A külső és belső ellenforradalom – X

(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság 1919 – Szikra)

Antant imperialisták, emigráns grófok,
jobboldali szociáldemokraták – A magyar nép ellen

(Rákosi Mátyás védőbeszédéből 1935)

… Az ellenünk folytatott harc központja természetesen Bécs volt. A bécsi komité tagjai között 13 alapító tag volt. Felolvasom.

Elnök: Nem tartozik a vádhoz.

Rákosi: Tudniillik be akarom mutatni a szituációt és ebbe beállítani a vádpontokat. Csak azt akarom igazolni, hogy a magyar burzsoáziának, Bécsnek vagy Szegednek egy része rendkívül éles harcot kezdett ellenünk folytatni. Amint a hadjáratok folyamán az antant ellenállása fokozódott, úgy fokozódott ezeknek a Bécsben és Szegeden lévő magyar polgári politikusoknak ellenállása is, és április második felében a román támadással egyidejűleg már Bécsből leküldték Belgrádba Pallavicini őrgrófot és Gömbös vezérkari századost, hogy Franchet D’Esperayvel tárgyaljon a magyar köztársaság elleni közreműködésről. Itt természetesen Franchet D’Esperay igen szívélyesen fogadta őket. Ő volt akkor az egyesült szerb-cseh és román hadak vezére. A komité célja velünk szemben a bolsevizmus megdöntése Magyarországon, a „rend”, „béke” és „nyugalom” helyreállítása. Ezt a célt elsősorban az antantra támaszkodva, annak katonai segítségével kívánta elérni. A megszálló csapatokat francia katonákból szerették volna, azzal az indokolással, hogy a románok, csehek igen nagy árat követeltek és csak nehezen lehetett volna őket az ország kiürítésére bírni. Amint rájöttek, hogy francia csapatokat nem kaphatnak, megelégedtek cseh és román csapatokkal is. Ez a gondolat sem ment simán, mert voltak, akik a románokkal szemben nagy averzióval viseltettek.

Ez az álláspont azonban hamar megváltozott, ahogy belátták, hogy a proletárdiktatúra tartós, és polgári erőkkel sem belföldről, sem külföldről nem tudják megdönteni. Akkor lemondtak erről az álláspontról és minden néven nevezendő eszközt felhasználtak ellenünk, többek között természetesen az ellenforradalmak szervezését is. Úgy, hogy amikor mi május 30-án megindítottuk a csehek ellen az általános offenzívát, akkor június 1-én kitört a déli-vasutasok sztrájkja. Ezeket a sztrájkokat, mint általában a vád tárgyává tett dunántúli ellenforradalmakat Bécsben egy bizottság szervezte. Lehár ezredes, Szmrecsányi, Sigray gr. és Beniczky Ödön néha igen könnyelműen is szerveztek ellenforradalmakat, mert egy helyen azt látjuk, hogy Bethlen és Gratz Gusztáv még időszerűtlennek tartották a fegyveres felkelést, ámbár a Dunántúlon megszervezték már az ellenforradalmat, a technikai előkészületek hiányosak voltak. Szóval ezeket az ellenforradalmakat, amelyek ellen nekünk harcolni kellett, a bécsi ellenforradalmi komité szervezte. De nemcsak az ellenforradalmakat szervezték, hanem, mint leírja Gratz, összeköttetésbe léptek a vörös hadsereg egyes hazaáruló vezetőivel és a mindjobban kialakult fehér kémszervezet minden fontosabb parancs, térkép stb. másolatát megküldte a komáénak.

Ezeket a parancsokat, térképeket és egyéb fontos katonai titkokat a komité, minden további nélkül átküldötte azután a szerbeknek, franciáknak és cseheknek. Erről a következőket olvassuk egy helyen: „Pallavicini Alfonz július 16-án találkozott Bethlennel egy magánlakásban s közölte vele a szegedi Károlyi Gyula kormányának összes megbízásait.” A bécsi komité egy tagja a magyar vörös hadsereg haditervét átadta Pallavicininak, aki kérte, hogy pecsételjék le, nehogy a szerbek elvegyék tőle, azt több fontos okmánnyal együtt egy angol kurir lepecsételte és Pallavicini, mint angol kurir kapott megbízást arra, hogy megérkezése után megmutassa az egész haditervet az angol tábornagynak. Megérkezve Szegedre, a vörös hadsereg haditervét az angol parancsnoknak bemutatta. Szóval két nappal a támadás előtt elvitték a haditervet az angoloknak, akik természetesen továbbadták a szerbeknek, románoknak.

Tisztán látható, hogy az ellenforradalmak, valamint a vörös hadsereget ért vereségek közvetlen összefüggésben állanak ezekkel az ellenforradalmi dolgokkal. A szegedi kormány minisztertanácsi jegyzőkönyve szakadatlanul foglalkozik ezekkel, hogy hol csináltak ellenforradalmat, ki szervezte, képviselőik voltak a románoknál, cseheknél, akik mind azt a munkát végezték, hogy a proletárdiktatúra hadseregének előrenyomulását meggátolják.

