51:39 – a Medián szerint ismét nyílik az olló a Tisza és a vajdabanda között
A január első felében készített Medián-felmérés szerint enyhén nőtt a Tisza támogatottsága, stagnált a Fideszé az előző kutatáshoz képest, vagyis ismét nyílik az olló a két párt között, írja a HVG. A teljes népességben 40 százalékos Tisza-támogatottságot mértek, ez történelmi csúcs, míg a Fidesz maradt a novemberi 33 százalékon.
(A grafikonunk sárga, cím alatti menüsorában kattintgatva lehet váltogatni a teljes népesség, a pártot választók és a biztos szavazó pártválasztók adatai között, visszamenőlegesen 2024 nyaráig.)
Pártok népszerűsége a Mediánnál
Mint az ábránkon is látható, a biztos szavazó pártválasztók között még csökkent is a Fidesz támogatottsága, igaz, a változás hibahatáron belüli. A Tiszáé itt újra 51 százalékos, megegyezik az őszi csúccsal.
A Medián január első felében készített felmérése szerint csak a két nagy párt biztos bejutó. A mostani adatok szerint még a Mi Hazánk is a bejutás határán billeg, írja a HVG. Ha a historikus adatokat nézzük, ebben azonban nincs újdonság: tavaly tavasszal voltak utoljára 6 százalékon a biztos szavazók között, azóta 4-5 százalék között változik a támogatottságuk. A DK támogatottsága viszont most már csak 1 százalékos, ami mélypontot jelent.
Arra is rákérdeztek, hogy a válaszadó mire számít, ki nyeri a választást. Az emberek 39 százaléka számít a Tisza, 44 százalék a Fidesz győzelmére. Ez nagyjából megegyezik a legutóbbi, novemberi adattal (38:45), míg szeptemberben még a kormányváltásra számítók voltak többségben (43:40).
A Medián a 2022-es választás előtt éppen januárban nem csinált felmérést, ha jól kerestünk az archív adatok között, 2021 decemberében és 2022 februárjában viszont igen. Decemberben hibahatáron belül, egyetlen százalékponttal még az ellenzéki összefogás vezetett náluk a kormánypárti páros előtt (45:44), a február végi, már a háború kirobbanása utáni mérésben viszont már a Fidesz-KDNP vezetett (49:43 a biztos szavazók között). (444)
A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!
Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
Bal-Rad komm: EZZEL SZEMBEN A MAI NAPON AZ atv.hu – N MEGJELENT LEGFRISSEBB FELMÉRÉS – bár ez a qrmánypárti „kutatóintézet” munkáját dícséri – SZERINT:
Állandósult a kormánypártok stabil előnye a Tisza Párttal szemben az Alapjogokért Központ szerint
Megjelent az Alapjogokért Központ felmérése is, amely szerint a kormánypártok vannak az élen.
A Fidesz-KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 49 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 41 százalékuk voksolna – derült ki az Alapjogokért Központ friss, országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából, amely részleteit csütörtökön közölték az MTI-vel.
Miután az IDEA Intézet és a Medián oldalán is egy friss, év eleji felmérés jelent meg, amelyben a TISZA Párt előnyét közölték, az Alapjogokért Központ is közzétett egy elemzést, amely szerint a kormánypártok vezetnek.
A felmérésben az áll, hogy a pártpreferencia adatok az utóbbi egy hónapban érdemben nem változtak, a kormánypártok előnye állandósult: 8 százalékpontos, jóval hibahatáron túli különbség birtokában vágnak neki a választásoknak.
Az Alapjogokért Központ szerint a jobboldal elmúlt hónapokban mért népszerűség-növekedése és stabilizálódása mögött az húzódhat meg, hogy április 12-éhez közeledve egyre többen érzik úgy, hogy a „biztos választás” valóban biztosabb, mint a veszélyes alternatíva.
Közölték azt is, hogy az Alapjogokért Központ október óta havi rendszereséggel publikálja országosan reprezentatív pártpreferencia-méréseit. Az őszi politikai szezon indulása óta a népszerűségi trendek egyértelmű helyzetről árulkodnak: a Fidesz-KDNP vezető pozícióját stabilizálta, előnyét pedig a kezdeti 5 százalékpontról csaknem megduplázta.
A kormánypártok jelentős – de nem behozhatatlan – fölénye 2026 év elején is megmaradt: a biztos szavazó pártválasztók 49 százaléka szavazna egy most vasárnap esedékes választáson listájukra, míg Magyar Péterék megtorpantak, a Tiszát támogatók aránya 40-42 százalék között mozgott az utóbbi hónapokban – írták
Mindez a központ szerint jól mutatja, hogy az ellenzéki formáció számára az év eleje sem bizonyult sikeresnek, részben a korábbi ügyek utóhatásai, részben az újévi viták miatt.
A január 5. és 8. között, ezer felnőtt megkérdezésével készült adatfelvétel alapján a fenti két párton kívül csak a Mi Hazánk jutna be a parlamentbe, őket a biztos szavazó pártválasztók 6 százaléka támogatja, és ezúttal sem érte el a bejutási küszöböt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (2 százalék), valamint a Demokratikus Koalíció (2 százalék) – áll a közleményben.
A Bal-Rad komm. FOLYTATÁSA: EMBER LEGYEN A TALPÁN, AKI KÉPES LENNE ELIGAZODNI A „CSAK SIMA” ÉS A QRMÁNYPÁRTI KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓ CÉGEK ÁLTAL KÖZZÉTETT „KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁSI” ADATOK KÖZÖTT!
Bár a két fő irányzat LEGFŐBB FELADATA a magyarok hangulatának és a „választásokon” TÖRTÉNŐ VOKSAINK IRÁNYÍTÁSA AZ ÁLTALUK PREFERÁLT IRÁNYBA! BÁR EZEK A TÖREKVÉSEK A HOMLOKEGYENEST EGYMÁSNAK ELLENTMONDÓ „ADATOK” MIATT (IS) ALAPOSAN MEGKÉRDŐJELEZHETŐK!
DE MAJD MEGLÁSSUK A „VÁLASZTÁSOK” NAPJÁN, AZ URNAZÁRÁSOKAT KÖVETŐEN: KI IS TUDOTT NAGYOBBAT HAZUDNI!
Egy dologban már most biztosak lehetünk: MI – MAGYAROK! – CSAK VESZÍTHETÜNK ÁPRILIS 12 – ÉN!
Ma már 2026 január 15. – csütörtök – van. És mindezek tetejébe a felcsúffy rém országlásának 16. esztendejét (b)írjuk. Radásul immáron az idei – az EDDIGI LEGSZUPEREBB – esztendő 15. napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!
És hát immáron a MÁSODIK ÉVÉBEN JÁR a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk víziója szerint fantasztikus „gazdasági szárnyalás”! Bár ebben pedig idáig az „Ő” általa prognosztizált „gazdasági szárnyalásból” CSAK A szarnyalás lett a mi osztályrészünk – nem úgy az „Ő” udvartartásához tartozóknak!
De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna kitörni! Sőt!
Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!
A MAI NAPRA RÁNK MÉRT FANTASZTIKUSAN JÓ HÍR PEDIG…- TOVÁBBRA IS TARTJA MAGÁT! A Mi Előrelátó és Bölcs vajdánk a reája oly jellemző szerénységgel bejelentette:
AZ Ő „nagystratégiája, hogy újra nagy erős és gazdag legyen”…-DÖBRÖGISZTÁN!
Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!
MÁRPEDIG EZT A ÍGÉRETÉT A SAJÁT MAGA – ÉS AZ Ő KICCSÁLÁGGYA ÉRDEKÉBEN! – KÉNYTELEN BETARTANI!
AZ ÍGÉRETÉNEK A PROLÓGJÁIG – AZAZ: AZ IDÉN MEGTARTANDÓ PARLAMENTI „VÁLASZTÁSOKIG”, AMELYNEK AZ IDŐPONTJÁT ÁPRILIS 12.-RE ÍRTA KI MINDEN MAGYAROK EDDIGI LEGNAGYOBB TISZTELETŰ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE SULYOK TAMÁS – MÁR CSAK 84 – ET KELL ALUDNUNK!
Úgyhogy: IHHAJLA MEG CSUHAJLA LESZ! (NEKIK!)
Mi pedig „élvezzük ki hát” az évből még hátralévő – 350 nap – minden pillanatát!
Az a Nyájas balrad.hu Olvasó pedig, aki ESETLEG arra lenne kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Döbrögisztán vajdaság területén a mai napon – esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
Ennyiért jut VIP-műtéthez soron kívül a magyar elit 2026-ban: nem titok, itt az árlista
Magyarországon a műtétre várakozók száma egyes beavatkozások esetében nemhogy csökkent volna, hanem tovább nőtt az elmúlt években. Annak viszont, aki nem akarja kivárni a sorát az állami ellátásban, mélyen a zsebébe kell nyúlnia: a magánklinikák friss árlistái alapján egy műtétért egy kisebb vagyont is elkérhetnek.
A Pénzcentrum idén is elkészítette azt a körképet, amelyből kiderül, mennyit kérnek el magánúton azokért a műtétekért, amelyekre jelenleg leghosszabb a várólista.
Az egészség az ember életének egy olyan területe, amelyen nem szabadna spórolni: az idő szempontjából pedig a pénz egyre fontosabb tényezővé válik. A szükséges vizsgálatok, kezelések, beavatkozások elodázása ugyanis jelentősen befolyásolhatja az életminőséget, az általános egészségi állapotra, élettartamra is hatással lehet. Itt azonban nem csak arról van szó, hogy valaki halogatja a vizsgálatokat, műtéteket: a hosszú várólisták miatt egyes beavatkozások esetén fél éves, vagy akár hosszabb várakozási idővel is számolni kell. Aki a gyors gyógyulás érdekében szeretné megkerülni az állami kórházak várólistáit, az viszont készüljön fel rá, hogy a magánklinikák árlistáin vaskos összegekkel szembesülhet. Van azonban olyan helyzet, hogy érdemes megfontolni a várakozás helyett a magánutat a hosszútávú egészségmegőrzés érdekében még akkor is, ha túl drágának tűnik.
