Hitkérdés

Zseléagy szerint ha létezne rendszerszintű korrupció Döbrögisztánban, akkor nem fejlődne ilyen jól a gazdaság

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt vendége a holland-magyar diplomáciai háború apropóján a magyar külügyminiszter.

Rónai Egon rákérdezett a távozó holland nagykövet által szintén szóba hozott korrupciós vádakra, amikről Szijjártó Péter kijelentette, hogy ezek így légből kapott percepciók, ahogy korábban az amerikai nagykövetség, úgy a holland nagykövet sem áll elő konkrét ügyekkel.

Rónai erre reagálva kijelentette, hogy természetesen nincsenek ügyek, hiszen azok Polt Péter legfőbb ügyésznél elakadnak. Erre állt elő Szijjártó Péter azzal a megfejtéssel, hogy ha valóban rendszerszintű súlyos korrupciós helyzet volna Magyarországon, akkor nem fejlődhetne az ország gazdasága.

Mégpedig az fejlődik, tette hozzá, majd felsorolta a munkanélküliségi adatokon át a GDP-növekedésig. Rónai szerint mindkettőre az EU adja pénzt, a korrupcióra is, és a fejlődésre is. Ezt Szijjártó már csak annyival zárta rövidre: ez szakmaiatlan hozzáállás.

A KPMG és a GKI közös tanulmánya szerint amúgy az EU-források beáramlása nélkül a magyar gazdaság 6%-kal lenne kisebb, a beruházási szint pedig a mostaninak a kétharmada lenne.
(444)

Bal-Rad komm: A döbrögista operációs rendszerbe betelepítették a „magyar gazdaság fejlődik”, a „magyarországi munkanélküliség csökken”, a „fölszámoltuk a korrupciót” jelmondatokat. Ezek a kulcskifejezések aztán ömlenek a magyarokra naponta 25 órán keresztül. Döbrögisztán vajdaságban.

Bárki aki ezt cáfolni igyekszik TÉNYEKET FÖLSOROLVA, az jobb esetben szakmaiatlan. Rosszabbik esetben Soros-ügynöke.Még rosszabb esetben hazaáruló fölforgató komonista!

A tények pedig: NINCS MAGYAR ÁLLAMI LÉT, NINCS MAGYAR GAZDASÁG, UNIÓS LÍZINGDÍJ (júdáspénz) VAN, NAGYARÁNYÚ MUNKANÉLKÜLISÉG VAN, NYOMOR VAN, KILÁTÁSTALANSÁG VAN, KORRUPCIÓN ALAPULÓ RENDSZER VAN!

MAGYARORSZÁG NINCS! DÖBRÖGISZTÁN VAJDASÁG VAN!

Ezzel együtt is AZT KELL HINNÜNK, AMIT „ŐK” MONDANAK! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

GÉPHÁZ kérése

Iskolakezdet van! 

Orosz egyetemista fiúnak keresünk Budapesten szeptember-október hónapokra heti egy-két alkalomra éjszakai szálláshelyet.

Ebben kérjük a balrad.ru olvasóinak segítségét.

Ha valakinek van ötlete, kérjük jelezze a balrad13@gmail.com e-mail címre.

Előre is köszönjük.

 

Életed…

[KGVID]http://balrad.ru/wp-content/uploads/Életed-teli-üvege.mp4[/KGVID]

(Köszönjük olvasónknak)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Hogy mi mit úsztunk meg…!

YOUDAPEST KAPHATTA VOLNA A 2024-ES OLIMPIÁT

Duncan Mackay, az olimpiai és paralimpiai mozgalommal foglalkozó, tekintélyes insidethegames.biz szakportál szerkesztője szerint Budapest a „surranópályán” elnyerhette volna a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének jogát.

A Nagy-Britanniában számos díjjal kitüntetett szakíró Budapestről keltezett írásában arra a kérdésre keresi a választ, hogy „mi lett volna, ha a magyar főváros nem vonja vissza pályázatát, és mennyivel másképpen nézne most ki a versenyfutás a 2024-es rendezésért.”

A szakíró szerint Budapest az elmúlt hetekben a „legszebb arcát mutatta meg a világnak”, legfőképpen a júliusban megrendezett vizes világbajnokságon, amely Julio C. Maglione, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) elnöke szerint is „a valaha volt legjobb vb” volt.

A jövő héten megrendezendő hétnapos cselgáncs-világbajnokságra látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök is. Valamint Thomas Bach, a NOB elnöke szeptember 3-án, a cselgáncs-vb zárónapján Budapestre utazik, így hat hét alatt másodszor látogat el a magyar fővárosba, miután a vizes-vb versenyeit is meglátogatta.