… Mozgósították azonkívül a magyar szoc.-dem. pártot is a proletárdiktatúra ellen, és ez a magyar proletárdiktatúrának egyik legszomorúbb fejezete. Aki átnézte azokat a vallomásokat, amelyeket a szoc.-dem. népbiztosok saját működésükről, a népbiztosi per folyamán adtak, csak pirulhat.

Elnök: Figyelmeztetem utoljára, hogy ne ezekről a dolgokról beszéljen, hanem ami a vád tárgyává van téve.

Rákosi: Azt akarom megmutatni, elnök úr, hogy mi a szituáció és ebbe beleágyazom a magam működését.

Elnök: Tessék csak a vádhoz szólni.

Rákosi: Röviden csak azt akarom mondani, hogy maga a szoc.-dem. párt is azon törte a fejét, hogy likvidálja a proletárdiktatúrát. Május 2-ra már rámutattam. Böhm könyvében két ízben fordul elő az, hogy összehívta a szociáldemokrata vezetőséget annak megtárgyalására, hogy hogyan lehetne a proletárdiktatúrát, illetve a kommunistákat fegyveresen eltávolítani. Szóval nemcsak az antant, nemcsak a bécsi komité és a szegedi kormány, hanem a magyar szoc.-dem. párt is ezen törte a fejét. Természetes, hogy ilyen szituáció mellett nem lehetett erélyesen folytatni a háborút, mert a blokád is éreztette a hatását, közben jöttek az ellenforradalmak és mindezeknek hatása alatt a csehek elleni hadjárat megtorpant, nem tudtuk eléggé folytatni.

A magyar uralkodóosztályok hazaárulása 1918-19-ben

(Dr. Andics Erzsébet: Munkásosztály és nemzet)

A magyar dolgozók kormánya — a Tanácskormány — mind belpolitikai, mind külpolitikai vonatkozásban mindent megtett, hogy a nemzetet a katasztrófától megmentse. Elsőrangú feladatának tartotta néphadsereg szervezését a magyar nép jogos igényei megvédésére. Az ország egész gazdaságát, amelynek megszervezését és irányítását a Tanácsállam vette kézbe, a honvédelem céljainak rendelte alá. A Vörös Hadseregbe százezrével jelentkeztek a munkások és parasztok, úgyszintén a hazafiasan gondolkozó értelmiség legöntudatosabb elemei. A hadseregszervezésből becsülettel vették ki részüket a hazafias tisztek. Magyarország szövetséget kötött Szovjetoroszországgal, amelyről tudta, hogy minden imperialista szándékot a legélesebben elítél és a nemzetek önrendelkezési jogának őszinte harcosa. A Vörös Hadsereg — 1849 óta az első magyar nemzeti hadsereg — 1919 május- júniusában győzelmes északi hadjárata folyamán a cseheket maga előtt kergetve felszabadította Miskolcot, Kassát, Eperjest, Bártfát stb.

Milyen volt ugyanakkor a magyar urak magatartása? Hol volt Horthy Miklós, Gömbös Gyula, hol voltak a grófok és az iparbárók, hol voltak mindazok, akik utólag két évtizeden át az irredentizmusból, a revizionista uszításból éltek? Talán Horthy, Gömbös és a többiek a magyar néppel egysorban, fegyverrel védték Magyarország földjét a csehek és románok ellen? A reakciós magyar uralkodóosztályok ezúttal is a nemzet ellenségeinek táborában húzódtak meg, éppúgy, mint hajdan a Rákóczi-féle felkelés és az 1848—49-i szabadságharc idején.

A nagybirtokosok és nagytőkések egymásután hagyták el az országot, hogy Bécsben s az idegen megszállás alatt lévő Aradon és Szegeden megkezdjék az ellenforradalom szálainak szövögetését. Ez valójában nem volt más, mint a külső ellenség ellen küzdő magyar nép leghitványabb módon való hátbatámadása. A magyar urak bosszút lihegve az antant fegyveres beavatkozását sürgetik Magyarország ellen. Kilincselnek az antant különböző képviselőinél és mindenképpen igyekeznek őket rábeszélni, hogy támadják meg fegyveresen Magyarországot; így remélik visszaállíthatni saját reakciós uralmukat.

Íme, csak ennyit ért sokat hangoztatott hazafiságuk! S hogy a hazaárulás vádja velük szemben mennyire nem ráfogás, bizonyítja a Tanácshatalom bukása után megjelent emlékirataik, naplóik s egyéb írásaik egész sora, melyekben ők maguk dicsekszenek hazaáruló cselekedeteikkel. Így a Gratz Gusztáv szerkesztésében megjelent vaskos kötetben: „A bolsevizmus Magyarországon” az ellenforradalmi bécsi komité működéséről a következők olvashatók:

… április 5-én a Bécsbe menekült magyar politikusok fölkeresték Alizét — Franciaország bécsi képviselőjét —, hogy az antant segítségét kérjék a bolsevizmussal szemben megindítandó akcióhoz. Rámutattak arra, hogy a bolsevizmus nemcsak Magyarország veszedelme, hanem a nyugati államokat is fenyegeti.