A Pénzcentrum január elején 2026-ban is megvizsgálta, hogyan változott a műtéti várólisták hossza a magyar kórházakban. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) friss adataiból az derült ki, hogy változatlanul a szaruhártya műtétre kell a legtöbbet várni – átlagosan 13 hónapot – Magyarországon, bár itt javulás látszik a tavalyi adatokhoz képest. Csípőprotézis műtétre 2024-ben még 200 napot kellett várakozni átlagosan, mely 2025-re 111-re csökkent, de 2026-ban 133 napra emelkedett. Térdprotézis műtétre 2024-ben 261 napot várakoztak átlagosan a betegek, 2025-ben 250-et, míg idén év elején 291 napra nőtt az országos átlag.
A NEAK adataiból olyan anomáliák is jól látszanak, hogy szürkehályog műtétre 2024-ben 4020 fő várt január elején, 2024-ben 5112 fő, idén év elején már 5958 fő, miközben az átlagos várakozási idő csökkent: 111-ről előbb 47, majd 45 napra. Ez az átlag valószínűleg úgy jön ki, hogy egyes kórházakban a várakozási idő kevesebb mint egy hónap, míg máshol több mint fél évet is kell várni.
Megtörténhet tehát, hogy hosszú várólistára kerül valaki, amit nem szeretne kivárni. Nemcsak csípő- és térdprotézis műtétekre kell ilyenkor gondolni – ahol egyébként a várakozás állandó fájdalmat, jelentős életminőség romlást is jelenthet bizonyos esetekben -, hanem akár egy egyszerű epekő-eltávolításra. Nem mindenki van olyan élethelyzetben, hogy a váratlanul fellépő epegörcsökkel hosszú hónapokig éljen együtt. Egy sérv- vagy visszérműtétre is átlagosan 100 napokat kell várakozni.
Akár a hosszú várakozási idő miatt, akár más okból döntene valaki úgy, hogy inkább magánúton végezteti el a műtétet, előzetesen mindenképp érdemes tájékozódni. Egyrészt a magánkórházakban is vannak várólisták, másrészt sokszor jelentős összeget elkérnek az egyes beavatkozásokért. Azt is érdemes mérlegelni, melyik intézményt választjuk, hiszen árfekvésben több százezres különbségek is adódhatnak. Nézzük, milyen most a műtétek árszínvonala a magánklinikákon, illetve hogy mennyit változott az elmúlt évek áraihoz képest.
Nem sokat nőttek az árak a magánklinikákon
Az árak kapcsán általánosságban azt láthatjuk, hogy nem nőttek drasztikus mértékben, sok helyen nem is emelkedtek tavaly óta. Egyes beavatkozások ára befagyott a két évvel korábbi szinten. Természetesen valamekkora drágulás a legtöbb helyen volt, mutatjuk sorban, hol és hogyan változtak az egyes beavatkozások árai.
A szürkehályog műtét ára
A szürkehályog műtétek esetében idén nem látható nagyobb áremelkedés. A(z április előtt még Medicover néven ismert) Medicare budapesti klinikáin, akciósan egy fókuszú, multifokális és tórikus lencsével is 350 ezer forinttól kérhető a beavatkozás. Árváltozás annyiban történt, hogy tavaly még a multifokális lencsét 488 ezer forinttól, a tórikus lencsét 320 ezer forinttól végezték, most egységesen 350 ezer forintról indulnak a műtétek.
A Budai Szemészeten a trifokális és a nyújtott fókuszú EDOF/EDOF PureSee műlencse műtét ára is szemenként 590 ezer forint, az (erősített) monofokális műlencsével 385 ezer forint. A a drágább lencsék árai hasonlóan alakultak tavaly is, a monofokális lencse ára 100 ezer forinttal nőtt. A tórikus felár minden műtétnél 100 ezer forint szemenként, ez 2025 óta nem változott.
A Sasszem Csoport klinikáin a szürkehályog műtét egyfókuszú műlencse beültetéssel most 299 ezer forint, multifokális műlencse beültetéssel 549 ezer forint, és nyújtott fókuszú műlencse beültetéssel 529 ezer forint két szem együttes kezelése esetén szemenként. Amennyiben csak egy szemet kezelnek, vagy a két szem kezelésére eltérő napokon kerül sor, további 20 ezer forint fizetendő szemenként. Léteznek prémium és VIP csomagok is, melyek árfekvése magasabb. A tórikus műlencse felár 90 ezer forintról 100 ezer forintra nőtt. Így nagyjából 4-11 százalékos áremelést láthatunk (tavaly az árak nem, vagy alig emelkedtek).
Az Erzsébet fürdő Medicalnál az egyfókuszú műlencse beültetése szemenként 310 ezer forint, tórikus lencsével 400 ezer forint, a nyújtott fókuszú és trifokális műlencse beültetés 525 ezer forint, a tórikus trifokális, illetve nyújtott fókuszú műlencse beültetése 600 ezer forint. Elenyészően, illetve 3-4 százalékkal nőttek az árak tavaly óta.
Az Optimum szemészeten a műtét ára egyfókuszú műlencsével 280 ezer forint szemenként, prémium egyfókuszú lencsével 325-360 forint, nyújtott fókuszú lencsével 499 forint, trifokális lencse esetén pedig 520 ezer forint. A tórikus lencse felár 95 ezer forint szemenként.
A Da Vinci Klinikán a szürkehályog műtét alaplencsével szemenként 340 ezer forintba kerül. A Duna Medical Centernél – amit két éve vett át a Liv Hospital – tavaly még találtunk nyilvános árlistát online, mostanra azonban a honlap megújult, az árakat levették. Viszont a fenti árak alapján már képet lehet kapni arról, milyen árfekvésű jelenleg egy szürkehályog műtét magánúton: 300-600 ezer forint között mozog a műtét ára szemenként.
Fontos kiemelni, hogy ahogy minden ilyen műtétnek, ezeknek is lehetnek plusz költségei: az előzetes vizsgálatok, a beszerzendő szemcseppek, vagy segédeszközök, utazás, stb. Ezeket is mind érdemes belekalkulálni, mielőtt egyik vagy másik klinika mellett döntünk. Sok esetben nem a konkrét ár, hanem a műtét minimális költsége van feltüntetve; ezért is döntés előtt mindenképpen érdeklődjünk az adott klinikán a várható teljes költségről!
Az epehólyag műtét ára
Az epehólyag eltávolító műtét a Dr. Rose Magánkórházban 1,1 millió forintba kerül, akárcsak tavaly (2024-ről 2025-re volt nagyobb, 25 százalékos áremelkedés). A Budai Egészségközpontban (BHC) az epehólyag eltávolítás laparoszkóppal 1 millió 50 ezer forinttól kezdődik, tavaly 950 ezer forintba került, 2024-ben pedig 840 ezer forintba. Egy év alatt 10,5%-os, két év alatt ez 25%-os emelést jelent.
A Doktor24-nél 740 ezer forinttól végzik a műtétet, akárcsak tavaly és tavalyelőtt: úgy néz ki itt nem változnak sűrűn az árak. A TritonLife alá tartozó Róbert Magánkórházban szintén még mindig 799 990 forint egy ilyen műtét,mint tavaly. A Szent Magdolna Magánkórházban a laparoszkópos epekő műtét, epehólyag eltávolítás, epehólyag műtét (cholecystectomia) már 2025. februárjától 790 ezer forint, januárban még 690 ezer forint volt, ez 14,5%-os emelés. A pécsi Da Vinci Magánklinikán 640 ezer forinttól végzik a laparoszkópos epehólyag eltávolítást, tavaly még 575 ezer forinttól kezdődtek az árak (+11%).
Ha nem szűrésről, kontrollvizsgálatról van szó, hanem komolyabb beavatkozásról, szinte mindenhol csak hozzávetőleges, vagy kezdő árat találunk, esetleg nincs is feltüntetve ár: a betegeknek személyre szabott árajánlatot kell kérniük. Így mielőtt egyik vagy másik szolgáltató mellett döntünk, érdemes végignézni, hol mennyibe kerül a műtét, milyen egyéb költségek jöhetnek hozzá és árajánlatot is kérni.
Sérvműtétek
A sérvműtétek árát is nagyban meghatározza, hogy érzéstelenítéssel, vagy altatásban, implantátummal, vagy anélkül végzik-e, és hogy egy- vagy kétoldali beavatkozásra van-e szükség. Sok szolgáltatónál az is jelentősen befolyásolja az árat, hogy kis, közepes, vagy nagy hasfal sérvről van-e szó. A Doktor24 -nél a hasfali sérv műtéte 690 ezer forinttól, a lágyéksérv-, és köldöksérvműtét is 530 forinttól érhető el, tavaly óta 10 százalékkal emeltek. A laparoszkópos lágyéksérv műtét 770 ezer forint, ha egyoldali, és 930 ezer forint, ha kétoldali.
