G. DONCAROV

(idézet: A bolsevik párt a mezőgazdaság kollektivizálásáért – Szikra )

A leninizmus úgy tekinti a parasztkérdést, mint a proletárforradalom és a proletárdiktatúra általános kérdésének egy részét. Lenin és Sztálin műveikben mélyrehatóan és teoretikusan dolgozták ki a parasztkérdést. Ezen a szilárd elméleti alapon épül fel a Bolsevik Párt parasztpolitikája.

A leninizmus megmutatta a parasztkérdésben, mint a proletariátus szövetségének kérdésében, a hatalomért és a szocializmus építéséért vívott harcban, a megoldás egyetlen helyes útját.

A Szovjetunió szocialista építésének egész története ragyogó példája a munkásosztály és a dolgozó parasztság szoros politikai és gazdasági együttműködésének abban a közös harcban, melyet a Bolsevik Párt vezetésével a szocializmus győzelméért vívnak. Országunk parasztsága a világ legforradalmibb proletariátusa — az orosz munkásosztály vezetésével három forradalom iskoláját járta ki. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom eredményeképpen földet és békét kapott, a szocializmus győzelméért vívott harcban a proletariátus szövetségese volt. Sztálin elvtárs rámutatott, hogy „… a szovjet parasztság, amely megszokta, hogy a proletariátussal való politikai barátságot és politikai együttműködést megbecsülje, amely szabadságát ennek a barátságnak és ennek az együttműködésnek köszönheti — feltétlenül rendkívül hálás talaj a proletariátussal való gazdasági együttműködésre”.* Sztálin. A leninizmus kérdései. Szikra 1950. 58. old. *

Lenin nem egyszer mutatott rá arra, hogy miután a proletariátus megszerezte a hatalmat, a szocialista forradalom legnehezebb és legbonyolultabb feladata szocialista alapon, gyökeresen átalakítani a mezőgazdaságot, a milliónyi egyéni parasztgazdaságot a szocializmus útjára terelni.

Miben állt a proletárdiktatúra e történelmi feladatának nehézsége és bonyolultsága?

A kisparaszti gazdaság a termelési eszközök magántulajdonára támaszkodik és így, alapjait tekintve egytípusú a kapitalista gazdasággal. Ezért, ahogy Lenin mondta „… a kisüzem szüntelenül, minden nap minden órájában, elemi erővel és tömegméretekben szüli a kapitalizmust és burzsoáziát”.** Ugyanott, 41. old. * A kisparaszti falu szilárdabb gazdasági bázist nyújtott a kapitalizmus mint a kommunizmus számára.

A paraszt, természeténél fogva, egyidejűleg volt dolgozó és tulajdonos is. A tulajdonos paraszt öntudatának kapitalista tendenciája egy bizonyos ideig győzedelmeskedett a dolgozó paraszt szocialista tendenciája felett. Lenin ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy „… a kisföldműves átalakításához egész gondolkodásmódjának és szokásainak formálásához nemzedékekre van szükség. A kisföldműves tekintetében ezt a kérdést megoldani, egész gondolkodásmódját, hogy úgy mondjam, egészségessé tenni, csak az anyagi alap, a technika, a traktorok és gépek tömeges alkalmazása a mezőgazdaságban, a nagy méretekben történő villamosítás képes.”*** Lenin Művei. XXVI. köt. 239. old. (oroszul). *

Az iparilag elmaradt Oroszországban győzedelmeskedő proletárforradalom nem tudta egyszerre megteremteni a mezőgazdaságnak szükséges anyagi bázist — a traktorokat és egyéb mezőgazdasági gépeket — melyeknek alkalmazása szemléltetően bizonyította volna be az egyénileg gazdálkodó parasztnak a nagyüzemi szocialista mezőgazdaság fölényét.

Óriási munka elvégzése állt előttünk: olyan hatalmas szocialista ipart teremteni, mely a mezőgazdaság szocialista átalakításának legfőbb mozgatóereje lehet.

Meg kellett teremteni a kulákság felszámolásához szükséges feltételeket. Enélkül nem lehetett volna megvalósítani a mezőgazdaság szocialista átalakítását.

A Szovjethatalom olyan országot kapott örökségül a cárizmustól, amelyben a lakosság zömének, de elsősorban a parasztságnak kultúrszínvonala rendkívül alacsony volt. Ez a tény szintén erősen akadályozta a falu szocialista átalakítását.

Ezek voltak azok a legkomolyabb nehézségek, melyek a kisparaszti falu szocialista átalakításának útjában álltak.

Lenin, amikor figyelmeztetett bennünket azokra a nehézségekre, melyek a szocialista társadalom felépítésének feladatában előttünk állnak, rámutatott egyúttal arra is, hogy ezt a feladatot mindenképpen meg fogjuk oldani és a szocializmus győzedelmeskedni fog országunkban. A Szovjet Köztársaságnak, mondta Lenin, rendelkezésére áll minden, ami a teljes szocialista társadalom felépítéséhez szükséges. Lenin 1922 novemberében, a moszkvai tanács plénumán mondott beszédében kijelentette, hogy „… bármennyire nehéz, bármennyire új is ez a feladat előbbi feladatunkhoz képest és bármennyi nehézséget okoz is nekünk, mi együttesen, nem holnap, hanem néhány éven belül, mindenképpen megoldjuk ezt a feladatot úgy, hogy a NEP Oroszországából Szocialista Oroszország lesz”.* Lenin Művei. XXVII. köt. 366. old. (oroszul). *

Lenin, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után meghatározta a Párt és a szovjet állam feladatait, beszédeiben és cikkeiben kifejtette, hogy az egyéni kisparaszti gazdaságokat feltétlenül át kell állítani a föld közös megművelésének útjára.

A petrográdi kormányzóság mezőgazdasági munkásainak I. kongresszusán 1919 márciusában, Lenin azt mondta, hogy ha mezőgazdaságunk alapja a régi kisgazdaság marad, akkor továbbra is elkerülhetetlen a parasztság túlnyomó többségének nyomora és a javak továbbra is a falusi gazdagok maroknyi csoportjának kezében összpontosulnak.

„Ezért a mi feladatunk most az, hogy áttérjünk a föld közös megművelésére, a nagyüzemi közös gazdálkodásra”* Lenin Művei. XXIV. köt. 43. old. (oroszul). * — mondotta Vlagyimir Iljics. Beszédét annak a szilárd meggyőződésének kifejezésével végezte be, hogy „… sikerül leraknunk a valóban szocialista földművelés alapját.”** Ugyanott, 44. old. *

Vlagyimir Iljics számolt azzal, hogy az események menete megmutatja és bebizonyítja a parasztságnak, hogy számára csak a Szovjethatalom hozhat segítséget. A Szovjethatalom politikájának pedig az a célja, hogy a kistermelő parasztgazdaságokat fokozatosan átállítsa a közös földművelésre.

A kisparaszti gazdaságok átvezetése a kollektivizálás útjára megfelelt mind a szocialista építés érdekeinek, mind pedig a parasztság milliós tömege egyéni érdekeinek. Ezért volt a mezőgazdaság szocialista alapokra helyezésére irányuló bolsevik politika időszerű és reális, s ez biztosította a történelmi feladat sikeres megoldását.

Lenin nem szorítkozott arra, hogy csak felvesse a kérdést a dolgozó parasztságnak a szocialista építésbe való bevonásáról. Megmutatta e feladat megoldásának gyakorlati útját is. A marxizmus történetében elsőként dolgozott ki elméleti tervet és gyakorlati intézkedéseket, hogyan vezethetjük át a kisparaszti gazdaságokat a szocializmus útjára.

Lenin szövetkezeti terve megmutatta, hogyan kell a parasztság millióit bekapcsolni a szocializmus építésébe és ez újabb lépést jelentett azon lenini elmélet fejlődésében, mely szerint a szocializmus győzhet egy országban is. Lenin azt tanította, hogy a szocialista társadalom Szovjetoroszországbeli felépítése általános kérdésének egyik alkotórésze az áttérés a kis árutermelő paraszti gazdaságokról az artelszerű, kollektív mezőgazdasági termelésre. Vlagyimir Iljics rámutatott „… ha a régi, szegény, nyomorúságos parasztgazdaság megmaradna olyannak, amilyen régebben volt, akkor szó sem lehetne a szocialista társadalom semmiféle tartós építéséről”.* Lenin. Válogatott művek. 2 köt. Szikra 1949 637. old. *

Lenin 1917 nyarán, a parasztküldöttek I. összoroszországi kongresszusán tartott beszédében ezt mondta: „Ha továbbra is, a régi módon kis gazdaságokban fogunk ülni, még ha szabad földön, szabad polgárok is leszünk, elkerülhetetlen pusztulás fenyeget bennünket.”** Lenin Művei. 4. kiad. 24. köt. 465. old. (oroszul). *

Lenin már jóval a „Szövetkezetekről” című cikkének megírása előtt többízben hangsúlyozta, hogy a szövetkezetek milyen óriási jelentőségűek a Szovjetállam viszonyai között. Ebben a cikkben szilárdan megalapozta a szocializmus építésének ezt a lángeszű tervét, hogy a parasztokat a szövetkezeten keresztül kell bevonni a szocialista építésbe.

1918 végén, 1919 elején Lenin megírta „Kis kép, nagy kérdések tisztázására” című cikkét, melyben különös figyelmet fordított arra, hogyan használja fel a proletárdiktatúra a szövetkezeteket szocialista feladatok megvalósítására. Lenin kíméletlenül gúnyolta azokat, akik megvetéssel beszéltek a szövetkezetekről és „akik rendkívüli fontoskodással és ugyanolyan rendkívüli ostobasággal …” kijelentették, hogy a már meglévő kereskedelmi szövetkezetek nem használhatók fel a kommunista építésnél.

Lenin rámutatott, hogy az ilyen nézetek jelentik a kommunizmus feladatainak legveszélyesebb elferdítését és csak hatalmas kárt okoznak a Szovjethatalomnak. Abból a tényből, írta Lenin, hogy a szövetkezet vitathatatlanul a burzsoá társadalom apparátusa, még nem lehet levonni azt a következtetést, hogy a szövetkezeteket lehetetlen a kommunista építés feladatainak megoldására felhasználni. Éppen abban áll a kommunista társadalom felépítésének nehézsége, írta Vlagyimir Iljics, hogy olyan anyagokból kell építeni a kommunizmust (és ez teljesen elkerülhetetlen), melyeket a kapitalizmus és a kapitalizmus körülményei között nevelkedett emberek teremtettek meg.

1921 áprilisában írja meg Lenin ismert brosúráját: „A terményadóról.” Ebben ismét felveti a kérdést a szövetkezetekről. Rámutat e brosúrában arra, hogy a szövetkezet mint a kereskedelem formája is nagy szerepet hivatott játszani, mert „… megkönnyíti a lakosság millióinak és később az egész lakosságnak egyesülését, megszervezését, ez pedig óriási előny az államkapitalizmusból a szocializmusba való további átmenet szempontjából”.* Lenin. Válogatott művek. 2. köt. Szikra 1949. 855—856. old. *

A szövetkezeteknek a szocialista építésben betöltött szerepét és jelentőségét legteljesebben „A szövetkezetekről” (1923) című cikkében világítja meg Lenin. A lenini szövetkezeti terv a Nagy Októberi Szocialista Forradalom politikai és gazdasági eredményeinek szilárd alapjaira támaszkodott. Ez a terv abból indult ki, hogy országunk munkásosztálya megdöntötte a kizsákmányolókat, megteremtette saját diktatúráját, elfoglalta a gazdasági élet parancsnoki magaslatait és szoros kapcsolatot létesített a dolgozó parasztsággal. „Valóban — írta Vlagyimir Iljics — minden nagyüzemi termelőeszköz az állam hatalmában van, az államhatalom a proletariátus kezében, e proletariátus szövetségben a sokmillió kis- és törpeparaszttal, a proletariátus vezetőszerepe a parasztság irányában biztosítva stb. — hát ez nem minden, ami kell ahhoz, hogy a szövetkezetekből egyesegyedül a szövetkezetekből, amelyeket azelőtt, mint szatócskodást kezeltünk — s amelyeket most, az új gazdasági politika idején, bizonyos tekintetben jogosan kezelhetünk ugyanúgy, vajon ez nem minden-e, ami a teljes szocialista társadalom felépítéséhez szükséges? Ez még nem a szocialista társadalom felépítése, de ez minden, ami e felépítéshez szükséges és elegendő.”* Ugyanott, 999. old. *

Lenin Oroszországnak olyan szövetkezetesítéséről beszélt, melyben ténylegesen a lakosság széles tömegei vennének részt. Ehhez, tanította Vlagyimir Iljics, egész történelmi korszak szükséges, melyen a legjobb esetben is csak egy-két évtized folyamán juthatunk túl. Ennyi idő kell ahhoz, hogy a parasztság megtegye az utat a legalacsonyabb formájú — beszerző és értékesítő szövetkezetektől, azok legmagasabb formájáig — a nagyüzemi társas termelő szövetkezetig. Ez az idő szükséges volt még ahhoz is, hogy megteremtsük a modern nagyipart, azt az anyagi alapot, melyen a mezőgazdaságot sikeresen szocialista módra rendezhetjük be.

