Vadai György

4

(idézet: Ellenforradalom Magyarországon – 1956)

AZ ELLENFORRADALOM TRÓJAI FALOVA

Az 1956 október 23-ára szervezett politikai tömegtüntetés ellenforradalmi fegyveres felkelésbe ment át. Az MDP Központi Vezetősége a kispolgári revizionisták, „ellenzékiek” ismert vezérét, Nagy Imrét tette miniszterelnökké akkor, amikor Nagy Imre hívei, a nyílt ellenforradalmárokkal szövetségben már fegyverrel támadták a proletárdiktatúrát. Ez volt az ellenforradalom első nagy győzelme. A trójai faló története korszerű formában megismétlődött. Nagy Imrének és csoportjának ezután módja és alkalma volt döntően beleszólni az ország ügyeibe, az ellenforradalom hatalomra törekvését elősegíteni.

Közel állt a beteljesüléshez, amit a nyugati rádiók és gazdáik jósoltak, hirdettek és előkészítettek. A nyugati rádióadók a számukra oly örvendetes esemény kezdetével, természetesen, nem pihentek meg babérjaikon. Ellenkezőleg, úgy „dolgoztak”, mint ezelőtt még soha. Megszűnt adásaik zavarása. Sőt, nemsokára az ellenforradalmi „honi” rádióadók, a „szabad” Kossuth Rádió, a győri, a dunapentelei, a miskolci, nyíregyházi stb. „szabad” adók is a nyugati adókhoz igazodtak, s velük együtt az egész magyar sajtó. Híranyagukat, politikai vonalukat, jelszavaikat, a nevük elé biggyesztett „szabad” jelzőig a nyugati imperialista adóktól kölcsönözték. Az egyes írók, újságírók által követelt „teljes szabadság” az imperialista zsoldban álló Szabad Európától való teljes függésnek bizonyult.

Egyes írók, újságírók, politikusok, akik annak idején kézzel-lábbal tiltakoztak a pártirányítás ellen, most készségesen elfogadták a „müncheniek” vezetését. A dunapentelei rádió egyik munkatársának az Amerika Hangjában december 30-án megjelent nyilatkozata erről így beszélt: „A dunapentelei szabad rádió két vevőkészüléke állandóan a nyugati rádiók magyar és idegen nyelvű adására volt beállítva. A híreket gyorsírással felvettük, s a közérdekű és fontos híreiket mi is sugároztuk.” Sturcz Edit, a Tóth Ilona és társai elleni bűnper egyik vádlottja szerint, ellenforradalmi csoportjuk november 4-e után is a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja híranyagából szedte össze és terjesztette illegális kiadványokban „az eredeti hazai híreket”. Az együttműködés nem korlátozódott éteri kapcsolatokra. A „New Statesman” december 3-i száma szerint „a Szabad Európa a rádiópropagandisták csapatát küldte Győrbe. Egyszersmind harcokra bujtogató felhívásokat adott le szakadatlanul müncheni rádióállomásáról, és megbízható német források szerint folyton nyugati katonai segítséget ígért.” De ennél a tevékenységénél is fontosabb szerepet játszott a magyar ellenforradalom napjaiban az az agitáció, amellyel a tömegeket igyekezett megtéveszteni, s a szinte részletekbe menő taktikai irányítás, amit az ellenforradalmárok számára nyújtott.

A hónapokig tartó előkészítés, a párt és az államhatalom bomlasztása, a legkülönbözőbb rétegek félrevezetése ellenére — nem volt könnyű az ellenforradalmároknak leküzdeni a kommunisták és demokraták felháborodását, amelyet az október 23-i brutális támadás keltett. Október 24-én, 25-én a SZER úgy látta, legfőbb feladata megakadályozni, hogy a párt, a nép e vérlázító provokációira talpra álljon és csírájában fojtsa el az ellenforradalmat. Ahhoz, hogy az ellenforradalmárok, a lakosság törpe kisebbsége mégis győzzön, nagy szükség volt nyugati segítségre, a lélektani háborúnak az előkészítésben bevált módszereire.

A gondosan előkészített támadást a SZER és a többi nyugati rádió úgy igyekezett beállítani, mint az ifjúság spontán tüntetését a lengyel—magyar barátság, a demokrácia mellett. A fegyveres támadást azzal magyarázták, hogy azt a Gerő-beszéd provokálta ki (bár azt a felvonulók nem is hallgatták). A Rádió, a telefonközpont, a laktanyák ellen intézett ellenforradalmi támadást úgy magyarázták, mint az ÁVH brutális, támadó fellépését az ifjúság ellen. A nyugati adók és hazai szövetségeseik a fegyveres harccal egyenlő fontosságot tulajdonítottak annak, hogy a népet a történtekről ők tájékoztassák. Az ellenforradalmárok ezért igyekeztek a Rádiót, a nyomdákat hatalmukba keríteni, a népi demokratikus sajtót elhallgattatni. Ugyanakkor az összes kapitalista adók ontották a hazugságokat.