Az ellenforradalmi bécsi komité célja a bolsevizmus megsemmisítése volt.

… e célt elsősorban az antantra támaszkodva, annak katonai segítségével kívánta volna elérni.

De nem vetették meg azt sem, hogy a szerb és romája kormányoknál előszobázzanak katonai segítségért a magyar nép ellen. Kelemen Béla, a szegedi ellenforradalmi kormány belügyminisztere elmondja, hogy a belgrádi kormánnyal és a szerb vezérkari főnökkel, úgyszintén amerikai és angol admirálisokkal Horthy Miklós és Teleki Pál folytatott a szegedi ellenforradalmi kormány nevében igen szívélyeshangú tárgyalásokat fegyveres intervenció érdekében. Múzsa Gyula a román miniszterelnöknél koldult támogatásért. A zsidó segítséget sem vetették meg ezek az urak, noha később olyan „nagyok” voltak a zsidóüldözésben. Az ellenforradalmi akció finanszírozására nagyösszegű kölcsönökért fordultak a bécsi Rotschild-házhoz. De mondja ezt el maga Kelemen Béla:

… Teleki az ellenforradalom első hónapjában maga próbálta már a Rotschild-csoportnál, nevezetesen magánál Rotschildnál — akinek tudvalévően különböző vonatkozásokban nagy érdekei voltak Magyarországon — e dolgot megpendíteni. Teleki Rotschilddal személyes barátságban volt. A dolog azonban nem sikerült …

A tárgyalások Rotschilddal megint felújulnak, segédkezett az ügy körül a szintén fehér emigráns báró Ullmann is — bizonyítva ezzel a keresztény magyar nagybirtokosok és a zsidó nagytőkések osztályszolidaritását a magyar nép ellen. A tárgyalások ezúttal egy „apróság” miatt akadtak meg. Báró Rotschild természetesen nem elégedett meg azzal, hogy a Bécsben összegyűlt magyar arisztokraták bámulatos nagylelkűséggel hajlandók voltak a felveendő kölcsönt magyarországi birtokaikra betábláztatni. Ezek a birtokok abban az időben nem az ő, hanem a Tanácsállam tulajdonában voltak.

… Rotschild előállott azzal a követeléssel, hogy gróf Schoenborn és őrgróf Pallavicini nemcsak a teljes összegért vállalják az anyagi felelősséget, hanem ezen teljes összegért Magyarországon kívül fekvő birtokaikkal is szavatoljanak … Ezen utolsó követelése alig volt teljesíthető, mire a tárgyalások Rotschilddal megszakadtak.

Az eredménytelen tárgyalások után a nemesurak sokkal egyszerűbb pénzszerzési módhoz folyamodtak: kirabolták a bécsi magyar követséget. Mintegy 150 millió magyar koronát, 70.000 francia és 30.000 svájci frankot vittek el gróf Takács-Tholvay (nomen est omen) ezredes vezetésével. A kevésbé jövedelmező, de annál veszélyesebb szolgálatokat viszont másokra bízták. Megszokták az urak, hogy más kaparja ki számukra a gesztenyét a tűzből. Ők maguk Bécsben, vagy az antant csapatoktól megszállt városokban biztonságban — minden veszélytől távol — szövögették a hazaáruló ellenforradalom szálait, ennek gyakorlati kivitelezéséhez viszont az országon belül rendesen kisegzisztenciákat ugrattak be. (A Magyarországon kifejtett ellenforradalmi ténykedésért a Tanácshatalom szervei által letartóztatott egyének között egyetlenegy nagybirtokos, egyetlenegy gyáros vagy bankár, egyetlenegy magasrangú katonatiszt sem akadt.)

Hadsereget akartak külföldön szervezni, hogy így induljanak Tanács-Magyarország ellen. De erre nem került sor. A munkások és parasztok nem állottak kötélnek. Maga az „úri elem” pedig nem akart harcolni. Annál szívesebben ült a kávéházban, vagy sétált szépasszonyok társaságában a korzón. Kelemen őszinte lelkesedéssel számol be erről:

… Szeged korzója sohasem volt olyan élénk. Egyrészt a megszálló színes csapatok tisztjei, a színes legénység, másrészt a mi derék, napbarnított, szittyaképp vitézeink tarka forgataggá varázsolták a Tisza partját. Délután bridzsezés volt mindenütt. Soha annyit nem fognak Szegeden bridzselni, mint akkortájt. Ha gyanútlan vendég, mitsem sejtve, belépett a „Kas” szálló kávéházába, tényleg megijedhetett a rengeteg bridzsasztaltól. A kávéházban, a hallban, a regatta teraszán, egyes hotelszobák hűs mélyén mindenütt csak a bridzs járta. … Tagadhatatlan legnépszerűbb alakja volt Szegednek Horthy Miklós. Ahol megjelent, lelkesen köszöntötték. Esténként leggyakrabban a tisztiasszonyok és Soós tábornok, gróf Batthyány Gyula és Fehér Miklós társaságában találhattuk.