A szövetkezeteken keresztül a szocializmus felé — ez volt a lenini terv a többmilliós paraszttömegeknek a szocializmus építésébe való bevonására. A szövetkezetekben Lenin a kis egyéni gazdaságról a nagyüzemi társas gazdálkodásra való áttérésnek a parasztok milliói számára hozzáférhető és érthető útját látja. „Lenin rámutatott arra, milyen úton kell országunkban a mezőgazdaság fejlődésének haladnia: a parasztságot a szövetkezeteken keresztül be kell vonni a szocialista építésbe, a mezőgazdaságba fokozatosan be kell vezetni a kollektivizmus elveit, először a mezőgazdasági termékek értékesítése terén, azután pedig a mezőgazdasági termékek termelése terén. Lenin rámutatott arra, hogy amikor van proletárdiktatúra és fennáll a munkásosztály és parasztság szövetsége, melyben szilárdan a proletariátusé a vezetőszerep, és amikor van szocialista ipar — akkor a helyesen szervezett és a parasztság millióit felölelő termelőszövetkezet az az eszköz, melynek segítségével országunkban fel lehet építeni a teljes szocialista társadalmat.”* A SzK(b)P története. Szikra 1950. 316—317. old. *

Lenin szövetkezeti terve program volt a Párt és a Szovjetállam tevékenysége számára azon feladat megoldására, mely a szocialista építés egyik legnehezebb feladata volt, miután a proletariátus magához ragadta a hatalmat. Lenin szövetkezeti tervében megmutatta azt az utat, melyen a parasztság áttérhetett az egyéni gazdálkodásról a nagyüzemi, artelszerű, kollektív mezőgazdaságra.

Sztálin elvtárs a leninizmus ellenségei elleni harcban nemcsak megvédelmezte a lenini szövetkezeti tervet, hanem minden irányban ki is fejlesztette azt a szocialista építés további szakaszaiban és megteremtette a kollektivizálás hiánytalan elméletét. Sztálin elvtárs erős fegyvert adott a Párt kezébe ahhoz, hogy sikeresen oldja meg a mezőgazdaság szocialista alapokon való gyökeres átszervezésének feladatát.

*

1917 októberében a proletariátus a Bolsevik Párt vezetésével, szövetségben a szegényparasztsággal, legyőzte a kapitalizmust politikailag és megteremtette a proletariátus diktatúráját.

Az Októberi Forradalom győzelme után új feladat várt Pártunkra: végezni a kapitalizmussal gazdaságilag is. Meg kellett szervezni a szocialista gazdaság építését. Ez volt a győztes proletárdiktatúra feladata. Amint a proletariátus megszerezte a hatalmat, a Bolsevik Párt és a Szovjetállam egész gyakorlati tevékenységét azonnal alárendelte e legfőbb feladat megvalósításának.

A Szovjethatalom törvényhozó tevékenysége alapján a kapitalisták és földbirtokosok tulajdonát rövid idő alatt kisajátították. A föld, az üzemek, a gyárak, a bankok, a közlekedés a nép tulajdonába ment át. Ezek az intézkedések a szocialista gazdaság elkövetkezendő építésének alapjai voltak. Előttünk — a szocialista gazdaság megteremtésének hatalmas munkája.

A fehérgárdisták és a külföldi intervenciósok szétverése után a Szovjetállam a szétrombolt népgazdaság, az éhség és nyomor rendkívül súlyos körülményei között látott hozzá a békés építéshez. 1920-ban mezőgazdaságunk termelése a háborúelőttinek mindössze 50 százaléka volt. Még rosszabb volt a helyzet az ipar terén. A nagyipari termelés ebben az időben a háborúelőttinek csaknem egyhetedére csökkent.

Ilyen körülmények között a Pártnak új irányvonalat kellett kidolgoznia az ország gazdasági életének minden kérdésére vonatkozóan.

A Bolsevik Párt X. kongresszusa rendkívül fontos határozatot hozott arra vonatkozóan, hogy a kötelező gabonabeszolgáltatásról át kell térni a terményadóra, át kell térni az új gazdasági politikára.

„Lenin azt tartotta, hogy az áruforgalom némi szabadsága gazdaságilag érdekeltté fogja tenni a parasztot, fokozza majd munkájának termelékenységét és a mezőgazdaság gyors fellendülésére vezet; hogy ezen az alapon helyre fog állni az állami ipar és ki fog szorulni a magántőke; hogy majd miután kellő mennyiségű erőt és anyagi eszközt halmoztunk fel, hatalmas ipart lehet teremteni, amely a szocializmus gazdasági alapja, s aztán erélyes támadásba lehet átmenni, hogy az országban a kapitalizmus maradványait megsemmisítsük.”* A SzK(b)P története. Szikra 1950. 310. old. *

Bölcs és messzelátó politika volt ez, mely számolt azzal, hogy országunkban a szocializmus végül is teljes győzelmet arat.

Mindenekelőtt újjá kellett teremteni a mezőgazdaságot, fokozni kellett a gabonatermelést és az ipar fellendítéséhez szükséges ipari növények termelését. Ebben az időszakban a Párt felvetette az állami és szövetkezeti kereskedelem megszervezésének kérdését. Ez a kereskedelem igen fontos eszköz a Szovjetállam kezében a város és falu közötti áruforgalom kibővítésére, a munkások és parasztok gazdasági szövetségének megerősítésére, a mezőgazdaság és az ipar fellendítésére.

A Bolsevik Párt utasításaiból és határozataiból kiindulva a szovjet kormány évről-évre fokozottabb támogatásban részesítette a falut, növelte a parasztságnak nyújtott olcsó állami hitelt. Így például az 1924. és 1925. években a Szovjetállam körülbelül 290 millió rubel hitelt folyósított a szegényparasztságnak, míg ugyanakkor ipari jellegű építkezési beruházásokra 385 millió rubelt fordítottak.

A mezőgazdasági termelés az 1924—25-ös gazdasági évben már elérte a háborúelőtti színvonal 87 százalékát. A nagyipar 1925-ben a háborúelőtti termelésnek körülbelül 75 százalékát adta. Ilyenformán népgazdaságunk helyreállítása befejezéséhez közeledett és a Párt előtt felvetődött az a kérdés, milyenek az ország további fejlődésének perspektívái, mi a szocializmus sorsa a Szovjetunióban. „A helyreállítási időszak végén — mutatott rá Sztálin elvtárs — ezek a kérdések már nem mint elméleti kérdések, hanem mint a gyakorlat kérdései, mint a mindennapi gazdasági építés kérdései merültek fel a párt előtt.”* Ugyanott, 329. old. *

A lenini-sztálini Központi Bizottság által vezetett Bolsevik Párt felfegyverezte a szovjet népet a szocializmus győzelméért vívott harc pontos tervével és megmutatta, hogy minden szükséges előfeltételünk megvan ahhoz, hogy felépítsük a Szovjetunióban a teljes szocialista társadalmat.

A szocialista gazdaság építésének legfontosabb, legdöntőbb szakasza az ország iparosítása volt.

A XIV. pártkongresszuson Sztálin elvtárs zseniálisan megalapozta agrárországunk ipari országgá változtatásának tervét. Rámutatott arra, hogy a Párt központi feladata a harc a szocialista iparosításért és, hogy csakis e feladat megoldása biztosíthatja a Szovjetállam gazdasági önállóságát, ez erősítheti meg védelmi képességét és csak ez képes megteremteni a feltételeket az egész népgazdaság és ezen belül a mezőgazdaság szocialista átalakítására. A Párt vezérvonala, mely az ország szocialista iparosítására irányult, minden szükséges feltételt biztosított ahhoz, hogy felépítsük a Szovjetunióban a teljes szocialista társadalmat.

Lenin és Sztálin munkáikban rámutattak arra, milyen óriási jelentősége van az ország iparosításának a szocializmus győzelme szempontjából. Lenin azt tanította, hogy a Szovjetunióban a szocializmus sorsa egészében és azon belül a mezőgazdaság szocialista átalakítása szorosan összefügg az élenjáró technikán alapuló nagyipar megteremtésének feladatával.

Vlagyimir Iljics többször is hangoztatta, mennyire fontos a parasztgazdaság fellendülése a nagyipar helyreállítása és egy hatalmas szocialista ipar megteremtése szempontjából, rámutatott arra, hogy a szocialista ipar a szocializmus győzelmének egyetlen bázisa országunkban. „A tartalékok biztosításának, a szocialista társadalom megteremtésének — írta Lenin — valóságos és egyetlen alapja a nagyipar … … gazdaságunk e nagyipari bázisát képesek vagyunk megteremteni, meg kell hogy teremtsük és meg is fogjuk, teremteni. Enélkül szó sem lehet gazdasági életünk semmiféle valóban szocialista alapjáról.”* Lenin Művei. XXVI. köt. 390—391. old. (oroszul). *

Lenin még a VIII. pártkongresszuson figyelmeztetett arra, hogy megfelelő anyagi és technikai bázis nélkül lehetetlen az egyéni mezőgazdaságot a kollektivizálás útjára vinni. „A középparasztság a kommunista társadalomban csak akkor lesz a mi oldalunkon, ha gazdasági életviszonyait megkönnyítjük és megjavítjuk — írta Lenin. — Ha holnap százezer elsőrendű traktort tudnánk adni, ellátva azokat benzinnel és hozzáértő gépészekkel (önök nagyon jól tudják, hogy ez egyelőre ábránd), akkor a középparaszt azt mondaná: «Én is a kommunia (vagyis a kommunizmus) mellett vagyok».”** Lenin. Válogatott művek. 2. köt. Szikra 1949. 547. old. *

Ha nem építettük volna fel hatalmas szocialista iparunkat, nem oldhattuk volna meg az ország szocialista átalakításának többi feladatát sem, nem oldhattuk volna meg a proletárforradalom olyan fontos feladatát sem, mint a szétszórt egyéni parasztgazdaságok átvezetését a szocialista fejlődés útjára.

Lenin azt tartotta, hogy a proletariátus diktatúrájának alapelve a munkás-paraszt szövetség, melyben a munkásosztályé a vezetőszerep. Ez az alapelv biztosítja a szovjet rendszer szilárdságát és az eredményes szocialista építést mind a városban, mind a falun. „Lenin arra tanított-minket, hogy a munkásosztály és a parasztság szövetsége a proletariátus diktatúrájának alapelve. Ezt nem szabad elfelejtenünk.”* Sztálin. A Szovjetunió agrárpolitikájáról. Szikra 1949. 153. old. *

„Hogyan szervezzük át a Munkás- és Paraszt- Ellenőrzést?” című cikkében Lenin azt írta, hogy „Köztársaságunk sorsa ugyanis végeredményben attól függ, együtt fog-e haladni a parasztság tömege a munkásosztállyal, hű marad-e a vele kötött szövetséghez, avagy lehetővé teszi-e a «nepmanoknak», azaz az új burzsoáziának, hogy közte és a munkások között meghasonlást idézzen elő, hogy elszakítsák őt a munkásoktól.”** Lenin. Válogatott művek. 2. köt. Szikra 1949. 1014. old. *

A munkás-paraszt szövetség elsősorban a munkásosztálynak a középparasztsággal, azaz a parasztság zömével való szövetségét jelenti, mert a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után a Szovjethatalom olyan óriási segítségben (hitelek, adókedvezmények stb.) részesítette a szegényparasztokat, hogy a falu egyre inkább középparaszti lett és a középparasztság a falusi lakosság többségét alkotta.

