Nem mindennap jutnak el hozzánk hírek Nepálból, ami kár hiszen ez egy gyönyörű ország egy kreatív zászlóval. Ezen a héten mégis érdekes esemény sorozat játszódott le:felgyújtott parlament, megvert politikus, felégetett politikus feleség és lemondott miniszterelnök. Egyszóval forradalom.

Miért fontos ez számunkra? Azért, mert a lemondott miniszterelnök a kommunista párt tagja. 

Mielőtt mélyebben ránézünk a jelenlegi helyzetre érdemes megvizsgálnunk az ország modern történelmét és a kommunista mozgalom szerepét ebben a történelemben. A Nepáli Királyság egyike azon kevés államoknak, amelyek elkerülték a közvetlen gyarmati függőséget és helyette a nepáli uralkodók külső támogatást nyújtottak a brit gyarmatosítóknak az Indiai szubkontinensen. Ezzel ugyan elkerülték a közvetlen gyarmati elnyomást, de elmaradt az átmenet a feudalizmusból a tőkés gazdaságba. India függetlenedése kihatott a nepáli politikára is, ahol egy több évtizedes politikaiküzdelem indult meg a tradicionális hatalom és a társadalom haladó elemei között. 1990-ben szociáldemokraták és kommunisták szövetsége sikeresen rákényszerítette a monarchiát a többpártrendszer alapú parlamentarizmus bevezetésére. 1996-ban a maoisták tovább mentek és elkezdtek egy népi háborút, amelynek célja a monarchia eltávolítása és egy népköztársaság létrehozása volt. Tíz év polgárháború és 18 000 ember halála után a cél felét elérték. 2006-ban a képviselőház megerősödött és magához ragadta a király hatalmát majd 2008-ban kikiáltott egy szövetségi polgári köztársaságot, véget vetve a királyságnak. A kommunisták 2008-tól egészen napjainkig valamilyen formában részt vettek a kormányban és a legnagyobb vagy második legnagyobb csoportként jelentek meg a képviselőházban.

Ez a rövid történet, tiszteletre méltó fénypontjai mellet is, rámutat azon problémákra,amelyek a mai vészes helyzetet is kialakították.

Első és legszembetűnőbb, hogy Nepál 2008-óta egy polgári köztársaság. A kommunisták annak ellenére, hogy folyamatos ellenőrzésük volt az államszervezet felett nem voltak képesek létrehozni egy proletár diktatúrát. Ez azt jelenti, hogy 17 éven keresztül rákényszerítették magukat, hogy a polgárság játékszabályai szerint dolgozzanak és politizáljanak. Tették mindezt, úgy, hogy egy 10 éves háborút vívtak a népi hatalomért. Tették mind ezt úgy, hogy marxista-leninistának, meg maoistának hívták magukat. Mint tudjuk, Lenin és a bolsevikok az ideiglenes kormány fennmaradásán dolgoztak és véletlenül sem döntötték meg egy szép november 7-ei napon. Érdekes módon a nepáli kommunistáknak van egy kifejezésük a fennálló helyzetre ez „a nép többpárti demokráciája”. Legalább az őrületet is kreatív nevet kapott!

Második, amely talán már a szövegből is kivehető, hogy Nepálban több kommunista párt működik. Ez nem szokatlan, rengeteg országban van így. Van amikor egy nagy kommunista pártról leszakadva működik néhány kisebb (gondoljunk például Oroszországra). Van, hogy egy országban több hasonló méretű kis kommunista párt működik (gondoljunk a nyugat európai országokra). Ez önmagában nem végzetes és egy szerencsésebb időszakban orvosolható is. Az már ritkább, amikor 5 különböző kommunista párt, amelyből 3 „Nepáli Kommunista Pártnak” hívja magát, jelentős támogatással vesz részt a törvényhozás munkájában. Ez már végzetes hiba. A sárkánynak nem lehet három vagy öt feje. A munkásmozgalmat harcában csak egy párt vezetheti. Amennyiben bármilyen ellentét merül fel a párton belül azt a demokratikus centralizmus szabályai szerint kell elrendezni megőrizve ezzel a mozgalom egységét. Ehelyett a nepáli kommunisták még a kormány és az ellenzék szerepét is megosztották maguk között. Négy kommunista szervezet ellenzékbe vonult más, többségében szociáldemokrata formációval. A legnagyobb kommunista párt szintén szociáldemokrata pártokkal kormányba ült azzal, hogy ő adhatta az ország miniszterelnökét, miközben csak a kormány második legnagyobb pártja. Ahelyett, hogy a kommunisták összefogva elsöpörték volna a szociáldemokráciát és elküldték volna jogos helyére, a történelem szemétdombjára, lesüllyedtek annak szintjére. Még áprilisban, Moszkvában a II. Nemzetközi Antifasiszta Fórumon lehetőségem adódott röviden beszélgetni az egyik ellenzéki kommunista párt tagjával és természetesen tapintatosan rákérdeztem a megosztottság indokára. A válasza: pártvezetés zsarnoksága. Minden bizonnyal ha kérdésemet a kormányban szereplő kommunista pártnak intézem akkor a válasz a fegyelmezetlenséggel lett volna kapcsolatos. Ha a fegyelmezetlenség vagy a zsarnokság ahhoz vezet, hogy a kommunista mozgalom vezetőképtelen lesz és a szociáldemokrácia sötét vermébe süllyed akkor egy szavam van ezekre a kifogásokra: ostobaság!