Bach korábban „a FINA, az úszósport és Magyarország sikerének” nevezte a vizes-vb-t, amely szerinte „kiváló létesítményekben, fantasztikus közönség előtt” zajlott le nagy sikerrel.

A szakíró utalt arra, hogy Budapest pályázati stratégiájának kulcsfontosságú része volt, hogy a limai döntést megelőző hetekben mindenkinek – de legfőképp a magyar fővárosba utazó NOB-tagoknak – megmutassák, „milyen nagyszerű ez a város, és hogyan tudják használni arra, hogy világeseményeknek adjanak otthont.”

Mackay szerint a Momentum Mozgalom a magyar olimpiai pályázatot használta fel arra, hogy kifejezze tiltakozását a kormány ellen, valamivel több mint egy évvel a parlamenti választások előtt.

Képzeljük el, hogy mi lett volna, ha a Momentum Mozgalom soha nem lép színre: a budapesti pályázaton dolgozó csapat szeptemberben úgy utazhatna Limába, hogy az elmúlt hetekben rendezett meg két kiváló, sikeres világbajnokságot.
Ez az a momentum, amely segítette volna Budapestet, nem pedig ellene lett volna” – írta a szerkesztő.

A szakíró szerint politikai szempontokból is esélyes lett volna Budapest, ráadásul Párizzsal kapcsolatban számtalan komoly kétség vetődik fel biztonsági szempontból.

Mackay szerint valódi versengés zajlana, ha Budapest nem vonja vissza pályázatát, ahelyett, hogy jelenleg két város küzd a lehetőségért, amiről szeptember 13-án Limában dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, akik Párizsnak adják a 2024-es, Los Angelesnek pedig a 2028-as játékok rendezési jogát.

Egyáltalán nem elképzelhetetlen az a forgatókönyv, hogy a három pályázó közül Limában Budapest jelentette volna a legjobb megoldást a legkevesebb problémával.
És a város surranópályán elnyerte volna a rendezési jogot. Emlékezzünk rá, hogy az olimpiai pályázatok esetében gyakran nem az előzetesen esélyesnek tartott város győz” – zárta cikkét az insidethegames.biz szerkesztője.
(origo)

Bal-Rad komm: Micsoda döbrögista kesergés!

„…Képzeljük el, hogy mi lett volna…”

– HÁT MI EL TUDTUK KÉPZELNI! Ezért jött össze a Momentumnak AZ ALÁÍRÁSTÖMKELEG ARRÓL, HOGY LEGYEN HELYI NÉPSZAVAZÁS…! Mert az az aláírásgyűjtés az arról szólt! Népszavazás kiírásáról. Nem olimpiáról igen-vagy nem!
(Az egy más dolog, hogy kimondatlanul olimpiaellenes volt a háttér!)

Szóval el tudtuk képzelni, amint ránk omlik az ország maradék romja is. A vizes vb. költségein ámuldozva örvendhetnénk csak igazán avégből, hogy megúsztuk az olimpiai rendezés jogát.

De a fene tudja MI hogyan jártunk volna jobban? Hiszen a döbrögista horda a lopási tervet így is-úgy is teljesíteni fogja!

A cikk írójának kellene nagyobb képzelőerő! Segíthetett volna neki némi utazgatás a műve megírása előtt a döbrögisztáni Ormánságban vagy Szabolcsban. Vagy bárhol Vidék-Döbrögisztán területén.

Talán leesne nála, hogy miért is jöhetett össze az a sok aláírás! CSAK YOUDAPESTEN!

Persze semmi sincs még veszve olimpiailag!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Újabb Döbrögicum

Most a szinkronúszás helyszíne drágult 399 millióval

Újabb előre nem látható problémák merültek fel a vizes vb-vel kapcsolatban.

A közel egy hónapja véget ért budapesti úszó világbajnokságot szervező Bp2017 Kft. még 2016 decemberében bízta meg a Penta Industry Kft.-t a szinkronúszás városligeti versenyhelyszínének, és a felkészülési létesítmények (Kőér utca, Váci út – Vízművek telep) kivitelezésével nettó 4,89 milliárd forintért.

Az EU-s közbeszerzési értesítő augusztus 26-i számában megjelent szerződésmódosítás szerint ez a pénz nem volt elég, a Penta Industry további 399 millió forintot kapott a feladatra, vagyis összesen 5,29 milliárdot.
Az indoklásban – mint általában mindig – előre nem látható okokra hivatkoznak.

