Amerika feleszmél
1940 január 15 ― 1941 október 28.
(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)
NAPLÓ
Washington, 1941 június 23.
Madisonbe utaztam látogatóim és régi egyetemem, a wisconsini főiskola felavatási ünnepélyére. Az elnöknél és Mrs. Dykstranál laktam.
Az alapítványi ebéd és rádióbeszédem után, visszatérve az elnök lakásába, éppen be akartunk menni a házba, amikor egy fiatalember szaladt felénk a gyepen. Az United Press levelezője volt. Ő közölte velünk az izgalmas hírt, hogy Hitler megtámadta a Szovjetúniót. Mintha bomba csapott volna közénk. Véleményemet akarta hallani. Kifejtettem, hogy a nyugati demokráciák számára ez mennyire előnyös. Kérdésére kijelentettem: meggyőződésem, hogy a Vörös Hadsereg ellenállóereje a világot bámulatba fogja ejteni; még ha Hitler Ukrajna nagy részét birtokba is venné, igazi nehézségei — véleményem szerint — majd csak akkor kezdődnek. Nekünk egyenesen a józan emberi értelem parancsolja, hogy a Szovjetnek minden lehetséges támogatást megadjunk, mivel biztonságunk legnagyobb veszedelme ellen harcolnak, ami nem egyéb, mint Hitler támadósszelleme és sóvárgása a világuralomra. Ez a nyilatkozat bejárta a sajtót, mivel — hogy úgy mondjam — az összes jobb katonai szakértők felfogásának ellentmondott. Kijelentésem mindazonáltal nem hallomásból táplálkozott, hanem a saját tapasztalataimból. A következőkben közreadok néhány tényt és benyomást, amelyek jelentéseimben nem szerepelnek.
Megjegyzések a vörös hadseregről
Oroszországi tartózkodásom idején — 1937-ben és 1938-ban — meglehetősen sokat érintkeztem a Vörös Hadsereg vezetőivel és hallottam tőlük egyet-mást az orosz csapatok felől.
A szovjetkormányzat katonai szempontból is nagyon figyelembe veszi az ifjúságot. Az ifjúság igénybevétele katonai célokra, egyik jellemvonása a rezsimnek. Állandóan a helyi katonai hatóságok ellenőrzése alatt állottak. Mind a lányok, mind pedig a fiúk hatodik életévük elérésekor az úgynevezett „októbrista” szervezetek tagjaivá váltak, melyeket az állam erőteljesen támogatott. Innen más egyesülésekbe léptek: az „ifjú pionírok” (12—16 évig), majd a „konszomolok” egyesületébe (ifjú kommunisták szövetsége, 16—24 évig, körülbelül hasonló a mi cserkészeinkhez).
Charkovban láttam egy tipikus „ifjú pionírklubot” Olyan felszereléssel volt ellátva, mellyel az ifjúság szabadidejében képességeit kifejleszthette. Voltak laboratóriumai, ahol technikusok vezetése mellett dolgozhatott. Láttam, amint miniatűr repülőgép, tank, lokomotív, vasúthálózati stb. modelleket építettek. A katonai hatóságok élénken érdeklődtek e foglalkoztatásuk iránt.
De figyelmük legnagyobb részét a „komszomol”-oknak, a 16—24 évesek szervezetének szentelték. Sokoldalú testi kiképzésben részesültek, katonai fegyelmet tanultak, gyakorolták az éleslövészetet, igen behatóan az ejtőernyőugrást, a siklórepülést, a testgyakorlás minden fajtáját, alkalmuk volt kézügyességek elsajátítására stb. Az egésznek olyan a jellege, mintha a mi ifjúsági szervezeteink az első évektől kezdve előkészítő intézmények lennének az USA hadseregének szolgálatára.
Ilyen kiképzés után 1,500.000 ifjú kerül évenként a zászlók alá. Alkalmam volt, hogy a Vörös-tér katonai parádéin és egyéb látványosságain a haderő egyes fegyvernemeinek mintegy a keresztmetszetét megfigyeljem. Természetesen válogatott csapatok voltak. Ennek ellenére hozzásegített egy bizonyos összbenyomás megalkotásához.
