Zseléagyú úgy felindult, hogy Döbrögisztán megszakította nagyköveti szintű kapcsolatait a Holland Királysággal

Ezt jelenti a Hollandiának küldött hadüzenet a gazdaságban

Magyarország megszakítja nagyköveti szintű kapcsolatait a Holland Királysággal. Bár keveset beszélünk róluk, valójában az egyik legfontosabb gazdasági partnerei hazánknak. Több ezer milliárdnyi a forgalom a két ország között. Aggódni még nem kell, de az elmérgesedő viszonnyal mi járunk rosszabbul.

Szijjártó Péter külügyminiszter rendkívüli külügyminiszteri sajtótájékoztón jelentette be, hogy konzultációra hazarendelte a Hollandiába akkreditált magyar nagykövetet a holland nagykövet lapinterjúja miatt. A külügyminiszter úgy értékelte a lépést, hogy határozatlan időre megszakítottuk a nagyköveti szintű kapcsolatot Hollandiával. Az ügyvivői szintű kapcsolat marad – írja az Index.

A magyar külügy által kifogásolt interjúban a távozó holland diplomata, Gajus Scheltema többek között azt mondta, hogy az uniós pénzekkel a magyarországi korrupciót támogatják, szerinte ezért szigorítani kéne a forráselosztás felügyeletén. Szijjártó vélhetően nem ezen a kijelentésen háborodott igazán fel, hanem azon, hogy nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „a muszlim terroristá ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”. A külügyminiszter ugyanis leginkább erre reagálva nyilatkozott úgy tegnap, hogy nem tűrik, hogy sértegessék a magyar embereket, és a diplomata nem szívesen látott vendég Magyarországon.

Fontos gazdasági partnereknek üzenünk hadat

Hollandia és Magyarország között élénk kereskedelmi kapcsolatok vannak: az importpartnereink közül a hetedik legintenzívebb velük az áru- és szolgáltatásforgalom 2016-ban. Ez azt jelenti, hogy több terméket hozunk be onnan, mint az Egyesült Államokból, vagy a jóval fontosabb partnernek tartott Oroszországból. A KSH adatai szerint 2016-ban mintegy 1270 milliárd forintot tett ki az importforgalom, ez a teljes hazai behozatal majdnem 5 százaléka. Összehasonlításképpen a legfontosabb partnerország, Németország esetében ez 24,6 százalék volt.
(napi.hu)

Bal-Rad komm: Aggódnunk NEKÜNK-pórmagyaroknak!-fölösleges. Döbrögiék aggódhatnak.

A holland nagykövet VÉLHETŐLEG tudta mit beszél, amikor nyilatkozott! Amit mondott, VÉLHETŐLEG ALAPOSAN ÁTGONDOLTA!

Korántsem biztos, hogy CSAK a saját véleményét közölte. Ha helyesen feltételezzük ezt, akkor bizony joggal izgult fel Zseléagyú. És hát vélhetőleg VELE IS KIMONDATTA VALAKI azt, amit kimondott.

Alighanem joggal föltételezhető, hogy az EU üzent a holland nagyköveten keresztül, ami miatt Döbrögiék berágtak! Még hogy ők korruptak…?!

Ha az OKOSKODÁSUNK helytálló, akkor valóban szigorú ősz elé nézünk. Akkor valóban van ok az aggodalomra. NEM NEKÜNK-PÓRMAGYAROKNAK!

Döbrögiéknek van okuk idegeskedni! Germánia Ribanczának lesz tennivalója!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Feltartóztathatalanul fogy a magyar!

KSH: többen születtek, és többen is haltak meg az első félévben

Nőtt a népesség természetes fogyása az első félévben; többen születtek, de többen is haltak meg az előző év azonos időszakával összehasonlítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint január és június között 43870 gyermek született, 0,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, miközben 69062-en haltak meg, ami 8,5 százalékkal több a tavalyinál. A természetes fogyás 25192 fő volt, 5289-el több az egy évvel korábbinál. Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 14,2 halálozás jutott.

Hozzátették, az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében – a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan – most is a tetőző influenzajárvány állhatott.

A születések száma régiónként különböző mértékben változott, négy régióban emelkedett, kettőben mérséklődött, Közép-Dunántúlon pedig az egy évvel korábbival közel azonos volt; a legjelentősebb emelkedést Dél-Alföldön (4,1 százalék), a legnagyobb csökkenést pedig Közép-Magyarországon (2,5 százalék) regisztrálták.

