Izrael gáncsvetésre készül

Antonio Gutierres az ENSZ főtitkára a héten Izraelbe és Palesztinába látogat.

Nem igazán lesz az útja örömökkel teli. A zsidó állam külügyminiszter-helyettese Tzipi Hotoveli (?!) a „Times Of Israel” című újságban „meleg szavakkal méltatta” a világszervezet „Izraellel szembeni elfogultságát”. Ami tűrhetetlen, és a tárgyalások egyik központi témája kell hogy legyen.

Hotoveli jelezte: „amennyiben az ENSZ nem változtat JELENTŐSEN az Izraellelszembeni viselkedésén, úgy számolnia kell a világszervezetnek azzal a következménnyel, hogy Izrael és más államok nem fogják finanszírozni a működését.” Hotoveli azt is elmondta, hogy az USA is arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem tűri tovább az Izraellel szembeni elfogultságot.

Hotoveli megmorogta az ENSZ libanoni békemisszióját is.

Az ENSZ BT. szerdán hagyta jóvá a Libanon déli részén 2006 óta zajló misszió további egy esztendóvel tartó meghosszabítását.

Izrael szeretné a célok átfogalmazását. Ezzel összhangban az USA BT.-főképviselője Nikki Haylimár jelezte, hogy munkálkodik egy olyan módosító szövegtervezeten, amely a Hezbollah palesztin milíciát terrorszervezetté nyilvánítaná.

Franciaország állandó ENSZ BT-képviselője nem zárta ki a mandátum szövegének lehetséges módosítását.

Az már most egészen nyilvánvaló, hogy Izrael gáncsoskodása komoly problémákat okozhat. Talán nem is az ENSZ finanszírozhatóságában.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

HA LEHULL A VÖRÖS CSILLAG…

Az üzlet az üzlet, Szijjártó elment asszisztálni a nagy holland bizniszhez

Az európai járműipar egyik zászlóshajójának nevezte Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és megjegyezte, hogy az ágazat termelési értéke új rekordra emelkedik az idén, meghaladja a nyolcezermilliárd forintot.

A Hungaroringen tartott eseményen Kelet-Magyarország egyik legmeghatározóbb logisztikai szolgáltatója és fuvarozó vállalata, a Révész Group és a DAF bejelentette, hogy a szolgáltató 370 új DAF kamiont szerez be. A Révész Group tulajdonosa, Révész Bálint pedig átvette a 370 kamiont jelképező kulcsot.

Bár a kamionok gyártója, a DAF Trucks N.V. amerikai kézben van, a járművek minden valószínűség szerint a cég holland, esetleg belgiumi üzemében készülnek, a társaság pedig a holland GDP-t növeli majd a jókora magyar üzlettel. Mindez azt jelenti, hogy a hollandokkal vívott diplomáciai csata az üzleti kapcsolatokat nem befolyásolja.
(HVG)

Bal-Rad komm: „…Az európai járműipar egyik zászlóshajójának nevezte Magyarországot Szijjártó…”

– Talán szerencsésebb – de mindenképpen helytállóbb – megfogalmazás lett volna Döbrögisztán vajdaságba telepített uniós járműipai összeszerldéket emlteni, de hát polgárrhyjaink és nemmzetthyjeink előszeretettel beszélnek még mindig Magyarországról és magyar gazdaságról.

Bár nem Zseléagyú hétvégi toporzékolása miatt, de eltűnik a vörös csillag Martfűről. A Heinekenvéget vet martfűi sörgyártásának.

Az esetet Martfűn nagyon sokan katasztrófaként élik meg. Olyannyira, hogy aláírásokat gyűjtenek polgármesteri biztatásra, és qrmányzati közbenjárásért könyörögnek.

NEM LESZ!

Ráadásul a vörös csillag tulajdonosa bejelentette: A DÖNTÉS VÉGLEGES! KIVONULNAK MARTFŰRŐL!

Azért – némi áthallással – 28 év után ISMÉT BEBIZONYOSODIK: HA LEHULL A VÖRÖS CSILLAG, SÍR A MAGYAR.

Ihat persze bánatát oldandó Csiki sört. Ha telik rá.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Beszólt Döbrögisztánnak a Kanzlerina

Kanzlerina: Döbrögisztán becsapta a migránsokat

A menekültek befogadásának elutasítása ellentétes az európai szellemiséggel – jelentette ki Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy 2015 szeptemberében azért indultak menekültek Magyarországon gyalog az osztrák határ felé, mert megtévesztették őket.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban közölt interjúban elmondta, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a menekültügyet uniós szinten szabályozó „régi dublini rendszer” nem bírja tovább a terheket. Nem lehet elfogadni, hogy minden terhet Olaszország és Görögország viseljen, csak azért, mert földrajzi fekvésük miatt hozzájuk érkeznek meg az EU-ba igyekvő menekültek.

Ezért „szolidárisan el kell osztani a menekülteket a tagállamok között”, és az elosztásnál ugyan természetesen figyelembe lehet venni az adott tagállam gazdasági erejét, a munkanélküliséget és más tényezőket, de „nincs rendben”, hogy „egyes országok” teljes mértékben elzárkóznak és egyetlen egy menekültet sem hajlandóak befogadni – idézi a német kancellárt az MTI.

A befogadás megtagadása „ellentétes az európai szellemiséggel”, de „le fogjuk győzni”. Ehhez „türelem és kitartás kell, de sikerülni fog” – mondta a kormányfő. Arra a kérdésre, hogy követett-e el hibákat a menekültválságban, azt mondta, hogy a 2015-ben hozott valamennyi fontos döntést ismét meghozná.

A Magyarországon 2015 szeptember elején történtekkel kapcsolatban rámutatott, hogy Németországba már augusztus végéig mintegy 400 ezer menedékkérő érkezett, és a szövetségi belügyminisztérium augusztus közepén adta ki előrejelzését, miszerint az év végéig 800 ezren érkezhetnek. Végül 890 ezren jöttek, vagyis a prognózis „nagyon precíz volt”.

Így amikor 2015. szeptember 4-én a magyar-osztrák határ felé gyalogoló emberek ügyében kellett döntést hozni, „az emberek sorsát tartottam szem előtt, de összességében tisztában voltam a (menekültügyi) helyzettel” – mondta Merkel.

Akkor arról kellett határozni, hogy a korábban vonaton és busszal érkezett 400 ezer fő után „azokat az embereket is beengedjük-e, akiket Magyarország egyszer csak nem engedett felszállni a vonatokra, hanem megtévesztették őket, és ezért ezrével elindultak gyalog Ausztria és Németország felé”, vagyis egy „humanitárius katasztrófa elhárításáról” volt szó.

Helyben oldaná meg a problémát

A német kancellár kiemelte: hibák korábban történtek, hiszen Németország a megelőző években túlságosan ragaszkodott a dublini rendszerhez, és nem figyelt eléggé arra, hogy a szíriai polgárháborúból és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terrorja elől Irakból elmenekült emberek „borzalmas” helyzetbe kerültek, mert csökkentették az ellátást a libanoni és jordániai menekülttáborokban, sok gyerek évekig nem tudott iskolába járni, a családok megtakarításai elfogytak, és így végül kialakult az EU felé irányuló menekülthullámhoz vezető szükséghelyzet.

