„Menekülési útvonalat készít a vajda önmaga számára!” bővebben

"/>

Menekülési útvonalat készít a vajda önmaga számára!

Roppant kínos ügy pattant ki a Fővárosi Ítélőtáblán: ezermilliárdokba kerülhet a legfőbb bíró nejének ügye

Varga Zs. András felesége a Fővárosi Ítélőtáblán politikailag kényes ügyekkel is foglalkozhat. A lapnak nyilatkozó bírók nyomásgyakorlásról is beszéltek, ami különösen kínos a kormány számára, amely az uniós pénzekért folyó jogállamisági eljárásban tagadja az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban felmerült aggályokat.

Roppant kínos ügy pattant ki a Fővárosi Ítélőtáblán: ezermilliárdokba kerülhet a legfőbb bíró nejének ügye

Varga Zs. András (b), Czine Ágnes (b2) és Sulyok Tamás (b4) megválasztott alkotmánybírók fogadják Orbán Viktor miniszterelnök (b3) és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (j2) gratulációját az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. szeptember 24-én. László

Annak ellenére nevezték ki a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégium tanácselnökének Varga Zs. András Kúria-elnök feleségét, hogy jóval kevesebb szavazatot kapott, mint a másik jelölt – írta kiszivárgott bírósági dokumentumokra hivatkozva a hvg.hu a The Observer nyomán.

A lap információi szerint Kovács Helga Mariann – aki július 15-ig megbízott tanácselnöke volt a Kollégiumnak – jócskán alulmaradt a bírák által tartott szavazáson, a jegyzőkönyv szerint a voksok kevesebb mint a felét kapta meg. Az információt a hvg.hu forrásai is megerősítették.

Azzal, hogy ennek ellenére július 16-tól ő töltheti be a tanácselnöki pozíciót, a bíró a Fővárosi Ítélőtáblán politikailag érzékeny ügyekkel is foglalkozhat – jegyzi meg a brit lap. Az általa vezetett bírói tanács foglalkozik például öröklési, kártérítési, személyiségi jogokhoz fűződő, sajtó-helyreigazítási, választási eljárási vagy közérdekből indított perekkel, de az eljárások elhúzódásával kapcsolatos kifogásokat és a civil szervezetekkel kapcsolatos ügyeket is a fellebbviteli testület ezen kollégiuma tárgyalja.

Az ügy azért is rendkívül kínos, mert az Európai Bizottság a jogállamisági problémák miatt tartja vissza a Magyarországnak szánt helyreállítási pénzeket – a felsorolt aggályok között pedig az egyik első helyen szerepel az igazságszolgáltatás függetlensége. Az ezzel kapcsolatos aggályokat a magyar kormány folyamatosan tagadja.

2019-ben Vasvári Csaba ügye volt az, amely miatt az Európai Bíróság 2021 őszén kimondta, hogy a Kúria súlyosan megsértette az uniós jogot, és ehhez a legfőbb ügyész előterjesztése szolgáltatta az alapot. Vasvári többek között amiatt fordult a luxembourgi testülethez, hogy az kimondja, összeegyeztethető-e a bírói függetlenség követelményével, ha a bírók előmenetelére és munkakörülményeire jelentős befolyással rendelkező bírósági elnököket önkényesen nevezheti ki egy az Országgyűlés által választott és csak az Országgyűlés által számonkérhető személy. Vasvári kérdésének előzménye az volt, hogy a bírói tapasztalattal nem rendelkező korábbi alkotmánybíró Varga Zs. Andrást annak ellenére nevezték ki a Kúria élére, hogy az Országos Bírói Tanács nem támogatta a jelölését.                          (propeller)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: Bárakárhonnan is nézzük ezt az ügyet, logikusan csakis egyetlen megállapításra juthatunk: A vajda MINDENTAZ Ő TÚLÉLÉSE ÉRDEKÉNEK RENDEL ALÁ! (Hiszen ő maga mondta, hogy MÉG LEGALÁB 20 ÉVIG MEGHATÁROZÓ SZEREPET KÍVÁN MAGÁNAK BIZTOSÍTAN!)