A halálozások száma mindegyik régióban növekedett, legjelentősebb mértékben Észak-Magyarországon (11 százalék), legkevésbé pedig Közép-Magyarországon (5,8 százalék). A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant és visszaesett az egy évvel korábbihoz képest: az év első felében megkötött 21624 házasság 4,6 százalékkal, vagyis 1033-al volt kevesebb. A házasságkötések száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben Dél- és Közép-Dunántúlon (8,3, illetve 7,8 százalékkal) – írták.
(atv)

Bal-Rad komm: Érdekes dolog ez az influenzára való gyanakodás. Megjegyezzük sanda módon, hogy a hideg miatti megfázást – mondjuk fűtetlen lakásban – is rá lehet fogni.

Színesíthetné a statisztika szürkeségét, ha esetleg az északkeleti orszárész születési számait is megtudhatnánk. Így viszont csak gyanakodhatunk! (Meg aggodalmaskodhatunk!) De sajnos nem csak az északkeleti fertály miatt!

Akárhogy is van, feltartóztathatalanul fogy a magyar! Itt, a Kárpát-medencei Kánaánban.

Érthetetlen!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vajon mi miatt idegesedett fel Zseléagyú?

Láthatóan Szijjártó is idegrendszeri problémákkal küzd

A barcelonai terroristákhoz hasonlóan kreál ellenségképet a magyar kormány – erről beszélt a távozó budapesti holland nagykövet, a 168 Órának adott interjújában. Gajus Scheltema úgy fogalmazott: a spanyolországi merénylők is a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, illetve a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet.

A távozó diplomata a Magyarországnak jutó uniós támogatásokra utalva arról is beszélt, hogy a holland adófizetők nem pénzelhetik a korrupciót, és nem tarthatnak el egy korrupt rendszert.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert láthatóan megviselték a nagykövet szavai és nem tudta türtőztetni magát. Talán még sosem láttuk ennyire idegesnek.

„Azért ez egy olyan vád, amelyet még a legdurvább vitákat hozó 2015-ös esztendőben sem engedett meg magának szinte senki. Úgyhogy nagyon helyes, hogy a holland nagykövet hazamegy, nagyon örülünk neki. Reméljük, hogy minél előbb haza is megy. És azért azt szeretném jelezni, hogy mindaddig, amíg nem megy haza, a külügyminisztériumban már nem szívesen látott vendég” – közölte a miniszter.


(sztarklikk)

Bal-Rad komm: Akár a barcelonai terroristák radikalizálódását okfejtő kommunisztikus megközelítés is feligathatta Zseléagyúnkat, bár aligha ez az oka az ő ingerültségének. (Megjegyezzük, hogy PONT A HOLLAND NAGYKÖVET tesz ilyen megállapítást?!) Döbrögisztán qrmányának ellenségkép kreálási gyakorlata viszont már ok lehet külügyérünk háborgására! Hát még a döbrögista korrupcióra vonatkozó scheltamai megállapítás!

Ami persze en block is igaz, de az nem csak a döbrögistákra helytálló megállapítás! Viszont mégiscsak egy részigazság!

Ugyanis a holland (és más nyugati uniós állampolgárok) adójából NEM TÁMOGATJÁK Döbrögisztánt, hanem júdáspénzt-lízingdíjat-fizetnek Magyarországért! TEHÁT AZ A PÉNZ AZ JÁR a mindenkori helytartói szerepet betöltő qrmánynak! Hogy annak jó részét ellopják!-az spec. megint igaz!

Ám az is igaz, hogy ezt a júdáspénzt/lízingdíjat Döbrögisztán vajdaság gyarmat meg is termeli a globalizáció „áldásaként” ide telepített multicégek nyereségeként. Ergo: előbb kiviszik, aztán visszaadják! 2020-ig! Utána már nem kell fizetniük azt sem! Onnantól kezdve sajátjukként kezelhetik Döbrögisztán territóriumot! (Nem mintha most nem így lenne!)

Summa-summárum: ez a korrupciós megállapítás lehet az igazi oka Zseléagyúnk izgalmi állapotának! Alighanem érthető is, hiszen az utóbbi napokban egyre többször hallani: Nyugaton kezdik megsokallni a döbrögisztáni gyakorlatot!

De most képzelje el Gajus Scheltema úr: mi lenne akkor, ha a globalizáció veszteseinek táborába sodort magyarok is elkezdenek radikalizálódni? És nem a vallásosságba menekülnek, hanem más módon fanatizálják magukat?

Ha esetleg Zseléagyúnk fejében is megfordult ez a lhetőség, nem is csoda hogy izgalomba jött!

Ami viszont szemmel is látható: Zseléagyú izgalmi állapotában-külügyérként-nem minden alkalommal képes diplomatikusan nyilatkozni!

Jobb helyeken ilyen nyilatkozat után egy MINISZTERELNÖK AZONNAL MENESZTENÉ külügyminiszterét!

De hát ez itt nem egy jobb hely! Ez itt Döbrögisztán vajdaság! Itt nem qrmány van hanem NER, és nem miniszterelnök dirigál, hanem egy vajda!