A Szovjetek II. Összszövetségi Kongresszusán Sztálin elvtárs a Párt nevében nagy esküt tett arra, hogy töretlenül teljesítik Lenin végakaratát, köztük a munkás-paraszt szövetség minden eszközzel való megszilárdítását:

„Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy minden erőnkkel szilárdítsuk a munkások és parasztok szövetségét. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a végakaratodat is!”*** A SzK(b)P története. Szikra 1950. 325. old. *

Sztálin elvtárs a nép ellenségei, a trockisták, zinovjevisták, buharinisták ellen vívott kíméletlen harcban megvédelmezte a munkásosztály és a parasztság szövetségéről szóló lenini tanítást, megvédelmezte és kimerítően megindokolta, miért olyan nélkülözhetetlen ez a szövetség a szocialista építés minden szakaszában.

A proletariátus diktatúrája, amint erre Sztálin rámutatott, a kizsákmányoló osztályok ellen irányuló munkás-paraszt szövetségre támaszkodik és ezért a Párt és a Szovjethatalom feladatai nem oldhatók meg sikeresen akkor, ha ez a szövetség felbomlik.

A Bolsevik Pártnak és a proletárhatalomnak nem akármilyen munkás-paraszt szövetségre van szüksége, hanem olyan szövetségre, mely először, biztosítja az egyetlen következetes forradalmi osztály, a proletariátus vezetőszerepét, másodszor, megkönnyíti a szocializmus építése végső céljának, a kommunizmus felépítésének elérését. Csak ilyen körülmények között létezhetett, fejlődhetett és erősödhetett a munkások és parasztok szövetsége.

„A leninizmus — mondja Sztálin elvtárs — feltétlenül a parasztság zömével való tartós szövetséget, a középparasztsággal való szövetséget akarja, de nem akármilyen szövetséget akar, hanem a középparasztsággal kötött olyan szövetséget, mely biztosítja a munkásosztály vezetőszerepét, erősíti a proletariátus diktatúráját és megkönnyíti az osztályok megszüntetésének művét.”* Sztálin Művei. 12. köt. Szikra 1950. 45. old. *

A szövetség szervező és irányító ereje a Bolsevik Párt és az általa vezetett Szovjetállam volt. A Szovjetállam politikája biztosította a munkások és parasztok szövetségének fennmaradását és további erősödését, biztosította a proletariátus vezetőszerepének további megszilárdítását ebben a szövetségben.

Sztálin elvtárs rámutatott, hogy a városi proletariátus és a paraszttömegek, valamint a szocialista ipar és a mezőgazdaság kölcsönös viszonyáról szóló kérdés a szocialista gazdasági rend felépítésének alapvető kérdése.

Sztálin elvtárs leleplezte a trockistáknak és buharinistáknak a munkások és parasztok szövetségére nézve végzetes politikáját. A trockisták tagadták a munkásosztály és a középparasztság szövetségének lehetőségét. A trockisták, ezek a megrögzött ellenforradalmárok azt állították, hogy a parasztság reakciós erő és érdekei állítólag antagonisztikus ellenmondásban állnak a munkásság érdekeivel. A kulákság érdekeinek képviselői, a kapitalizmus jobboldali restaurátorai azt javasolták, hogy ne nyúljunk a kulákhoz, adjunk lehetőséget szabad fejlődésére. Ezért olyan szövetségért harcoltak, mely az egész parasztságra, így a kulákságra is kiterjed, és nem olyan szövetségért, melynek végső célja a kizsákmányoló osztályok megszüntetése volt a városon és falun egyaránt.

A trockistáknak és a buharinistáknak a parasztkérdésben elfoglalt álláspontja lényegében azonos volt, mert azonos eredményre vezetett volna: a munkások és a dolgozó parasztság szövetségének felbomlására, a proletárdiktatúra pusztulására.

A leninizmus azt tanítja, hogy a szoros szövetség kölcsönös érdeke mind a munkásosztálynak, mind pedig a parasztság zömének. A két osztálynak a szövetséghez és az együttműködéshez fűződő érdekét az diktálja, hogy a szocializmust építeni parasztság nélkül nem lehet, ugyanúgy ahogy a parasztság sem tud a proletariátus nélkül a nyomorból kiutat találni. Ennek ellenére a leninizmus nem tagadja, hogy vannak belső ellentmondások a munkásosztály és a parasztság között. Ezek az ellentmondások azonban, amint Lenin és Sztálin rámutatott, nem állnak legyőzhetetlen akadályként a szocialista építés útjában és a Bolsevik Párt, s a Szovjetállam helyes politikájával tökéletesen megoldhatók, mert az alapvető, döntő kérdésekben a proletariátusnak és a parasztságnak közösek az érdekei. A dolog úgy áll, hogy az ország szocialista átalakítása nemcsak a proletariátusnak, hanem a parasztságnak is érdeke. Az érdekek közössége, éppen ebben az igen fontos, döntő kérdésben, alapja a munkásosztály és a parasztság szövetségének, mely a szocializmus győzelmére épül fel. A parasztság saját élettapasztalatain keresztül győződött meg arról, hogy a mezőgazdaság kapitalista fejlődése a parasztok többségére elszegényedést jelent és arról, hogy csak a Szovjethatalom szabadította ki a szolgaságból, juttatta földhöz a parasztságot. A parasztok milliói a gyakorlatban győződtek meg arról, hogy csak a szocializmus útja az az út, mely a mezőgazdaság soha nem látott fellendüléséhez, a falu dolgozóinak egyre növekvő jólétéhez vezet.

„Innen a proletariátus és a parasztság érdekeinek közössége — mondja Sztálin elvtárs —, amely semlegesíti a közöttük fennálló ellentmondásokat.

Ezért mondja a leninizmus azt, hogy a parasztsággal együtt a munkások és parasztok szövetségének alapján kell és lehet felépítenünk a teljes szocialista társadalmat.

Ezért mondja a leninizmus, támaszkodva a proletárok és parasztok közös érdekeire, hogy saját erőnkkel kell és lehet leküzdeni a proletariátus és a parasztság között fennálló ellentmondásokat.”* Sztálin A Szovjetunió agrárpolitikájáról. Szikra 1949. 71. old. *

Lenin szerint a szocializmus győzelmének legfontosabb feltétele a munkásosztály és a többmilliós paraszttömegek, a szocialista ipar és a parasztgazdaság összefogása.

Sztálin elvtárs, Lenin útmutatására támaszkodva, kimerítő, mélyreható, tudományos analízist adott a szocializmus gazdasági lényegéről és gazdasági alapjáról. „A szocializmus gazdasági alapját megteremteni annyit jelent, mint egy egységes gazdaságba fogni a mezőgazdaságot és a szocialista ipart, a mezőgazdaságot a szocialista ipar vezetése alá helyezni, rendezni a város és a falu viszonyát a mezőgazdasági és ipari termékek kicserélése alapján, betömni és megsemmisíteni mindazokat a csatornákat, melyeknek segítségével osztályok születnek és születik elsősorban a tőke, és végül, olyan termelési és elosztási viszonyokat teremteni, melyek egyenesen és közvetlenül az osztályok megsemmisítéséhez vezetnek.”* Sztálin Müvei. 9. köt. 22—23. old, (oroszul). *

A Párt, Sztálin elvtárs vezetésével, fáradhatatlanul erősítette a város és falu összefogását. A város és falu összefogása megszilárdításának kérdéseit ismételten megvitatták a Párt kongresszusain és konferenciáin. Ezek a kérdések a Bolsevik Párt és a Szovjetállam állandó, központi kérdései voltak. Sztálin elvtárs, továbbfejlesztve a város és falu összefogásának lenini tételét, rámutatott, hogy a helyreállítási korszak befejezése után, a szocialista építés új szakaszában a város és falu összefogásának régi formáit új formákkal kell kiegészíteni.

A város és falu összefogásának új formái elsősorban abban álltak, hogy az ipar technikai újjászervezése mellett, megkezdődött az új technika alkalmazása alapján a mezőgazdaság újjászervezése is. A mezőgazdaság újjáalakítását csak úgy lehetett megvalósítani, hogy a szétforgácsolt egyéni parasztgazdaságok, fokozatosan nagyüzemi gazdaságokba tömörültek, a mezőgazdaság a kollektív munka alapján épült. Ezzel kapcsolatban Sztálin elvtárs arra figyelmeztetett bennünket, hogy nem az egyéni szegény- és középparaszti gazdaságok elhanyagolásáról van szó, amely gazdaságokat támogatnunk kellett az új feltételek között is addig, amíg túlsúlyban voltak, hanem arról, hogy „az egyéni szegény- és középparaszti gazdaságok fejlesztését ki kell egészíteni a kollektív gazdasági formák és a szovhozok erőteljes fejlesztésével”.* Sztálin Művei. 12. köt. Szikra 1950. 64—65. old. * Hidat kell verni a két gazdasági forma között és ezzel megkönnyíteni a parasztoknak az áttérést az egyéni munkáról a kollektív munkára.

„Azelőtt — mondta Sztálin elvtárs — főképpen a paraszt személyi szükségleteit elégítettük ki s keveset foglalkoztunk gazdaságának termelési szükségleteivel, most azonban a paraszt személyi szükségleteinek további kielégítése mellett teljes erővel neki kell feküdnünk annak, hogy mezőgazdasági gépekkel, traktorokkal, műtrágyával stb. lássuk el a paraszt gazdaságát, mert ez közvetlen kapcsolatban áll azzal a feladattal, hogy a mezőgazdasági termelést új technikai alapon újjáalakítsuk.”** Ugyanott, 62. old. *

Az ipar fejlődésének gyors üteme megteremtette a mezőgazdaság szocialista alapon történő újjászervezéséhez szükséges előfeltételeket. Igen fejlett hazai kohászat, vegyipar, gépgyártás (többek között mezőgazdasági gépgyártás), traktorgyártás nélkül nem lehetett volna kolhozokat, gép- és traktorállomásokat létesíteni és megerősíteni, nem biztosíthattuk volna a feltételeket ahhoz, hogy a parasztság az egyéni gazdálkodásról a kollektív gazdálkodásra térjen át.

Ilyenformán az iparosítási politika megteremtette a mezőgazdaság szocialista átalakításához szükséges feltételeket.

1927 végére már megmutatkoztak a szocialista iparosítás politikájának döntő sikerei. A „ki kit győz le” kérdés, az ipar terén eldőlt a szocializmus javára. A szocialista nagyipar gyors ütemben fejlődött. A mezőgazdaság össztermelése (beleértve az erdőgazdaságot és halászatot is) szintén meghaladta a háború előtti színvonalat. Ezzel szemben a mezőgazdaság legfontosabb ága — a gabonatermelés — addig az időpontig nem érte el a háborúelőtti színvonalat. A bruttó gabonatermelés a háborúelőttinek csupán 91 százaléka volt. Különösen rossz volt a helyzet az árugabonával, vagyis a gabonának azzal a részével, melyet a parasztok eladtak és amely a városi lakosság, a hadsereg ellátására és egyéb állami célokra szolgált. Az árugabona alig érte el a háborúelőtti színvonal 37 százalékát és további süllyedő irányzatot mutatott. A mezőgazdaság árutermelésének erős csökkenését az okozta, hogy a parasztgazdaságok még 1918-ban elkezdődött kis- és törpegazdaságokra aprózása tovább folytatódott. Ezek a kis- és törpegazdaságok csak minimális árugabonát tudtak termelni. Országunk gabonatermelése súlyos válságot élt át. A Szovjetunió városait, ipari központjait, a Vörös Hadsereget éhínség veszélye fenyegette.