A német kormány szerint mindebből az a tanulság, hogy helyben, a származási ország térségében kell segíteni a menekülteknek, és törekedni kell a menekülésre késztető okok megszüntetésére, méghozzá nemcsak Irakkal és Szíriával, hanem az afrikai országokkal kapcsolatban is – mondta Angela Merkel.
(index)

Bal-Rad komm: A Kanzlerina – Európa uralkodónője – szerint „…nincs rendben”, hogy „egyes országok” teljes mértékben elzárkóznak és egyetlen egy menekültet sem hajlandóak befogadni…” – amit mint megüzente, „…le fogjuk győzni”. Ehhez „türelem és kitartás kell, de sikerülni fog…”

– Rossz hír ez nekünk!

De mondott még egy nagyon érdekes dolgot is.

Döbrögisztán „…egyszer csak nem engedett felszállni a vonatokra, hanem megtévesztették őket…”

– Márminthogy VALAKIKNEK-VALAMIÉRT-ÉRDEKÉBEN ÁLLT A MIGRÁNHORDA DÖBRÖGISZTÁNBAN FÖLHALMOZÁSA!

De miért és kinek?

Még egyszer: EKKOR NYÚJTOTTA BE A HORDÁS JAKAB AZ ÁLLAMI FÖLDEK ELLOPÁSÁNAK TÖRVÉNYTERVEZETÉT! Amit pár hét alatt le is zavartak a Duna – parti Cirkuszpalotában. Míg mindenki a migránshordák dúlása miatt zúgolódott, ezzel senki sem foglalkozott!

Így fordulhat elő hogy a termőföldeket is ellopták, és lesznek/vannak migráncsaink is!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„…a Sári házasodott, a miniszterelnök kislánya…”

Tűzijáték, rendőrök, lakoma

A legnagyobb titokban szombaton férjhez adta Sára lányát (23) Orbán Viktor. Íme a részletek az esküvőről.

Sára a kormányfő harmadik legidősebb gyermeke, a miniszterelnök nyári szabadságáról hazaérve vélhetően azonnal hozzákezdett az esküvői előkészületekhez.

Az eseményről csak a bennfentesek tudtak, semmi nem szivárgott ki előre, noha több mint százan voltak a templomi ceremónián és legalább négyszázan az azt követő vacsorán.

Az ifjú férj személye már ismert volt, Szokira Tamás, aki korábban a Nemzetgazdasági Minisztériumban titkárságvezető volt, majd Brüsszelben dolgozott Navracsics Tibor európai parlamenti képviselő asszisztenseként. Orbánék közelében 2014 tavaszán tűnt fel, ekkor szerepelt a római vakáció­jukról közzétett családi képeken, mint az akkor 20 éves Sára udvarlója. A Blikk megtudta, ő volt Sára első nagy szerelme.

– Egy apa mindig nehezen viseli, ha elviszik a lányát, de ez az élet rendje, lassan kezdem szokni az érzést. Sok boldogságot Sári és Tamás! – írta Facebook-oldalán Orbán Viktor.

A szombati templomi esküvőt Orbán Ráhelével ellentétben nem a Margit körúti református templomban tartották, hanem az Alexandrai Szent Katalin-templomban, görög katolikus szertartás szerint.

Ám több hasonló részlet is feltűnő volt, így például ugyanazzal a szürke Jaguárral érkezett a menyasszony, mint négy éve Ráhel. Erről a Blikk olvasó-riportere beszélt lapunknak, sőt több felvételt is készített. – Séta közben feltűnt, hogy meglehetősen sok a rendőr és a civil ruhás biztonságiak.

Ekkor érkezett egy szürke Jaguár, amelyből Orbán Viktor szállt ki, és ő segítette ki a hátsó ülésről Sára lányát – idézte fel lapunknak a fotó készítője, akinek a képekért jár a Blikk jutalma. Az autót ezúttal is Orbán fia, Gáspár vezette, s a fiatalember fején ugyanaz a kalap volt, mint Ráhel esküvőjén. A nővér természetesen itt is jelen volt, rövid időre feltűnt, amint kisfiát babakocsiban sétáltatja. – Az érkező vendégek között volt több politikus is. Egyebek között Pintér Sándor belügyminiszter, aki feleségével érkezett – mondta olvasó-riporterünk.

A Blikk megtudta, hogy az esküvői szertartás után a pár és a meghívott vendégek Alcsútdobozra vették az irányt. A szomszédos településen, Felcsúton van Orbán Viktor vidéki háza is. A vigasság a közeli sportkomplexumban, pontosabban az azon belül álló Sport Hotelben volt. Itt terítettek a négyszáz fős vendégseregnek.

A Blikk munkatársai felkeresték a fogadás színhelyét. Az 1-es főúttól egészen a hotelig eligazító táblák mutatták az utat a beavatottaknak. Azt sikerült megtudni, hogy sátrakat emeltek az udvaron, volt élőzene és közös éneklés is, és mindez hajnalig tartott.

A hotelbe még vasárnap sem lehetett belépni, a bejáratnál posztoló biztonságiak csak annyit mondtak, hogy az éjszaka nagyszabású zárt körű rendezvényük volt. Orbán Viktor az éjszakát a házában töltötte. Erre utalt, hogy a Pancho Aréna mellett, illetve szemben a házzal kora reggel két fekete furgon is parkolt, benne biztonsági emberekkel.

Kérdés, hogy mikor érkezik a kormányfő következő unokája. Ráhel és férje Tiborcz István nem várt túl sokat, az esküvő után alig két évvel bejelentették, hogy érkezik a kis trónörökös.
(blikk)

Bal-Rad komm: „…Az ifjú férj személye már ismert volt…ugyanazzal a szürke Jaguárral érkezett a menyasszony…amelyből Orbán Viktor szállt ki…Az autót ezúttal is Orbán fia, Gáspár vezette, s a fiatalember fején ugyanaz a kalap volt, mint Ráhel esküvőjén…Az érkező vendégek között volt több politikus is. Egyebek között Pintér Sándor belügyminiszter, aki feleségével érkezett…”

-Talán ha a férj is ugyanaz lett volna! Akkor tényleg elmondható lenne, hogy spórolós lakadárét kerekítettek. Helyiek szerint is csupán egy rongrázástól mentes, „szerény morzsaparty” volt. 

„Egy szemtanú szerint a séf nem más volt, mint Széll Tamás, a Bocuse d’Or szakácsolimpia európai döntőjének nyertese, vagyis feltehetően az esküvői menüt is ő prezentálta a vendégeknek. A hotel udvarán természetesen még tegnap is álltak a lagzisátrak és a csinos kis színpad is, amin a zenekar játszott.” – írja a Bors Döbrögisztán idei legnagyobb eseményéről.

„– Hatalmas buli volt tegnap, nagyon jó zenével és óriási tűzijátékkal. Bár mi inkább a rendőri jelenlétet érzékeltük. Nagyon sokan voltak, a vendégek egy része sötétített ablakos Mercivel érkezett. De hát érthető is ez, a Sári házasodott, a miniszterelnök kislánya – magyarázta egy helybéli férfi a kocsmában.”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Menyasszonytánc volt!