Még vígabban folyt az élet Bécsben, a Sacherben. Futotta a rablott pénzből! Nem csoda, hogy nem is tudtak vele soha elszámolni.

Nagy hiba lenne azonban lekicsinyelni mindazt a kárt, amit a magyar nemzetnek az ellenforradalmárok okoztak. Kratochwill ezredes, a székely hadosztály parancsnoka, a külföldön időző ellenforradalmárok utasítására, hadosztályával együtt megadja magát a románoknak, hazaáruló módon megnyitja előttük az utat az ország szívébe. Amikor júniusban a magyar Vörös Hadsereg diadalmas előnyomulásának hatására Clemenceau ígéretet tesz a Tanácskormánynak, hogy a Felvidék kiürítése esetén annál sokkal nagyobb területről visszaparancsolja a románokat, gróf Bethlen István a párizsi békekonferenciához intézett memorandumában tiltakozik az ellen, hogy Tanács-Magyarországnak visszaadjanak területeket.

A memorandumnak meg is volt az eredménye: A Felvidék kiürítése után Clemenceau, ígéretét megszegve a románoktól megszállt területből egy talpalatnyit sem adott vissza Tanács-Magyarországnak. Gaztetteikre ellenforradalmáraink még csak ezután tették fel a koronát. A Vörös Hadsereg áruló vezérkari főnöke, Julier Ferenc, eladta Bethlennek — a bécsi ellenforradalmi komiténak — a románok elleni felvonulás tervét. Bethlenék átadták az angoloknak és őrgróf Pallavicini Alfonz személyesen vitte — angol futárlevéllel — Szegedre. A szegediek gondoskodtak arról, hogy megkapják az angolok, sőt Horthy kezdeményezésére a franciák és a románok is. A magyar ellenforradalmárok jóvoltából a román hadvezetőség ilymódon harminchat órával a támadás megkezdése előtt megkapta a Vörös Hadsereg felvonulási tervét.

A szegedi és bécsi ellenforradalmárok a kártevők, kémek, hazaárulók hitvány szerepét játszották ugyanakkor, amikor a magyar nép fegyverrel a kezében harcolt a túlerőben lévő ellenséggel Magyarország jobb jövőjéért.

Fegyverkezzék az ország
a proletárdiktatúra és a tanácsköztársaság védelmére!

(Vörös Újság 1919 ápr. 22)

Arra a támadásra, amely az imperialista bojár-uralom részéről a magyar tanácsköztársaság ellen megindult, a proletariátus megadja a feleletet, fegyvert ragad a saját uralma, a proletárok diktatúrája és a komműn-állam védelmére. Szerte az országban végigviszik a vörös zászlót, fegyverkezzék a proletariátus, védje meg a proletariátus az eddigi nagyszerű lendülettel épülő uralmát, mert lehet, hogy a magyar proletariátus uralmával áll vagy bukik a világ proletárjainak ügye. Vasárnap délután az ország több helyén nagyszabású népgyűlések voltak, amelyeken a népbiztosok ezernyi-ezer főre rúgó proletártömegek előtt ismertették a helyzetet és szólították fel a proletárságot a fegyverkezésre az imperialista támadók ellen. A népgyűlésekről a következő tudósításunk számol be:

Szamuely elvtárs Győrött

Szamuely Tibor népbiztos elvtárs a vasárnap délutánra hirdetett népgyűlésre még az éjszaka folyamán érkezett Győrbe. Délelőtt egy, a frontra induló menetszázadot búcsúztatott el. Délután hatalmas tömeg jelenlétében tartotta meg beszédét a Széchenyi-téren.

Veszély fenyegeti a magyar proletariátust — mondotta. — Az imperialista román bojárok hadat üzentek a magyar Tanácsköztársaságnak. Nem szépítgetjük és nem hallgathatjuk el azt a körülményt sem, hogy a fronton álló csapatok egy része nem tett eleget proletárkötelezettségének. Ezeket el kell távolítani; helyettük a szervezett munkásságot kell a frontra küldeni.

Az ellenforradalmárokat le kell törnünk, nehogy újra visszatérjen a tőke uralma és újra elnyomottak legyünk, ezerszer elnyomottabbak, mint azelőtt. Az egész világ proletariátusának szeme rajtunk függ.

Harc nincsen áldozatok nélkül és inkább néhányan, kevesen pusztuljunk el, semhogy megsemmisüljön a nagy ideál. A küzdelemben nem állunk egyedül, az orosz vörös hadsereg Galíciában és Besszarábiában általános offenzívát kezdett és a front ama részén fejvesztetten menekülnek a román csapatok.

