Hitkérdés

Zseléagy szerint ha létezne rendszerszintű korrupció Döbrögisztánban, akkor nem fejlődne ilyen jól a gazdaság

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt vendége a holland-magyar diplomáciai háború apropóján a magyar külügyminiszter.

Rónai Egon rákérdezett a távozó holland nagykövet által szintén szóba hozott korrupciós vádakra, amikről Szijjártó Péter kijelentette, hogy ezek így légből kapott percepciók, ahogy korábban az amerikai nagykövetség, úgy a holland nagykövet sem áll elő konkrét ügyekkel.

Rónai erre reagálva kijelentette, hogy természetesen nincsenek ügyek, hiszen azok Polt Péter legfőbb ügyésznél elakadnak. Erre állt elő Szijjártó Péter azzal a megfejtéssel, hogy ha valóban rendszerszintű súlyos korrupciós helyzet volna Magyarországon, akkor nem fejlődhetne az ország gazdasága.

Mégpedig az fejlődik, tette hozzá, majd felsorolta a munkanélküliségi adatokon át a GDP-növekedésig. Rónai szerint mindkettőre az EU adja pénzt, a korrupcióra is, és a fejlődésre is. Ezt Szijjártó már csak annyival zárta rövidre: ez szakmaiatlan hozzáállás.

A KPMG és a GKI közös tanulmánya szerint amúgy az EU-források beáramlása nélkül a magyar gazdaság 6%-kal lenne kisebb, a beruházási szint pedig a mostaninak a kétharmada lenne.
(444)

Bal-Rad komm: A döbrögista operációs rendszerbe betelepítették a „magyar gazdaság fejlődik”, a „magyarországi munkanélküliség csökken”, a „fölszámoltuk a korrupciót” jelmondatokat. Ezek a kulcskifejezések aztán ömlenek a magyarokra naponta 25 órán keresztül. Döbrögisztán vajdaságban.

Bárki aki ezt cáfolni igyekszik TÉNYEKET FÖLSOROLVA, az jobb esetben szakmaiatlan. Rosszabbik esetben Soros-ügynöke.Még rosszabb esetben hazaáruló fölforgató komonista!

A tények pedig: NINCS MAGYAR ÁLLAMI LÉT, NINCS MAGYAR GAZDASÁG, UNIÓS LÍZINGDÍJ (júdáspénz) VAN, NAGYARÁNYÚ MUNKANÉLKÜLISÉG VAN, NYOMOR VAN, KILÁTÁSTALANSÁG VAN, KORRUPCIÓN ALAPULÓ RENDSZER VAN!

MAGYARORSZÁG NINCS! DÖBRÖGISZTÁN VAJDASÁG VAN!

Ezzel együtt is AZT KELL HINNÜNK, AMIT „ŐK” MONDANAK! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vajon mi miatt idegesedett fel Zseléagyú?

Láthatóan Szijjártó is idegrendszeri problémákkal küzd

A barcelonai terroristákhoz hasonlóan kreál ellenségképet a magyar kormány – erről beszélt a távozó budapesti holland nagykövet, a 168 Órának adott interjújában. Gajus Scheltema úgy fogalmazott: a spanyolországi merénylők is a globalizáció vesztesei, ezért a szélsőségesség, illetve a fanatikus vallásosság felé fordultak, mert ez ad nekik biztonságérzetet.

A távozó diplomata a Magyarországnak jutó uniós támogatásokra utalva arról is beszélt, hogy a holland adófizetők nem pénzelhetik a korrupciót, és nem tarthatnak el egy korrupt rendszert.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert láthatóan megviselték a nagykövet szavai és nem tudta türtőztetni magát. Talán még sosem láttuk ennyire idegesnek.

„Azért ez egy olyan vád, amelyet még a legdurvább vitákat hozó 2015-ös esztendőben sem engedett meg magának szinte senki. Úgyhogy nagyon helyes, hogy a holland nagykövet hazamegy, nagyon örülünk neki. Reméljük, hogy minél előbb haza is megy. És azért azt szeretném jelezni, hogy mindaddig, amíg nem megy haza, a külügyminisztériumban már nem szívesen látott vendég” – közölte a miniszter.


(sztarklikk)

Bal-Rad komm: Akár a barcelonai terroristák radikalizálódását okfejtő kommunisztikus megközelítés is feligathatta Zseléagyúnkat, bár aligha ez az oka az ő ingerültségének. (Megjegyezzük, hogy PONT A HOLLAND NAGYKÖVET tesz ilyen megállapítást?!) Döbrögisztán qrmányának ellenségkép kreálási gyakorlata viszont már ok lehet külügyérünk háborgására! Hát még a döbrögista korrupcióra vonatkozó scheltamai megállapítás!

Ami persze en block is igaz, de az nem csak a döbrögistákra helytálló megállapítás! Viszont mégiscsak egy részigazság!

Ugyanis a holland (és más nyugati uniós állampolgárok) adójából NEM TÁMOGATJÁK Döbrögisztánt, hanem júdáspénzt-lízingdíjat-fizetnek Magyarországért! TEHÁT AZ A PÉNZ AZ JÁR a mindenkori helytartói szerepet betöltő qrmánynak! Hogy annak jó részét ellopják!-az spec. megint igaz!

Ám az is igaz, hogy ezt a júdáspénzt/lízingdíjat Döbrögisztán vajdaság gyarmat meg is termeli a globalizáció „áldásaként” ide telepített multicégek nyereségeként. Ergo: előbb kiviszik, aztán visszaadják! 2020-ig! Utána már nem kell fizetniük azt sem! Onnantól kezdve sajátjukként kezelhetik Döbrögisztán territóriumot! (Nem mintha most nem így lenne!)

Summa-summárum: ez a korrupciós megállapítás lehet az igazi oka Zseléagyúnk izgalmi állapotának! Alighanem érthető is, hiszen az utóbbi napokban egyre többször hallani: Nyugaton kezdik megsokallni a döbrögisztáni gyakorlatot!

De most képzelje el Gajus Scheltema úr: mi lenne akkor, ha a globalizáció veszteseinek táborába sodort magyarok is elkezdenek radikalizálódni? És nem a vallásosságba menekülnek, hanem más módon fanatizálják magukat?

Ha esetleg Zseléagyúnk fejében is megfordult ez a lhetőség, nem is csoda hogy izgalomba jött!

Ami viszont szemmel is látható: Zseléagyú izgalmi állapotában-külügyérként-nem minden alkalommal képes diplomatikusan nyilatkozni!

Jobb helyeken ilyen nyilatkozat után egy MINISZTERELNÖK AZONNAL MENESZTENÉ külügyminiszterét!

De hát ez itt nem egy jobb hely! Ez itt Döbrögisztán vajdaság! Itt nem qrmány van hanem NER, és nem miniszterelnök dirigál, hanem egy vajda!

Senki ne lepúdjön meg tehát, ha a jövő esztendei qrmányeskütételen Zseléagyúnk ismét külügyminiszterként tesz majd esküt. NER-re és annak Tákolmányára.
 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com