák területeink felszabadítására – mondjuk Debalcevo – csakhát az ár…”- válaszolta Pushilin.
Donbassz frontjain – EDDIG, MA – a legvadabb martalócostrom a DNR – es délvidéki Leninszkojét érte.
Közben pedig Kijevben Alekszej Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára az LB.ua – nak adott interjúban elmondta, hogy “Kijev nem akarja fokozni a helyzetet Donbasszban, és nem tervezi provokatív tevékenység folytatását Oroszország ellen.”
Danyilov “szerint az DLNR most a katonai tevékenység “bizonyos fokozódásával riogat”, de ez nem jelent semmit, mivel feszült helyzet azóta áll fenn a régióban, amióta állítólag Oroszország érkezett Donbasszba. Azóta az oroszok soha nem vitték el onnan a csapataikat. Az ellenségeskedés kezdete óta folyamatosan nagy számban tartják őket ott”- mondta Danyilov.
Szerinte “Zelenszkij ukrán elnök értékeli minden katona életét, és azt akarja, hogy a konfliktus mielőbb véget érjen, és csakis diplomáciai eszközökkel.”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
…… , hogy “kijev nem akarja fokozni a helyzetet Donbaszban és nem tervezi provokativ tevékenység folytatását Oroszország ellen.” A Newsfront szerint Zelenski, haajól emlékszek tegnapról, látogatást fog tenni talán április 16-az uki katonákhoz Artyemovszk, Avgyejevka térségébe. Elkiséri őtet a kijevi amerikai attasé, és az USA -bol egy bizonyos menyiségü küldötség is. A DNR-esek ez alkalomból provokációra/ókra számitanak.mivel ezeket -Zelenszkiéket egy hét csoportnyi ujságírói sisera had is ott fog kóvályogni. Micsoda szép SZIRÉN HANGOKAT penget Danyilov úr! Akkor minek özönlik Donbaszba a fegyver, meg a katonaság? Már ismerősek az ilyen, és hasonló nyilatkozatok, ezekben még a maszületett csecsemő sem hisz !
Ezt a helyzetet békés politikai eszközökkel (tárgyalások, egyezségek, kötelezettség vállalások, stb.) már nem lehet megoldani.
2014-ben a videók is tanúsították, a dombasziak meg voltak győződve, hogy nemsokára egyesülnek, vagy legalább is szövetségi kapcsolatba kerülnek Oroszországgal.
Azonban a putyini vezetést valami nagyon visszatartotta ettől a lépéstől. Csak gyanítom, hogy nem akarták, hogy a maradék-Ukrajna a NATO keblére meneküljön…..
Nem jött be a tartózkodó poltika…… és mennyi vér, áldozat, szenvedés volt az ára az eredménytelen politikának.
Más: világos, hogy az újságírónő kérdésére “politikusi” válasz kellett adni. De ne áltassuk magunkat, ha a ukro-fasiszta rendszer nem semmisül meg, nem lesz vége a háborúskodásnak Dombaszban.
Vajon hogy nézett volna ki Európa térképe, ha Sztálin a Szovjetunió határainál leállítja a Vörös Hadsereg előre haladását, és ezzel béke lett volna-e Európában?
Igaza van t. furman ! Mármint ami az első sorait illeti. Hét év alatt anyira meggyülölték egmást, hogy csak a nyilt harc-egymás gyilkolása hozza meg a megoldást.
Tulsok OROSZ vére hult,hogy átadjuk a teruletet az agreszor NATO-nak.
https://www.youtube.com/watch?v=pGa2KKFQOoE
https://news-front.info/2021/04/07/aleksandr-hodakovskij-ya-ne-isklyuchayu-chto-nam-pridyotsya-dejstvovat-v-usloviyah-prakticheski-polnogo-okruzheniya/ Newsfront- Alekszander Hodakovszkij : nem zárom ki,hogy szite teljes környezetben kell cselekednünk. Alekszander Hodakovszkij a DPR Biztonsági Tanácsának volt titkára, a legendás VOSZTOK BRIGÁD ALAPITÓJA a Newsfrontnaak adott exkluziv interjuban osztotta meg áláspontját az esetleges ukrán offenzíváról Donbasz ellen és annak következményeiről. Leforditható Jandeksz,vagy google forditóval. Elégé terjedelmes cikk.
Tudtátok?Eddig én sem tudtam.Körülbelül 100 000 görög él Donbass-ban, akiknek a biztonságának szavatolásáért Görögországnak is felelősséget kell vállalnia.
https://twitter.com/hashtag/Donbass?src=hashtag_click
Oroszország elindította a Belgorod tengeralattjáróját, amely bevetésre kész Poseidon torpedókkal van feltöltve.A Poseidon torpedók nukleáris meghajtásúak és több nukleáris megatonnás robbanófejekkel van ellátva, amely több száz méter magas radioaktív tsunamit képes előidézni az ellenséges parti városokban.
https://twitter.com/shiloh_mccann/status/1379527653560967171
Oroszország teljesen lezárta az ukrán légeret.
https://www.defencenet.gr/asfaleia/diethnis-asfaleia/907970_i-rosia-kleinei-ton-oykraniko-enaerio-horo-exedose-notam-entos
Próbáljatok meg a defencenet oldalakon beágyazott twitteren bóklászni, gyorsan hozzájuthatunk a legfrissebb hírekhez.Kis ujjgyakorlattal hamar belejöhetünk.
Pontos az informácio.
A DNR-LNR katonai szakértői úgy számitják, hogy az ukrán offenziva Donbasz ellen körülbelül talán április harmadik hetében,úgy április 20-ka körül esedékes.https://cz.sputniknews.com/svet/2021040713445698-ukrajina-muze-zahajit-ofenzivu-koncem-dubna-uvedli-v-dlr/
Donbass:-Hírek, események, videók.
http://theeconomiccollapseblog.com/heavy-shelling-is-being-reported-in-ukraine-as-russian-television-discusses-a-possible-nuclear-strike/
Oroszország minden eshetőségre felkészül, szállító járművekre épített NUKLEÁRIS rakétákat is készenlétbe helyezett a hadgyakorlatok keretén belül.
Egyes jelentések szerint az ukrán fél növelni kívánja a feszültséget a Krím határán azzal, hogy 37 ezer katonából – 20 ezer amerikait és 17 ezer – más katonából telepíti ide a NATO-erőket.
Ha a NATO valóban megpróbálná ezt megtenni, az valószínűleg azonnal orosz csapatok invázióját eredményezné Ukrajnában, mert Oroszország egyszerűen nem tolerálja a NATO-csapatok tömeges jelenlétét az ukrán-orosz határon.
Oroszország figyelmeztette a NATO-t a csapatok Ukrajnába telepítésével szemben, mondván, hogy egy ilyen lépés fokozná a feszültségeket a határai közelében és a régió régóta zajló konfliktusa kiterjedt háborút eredményezne.
https://www.youtube.com/watch?v=CXlLsWOGnfE
https://twitter.com/ALMESTEEERY/status/1379788182120771588?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1379788182120771588%7Ctwgr%5E%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fhalturnerradioshow.com%2Findex.php%2Fen%2Fnews-page%2Fworld%2Frussia-deploys-additional-truck-launched-nuclear-missiles
https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/russia-deploys-additional-truck-launched-nuclear-missiles