Titokban férjhez ment Döbrögi középső gyermeke

A kormányfő második lánya szombaton fogadott örök hűséget Szokira Tamásnak

Ráhel után a kormányfő második lánya – az öt közül a középső gyermek – Sára is férjhez ment. Párja az a Szokira Tamás, akivel évek óta együtt járnak, s aki a Fidesz Külügyi Kabinetjének európai politikai tanácsadójaként kezdte karrierjét. majd Navracsics Tiborral kiment Brüsszelbe, a biztos kabinettjének tagjaként – írja a Bors.

Szokira Tamást akkor ismerhette meg a nagyközönség, amikor az Orbán családdal Rómába tartott, s erről egy fotót a miniszterelnök a Facebook-oldalára kirakott.
A lagzit szombaton, Felcsúton tartották, a Borsnak egy szemtanú azt mondta: akkora volt a felhajtás a biztonsági erők részéről, mintha a NATO csúcstalálkozót rendezték volna a faluban.
(kisalfold)

Bal-Rad komm: Hogy miket kell megtudnunk?! Vajon minden telefonkártya megvan?

És hát mibe kerülhetett ez a muri NEKÜNK? Na meg mibe kerül „EZEKNEK” a saját lábra állásuk?-NEKÜNK!

Van egy olyan érzésünk, hogy lesz itt még valami nagy világverseny!

Csak nehogy a Gazsi meg nősülésre adja a fejét!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A Jó Lőrinc Koma beruházott

A Jó Lőrinc Koma vett magának még egy horvátországi nyaralót, és ez sem lehetett olcsó

Mészáros Lőrinc illetve a Mészáros és Mészáros még 2015-ben vett magának egy villát a horvátországi Ugjlan szigetén, hogy legyen hol megpihenni a luxusjachtozások között. A Magyar Narancs most felfedezte, hogy a felcsúti polgármester nem érte be ennyivel, ugyanabban az évben vett magának még egy nyaralót – ezúttal Vir szigetén.

A ház feltűnt már Mészáros vagyonnyilatkozatában, de pontosan nem lehetett tudni hol van, a horvát földhivatal dokumentációja alapján viszont sikerült beazonosítani az épületet, amin 50-50 százalékban osztozik Orbán Viktor barátja és az ő felesége.

A telek 434 négyzetméter, a többszintes főépület 132, tartozik hozzá egy 33 négyzetméteres gazdasági épület és kert. A nyaraló nagyjából 100 méterre fekszik a tengerparttól.

A Narancs által megkérdezett, a horvát ingatlanpiacon ismerős források szerint a ház nem számít kiemelkedően értékesnek a környéken, ahol vannak feltűnőbb darabok is, de azért 3-400 ezer eurót, 90-120 millió forintot így is biztos megér.
Mészáros látványosan vonzódik Horvátországhoz, ahol saját focicsapata, és a Duna-Aszfalttal közös ingatlanfejlesztő vállalkozása (Marlera-Istria) is van.
(444)

Bal-Rad komm: Azon tűnődünk, hogy az ugljani aranyoroszlános kapujú bungijából a Jó Lőrinc Koma a Vir-szigetén lévő másik hétvégi vityillójába milyen közlekedési eszközzel juthat el a legrövidebb idő alatt?

Szegény Jó Lőrinc Koma! Elég sok időt eltölthet utazással! A talpunk szorul ökölbe az emiatti idegeskedéstől.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Kényszerhelyzetben…

A balrad.ru-t az ORSZÁGBAN naponta legkevesebb tízezren olvassák valamilyen szinten. Vannak akik undorral, vannak akik közömbösen, és akadnak olyanok is, akik szimpátiával, jóindulattal viseltetnek a balrad.ru iránt. Ehhez a nem éppen irodalmi stílusú és nyelvezetű, de őszinte és viszonylag tárgyilagos hírbloghoz.

A balrad.ru nem saját kútfőből meríti a fő tartalmakat. Copy paste működik, amit aztán szájíze szerint magyarázattal lát el. De ezt is meg kell csinálni, ami immáron öt éve MINDEN NAP, NAPONTA LEGALÁBB 12 ÓRÁNYI MUNKA! Nem is a munkával van probléma, hiszen a FENNÁLLÓ RENDSZER ELLENI HARC TÖBBET IS MEGKÍVÁN EBBEN A NYOMORULT ÉLETBEN!

Amely azért pénzbe kerül. Még az ingyenesen az olvasók számára elérhető balrad.ru működtetése is. Pénzből van viszont a legkevesebb. És egyre kevesebb.

Szégyen a balrad.ru admin számára, hogy adományokért kuncsorog hétről-hétre! Szégyen olvasni az ellendrukkerek kárörvendő vagy éppen szidalmazó ezirányú kritikáit.

NEM A MUNKÁJÁT SZIDJÁK, HANEM A NYOMORA MIATT!

Szóval: félre kell tenni a szégyenérzetet, és ismét koldulni kell! Az olvasóktól. Abban a reményben, hogy adományaikkal elősegítik a balrad.ru működését és létezését.
Bár tudatában vagyunk a hírbloggal szimpatizálók társadalmi helyzetével, aminél fogva nem mondható el róluk, hogy az ország legmagasabb jövedelmp közé tartoznak.

Mégis az ő jóindulatukra pályázunk. Az adományaikra. Ami pénzadományt jelent. Nem kérünk sokat. CSAK EGY KÁVÉ ÁRÁT HAVONTA!

Ha minden balrad.ru szimpatizáns havonta csak egy kávé árát szánná a balrad.ru támogatására…

A közvetlen támogatási lehetőség az ott van minden egyes cikk alatt. Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on. Az élő Pay-Pal adományozási lehetőség a főoldal jobb fölső sarkában található.

PayPal - The safer, easier way to pay online!

De közvetlen postai úton is küldhetnek támogatást azalábbi címre:

Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

Ha azok az olvasók, akik ebben a pillanatban olvassák a balrad.ru-t, és HAVONTA CSAK EGY KÁVÉ ÁRÁT (500 forint) szánnák a Bal-Rad támogatására, már…!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk! Van viszont PÉNZBE NEM KERÜLŐ, KÖZVETETT TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉG! (Bár tudjuk, ez fölöttébb idegesítő.)

A reklámok! Az oldalon felbukkanó reklámok.

De ezek a reklámok csak akkor jelentenek pénzt, ha megnézi őket az olvasó. Ahhoz pedig rájuk kell kattintani, és legalább tizenöt-húsz másodpercig végigszenvedni őket.

Ha a Bal-Rad olvasói (akik kedvelik az oldalt!) csak naponta háromszor megtennék hogy rákattintanak a reklámokra, az már-meglehet-komoly segítség lenne! Összesen tán ha egy percet rabolna el naponta egy-egy ilyen segélyakció egy-egy olvasótól. Lehet persze hogy többet. Tán öt percet is! Naponta.

Ugyanakkor – amint látják olvasóink – a balrad.ru főoldalán van bőven hely reklámoknak. Pontosabban LENNE HELY REKLÁMOKNAK, HA AKADNÁNAK VALAKIK, AKIK reklámoztatnának.

