„HAMAROSAN ELKEZDÖDIK A NAGY FUTBALLCIRKUSZ” bővebben

"/>

HAMAROSAN ELKEZDÖDIK A NAGY FUTBALLCIRKUSZ

MÉG „ERŐS” KÉT NAPOT KELL ADDIG KIBÍRNUNK, ÉS JÚNUS 11 – ÉN ESTE 21 ÓRAKOR (Kei – szerint) MEXICOVÁROSBAN A MEXICO – DÉL-AFRIKA ŐSSZECSPÁSSAL VESZI KEZDETÉT AZ IDÉN IMMÁRON 23. ALKALOMMAL MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ FUTBALL VB,  AMELYET EZÚTTAL HÁROM ORSZÁG: KANADA. AZ USA, ÉS MEXICO KÖZÖSEN SZERVEZTEK MEG!

https://index.hu/sport/futball/2026/vb/helyszinek/

1930-ban rendezték az elsőt, az idei vb pedig már a 23. lesz. A második világháború miatt 1942-ben és 1946-ban elmaradt a torna, azóta viszont négyévente futballünneppé válik a világ.  A magyar válogatott két ezüstéremmel büszkélkedhet, ugyanakkor a nemzeti csapatunk pontosan negyven éve, 1986-ban szerepelt legutóbb világbajnokságon. (Bár, ha azt a 40 esztendeje  a velünk megtörtént csúfságot A NEVÉN MERNÉ NEVEZNI A MGYAR KÖZBESZÉD…  – talán kevésbé fájna.)

NODE HAGYJUK A MÚLTAT, HISZEN NYAKUNKON AZ ÚJABB – A 23. FUTBALL VB.

AMELYEN A HÍREK SZERINT LESZNEK MAJD MEGSZAVAZVA  „PUSKÁS GÓLOK” IS!

AZ USA VÁLOGATOTTJA MÁRIS JAVASOL EGYET! MÉGPEDIG AZ AMERKAI ROBINSON GÓLJÁT, AMIT A NÉMETEKNEK RÚGOTT TEGNAP, EGY ELŐKÉSZÜLŐS MECCSEN!

IGAZ – SZERINTÜK EZ A GÓL – TÖRTÉNELMÜK LEGSZEBB GÓLJA!

@mbappenjk0 The best goal in this USA history😮‍💨 #edit #famous #viral #fyp #footballtiktok #usa #robinson #puskas ♬ оригинальный звук – MPE™

Kérem, anyagilag támogass a a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható  PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

H a tetszik ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőség van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is TUDSZ SEGÍTENI!

“HAMAROSAN ELKEZDÖDIK A NAGY FUTBALLCIRKUSZ” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Kéne csinálni egy NFL szezont USA Mexikó Kuba Guetemala szervezésben.

    A super bowl lehetne Venezuelában. Úgy érezhetnék magukat mint az iráni válogatott a foci VB – n.
    Ecclestone-t is kinyírta az amerikai maffia pedig ott a CART széria , most a Forma 1 is a kezükben van , az európai focit meg ugatják csak.

    Mindenre rá kell tenyerelni , bicnic , show , a többi nem számít.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com