„„Kínos helyzet”” bővebben

"/>

„Kínos helyzet”

Az új magyar kormány se intézkedik a büntetőeljárás elől bujkáló lengyel politikusok menedékjogának megvonásáról

A lengyel sajtó szerint aligha valószínű, hogy a két volt kormánytag a közeljövőben lengyel bíróság elé állna.

Egyiküknek még a holléte sem biztos.

Ugyanúgy nem válaszolnak, mint az Orbán-kormány idején – mondta a Gazeta Wyborczának név nélkül egy külügyminisztériumi illetékes. Ez „kínos helyzet”, Magyar Péter miniszterelnök nem ezt ígérte.

A súlyos gazdasági bűncselekményekkel vádolt Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettes 2024 végén kapott menedékjogot Magyarországon, amit a lengyel kormány azonnal barátságtalan lépésnek minősített egy szövetséges ország részéről.

Romanowski azonban még állást is kapott az Alapjogokért Központban, ahol vagyonbevallása szerint 17,5 millió forintot keresett. Kiadták ugyan ellene az európai elfogatóparancsot, de ez a menedékjog miatt itt nem volt végrehajtható.

Közben csatlakozott Romanowskihoz volt főnöke, Zbigniew Ziobro korábbi (2015–2023) miniszter is, akinek letartóztatásához a lengyel parlament hozzájárult, de ő megszökött.

Az új magyar kormány hivatalba lépése előtt mindketten eltűntek Budapestről, miután Magyar Péter még miniszterelnök-jelöltként közölte: bűnözők ne számítsanak Magyarországon menedékre. Világossá tette, hogy kiutasítják őket.

Ziobro pillanatok alatt az Egyesült Államokban bukkant fel, ahol a hírek szerint Donald Trump elnök személyes intézkedésére kapott vízumot egy jobboldali TV-csatorna munkatársaként, bár soha nem volt újságíró.

Romanowski hollétéről csak találgatások vannak. „Nem könnyítem meg a Tusk-kormány dolgát, és sem az új címemet, sem a tervemet nem árulom el” – mondta egy videoüzenetben, arra is utalva, hogy menedékjogának megvonásáról amúgy sem a magyar kormány dönthet, hanem egy bíróság. Legutóbb egyébként állítólag Szerbiában és Horvátországban látták a volt politikust.

A lengyel Igazságügyi Minisztérium, amelyhez ott az ügyészség is tartozik, a magyar választások után azonnal kérte a szökevények kiadatását. De a vasárnapi újságcikk szerint erre az új magyar kormány megalakulása után bő három héttel ugyanúgy nincs válasz, mint Orbánék idején. Pedig ha a Belügyminisztérium szabálytalanságra hivatkozva utasítaná az illetékes hivatalt a menedékjog törlésére, akkor erről értesítenék az EU-t, és érvénytelenítenék az úgynevezett genfi útlevelet, amellyel Romanowski utazik, és az európai elfogatóparancs alapján elfoghatnák, bár az éppen Szerbiában nem érvényes. Kétségtelen, hogy ez ellen bíróságnál fellebbezhet.

Ziobronál más a helyzet: ott már ki se tudták adni az európai elfogatóparancsot, mert a magyar menedéket előbb megkapta, vagyis jogilag szabad ember, hiába van ellene vaskos vádirat. Így a kiadatást kérni se tudják az Egyesült Államoktól, bár amúgy is csekély az esély, hogy onnan kiadnák azt, akit az elnök patronál.

Vagyis kevéssé valószínű, hogy a két politikus a közeljövőben lengyel bíróság elé álljon. Azt azonban a varsói Külügyminisztériumban ennek ellenére nem értik, hogy magyar partnerük miért nem válaszol a kérésükre, és miért nem teljesíti Magyar Péter miniszterelnök ígéretét.                                  (hvg)

A balrad.hu kommentje a KUNYERÁLÁS után!

Kérem, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható  PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra  kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter  2747 Törtel,  Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a  „Köszönjük” – rovatban tájékoztatjuk!  balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De minimum LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudod támogatni!

Bal-Rad komm: Varsóban „…nem értik, hogy magyar partnerük miért nem válaszol a kérésükre, és miért nem teljesíti Magyar Péter miniszterelnök ígéretét…”

-Mi pedig az nem értjük, hogy a mi varsói barátaink mit nem értenek? Hiszen azt tudniuk kellene, hogy a youdapesti rendszerváltás LEGFŐBB EREDMÉNYE AZ, HOGY A NER – TÁRSAZÁST FELVÁLTOTTA A HONI POLYTHYKAY ELYTH KÖRÉBEN AZ ELFTÁRSAZÁS!

Az pedig, hogy ÁTMENETILEG SZÜNETEL Döbögisztán és helyette NEKILÁTTAK MAGYARISZTÁN KIÉPÍTÉSÉHEZ, A LÉNYEGEN EGYÁLTALÁN NEM VÁLTOZTAT: ITT A BŰNÖZŐK TOVÁBBRA IS MEGBECSÜLT SZEMÉLYEK LESZNEK!

Osztánn JAÚNAPOT!

“„Kínos helyzet”” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Több mint csúsztatás!
    Ha jól emlékszem, az első lengyel közös interjújában, – Donald Truskkal, – is említette Péter, hogy mire beiktatták, elhagyták Magyarországot, tudva, hogy nem apanazsolja őket a Tisza kormány.
    Miért nekünk kellene felderíteni, hol vannak?!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com