A legénység — a gyalogság
A legénység kivétel nélkül nagyon jó hatást keltett. Különösen a gyalogság tűnt ki, amint a Kreml nézőtribünjei előtt a sokezer főből álló csapatok elvonultak; a csípőkig csupaszon, simára borotvált fejjel, dióbarnára égetett testtel, a legtöbben magasnövésű, erőtől duzzadó emberek, az atléták ütemes lábdobbanásával. Nehéz lett volna bárhol is testileg alkalmasabb csoportot vagy szabatosabban masírozó csapatokat találni, mint ezek, amint zárt alakulatokban, feszes vállakkal, arcvonaluk irányában egyenesen maguk előtt tartott szuronnyal előttünk elvonultak. Azt a benyomást ébresztették, hogy egyszer még nehéz lesz a „senki földjén” keresztülhatolva elkészülni ezekkel a csapatokkal.
A proletár lövészhadosztályok
A Vorosilov marsall előtt tisztelgő katonai egységek között felvonult egy körülbelül 6000 főből álló polgári alakulat is, amelynek tagjai fegyveres századokba osztva, valamennyien különböző, meglehetősen viseltes civilruhát hordtak. Ez előképe volt a szervezett gerillabandáknak, amelyeket a Vörös Hadsereg most igénybe vesz, hogy az úgynevezett „hátsó védekezés” segítségével a németek összekötővonalait szétrombolja, miáltal a szovjet-stratégák meg akarják előzni a villámháborút. Jellemző vonása az is, hogy a Kreml felelős férfiai már 1937-ben előre látták, hogy a német offenzíva lerohanja majd Nyugat-Oroszországot és megtették az előkészületeket arra, hogy ezeket a proletárlövészeket mint a „felperzselt föld” stratégiájának egyik alkotóelemét és mint a polgári védekezés formáját a német vonalak mögött vessék a küzdelembe.
A gépesített egységek
Amennyire észrevehettem, a Vörös Hadsereg gépesített egységei kibírják az összehasonlítást más nagy európai hadseregek gépi felszerelésével. Akkor állítólag 4000 különböző fajtájú és teljesen használható harckocsi fölött rendelkeztek és abból következtetve, amit a nehézipar gyáraiban magam láttam és jól értesült forrásokból merítettem, meggyőződtem róla, hogy a Szovjet a tömegtermelés segítségével a legnagyobb gyorsasággal még több tankot tudna előállítani. Későbbi események igazolták megállapításomat. A Vörös Hadsereg, napján, 1938-ban, 480 harckocsi pihent meg a Vörös-téren, részben óriás nagyok, részben könnyebb fajtájúak, valamennyien ijesztő sebességre képesek, — óránkénti teljesítőképességük 24—65 mérföld. A katonai szakértők szerint a felvonulás igen jól sikerült.
Azt is megjegyezték, hogy a tankok bevonulása a városba és átvonulásuk a Vörös-térre feltűnően kevés forgalmi akadállyal járt és géphibának alig volt nyoma.
Az orosz ifjúság lelkesedése a repülés iránt
A Szovjet repülésügyének megítélésénél figyelembe kell venni az orosz nép rajongását a repülés iránt. Minden szovjetorosz városban, nagyban vagy kicsinyben, van egy úgynevezett „kultúr- és üdülőpark” és mindezek a helyek egyéb szórakoztató alkalmatosságok mellett magas tornyokkal is el vannak látva az ejtőernyőugrás gyakorlására. Ezek a tornyok az összes „pihenőnapokon” (szünet- vagy ünnepnapok) hemzsegtek a gyermekektől és a fiatalságtól, akik valamennyire meg akarták kísérelni az ejtőernyőugrást. Moszkvában állítólag többszázezer fiatalember van (számukat rendesen egymillióra becsülik), akik hivatalos sportjelvényüket úgy szerezték, hogy repülőgépről — 600 méter vagy nagyobb magasságból — ejtőernyővel leereszkedtek. Emlékszem egy szemléltető példára: egy löncs alkalmával, amelyet Litvinov külügyminiszter a diplomáciai testület tagjai részére adott. 18 éves leánya, elragadóan bájos teremtés, lélekszakadva az ebédlőbe rontott és az örömtől túláradó hangon újságolta, hogy harmadik leereszkedése sikerült és így elnyerhette az annyira óhajtott tagságot az ejtőernyősök testületében.