A mezőgazdaság tehát a szocialista építés akadálya lett. 1929 decemberében a marxista agrárszakemberek konferenciáján Sztálin elvtárs azt mondta: „Lehet-e szocializált iparunkat gyorsított ütemben előrevinni, ha olyan mezőgazdasági alapja van, mint a kisparaszti gazdaság, amely képtelen a bővített újratermelésre és ráadásul olyan erő, amely népgazdaságunkban túlsúlyban van? Nem, ezt a feladatot ilyen alapon nem lehet megvalósítani. Lehet-e a Szovjethatalmat és a szocialista építést többé-kevésbé hosszú időn át két különböző alapra fektetni — a legnagyobb üzemű és egyesített szocialista ipar alapjára és a legelaprózottabb és legelmaradottabb kisárutermelő parasztgazdaság alapjára? Nem, nem lehet. Ennek egyszer az egész népgazdaság teljes felbomlásával kell végződnie.

Hol van hát a kivezető út? A kivezető út az, hogy a mezőgazdaságot tegyük nagyüzemivé, felhalmozásra, bővített újratermelésre képessé s ilymódon a népgazdaság mezőgazdasági alapját átalakítsuk.”* Sztálin Művei. 12. köt. Szikra 1950. 157—158. old. *

Sztálin elvtárs a Párt XV. Kongresszusán tartott beszámolójában hangsúlyozta a mezőgazdaság elmaradottságát a szocialista ipar gyorsütemű fejlődése mögött és rámutatott arra, hogy a mezőgazdaság áldatlan állapota fenyegető helyzetet teremt az egész népgazdaságra nézve. A kivezető út az adott helyzetből az volt, hogy „a kis és szétforgácsolt paraszti gazdaságok a föld társas megművelése alapján nagy és egyesített gazdaságokba mennek át, hogy az új, magasabb technika alapján rátérnek a föld kollektív megművelésére.

A kivezető út abban van, hogy a kis és apró paraszti gazdaságokat a föld társadalmi, társas, kollektív megművelése alapján, mezőgazdasági gépek és traktorok alkalmazásával, a földművelés intenzívebbé tételének tudományos módszerei alkalmazásával fokozatosan, de állandóan, nem kényszerrel, hanem példaadással és meggyőzéssel nagy gazdaságokba egyesítjük.

Más kivezető út nincs.”** Sztálin. A Szovjetunió agrárpolitikájáról. Szikra 1949. 200—201. old. *

Sztálin elvtárs beszámolója nyomán a SzK(b)P XV. Kongresszusa történelmi jelentőségű határozatot hozott arra vonatkozóan, hogy minden módon szorgalmazni kell a mezőgazdaság kollektivizálását. A Párt, teljesítve Lenin végakaratát, Sztálin elvtárs vezetésével haladéktalanul hozzálátott azoknak a politikai, szervezeti, anyagi és technikai feltételeknek előkészítéséhez, melyek a hatalom megszerzése után az Októberi Forradalom legnehezebb feladatának — a mezőgazdaság szocialista átalakításának megoldásához szükségesek.

*

A kapitalisták és földesurak hatalmának megdöntése, valamint kisajátításuk után fennmaradt még országunkban a legnépesebb kizsákmányoló osztály — a kulákság.

Lenin így jellemezte a kulákságot:

„A kulákok — a legvadállatibb, legdurvább, legkegyetlenebb kizsákmányolok, akik más országokban a történelem során nem egyszer állították már vissza a földesurak, a cárok, a papok, a kapitalisták hatalmát. A kulákok többen vannak mint a földesurak és kapitalisták. De a kulákság a népnek mégis csak kisebbsége … A háború alatt ezek a vérszopók megszedték magukat a nép nyomorán, ezreket és százezreket harácsoltak össze a gabona és más termékek árának emelése útján. Ezek a pókok a háborúban tönkrement parasztok és éhező munkások vérén híztak kövérre. Ezek a piócák a dolgozók vérét szívták és annál jobban gazdagodtak, mennél jobban éhezett a munkás a városokban és a gyárakban. Ezek a vámpírok kezükbe kaparintották és kaparintják a földesúri földeket és újra meg újra gúzsba kötik a szegényparasztokat.”* Lenin. Válogatott művek. 2. köt. Szikra 1949. 411. old. *

A „nep” első éveiben a kulákság megerősítette gazdasági pozícióit, számszerűleg is szaporodott a középparasztság legvagyonosabb rétegéből. A kulákok kezükben tartották a mezőgazdasági termelés jelentős részét. A kulákgazdaságok nagymennyiségű árugabonát termeltek. A Szovjethatalom nem likvidálhatta rögtön a kulákságot úgy, ahogy a kapitalistákat és földesurakat felszámolta.

A Bolsevik Párt és a Szovjetállam a kulákság korlátozásának és kiszorításának politikáját folytatta. A Szovjethatalom felemelt adóterheket rótt a kulákra, kötelezte arra, hogy gabonáját szabott áron az államnak adja el, a kulákbirtokot és a kulákgazdaságot törvényileg meghatározott méretekre korlátozta. Ezek az intézkedések csak megakadályozták a kulákság fejlődését, kiszorították és tönkretették egyes rétegeit, de még nem semmisítették meg a kulákság, mint osztály, gazdasági alapjait, nem vezettek felszámolására. A kulákság korlátozásának politikája ebben az időszakban teljesen helyes és az egyetlen lehetséges politika volt, minthogy a falun még nem voltak meg a feltételek a kulákságnak, mint osztálynak felszámolásához: nem volt meg a kolhozok és szovhozok szerteágazó hálózata, melyre támaszkodva a szocialista állam egyszersmindenkorra végezhetett volna a kuláksággal.

A Bolsevik Párt falusi politikája Sztálin elvtárs azon útmutatásaiból indult ki, melyek szerint a kulákság csakis a mezőgazdaság szocialista átalakítása, a kolhozok és szovhozok tömegméretű növekedése és megerősítése alapján számolható fel.

Sztálin elvtárs a XV. pártkongresszuson tartott beszámolójában kijelölte a feladatot: „Bővíteni és erősíteni kell a szocialista kulcspozíciókat a népgazdaság minden ágában, a városban éppúgy mint a falun, irányt kell venni a népgazdaság tőkés elemeinek felszámolására.”* A SzK(b)P története. Szikra 1950. 347. old. *

A Kongresszus határozatilag kimondta, hogy minden módon szorgalmazni kell a mezőgazdaság kollektivizálását és megmutatta a történelmi jelentőségű cél eléréséhez vezető utat és az ahhoz szükséges eszközöket.

A kulákság, érezve pusztulásának közeledtét, fokozta ellenállását a Szovjethatalommal szemben. A kulákok megtagadták, hogy gabonafeleslegüket eladják az államnak, állami- és pártfunkcionáriusokat gyilkoltak meg, kolhozokat gyújtottak fel. „A Párt jól tudta, hogy mindaddig, amíg a kulákság ellenállását meg nem törik, amíg a kulákságot a parasztság szemeláttára nyílt harcban szét nem verik, a munkásosztálynak és a Vörös Hadseregnek nem lesz elegendő kenyere, a parasztok kolhozmozgalma pedig nem válhat tömegmozgalommá.”* Ugyanott, 352, old. *

A Szovjetállam, a szegényparasztságra támaszkodva, megerősítve szövetségét a középparasztsággal, egész sor rendkívüli intézkedést foganatosított a kulákság ellen; bevonta a szegény- és középparasztságot a kulákok elleni döntő harcba. A kulákság ellenállását megtörték. 1928 végén országunkban már megfelelő mennyiségű gabonatartalék volt.

A kolhozépítés egyre szélesebb lendületet vett. A kolhozok és szovhozok fejlődése, valamint a falut traktorokkal és mezőgazdasági gépekkel ellátó szocialista iparosítás győzelmei, gyökeresen megváltoztatták a helyzetet a gabonafronton. 1929-ben a kolhozok és szovhozok nem kevesebb, mint 400 millió pud gabonát termeltek és több mint 130 millió pud árugabonát, vagyis többet, mint a kulákok 1927-ben. Megteremtettek minden feltételt ahhoz, hogy 1930-ban 400 millió pud árugabona kerüljön ki a kolhozokból és szovhozokból, vagyis háromszor annyi, mint 1927-ben a kulákságtól.

Sztálin elvtárs rámutatott, hogy a teljes kollektivizálást nem lehet megvalósítani olymódon, hogy a parasztok egyszerűen és békésen belépnek a kolhozokba, hanem csak úgy, ha tömegesen harcolnak a kulákok ellen; rámutatott, hogy a teljes kollektivizálás elválaszthatatlanul összekapcsolódik a kulákság, mint osztály felszámolásának feladatával.

„A kulákság mint osztály felszámolásának fő módszere a tömeges kollektivizálás módszere — mondta Sztálin elvtárs. — Valamennyi többi rendszabálynak ehhez a fő módszerhez kell igazodnia. Mindent, ami ellentmond ennek a módszernek, vagy gyengíti jelentőségét, el kell vetni.”* Sztálin Művei. 12. köt. Szikra 1950 201—202. old. *

A Bolsevik Párt, Sztálin elvtárs vezetésével előkészítette a történelmi fordulatot a kulákelemek korlátozásának és kiszorításának politikájáról, a kulákság, mint osztály felszámolásának — a teljes kollektivizálás alapján történő felszámolás politikájára.

Sztálin elvtárs rámutatott, hogy ez a fordulat megvalósíthatónak bizonyult az ország gazdasági életében végbement osztályerő-eltolódás következtében, valamint a kolhoz- és szovhozépítés sikerei eredményeképpen, melyek megteremtették a szükséges anyagi bázist ahhoz, hogy a kulákok gabonatermelését a kolhozok és szovhozok gabonatermelésével cseréljük fel. Rámutatott arra az alapvető különbségre, mely a kulákság, mint osztály felszámolásának — a teljes kollektivizálás alapján történő felszámolásának politikája és a teljes kollektivizálás előtt folytatott korlátozási és kiszorítási politika között fennáll. Sztálin elvtárs tudományosan bizonyította be, hogy a belső kapitalizmus elleni utolsó, döntő harc ideje elérkezett. Az ország iparosításának megvalósítása előtt, a parasztság zömének a kollektív gazdálkodásra való áttérése előtt minden, a kulákság megsemmisítésére irányuló kísérlet elkerülhetetlenül bukással végződő, igen veszélyes kaland lett volna.

„Ahhoz, hogy a kulákságot mint osztályt kiszorítsuk, nem elegendő a kulákság egyes osztagait korlátozó és kiszorító politika. Ahhoz, hogy a kulákságot mint osztályt kiszorítsuk, nyílt harcban meg kell törni ennek az osztálynak az ellenállását és meg kell fosztani létének és fejlődésének termelési forrásaitól (a szabad földhasználattól, a munkaeszközöktől, a haszonbérlettől, a bérmunka alkalmazásának jogától stb.).

Éppen ez az, amit a kulákság mint osztály felszámolásának politikája felé tett fordulatnak, nevezünk. Enélkül minden szóbeszéd a kulákságnak mint osztálynak kiszorításáról nem egyéb, mint üres fecsegés, mely csak a jobboldali elhajlóknak tetsző és csak nekik előnyös. Enélkül a falu valamelyest komoly kollektivizálása, és még inkább teljes kollektivizálása, elképzelhetetlen. Ezt jól megértették falvaink szegény- és középparasztjai, akik szétverik a kulákságot és megvalósítják a teljes kollektivizálást.”* Sztálin Művei. 12. köt. Szikra 1950. 196, old. *

1929 végén már minden olyan előfeltétel megvolt, mely lehetővé tette a Szovjethatalomnak, hogy éles fordulatot vegyen a kulákság korlátozásának politikájáról a kulákság mint osztály felszámolásának és megsemmisítésének politikájára. A Szovjethatalom hatályon kívül helyezte a föld haszonbérletéről és a bérmunkáról szóló törvényeket és ezzel a kulákságot mind a földtől, mind a bérmunkásoktól megfosztotta. A Szovjethatalom feloldotta a kulákok kisajátításának tilalmát és megengedte a parasztoknak, hogy a kulákság jószágait és mezőgazdasági felszerelését a kolhozok javára elkobozzák … A kulákságot kisajátították.