A nemzetközi helyzet sok jóval kecsegtet bennünket. Párizsban a békét nem képesek tető alá hozni: a világháború megszűnt, de az osztályharc nem szűnt meg. Az imperialisták harca megszűnt, de az osztályharc tüze új lángra gyulladt. Oroszországban gyúlt ki ez a láng; nekünk tovább kell élesztenünk. Élesztenünk kell a forradalom tüzét, hogy átcsapjon a nyugat minden országába. Lehet, hogy pillanatnyilag győzhetnek fölöttünk ellenségeink, de ez drága győzelem lesz.

Aki öklöt emel a proletariátusra, az aláírta a saját halálos ítéletét.

A népbiztos elvtárs tomboló lelkesedéssel fogadott beszéde után Szabó József győri elvtárs beszélt még, a Vörös Hadseregbe való belépésre buzdítva a proletárokat. Szamuely elvtárs délután a győri munkástanács ülésén is megjelent és hosszabb lelkeshangú beszédet mondott.

Beszédében többek között ezeket mondotta:

A forradalomban vannak pillanatok, amikor úgylátszik, veszendőbe jut a forradalom hajója. A forradalomban felmerülnek olyan problémák, amelyeknek megoldása ma elképzelhetetlennek látszik, de holnap gyerekjátéknak bizonyulnak. Jelenleg nálunk ez a pillanat állott be és a burzsoáziában kezd megerősödni az a hit, hogy visszajuthat a hatalmi polcra. Tudni kell, hogy a proletárdiktatúrában megszűnik a diplomáciai titkolódzás. Nincs okunk titkolódzni vagy szépítgetni, a tényeket el kell mondani. Tudjuk azt, hogy az antant vérbe akarja fojtani a diadalmas forradalmat, amit természetesen a román támadásból következtethetünk.

A csehek támadásáról alig lehet szó, mert a cseheknél olyan erősek a kommunista mozgalmak, hogy mihelyt általános offenzívát rendelnének el, a bányákban megszűnnék a munka és ezzel lehetetlenné tennék a további harcokat. Utal a szatmári eseményekre és kijelenti, hogy ott a burzsoázia hozta be az ellenséget. Nagy Vince volt belügyminiszter volt az, aki bevezette a románokat. A burzsoázia mindenhol egyforma, legyen az akár magyar, akár francia, akár angol anyanyelvű, akárhol is van, Győrben, Szatmáron, Budapesten, az teljesen mindegy, mindenhol egyforma az igyekezete.

Rákosi és Hamburger elvtársak Nagykanizsán

Tegnap este érkeztek Nagykanizsára Rákosi Mátyás és Hamburger Jenő népbiztos elvtársak. Sorba járták a kaszárnyákat, ahol a legénység riadófúvásra összegyűlt. A népbiztosok figyelmeztették a katonaságot azokra a veszedelmekre, melyek a proletárdiktatúrát külső és belső ellenség által veszélyeztetik és felhívták őket, hogy a hívó szóra rendíthetetlen bátorsággal igyekezzenek megvédeni a forradalom vívmányait.

Délután népgyűlés volt, amelyen Rákosi népbiztos elvtárs a következő beszédet mondotta:

Mikor nyilvánvalóvá lett, hogy a magyar proletariátus a proletárdiktatúra vívmányait minden külső és belső ellenséggel szemben még az élete árán is kész megvédelmezni, nagyuraink megkezdték aknamunkájukat. Nem akarták megérteni, hogy itt csak annak van joga élni, aki dolgozik, kimentek tehát Bécsbe, Zágrábba, Prágába és ott csapatokért könyörögtek, hogy elnyomjanak bennünket. De hiába mozdítják meg most a román bojár járom alatt nyögő román proletártestvéreinket, nemsokára azok is vörös lobogó alatt fognak küzdeni. Egyelőre ugyan a románok nyolcszoros túlereje előtt a vörös hadsereg küzdelmes visszavonulásban van, de hősiesen védekeznek és harc nélkül egy talpalatnyi helyet sem engednek át.

A bojár kihívásra a proletárság mint egy ember állott talpra és ki fogja verni a megszállókat a megszállott területekről is. Az idegen rablók csak a páncélököltől félnek, mutassa meg a magyar proletárság, hogy ökle páncélos és hogy öklében fegyver van, mellyel a rablókat ki fogja kergetni.

Éljen a Vörös Hadsereg! Éljen a proletárdiktatúra!

Ezután Hamburger Jenő földmívelésügyi népbiztos elvtárs beszélt:

Elhoztam Nagykanizsa proletárságának a forradalmi kormányzótanács üdvözletét. Abban a meggyőződésben vagyok, hogy itt, a demarkációs vonal közelében a proletárdiktatúra mindenkor erős bástyára fog találni. A nagykanizsai munkásság, amiként a múltban, úgy a jövőben is mint egy ember fog a proletárdiktatúra védelmére kelni. Nem elég felfegyverkezni és harcba küldeni a katonákat, fel kell fegyvereznünk a gyári munkásokat is, mert az ellenség nemcsak a fronton van, hanem egy ellenség mindenhol bujkál: ez a kapitalizmus és a burzsoázia. Nekünk a szerb proletársággal nincs leszámolni valónk, nekünk a magyar és minden ország tőkéseivel kell leszámolni.