A Budai Egészségközpontban a lágyéksérv műtét hálóbeültetéssel – laparoszkóppal TEP HR – 2 oldali már 1 millió 460 ezer forint: 140 ezer forinttal több, mint tavaly, és 260 ezer forinttal több, mint 2024-ban. Az egyoldali műtét valamivel olcsóbb, 1 millió 140 ezer forint, akárcsak az egyoldali TAPP műtét, a kétoldali ebből 1 millió 380 ezer forint. Az egyoldali (Lichtenstein) lágyéksérv műtét 1 milli 60 ezer forinttól érhető el (tavaly 960 ezer forint, 2024-ben még 800 ezer forint volt a feltüntetett ár év elején), a kétoldali műtét 1,34 millió forinttól kezdődik. A hasfali rekonstrukció hálóbeültetéssel idén már 1 millió 50 ezer forintról indul, tavaly 950 ezer forinttól indult, két éve legalább 790 ezer forint volt. A nyitott hasfali sérvműtét hálóbeültetéssel ugyancsak 1 millió 50 ezer forinttól kezdődik. Általában az látható, hogy sok árat legalább 100 ezer forinttal megemeltek tavaly óta.
A TritonLife Róbert Kórházban (Budapesten) az egyoldali laparoszkópos lágyéksérv műtét továbbra is 849 ezer forint, Lichtenstein technikával is 749 990 forint az egyoldali műtét, a kétoldali 799 990 forint, mint tavaly. A hasfali sérvműtét is 949 990 forint, mint 2025 januárjában. A Dr. Roseban a hasi/hasfali sérv műtét háló beültetéssel 1,2 millió forinttól kérhető, nem volt még emelés tavaly óta. Az egyoldali lágyéksérv műtét hálóval szintén 1,1 millió forinttól indul.
A csípő- vagy térprotézis műtét ára magánklinikákon
A csípő- és térdprotézis műtétek azok, amikre jellemzően az állami ellátásban a legtöbbet kell várni, magánklinikákon pedig a legdrágább beavatkozásnak számítanak. Az árakat az is nagyban befolyásolja, milyen típusú protézist ültetnek be. A költségek összességében már biztosan 2 millió forint felett alakulnak, de van olyan magánklinika, ahol még ennél is sokkal többe kerül a beavatkozás.
A Budai Egészségközpontban a csípő- és térdprotézis műtétek 2,3 millió forinttól indulnak, plusz az implantátum ára. Tavaly még legalább 2 millió forintot kértek, ez 15%-os emelés és az implantátumok árát nem ismerjük, mennyit emelkedtek. A robotasszisztált térdprotézis műtét pedig 3,3 millió forinttól érhető el. A Doktor24-nél a csípőprotézis és a térdprotézis beültetése is 2,5 millió forinttól indul, de két év alatt csak nagyjából 8 százalékkal emelkedett az ár. A digitális műtéti tervezés rögtön egy millióval emeli az árat, a csípőprotézis beültetés NaviSwiss navigációval, OPS technológiával pedig 4 millió forinttól indul és még ennél drágább technológiák is vannak. Az Apollo robotasszisztált térdprotézis beültetés 4,4 millió forinttól kezdődik.
A Szent Magdolnában 2024 őszén volt akciósan a térd- és csípőprotézis műtét csomag 2,4 millió forint, most ezek a műtétek 2 millió 950 ezer forinttól kezdődnek. A Dr. Rose csípő- és térprotézis beültetést is 2 millió 880 ezer forinttól érhető el, és tartalmazza az implantátum árát. Tavaly óta 300 ezer forinttal emeltek az alapdíjak. A Da Vinci klinikán a cementes csípőprotézis műtét 2,35 millió, a cement nélküli 2,5 millió forinttól kezdődik, a térdprotézis műtét pedig legalább 2,45 millió forintba kerül.
Kinek van pénze ilyen magánműtétekre?
Az egészségügyi kiadásokat éppen úgy érdemes kontextusba helyezni, mint a kenyér vagy a benzin árát. A KSH legfrissebb, októberi adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 475 978 forintot ért el. Ez azt jelenti, hogy egy havi átlagkeresetből kijöhet egy szürkehályog műtét, egy csípőprotézis műtétre pedig egy fél évnyi keresetet kell rákölteni. Talán még ilyen megvilágításban is túl nagy összegnek tűnnek ezek a kiadások: az ember hajlamos kevesebbet szánni az egészségére, mint más szükségleteire.
Ruházatra, cipőre például könnyen kiadhatjuk egy év alatt egy kisebb műtét árát, új telefonra, laptopra szintén könnyebben költünk. Míg például egy drágább matracra nem olyan könnyen ruházunk be, miközben naponta 7-9 órát azon feve töltünk, jelentős mértékben befolyásolja az alvásminőségünket, így az egészségünket is. Ugyanúgy nehezen adjuk ki a pénzt vizsgálatokra, kezelésekre, műtétekre, pedig a mindennapi egészségünk függhet tőle.
Aki megteheti, annak érdemes előre félretennie a jövőbeli egészségügyi kiadásaira: amennyiben egészségpénztári szerződést kötünk, kihasználható a 20%-os szja-visszatérítési lehetőség. Sőt, az egészségpénztári számlán pihenő összegeket le is lehet kötni, és még több visszatérítésre tehetünk szert. Az egészségügyi megtakarításból fedezhetjük saját vagy hozzátartozónk egészségügyi kiadását a szerződött szolgáltatóknál, legyen szó fogászati kiadásról, várandós gondozásról, szülésről, epehólyagműtétről, vagy akár térdprotézisről. A egészségpénztári megtakarítások vészhelyzet esetén, illetve tervezhető egészségügyi kiadások esetén is jó szolgálatot tehetnek a jövőben. (penzcentrum.hu)
A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!
Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
Bal-Rad komm: „…A KSH legfrissebb, októberi adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 475 978 forintot ért el. Ez azt jelenti, hogy egy havi átlagkeresetből kijöhet egy szürkehályog műtét, egy csípőprotézis műtétre pedig egy fél évnyi keresetet kell rákölteni…
PERSZE A JELENLEGI TÁRSADAMI BERENDEZKEDÉSÜNKBEN AZÉRT VANNAK KIVÉTELEK!
Ilyenek pld. a V.I.P. „SZEMÉLYISÉGEK”!
Na és ÖN? Nyájas balrad.hu Olvasó! Ön V.I.P. – személyiség? Mert ha IGEN – semmi gond4
De ha NEM! Nah! – akkor már akad(hat)nak gondjai!
DE VAN NEKÜNK EGY AJÁNLATUNK AZ ÖN SZÁMÁRA! Mit szólna ahhoz, hogyha NEM A NER – BERKEIN BELÜL KELLENE ÉLNIE? HANEM ISMÉT A SZOCIALIZMUSBAN!
A MI AJÁNLATUNK TEHÁT A KÖVETKEZŐ: DOBJUK A TÖRTÉNELMÜNK SZEMÉTDOMBJÁRA AZ IMMÁRON 36. ESZTENDEJE AZ EGYSZERŰ MAGYAROK TÖMEGEIT SANYARGATÓ KAPITALIZMUST! ÉS HÁT…-
Az ember csak próbál túlélni – a magyar nyugdíjasok rossz helyzetéről készített jelentést a Human Rights Watch
A magyar kormány nem biztosítja az idősek szociális biztonsághoz és megfelelő életszínvonalhoz való jogát, beleértve az elegendő élelmiszerhez, gyógyszerhez és lakásfenntartáshoz való hozzáférést – állapította meg szerdán közzétett jelentésében a Human Rights Watch.
„A jelenlegi társadalombiztosítási rendszer sok idős embert kényszerít arra, hogy eldöntse: szerény nyugdíját élelmiszerre, gyógyszerre vagy fűtésre költi, és hogy melyik alapvető szükségletről mond le” – mondta Kartik Raj, a Human Rights Watch vezető európai kutatója.
A nemzetközi jogvédő szervezet kiemelte, hogy a hivatalos statisztikák szerint 2024 végéig a nyugdíjasok több mint kétharmada a havi bruttó minimálbérnél is kevesebb nyugdíjat kapott, csaknem egynegyedük pedig a hivatalos szegénységi küszöb alatti összegű nyugdíjellátásban részesült. Ebben a csoportban a nők száma és aránya is magasabb. Az idős nők közel egyötöde van kitéve szegénységi kockázatnak – közölte a szervezet.
„A Magyarországon élő idősek nehéz helyzete ellentmond a kormány állításának, miszerint prioritásként kezelik a magyar átlagemberek jóllétét” – közölte a Human Rights Watch.
„Ezek az állítások ráadásul egy olyan időszakban hangzottak el, amikor nemzetközi szinten is komoly aggodalmak övezik Magyarország antidemokratikus kormányzását, valamint a szabadságjogok és az alapvető jogok széles körű megsértését.”
„Akiknek millióik vannak, el sem tudják képzelni ezt az életet, amikor nincs mit elkölteni, és az ember csak próbál túlélni” – mondta a HRW-nek egy 90 éves nő, aki egy állami tulajdonú textilipari vállalatnál dolgozott, majd egy állami boltot vezetett Jász-Nagykun-Szolnok megyében, egészen 1991-es nyugdíjba vonulásáig. „Aki 40 évet dolgozott, annak nem így kellene élnie. Igazságosabb nyugdíjrendszerre van szükség.”
A hatóságoknak sürgősen felül kell vizsgálniuk az öregségi nyugdíjakat, és azonnali lépéseket kell tenniük a nyugdíjak emberi jogi kötelezettségeknek megfelelő emelésére annak érdekében, hogy az idősek körében növekvő szegénységet kezelni tudják – közölte a szervezet. Különösen fontos, hogy a kormány haladéktalan lépéseket tegyen annak érdekében, hogy senki ne maradjon megfelelően tápláló élelmiszer, otthona fűtéséhez szükséges elegendő energia, valamint egészségének megőrzéséhez elengedhetetlen gyógyszerek és eszközök nélkül – tették hozzá.
„Az élelmiszer-utalványok vagy egy kapkodva törvénybe iktatott plusz havi nyugdíj szépségtapasz csupán a növekvő nyugdíjasszegénység okozta sebre” – mondta Raj. „Ha a magyar kormány valóban komolyan veszi az idősek szociális biztonsághoz való jogát, sürgősen meg kell emelnie az alacsony nyugdíjakat, határozott lépéseket kell tennie a rendszer igazságosabbá tétele érdekében, és biztosítania kell, hogy az ország valamennyi idős embere tisztességes és méltó életszínvonalat engedhessen meg magának.” (telex)
A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!
Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
Bal-Rad komm: „…„A Magyarországon élő idősek nehéz helyzete ellentmond a kormány állításának, miszerint prioritásként kezelik a magyar átlagemberek jóllétét” – közölte a Human Rights Watch…”
-Márpedig EZ A MEGÁLLAPÍTÁS EGY MERŐ ROSSZINDULATBÓL SZÜLETETT, a jelenleg regnáló „magyar” qrmánynak A NAGYVILÁGBAN JELENLEG EGYRE CSAK NÖVEKVŐ JÓHÍRÉNEK A MEGTÖRÉSE CÉLJÁBÓL!
A vajda bejelentette, hogy a qrmány folytatja a szociális tűzifa programot
A hideg úgy tűnik, még hetekig ki fog tartani, ezért a kormány úgy döntött, hogy folytatják a szociális tűzifa programot, a belügyminiszternek pedig gondoskodnia kell arról, hogy az önkormányzatok megkapják a rászorulók ellátásához szükséges tűzifát – jelentette be Orbán Viktor az Instagramon.
A szociális tűzifa program 2011-ben indult, a lényege, hogy az 5000 főnél kisebb települések pályázhatnak arra, hogy kapjanak a megadott keretből kiosztott tűzifából. A keret évek óta 5 milliárd forint a szociális tűzifára. (telex)
A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!
Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
Bal-Rad komm: A”magyar” qrmány „…úgy döntött, hogy folytatják a szociális tűzifa programot…” – JELENTETTE BE a rászorulók tömegeinek legnagyobb örömére és MEGELÉGEDETTSÉGÉRE a vajda! Mintegy MEGERŐSÍTENDŐ AZT A qrmányzati ÁLLÍTÁST, amely szerint a „magyar” qrmány ELKÖTELEZETT A MAGYAR EMBEREK ÉS A MAGYAR CSALÁDOK „JÓLÉTE” MELLETT!
Csakhogy…! A GOND PONTOSAN AZZAL VAN, HOGY EZEK A qrmányzati intézkedések SZOCIÁLIS JELLEGŰEK, amelyek hallatán a magyarok társadalmának sokkal inkább felháborodottnak kellene lennie! NEM PEDIG ELÉGEDETTNEK!
Csakhogy…! VÁLTOZNAK AZ IDŐK, ÉS AZZAL EGYÜTT VÁLTOZNAK A „NÉPSZOKÁSOK” IS!
Ma már 2026 január 14. – szerda – van. És mindezek tetejébe a felcsúffy rém országlásának 16. esztendejét (b)írjuk. Radásul immáron az idei – az EDDIGI LEGSZUPEREBB – esztendő 14. napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!
És hát immáron a MÁSODIK ÉVÉBEN JÁR a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk víziója szerint fantasztikus „gazdasági szárnyalás”! Bár ebben pedig idáig az „Ő” általa prognosztizált „gazdasági szárnyalásból” CSAK A szarnyalás lett a mi osztályrészünk – nem úgy az „Ő” udvartartásához tartozóknak!
De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna kitörni! Sőt!
Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!
A MAI NAPRA RÁNK MÉRT FANTASZTIKUSAN JÓ HÍR PEDIG…- TOVÁBBRA IS TARTJA MAGÁT! A Mi Előrelátó és Bölcs vajdánk a reája oly jellemző szerénységgel bejelentette:
AZ Ő „nagystratégiája, hogy újra nagy erős és gazdag legyen”…-DÖBRÖGISZTÁN!
Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!
MÁRPEDIG EZT A ÍGÉRETÉT A SAJÁT MAGA – ÉS AZ Ő KICCSÁLÁGGYA ÉRDEKÉBEN! – KÉNYTELEN BETARTANI!
AZ ÍGÉRETÉNEK A PROLÓGJÁIG – AZAZ: AZ IDÉN MEGTARTANDÓ PARLAMENTI „VÁLASZTÁSOKIG”, AMELYNEK AZ IDŐPONTJÁT ÁPRILIS 12.-RE ÍRTA KI MINDEN MAGYAROK EDDIGI LEGNAGYOBB TISZTELETŰ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE SULYOK TAMÁS – MÁR CSAK 85 – ÖT KELL ALUDNUNK!
Úgyhogy: IHHAJLA MEG CSUHAJLA LESZ! (NEKIK!)
Mi pedig „élvezzük ki hát” az évből még hátralévő – 351 nap – minden pillanatát!
A mai napra ránk rótt nemzeti és vallási ünnepek, emléknapok, világnapok, stb:
India: szankranti aratóünnep (a tamiloknál pongal az ünnep neve és több napos, január 13–16 között). Az pedig egyáltalán nem mellékes dolog, ha tisztában van a balrad.hu MINDEN Nyájas Olvasója azzal a ténnyel, hogy Indiában a monszunéghajlat miatt két aratási idény van, a tavaszi (rabi) és az őszi (kharif), az őszi aratás után január végén kezdődik a tavasz, amikor a természet megújul.
Az a Nyájas balrad.hu Olvasó pedig, aki ESETLEG arra lenne kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Döbrögisztán vajdaság területén a mai napon – esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
…így kommentálta Török Gábor, hogy Sulyok Tamás kiírta a „választás” időpontját
Így a foci vb-re biztosan, de talán már a budapesti BL-döntőre is lesz új kormányunk. A kérdés csak az, hogy a hatodik Orbán vagy az első Magyar.
Ezt írta ki közösségi oldalára Török Gábor, miután kiderül, hogy Sulyok Tamás április 12-ére írta ki a választást.
Korábbi cikkünkben megírtuk: a jogszabályok szerint a köztársasági elnök 70–90 nappal a szavazás napja előtt írja ki az országgyűlési választást, amit kötelezően áprilisban vagy májusban kell megtartani. Mivel április első vasárnapja az idén húsvét lesz, amikor nem lehet választást tartani, így április 12. volt a lehetséges legkorábbi időpont, és Sulyok ennek kihirdetésével sem várt.
Döntése nem meglepő, Orbán Viktor és a Fidesz többször is tett utalásokat arra, hogy április 12-én tarthatják a választást, és erre az időpontra számol vissza régóta Magyar Péter is. Orbán már a tavalyi Tusványos alatt olyan képet tett közzé, amin egy 4/5 feliratot, alatta pedig a 2026. 04. 12. dátumot mutató fekete pólót viselt.
A kampányidőszak hivatalosan csak 50 nappal a választás előtt, azaz február 21-én kezdődik. Onnantól kezdve helyezhetők ki a választási plakátok, és aznap kezdődik az induláshoz szükséges aláírásgyűjtés a jelöltek számára. Az egyéni választókerületekben a jelöltséghez legalább ötszáz, a választókerületben lakó választópolgár ajánlása szükséges, a jelöltek március 6-án 16 óráig gyűjthetik az ajánlásokat az ajánlóíveken.
Országos listát az a párt állíthat, amely legalább tizennégy vármegyében és a fővárosban, minimum 71 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított.
Török Gábor: Nagyon sokáig posztorbánizmus lesz Magyarországon fordulat esetén is
Viszonyítási pontnak Orbán Viktor akkor is itt marad, ha nem ő lesz a miniszterelnök – mondta Török Gábor a 24 Extra exkluzivitást garantáló, a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában, a Törökülésben, amelynek évértékelő részében a politológus Bánszegi Rebekával és Pető Péterrel beszélgetett.
Az elemző szerint 2025 politikai szempontból sok hűhó semmiért. Meglátása szerint az idén a magyar politika nyílegyenesen haladt abban az értelemben, hogy ugyanott tartunk, ahol tartottunk egy éve. Ehhez azonban mind a két oldalnak iszonyatos energiákat kellett mozgósítania.
„Az, hogy Orbán Viktor változik, szerintem nem meglepő. Ha valakiről a magyar politikában bármi elképzelhető, az Orbán Viktor. (…) Ami engem jobban meglepett, hogy még mindig arról beszélgetünk, hogy a Tisza Párt áll jobban. Én azt tanultam meg politikai elemzőként 2010 után, hogy a legjobb előrejelzés az a status quo” – fogalmazott a politológus.
Török Gábor szerint az Orbán-korszak egy kritikus szakaszához érkezett az idén, a miniszterelnököt is más politikai szerepben láthattuk. Ilyenkor adódik a kérdés, hogy egy ilyen hosszú politikai karriernek hogyan lesz vége? A vég ugyanis nagyon erős hatással van arra, hogy mi lesz az utókor ítélete. A 2026-os választási eredmény mindent legitimál vagy delegitimál majd.
„Orbán Viktor szerintem egy pillanatra nem engedte el azt a lehetőséget, hogy fordítson a politikai helyzeten. Amit bejelentett szeptemberi beszédében, hogy saját maga, pontosabban Orbán Balázs veszi kezébe a kampányát – ez alapvetően arról szól, hogy a kampány legfontosabb terméke Orbán Viktor lett. És nemcsak terméke, de irányítója, vezetője, mindene is. Ez is azt mutatja, hogy
az utolsó pillanatig próbálkozni fog.