A harmadik probléma a gazdasági alap. Mint említettem a feudalizmusból való átmenet nem ment végbe és ez még ma is hatással van a gazdaságra. A történelem során kommunisták többször vették át a hatalmat olyan országban, ahol még a feudalizmust nem győzte le a kapitalizmus, legalább is nem teljesen. Gondoljunk például a Szovjetunióra, Kínára, Magyarországra vagy éppen Albániára. A kommunisták mindegyik országban hatalmas eredményeket értek el a gazdaság modernizálásban és felemelésében, ezt kár is sorolni. Logikusan gondolhatnánk tehát, hogy a nepáli kommunisták is valami hasonlót mutattak fel. Sajnos tévednénk. 17 év alatt gyakorlatilag semmit nem tudtak felmutatni. A legtöbb embert továbbra is az agrárszektor foglalkoztatja és a földkérdést még mindig nem sikerült megoldani, sem kollektivizáció, de még egy végleges földosztás sem történt meg. Az ipar területén nem, hogy erősítették volna az állam szerepét, de még privatizáltak is állami vállalatokat. A gazdaság továbbra is rászorult a turizmus és a nyersanyag export felhasználatára, semmilyen önállóságot nem sikerült elérni. Ugyan a szegénység szintje csőkent de a társadalom jelentős része még mindig a mélyszegénység szélén él. 17 év alatt a nepáli szocializmus nem volt többre képes mint, hogy kapitalista neoliberalizmussá váljon. A költői kérdés csak az maradt: akkor minek csináltak forradalmat?

Ezzel eljutottunk az év eseményeihez. Az év elején kisebb monarchista tüntetések kezdődtek az országban, amelyek átcsaptak egy korrupció ellenes tüntetésbe. A kormány válassza a közösségi média korlátozása volt, amely megerősítette a fiatalok részvételét a tüntetésekben. Ezután a rendőrség elvesztette az uralmat a helyzet felett és lelőt 19 tüntetőt. Ahogy várható a tüntetések elfajultak és további pusztítás és emberélet elvesztése mellet a miniszterelnök lemondott. Mi lesz ezután? Nehéz megmondani.Lehet, hogy a hatalmat megtartja a jelenlegi kormány, lehet, hogy az ellenzéki kommunisták szerzik meg, de az is lehet, hogy egy ellenforradalom jön.

Sushila Karki, aki tegnaptól Nepál ideiglenes miniszterelnöke.

Vannak azok,akik, összehasonlítva ezt külföldi megmozdulásokkal azt mondják, hogy ez színes forradalom. Amennyiben eddig terjed a figyelmünk akkor az antiimperializmusunk pusztán vulgáris marad. Lényegtelen, hogy vanvagy nincs külföldi támogatás a tüntetők mögött. A jelenlegi helyzetet nem az imperialisták teremtették hanem a kommunisták inkompetenciája. Egy egységes párt, egy egységes állam élén egy egységes szocialista gazdasággal eltudja ezt a helyzetet kerülni. A nepáli elvtársak ezeket nem tudták megteremteni és most fizetnek ezért.

Miért fontos ez a helyzet nekünk? Nekünk nincsen akkora tagságunk, mint a nepáli kommunistáknak és a mi közelmúltbeli teljesítményeink is szerényebbek az ő forradalmuknál. Mégis mi már tapasztalhatunk néhányat a felmerült problémákból. Mi is megtapasztaltuk a pártszakadás és az egységes mozgalom hiányának következményeit. Megtapasztaltuk, hogy mi történik akkor, amikor egyesek ragaszkodnak a burzsoá rendhez és nem küzdenek a dolgozok teljes hatalmáért. Végül megtapasztaltuk azt is, hogy mi történik, ha a társadalom átalakulása félbe marad. Azon hibás nézetek amelyek megfertőzték a nepáli mozgalmat a mi mozgalmunkban is felelhetőek. Amennyiben valaha létre akarjuk hozni a magyar proletariátus új hatalmát, ezektől a hibáktól könyörtelenül meg kell szabadulni.                                                  (L.V. – egy balrad.hu olvasó)