A népbiztos beszédét a népgyűlés óriási hallgatósága hatalmas lelkesedéssel fogadta. Rákosi és Hamburger népbiztos elvtársak ma a frontra fognak utazni.

Veszélyben a forradalom!

(Vörös Újság 1919 ápr. 11)

Munkások! Elvtársak! Elvtársnők!

A forradalom, a munkások, parasztok és katonák diadalmas forradalma, hívó szóval fordul hozzátok: fegyverkezzetek föl! Készüljetek a megtámadott proletárforradalom megvédelmezésére és továbbfejlesztésére, kiépítésére, hogy mindent megadhasson ez a forradalom, ami a szocializmus megvalósításához és a proletárok hatalmának végleges megszilárdításához kell!

Fegyverkezzetek — lélekben, gondolatban, érzésben.

A proletár lelki fegyvere: az a belátás, hogy csak az osztályharc kíméletlen és következetes folytatásából születhetik meg a kommunizmus társadalma, a magántulajdon és kizsákmányolás társadalmának romjain a dolgozók uralma az elnyomók eddigi hatalma helyett.

A proletár lelki fegyvere az a tudat, hogy önnönmagán kívül senkiben sem bízhatik és hogy ezért végleg és gyökeresen el kell szakadnia attól a gondolattól, hogy a társadalom bármely más osztályának, vagy rétegének támogatására is számíthat a munka uralmáért és fölszabadításáért folyó világtörténelmi küzdelmében.

A proletár lelki fegyvere az a tudat, hogy minden kizsákmányolt és elnyomott munkás testvére ebben a küzdelemben, hogy a proletár nemzetköziség világot átfogó közössége foglalja egységbe az elnyomott, megtaposott és kizsákmányolt milliók lázadó akaratát, forradalmi tettvágyát.

Rakjon lelketekben lobogó tüzet az a fenséges hivatás, amelyet most a magyar proletárság betölt: az, hogy mi, magyar munkások, parasztok és katonák ott járunk a világforradalom hadseregének élén, hogy a munkásosztály fölszabadulásának ügye az orosz proletárokon kívül a mi öntudatos, forradalmi, bátor cselekedetünktől, a szocializmus világeszméjével való összeforrottságunktól függ.

Proletárok, fegyverkezzetek! De ne csak gondolatban, érzésben, lélekben. Izmos proletárkezetekbe is vegyetek fegyvert, mert a magántulajdon, a kizsákmányolás, az elnyomatás híveinek kezében is fegyver van és ezt a fegyvert ellenünk, proletárdiktatúránk ellen akarják fordítani! Amikor a magyarországi proletariátus elhatározta, hogy végleg és teljesen szakít a múlttal, hogy rálép a szociális világforradalmak orosz testvéreink és a szocializmus nagy tanítómesterei kijelölte útra: tisztában volt azzal, hogy a legszörnyűbb küzdelmek, a legádázabb osztályharc minden áldozatát és terhét magára kell vennie. A kapitalista társadalmat összerombolni, a szocializmus világát felépíteni nem lehet puszta szavakkal, rendeletekkel, régi szervezetek elpusztításával és újak megteremtésével, hanem csak cselekedetekkel, amelyeknek az élet kockáratevéséig és föláldozásáig is el kell menniök.

Elérkezett a tettek ideje a nemzetközi proletárság magyarországi csoportja számára!

Ellenségünk nemcsak az a magyar burzsoázia, amely meglapulva várja a világburzsoázia külső segítségét, hanem a nemzetközi világburzsoáziának az a fegyveres szervezete is, amely az antant hadseregek vasgyűrűjével veszi körül a magyarországi Tanácsköztársaságot és amely ezt a pántot szorosabbra akarja kovácsolni körénk.

A román bojárok és tőkések a hatalmukért reszkető párizsi imperialisták parancsszavára pálinkával, gépfegyverrel, hazugsággal lerészegített és megfélemlített román parasztokat és proletárokat hajtanak a küzdelembe a számra nézve kisebb magyarországi Vörös Hadsereg ellen, amely testéből és forradalmi lelkéből tart pajzsot a magyarországi munkások, parasztok és katonák hatalma fölé.

A hatalomért és mindazért, amit a hatalom segítségével föl akarunk építeni: harcolni, áldozni, szenvedni kell! Azon a területen, amelyre a Tanácsköztársaság hatalma elér, a burzsoázia meglapul, mert erőtlen és meg van félemlítve. De lesben állva várja az alkalmat, vajon szövetségesei, az antant kis és nagy államainak burzsoáziája nem tud-e segedelmet küldeni számára.