Ugyanakkor bevállalnánk orosz-magyar, magyar-orosz fordítást is, illetve vegyék figyelembe: 2018 januártól az EU befejezi a szankciósdit Oroszország ellen! Nekünk pedig – a balrad.ru-nak – vannak kapcsolataink Oroszország és Belorusszia-szerte.

HA BÁRKIKET ÉRDEKELNE BÁRMELY LEHETŐSÉG, JELEZZE ITT: balrad13@gmail.com

Ám ha Önök-olvasók-úgy vélik, hogy megér Önöknek napi maximum öt perc bosszankodást a Bal-Rad megsegítése, hát kérjük: TEGYÉK MEG! Azzal is tudnak segíteni, ha a Facebookon és a közösségi médiák felületein megosztják a balrad.ru tartalmait.

Merthogy a Facebookon, Twitteren, a VKontaktyen is ott van a balrad.ru. Ha felhívnák ismerőseik, barátaik figyelmét a megosztásra, és a reklámra kattintás soha nem tapasztalt érzésére…

Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk a szimpatizáns olvasóinkhoz, hogy tegyék meg, és segítsék a Bal-Rad működését!

KÖSZÖNJÜK:

 

2014 11. 27

A Bal-Rad megkapta az első pénzadományt. Feladója Bé Bé 373 “kódnevű” adományozónk, aki ÖTEZER forintot küldött postai levélküldeményként, elsőbbségi levélben. Nagyon szépen köszönjük!

De a levélbe azért mellékelt mást is. Egy rövidke üzenetet:

“Sok sikert a működésükhöz! – EGY NAGYMAMA”

Ez nagyon szívhez szóló volt! Erőt – egészséget kívánunk NAGYMAMÁNAK, és szeretteinek!

A Bal-Rad hálásan köszöni adományát!

Megérkezett “Vitorla 100” adománya is! Köszönet Vitorlának, és jó egészséget!

2014 11.28.

Ma megkaptuk Baba 972, és Bolsevik 940 olvasóink adományát is. Hálásan köszönjük!

2014 12. 01.

Ma EB Laci 195 adományátutalása érkezett meg! Köszönjük Laci!2014 12. 07.

Megkaptuk “Ardarik” adományát is. Köszönet érte!

2014 12. 10.

Ma kaptuk meg “P” adományát, és

“ZLS – 179” nicknevű támogatónkét is, jókívánságaival együtt! Hálásan köszönjük mindkettejüknek!

2014 12. 17.

“ZLS – 179” – től ma ismét kaptunk adomány! Nagyon szépen köszönjük!

2015 01. 05.

Nagy Martina 2000forintos adományát megkaptuk! Köszönjük szépen!

2015 01. 13.

Ma Ko… Tamás tízezer forintos banki átutalását kaptuk meg! Hálásan köszönjük! Isten fizesse meg!

2015 01. 18.

Ma délelőtt EGY Bal-Rad OLVASÓ személyesen kereste fel Nagy Józsefet, és tízezer forintot adományozott portálunknak, elismerését kifejezve, nevét titkolva. Adományát hálásan megköszönjük, mint ahogyan az elismerő szavait is.

2015 01. 22.

Ma kaptuk meg “Lila Akác 339” levélben küldött 1000 ft-os adományát. Hálásan köszönjük! (Módszere-a borítékban levélpapírba tett kis összegű adomány-kiváló)

2015 01. 23

Megkaptuk ma ismét ZLS-179 levélben küldött 2500 ft-os adományát, és jókívánságait. Nagyon szépen köszönjük mindkettőt! Erőt!-egészséget!

2015 01. 27.

Ma megérkezett “Fecso Péter” tízezer forintos adománya, banki átutalással. Nagyon szépen köszönjük!

2015 01. 29.

Ma kaptuk meg Dr. T.M. tízezer forintos adományát, postai utalványon. Hálásan köszönjük!(Adományozónk teljes nevét “biztonsági okokból” nem tüntetjük fel. Egy Hölgyről van egyébként szó.)

István Turzó 100 euros banki átutalással érkezett adományát is megkaptuk. Nagyon hálásak vagyunk érte! Köszönjük!

Vrancsik Mihály 1000 forintos átutalva küldött adománya is megérkezett! Nagyon szépen köszönjük!

2015 01. 30.

Ma délután “Ismeretlen Orvos” nevű olvasónk személyesen adta át 5000 forintos adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2015 02. 02.

Ma postai levélküldeményben kaptuk meg “Lila Akác 339” 1000 forintos adományát. Hálás szívvel köszönjük!

2015 02.03.

“F Cs O” monogrammú szolnoki olvasónk 5000 forintos támogatását ma megkaptuk. Nagyon szépen köszönjük!

2015 02. 10.

Sz. Mária szentendrei olvasónk 1500 forintos adománya postai levélben megérkezett. Nagyon szépen köszönjük!

T. István 5,00Euro és 1000 forintos adományát is ma kaptuk kézhez, szintén postai levélben. Hálásan köszönjük!

Ardarik 1000 forintos adományáért, amit személyesen adott át Józsi bácsinak, szintén köszönjük szépen!

2015 02. 11.

Ma kaptuk meg “Pilot 66” jókívánságait, és 50000 forintos adományáról a banki értesítést. A jókívánságai jól esnek, nagyvonalú adománya pedig igazán jól jön. Hálásan köszönjük!

2015 02. 16.

Ma kézbesítette a posta “

Mintegy utolsó mentsvárként ma megérkezett “Cs S” monogrammú kedves olvasónk 20000 forintos adományát, amit postai csekken küldött! (Az utolsó pillanatban érkezett ez a segítség!) Nagyon szépen köszönjük!

2015 03. 05.

Ma megkaptuk Bátaszékről T E kétezer forintos adományát, piros postai utalványon. Köszönjük szépen.

2015 03. 07.

Megköszönjük “agyorkos” fórumtársunk ma átadott ötezer forintos támogatását. Hálásak vagyunk érte.

2015 03. 18.