Most konkrétan arra, hogy az állami tulajdonú Bp2017 Kft. pótmunkákat rendelt a kivitelezőtől, továbbá annak hamarabb kell végeznie a helyreállítási munkálatokkal. A Kőér utcai helyszínen október 31. helyett június 15-ig, a Városligetben szeptember 30. helyett szeptember 15-ig.

A nyilvánosságra került szerződések értéke ezzel a módosítással együtt nettó 106,2 milliárd, vagyis bruttó 134,8 milliárd forint.
A Ramor Frigyes többségi tulajdonában lévő Penta Industry Kft.-nek nem ez az egyetlen vizes vb-vel kapcsolatos munkája. 2016 októberében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő őket bízta meg a Bibó Kollégium felújításával is, de az még augusztus közepére sem készült el.

Szintén a Penta Industry építi 2 milliárd forintért a kisvárdai stadiont, és közel 400 millióért a mezőkövesdi sportszállót.
(atlatszo)

Bal-Rad komm: „…a Penta Industry további 399 millió forintot kapott a feladatra…”-amely Penta Industry építi „…közel 400 millióért a mezőkövesdi sportszállót…”

– Amely Mezőkövesd Nagy Szülötte és Jótevője Tállai Busafej NAV-elnök.

Persze mindezek csak rosszindulatú föltételezések ám a balrad.ru részéről.

Meg az is, hogy a Hungaricum helyett/mellé kitaláltunk (?) egy új fogalmat. DÖBRÖGICUM! Mint a vajdaságra jellemző, ám Európában (de tán a világon is) párját ritkító jelenség.

Mindenki szájtátva bámulja! Aki nem idevalósi. Nekünk már megszokott! Az életünk része lett.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Megéri Döbrögisztánban összeszereltetni

Másfélszer több pénzt adott a multiknak a horda,  mint a Maszop

Míg 2005 és 2010 között a szocialista kormányok 111,7 milliárd forint támogatás adott a Magyarországon működő multinacionális cégeknek, addig az Orbán-kormány 2011 és 2016 között 164,9 milliárdnyi közpénzt osztott ki ugyanerre a célra – számolta ki a Magyar Nemzet az egyedi kormánydöntések alapján.

A multik által létrehozott munkahelyek számában nincs ekkora eltérés: az MSZP idején 24 290 volt, míg a Fidesznél 25 092. Vagyis előbbi esetben a kormány 4,6 millió forintot adott egy újonnak létrejövő állásért, utóbbi viszont 6,6 milliót.

Tavaly a kormány 18 céggel kötött megállapodást és 63,5 milliárd forinttal támogatta a vállalatok 267,9 milliárd forintos beruházási terveit. Így 5549 új munkahely jött létre, darabja 11,4 millió forint közpénzért. A Magyar Nemzet szerint így a kormány 3,6 évre kifizeti a munkások bérét, és a beruházások negyedét is átvállalja, közben egy hazai kisvállalkozásnak esélye sincs ilyen nagyvonalú állami támogatáshoz jutni.

Bár a nagy cégek állami támogatása nem feltétlenül problémás, az már más kérdés, hogy milyen szektorokba folyik a közpénz. A jelenlegi kormány egyértelműen az alacsony hozzáadott értékkel bíró összeszerelő üzemeket támogatja, szemben a szolgáltatási beruházásokkal. Illetve az is kérdéses, hogy miért kell már eleve sikeres cégeket államilag támogatni.
(24.hu)

Bal-Rad komm: Kissé sántít(hat) a matek, mert a döbrögisták a maszoposok által IS stafírungolt multikat IS kedvezményezték. Legalábbis némelyiket!

De!

„…Tavaly a kormány 18 céggel kötött megállapodást és 63,5 milliárd forinttal támogatta a vállalatok 267,9 milliárd forintos beruházási terveit. Így 5549 új munkahely jött létre…”

– Tavaly! Tehát egy év alatt. „…a beruházások negyedét is átvállalja…”

Ezek szerint NÉGYÉVENTE lehetne ezen „támogatásokból” ennyi színtiszta magyar tulajdonú, értékteremtő munkahelyet létrehozni! Amely a nyereségét nem vinné ki az országból.