„Óriási forradalmi átalakulás volt ez, ugrás a társadalom régi minőségi állapotából egy új minőségi állapotba, amely — következményeit tekintve — ugyanolyan jelentőségű volt, mint az 1917 októberi forradalmi átalakulás.”** A S7K(b)P története. Szikra 1950. 368. old. * A forradalmi átalakulás megvalósult a falun, felülről az államhatalom kezdeményezésére, alulról, a parasztok milliós tömegeinek közvetlen támogatásával.

Ez a forradalom a Szovjetunió szocialista építésének három alapvető kérdését oldotta meg egycsapásra: 1. felszámolta és megsemmisítette a legnépesebb kizsákmányoló osztályt, a kapitalizmus restaurációjának támaszát, a kulákságot; 2. országunk legnépesebb dolgozó osztályát, a parasztságot átvezette a kapitalizmust szülő egyéni gazdálkodás útjáról a szocialista, társadalmi, kolhozgazdálkodás útjára; 3. megvetette a Szovjethatalom szocialista alapját a népgazdaság legkiterjedtebb, életbevágóan fontos, de egyszersmind legelmaradottabb területén, a mezőgazdaságban. A kollektív gazdálkodásra való áttérés azt jelentette, hogy a szocializmus győzött a falun. Így a forradalom megsemmisítette a kapitalizmus visszaállításának utolsó forrásait az országban és ugyanakkor megteremtette a népgazdaság szocialista felépítésének új, döntő feltételeit. A kulákság, mint osztály felszámolásával, a kolhozrendszer győzelmével örökre meghiúsult a világ kapitalistáinak minden ahhoz fűzött reménye, hogy belső ellenforradalmi erők segítségével visszaállíthatják a kapitalizmust a Szovjetunióban.

A város és a falu kapitalista elemei elkeseredett harcot vívtak a szocializmus ellen, nemcsak gazdasági, hanem ideológiai téren is. A Pártba és a munkásosztályba beépített ügynökeik pedig, a trockisták, zinovjevisták, a jobboldali kapitalista restaurátorok és a különféle burzsoá-nacionalisták voltak. Annak a harcnak döntő szakaszaiban, melyet Lenin—Sztálin pártja azért vívott, hogy országunkban a szocializmus diadalmaskodjék, ezek az ellenségek hol együttesen, hol pedig — hogy nézeteik és gyakorlati céljaik közösségét leplezzék — külön-külön léptek fel a Párt ellen. A teljes kollektivizálás megvalósítása idején a trockista és buharinista árulók fokozták a Párt elleni harcukat, mert a kolhozrendszer győzelmében a kapitalizmus visszaállításához fűzött reményeik meghiúsulását látták.

A XV. pártkongresszusnak a mezőgazdaság kollektivizálására és a kulákság elleni támadás folytatására vonatkozó utasításaival szemben a trockisták, zinovjevisták és buharinisták, mint a szocializmus győzelmére irányuló pártvonal engesztelhetetlen ellenségei, síkraszálltak a kollektivizálás politikája ellen. A buharinisták azt bizonygatták, hogy a kollektivizálás nem sikerülhet, hogy nem kell hozzányúlni a kuláksághoz, mert a kulákok szerintük „belenőnek” a szocializmusba. A kulákság, saját ügynökeit látta a jobboldaliakban és számítva támogatásukra, fokozta a Szovjethatalom intézkedéseivel szembeni ellenállását, szovjetellenes tevékenységét.

A trockisták kölcsönös bizalmatlanságot akartak kelteni a város és a falu dolgozói között, revideálni akarták a leninizmusnak azt a tanítását, hogy a teljes szocialista társadalom felépítése a munkások és a parasztok politikai és gazdasági szövetsége alapján maradéktalanul megvalósítható a Szovjetunióban.

„A trockizmus lényege elsősorban annak a tagadása, hogy a szocializmust a Szovjetunióban országunk munkásosztályának és parasztságának erejéből fel lehet építeni”* Sztálin Művei. 12. köt. Szikra 1950. 377. old. * — mondta Sztálin elvtárs a XVI. pártkongresszuson.

A trockizmusra jellemző annak tagadása is, hogy a munkásosztály magával tudja ragadni a parasztságot és be tudja vonni a parasztok zömét a szocialista építésbe. A trockisták ugyanis olyan ellenforradalmi tömegnek tekintették a parasztságot, melytől a szocialista építés érdekei teljesen idegenek.

„Lehet-e ilyen nézetekkel — mondta Sztálin elvtárs — harcba vinni a paraszttömegeket a kolhozmozgalomért, megszervezni a tömeges kolhozmozgalmat, megszervezni a kulákság mint osztály felszámolását? Világos, hogy nem lehet.

Ebből következik: ahhoz hogy megszervezzük a parasztság tömeges kolhozmozgalmát és felszámoljuk a kulákságot, elsősorban el kell temetnünk a trockizumus burzsoá elméletét, amely szerint a parasztság dolgozó tömegeit nem lehet bevonni a szocializmusba.”* Sztálin Művei. 12. köt Szikra 1950. 379. old. *

Amikor a Bolsevik Párt és a Szovjetállam döntő támadásba ment át a kulákság ellen, Buharin és Rikov csoportja nyíltan síkraszállt a kulákság védelmére. Az árulók azzal próbálták megfélemlíteni a Pártot, hogy a kulákság elleni kivételes rendszabályok elkerülhetetlenül le fogják zülleszteni a mezőgazdaságot. A kulákgazdaság hanyatlását hazug módon egész mezőgazdaságunk lezüllésének állították be. A Buharin- és Rikov-féle torzszülöttek „az osztályharc kialvásának” képmutató, hazug elméletével próbálták alátámasztani a Párt politikája ellen folytatott harcukat. Azt állították, hogy szocializmus sikereinek növekedésével az osztályharc veszít erejéből, majd rövidesen teljesen kialszik, az osztályellenség ellenállás nélkül feladja állásait és békésen „belenő” a szocializmusba. A jobboldaliak minden elméleti megállapításának egy célja volt: meghiúsítani a Szovjetállam támadását a kulákság ellen, megmenteni a kulákokat a megsemmisüléstől. Nyilvánvaló, hogy ez az „elmélet” szöges ellentétben volt a leninizmussal, mely azt tanítja, hogy az osztályellenség ellenállása annál elkeseredettebb lesz, minél inkább kicsúszik lába alól a talaj, minél nagyobbak lesznek a szocializmus sikerei. Sztálin elvtárs beszédeinek — „A jobboldali veszélyről a SzK(b)P-ban” (a Moszkvai Pártbizottság és a Moszkvai Ellenőrző Bizottság 1928 októberi plénumán) és „A jobboldali elhajlás a SzK(b)P-ban” (a SzK(b)P Központi Bizottságának 1929 áprilisi plénumán) — különös jelentőségük volt Buharin és Rikov pártellenes csoportjának szétzúzásában. Sztálin elvtárs bebizonyította, hogy a jobboldaliak — a kulákság ügynökei a Pártban.

A SzK(b)P XVI. Kongresszusán tartott politikai beszámolójában Sztálin elvtárs végleg leleplezte a kapitalizmus jobboldali restaurátorait — Buharint, Rikovot, Tomszkijt és híveiket. Sztálin elvtárs rámutatott, hogy ez a pártellenes csoport, a trockistáktól eltérően, szavakban elismerte ugyan a szocializmus felépítésének lehetőségét a Szovjetunióban, a valóságban azonban csakúgy mint a trockisták ennek tagadásához jutott el. A jobboldali kapitulánsok szavaikban elismerték, hogy a parasztok bevonhatók a falu szocialista építésébe. Ez az elismerés azonban a valóságban csupán formális volt, mert tagadta azokat az egyedül helyes módokat és eszközöket, melyeket a cél megvalósítása érdekében a Párt megjelölt. A kapitalizmus jobboldali restaurátorai nem ismerték el, hogy a kolhoz és a szovhoz az alapvető eszköze és az útja a parasztság bevonásának a szocialista építésbe.

„Nem lehet kétséges — mondta Sztálin elvtárs — hogy ha nem folytattunk volna erélyes harcot a jobboldali elhajlás ellen, ha nem szigeteltük volna el vezető elemeit, nem tudtuk volna sem a Párt és a munkásosztály erőit, sem a szegény- és középparasztság tömegeinek erőit a szocializmus általános támadására, a szovhozok és kolhozok megszervezésére, nehéziparunk helyreállítására, a kulákság, mint osztály felszámolására mozgósítani.”* Ugyanott, 385. old. *

Rendkívüli jelentőségű volt a kolhozrendszer győzelme szempontjából az agrárkérdés mélyreható tudományos kidolgozása, melyet Sztálin elvtárs végzett és óriási jelentőségű volt az a megsemmisítő kritika, amelyet „A Szovjetunió agrárpolitikájának kérdéseihez”** Ugyanott, 153—185. old. * című klasszikus munkájában a kapitalizmus jobboldali restaurálóinak a szocializmussal szembenálló, antimarxista „elméletei” felé gyakorolt. Ebben a munkájában Sztálin elvtárs leleplezte a népgazdasági szektorok „egyensúlyáról”, a szocialista építés „automatizmusáról” és a kisparaszti gazdaság „szilárdságáról” szóló jobboldali, opportunista elméletek burzsoá mivoltát.

Népgazdaságunk szektorainak „egyensúlyáról” szóló elméletnek, mint Sztálin elvtárs rámutatott, semmi köze a marxizmushoz. Sztálin elvtárs az újratermelés marxista elméletéből kiindulva bebizonyította, hogy a szocialista állam népgazdasága nem támaszkodhat többé-kevésbé hosszú időn át két különböző alapra: a bővített újratermelést megvalósító szocialista nagyiparra és a felaprózott kistermelő mezőgazdaságra. Az utóbbi nemcsak a bővített újratermelést, hanem még az egyszerű újratermelést sem képes mindig megvalósítani. Ilyen mezőgazdasági bázison nem lehetett a szocialista ipart gyorsított ütemben előrevinni. Nem lehetett a szocialista építést két különböző alapra fektetni — a legnagyobbüzemű és egyesített szocialista ipar alapjára és a legfelaprózottabb, legelmaradottabb kistermelő parasztgazdaság alapjára. Sztálin elvtárs rámutatott, hogy ennek valamikor az egész népgazdaság teljes felbomlásával kell végződnie. Meg kellett erősíteni a mezőgazdaságot, képessé tenni a bővített újratermelésre és ezzel átalakítani az egész népgazdaság mezőgazdasági alapját. A nagyüzemi mezőgazdaság megteremtésére két út volt lehetséges — a kapitalista út és a szocialista út. Természetesen az az út, hogy a falun kapitalista vállalatokat honosítsunk meg, összeegyeztethetetlen a gazdaság szocialista rendszerével. Ez az út a parasztság elszegényedésére, a falun a kapitalizmus kifejlődésére és végül következésképpen, országunk szocialista építésének pusztulására vezetett volna. Ezért a Párt hozzálátott a kollektív, szocialista, nagyüzemi mezőgazdaság megteremtéséhez. Ez pedig azt jelentette, hogy olyan új, élenjáró technikával felszerelt kolhozokat és szovhozokat kellett létesíteni, melyek hivatottak arra, hogy a kapitalista, kulákelemeket kiszorítsuk a mezőgazdaságból. „Harmadik út nincs és nem is lehet — mondta Sztálin elvtárs. —

Az «egyensúly»-elmélet nem egyéb, mint kísérlet egy harmadik út konstruálására. És éppen azért, mert egy harmadik (nemlétező) utat tart szem előtt, utópikus, antimarxista.”* Ugyanott, 158. old. *

Sztálin elvtárs bebizonyította, hogy a jobboldali kapitulánsoknak az „egyensúly”-elmélet az osztálybéke propagálásához szükséges és ahhoz, hogy megvédelmezzék az egyéni parasztgazdaság hadállásait és hogy „új” elméleti fegyverrel vértezzék fel a kulákelemeket a kolhozrendszer elleni harcban.

Sztálin elvtárs porrázúzta a jobboldaliak másik antimarxista elméletét — a szocialista építés „automatizmusának” elméletét is.