Az antant fegyvereinek védelme alatt a megszállott területeken ekképpen szervezkedik a fehér ellenforradalom. Összekötő szálai átnyúlnak a Tanácsköztársaság területére is. Egyelőre még titokban és csöndben készülődik arra, hogy aláaknázza és azután nyíltan megtámadja a proletáruralom várát.

A proletárság nem várhatja be ezt a támadást. Nem tűrheti az ellenség megerősödését és szervezkedését, mert ez veszedelembe döntené a forradalmat és a munkásság csak nagy, újabb áldozatok után tudná csak újból visszaszerezni mindazt, ami már ma hatalmában van. A külső és belső ellenségtől, a nemzetközi burzsoáziától és cselédségétől fenyegetett magyarországi proletárforradalom védelmére szólítjuk föl a munkások, parasztok és katonák millióit.

Kíméletlen erővel kell kiverni a burzsoáziát mindenhonnan, ahol hatalmának és fönnmaradásának alapjai vannak! Minden érzelgősség nélkül kell szétzúzni az elnyomók és kizsákmányolok hajdani várának szervezeteit. De ugyanakkor, amikor a proletárdiktatúra minden követelését valóra váltjuk, amikor leromboljuk a kapitalista hatalom gazdasági, politikai és szellemi alapjait: a tett és áldozat erejével kell a munkásoknak megmutatni, hogy mindenre készek saját hatalmukért, a nemzetközi szociális világforradalom ügyéért. A Tanácsköztársaság hatalmát, a diktatúra rendjét, a szocializmus jövőjét, a forradalom minden vívmányát ma nemcsak itthon kell védenünk a burzsoázia ellen, hanem ott is, ahol ellenséges imperialisták csapatai megkezdték az előnyomulást és megkezdték a munkások, katonák és parasztok tanácsainak feloszlatását, ahol hatalom és fölszabadulás helyett a megbotozás és kikötés kapitalista és militarista igáját akarják újból a proletárságra rakni.

A proletárdiktatúrát, a szocializmus ügyét, a nemzetközi forradalmat ma a demarkációs vonalakon kell megvédeni. Ezért szólít rajtunk keresztül, a Forradalmi Kormányzótanácson és a budapesti forradalmi Munkás- és Katonatanácson keresztül a Vörös Hadseregbe benneteket a veszélyeztetett és támadott forradalom, proletártestvérek! Nem a mi szavunkat, de forradalmi és szocialista öntudatotok szavát hallgassátok meg és seregeljetek velünk együtt minél nagyobb számban a nemzetközi szocializmusnak, a győzelmes kommunista forradalomnak lobogója alatt harcoló Vörös Hadseregbe!

Éljen a világ tanácsköztársaságainak nemzetközi szövetsége!
Pusztuljon a fehér ellenforradalom!
Fegyverbe, proletárok!

Testvéri üdvözlettel:

A Magyarországi Szocialista Párt.
A Forradalmi Kormányzótanács.
A budapesti Forradalmi Munkás- és Katonatanács.

Küzdeni és győzedelmeskedni

(Tanácsok Országos Gyűlése. 1919. évi jún. hó 19)

Szamuely Tibor népbiztos: Igen tisztelt elvtársaim! Amikor a magyarországi proletariátus a forradalom és a proletárdiktatúra útjára lépett, mindenki tisztában volt azzal, hogy ez a lépés, ez a választás harcot jelent, harcot az ország minden belső és külső ellensége ellen; tisztában lehetett azzal, hogy a forradalmi proletariátus legfőbb és legszentebb kötelessége és feladata harcolni, küzdeni és győzedelmeskedni minden elnyomói felett. (Úgy van! Úgy van!) Ha mi ma ezt a harcot beszüntetni vagy csak szüneteltetni akarnók, ez a harc princípiumának feladását jelentené: azt jelentené ez, hogy mi feladjuk azt a küzdelmet, amelynek célja a világ összes elnyomottjainak, összes kizsákmányoltjainak felszabadítása. (Úgy van! Élénk taps.)

Azt hiszem, abban nem lehet eltérés köztünk, hogy a mi célunk és feladatunk a kapitalizmus megsemmisítése, a burzsoázia legkönyörtelenebb és legkérlelhetetlenebb elnyomása. Ha mi ezt a feladatot meg akarjuk valósítani az ország keretein belül, nem tehetjük ezt akkor, tisztelt elvtársaim, amikor koncessziókat teszünk a külföldi kapitalistáknak.

Tisztelt elvtársaim! Nem lehet kétség aziránt, hogy a kommunista kormány jelszava, hogy: Világ proletárjai egyesüljetek! még nem valósult meg teljes mértékben, de az a jelszó, hogy: Világ kapitalistái egyesüljetek, teljes mértékben megvalósult. (Úgy van!) A magyar tőkések mindenkoron számíthatnak az antant tőkéseinek támogatására. A magyar kapitalisták, a magyar ellenforradalmárok mindig bázist fognak találni a külföldi idegen kapitalistáknál.