Viszont ezek a támogatott összeszereldék a nem kevés profitjuk mellett még ilyen kedvezményeket is kapnak. A mindenkori „magyar” qrmánytól. Ráadásul közpénzekből.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Sikerhír

Fél év alatt közel 400 milliárd forint nyereséget termeltek a döbrögisztáni bankok

A magyarországi hitelintézetek adózás előtti eredménye 393,4 milliárd forint volt az első fél évben, 41,4 milliárd forinttal, 11,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A hitelintézetek mérlegfőösszege a második negyedévben 581,8 milliárd forinttal (1,7 százalék) nőtt és elérte a 35 168,3 milliárd forintot, a nettó hitelállomány 4,3 százalékkal 17 783,2 milliárd forintra nőtt. A 96 hitelintézetből 59 összesen 399 milliárd forint nyereséget termelt, míg a többi 37 összesen 5,6 milliárd forint veszteséget könyvelt el az első fél évben. Ezen belül a hitelintézeti fióktelepeknek 23,6 milliárd forint adózás előtti nyereségük keletkezett.

Az éves átlagos eszközjövedelmezőség (ROA) az előző negyedév végéhez képest érdemben nem változott (1,5 százalékosról 1,6 százalékosra javult). Az éves átlagos tőkejövedelmezőség (ROE) pedig az előző negyedév végi 14,3 százalékról 15,2 százalékosra emelkedett – jelentette a hitelintézetek prudenciális adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A belföldi nem pénzügyi vállalatok nettó hitelállománya 2,8 százalékkal, a háztartásoké 1,5 százalékkal nőtt a második negyedévben. A hitelek hitelkockázati megítélése tovább javult, a nemteljesítő hitelek aránya a vállalati szektorban 10,0 százalékról 8,8 százalékra, a háztartási szektorban 14,9 százalékról 12,9 százalékra csökkent A teljes bruttó hitelállományon belül a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya az első negyedév végi 5,4 százalékról 4,5 százalékra mérséklődött.

A vállalati hitelállomány az első félévben 219, ebből a második negyedévben 109 milliárd forinttal nőtt és 6096 milliárd forintot tett ki június végén, amiből a nemteljesítő hitelek 539 milliárdot tesznek ki, 58 milliárddal kevesebbet a március véginél és 212 milliárddal csökkentek az első félévben. A háztartások hitelei fél év alatt 92 milliárd forinttal, ebből a második negyedévben 41 milliárd forinttal emelkedtek és 5686 milliárd forintot tettek ki június végén. A nemteljesítő hitelek összege 100 milliárd forinttal csökkent és 735 milliárd forintot tettek ki.
(MTI)

Bal-Rad komm: „…A 96 hitelintézetből 59 összesen 399 milliárd forint nyereséget termelt, míg a többi 37 összesen 5,6 milliárd forint veszteséget könyvelt el az első fél évben…”

– Azaz: ha a veszteséges 37 bukiját – az 5,6 milliárdot – kivonjuk a 399 milliárdos nyereségből, a nyeri lecsökken 393,4 milliárdra.

Micsoda örömhír! És a helyzet tovább fog javulni! Kiváltképp jövőre, a „választások” után. Hiszen AKKOR FOG CSAK IGAZÁN FÖLPÖRÖGNI A KILAKOLTATÁS!

Tudják! A banki bedőlt hitelesek ingatlanait májustól ismét töredékáron vihetik majd a hiénák.

Pedig nagyjából a bankok féléves nyereségéből végleg le lehetne rendezni ezt a problémát. Persze kéne hozzá némi politikai akarat!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Üzlet és diplomácia

Zseléagyú vasárnap egy nagy holland bizniszhez fog asszisztálni

Egészen pikánsra sikerül a hétvége, ha a miniszter nem mondja le a programját.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap délben az otthoni húsleves és rántott hús helyett a Kamion-Európa-Bajnokság helyszínén, a Hungaroringen lesz. Ott ugyanis a Révész cégcsoport, Magyarország egyik legnagyobb fuvarozóvállalata 370 új DAF kamion beszerzését jelenti be, a miniszter pedig –várhatóan méltató – beszédet mond.

Bár a kamionok gyártója, a DAF Trucks N.V. amerikai kézben van, a járművek minden valószínűség szerint a cég holland, esetleg belgiumi üzemében készülnek, a társaság pedig a holland GDP-t növeli majd a jókora magyar üzlettel.

Ha Szijjártó nem mondja le a programot, bizonyosan fel kell öltenie a legellenállóbb fapofát, miután a Hollandiában akkreditált magyar nagykövetet ma visszarendelte.
(HVG)

Bal-Rad komm: Reméljük annyi esze még lesz Zseléagyúnak, hogy lemondja ezt a programját. Hiszen az ÜZLET MÁR MEGKÖTTETETT!