Róna Péter: El kell zavarni Orbán Viktort, ha kell, ki kell menni az utcára
Azt várom a következő nyolcvanhat napban, hogy a szavazók szeméről lehull végre a hályog, s felismerik, hogy az elmúlt 15 évben egy borzalmas blöff áldozatai voltunk. Orbán szuverenista maszlaggal leöntött, szélhámos politikája csak károkat okozott. Az ilyen törekvésének csak akkor lenne értelme, ha – erős és gazdag országként – képesek lennénk megvédeni magunkat. De képtelenek vagyunk. Pénz és hadigépezet híján rá vagyunk szorulva a NATO védelmére, gazdasági értelemben pedig létezni sem tudunk az Európai Unió nélkül, hiszen a külkereskedelmünk 80 százaléka a közösséggel zajlik
– mondtaRóna Péter a Népszavának adott interjújában. A közgazdász szerint áprilisban „el kell zavarni Orbán Viktort és társait. Ez az első lépés. Ha kell, ki kell menni az utcára, ahogy a Pride idején. Nem tetszik, hogy Hadházy Ákost magára hagyjuk. A hatalomnak éreznie kell, hogy az emberekkel nem lehet a végsőkig kukoricázni; ha Romániában ki tud menni másfél millió ember az oktatás védelmére, akkor mi is megtehetünk ennyit a tanárainkért és a gyerekeinkért.
A jövőt illetően azt mondta Róna, hogy mindenekelőtt „egy hatásos oktatási rendszer kialakítását kéne felvázolni, mert egy jól működő országot csak képzett emberekkel lehet létrehozni. Képzett munkaerő nélkül nincs versenyképes nemzetgazdaság. A magyar társadalom egyszerűen nem engedheti meg azt sem a hatalmon lévő politikai elitnek, hogy leigázza a szellemi és tudományos életet, a sajtószabadságot, ahogy ez ma történik. Márpedig a magyar tudományos élet romokban hever. Ez egy visszafejlődő elbutuló ország.”
Róna állítja, hogy a rendszerváltáskor „messze Lengyelország előtt voltunk, ma ők vannak messze előttünk. A lengyelek idén 3,6 százalékos növekedést produkáltak, mi fél százalékot se. Mi korábban naiv módon azt hittük, hogy ha hazánkból elmennek a szovjet csapatok, akkor automatikusan helyreáll a demokratikus rend, megteremtődik az emberséges és hatékony Magyarország. Ehelyett mindent ellep a hazugság és korrupció. Pedig még a balti államok és Románia is képes volt jelentősen csökkenteni a korrupciót. Ezenkívül az uniós pénzt ők okosan használták fel, felépítettek vele egy versenyképes piacgazdaságot, nem pedig ellopták. Orbán, de a rendszerváltást követő egyik kormány sem élt a történelmi eséllyel, helyette újrateremtette a primitív Horthy-rendszert, az EU legkorruptabb, legszegényebb országgá silányította hazánkat. Ezt a magyar társadalom szó nélkül tudomásul vette, és nem tudta a helyes útra kényszeríteni a hatalmon lévőket. Pedig erre szükség lenne.”
A közgazdász elmondta, hogy a jegybanki alapítványoknál eltűnt százmilliárdokról azt mondta: „mint az MNB felügyelőbizottságának akkori tagja, 2013-ban felhívtam a figyelmet erre a veszélyre, amit jegyzőkönyv is rögzített. És csak azt vitatják, hogy 480 vagy 500 milliárdot tüntettek el. Először inkább azt kell kideríteni, ki a felelős azért, hogy a pénz kiment az ajtón.” Szerinte ezért
az MNB akkori, 14 évvel ezelőtti igazgatósága a felelős. Ők a bűnösök.
(24.hu)
Bal-Rad komm: Miután ma „fölszállott a füst” – azaz: Minden Magyarok Eddigi Legtiszteletre Méltóbb köztársasági Elnöke – Sulyok Tamás közhírré tette az Ő DÖNTÉSÉT az idei esztendő LEGVÁRTABB ESEMÉNYÉRŐL, a döbrögisztáni parlamenti „választások” időpontjáról – amelynek dátumát Ő Maga ez év április 13. napjára tűzte ki – „ELSZABADULTAK” a vajdaságban a Döbrögire és tettestársaira vonatkozó, a LEENDŐ JÖVŐJÜKRE vonatkozó, ilyen – olyan jóslatok!
Nagyon sokan – természetesen a pártszimpátiájuk függvényében – nyiltkoztak, és fognak is jósolni! A vajda MENESZTÉSÉT MINTHA TÖBBEN TARTANÁK EZIDŐSZERINT VALÓSZÍNŰSÍHETŐNEK, mint az URALKODÁSA FOLYTATÁSÁT!
Ebben a tekintetben a két idézett „szagértő” közül, mintha Török Gábor eddigi vélekedésének a változása lenne a leg – szembetűnőbb! Hiszen ő még nem is oly régen, MINTHA BIZTOSRA VETTE VOLNA Döbrögi LEVÁLTÁSÁT! Ehhez képest a legeslegújabb fejtegetésében már GALÁBB AKKORA ESÉLYT ADNA A vajda HATALOMBAN VALÓ MEGMARADÁSÁNAK, MINT M.P. HATALOMRA KERÜLÉSÉNEK!
Vele szemben, az itt idézett MÁSIK szagértő – Róna Péter – pedig MINTHA ANNAK A GYANÚJÁNAK ADNA HANGOT, hogy Döbrögi MARAD – az általa egyébként gyáltalán NEM KÍVÁNATOS HATALOMBAN, és ki is FEJTI EGYÚTTAL az általa üdvösnek tartott MEGOLDÁST: KI AZ UTCÁRA, ÉS A MAGYROK TÖMEGEI KERGESSÉK EL A KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐT ÉS TETTESTÁRSAIT! Jómagam – mint a blog adminja – és MINT EGY EGYSZERŰ MAGYAR ÁLLAMPOLÁR MÉG SZIMPATIKUSNAK IS TARTANÁM Róna Péter JAVASLATÁT, de…! VALAMI NEKEM AZT SÚGJA HOGY VALAMI „NEM TELJESEN KEREK” EBBEN A vajda_M.P. versenyfutásban! El is árulom az én gyanúmat! Amely SZERINT ITT EGY JÓ ELŐRE, A Mi Blöcs és Előrelátó vajdánk ÁLTAL TUDATOSAN MEGTERVEZETT/MEGSZERVEZETT HATALOMMENTŐ SZEMFÉNYVESZTŐ AKCIÓ ELSZENVEDŐI LESZÜNK/VAGYUNK! Hiszen aligha volt véletlen M.P. HIRTELEN FELBUKKANÁSA A vajdabanda SEMMIJÉBŐL ÉS A VALAKIVÉ VÁLÁSÁT NAGYBAN ELŐSEGÍTŐ – a DÖBRÖGISTÁK ÁLTAL ELKÖVETETT BŰNÖK LELEPLEZÉSÉT ÍGÉRŐ, ÁM AZ ÍGÉRETEKET BE NEM TARTÓ Új Megváltó SZEREPÉBEN TETSZELGŐ M.P! Akinek az ígéretcunamiját a döbrögista bűnbanda – a szokásaival ellentétben – SZINTE SZÓ NÉLKÜL HAGYTA/TŰRTE! Bennem azt a gyanút keltve, hogy „EZEK” MEGEGYEZTEK! A döbrögisták észlelve a hatalmukat veszélyeztető ÖSSZNÉPI HANGULATOT, KITALÁLTÁK Vargáné M.P.-t! MEGÁLLAPODVA VELE ABBAN, HOGY AZ ÁLTALA ÖSSZEGRUNDOLT „TISZTELET ÉS SZABADSÁG” PÁRTOT HAGYJÁK EGY NAGYON MINIMÁLISAN GYŐZNI A „VÁLASZTÁSON”, ÁM A vajda HIVATALÁT ŐK NEM FOGJÁK VESZÉLYEZTETNI! (Hiszen egy minimális TISZA GYŐZELEM MLLETT, NÉHÁNY „FÜGGETLEN” GÉPVISELŐVEL A Mi Bölcs és Eőrelátó vajdánk TOVÁBBRA IS „MAGYAR MINISZTERELNÖKKÉNT” REGNÁLHATNA TOVÁBB! Ráadául BEBIZONYOSODNA A MAGYAR „DEMOKRÁCIÁBA” VETETT HIT IS!
A TÖBBIT MEG MAJD MEGLÁSSUK! A „VÁLASZTÁSOK” UTÁN!
Cefetül nagy baj van: beszakadt Döbrögisztán ipara
A KSH friss adatai szerint az ipari termelés volumene éves összevetésben 5,4 százalékkal, októberhez képest pedig 2 százalékkal csökkent. Ez az idei év legnagyobb havi alapú visszaesése, amely egyes gazdasági szakértők szerint az elhibázott iparpolitika következménye.
Öt éve nem produkált olyan rossz számokat a magyar ipar, mint 2025 novemberében
– értékelte a számokat ING Bank vezető elemzője. A trendek azt mutatják, hogy a gazdaság ezen területe már jó ideje lejtmenetben van: novemberben az éves visszaesés 5,4 százalék volt, miközben az első tizenegy hónap összességében 3,5 százalékos csökkenést hozott 2024 azonos időszakához képest.
Különösen kellemetlen meglepetést jelentett a novemberi adat, mert szeptemberben és októberben havi alapon enyhe növekedés volt tapasztalható – ilyenre hosszú ideje nem akadt példa. A piaci várakozásokban szerepet játszott az is, hogy a BMW debreceni gyárának indulása, illetve a német és európai ipari bizalmi mutatók javulása némi optimizmusra adott okot. Ez a fellendülés azonban nem érkezett meg Magyarországra.
A termelés volumene jelenleg 8,5 százalékkal marad el a 2021-es éves átlagtól
A szakértők szerint a kilábaláshoz nem elég az exportkereslet esetleges javulása: belső tényezők is visszafogják a növekedést. Magas energiaárak, romló versenyképesség, valamint a jármű- és akkumulátorgyártás túlzott súlya jellemzi a magyar ipart, amely most különösen sérülékeny ezekben az ágazatokban tapasztalható kereslethiány miatt.