… Énnekem nincsen sok okom aggódni, ismerve a magyar proletár vörös hadseregnek harci szellemét, nincs sok okom aggódni aziránt, hogy bennünket az antant követelésének nem teljesítése esetén valami túlságosan komoly veszedelem fenyegetne. Nagyon jól tudom, elvtársak, hogy az antant hasonló diplomáciai és katonai ravaszságokkal megpróbálkozott már Oroszországban is.

Oroszországban, északon is, keleten is, délen is megpróbált különböző expedíciós hadseregekkel gátat vetni az orosz proletárforradalom elé, megpróbált végiggázolni az oroszországi munkásság és földműves-szegénység forradalmi harcán, és mindannyian jól tudjuk, hogy ez nem sikerült neki. Lent délen, ahol csak a legutóbbi időben folytak a harcok az ukrán proletárcsapatok és az antant csapatai között, mint ismeretes, e harcok az antant csapatok teljes megsemmisülésével végződtek.

Nem kell elfelejteni, elvtársak, hogy az antant hadseregében ötéves imperialista háború és a proletariátusnak — amely pedig a hadsereg zömét teszi ki — teljesen idegen célokért való újabb küzdelme ennek a hadseregnek demoralizálását eredményezte. Fokról-fokra züllik, demoralizálódik az antant hadserege, és ugyanakkor fokról-fokra, sőt hatalmas lépésről-lépésre erősödik a magyarországi proletariátus vörös hadserege. (Úgy van!) Az antant és a hozzácsatlakozott különböző apróbb imperialista államok züllésnek indultak, sőt mondhatnám már züllött hadseregével szemben áll a fejlődő, folyton erősbödő magyar proletariátus hadserege, szövetkezve testvéri egyesülésben az oroszországi és ukrán szovjetköztársaság vörös proletárhadseregével. (Élénk taps.)

Igen tisztelt elvtársaim! Ugyanakkor, amidőn mi a legnagyobb örömmel vesszük mindazokat a híreket, amelyek a nyugat kapitalista államaiból érkeznek hozzánk a nyugati államok munkásságának forradalmi megmozdulásáról, ugyanakkor, amikor a francia, angol és az olasz munkásság sztrájkol, de még nyílt utcai harcokkal is tüntet az imperialista rablóbéke ellen, tüntet a Szovjet-Oroszország és Szovjet-Magyarország belső ügyeibe való antant beavatkozás ellen, ugyanakkor nem szabad nekünk elfelejtkezni egy igen fontos momentumról, amelyről eddig, sajnos, még szó sem esett a tárgyalások folyamán, és ez: a szolidaritás kötelessége az oroszországi tanácsköztársasággal szemben. (Úgy van! Lelkes taps.)

Nem akarom bővebben fejtegetni, hogy mit és miért köszönhetünk mi az oroszországi tanácsköztársaságnak, nem akarom bővebben fejtegetni, hogy mily kötelességeink vannak az oroszországi proletariátussal szemben. De az az egy kétségtelen, hogy nekünk a harcot feladni, a harcot beszüntetni addig nem lehet, amíg az oroszországi proletariátus veszélyben van, amíg az oroszországi proletariátussal az antant szóba állani nem akar, ellenben minden eszközzel, minden rendelkezésre álló eszközzel letiporni, vérbegázolni akarja. Addig nálunk nem lehet arról szó, hogy a harcot feladni, vagy csak szüneteltetni is lehet. (Egy hang: Árulás lenne!)

Csak akkor, amikor igenis nyíltan, egyenesen és határozottan, pontosan fogjuk tudni azt, hogy mit kíván az antant, és mit ad érte, amikor pontosan fogjuk tudni azt, hogy ezek a kivételek, vagy engedmények, amelyekben én egyébként egyáltalán nem hiszek, úgy nekünk, mint az oroszországi forradalmi proletariátusnak szólnak, akkor lehet igenis arról szó, hogy mi az antanttal valamelyes szerződést köthessünk.

Ha mi nem akartuk magunkat kiszolgáltatni a román bojároknak, a román imperialistáknak, én azt mondom, elvtársaim, és ez a véleményem egyezik a vörös hadsereg minden katonájának véleményével is, hogy nem szabad kiszolgáltatni magunkat az antant-imperialisták kegyelmének sem! (Úgy van! Úgy van! Taps balfelől.)

Igen tisztelt elvtársaim! A kommunista kiáltvány azt mondja, hogy a proletariátusnak nincs mit veszítenie, nem lehet elvenni tőle azt, amije nincs. De a győzelmes proletariátusnak, az önmagát felszabadított proletariátusnak nagyon sok vesztenivalója van. A magyarországi győzelmes forradalmi proletariátus a láncait már elveszítette. Ha most nem védi meg magát, ha most megadja magát az antant kegyelmére, akkor nem a láncait fogja elveszíteni, hanem elveszíti az egész világot. (Úgy van! Úgy van! — balfelől. Élénk taps.)

Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!