A jobboldaliak megkísérelték a kapitalizmus fejlődésének törvényszerűségét mechanikusan a szovjet társadalom viszonyaira alkalmazni. A kapitalizmusban a falu ösztönösen követte és követi a várost. Azért van ez így, mondta Sztálin elvtárs, mert a városi tőkés gazdaság és a falusi kis árutermelő gazdaság alapjában egytípusú. Egészen más a helyzet a szovjet rendszerben. A mi iparunk szocialista típusú volt ugyanakkor, amikor a mezőgazdaság egyéni, kis árutermelő volt és a termelőeszközök magántulajdonára támaszkodott. Éppen ezért a magántulajdonos falu nem követhette automatikusan a szocialista várost. Erre figyelmeztetett Lenin, amikor azt mondta, hogy „… a kisüzem szakadatlanul, minden nap minden órájában, magától és tömegméretekben szüli a kapitalizmust és a burzsoáziát … hogy amíg kisparaszti országban élünk, a kapitalizmus számára Oroszországban szilárdabb gazdasági alap van, mint a kommunizmus számára”.* Ugyanott, 160—161. old. *

Sztálin elvtárs rámutatott arra, hogy bár a kis árutermelő faluval szemben a szocialista város volt a vezető erő, ez a tényező egymagában még nem volt elegendő ahhoz, hogy a falu kövesse a várost. „Tehát ahhoz — mondta Sztálin elvtárs —, hogy a kisparaszti falu a szocialista várost kövesse, többek között még az is kell, hogy a falun a szocializmus bázisául, szovhozok és kolhozok formájában, szocialista nagygazdaságokat szervezzünk, amelyek a szocialista város vezetésével magukkal tudják vonni a parasztság zömét.”** Ugyanott, 161. old. *

Az „automatizmus” hazug, jobboldali, opportunista elméletét Sztálin elvtárs szembeállította azzal a politikával, mely szerint a szocialista város a kolhozok és szovhozok tervszerű szervezésével aktívan beavatkozik a mezőgazdaság hatáskörébe. — És ugyanakkor Sztálin elvtárs szembeállította ezt a hazug elméletet azzal a forradalmi átalakító politikával, mely az államhatalom kezdeményezésére, alulról pedig a parasztság széles tömegeinek támogatásával a kisparaszti falut a szocializmus útjára vezeti.

A kisparaszti gazdaság „szilárdságának” elméletéről Sztálin elvtárs azt mondta, hogy „… ennek az antimarxista elméletnek csak egy célja van, éspedig: a kapitalista rend dicsőítése és megerősítése”.*** Ugyanott, 162. old. *

Sztálin elvtárs megvilágította azokat az új érveket, amelyeket a Szovjetunió szocialista építésének gyakorlata szolgáltatott a kisparaszti gazdaság „szilárdságának” jobboldali, opportunista elmélete elleni harchoz. A kapitalizmusban valóban megvan a kis árutermelő gazdaság viszonylagos „szilárdsága”. Ennek a „szilárdságnak” egyik oka a burzsoá társadalomban a föld magántulajdona, mely darabka földjéhez való szolgai ragaszkodás szellemében neveli a parasztokat. A Szovjetországban az Októberi Szocialista Forradalom után megszűnt a föld magántulajdona. A föld az egész nép, az állam tulajdona lett. Ezzel könnyebbé vált a parasztok áttérése a föld társadalmi megművelésének útjára. A föld nacionalizálása megteremtette annak lehetőségét, hogy áttérjünk a szocializmusra a földművelésben.

Sztálin elvtárs kifejtette, hogy a föld nacionalizálása, a lenini szövetkezeti terv megvalósítása és a szocialista építés egész gyakorlata megindokolja azt a gyökeres különbséget, mely a szovjet parasztság és a kapitalista országok parasztsága között fennáll.

Nyilvánvalóan a jobboldaliaknak az a kísérlete, hogy a kisparaszti gazdaság „szilárdságának” a kapitalizmusban érvényes burzsoá elméletét a szovjet rendszer viszonyaira alkalmazzák, áruló, ellenforradalmi célt követett: meghiúsítani a szocialista építést a falun és következésképpen tönkretenni a szocializmus ügyét a Szovjetunióban.

Sztálin elvtárs, miután zseniálisan kidolgozta a mezőgazdaság kollektivizálásának elméletét, rámutatott arra, hogy a jelenlegi szakaszban a kolhozmozgalom alapvető- és főformája a mezőgazdasági artel.

Lenin szövetkezeti tervében azt írta, hogy a parasztság áttérését az egyéni gazdálkodásról a társadalmira „lehetőleg egyszerű, könnyű és a parasztság számára hozzáférhető” úton kell megvalósítani. Sztálin elvtárs, továbbfejlesztve a lenini tételt, azt tanítja, hogy a legegyszerűbb, a legkönnyebb és a parasztság számára leghozzáférhetőbb út a mezőgazdasági artelek megszervezése.

A mezőgazdasági artelben a főbb termelési eszközök: a munka, a földhasználat, az igásállat, a gazdasági épületek, gépek és egyéb felszerelések társadalmasítva vannak. Nincsenek társadalmasítva a lakóházak, a szárnyas- és apróállatok, a fejősállatok egy része stb.

A mezőgazdasági artel azzal, hogy összehangolja a kolhozparasztok személyes érdekeit a társadalmi érdekekkel, lehetővé teszi a kolhozparasztok személyes érdekeinek alkalmazkodását a társadalmi érdekekhez.

Sztálin elvtárs megmagyarázta, milyen óriási jelentőségű a parasztok személyes érdekeinek összehangolása a társadalmi érdekekkel. Ez az összehangolás a kolhozmozgalom fejlődésének legfontosabb feltétele. Minthogy a kolhozokban a társadalmi érdekek szilárd alapon nyugszanak (a főbb termelési eszközök társadalmasítása, a kollektív munka, a társadalmi munkafegyelem, a kolhoztermelés és az egész szocialista állam érdekeinek közössége), elkerülhetetlenül a parasztok személyes érdekei fölé kerekednek.

Kiemelkedő elméleti és gyakorlati jelentőségű Sztálin elvtárs marxista-leninista analízise a kolhoznak, mint szocialista gazdasági formának természetéről. Sztálin elvtárs, meghatározva a kolhoz természetét, hangsúlyozta a kolhozoknak, mint szocialista gazdasági formának a lényegét.

„A kolhoz, mint gazdasági típus, a szocialista gazdaság egyik formája. Ez kétségtelen.”* Ugyanott 174. old. * Sztálin elvtárs leleplezte a kolhozok szocialista természetét tagadni akaró trockisták állításainak ellenforradalmi jellegét. Rámutatott arra, hogy a kolhoz nem egyéb, mint szocialista gazdasági forma, állami földön működő és kollektív munkán alapuló kollektív vállalat. A kolhoz, tanítja Sztálin elvtárs, a szocialista építés bázisa a falun.

A kolhozok szocialista természetének sztálini analízise felfegyverezte a Pártot a kolhozok szervezeti és gazdasági megerősítéséért és további fejlődéséért folyó harcra. A Bolsevik Párt és a Szovjetállam Sztálin elvtárs vezetésével óriási munkát fejtett ki azért, hogy a kolhozokban meghonosítsák a munka és a termelés megszervezésének szocialista elvét és elsősorban, hogy megerősítsék a társadalmi, szocialista kolhoztulajdont. A kolhozok szocialista természetének sztálini analízise alkotja a mezőgazdasági artelszabályzat alapját.

A kolhozépítés feladatainak sikeres megoldásában óriási szerepet játszott az, hogy Sztálin elvtárs leleplezte a trockistáknak és a kapitalizmus jobboldali restaurátorainak burzsoá és antimarxista elméleteit.

*

A kollektivizálás hatalmas lendülete, mely abban nyilvánult meg, hogy az 1929—30. években a parasztok tömegesen léptek be a kolhozokba — a Bolsevik Párt és a szovjet kormány óriási előkészítő munkájának eredménye volt.

A XVI. pártkongresszuson Sztálin elvtárs azt mondta, hogy azt a fordulatot, melyet a parasztság a kollektivizálás felé vett, különböző tényezők készítették elő:

először, az ország fejlődésének egész menete, a mezőgazdaságot traktorokkal és más mezőgazdasági gépekkel ellátó szocialista ipar fejlődése;

másodszor, a kulákság ellen folytatott erélyes harc politikája;

harmadszor, a mezőgazdasági szövetkezetek fejlődése, melyek hozzászoktatták az egyénileg gazdálkodó parasztot az ügyek kollektív intézéséhez;

negyedszer, a kolhozok hálózata, mely a parasztnak módot adott arra, hogy meggyőződjék a kollektív gazdasági formák előnyeiről az egyéni gazdasággal szemben;

ötödször, az ország területén szétszórt és élenjáró technikával felszerelt szovhozok, melyeknek gyakorlata meggyőzte a parasztságot az új technika erejéről és előnyeiről.

„… a szovhoz volt az a vezető erő — mondta Sztálin elvtárs —, amely új technikájával, a környékbeli parasztoknak nyújtott segítséggel, példátlan gazdasági lendületével megkönnyítette a paraszti tömegek fordulatát és a kollektivizálás útjára indította őket.”* Ugyanott, 302. old. *

A kollektivizálás politikájának győzelmében kiemelkedő szerepet játszottak a gép- és traktorállomások. Sztálin elvtárs rámutatott a gép- és traktorállomásoknak, mint a mezőgazdaság szocialista átalakítása támaszpontjainak jelentőségére.

A Párt egész sor nagyjelentőségű intézkedést tett a tömeges kolhozmozgalom szervezése terén. A szovhozépítésbe óriási állami eszközöket fektettek be. Az 1927/28. gazdasági évben a szovhozok finanszírozására 65,7 millió rubelt fordítottak. 1928/29-ben 185,8 milliót és 1929/30-ban 856,2 millió rubelt. 1927—30-ig 18 ezer traktort bocsátottak a szovhozok rendelkezésére.

Óriási anyagi támogatásban részesült ezekben az években a kolhozépítés is. 1927/28-ban a kolhozok finanszírozására 76 millió rubelt, 1928/29-ben 170 milliót és 1929/30-ban 473 millió rubelt fordítottak. Ezenkívül 1930-ban 65 millió rubelt utaltak ki a kollektivizálási alapra.

Ezzel azonban nem merült ki az államnak a kolhozok részére nyújtott segítsége. 1930-ban a kolhozok olyan kedvezményekben részesültek, melyek 200 millió rubellel emelték pénzkészletüket. A kolhozok megkapták a kisajátított kulákok vagyonát, melynek értéke több mint 400 millió rubel volt. Ugyancsak 1930-ban az állam 61 millió púd (10 millió métermázsa) gabonát adott vetőmagkölcsönként a kolhozoknak. A Szovjetállam traktorokkal növelte a kolhozoknak nyújtott segítséget és sokezer gép- és lófogatbázist sikerült szerveznie.

A Párt 25 ezer élenjáró munkást irányított falusi munkára, akik a kolhozmozgalom propagandistái és szervezői lettek.

A kollektivizálás ütemét megítélhetjük a következő adatokból. 1928-ban a kolhozok vetésterülete 1 millió 390 ezer hektár volt, melyen több mint 20 millió pud áru gabonát termeltek. 1929-ben a vetésterület 4 millió 262 ezer hektárra emelkedett, körülbelül 78 millió pud árugabona termeléssel. 1930-ban a kolhozok már tervbevehették 15 millió hektár felszántását. A kolhozoknak, a szovhozokkal együtt 1930-ban több mint 400 millió pud árugabonát kellett adniok és adtak is annyit. Az állam az árugabonatermelésnek több mint felét kapta a kolhozoktól.

„A nagy fordulat éve” című cikkében Sztálin elvtárs ezt írta: „Meg kell állapítanunk, hogy ilyen viharos fejlődési ütemet nem ismer még a mi szocializált nagyiparunk sem, amelynek fejlődési üteme általában nagy lendülettel tűnik ki.”* Ugyanott, 137. old. * Ugyanebben a cikkben Sztálin elvtárs rámutatott arra, hogy most az az új és döntő, hogy a parasztok nem egyes csoportokban lépnek be a kolhozokba, mint azelőtt, hanem egész falvak, járások, körzetek, sőt egész kerületek parasztsága lép be egyszerre. Ez azt jelentette, hogy a középparaszt elindult a kolhozba. Az ország mezőgazdaságának fejlődésében gyökeres fordulat állott be.