A tisztek és legénység kiképzése
1939-ben jelentette Vorosilov a szovjetkongresszusnak, hogy a Vörös Hadsereg számos új katonai nevelőintézetet létesített a Frunzetől a húszas években alapított katonaiskolák mintájára, úgyhogy most már hatvanhárom kiképzőiskola áll a szárazföldi katonaság rendelkezésére, melyekben tízezernyi középiskolát végzett fiatalembert készítenek elő a tiszti hivatásra. Ez iskolák sikeres elvégzése a hadnagyi rangra képesít. Harminckét repülő-, valamint műszaki iskolában pedig — így folytatta — légügyi szakértőket és repülőszemélyzetet képeznek ki. A magas parancsnoki tisztségekre alkalmasak tizennégy akadémián és katonai egyetemen részesülnek továbbképzésben. Ezeken a főiskolákon esti tanfolyamokat is tartanak 15.000 főnyi magasabb parancsnoki vagy egyéb főtiszti hallgatóság előtt. A stratégiai kérdésekkel foglalkozó szovjetirodalom — mint mondják — nagy tekintélyt vívott ki magának külföldi szakkörökben, különösen Németországban.
Szigorú felvételi vizsgák
Moszkvai katonai szakértők közölték velem abban az időben, hogy a felsőbb katonai iskolákba való felvételi vizsgákat és próbákat az utóbbi években rendkívül megszigorították, komoly tudományos képzettséget követelnek és a válogatás rendkívül alapos. A magasabb tisztikart versenyvizsgák révén a legalkalmasabb és legtehetségesebb várományosok állandóan szűkebbre vont köréből egészítik ki, melyhez az emberanyagot a teljes haderő tartaléka szolgáltatja.
A tisztek és a csapatok erkölcsi színvonala
1937 és 1938-ban a volt cári tisztek száma, akiket más jelöltek hiányában parancsnoki állásokkal bíztak meg a Vörös Hadseregben — rohamosan csökkent. Fiatalabbakkal pótolták őket, olyanokkal, akik elvégezték a Frunze és Vorosilov által alapított számtalan katonai nevelőintézetek egyikét. 1937-ben a Vörös Hadsereg jellemző tiszti típusa olyan ember volt, aki fegyvernemének valamelyik szakiskoláját elvégezte, majd a magasabb parancsnoki állásokra és a vezérkari szolgálatra képesítő katonai főiskolák vagy akadémiák egyikén bizonyos minősítést ért el. Mint kisebb egységek parancsnoka, katonai képességei elsőrangúak voltak. Magasabb állásokra való alkalmasságáról azonban még bizonyosságot kell tennie. Rendesen jómegjelenésű, nagyravágyó, energikus és zúgolódás nélkül visel el olyan fáradalmakat és nélkülözéseket, melyek más hadsereg tisztjének nemigen jutnak osztályrészül.
Az uralkodó hatalom még idejében észrevette és sohasem tévesztette szem elől, hogy kormányzásának sikere végső fokon a hadsereg lojális támogatásától függ. A nép széles rétegei és a kormány szemében semmi sem túlságosan drága, ha arról van szó, hogy a Vörös Hadsereknek áldozzon. Semmilyen fáradságot nem sokalltak, hogy a tisztekben és a legénységben a kormányzat és a haza iránti hűséget istápolják. Állítólag a katonai iskolák tantervének 60%-a katonai ismeretekből, míg 40 százaléka kommunista szaktárgyakból áll.
Beszélték, hogy a tisztogatás után megürült számos magasabb parancsnoki állást túlnyomórészt fiatalabb tisztékkel töltötték be, akik ha nem is rendelkeztek elődeik tapasztalataival, ezt a hiányt a kormányzat iránti hűséggel, odaadással és valószínűleg nagyobb energiával pótolták. Azt is hallottam, hogy ez a változás az egyszerű katonában a biztonság és a bizalom érzését keltette, mivel hozzá közelebb álló, őt jobban megértő tisztek kezében tudta magát és nem a „trockijista árulókéban, akik elnyerték méltó büntetésüket”.