Ma hozta a posta “Zls-179” -immáron nyugodt szívvel mondhatjuk-RENDSZERES ADOMÁNYOZÓNK “apanázsos borítékját”, benne az 1500 forintos adománnyal! Nagyon szépen köszönjük! 2015 03. 24. Megkaptuk ma Tóth Pál M..ny…-i olvasón adományát, amit igen leleményesen egy üdvözlőkártyába tett, és úgy rakta postai borítékba. Nagyon szépen köszönjük az adományt! 2015 03. 26. Ma hozta a posta M.M. Budapesten feladott, “Слава России” jeligés adományát! Hálásan köszönjük!2015 03. 28. Ma F.Nándi budapesti olvasónk “kézből-kézbe” adományát kaptuk meg. Köszönjük Nándi! 2015 03. 30. Ma délelőtt hozta a posta piros postai utalványon a Baló Radomér nevű szolnoki adományozónk által küldött támogatás összegét. (Még most is nevetek a találó feladó elnevezésen.) Kedves Baló Radomér! Nagyon szépen köszönjük az adományt! Külön köszönet a humoros feladónévvel szerzett derűs percekért! 2015 04. 03. Ma kaptuk meg-vélhetően Svájcból-szép “fideszsárga” borítékban névtelenségbe burkolózó olvasónk adományát, és húsvéti jókívánságait. Az adományt és a jókívánságokat is hálásan köszönjük, és Kellemes Ünnepeket kívánunk olvasónknak. 2015 04. 13. “VALAKI lusta” Szegeden adott fel adományt a Bal-Rad részére. Azért “Lusta”, mert még csak egy jelzést sem firkantott, hogy “név szerint” megköszönhessük az adományát. Amit pedig valóban nagyon szépen köszönünk! (Legalább egy e-mailben jelezhette volna!) Na de sebaj!-Isten tartsa meg jó szokásában! 2015 04. 14. Ma hozta a posta “Zls 179” immáron menetrendszerű adományát! Nagyon szépen köszönjük! 2015 04. 26. Ma a kora délutáni órákban “János”-Budapestről-személyesen adta át “közvetítőnknek” a Bal-Rad-nak szánt adományát. Nagyon szépen köszönjük. 2015 04. 28. Értesítjük a korábban a karcagi számlára adományokat utaló adományozókat, hogy a számla felszabadult, és az összegekhez a Bal-Rad hozzájutott! Köszönjük adományozóinknak a támogatást!2015 05. 04. Ma kézbesítette a posta Svájcban élő, Klára keresztnevű nevű olvasónk adományát. Kedves Klára! Nagyon szépen köszönjük! 2015 05. 12. Ma reggel hozta a postás V. Istvánnak a bogácsi postahivatalban feladott adományát. Hálásan köszönjük István. 2015 05. 20. Sz. Pál Budapesten feladott adományát megkaptuk. Vele együtt a “70-Летие Победи” üdvözlő üzenetet is! Köszönjük Pál!2015 05. 28. Még a tegnapi napon megkaptuk “Caporal” nicknevű olvasónk adományát. De mivelhogy a Bal-Rad tegnap “szomszédolt” Kárpátalján, csak a mai napon tudjuk közzétenni. Nagyon szépen köszönjük “Caporal”. Ma hozta a postás “Lila Akác” adományát Dombegyházáról. Hálásan köszönjük az adományt. Svájcból Klára adománya megérkezett. Óriási köszönönet és hála Klárinak az adományért2015 05. 29. Ma meghozta a posta “Zls 179” menetrendszerű adományát. Köszönjük István! 2015 06. 04. Meghozta a posta “B121”-jelzésű, K.P monogrammú olvasónk Rákospalotán feladott adományát. Nagyon szépen köszönjük! 2015. 06. 09. Ma megkaptuk A.J. Budapesten feladott adományát, és üzenetét : “Крым: Навеки Россия!” (Válaszunk: Так правда!) Adományát hálásan köszönjük! 2015 06. 10. Megérkezett Cs. S. Budapestről küldött adománya! Hálás köszönet érte! 2015 06. 17. Ma futár érkezett a furgonjával, és lihegve szóla: SZÁMÍTÓGÉPET HOZTAM! “B.B.” olvasónk adománya érkezett! Nagyon szépen köszönjük! 2015 06. 17. Szintén ma kézbesítette a posta “Zls-179” immáron menetrendszerűen (gondoljuk nyugdíjából lecsípett) adományát. Hálásan köszönjük István! 2015 06. 18. A mai napon megkaptuk Kis L. J. piros postai csekken küldött adományát, amit hálás szívvel köszönünk! 2015 06. 19. Ma kaptuk meg “Lila Akác”

postai borítékban küldött adományát! Hálásan köszönjük! 2015 06. 22. Meghoza ma délelőtt a posta “G.I.”-monogrammú olvasónk adományát, amelyet a bogácsi postahivatalban adott fe. Hálás köszönetünk! 2015 06. 24. Megkaptuk ma “Klára” adományát Svájcból! Hááát…! NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK! 2015 07. 05. Ma kora délután Budapestről “János és felesége” személyesen vitték el adományukat. Megkaptuk. Nagyon hálásan köszönjük! 2015 07. 07. Ma meghozta a posta “Zls-179” menetrendszerű adományát. Köszönjük szépen! 2015 07. 16. Kovács Pál budapesti olvasónk adományát ma hozta a postás. Hálás szívvel köszönjük!

2015 07. 21.

Ma hozta a posta “Мир-Миру” Budapesten feladott adományát. Nagyon szépen köszönjük!

Ugyancsak ma kaptuk meg Klára adományát a svájci Alpokból. Nagyon hálásak vagyunk érte. Köszönjük!

2015 08. 13.

Ma kaptuk meg “Zls-179” postai borítékban küldött, már “menetrend-szerinti” adományát! Köszönjük szépen!

2015. 08. 14.

Meghozta ma a posta “Griff” noszvaji postahivatalban feladott adományát. Hálásan köszönjük, és köszönjük az üdvözletet is!

2015 08. 18.

Dombegyházáról … Mihály nevű olvasónk postai borítékban küldött adományát meghozta a posta. Nagyon szépen köszönjük!

2014 09. 16.

Ma hozta a posta “Zls 179” adományát. Hálásam köszönjük!

“2015 10. 29.

Ma megkaptuk “Zls 179” újabb adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2015 12. 12.

Ma megérkezett “Zls 179” menetrendszerű adománya! Hálásan köszönjük!

2015 12. 17.

Ma megkaptuk “B 121”-olvasónk Bp.-Rálospalotán feladott adományát. Nagyon szépen köszönjük!

Megérkezett Svájcból “Klári” adománya! Hálás szívvel köszönjük!

2015 12. 30.

Megkaptuk “Zls 179” küldeményét. Nagyon szépen köszönjük!

2016 01. 06.

Ma újabb adomány érkezett “Zls 179”-en keresztül Kati nénitől, aki 44 esztendeig tanított falujában. Isten éltesse Kati nénit! Adományát hálás szívvel köszönjük.

—————————————————-

Ugyancsak ma kaptuk meg BP mezőkövesdi olvasónk adományát és üdvözlőkártyáját is. Nagyon szépen köszönjük!

2016 01. 19.

Megkaptuk “P” Komló I. postahivatalban feladott adományát és sorait. Hálásan köszönjük!

2016 01. 20.

Meghozta a postás “Zls-179” adományát! Hálásan köszönjük.

2016 02. 02.

Megkaptuk ismét “Zls-179” adományát. Hálasak vagyunk érte.

2016 02. 04.

“NI” Rákospalotán feladott adománya megérkezett. Hálás szívvel köszönjük!

2016 02. 15.

Meghozta a postás “Zls-179” adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2016 02. 23.

Megkaptuk “Kati néni” és “Zls-179” adományát! Hálás szívvel köszönjük!

2016 02. 25.

Megkaptuk mak Klári adományát Svájcból. Hálásan köszönjük!

2016. 03. 16.

Megkaptuk “Mister Sertés” Tapolcán feladott adományát! “Mr Pig”!

Nagyon szépen köszönjük!

2016 03. 22.

Ma kaptuk meg “Nem Tom” Magyarnádorfán feladott adományát! Hálásan köszönjük!

2016 03. 23.

“Zls-179” adományaát ma hozta a posta. Nagyon szépen köszönjük!

2016 03. 30.

A Bal-Rad megkapta Klári adományát Svájcból! Hálásan köszönjük!

2016 04. 25

Meghozta a posta “Zls-179” adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2016 05. 12.