Senki ne lepúdjön meg tehát, ha a jövő esztendei qrmányeskütételen Zseléagyúnk ismét külügyminiszterként tesz majd esküt. NER-re és annak Tákolmányára.
 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Megnyugodhatunk! (?)

Terrorcselekmény is a Teréz körúti robbantó bűnlajstromán

Várhatóan terrorcselekmény előkészületével is meggyanúsítják a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetőjét; így ha elítélik, akár életfogytiglant is kaphat – írja a pénteki Magyar Idők.

A napilap cikke szerint a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken folytatja a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának kihallgatását.

Szikinger István ügyvéd a lap érdeklődésére elismerte, hogy védencét folytatólagos kihallgatásra idézték, azonban annak tartalmáról – mint mondta – nem tud beszámolni. Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője nem kívánta kommentálni az értesülést.

P. Lászlót eddig előre kitervelten több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsították. A 24 éves férfi idén február 18-án beismerte, hogy tavaly szeptember 24-én késő este…
(Forrás: inforadio)

Bal-Rad komm: A folytatás meg már ismert. P. László február 28.-ig semmit nem kommunikált! Ám azon a február végi napon mindent őszintén bevallott. Még azt is, hogy nem evilági alakok vették rá bombacsinálásra, ide-oda utazgatásra, meg a robbantásra.

Végre akadt az ügyészségnek is tennivalója ez ügyben. Nekifoghattak a vádirat összetákolásának. Van még rajta alakítani való a jelek szerint, de ha jól sikerül, a P. László élete végéig is börtönbe kerülhet.

Képtalálat a következőre: „Mindenki nyugodjon le-kép”

Élete végéig védve leszünk tőle! Megnyugodhatunk!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Hagyománytisztelet

A Videoton az idegenben elért gól nélküli döntetlen után a felcsúffy ékszerdobozban Döbrögi és az ő Balázs komájának szeme láttára 4-0-ra kikapott a szerb Partizan Beogradtól a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának csütörtöki visszavágóján.

Így aztán nem jutott a sorozat csoportkörébe, és mostmár nyugodtan koncentrálhat a hazai pontvadászatra.

Tegnap sem tört meg tehát a hosszú évek ota tartó szerencsétlen hagyomány!

A nyár végére minden magyar induló kihullott az európai futballrostán!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Meghalt Szikra Sándor

Nem sokkal századik születésnapja előtt meghalt Szikra Sándor.

Tagja volt Ságvári Endre illegális kommunista csoportjának, a Marót-csoportnak. Az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 közölte halálhírét, amelynek tagja volt, mellette pedig tiszteletbeli elnöke a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„NEKIK” megéri!

Pénzzel épít szavazótábort a horda a határon túl

Mégsem tudott beindulni a romániai magyar vállalkozások milliárdos támogatása, hiába ígérte az Orbán-kormány. Románia ugyanis jogsértőnek találja a szándékot. Máshol örülnek a pénznek, a gazdasági revizionizmus gondolata fel sem merül bennük.

A határon túli magyarok vállalkozásainak megsegítésére, valamint termőföld- és ingatlanvásárlására az Orbán-kormány az elmúlt másfél évben összességében 150 milliárd forintot is meghaladó támogatási programot hirdetett meg. Ez több, mint amennyit a magyar állam egy évben a háziorvosi hálózat finanszírozására költ.

A program már két országban is elindult, Romániában és Szlovákiában viszont diplomáciai csörtéken akadt el a projekt, amely a Fidesz hátországát és szavazótáborát minden bizonnyal erősíteni tudja, de közben évszázados lelki sérüléseket szaggathat fel Közép-Európában.

Ukrajna bünteti ugyan a kettős állampolgárságot, ám a pénznek nem állta útját. A jórészt vissza nem térítendő támogatásoknak az a feltétele, hogy magyarigazolvánnyal rendelkezzenek az indulók, vagy dokumentumokkal tudják igazolni magyar iskolai végzettségüket. A román kormány szemét azonban éppen ez a szál szúrja: úgy látják, a támogatásnak azt kell feltételéül szabni, hogy a tervezett pályázatokon ne csak magyarok indulhassanak.
(HVG)

Bal-Rad komm: „…150 milliárd forintot is meghaladó támogatási programot hirdetett meg. Ez több, mint amennyit a magyar állam egy évben a háziorvosi hálózat finanszírozására költ…”

– De persze ebben a 150 milliárdos „GAZDASÁGI TÁMOGATÁSBAN” nincs benne a kultúrális és sportcélú „támogatások” összege! Meg az ilyen-olyan nemzetiségi szavazófelhajtó döbrögista szervezetek abrakszükséglete.