A „morális erő” kérdését vizsgálva, tudnunk kell, hogy az átlagkatona harminc évesnél fiatalabb. Más szavakkal: 1917-ben, a Szovjet születésekor legfeljebb hétéves volt. A legzsengébb ifjúkortól kezdve, minden eszköz felhasználásával gondoskodik a szovjet-kormányzat arról, hogy a gyermekekbe a kommunizmus eszméjét és alaptörvényeit beoltsa és Szovjetoroszország nagyságát és a bolsevizmussal való sorsközösséget gondolkozásuk alapjává tegye.
Többnyire nem gondoljuk meg eléggé, hogy ilyen körülmények között a kommunizmus egyfajta vallásos hitté lesz és hogy a kommunista párt legfőbb alaptörvénye a feltétlen odaadás a pártgondolat és szünetnélküli hűség a választott vezetők iránt. Az akkori körülmények között ez a Sztálin iránti hűséget jelentette. A kormány kétségtelenül tett akkor lépéseket a hadsereg hűségének megszilárdítására. A tiszti fizetéseket, lényegesen emelték. A Szovjet rohamosan bővülő védelmi programja számtalan alkalmat nyújtott a parancsnoki képességek és a felelősségérzet kibontakozására.
Éppen így tekintetbe kell venni azt is, hogy az összes propagandaeszközök, — úgymint a sajtó, a hirdetőoszlopok, a színház, a mozi, az iskolák, a könyvek, a folyóiratok a kormányzat felügyelete alatt állnak és egy célt szolgálnak: ez a cél az odaadás a kormányzat s a kommunizmus iránt, a félelem a külső háborútól, valamint az orosz nacionalizmus ébrentartása és a szeretet „anyácskánk, Oroszország” iránt.
A Vörös Hadseregnek ezidőtájt a japánok felett aratott győzelmei a Hanau-tónál és az Amurnál, megerősítették a katonai erkölcsöket. A Kreml sohasem felejtette el, hogy keleten a szamurájokkal, míg nyugaton a nemzetiszocialistákkal van dolga. Hogy eme kettős arcvonal követelményeinek eleget tegyen, két egymástól teljesen különálló seregtestet alkotott, egyet Európában és egyet Szibériában, melyek mindegyike önellátó és rendeltetésük, hogy a másik mindennemű támogatása nélkül harcolhassanak. Biztosítottak róla, hogy a távolkeleti „Vörös Zászló” sereg négyszázezer főt számlál és két évre elegendő munícióval és élelmiszertartalékkal rendelkezik. Az összes haderő túlnyomó része akkoriban a Szovjet nyugati határának közelében állomásozott. A tisztogatási válság idején nyílt először alkalma a japán hadseregnek, hogy a keleti-orosz sereg erejét „kipróbálja”. Az összeütközés eredménye a tengelyhatalmak számára nem volt nagyon vigasztaló. Akkoriban mondta nekem egy magasrangú japán hivatalnok, hogy a gépesített egységek s a gyalogság ereje és teljesítőképessége mély benyomást keltett és japán katonai körökben tekintélyes mértékben emelte a Vörös Hadsereg hatalmának tiszteletét.
Kevéssel München előtt voltunk akkor és Hitler több százezernyi munkás segítségével, lázasan építette a Westwallt. Abban az időben közölte hivatalosan a szovjetkormány Lengyelországgal, hogy csehszlovákiai német támadás esetén eleget óhajt tenni szövetségesével, Franciaországgal szemben fennálló kötelezettségeinek és harcolni fog a csehszlovák köztársaságért és ez esetben a szerződés feltételeinek megfelelően, a megnemtámadási egyezményt megszűntnek tekinti. Minden újabb válság fokozta Moszkvában a háborús hangulatot és a háború állandóan a „levegőben lógott”. Ezekkel az eseményekkel karöltve tudvalevőleg nagyon gyökeres intézkedéseket foganatosítottak a Szovjetúnió véderejében és harci szervezeteiben. A tisztogatási akciók az egész haderőt megrázták és el kellett viselnie az erősebb központi ellenőrzés érdekében történő újjászervezését. Az ausztriai bevonulás után és a csehszlovák válság miatt újból beosztották a katonai kerületeket. Japánnal a helyzet kiéleződött és kiváltképpen az Amur-menti incidens után igen komollyá vált. A „Vörös Zászló”-sereget a Távolkeleten közigazgatási szempontból két részre osztották. A tüzérhadosztályok létszámát 13.000 főről 18.000-re emelték. München előtt és után a határ sebezhető pontjait lázasan megerősítették, kiterjesztették a megerősített zónákat és betonfedezékeket építettek. A tankok és tankegységek, valamint egyéb gépesített alakulatok számát felemelték.