1930 január 5-én a SzK(b)P Központi Bizottsága történelmi jelentőségű határozatot hozott „A kollektivizálás üteméről és a kolhozépítés állami támogatásáról”, mely különböző kollektivizálási ütemet állapított meg a Szovjetunió egyes területeire, Lenin és Sztálin tanítása alapján, szem előtt tartva egyes vidékek sajátosságait. A Központi Bizottság ugyanebben a határozatban olyan intézkedéseket vett tervbe, melyek arra irányultak, hogy fokozottabb mértékben lássák el a mezőgazdaságot traktorokkal, kombájnokkal stb. és rámutatott arra, mennyire fontos a mezőgazdasági gépeket előállító gyárak építésének meggyorsítása.

A SzK(b)P Központi Bizottsága egyidejűleg igen fontos utasításokat adott a kolhozmozgalom jellegére és formáira vonatkozóan. Ezek az utasítások a kollektivizálásról szóló lenini-sztálini tanítás alapvető tételeiből fakadtak. A Központi Bizottság utasítása szerint az adott időszakban a kolhozmozgalom főformája a mezőgazdasági artel, amelyben csak a főbb termelési eszközöket társadalmasítják. A határozat kihangsúlyozza a kollektivizálás legfőbb elvét — az önkéntességet. Az állami és pártszervezeteket határozott formában felszólították, hogy tartózkodjanak a kolhozmozgalomnak bármilyen felülről történő elrendelésétől.

A falun hatalmas kolhozmozgalom bontakozott ki. A kolhozépítésnek óriási sikerei voltak. Ennek ellenére egyes helyeken csakhamar komoly hibák mutatkoztak a kollektivizálási politika alkalmazásában. Egyes területek vezetői megszegték a Központi Bizottságnak a kollektivizálás ütemére és határidejére vonatkozó egyenes utasítását. Nem voltak tekintettel arra, hogy a parasztokat kellőképpen előkészítették-e a kolhozba való belépésre és erőltetni kezdték a kollektivizálás határidő előtti befejezését. Ilyen hibás gyakorlatot láttunk Moszkva-területen, a kaukázusontúli és a középázsiai köztársaságokban. A trockisták és a kapitalizmus jobboldali restaurálói, hogy lehetetlenné tegyék a kollektivizálás ügyét, „baloldali” túlkapásokat provokáltak a kolhozépítésben. Így Moszkva-területen arra vettek irányt, hogy a kollektivizálást 1930 tavaszára befejezzék, holott a SzK(b)P Központi Bizottságának 1930 január 5-i határozata Moszkva-területet a harmadik csoportba sorolta, ahol a kollektivizálást csak 1933-ra kellett befejezni.

A Párt Központi Bizottságának többszöri utasítása ellenére néhány helyen megsértették a kolhozépítés önkéntességének elvét. Több kerületben megkísérelték, hogy az artel-formát átugorva, kommunát alakítsanak.

Sztálin elvtárs idejében feltárta a kolhozépítés gyakorlatában elkövetett hibákat és mozgósította a Pártot a túlkapások elleni harcra, a meghódított hadállások megerősítésére, a szakadatlan előrehaladásra.

1930 március 2-án a Központi Bizottság határozata értelmében közzétették Sztálin elvtárs „Akiknek a siker fejükbe szállt” című történelmi jelentőségű cikkét. Sztálin elvtárs megírta, hogy a falu szocializmus felé vett határozott fordulata már biztos, a kollektivizálás terén elért sikerek óriási jelentőségűek az ország további fejlődése szempontjából. Ezért a Párt feladata az, hogy megszilárdítsa az elért sikereket és tervszerűen használja fel azokat a további előrehaladás érdekében. A sikereknek azonban — ahogy Sztálin elvtárs rámutatott — megvannak a maguk árnyoldalai is.

Sztálin elvtárs kiadta a jelszót: erélyesen és azonnal kijavítani azokat a hibákat, melyeket a pártszervezetek elkövettek, lesújtani a „baloldali” elhajlókra. Sztálin hangsúlyozta azt is, mennyire fontos szigorúan betartani a kolhozépítés önkéntességének elvét, mennyire fontos a kollektivizálás ütemének és módszereinek megállapításánál figyelembevenni a Szovjetunió különböző vidékeinek különböző viszonyait. Rámutatott arra, hogy a kolhozmozgalom legfontosabb láncszeme a mezőgazdasági artel. Ebben a kolhozmozgalom kimenetelére döntő pillanatban Sztálin elvtárs cikkének óriási történelmi jelentősége volt. Segítette a pártszervezeteket, hogy rövid idő alatt kijavítsák az elkövetett hibákat, kemény csapást mért az ellenségre, aki abban reménykedett, hogy ezeknek a túlkapásoknak a talaján meghiúsul a kolhozépítés.

Sztálin elvtárs cikke megnyugtatta a paraszttömegeket, megerősítette bennük a hitet annak az új útnak helyességében, melyen Lenin és Sztálin pártja vezette a szovjet parasztságot. A parasztok milliós tömegei meggyőződtek arról, hogy a Bolsevik Párt politikájának semmi köze sincs a kolhozépítés elveinek egyes helyeken előfordult elferdítéséhez.

A SzK(b)P Központi Bizottsága 1930 március 15-én meghozta „Harc a Párt vonalának elferdítései ellen a kolhozmozgalomban” című határozatát, melynek az volt a célja, hogy biztosítsa a kolhozmozgalomban elkövetett hibák és túlkapások kijavítását.

Hamarosan megjelent Sztálin elvtárs „Válasz a kolhozparaszt elvtársaknak” című cikke. Ez a cikk kimerítően mutatott rá a kolhozépítésben helyenként elkövetett főbb hibák lényegére: helytelenül kezelték a középparasztságot, a kolhozok megteremtése során megsértették azt a lenini elvet, amely megköveteli, hogy számolni kell a Szovjetunió különböző vidékein uralkodó különböző viszonyokkal, végül, hogy az artelt átugorva, közvetlenül áttértek a kommunákra.

Sztálin elvtárs vezetésével a Pártnak sikerült felszámolnia a túlkapásokat, amelyeket a helyi funkcionáriusok az ország több területén elkövettek.

„A Központi Bizottság rendíthetetlen szilárdságára volt szükség, a Központi Bizottságnak az ár ellen kellett úsznia, hogy idejekorán a helyes útra lehessen terelni a pártkáderek jelentős részét, amely a sikerektől elkapatva hanyatt-homlok zuhant a Párt vonalától elvezető lejtőn.

A Párt elérte, hogy a kolhozmozgalomban megszűnt a pártvonal elferdítése.

Ezen az alapon szilárdultak meg a kolhozmozgalom sikerei.”* A SzK(b)P története. Szikra 1950. 373. old. *

A nagy Sztálin lángeszű vezetése, bölcsessége és éleslátása kimagasló sikereket biztosított a Pártnak a kollektivizálási politika megvalósítása során.

A hatalmas fordulat a mezőgazdaságban igen rövid időn belül valósult meg. 1930 május 1-én a főbb gabonatermő kerületekben a kollektivizálás a parasztgazdaságok 40—50 százalékára terjedt ki, a kolhozok vetésterülete pedig 36 millió hektárra rúgott. A kolhozépítés ötéves programját pedig két év alatt már több mint másfélszeresen túlteljesítettük. Még jelentősebb volt a kolhozok árutermelésének emelkedési üteme. A kolhozok árutermelése három éven belül több mint negyvenszeresére nőtt. 1930-ban az állam az egész árugabonatermelésnek több mint a felét a kolhozoktól kapta.

„Ez azt jelentette — fejtette ki Sztálin elvtárs — hogy a mezőgazdaság sorsát ezután már nem az egyéni parasztgazdaságok, hanem a kolhozok és szovhozok döntik el.

A parasztságnak a kolhozokba való tömeges belépése előtt a Szovjethatalom főleg a szocialista iparra támaszkodott, mostantól fogva azonban már a mezőgazdaság gyorsan fejlődő szocialista szektorára, a kolhozokra és szovhozokra is támaszkodhatott.

A kolhozparasztság, mint a XVI. pártkongresszus egyik határozatában leszögezte, «a Szovjethatalom igazi és szilárd támaszává» lett.”* Ugyanott, 376. old. *

Az 1931. év a kolhozépítés újabb fellendülésének esztendeje volt. A főbb gabonatermő vidékeken ekkorra a parasztgazdaságoknak több mint 80%-a kolhozokban egyesült. Ezeken a vidékeken a teljes kollektivizálást már befejezettnek tekinthettük. Az ipari növényeket termelő és a kevésbé fontos gabonatermő vidékeken a gazdaságoknak több mint 50 százalékát kollektivizálták. Az országban 200 ezer kolhoz és 4 ezer szovhoz volt. Ezek az egész vetésterület kétharmadát művelték. A szocializmus történelmi jelentőségű győzelmet aratott a falun.

1933 januárjában a Párt Központi Bizottsága határozatot hozott, hogy politikai osztályokat szervez a kolhozokat szolgáló gép- és traktorállomások mellett. 17 ezer pártmunkást irányítottak a falvakba gép- és traktorállomáson végzendő munkára.

A Bolsevik Párt, miután minden feltételt megteremtett a kolhozmozgalom erőteljes fejlődéséhez, Sztálin elvtárs vezetésével áttért a kolhozépítés második szakaszára. Míg ezelőtt a kollektivizálás célja főleg újabb és újabb vidékek bekapcsolása és a kolhozok számbeli gyarapítása volt, addig a második szakaszban Sztálin elvtárs a kolhozok és kádereik munkájának minőségi megjavítását tűzte ki feladatul.

Sztálin elvtárs az élmunkás kolhozparasztok első szovjetuniói kongresszusán mondott beszédében rámutatott arra, hogy a szegényparasztok azelőtt éhező milliós tömegei, hála a kolhozrendszernek, a középparasztok színvonalára emelkedtek, megélhetésük már nem volt bizonytalan. Ez volt az első lépés — mondta Sztálin elvtárs — a kolhozépítés útján. A második lépés az lesz, hogy minden kolhozparasztot jómódúvá és minden kolhozt bolsevik kolhozzá teszünk. Sztálin elvtárs beszéde a kolhozok harci programja lett.

A Bolsevik Párt és a szovjet kormány tevékenységének eredményeképpen 1934 végére a kolhozok szilárd, legyőzhetetlen erővé váltak. A parasztság a Szovjethatalom szilárd támasza lett a falun. A szocialista ipar ebben az időben a Szovjetunió egész iparának 99 százaléka volt.

A szocialista mezőgazdaság az ország egész vetésterületének körülbelül 90 százalékát művelte meg. A szocialista rendszer tehát uralkodó rendszer lett a falun.

A rendkívüli Összszövetségi VIII. Szovjetkongresszuson Sztálin elvtárs a Szovjetunió alkotmánytervezetéről mondott előadói beszédében rámutatott, milyen mélyrehatóan megváltozott országunk lakosságának osztályösszetétele. Az új, szovjet parasztságról Sztálin elvtárs ezt mondta: „Nem kevésbé mélyreható változások mentek végbe a Szovjetunió parasztságának helyzetében. Régebben a parasztok több mint húszmillió elszórt, kis- és középparasztgazdaságban túrták a földet, egyenként, ki-ki a maga telkén. Elmaradott technikával dolgoztak, a földbirtokosok, kulákok, kereskedők, spekulánsok, uzsorások stb. kizsákmányolták őket. Most a Szovjetunióban teljesen új parasztság fejlődött ki: nincsenek többé földbirtokosok és kulákok, kereskedők és uzsorások, akik a parasztságot kizsákmányolhatnák. A parasztgazdaságok óriási többsége kolhozokban egyesült, amelyek alapja nem a termelési eszközök magántulajdona, hanem a kollektív munka alapján létrejött kollektív tulajdon. Ez újtípusú parasztság, amely megszabadult mindennemű kizsákmányolástól. Ilyen parasztság szintén nem volt még az emberiség történetében.”* Ugyanott, 414—415. old. *

A teljes kollektivizálás sztálini politikájának megvalósítása következtében 25 millió kis- és törpe magángazdaság helyett országunkban több mint negyedmillió nagy, szocialista mezőgazdasági üzem — kolhoz alakult.