Ma megkaptuk a “P….oc” Kft adományát Budapestről. Hálásan köszönjük!

2016 május 11.-én jutottunk hozzá a Pay-Pal rendszeren keresztül a Bal-Rad-ot támogató adományozóink listájához. Adományaikat ezúton is hálás szívvel köszönjük.

Alább: (Néhányuk nevét inkognitójuk megőrzése érdekében lerövidítettük)

Leonyid Fofanov 2016 05. 08.
Dr. Ben…Jánosné 2016 04. 14.
Leonyid Fofanov 2016 03. 18.

Vultr Holdings LLC 2016 02. 29.
Leonyid Fofanov 2016 02.24.
Dr. Ben…Jánosné 2016 01.23.
Toth Dr Rob…Joz.. 2016 01. 04.
Leonyid Fofanov 2015 12. 19.
Kar… Pé… 2015 12. 13.
Leonyid Fofanov 2015 11. 24.
Dr. Ben…Jánosné 2015 11. 18.
Ger…Hern…2015 11. 16

2016 05. 19.

Ma hozta a posta “Zls-179” és Kati néni adományát. Mindkettejüknek hálás köszönetünk!

2016 06. 13.

Meghozta a postás Sz. Sándor Lajos rózsaszín utalványon küldött adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2016 06. 15.

Megérkezett Klári adománya Svájcból. Hálás szívvel köszönjük!

2016 06. 21.

Megkaptuk ma “Zls-179” adományát! Köszönjük szépen István!

2016 06. 22.

Ma hozta a hozta N. Péter borítékos adományát, amit Rákospalotán adott fel. Hálásan köszönjük!

2016 06. 23.

“Csak Medve” adományát ma megkaptuk! Köszönjük szépen Vali, a mellékelt “útravalóval” együtt! Ha “nagyjaink is” forgatnának ilyesmit néhanapján-talán élhetőbb lenne ez az ország!

2016 07. 04.

Ma kézbesítette a posta K. Mihály ceglédi olvasónk adományát. Hálásan köszönjük! A cím ismeretében Erőt! Egészséget!

2016 07. 15.

Ma kézbesítette a posta Dr. H. K. B.-csabán feladott adományát! Hálásan köszönjük!

2016 07. 21.

Megkaptuk Maglódról S. L. postai borítékban küldött adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2016 07. 22.

Megérkezett “Zls-179” menetrendszerű adomány! Köszönjük István!

2016 07. 25.

Ma megkaptuk M. János Budapest 1184 piros postai utalványon küldött adományát. (János korábban személyesen hozta, de családi okok miatt…) Köszönjük az adományt János!

2016 07. 27.

Kati néni D.e.-házán feladott adományát ma megkaptuk. Hálásan köszönjük Kati néni!

2016 08. 04.

Ma kézbesítette K. Szilv. pécsi olvasónk piros utalványon küldött adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2016 08. 05.

Megkaptuk a mai napon “Egy hűséges olvasójuk…Csepelről” kisérőszöveggel olvasónk postai borítékban küldött adományát! Hálásan köszönjük! (Sajnos a nevet nem tudtuk kiolvasni.)

2016 08. 11.

Ma kaptuk meg Szed… Sá… Lajos nevű olvasónk piros utalványon küldött adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2016 08. 17.

Megkaptuk Klári adományát Svájcból. Hálásan köszönjük!

2016 08. 17.

Meghozta a posta “Zls-179” adományát is. Köszönjük szépen István!

2016 08. 24.

Ma ismét kaptunk “zls-179”-től adományt. Nagyon hálásak vagyunk!

2016 09. 06.

Che Guevara adományát ma hozta a posta Őriszentpéterről. Köszönjük elvtárs!

2016 09. 16.

Megkaptuk ma “Zls-179”-től a menetrend szertinti adományt! Köszönjük István!

2016 09. 23.

Ma ISMÉT “Zls-179” adományát hozta a postás! Hálásan köszönjük!

2016 10.04.

“Sertés Úr” adományát Ólacskábó, a Kutrica-utcából megkaptuk. (A postás jót nevetett! ) Hálásan köszönjük.

2016 10. 04.

Klári adománya Svájcból megérkezett! Hálás szívvel köszönjük neki!

2016 10. 12.

Ma hozta a postás “Zls-179” és “Kati-néni” adományát. Mindkettejüknek hálás köszönetünk!

2016 10.25.

“Zls-179” adománya megérkezett. Hálásan köszönjük István!

2016 11. 03.

Ma hozta a posta “Zls-179” és “Kati néni” adományát. Nagyon szépen köszönjük.

2016 04. 04.

Ma kaptuk meg “DD” adományát és levelét. Mindkettőt köszönjük. A leveledben írt problémának utánafutok-de könnyen lehet, hogy tévedsz!

2016 12. 06.

Ma hozta a postás Matos J adományát. Hálásan köszönjük!

2015 12. 12-13.

Mindkét napon kaptunk “Zls 179”-től adományt! Köszönjük István!

2016 12. 19.

Ma hozta a postás “nemtom” adományát és karácsonyi üdvözletét. Nagyon szépen köszönjük!

2016 12. 27.

Ma kaptuk meg “Zls-179” adományát! Hálásan köszönjük István!

2017 01. 04.

Megkaptuk Klári adományát Svájcból. Nagyon szépen köszönjük!

2017 01. 19.

Ma hozta a posta K. Mihály ceglédi olvasónk adományát! Hálásan köszönjük!

2017 02. 13.

Ma érkezett meg “Zls-179” újabb adománya. Köszönjük István!

2017 02. 21.

Ma hozta a posta “Sala” borítékos adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2017 04. 04.

Szigetvári postai bélyegzővel ellátott borítékban, üdvözlőkártyába bújtatott adományt kaptunk ma. Jókívánsággal. Mindkettőt hálásan köszönjük.

2017 14. 05.

Ma meghozta a postás “Zls-179” adományát! Köszönjük szépen István! (A pilotkát meg csak nézegetem és röhögök. Mert minden nap látok olyan fényképet,ahol katonanők fején van ilyen.)

2017 04. 13.

Ma kaptuk meg “barba” adományát Svédországból. Nagyon szépen köszönjük István!

2017 05. 15.

Ma hozta a posta G. Gábor Debrecenben feladott borítékos adományát és jókívánságait. Az adományt hálásan köszönjük, és hasonló jókat kívánunk!

2017 05. 22.

Ma kaptuk meg “Zls-179” adományát. Köszönjük szépen!

2017. 06. 16.

“Zls-179” ismét küldött adományt a Bal-Rad számára. Köszönjük István!

A mai napon, 2017 07. 27.-én adományt kapott a balrad.ru.

Postai borítékben, feladó-szignó nélkül, egy német nyelven írt szöveget tartalmazó papírba hajtogatva. Budapesten adták postára. Köszönjük az anonimitás mögé rejtőző adományozónak!

2017 06. 29.

Megkaptuk postán a személyét felfedni nem kívánó olvasónk adományát, amit Budapesten adott postára. Köszönjük! (Amit tettünk, nem ezért tettük!)

2017 07. 18.

Ma futott be “Zls-179” menetrendszerű adománya! Köszönjük István! Reméljük, hamarosan teljessé tudjuk tenni a “kollekciót”!

