A társadalom egyre idegesebb
A politikai elemző szerint az ellenzéki pártoknak nem lenne szabad megvárni az őszt, hanem neki kellene látni a politikai elégedetlenségek becsatornázásához.

Kezdenek összeérni a problémák és emiatt a társadalom láthatóan egyre idegesebb és egyre nagyobb düh halmozódik fel. A »vágjunk ki még több erdőt« típusú kijelentések pedig csak tovább keltik a feszültséget. Azt gondolom, ezt vette észre nagyon jó érzékkel a pénteki tüntetés – mondta lapunknak Antal Attila politológus, akit az LMP által szervezett demonstrációról kérdeztünk.
A szakértő úgy látja, az ellenzéki pártoknak nem lenne szabad megvárni az őszt, hanem neki kellene látni a politikai elégedetlenségek becsatornázásához, amelyek ősszel „nyilvánvalóan” beérnek. – Az nem működik, hogy fehér lovon belovagolnak, vagy – mint ahogy Gyurcsány Ferenc és a DK mondja – készülnek, és amikor tényleg tele lesz a hócipő, akkor majd learatják a babérokat – jelezte a szakértő. Antal Attila szerint az LMP jó időben tapintott rá az ökológián túlmutató társadalmi hatásokra.
Egyébként még a pártban sem igazán számítottak arra, hogy egy augusztusi péntek estén több ezer embert megmozgat a tüntetés – tudtuk meg az LMP egyik országgyűlési képviselőjétől. Bakos Bernadett szerint az új rendelet annyira túlzó és akkora pusztítást tesz lehetővé, hogy az már sokakban megkongatta a vészharangot – éppen ezért nem a kormányellenesség, hanem a természetvédelem ügye miatt jelentek meg sokan. Bakos elmondta, a megyékben és Budapesten riadóláncokat hoztak létre. Ezek Facebook-csoportok, ahol a tagok tudják a többiek felé jelezni, amennyiben az új rendelet alapján valahol megindulna a fakivágás.
A pénteki tüntetés oka az volt, hogy a „háborús veszélyhelyzeti” rendkívüli felhatalmazásával élve egy rendelet jelent meg, amely miatt – a környezetvédő szervezetek és többek között pár fideszes vezetésű önkormányzatok szerint is – súlyos veszélybe sodornák a maradék, kevés védett magyar erdőt. A rendelet ugyanis gyakorlatilag szabad utat enged a nyakló nélküli fakivágásnak. A kormány egyes tagjai napok óta azt hangoztatják, hogy a rendeletet félreértelmezik, azonban érdemi cáfolat eddig nem hangzott el. (Népszava)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „…az ellenzéki pártoknak nem lenne szabad megvárni az őszt, hanem neki kellene látni a politikai elégedetlenségek becsatornázásához, amelyek ősszel „nyilvánvalóan” beérnek…az LMP jó időben tapintott rá az ökológián túlmutató társadalmi hatásokra…”
Meglehet, hogy TALÁN kissé árnyalhatja a szép képet az LMP gyors reagálása az egyébként a környezet és természetvédelem ügye iránt elkötelezett – A TÁRSADALOM LEGSZÉLESEBB TÁMOGATÁSÁRA MÉLTÓ – környezetvédelmi akió(k) kapcsán az a tény, hogy az LMP – t úgy általában MEGJELENÍTŐ VEZÉREGYÉNISÉGE ÉS „FŐ – FŐ MEGMONDÓEMBERE” Ungár Petya! A zöldpártnak a pesti poltikai dagonyabéli csapatának üdvöskéje, aki nem mellesleg Döbrögi egyik KÖZPÉNZMILLIÁRDOKKAL KITÖMÖTT fő – fő ideológusának, Schmidt (Kancsal) Macának a fia (lánya)!
Így aztán az is meglehet, hogy ENNEK A TÉNYNEK KÖSZÖNHETŐEN, a vajdabanda élcsapata – a qrmány! – máris pontosította a fakivágásokról szóló, minden kétséget kizáróan komoly társadalmi ellenérzéseket kiváltó törvényt! A legújabb politikai erőfelmérések szerint a mélyen a „parlamenti” bejutási köszöb alatt botorkáló LMP által szervezett tiltakozás tehát – akár így is fogalmazhatunk – GYAKORLATI EREDMÉNYT HOZOTT!
Le mernénk ugyanis fogadni, hogy az akció eredményeként az LMP támogatottsága AKÁR A HÁROMSZOROSÁRA IS „UGORHATOTT”! Ezzel ugyan sokra nem jutnának a „ha most lennének a parlamenti választások Ön kire szavazna?” – versenyben, de talán nem minden alap nélkül feltételezhetjük, hogy EZZEL AZ LMP „SZERVEZTE” SIKERES DEMONSTRÁCIÓAL VALÓJÁBAN A VAJDABANDA NYERTE A LEGTÖBBET!
Növelte egy hűséges szatellitpártja társadalmi támogatottságát! Ami pedig még jól jöhet a döbrögista hordának az őszre prognosztizált össztársadalmi morgolódások bekövetkezte esetén.