A friss számokra közleményben reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely szerint a gyenge teljesítmény oka elsősorban az európai gazdaság – különösen a német ipar – tartós gyengélkedése. A tárca Brüsszel elhibázott gazdaságpolitikáját és a háborús kiadások támogatását is felelőssé tette a kedvezőtlen folyamatokért.
Ezzel szemben több közgazdász úgy látja, hogy a problémák gyökere itthon keresendő.
„Egy rendkívül hibás iparpolitika eredménye az, hogy a magyar ipar három éve lejtmenetben van, és nem tud hozzájárulni a gazdaság bővüléséhez”
– fogalmazott Dávid Ferenc. A DK gazdaságpolitikusa szerint a kormány gazdaságélénkítő programjai nem hoznak valódi struktúraváltást, mivel az állami források döntő része továbbra is az akkumulátor- és járműgyártásba áramlik, miközben a támogatások elosztása is aránytalan.
(atv)
A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!
Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
Bal-Rad komm: EGÉSZEN NYILVÁNVALÓ, HOGY AZ A ‘ZÁTKOZOTT BRÜSSZEL MEG BERLIN – NO MEG A HÁBORÚ! – A ‘ZOKA MINDENNEK!
És mégis! MINDEN GOND DACÁRA, A MAGYAR EMBEREK ÉS A MAGYAR CSALÁDOK ÉRDEKEIT MINDENEK ELÉ HELYEZŐ „magyar” qrmány, az EGÉSZ VILÁGBAN CSODÁLATOT ÉS ELISMERÉST KIVÁLTÓ
ÚJ „CSALÁDTÁMOGATÁSI” PROGRAMOKAT JELENT BE!
(Az már mondjuk egy másik kérdés, hogy a KIMONDOTT Szent Cél – a magyar gyermekek minél nagyobb számú világra jövetele – SZINTÚGY ELBUKNI LÁTSZIK, mint a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk MÁR MEGSZOKOTTÁ VÁLT, JANUÁRI ÍGÉRETEI, a Döbrögisztánra váró GAZDASÁGI CSUDÁLLATOSSÁGOKRÓL!)
Azt persze mindannyian tudjuk, hogy CSODÁK AZOK NINCSENEK! És hát persze tisztában vannak ezzel az igazsággal a vajdabanda iránt rajongók seregei is! Éppen ezért CSUDÁLLATOS AZ A TÉNY, HOGY MINDEZEK DACÁRA IS – főként a fiatalok – ELHISZIK A „MAGYAR” IPARRÓL (és úgy ÁLTALÁBAN A „MAGYAR” GAZDASÁGRÓL) SZÓLÓ MESÉKET!
Pedig hát MAGYAR IPAR (és úgy ÁLTALÁBAN MINT MAGYAR GAZDASÁG) MÁR RÉGÓTA NINCS! Egészen pontosan RENDSZERVÁLTÁSNAK NEVEZETT BŰNCSELEKMÉNY ELKÖVETÉSE ÓTA!
Azóta csak kitettségünk van! Germániának és az EU – nak! Arról pedig, hogy ez a kitettségünk TOÁBBRA IS FENNÁLLJON, a NATO nevű latorszövetség GONDOSKODIK!
És ha már itt tartunk, NEM MEHETÜNK EL SZÓ NÉLKÜL AZON TÉNY MELLETT, HOGY A Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk MOSTANSÁG EGYRE SŰRŰBBEN EMLEGETI AZ EU – NATO MARTALÓCSZÖVETSÉG IRÁNTI „magyar” ELKÖTELZETTSÉGÉT!
Ma már 2026 január 13. – kedd – van. És mindezek tetejébe a felcsúffy rém országlásának 16. esztendejét (b)írjuk. Radásul immáron az idei – az EDDIGI LEGSZUPEREBB – esztendő 13. napját tapossuk! Hogy rohan az idő?!
És hát immáron a MÁSODIK ÉVÉBEN JÁR a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk víziója szerint fantasztikus „gazdasági szárnyalás”! Bár ebben pedig idáig az „Ő” általa prognosztizált „gazdasági szárnyalásból” CSAK A szarnyalás lett a mi osztályrészünk – nem úgy az „Ő” udvartartásához tartozóknak!
De MINTHA az ukrán-orosz békesség sem akarna kitörni! Sőt!
Kissé olyan érzésünk LEHET, hogy a Mi Bölcs és Előrelátó vajdánk ISMÉT HÜLYÉRE VETT minket – MAGYAROKAT!
A MAI NAPRA RÁNK MÉRT FANTASZTIKUSAN JÓ HÍR PEDIG…- TOVÁBBRA IS TARTJA MAGÁT! A Mi Előrelátó és Bölcs vajdánk a reája oly jellemző szerénységgel bejelentette:
AZ Ő „nagystratégiája, hogy újra nagy erős és gazdag legyen”…-DÖBRÖGISZTÁN!
Deee…- MONDOTT Ő A MINAP MÉG VALAMI MÁST IS! Ami pedig MINDANNYIUNKAT ÉRINT! ÍGÉRETET TETT!
Az a Nyájas balrad.hu Olvasó pedig, aki ESETLEG arra lenne kíváncsi, hogy milyen meteorológiai viszonyokra számíthat Döbrögisztán vajdaság területén a mai napon – esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre az alábbi linkre:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!
2026 tavasza biztosan be fog kerülni a jövő történelemkönyveibe.
Lassan január közepe van, és egyre közeledik a parlamenti választás. Azt biztosan állíthatjuk, hogy ezen a forró tavaszon történelmi eseménynek leszünk egyszerre tanúi és egyben alakítói is.
2026 tavasza biztosan be fog kerülni a jövő történelemkönyveibe.
Éppen ezért itt lenne az ideje riadót fújni. Felhívni a figyelmet arra, hogy alig néhány hét múlva senki nem lesz, aki a ma megszokott rutinjait változatlan formában tovább folytathatja. Tudnunk kell, hogy az idei tavaszon egy földrengéssel felérő időszakot fogunk átélni.
A magyar nemzet ma 19-re lapot húzott. Ez igaz a demokratikus ellenzékre is. A társadalmi ellenállás felvette azt a bizonyos történelmi kesztyűt. Eközben azt érzékelhetjük, hogy Orbán Viktor és a környezete is – igaz, egészen más módon – szintén mindent egy lapra tett fel. A miniszterelnök már nyíltan figyelmen kívül hagyja az összes jogi korlátot. Már nem törekszik arra, hogy lépései legalább látszatra jogszerűnek tűnjenek. Már nem nevezi kormánytájékoztatónak a nemzeti konzultációt, hanem nyíltan kimondja, hogy az a Fidesz választási mozgósításának része. Nem számít, ha a választópolgárok döntő többsége látja, hogy hazudik, hogy csal, hogy ő egy diktátor; sőt akár rá is erősít erre annak érdekében, hogy ellenfeleiben és azok támogatóiban félelmet keltsen. Orbán teljes nyugalommal mondta ki 2025. szeptember 7-én: „(…) higgyék el, semmi nem lesz elfelejtve. Minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.”.
Orbán Viktor és környezete is tudja, hogy a hátralévő három hónap alatt már nem tudják a maguk oldalára állítani a társadalmi többséget.
Viszont már döntöttek arról, hogy egy esetleges vesztes választást követően sem fogják átadni a hatalmat. Pontosan tudják: ha ezt megtennék, akkor mindent elveszítenének: a vagyonukat, a hatalmukat, a családjukat, a személyes szabadságukat – azaz tényleg mindent.
Ők tudják ezt, de a demokratikus ellenzék vezetőiről és az elemző értelmiségiek többségéről ez nem mondható el. Utóbbiak, ha néha szembesülnek ezzel a gondolattal, gyorsan el is vetik, vagy kérdésre válaszolva azonnal tagadják ennek realitását. Magyarázatként pedig megelégszenek azzal, hogy Orbán ezt nem meri megtenni. Jól jönne például a hallgatag Akadémia segítsége, hogy pótolja számukra a diktatúrák lélektanának területén fennálló, nem csekély olvasottsági és történelemismereti hiányt. De az Akadémia, szégyenteljes történelmi hagyományait folytatva, ma is hallgat.
Forgatókönyvek
Tény, hogy ma nem lehet objektíven megválaszolni azt a kérdést, hogy milyen hatalmi berendezkedéssel zárul 2026 tavasza.
– Az általam leginkább remélt, a magyar társadalom jövője szempontjából pedig a legkívánatosabb eredmény természetesen az lenne, ha tavasszal, különösebb társadalmi megrázkódtatások nélkül felülkerekedne a magyar társadalom döntő többségének akarata, és Orbán, illetve rendszere véglegesen távozna a magyar közéletből.
– Lehetséges, és még mindig kívánatos végkifejlet lehet, ha a társadalom idejében felismer valamely, a hatalom átadását megtagadó lépést, és egy spontán társadalmi összefogás révén zavarja el a közéletből Orbánt és rendszerét. Spontán, mert a magyar demokratikus értelmiség, a demokratikus ellenzék, a pártok és a társadalmi szervezetek vezetői valamely, talán személyes okból nem képesek társadalmi összefogásban gondolkodni. Ezért ezt az állampolgároknak magukra hagyva kell felismerniük és meglépniük. Azt azonban tudni kell, hogy a spontán, mégis elsöprő társadalmi tiltakozás csak a legritkább esetben marad békés, éppen ezért a kimenetele is nehezen jósolható meg.