Döbrögisztáni cég MEGVESZI a Hollandiában készült gyártmányt, növelve a holland GDP-t. A szerzeményt vajdaságunkban IS lekönyvelik, mint GDP növekményt! Sőt! Az USA-ban is GDP növelő hatása lesz a bótnak!

Ezt nevezik globalizációnak! Amihez nincs is szükség nagykövetekre. Kiváltképpen nem éppen nyugdíjba vonulókra.

Sokkal inkább Elroy Thümmler-félékre. A holland üzletember beleszeretett egy Nógrád megyei Bedepuszta nevű kis faluba. olyannyira, hogy sorra meg is vette majdnem az összes házát. Bedepusztán rajta kívül már csak két magyar maradt, egy méhész és egy vadász.

A házakat tulajdonképpen nem is megvette, hanem elcserélte: a bedepusztai – főleg roma – családoknak más falvakban vett jobb házakat, és oda költöztette őket. Hadd örüljenek arrafelé is. (Csak nehogy radikalizálódjanak!)

Eladhatják vajdaságnak a szemetet (mérgezett tojás), fölvásárolhatják Döbrögisztánt, de a nemmzetthy qrmányt NEM kritizálhatják!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Bácsi kérem, hol lehet itt focizni? (Az Év Meccse Felcsúffon!)

Felcsúton is annyi jogod van, amennyit kiharcolsz magadnak

(A kép orbán felcsúti házánál készült a focizás után)

Mindenkit csak bíztatni tudnak a sárgapólósok, hogy vegyék birtokba a közpénzből épített stadionokat.

Ha már nincs mit enni, nincs hol gyógyulni, akkor legalább Focizzunk!

„Bácsi kérem, hol lehet itt focizni? – Miből is épült a felcsúti stadion?

Bármikor Felcsúton jártunk, számtalan üres focipályát láttunk az arénával egybe kerített területen.
Ritkán láttunk olyant, hogy bárki focizott volna rajtuk. Biztosan rosszkor jöttünk.
Akkor minek költöttek rá 2,7 Milliárdot közpénzből?

Vajon mi – akinek a pénzéből építették – használhatjuk ezeket a pályákat?”

Illedelmesen megkérdeztük Felcsúton, hogy hol tudunk focizni a mi 2,7 Milliárd Forintunkat elnyelő focipályán.

Előbb nem akartak beengedni. Aztán nem akartak kiengedni. Végül mégis fociztunk egy félidőnyi időt.

Végül a rendőrségnél is sikerült elérnünk, hogy a focizáshoz való jogunkkal is tudjunk élni, és ők is tudták végezni a dolgukat.

Ebből az látszik, hogy bármelyik közpénzből épített focipályát használhatják az emberek.
– Leginkább akkor, ha ezt a jogukat, kivívják maguknak.

Tisztelettel: Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Még mindig a vizes VB-re költ a horda

Rájöttek, hogy áradhat a Duna, százmillióval drágult az óriás ugrótorony

Lassan egy hónapja befejeződött a vizes világbajnokság, de ez sem akadályozza meg a további drágulást.

Még tovább drágul a vizes világbajnokság. Az Átlátszó.hu vette észre, hogy az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent egy szerződésmódosítás: a Batthyányi téri óriás ugrótoronyra az eddig tervezettnél 103,8 millió forinttal többet kell költeni.

Az indoklás szerint a Dunán lehetnek árhullámok, emiatt mobil falrendszert kell felépíteni. Ráadásul a szakértői vélemény azt is megállapította, hogy „az esetleges dunai áradásoknak bizonytalan időpontú a bekövetkezése és változó a lefolyási időtartama.”

Azt a héten árulták el, hogy a vasbeton talapzat egészen 2020-ig a helyén marad, hiszen akkor vizes Európa-bajnokságot rendez Budapest. A tornyot Tiborcz István korábbi cége, a West Hungária Bau Kft. építette. A talapzat csaknem kétmilliárdba, a kölcsönzött elemek idehozatala, felépítése, majd lebontása és elszállítása 1 milliárdba került.
(HVG)

Bal-Rad komm: Rájöttek VALAKIK, hogy „…a Dunán lehetnek árhullámok…”

– Vagy inkább kalkulációs hiba állott elő! Valaki maroktartót kifelejthettek. Valaki nem elhanyagolhatót.

Hát most pótolják a mulasztást!

A világon egyedülálló produkciót láthatunk. A szemünk kilopását!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com