A kollektivizálás végetvetett a falu évszázados elmaradottságának és nyomorának, megteremtette mezőgazdaságunk eddig soha nem látott felvirágzásának előfeltételeit.

Mik voltak a teljes kollektivizálás politikájának gazdasági eredményei? Vizsgáljuk ezt meg a mezőgazdaság legfőbb ágának, a gabonagazdaságnak példáján. Közvetlenül az első világháború előtt Oroszországban a gabona össztermelés körülbelül 4,9 milliárd pud volt. A Szovjetunióban 1928-ban (a teljes kollektivizálás előtt) a gabona össztermelés 4,5 milliárd pudot, közvetlenül a Nagy Honvédő Háború előtt pedig 7,3 milliárd pudot tett ki. Az árugabonatermelés országunkban 1940-re csaknem kétszeresen meghaladta a forradalomelőtti Oroszország árugabonatermelését.

A cári Oroszországban az egész árugabonatermelés 22 százalékát a földbirtokosok, 50 százalékát a kulákok adták és csak 28 százalékát adta a parasztság zöme, vagyis a szegény- és középparasztok.

A Szovjetunióban a Nagy Honvédő Háború előtt az árugabonatermelésnek körülbelül 10 százaléka jutott a szovhozokra és csaknem 90 százaléka a kolhozokra. Ilyenformán ténylegesen csaknem az egész árugabonatermelés a szocialista termelők kezében volt.

A kolhozrendszer szilárdsága és legyőzhetetlensége, a szocialista mezőgazdaság életereje megcáfolhatatlanul bebizonyosodott a Nagy Honvédő Háború éveiben.

Sztálin elvtárs, 1946 február 9-én Moszkva Sztálin-kerületének választói gyűlésén tartott történelmi beszédében azt mondta, hogy a Kommunista Pártnak sikerült biztosítania a háborúviseléshez szükséges anyagi lehetőségeket, mégpedig először, az ország iparosításának szovjet politikája, másodszor, a mezőgazdaság kollektivizálásának politikája segítségével.

„A kollektivizálás módszere — mondta Sztálin elvtárs — a leghaladóbb módszernek bizonyult, nemcsak azért, mert ez nem követelte meg a parasztok kifosztását, hanem főleg azért, mert lehetővé tette, hogy néhány év alatt az egész országot ellepjék a kollektív gazdaságok, amelyeknek minden lehetőségük megvan az új technika alkalmazására, fel tudják használni az agronómia összes vívmányait és az országnak sokkal több áruterméket tudnak adni.

Kétségtelen, hogy a kollektivizálás nélkül nem tudtuk volna ilyen rövid idő alatt felszámolni mezőgazdaságunk évszázados elmaradottságát.”* Olvasókönyv a marxizmus-leninizmus tanulmányozására. 1. kiad. 1. köt. Szikra 1949. 212—213. old. *

Az erőteljes kolhozrendszer nemcsak jelentős állami gabonakészlet felhalmozását biztosította, hanem a Szovjet Hadsereg és a lakosság zavartalan kenyérellátását is a háború idején.

A kolhozok megerősítése, anyagi és technikai alapjuk megszilárdítása, a mezőgazdaság további fejlődéséért folyó harc, a háborúutáni ötéves terv egyik központi feladata.

A SzK(b)P Központi Bizottsága plénumának februári (1947) határozata kidolgozott programot adott a mezőgazdaság háborúutáni fejlesztésére. A Központi Bizottság kitűzte a feladatot:

„A mezőgazdaság olyméretű fejlődését kell biztosítanunk, mely lehetővé teszi azt, hogy rövid idő alatt élelmiszerbőséget teremtsünk lakosságunk, nyersanyagbőséget a könnyűipar számára és azt, hogy felhalmozzuk a szükséges állami élelmiszer- és nyersanyagtartalékot.”

A Szovjetállam óriási anyagi támogatásban részesítette a kolhozokat, szovhozokat, s a gép- és traktorállomásokat, segítette először a mezőgazdaság háború okozta sebeinek gyors gyógyítását, majd előrehaladását.

A Párt és a szovjet kormány hároméves tervet dolgozott ki a kolhozok közös állattenyésztésének fejlesztésére. Ez a terv programja lett annak a harcnak, melyet a kolhozparasztok a szocialista állattenyésztés erőteljes fejlesztéséért vívtak.

A Nagy Honvédő Háborúban mérhetetlen veszteségeket szenvedett mezőgazdaságunk egyedül a kolhozrendszernek köszönhette, hogy a rövid háborúutáni időszakban kiemelkedő eredményeket tudott elérni. Ékesszólóan beszél ezekről az eredményekről a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Központi Statisztikai Igazgatóság közleménye a Szovjetunió népgazdaságának helyreállítását és fejlesztését szolgáló 1949. évi állami terv III. negyedévi teljesítésének eredményeiről. A gabonaneműek 1949. évi össztermelése több mint 1948-ban volt és túlhaladja a háborúelőtti 1940. év termését. Kiemelkedő terméseredményeket ért el a kolhozparasztság sok iparinövény, valamint a kolhozokban folyó közös állattenyésztés fejlesztése terén is.

Sztálin elvtárs rámutatott, hogy a parasztok, akik az egyéni gazdálkodás és az individuális munka körülményei között erőtlenek, hatalmas erővé válnak, ha kolhozokban egyesülnek. Sztálin elvtársnak ez az előrelátása azóta valósággá vált. Elegendő a kolhozfalu életéből néhány példát felhozni. A mezőgazdaság kollektivizálása igen rövid idő alatt megszüntette a „földszűke” problémáját. A kolhozrendszer lehetőséget nyújtott a parasztoknak arra, hogy a közös munka és a korszerű mezőgazdasági gépek alkalmazásával mocsarak és egyéb, megművelésre eddig alkalmatlan földek hektárjainak millióit kiszárítsák és termőfölddé tegyék, s ezzel a vetésterületet jelentősen kiszélesítsék. Az ország vetésterülete 1940-re az 1913. évinek másfélszeresére növekedett. Már egyedül ez bizonyítja a kolhozok vitathatatlan fölényét az egyéni gazdálkodással szemben.

Középázsiai köztársaságaink és az ország egyéb aszályos vidékeinek parasztjai évszázadokon át ábrándoztak a földjeik öntözéséhez szükséges vízről. Ez az ábránd mindaddig ábránd maradt, amíg országunkban a kolhozrendszer nem győzedelmeskedett.

Csak a kolhozrendszer tudta a parasztok millióit olyan hatalmas méretű középítkezésekre lelkesíteni, melyeknek eredményeképpen Közép-Ázsiában, a Volgántúl, Észak-Kaukázusban és a Szovjetunió más vidékein óriási öntözőberendezések létesültek.

A Pártnak és a kormánynak Sztálin elvtárs kezdeményezésére a természet átalakításáról hozott határozata kíméletlenül hadat üzent az aszálynak s a rossz termésnek és új szakaszt nyitott meg a szocialista földművelés fejlődésében. Ez a határozat az ország hatalmas sztyeppés és erdősztyeppés területeinek részletes bolsevik természetátalakító tervét adja. Ezeknek a történelemben méreteit tekintve példátlan munkálatoknak a megvalósítása csakis azért lehetséges, mert országunkban mind a városban, mind a falun győzött a szocializmus.

Csak a kolhozrendszerben terjedhetett ki az egész népre az a mozgalom, amelynek célja, hogy a falvakban száz és ezernyi villanytelep létesüljön.

Miután a proletariátus átvette a hatalmat, Lenin szerint az egész népgazdaság — beleértve a mezőgazdaságot is — villamosítása volt a szocialista építés egyik legfontosabb problémája. A villamosítást Lenin olyan feladatnak tekintette, mely szoros kapcsolatban van országunkban a kommunizmus építésének feladataival. Lenin a villamosításban látta a kommunista társadalom anyagi és technikai alapját. Kifejezésre jutott ez az ismert lenini jelszóban:

„A kommunizmus annyi, mint Szovjethatalom plusz az egész ország villamosítása.”

Országunkban ma már nemcsak egyes kerületek, hanem egész területek haladnak a kolhozok teljes villamosítása útján. A falusi villanyfejlesztő telepek és vízierőművek építése az utóbbi években igazi népi mozgalommá vált.

A háborúutáni sztálini ötéves tervben jelentősen emelkedik a falusi villanyfejlesztő telepek száma. Az ötéves terv éveiben teljesen villamosítanak minden gép- és traktorállomást, minden szovhozt és több mint 56 ezer kolhozt.

Óriási segítséget nyújtanak a kolhozfalunak a villamosítás terén a városok ipari vállalatai, amelyek egyes falvakat patronálnak. A vállalatok berendezéssel, anyaggal látják el a falusi villanyfejlesztő telepeket, szakképzett munkásokat, mérnököket és technikusokat küldenek a faluba. A kolhozok villamosítását a területi pártszervezetek irányítják.

A moszkvai bolsevikok azt a feladatot tűzték ki maguk elé, hogy az ötéves terv végére teljesen befejezik a területi kolhozainak villamosítását, Moszkva-területet a szocialista mezőgazdaság villamosítása és gépesítése terén élenjáró területté teszik.

A kolhozfalu villamosítása emeli a munka termelékenységét, haladó technikával fegyverzi fel a munkát, fokozza a falusi dolgozók szakképzettségét, gyökeresen megjavítja a parasztság életfeltételeit, elősegíti kultúrszínvonalának emelkedését. A villamosítás hozzájárul a kolhozparasztok jólétének növekedéséhez és igen fontos eszköz a város és falu közötti ellentét megsemmisítésében.

A falu villamosításának hatalmas mérete csak a kollektivizálás, csak a mezőgazdaság szocialista átalakítása következtében vált lehetségessé.

A kolhozrendszer győzelme lehetővé tette, hogy a modern tudomány vívmányait rendszeresítsük a mezőgazdasági termelésben. A falu dolgozói kiemelkedő eredményeikért sok köszönettel tartoznak a szovjet tudománynak. Ugyanakkor a nagyüzemi szocialista mezőgazdaság szilárd alapul szolgál a mezőgazdasági tudomány haladásához, Micsurin, Viljamsz, Liszenko tanításai nyomán. Az élenjáró tudomány és a kolhoztermelés közötti szövetség napról-napra szélesedik, erősödik és egyre újabb győzelmeket biztosít szocialista hazánknak.

*

Lenin és Sztálin pártjának a kollektivizálás sztálini elméletére támaszkodó, valóban forradalmi, bölcs politikája a kolhozrendszer diadalára, a kapitalista osztályok teljes megsemmisítésére, a szocializmusnak a mezőgazdaságban aratott győzelmére vezetett és ezzel a Szovjethatalom véglegesen megszilárdult a falun. Sztálin elvtárs bölcs vezetésével a mezőgazdaság szocialista átalakításának zseniális lenini-sztálini elméletét követve, a Bolsevik Párt megoldotta a szocialista forradalomnak, a proletariátus hatalomrajutása utáni legnehezebb történelmi feladatát és az egyéni parasztgazdaságok millióit átvezette a szocializmus útjára.

A kollektivizálás sztálini elméletének, a Bolsevik Párt politikájának helyességét igazolták a parasztok millióinak élettapasztalatai. A kolhozrendszer élő megtestesülése annak a bölcs politikának, melyet Lenin és Sztálin pártja a parasztkérdésben folytat.

A Szovjetunió mezőgazdaságának szocialista átalakítása során szerzett tapasztalat óriási, világtörténelmi jelentőségű. A Szovjetunió szocialista építésének elmélete és gyakorlata gazdagította a marxista-leninista tudományt, előbbrevitte azt, a testvéri kommunista pártokat pedig a szocializmusért folyó harc világos programjával fegyverezte fel.

Országunk szocialista építésének elmélete és gyakorlata, kollektivizálásunk világtörténelmi jelentőségű tapasztalata példaképül, és harci programul szolgál a népi demokráciák kommunista és munkáspártjai számára.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!