– Ugyan kizártnak tartom, de tévedhetek, hogy tavasszal megtartják a választásokat, érvényesülnek a közvélemény-kutatási eredmények, s ezáltal Orbán és bűnszervezete a parlament ellenzéki padsoraiba szorul. A miniszterelnök ezzel elveszíti ugyan kormányzati szerepét, de megtartja mind a politikai, mind az államhatalmi szervek, valamint a gazdasági feletti befolyását. E területek egyetlen célja innentől a demokratikus hatalom működésképtelenné tétele lesz, benne a magyar gazdaság bedöntésével annak érdekében, hogy visszavehessék az ország irányítását.
– Végül, és ennek látom a legnagyobb esélyét, hogy az a forgatókönyv következik be, amikor
Orbán és diktatúrája, visszaélve a média, a pénz, az erőszakszervezetek és a jog feletti kizárólagos hatalom adta számtalan lehetőségek valamelyikével – vagy azok együttes alkalmazásával –, elutasítja a hatalomátadást akár már a tervezett választás előtt, akár a választás további torzításával, vagy a választást követően.
Tekintettel arra, hogy ez utóbbi forgatókönyvnek látom a legnagyobb esélyét – mivel jelen pillanatban biztosnak csak azt tartom, hogy Orbán és bűnszervezete a tényleges hatalmat magától nem fogja átadni –, az írás további részében arra próbálom felhívni a demokratikus értelmiség azon részének a figyelmét, amely az „Orbán ezt nem meri megtenni” gondolatot követi, hogy mi mindent mer megtenni egy diktatúra annak érdekében, hogy a hatalmát megtartsa, és hogy mindez mivel jár.
A belarusz példa
2020-ban a Belarusz Köztársaság elnökválasztásra készült. Az ellenzék nyugodt volt, mert az előrejelzések szerint a választópolgárok 70–80 százaléka meg akart szabadulni az ország elnökétől, Aljakszandr Lukasenkától. Ha az olvasó lát valami hasonlóságot a mai magyarországi helyzethez, bizony jól látja.
Belaruszban 2020. augusztus 9-én meg is tartották az elnökválasztást, amelyen a nemzeti választási bizottsága szerint Lukasenka csaknem 80 százalékos győzelmet aratott. A nyugati államok, a független megfigyelők és az ellenzék egybehangzóan állították, hogy a valódi eredmény ennek épp az ellenkező lehetett: Lukasenka akár 80 százalékos vereséget is szenvedhetett fő ellenzéki kihívójával, Szvjatlana Cihanovszkajával szemben.
Ezért az Európai Unió, az Egyesült Államok és több nyugati ország sem ismerte el legitimnek a voksolás eredményét.
A belarusz ellenzék ugyan számított választási csalásra, de abban bízott, hogy 70–80 százalékos fölényét egy hatalom által vezérelt csalás nem tudja megfordítani. Tévedtek! Az ellenzék vezetői nem voltak felkészülve a vereségre, és a demokratikus váltást támogató követőiket sem készítették fel erre. Így a választást követően példátlan méretű, de spontán szerveződő százezres tüntetések kezdődtek Minszkben és több nagyvárosban. A békés demonstrációk hónapokon át tartottak és ezeken Lukasenka távozását, valamint új választás kiírását követeltek.
A rendszer megingott: a biztonsági apparátus és a fegyveres erők egy része elbizonytalanodott, az állami média működése akadozott, Lukasenka rendszerének oligarchái is keresték az új kapcsolatokat, és reális forgatókönyvnek tűnt, hogy az elnöki posztot 1994 óta betöltő Lukasenka elveszítheti a hatalmat. Aki még itt is jelentős átfedést lát a két diktatórikus rendszer között, bizony továbbra is jól látja.
Ebben a kritikus pillanatban vált meghatározóvá Oroszország szerepe.
Putyin kijelentette, hogy Oroszország elismeri Lukasenka győzelmét és kész segítséget nyújtani, ha „külső vagy belső destabilizáció” fenyegeti Belaruszt. Moszkva tehát legitimálta Lukasenkát, és világossá tette, hogy nem támogat semmilyen hatalomváltást Minszkben. Putyin bejelentette egy orosz rendvédelmi tartalékos erő létrehozását, amelyet szükség esetén be lehet vetni a szomszédos államban. Bár ezek az erők végül nem léptek be nyíltan Belaruszba, már a puszta ígéret is elrettentő hatással bírt. Ezzel egyidőben Oroszország több milliárd dolláros hitelcsomagot biztosított Lukasenkának, ezzel stabilizálva az összeomlás szélére sodródó belarusz gazdaságot.
Orbán nagyon is figyelte a fehérorosz történéseket, hiszen ekkor – ha nem is állt olyan rosszul a magyarországi támogatottsága, mint a belarusz elnöké – a felmérések itthon is az ellenzék erősödését mutatták, támogatottságuk kezdte megközelíteni az Orbán-rezsim támogatói táboráét.
Az EU, az USA és a legtöbb nyugati demokrácia Lukasenkát ma is a belarusz rezsim vezetőjeként, és nem államfőként nevesíti. A választás eredményét nem fogadták el, és erős szankciókat léptettek életbe, majd a 2022-es orosz agresszió után a szankciókat fokozták. Az USA Belaruszt Oroszország társ-hadviselőjeként kezeli Ukrajnával összefüggésben. Orbán formálisan ugyan nem vétózta meg az eredeti uniós döntést, de az államközi kapcsolatokat fenntartva a magyar kormány nyilatkozataiban Belarusz államfőjeként említi Lukasenkát.
2020 őszétől Lukasenka rendszere fokozatosan, majd egyre brutálisabban számolta fel az ellenállást. Tízezreket vettek őrizetbe, rendszeressé váltak a kínzások és a politikai perek, az ellenzék vezetői börtönbe kerültek vagy emigrációba kényszerültek. Lukasenka megőrizte a hatalmát, de ennek ára volt. Az ország mára a teljes szuverenitását elveszítette: katonailag, gazdaságilag és külpolitikájában is Moszkva alárendeltjévé, az ukrajnai háborúban pedig orosz katonai felvonulási területté vált Belarusz.
Van azonban némi eltérés a mai magyar és a belarusz helyzet között. Orbán Viktor egy esetleges választási beavatkozása esetére is érvényes ígéretet kért, és
vélelmezhetően kapott is az orosz államfőtől,
illetve az Egyesült Államok elnökétől arra, hogy az általa bejelentett választási eredményt soron kívül elismerik. Az elmúlt évben Orbán hasonló ígéretet kért és vélelmezhetően kapott is a szerb elnöktől, illetve a szlovák és legutóbb a cseh miniszterelnöktől. Kért, de nem kapott egyértelmű támogatást a kínai elnöktől, de elutasítást sem – ahogyan az Kínára jellemző. A jövőben Orbánnak az általa tett hatalommegtartási lépések következményeként az USA általi azonnali elismerést követően igazából az Európai Unió hatékony fellépésétől sem kell tartania.
A magyar kormányfőnek tehát egyetlen igazi ellenfele maradt: a népharag, valamint a belső biztonsági erők esetleges csatlakozása az össztársadalmi tiltakozáshoz. Orbán, eddig eredményesen, mindent meg is tesz azért, hogy ne kelljen össztársadalmi fellépéstől tartania, számíthasson az ellenzéki politikai erők egymással szembeni ellenérzéseire,
valamint a különböző társadalmi szervezetek semmittevésére.
Viszont, amire Orbán a Lukasenkát hatalomban tartó tényezők közül vélhetően nem számíthat, az az orosz vagy amerikai közvetlen katonai fellépés, valamint az orosz eurómilliárdos gazdasági segélycsomag. Bár ez utóbbit esetleg Donald Trump képes lehet számára biztosítani. A nagyhatalmi beavatkozásnak ma már a katonai fellépésen kívül számtalan más módja is van, és ezekre Orbán számít is.
Az viszont senki számára nem lehet kétséges, hogy Magyarország mindenben osztozni fog Belarusz sorsában, ha eltűrjük, hogy Orbán az elveszített társadalmi támogatottság ellenére nem adja át a hatalmat. Hatalomban maradása esetén Magyarország rövid időn belül – a folyamatot már 2026-ban megkezdve – kiszorul az Európai Unióból, és NATO-tagságát is feladja, miközben a teljes függetlenségét elveszíti, és Oroszország fennhatósága alatt az orosz birodalmi törekvések felvonulási területévé válik. Szinte biztosan állítható, hogy Orbán hatalommegtartása esetén Magyarország rövid időn belül háborús övezetté válik, méghozzá Oroszország oldalán. Orbán hazug propagandájával szemben Magyarország kizárólag akkor marad ki bármiféle háborús eseményből, ha a miniszterelnök elveszíti a hatalmát, és távozik – lehetőleg egy börtönbe – a magyar közéletből.
Venezuela tanulsága
Donald Trump a 2025. január 20-i hivatalba lépését követően rövid időn belül – jóval a 2026. január 3-i közvetlen katonai fellépése előtt – megfenyegette a venezuelai vezetést és korlátozott katonai lépéseket is tett. Ezt követően Venezuela és Oroszország 2025. május 7-én stratégiai együttműködést kötött egymással, amely október 27-én lépett hatályba. Venezuela és Oroszország ezzel azt üzente az amerikai elnöknek, hogy Venezuela mögött egy valódi nukleáris nagyhatalom áll, amellyel az Egyesült Államoknak számolnia kell, ha megtámadná Venezuelát. Venezuela pedig megnyugodott.
Ugyanakkor Orbán harmadik világháborús riogatásával és Moszkva akaratának legyőzhetetlenségéről szóló állításaival szemben alig két hónappal később kiderült, hogy az Oroszország és Venezuela közötti megállapodás annyit sem ér, mint a papír, amelyre írták. Jelenleg Moszkva a tiltakozáson kívül semmilyen, Amerika és/vagy az Európai Unió számára korlátozó lépést nem tud tenni. Amikor felmerült Svédország és Finnország NATO-tagsága, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke, Dmitrij Medvegyev 2022. április 14-én felvetette az orosz nukleáris fenyegetés alkalmazását is, de a valóságban Oroszország már akkor sem tehetett semmit, és ma már mindkét ország a NATO tagja.