Ez a hatalmas védelmi terv és a hadsereg megerősítése világosan mutatkoznak ez évek költségvetésének hadi és tengerészetei kiadásaiban. Becslés szerint 1937-ben a hadsereg és a flotta kormányzati kiadásai 23 milliárd rubelre rúgtak. 1938-ban az államháztartási előirányzat a következő évre ez összeg dupláját helyezte kilátásba, tudniillik 40 milliárd rubelt a hadseregre s a tengerészeire és további 25 milliárd rubelt az ipari védekezésre, tőketartalékolásra és egyéb hadicélokra. Az 1939. évben a védelmi költségvetés 82 milliárdnyi összeget igényelt a következő évre és 1940-ben a kormány összesen körülbelül 105 milliárdot követelt a hadsereg, a flotta és a hadiipar számára.
Röviden, e három év alatt átlagosan 8 milliárd dollárt használtak fel évenként háborús célokra, oly összeget, mely túlhaladja a brit szigetek teljes adóbevételeinek összegét és eléri az Egyesült Államok kormányának a szövetségi adókból származó adóbevételeit is.
1938 végén közölte Vorosilov, hogy a páncélkocsik száma 1934-hez viszonyítva a hét és félszeresére emelkedett; a harckocsik pedig megháromszorozódtak. A légelhárító- és tankelhárítóágyúk száma rohamosabban szaporodott, mint bármelyik más fegyverfajta, úgyszintén a tanktüzérség is. A vegyiharcra kiképzett csapatok megduplázódtak. Nyilvánosan közhírré tették, hogy a légelhárítás hordképessége kétszerese a réginek. Ugyancsak nyilvánosan közölte Vorosilov, hogy a vadászgépek megháromszorozódtak. A fényszóró és géperejű szállító-osztagokat, valamint egyéb fegyvernemeket is mennyiségileg és minőségileg teljesen újjászervezték. A bombázógépek rakományának bombatere a háromszorosára nőtt. A pártkongresszushoz intézett egyik jelentésében szerepel az a csodálatos megállapítás, hogy a vadászgépek sebessége óránként 500—1000 km, míg elérhető magasságuk 14—15.000 m körül mozog.*
———
* Jellemző, hogy akkoriban sokan akadtak Moszkvában, akik ezeket a bejelentéseket egy kézlegyintéssel elintézték. A Beaverbrook- és Harrimann-féle misszió azóta nyilvánosságra hozott jelentései azonban igazolni látszanak azt, hogy Vorosilov egyáltalán nem túlzott.*
A szovjetvezetők nemcsak a technikáját ismerték fel világosan Hitler és Mussolini támadó taktikájának, hanem tulajdonképpeni céljait is. 1937 és 1938 ugyanaz volt Szovjetoroszország számára, ami az Egyesült Államoknak a katonai készülődés terén 1940 és 1941. Csehszlovákiát akkor hasonló viszony fűzte Oroszországhoz, mint Nagybritanniát ma mihozzánk. A csehszlovák erődítmények eleste után, mikor Franciaország Hitler parancsára szövetségesének a müncheni konferencián való részvételét megtagadta, Oroszország minden reményét elvesztette, hogy mások közreműködésével megvédheti magát. Ezért hagyták jóvá az óriási összegeket és készítettek még szélesebb körű új terveket tank-, repülőgép- és hadianyaggyárak alapítására és megnagyobbítására, nemcsak a Don-medence, hanem a távoli belső országrészek számára is.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!