2017. 07. 07.

Megkaptuk “Zls-197 adományát! Köszönjük szépen!

2017 07. 09.

Kézbesítette a posta “Petymeg” adományát. Hálásan köszönjük, és…-megy!

2017 07. 11.

Ma ismét küldött “Zls-179” adományt! Köszönjük István.

2017 08. 23.

„Előkerült” a balrad.ru támogatására a Kádár-megemlékezésen átadott adomány!

Ma kézbesítettea posta „Bolsevik” nicknevű szimpatizánsunk adománya! Hálásan köszönjük.

Aggódnunk nem kell

Lavinát indíthat el az EU-ban, ha nevén nevezik a horda malacperselyét

„Ha az európai statisztikai hivatal beszámítaná az állami Eximbank adósságát az államháztartásba, az visszamenőlegesen 2-2,5 százalékponttal növelné a 2016 végi GDP-arányos államadósságot” – mondta a 24.hu-nak Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központ igazgatója.

Mint arról beszámoltunk, az európai statisztikai hivatal egyik szakértői testülete (CMFB) megerősítette júliusban, hogy az Eximbankot egy új, speciális intézményi kategóriába (foglyul ejtett intézmény) javasolja besorolni. Ez nagyjából azt fedné le, hogy egy száz százalékig állami tulajdonú bank úgy viselkedik, mintha piaci alapon hitelezne, miközben a kormánynak fontos beruházásokat finanszíroz, de a veszteségei nem jelennek meg a magyar költségvetésben. (Az Eximbankot az állam az utóbbi években többször is feltőkésítette több tíz milliárd forinttal az adófizetők pénzéből.) A 2014 óta húzódó vitában a magyar álláspont változatlan: a bank a kormánytól továbbra is független pénzintézet, tényleges pénzügyi közvetítést végez, forrásait a piacról szerzi, és széles körben, a piacon helyezi ki azokat.

Tardos kérdésünkre elmondta: egy esetleges átsorolás esetén a magyar GDP-arányos államadósság megemelkedne, de megmaradna a csökkenő trend, ami a befektetői megítélés szempontjából fontos. Bár jelentős a bizonytalanság, hogy az átsorolás mely éveket érintené még visszamenőlegesen, de jó eséllyel nemcsak 2016-ot, hanem a korábbi éveket is.

Összességében az átsorolás nem árnyalná érdemben a magyar gazdaság nemzetközi megítélését.

A magyar gazdaság fundamentumai meggyőzőek, a növekedés erős, a költségvetési hiány alacsony, a külső egyensúly érdemi többletet mutat, az államadósság és a külső adósság pályája pedig előretekintve is csökkenő. Más lenne a helyzet, ha egy kedvezőtlen gazdasági környezetben kellene átsorolni egy állami bank veszteségeit, de most nem erről van szó, mondja Tardos.

Hasonlóan nyilatkoztak lapunknak más elemzők is. Ürmössy Gergely, az Erste elemzője egyenesen úgy fogalmazott, a kérdés az államdósság szempontjából egy álvita, mert az Eximbank esetleges átsorolása nagy valószínűséggel nem lesz érdemi hatással a jövőbeli költségvetési hiányra, a kötvénypiacra, a devizapiacra. Az alappálya biztosított, ráadásul nincs egyértelmű becslés arra vonatkozóan sem, hogy mennyivel emelné meg az államadósság szintjét az esetleges átsorolás, mondja.

Mérleg szerinti adósság

Az Eximbank mérlege szerint a bank állampapírokkal csökkentett adósságállománya 2011 és 2013 között a GDP mintegy 0,6 százaléka volt, 2013-ban és 2014-ben hozzávetőlegesen 1,5 százalék, majd 2015-2016-ra a GDP 2 százaléka. Idén sor került újabb hitelfelvételre, így az érintett állomány elérheti a GDP 2,5 százalékát. Az átsorolás eredményezheti az Eximbank tevékenységének visszafogását, ami a hitelállományának leépülésével járhat, fejtette ki Tardos Gergely.

Politikai kérdés is

Bár a magyar államadósságra nézve csekély jelentőségűnek tűnhet a statisztikai vita, politikailag talán erősebb következményei lehetnek, nem csak Magyarországon. Számos európai kormány bevett gyakorlata ugyanis, hogy az államilag fenntartott gazdasági társaságok (export-import bankok, fejlesztési bankok, speciális pénzügyi szervezetek) veszteségeit nem az államháztartáson belül könyvelik el, mondván, ragaszkodnak a nemzeti számlák rendszeréhez.

Ugyanakkor, ha az Eximbankot – annak megváltozott alaptevékenysége miatt – átsorolják, akkor az összes exporttámogatást folytató európai állami pénzintézetet is át kellene sorolni, ez pedig már valószínűleg érezhetően megemeli az EU és az euróövezet adósságmutatóját. Ez a kérdés egyáltalán nincs lefutva, mert statisztikailag sincs szakmai konszenzus arról, hogy az átsorolást ténylegesen hogyan is kellene számolni, mondta egy elemző. Azt mindenesetre a KSH is elismeri, hogy az Eurostat az Eximbank alaptevékenységét tekinti olyannak, ami indokolttá tehet egy speciális kategóriába sorolást.

Mi várható?

A CMFB egy tanácsadó testület, az általa kiadott vélemények nem kötelező érvényűek az érintettek számára. Az Eurostat ugyanakkor ez alapján várhatóan nem változtat a magyar államháztartási adatokra korábban megfogalmazott fenntartásain. Könnyen előfordulhat azonban, hogy a magyar hatóságok a végeredményt nem alkalmazzák, vagyis a következő adatközléskor sem sorolják át az Eximbankot az államháztartáson belülre. Ekkor az Eurostat azonban már bekeményíthet, felülvizsgálhatja a magyar számokat, így az államadósság általunk közölt szintjét is. Végső soron az Európai Bíróságon dőlhet el az ügy, írta a Portfólió.

Foglyul ejtik, mert megtehetik

A külügyi tárca által felügyelt Eximbank eredetileg arra hivatott, hogy olcsó forrást nyújtson az exportáló cégeknek, így növelve a versenyelőnyüket a külpiacokon. Ám ez gyorsan a visszájára fordult. A bank egy parlamenti törvénymódosítás nyomán 2014-től olyan társaságokat is finanszírozhat, amelyek nem végeznek érdemi exporttevékenységet, és csak belföldön aktívak (az Eurostat is ekkortól vizsgálódik az Eximbanknál). Így ahelyett, hogy csökkentenék a piaci verseny okozta hátrányokat, valójában növelik azt a kiválasztott belföldi cégeknek nyújtott olcsó „exporthitellel” (amelynek kamata még az amúgy is olcsó piaci banki hitelhez képest is jóval kedvezőbb).

Egy tévécsatorna-vásárlásnak vagy egy budapesti szállodaépítésnek valójában semmi köze nincs az exporthoz.

Persze, az olcsón hitelezett cégek egy része annyiban exportáló, hogy például turizmussal foglalkozik, amely a KSH szerint exporttevékenység, vagy külföldön van a székhelyük, mint például az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2 romániai bejegyzésű kábelcsatornáinak.

