„Megkezdődött a „becsatornázás”?” bővebben

"/>

Megkezdődött a „becsatornázás”?

A társadalom egyre idegesebb

A politikai elemző szerint az ellenzéki pártoknak nem lenne szabad megvárni az őszt, hanem neki kellene látni a politikai elégedetlenségek becsatornázásához.

A társadalom egyre idegesebb

Kezdenek összeérni a problémák és emiatt a társadalom láthatóan egyre idegesebb és egyre nagyobb düh halmozódik fel. A »vágjunk ki még több erdőt« típusú kijelentések pedig csak tovább keltik a feszültséget. Azt gondolom, ezt vette észre nagyon jó érzékkel a pénteki tüntetés – mondta lapunknak Antal Attila politológus, akit az LMP által szervezett demonstrációról kérdeztünk.

A szakértő úgy látja, az ellenzéki pártoknak nem lenne szabad megvárni az őszt, hanem neki kellene látni a politikai elégedetlenségek becsatornázásához, amelyek ősszel „nyilvánvalóan” beérnek. – Az nem működik, hogy fehér lovon belovagolnak, vagy – mint ahogy Gyurcsány Ferenc és a DK mondja – készülnek, és amikor tényleg tele lesz a hócipő, akkor majd learatják a babérokat – jelezte a szakértő. Antal Attila szerint az LMP jó időben tapintott rá az ökológián túlmutató társadalmi hatásokra.

Egyébként még a pártban sem igazán számítottak arra, hogy egy augusztusi péntek estén több ezer embert megmozgat a tüntetés – tudtuk meg az LMP egyik országgyűlési képviselőjétől. Bakos Bernadett szerint az új rendelet annyira túlzó és akkora pusztítást tesz lehetővé, hogy az már sokakban megkongatta a vészharangot – éppen ezért nem a kormányellenesség, hanem a természetvédelem ügye miatt jelentek meg sokan. Bakos elmondta, a megyékben és Budapesten riadóláncokat hoztak létre. Ezek Facebook-csoportok, ahol a tagok tudják a többiek felé jelezni, amennyiben az új rendelet alapján valahol megindulna a fakivágás.

A pénteki tüntetés oka az volt, hogy a „háborús veszélyhelyzeti” rendkívüli felhatalmazásával élve egy rendelet jelent meg, amely miatt – a környezetvédő szervezetek és többek között pár fideszes vezetésű önkormányzatok szerint is – súlyos veszélybe sodornák a maradék, kevés védett magyar erdőt. A rendelet ugyanis gyakorlatilag szabad utat enged a nyakló nélküli fakivágásnak. A kormány egyes tagjai napok óta azt hangoztatják, hogy a rendeletet félreértelmezik, azonban érdemi cáfolat eddig nem hangzott el.                                                                                                              (Népszava)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: „…az ellenzéki pártoknak nem lenne szabad megvárni az őszt, hanem neki kellene látni a politikai elégedetlenségek becsatornázásához, amelyek ősszel „nyilvánvalóan” beérnek…az LMP jó időben tapintott rá az ökológián túlmutató társadalmi hatásokra…”

Meglehet, hogy TALÁN kissé árnyalhatja a szép képet az LMP gyors reagálása az egyébként a környezet és természetvédelem ügye iránt elkötelezett – A TÁRSADALOM LEGSZÉLESEBB TÁMOGATÁSÁRA MÉLTÓ – környezetvédelmi akió(k) kapcsán az a tény, hogy az LMP – t úgy általában MEGJELENÍTŐ VEZÉREGYÉNISÉGE ÉS „FŐ – FŐ MEGMONDÓEMBERE” Ungár Petya! A zöldpártnak a pesti poltikai dagonyabéli csapatának üdvöskéje, aki nem mellesleg Döbrögi egyik KÖZPÉNZMILLIÁRDOKKAL KITÖMÖTT fő – fő ideológusának, Schmidt (Kancsal) Macának a fia (lánya)!

Így aztán az is meglehet, hogy ENNEK A TÉNYNEK KÖSZÖNHETŐEN, a vajdabanda élcsapata – a qrmány! – máris pontosította a fakivágásokról szóló, minden kétséget kizáróan komoly társadalmi ellenérzéseket kiváltó törvényt! A legújabb politikai erőfelmérések szerint a mélyen a „parlamenti” bejutási köszöb alatt botorkáló LMP által szervezett tiltakozás tehát – akár így is fogalmazhatunk – GYAKORLATI EREDMÉNYT HOZOTT! 

Le mernénk ugyanis fogadni, hogy az akció eredményeként az LMP támogatottsága AKÁR A HÁROMSZOROSÁRA IS „UGORHATOTT”! Ezzel ugyan sokra nem jutnának a „ha most lennének a parlamenti választások Ön kire szavazna?” – versenyben, de talán nem minden alap nélkül feltételezhetjük, hogy EZZEL AZ LMP „SZERVEZTE” SIKERES DEMONSTRÁCIÓAL VALÓJÁBAN A VAJDABANDA NYERTE A LEGTÖBBET!

Növelte egy hűséges szatellitpártja társadalmi támogatottságát! Ami pedig még jól jöhet a döbrögista hordának az őszre prognosztizált össztársadalmi  morgolódások bekövetkezte esetén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com