Ez az „uniós ELVEKKEL” szembemenő  BOTRÁNYOS KINEVEZÉS aminek után ez a MOST ÉS ÍGY KINEVEZETT „…a bíró a Fővárosi Ítélőtáblán politikailag érzékeny ügyekkel is foglalkozhat – jegyzi meg a brit lap. Az általa vezetett bírói tanács foglalkozik például öröklési, kártérítési, személyiségi jogokhoz fűződő, sajtó-helyreigazítási, választási eljárási vagy közérdekből indított perekkel, de az eljárások elhúzódásával kapcsolatos kifogásokat és a civil szervezetekkel kapcsolatos ügyeket is a fellebbviteli testület ezen kollégiuma tárgyalja…”

GYAKORLATILAG TEHÁT EZZEL A KINEVEZÉSSEL Döbrögi JOGILAG IS MEGTEREMTETTE A JOGI GARANCIÁJÁT AZ ÁLTALA REMÉLT KÖVETKEZŐ HÚSZ – BIZTONSÁGBAN ELTÖLDENDŐ – ESZTENDŐNEK!

Azt tudjuk, hogy a vajda, az általa tulajdonolt qrmány és a vajdabanda, MINDEN LÉPÉSÉT A DÖNTÉSEIK MEGHOZATALÁHOZ SZÜKSÉGES INFORMÁCIÓ BIRTOKÁBAN teszi meg! Így ezt a lépését is!Amiben benne van az is, hogy az uniós júdáspénzek – KIVÁLTKÉPP EZEN LÉPÉS UTÁN – továbbra is „CSAK az ablakban lesznek”!  Igen ám, de ez rájuk nézvést nem jelent egzisztenciális veszélyt! ŐK MÁR MEGTEREMTETTÉK MAGUKNAK EZT A FAJTA BIZTONSÁGUKAT! Csak a Jóisten a megmondhatója, hogy HÁNY SZÁZMILLIÁRD FORINTNYI KÖZPÉNZ ilyen vagy olyan módon való saját zsebbe gyűrésével! Ha pedig Brüsszel nem fizet? – hát nem fizet! MAJD FIZET AKKOR, HA VILÁGOSAN LÁTJA: ITT A vajda MEGKERÜLHETETLEN TÉNYEZŐ!

Csak addig kell kihúznia/kihúzniuk, amíg ez a MEGKERÜLHETETLEN TÉNYEZŐ VILÁGOSSÁ NEM VÁLIK BRÜSSZEL SZÁMÁRA!

Hogy ez MIKOR ÉS MINEK KAPCSÁN FOG KIDERÜLNI? – azt mi csak találgathatjuk! Szerintünk HÁROM TÉNYEZŐ AZ, ami döntő hatású a téma kapcsán. 

1. A „nemmegszorító” intézkedések nyomán keletkező társadalmi feszültségek miatt kirobbanó elégedetlenkedési megmozdulások BÁRMILYEN ESZKÖZZEL VALÓ ELFOJTÁSA, LEVERÉSE MOST AZ ELSŐDLEGES HORDACÉL! Ennek a botrányos kinevezésnek a célja pedig, hogy TÖRVÉNYILEG IS SZENTESÍTSE AZ ESETLEGES – AKÁR VÉRES ELSZÁMOLÁSI/LEVERÉSI – akciókat! Illetve a megmozdulások JOGI ELLEHETETLENÍTÉSE, MEGELŐZŐ JELLEGGEL!

2. A bekövetkező véres leszámolások miatti UTÓLAGOS JOGI FELELŐSSÉGREVONÁS MEGAKADÁLYOZÁSA, ILL. ELLEHETETLENÍTÉSE AZ ARRA PARANCSOT ADÓ, ÉS A PARANCSOT VÉGREHAJTÓVAL SZEMBEN!

3. Ez a harmadik tényező az, ami viszont találgatásokra adhat okot. Ez ugyanis – szerintünk – a vajda politikai – taktikai cselekvési programjának az eredményessége, VAGY EREDMÉNYTELENSÉGE!

Ebben ugyanis benne van az orosz – ukrán (Kelet – Nyugat) háború VÉGKIMENTELÉRE játszó, LÁTSZÓLAG „OROSZBARÁT LELKESEDÉSTŐL” FŰTÖTT, ÁM ELKÖTELEZETT EU – NATO – TAGSÁGBAN REJLŐ, „bármelyik is győz, én a nyertesek oldalán leszek!” – hintapoltikus HAMIS VÁGYÁLMA! Ami természetesen igaz a Kínai – EU/USA/NATO – viszony kapcsán elfoglalt, UGYANCSAK KÉPMUTATÓ ÉS HASZONLESŐ vajdalelkületben is. Aminek a lényege az, hogy Döbrögi felfogása szerint Ő AZ OKOS ÉS ELŐRELÁTÓ BÖLCS POLITIKUS, AKI ÚGY FORMÁLJA A NEMZETKÖZI POLITIKÁT (IS!), HOGY ABBÓL – LEGYEN IS A VÉGE A TÖRTÉNÉSEKNEK BÁRMI – Ő CSAK PROFITÁLHAT! Ám valószínűleg itt tévedett a legnagyobbat! Hiszen ő, aki Mesternek képzeli magát a folyamatban, VALÓJÁBAN CSAK EGY ESZKÖZ A NEMZETKÖZI NAGYMESTEREK KEZÉBEN! AKIK A RÓLA BESZERZETT INFORMÁCIÓIKKAL – ESETLEG PÉNZZEL! – KÉNYSZERÍTIK A NEKIK ÉPPEN HASZNOS CSELEKVÉSEK MEGTÉTELÉRE! AMI PERSZE AZ ELLENÉRDEKELTNEK NEM JÓ! – VISZONT INFORMÁCIÓI VANNAK A „BÖLCS ÉS OKOS” vajda MÁSIK OLDALI „ELKÖTELEZETTSÉGÉRŐL”.