Napi szinten közelíti az egymilliárd forintot a határontúli döbrögista voksvadászat költsége.

Ám ha bejön a hordának, az napi szinten legalább háromszoros pénzt hoz a konyhájukra. És TOVÁBBI SZEMÉLYI SZABADSÁGOT!

NEKIK MEGÉRI!

És nekünk?

Na ezzel már a lőtéri kutya sem foglalkozik!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Döbrögi nem vállalja a pofonzsák szerepét!

Vona vitára hívta Döbrögit! Íme a válasz:

A miniszterelnök szerint a Jobbik elnöke meggondolatlan kijelentéseket tett.

Vona Gábor Jobbik-elnök hazugságvizsgálós vitára hívta ki a miniszterelnököt. A politikus két hete közölte: élő adásban, egyeztetett feltételek mentén ütköztetné programját a kormányéval, és azt szeretné, ha mindkét fél hazugságvizsgálót viselne. Vona azt is elmondta, hogy a vitának valódi kérdésekről kell szólnia, például a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról, a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjlehetőségéről és a demenciáról.

Az ATV Híradó kiderítette, mit lép Orbán a kihívásra. Munkatársunk megkeresésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az alábbiakat közölte: „Komolytalan dolgokkal nem foglalkozunk. Vona Gábor jobban tenné, ha bocsánatot kérne azoktól az idős emberektől, akiket meggondolatlan kijelentéseivel súlyosan megsértett.”
(atv)

Bal-Rad komm: Az ilyen kóstolgatásoknak az égvilágon semmi értelme! Mindenki tudja, hogy Döbrögi úgy irtózik mindenféle vitától, mint ördög a tömjénfüsttől. Az ok egyszerű: NINCSENEK ÉRVEI, CSAK HABLATYOL! DE MÉG AKKOR IS HAZUDIK!

Nincs hazugságvizsgáló, amely a rákapcsolás pillanatában le ne olvadna! Pedig még egy szót sem szólt!

Kár tehát vitára csábítással-ingerléssel kisérletezni. Nincs a földön döbrögista, amely egy ilyen biztos öngyilkosságot bevállalna. Vita? Még mit nem!

Érthetetlen az álellenzék ilyen próbálkozása! DÖBRÖGIT ÉS HORDÁJÁT TÉNYEK ELÉ KELL ÁLLÍTANI! Megkerülhetetlen tények elé! Ahol nincs félremagyarázási lehetőség! Bizonyítékokat kell a pofájuk és a közvélemény elé tolni a gazemberségeikről.

HA VANNAK BIZONYÍTÉKOK!

HA PEDIG NINCSENEK!-BE KELL SZEREZNI!

Van az álellenzéknek is pénze, embere bőven! Dolgozzanak ha sikert akarnak!

Ne vitatkozni hívják Döbrögit, mert az úgysem áll bele! Ő ANNÁL „KOMOLYABB”! A pofonzsák szerepét nem vállalja be!

Képtalálat a következőre: „Pofozózsák-kép”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Moldova György: Magyarországnak vége van! „Kegyelemkenyéren”

Moldova György: meglepett az ózdi jobbikos polgármester

A nyugdíjasokról szóló könyvvel akartam segíteni leváltani a Fideszt – mondta Moldova György az Egyenes Beszédben Rónai Egon kérdésére válaszolva. A Kossuth-díjas író hozzátette: azt hitte, hogy a pártok ebben partnerek lesznek, de nem mozdultak meg.

Moldova szerint a pártok most is csak a nyugdíjasok más pártokról alkotott véleményével foglalkoznak. Ózdi látogatásával kapcsolatban az író elmondta: Janiczák Dávid jobbikos polgármester meglepte, mert normálisan lehetett vele beszélgetni.

Moldova György frissen megjelent kötetével kapcsolatban elmondta: többen mondták már neki, hogy szomorú a könyv, de ír majd bele pár szőke nős viccet.

Az író arról is beszélt, hogy annak az országnak, ahol a legjobb biznisz az idősotthon-működtetés, annak az országnak vége van, Magyarországon pedig ez történt. Ha az isten életben tartott, akkor dolgom is van, az utolsó leheletig csinálom – tette hozzá Moldova György.
(atv)

Bal-Rad komm: „…többen mondták már neki, hogy szomorú a könyv…”

– Lehet írni vidám könyvet Döbrögisztánról?

Hazudni meg minek?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Gépház KÉRÉSE

Iskolakezdet van! 

Orosz egyetemista fiúnak keresünk Budapesten szeptember-október hónapokra heti egy-két alkalomra éjszakai szálláshelyet.

Ebben kérjük a balrad.ru olvasóinak segítségét.

Ha valakinek van ötlete, kérjük jelezze a balrad13@gmail.com e-mail címre.

Előre is köszönjük.

 

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com