„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnuszuk kifütyülése

„Tudod, jól hallottuk. Mielőtt elhagytam a csapatkört, azt gondoltam, ez hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben. Ezért is figyeltünk fel rá, és ez nem normális.
Már előtte is tudtam, milyen a magyarok hozzáállása hozzánk, az ukránokhoz, hogyan támogatják az oroszokat, magát Oroszországot, milyen kapcsolatuk van velük. Éppen ezért tudtuk, hogy erre számíthatunk, számunkra pedig alapvetően fontos volt, hogy ne veszítsünk a harci kedvünkből, ne veszítsünk párharcokat. Ez sikerült is
– idézi az oldal Zabarnijt.
A beszélgetés során Andrea Malderát is megdicsérte a középhátvéd, aki tökéletesen tüzelte fel a csapatot erre a mérkőzésre. Az ukránoknak fontos volt ez a kezdés, mert az olasz szakember először ült kispadon tétmeccsen, korábban két felkészülési találkozón irányította csak a csapatát.
A portál felidézte azt is, hogy Zabarnij korábban Kerkez Milossal együtt játszott a Bournemouth-ban. Nem csak a balhátvédet dicsérte meg viszont, hanem az egész magyar válogatottat.
„Igen, persze, jó látni azokat a játékosokat, akikkel együtt játszottam. Magyarországnak jó játékosai vannak, és természetesen az ember a legjobbak ellen, egy jó csapat ellen akar igazán jól játszani. Ezért nyertünk ma.”
Szóba került a mérkőzés végén kialakult csetepaté is, amelyről Zabarnij ugyanazt mondta, mint Szoboszlai Dominik, vagyis ez időnként benne van a fociban. Az ukránok legközelebb Georgiával játszanak, míg a magyarokra Észak-Írország vár. (24.hu)
Bal-Rad komm:
„…Már előtte is tudtam, milyen a magyarok hozzáállása hozzánk, az ukránokhoz…”
Nos hát: a balrad.hu hírblog adminjaként KIKÉREM A TISZTESSÉGES MAGYAR EMBEREK NEVÉBEN EZT A DEHONESZTÁLÓ MEGJEGYZÉST! AMELY AZT SUGALLJA, HOGY MI – MAGYAROK! – TÖBBSÉGÜNKBEN EGYENLŐSÉGJELET TESZÜNK A „Z” – bohóc által gardírozott kijevi cionnáci rezsim, ÉS AZ ÁLTALUK LEURALT UKRÁN NÉP KÖZÉ!
Bááár… – TALÁN – NÉMI RÉSZIGAZSÁGOT TARTALMAZ ZABARNIJ MEGJEGYZÉSE! Amelyhez jómagam csak annyit füznék hozzá, hogy az általa JOGGAL KRITIZÁLT „MAGYAR” SZURKOLÓK LEGFELJEBB CSAK ANNYIBAN VETHETŐK ÖSSZE A TÖBBSÉGI MAGYARSÁGGAL, MINT AZ ÁLTALAM CSAK A kijevi cionnáci rezsimként emlegetett polyhykay bűnbanda az UKRÁN NÉPPEL!

– Rossi –
„Van egy olyan mondás, valószínűleg igaz is, hogy Napóleon a tábornokait nem a stratégiai tudásuk alapján választotta ki, hanem aszerint, hogy mennyire szerencsések. Ha már két éve sújt minket a balszerencse és a pechsorozat, akkor úgy gondolom, hogy valakinek döntést kellene hoznia ez ügyben”
Ne-ne , maradj maradjatok , végre valami ÁLLANDÓSÁG is van.
Manapság ritka.