Bár a bank adott jócskán adott ugyan támogatást tényleges exporttevékenységet folytató vállalkozásoknak is, de a kormánypárti kapcsolat így is több esetben kimutatható. A néhai Népszabadság gyűjtése szerint Tiszapüspökiben az a Kárpáti László építhet gabonafeldolgozót, aki korábban előnyös üzleteket kötött Baja fideszes vezetésével. Az egyik egyiptomi hátterű fővárosi hotelfejlesztésben pedig feltűnik az a Muszka Sándor ügyvéd, aki korábban a kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődő vállalkozásokat is segítette.

A NER kifizető bankjává váltak

Bár az Eurostat nem egyedi támogatásokat kifogásolt, hanem az alaptevékenységet minősíttetné át, a bank csak 2016 első felében legalább 41 milliárd forintot helyezett ki kormánybarát vállalkozásokhoz. Ebből 25,5 milliárdot olyan cégek hívhatnak le, amelyeknek nincs érdemi exporttevékenységük, ellenben kormányközeli oligarchák irányítják, írta meg a Népszabadság.

A Heti Választól tudjuk, hogy a TV2-őt megvásárló Andy Vajna-érdekeltség, a Magyar Broadcasting Co. 6,7 milliárd forint hitelt kapott az Eximbanktól. Ráadásul Andy Vajna esetében az állam komoly adóbevételtől is eleshet. A Népszabadság számításai szerint – csak a kábeltévéi után – évente 80-160 millió forintról lehet szó, ráadásul Vajnának nem kellett a magyarországi médiaszabályozást sem figyelembe vennie. A filmügyi kormánybiztos egy külön romániai céget is létrehozott a csatornák üzemeltetésére, amely szintén a szomszédban fog adózni.

Az Eximbank sajátos gyakorlatára a legkirívóbb példa Orbán Viktor jó ismerőse, a Videoton elnöke, Garancsi István ingatlanfejlesztő cége, amely 52 millió eurós (mintegy 16,5 milliárd forintos) kölcsönből fejleszthet lakóparkot a fővárosi Kopaszi-gáton. A beruházást a kormány gyorsan kiemeltnek minősítette, így nem kell bajlódnia egy sor, másoknak kötelező engedéllyel. A bank a Garancsi Istvánék fővállalkozásában a Lánchídnál épülő Hotel Clarknak is juttatott 2,3 milliárd forintnyi állami óriáskölcsönt, mint azt a Heti Válasz megírta. De a Hunguest-szállodalánc felvásárlását is részben az állami Eximbank gigahiteléből finanszírozták.
(24.hu)

Bal-Rad komm: „…Az alappálya biztosított, ráadásul nincs egyértelmű becslés arra vonatkozóan sem, hogy mennyivel emelné meg az államadósság szintjét az esetleges átsorolás…”

– Mondják ezt Tardos és Ürmössy SZAKÉRTŐK!

És igazuk is van!

Döbrögisztán a számára kijelölt pályán halad! Azon meg nincs értelme vitatkozni, hogy az államadósság 70 vagy 90 százalék! (A rendszerváltás óta a külső államadósság 13 – szorosára nőtt, miközben az akkori húszmilliárd dolláros adósság „visszafizetése miatti eltökéltségünkben” az állami vagyon 95 százalékát „eladtuk”!) Akár 70, akár 90 százalék az adósság mértéke, az soha vissza nem fizethető mértékű!

Viszont qrvára jól hangzik laikus füleknek havonta, hogy az államadósság ennyivel-meg ennyivel csökkent GDP-arányosan.

Hiszen SENKI SEM TUDJA VALÓJÁBAN, hogy mennyi is az annyi?!

Ha valaki tudja, az kap egy vállveregetést!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Munkára itélve

A brüsszeli nagykövetségen kapott munkát Trócsányi felesége

Brüsszelben kapott új munkát Trócsányi László igazságügyi miniszter felesége – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap információi szerint Trócsányi Lászlóné a brüsszeli magyar nagykövetségen dolgozik majd.

Trócsányi Lászlóné nem diplomata státusban belga–magyar vonatkozású adminisztrátori feladatokat láthat el, anyakönyvezési ügyekkel, útlevélkérelmekkel foglalkozhat.

A miniszter felesége legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy slaggal fröcskölte le a házuk előtt demonstráló devizakárosultakat.
(HVG)

Bal-Rad komm: „…Trócsányi László értelemszerűen nem követi házastársát a kiküldetésbe…” – írja a Magyar Hírlap.

Trócsányi örökre hálás lehet a Nem Adom a Házamat Mozgalomnak! A messzi Brüsszelbe száműzték házisárkányát. Hatalmas nyűgtől szabadult meg a vajda gazságügyi főszolgája.

Mostmár ettől a gondtól is megszabadulva ötletelhet a banki profit növelése, és a NER örökéletűvé tétele, no meg a hitelcsapdában vergődők földönfutóvá tétele érdekében.

Azon sem lennénk meglepódve, ha egyre sűrűbben hallanánk, hogy a Póka Laciékat hordapotentátok asszonyai locsolgatnák uruk sugallmazására.

„Ha idegyünnek zajongani, locsódd le űket anyukám! Csinyájj úgy mintha autót mosná! Oszt’ jónapot!”

És ostromolnák Zseléagyút. Lehetne-e Lagos. Vagy Manila? Esetleg Canberra? Petyám! Könyörgöm Fokvárosért. Csinyájjunk mán egy nagykövetséget Phenjanban!

Titokban pedig meghívókat küldözgetnek majd a Póka Laciéknak. (Más nevében persze!)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Ha a hülyeség fájna…

„Putyin látogatásakor megtartjuk Magyarország első mobil tüntetését. Követjük Putyint akárhova megy, és kifütyüljük. Ott leszünk az Arénánál, a Kossuth téren, és mindenhol- szól a felhívás Juhász Péter Facebook-oldalán. Az Együtt elnöke azt is kéri, hogy mindenki kövesse az eseményt az Együtt oldalán, hogy éppen hol járunk, és csatlakozzhass! Ha látod a konvoljt, fütyülj, sípolj, dudálj te is!” – reklámozza így saját hülyeségét Füves Juhász.

https://www.facebook.com/Juhi.JuhaszPeter/videos/1637254206347056/

Ez a drogoktól már gondolkodni régóta képtelen libsi csürhefőnök ha sejtené hogy MIÉRT IS JÖHET az orosz államfő a judo Vb. „álcája” alatt Youdapestre, FANFÁROKKAL KÖSZÖNTENÉ Vlagyimir Putyin „eljövetelét”.

Döbrögi ugyanis valószínűleg jobban viszket a vizit miatt, mint Füves Juhász!

Döbröginek HÉTFŐN SZÍNT KELL VALLANIA! Ergo: PÁVATÁNC VÉGE!-előadás lesz Döbrögisztán fővárosában.

Amin még egy „Debrecen Díszpolgára” cím sem segít már!

Moszkva ugyanis nem Brüsszel!

Alapos ugyanis a gyanú, hogy a Kreml KIISMERTE DÖBRÖGI HAZUG JELLEMÉT! Arrafelé pedig nem kedvelik az ilyen jellemet!

Moszkva ugyanis nem Brüsszel!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com