Így a NATO több mint ezer kilométeres új határszakaszon vált határossá Oroszországgal.
Összegzés
Ma már túl közel vagyunk a választás napjához, április 12-éhez ahhoz, hogy vágyakat fogalmazzunk meg arról, milyen jó lenne például egy társadalmi összefogás,
vagy hogy arról vitatkozzunk, jó lenne-e, ha egyetlen ellenzéki párt indulna a választásokon,
vagy bármely más hasonló kérdésről vitázzunk. Már tudjuk, mi az, ami mára kialakult.
Számoljunk a tényekkel, és ne vitatkozzunk tovább, a tényekből kiindulva cselekedjünk, készüljünk fel a lehetséges történésekre, és védjük meg gyermekeink jövőjét – és vele együtt a magyar nemzetet.
(Népszava)
Bal-Rad komm: Elöljáróban: az erdeti cikkben az itt VASTAGRA „varázsolt” szövegrészek az én – balrad.hu admin – művem!
NODE AKKOR HÁT ÖSSZEGEZZÜNK! Mégpedig az ÉN VÉLEMÉNYEM SZERINT! – a velünk élő történelem, illetve a MEGÉLT VAGY ÁTÉLT TÖRTÉNELMI TAPASZTALATAINK FELHASZNÁLÁSÁVAL!
Jómagam – aki immáron a 72. életévemet taposva! – EGYKORON LELKES RENDSZERVÁLTÓKÉNT, és lakóhelyemen a helyi FIDESZ MEGALAPÍTÓJAKÉNT – mint a néhai SZDSZ HELYI ÜGYVIVŐJEKÉNT! – MEGDÖBBENÉSSEL HALLGATTAM A FIDESZBE ÁLTALAM BESZERVEZETT EGYIK TANÁRNŐ KIFOGÁSÁT. Amelyben elítélte az SZDSZ – t, mondván: DE HISZEN AZOK CSUPA ZSIDÓK! Ráadásul ÉN VOTAM AZ, AKI AZ ORSZÁGBAN ELSŐKÉNT ALAPÍTOTTAM MEG A POLGÁRŐRSÉGET!
Midezeket pedig a KOMMUNISTA RENDSZER NEM PÁRTTAG HASZONÉLVEZŐJEKÉNT!
Ezeket a dolgokat CSAK AZÉRT ÍROM LE, hogya Nyájas Olvasók számára világos legyen az ötletem, A TÖRTÉNELMI TAPASZTALATINK FELHASZNÁLÁSÁRÓL!
Az én ÖSSZEGZÉSEM SORÁN – amit három részre osztottam fel, MAXIMÁISAN EGYETÉRTEK cikk írójával, PALOTÁS JÁNOSSAL – a cikk általam CSAKIS AZ ELSŐ RÉSZÉNEK TARTOTT, ún. BELFÖLDI RÉSZÉVEL! Amely azt taglalja, hogy a kiépített VAJDARENDSZERT „BÁRMI ÁRON ÉS ESZKÖZZEL” – DE LE KELL VÁLTANI!
„NEKIK” UGYANIS „…Nem számít, ha a választópolgárok döntő többsége látja, hogy hazudik, hogy csal, hogy ő egy diktátor; sőt akár rá is erősít erre annak érdekében, hogy ellenfeleiben és azok támogatóiban félelmet keltsen. Orbán teljes nyugalommal mondta ki 2025. szeptember 7-én: „(…) higgyék el, semmi nem lesz elfelejtve. Minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve…”
Azzal együtt is, hogy „…és ennek látom a legnagyobb esélyét, hogy az a forgatókönyv következik be, amikor
Orbán és diktatúrája, visszaélve a média, a pénz, az erőszakszervezetek és a jog feletti kizárólagos hatalom adta számtalan lehetőségek valamelyikével – vagy azok együttes alkalmazásával –, elutasítja a hatalomátadást akár már a tervezett választás előtt, akár a választás további torzításával, vagy a választást követően.
Tekintettel arra, hogy ez utóbbi forgatókönyvnek látom a legnagyobb esélyét – mivel jelen pillanatban biztosnak csak azt tartom, hogy Orbán és bűnszervezete a tényleges hatalmat magától nem fogja átadni…”
Deeee… – innentől kezdve ÉN MÁR NEM OSZTOM a cikk írójának a gondolatmentét És itt utalnék vissza az általam már korábban megemlített, AZ ÁTÉLT TÖRTÉNELMI TAPASZTALATOKRA! Azt én nem tudom, hogy Palotás János hány éves! De úgy vélem, hogy ő átélt történelmi tapasztalatai vagy jóval kevesebbek mint az enyémek, VAGY TELJESEN MÁSOK! És itt térnék rá az én összegzésem MÁSODIK – A KÜLFÖLDI vonatkozásokat tartalmazó – részére. Ott is elsőként a cikk írója által FÖLEMLEGETETT Belorusz történéskre! Kiemelten az ő általa egészen konkrétan a 2020 augusztusi belorussziai elnökválasztás, és az idei, nálunk megtartandó parlmenti „választások” EGYUGYANAZON KAPTAFÁRA általa történő felhúzására! 2020 – ban ugyanis Belorussziában SEMMIFÉLE CSALÁS NEM TÖRTÉNT! Ezt már csak azért is merem állítani, merthogy JÓMAGAM – bár az is igaz, hogy csak sok – sok telefonbeszélgetés árán – de meggyőzödhettem róla. A feleségem ugyanis Beloruszban született, és csak kislány korában költözött az AKKORI SZOVJETUNIÓN BELÜLI, MAI OROSZORSZÁG TERÜLTÉRE! Ezzel együtt is az ő népes rokonsága Belorussziában maradt, és a mai napig is ott élnek. Ráadásul a ‘zasszony ezidőszerint éppen náluk van – a Pravoszláv Karácsony okán, így hát tegnap – olvasván a Népszavában megjelent írást – felhívtam, és érdeklődtem a már öt évesnél is idősebb élményeik felől. Amelyek jottányit sem változtak azóta. Tyihanovszkajáról és az akkori akcióiról ma is ugyanazt mondják: „AZ EGY HÜLYE QRRVA – NEM TÖBB!”
Ám Lukasenko elnököt MA IS UGYANÚGY SZERETIK ÉS TISZTELIK, és továbbra is BÁTYUSKÁNAK TARTJÁK!
„…az Európai Unió, az Egyesült Államok és több nyugati ország sem ismerte el legitimnek a voksolás eredményét…”
„…Ebben a kritikus pillanatban vált meghatározóvá Oroszország szerepe…”
„…Oroszország több milliárd dolláros hitelcsomagot biztosított Lukasenkának…”
„… Az ország mára a teljes szuverenitását elveszítette: katonailag, gazdaságilag és külpolitikájában is Moszkva alárendeltjévé, az ukrajnai háborúban pedig orosz katonai felvonulási területté vált Belarusz…”
És akkor itt utalnék arra a tényre, hogy a cikk szerzőjével – legalábbis énszerintem – MÁS IDEOLÓGIAI PLATFORMON ÁLLUNK!
OROSZORSZÁG UGYANIS NEM ÁLL HÁBORÚBAN UKRAJNÁVAL, HISZEN OTT CSUPÁN HIVATALOSAN IS CSAK SzVO (Cпециальная Bоенная Oперация) zajlik, az országban élő orosz anyanyelvű lakosság védelmében!
ÉS ITT ÉRTEM AZ ÉN ÖSSZEGZÉSEM HARMADIK „FEJEZETÉHEZ”!
„…Donald Trump a 2025. január 20-i hivatalba lépését követően rövid időn belül – jóval a 2026. január 3-i közvetlen katonai fellépése előtt – megfenyegette a venezuelai vezetést és korlátozott katonai lépéseket is tett…”
„…Amikor felmerült Svédország és Finnország NATO-tagsága, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke, Dmitrij Medvegyev 2022. április 14-én felvetette az orosz nukleáris fenyegetés alkalmazását is, de a valóságban Oroszország már akkor sem tehetett semmit, és ma már mindkét ország a NATO tagja.
Így a NATO több mint ezer kilométeres új határszakaszon vált határossá Oroszországgal…”
Magyarán: A LATORTERJESZKEDÉS AZ TOVÁBBRA IS TART!
Ami vajdánk pedig TOVÁBBRA IS A NATO NEVŰ LATORSZÖVETSÉG NAGY RAJONGÓJA, ÉS ELKÖTELEZETT HÍVE!
A cikk írója SZERINT ugyanakkor Döbrögi a Kreml embere! Amiről MEGINTCSAK tudnék mesélni, de egyelőre csak annyit: NEKEM SZEMÉLYESEN IGOR SZAVOLSZKIJ AKKORI OROSZ NAGYKÖVET MESÉLT! ENNEK PEDIG MÁR TÖBB MINT 18 ÉVE!
Ám visszagondolva az általa elmondottakra… – hát ÉN MOST ÍGY MINDENFÉLE IDEOLÓGIAI ELLENTÉT DACÁRA, VALLOM: EZT A ZSIDÓ – CIGÁNY VÉRBŐL ÖSSZEGYÚRT BŰNÖZŐT – EL KELL TÁVOLÍTANI AZ ORSZÁGBÓL IS! (Mondjuk Csukotkára, mint eleven jegesmedveeledelnek!)
Hiszen „…Már tudjuk, mi az, ami mára kialakult.
Számoljunk a tényekkel, és ne vitatkozzunk tovább, a tényekből kiindulva cselekedjünk, készüljünk fel a lehetséges történésekre, és védjük meg gyermekeink jövőjét – és vele együtt a magyar nemzetet…”