A HELYZET TISZTÁZÓDÁSA UTÁN PEDIG ELDOBJÁK AZ ESZKÖZT! Hogy ez a „helyzet tisztázódása” mikor fog bekövetkezni? – arról nekünk elképzelésünk sincs! Az viszont logikusnak tűnő elképzelésünk lehet, hogy a vajdánk érdeke az, hogy a lehető legtovább húzódjon az ügy! Hiszen neki lételeme a zűrzavar, az abban való ide – oda lubickolás lehetősége!

Ám azzal mindenképpen számolnia kell – és számol is a jelek szerint – hogy vajdaságában HAMAROSAN VÉGE SZAKAD A BOLDOG BÉKEIDŐSZAKNAK! Ezzel a botrányos kinevezéssel pedig CSAK ERRE TUD FELKÉSZÜLNI! Arra alpozva, hogy VALÓJÁBAN NINCS NEKI EGY HATÉKONY POLITIKAI ELLENLÁBASA! CSAK EGY SZERVEZETLEN, ZŰRZAVARBA SÜLLYEDT NÉPPEL SZEMBEN KELL MAJD FELLÉPNIE!

Eddig a pontig akár logikusnak is tekinthető ez a legújabb botrányos kinevezési akciója!

DE MI LESZ AKKOR, HA AZ ÁLTALA KAVART BELSŐ FESZÜLTSÉGEK LECSILLAPÍTÁSÁRA A „SZÖVETSÉGESEI” ÚGY DÖNTENEK, HOGY JOBB LESZ, HA ŐK MAGUK CSAPNAK ITT RENDET?

Nem nehéz elképzelni a „szövetségesei” gondolkodásmódját! Akik – szerintünk! – A PROBLÉMÁ(I)K LEGFŐBB OK(OZÓJ)ÁT TALÁN ÉPPEN AZ Ő SZEMÉLYÉBEN LÁTVA, A RENDCSINÁLÁST PONTOSAN AZ Ő SZEMÉLYÉNEK KIIKTATÁSÁVAL FOGJÁK KEZDENI! Azzal a felkiáltással, hogy „VAN MÁÁÁSIK…! – aki – ami lelkesen vállalja a magyarok élőhelyének gardírozást, a rendcsinálók igényei szerint!

Hát kérem!

ERRE AZ ESETRE EZ A JELENLEGI BOTRÁNYOS KINEVEZÉSSEL KIJELÖLT JOGI MENEKÜLÉSI ÚTVONAL A vajda SZÁMÁRA SEM JELENT MENTSÉGET!

Menekülési útvonal táblák és matricák - TáblaDepo, tábla bolt és webáruház

IGAZ PERSZE, HOGY A MAGYAR NÉP SZÁMÁRA SEM! TALÁN A LEGSZOMORÚBB EBBEN A TÖRTÉNETBEN AZ, HOGY MI – MAGYAROK! – VALÓSZÍNŰLEG OSZTOZNI LESZÜNK KÉNYTELENEK A MAGYARSÁG TÖRTÉNELMÉNEK TALÁN EDDIGI LEGNAGYOBB SZÉLHÁMOSÁNAK – Döbrögi vajdának! – A SORSÁBAN!

EZT A SZÉGYENT PEDIG CSAK EGYETLEN MÓDON TUDJUK/TUDNÁNK ELKERÜLNI!

HA EGY IGEN RÖVID IDŐN BELÜL LÉTREJÖNNE ITT EGY ÚJ, HITELES, ŐSZINTE ÉS MEGBÍZHATÓ, A MAGYAR NÉP ÉS A NEMZET SORSÁT ELSŐDLEGES MÓDON KÉPVISELNI AKARÓ ÉS TUDÓ POLITIKAI ERŐ!

TALÁN MÉG NEM KÉSŐ A LÉTREJÖTTE!

TALÁN…!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com