Mikor aztán Nagy Imréék dicsőséges szabadságharcnak, függetlenségi harcnak, nemzeti demokratikus forradalomnak kiáltották ki az ellenforradalmat — az imperialista zsoldosok Münchenben is, másutt is gratuláltak maguknak. A lélektani háború egyik legnagyobb győzelme volt ez a nyilatkozat. A csalás sikerült. A népi demokráciához hű erőket megbénította Nagy Imréék hivatalos bejelentése. A hősökké, szabadságharcosokká minősített ellenforradalmárok pedig gátlás nélkül szervezhették, gyakorolhatták a fehérterrort, egy maroknyi, jól felfegyverzett, mindenre elszánt csoport diktatúráját a dolgozó nép túlnyomó többsége felett.

 

IMPERIALISTA BEAVATKOZÁS
A „NEMZETI FORRADALOMRA ÉPÍTETT EGYSÉG” KÖDÉBEN

Az átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba bonyolult, nehéz, a kizsákmányolók számára fájdalmas folyamat. De a múlt évi október végi, november eleji napok azt is bizonyítják, hogy ez az út visszafelé, a szocializmusból a kapitalizmusba, a dolgozók számára nehéz, gyötrelmes kálvária. Hiába igyekeztek a „szabad rádiók” e napokat „a nemzeti forradalomra épített egység” rózsaszínű ködébe borítani. Szó sem volt itt a függetlenségről és szabadságról. Osztályharc dúlt, a leggyilkosabb, a legpusztítóbb osztályharc. Horthyék fehérterrorjának napjai ismétlődtek meg. A fegyver a gyalázatos árulás eredményeképpen újból az ellenforradalmárok kezébe került. Nagy Imréék azzal, hogy hozzájárultak a fegyveres hatalom átjátszásához, kedvezőbb feltételeket teremtettek a volt kizsákmányolók, a hazaáruló imperialista ügynökök magyar nép elleni harcához.

E gyalázatos árulás után az ellenforradalmárok természetesen elvárták Nagy Imrétől, hogy őket támogassa. Elvégre, nekik is közük volt ahhoz, hogy újból miniszterelnök lehetett. Az ellenforradalmárok nem voltak szerények. Benyújtották számlájukat, követeléseiket.

A nyugati adók már 1956 augusztusában bejelentették és örömujjongva üdvözölték, hogy a párt rehabilitálta Nagy Imrét. Teljes mértékben számítottak rá, és érthető, hogy nagy csalódást keltett Nagy Imre október 25-i, az MTI-nek adott nyilatkozata, amelyben „élesen megbélyegezte az ellenforradalmi provokációt”. E nyilatkozat hallatára Varga Béla, a Nyugaton működő Magyar Nemzeti Bizottmány elnöke, egyik nyilatkozatában „a magyar történelem legnagyobb, legsötétebb árulójának” nevezte Nagy Imrét. Hamar kiderült azonban, hogy Varga Béla megbélyegző véleménye elsietett, „igazságtalan” volt. Kéthly Anna erről így nyilatkozott: „A hazafiak (értsd: ellenforradalmárok) támogatták Nagyot, miközben követeléseket állítottak fel, hogy kormányát nemzeti és demokratikus (értsd: ellenforradalmi) kormánnyá alakítsa át. Ezt csak lépésről lépésre lehetett elérni, és minden lépésnek a nemzeti demokratikus forradalom nyomása alatt kellett állni. Volt összjáték Nagy és a felkelők között.”* Der Spiegel, 1956 december 12. *

Az „összjátékban”, a nyomás gyakorlásában természetesen részt vettek a SZER és a lélektani hadviselés más szervei is. „Nagy Imre tűzszünetet jelentett be” — adta hírül október 28-án a kormány kapitulálását. „A Nagy Imre-kormány által elfogadott pontok világosan mutatják — folytatta —, hogy a nemzeti szabadságharc erői jelentékeny meghátrálásra kényszerítették a kormányt A bejelentés után azonban — tette hozzá figyelmeztetően — még semmi sem dőlt el.” Majd felsorolta a további követeléseket: „a szovjet haderőnek nem egy későbbi, hosszas tárgyalások után történő, hanem azonnali kivonulását, a szabad választásokat, mely majd eldönti a magyarországi társadalmi forma kérdését”. Követelte, hogy Nagy Imre kezdjen tárgyalásokat a budapesti felkelők küldötteivel, közösen alakítsanak kormányt. A szovjet csapatok kivonásával egyidejűleg a kormány mondja fel a Varsói Szerződést. Követelte, hogy adják át a Kossuth Rádiót a magyar írók kezébe, javasolta, hogy a fenti követelések teljesítéséig a felkelők ne tegyék le a fegyvert, a munkások ne termeljenek, ne szállítsanak szenet, olajat stb.

Hasonló követelésekkel léptek fel a hazai „forradalmi bizottmányok”, mindenekelőtt a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága. Így a SZER-nek megvolt az az előnye, hogy nyilvánvalóan az imperialisták érdekeit szolgáló jelszavait mint a magyarországi „forradalmi bizottságok” követeléseit terjeszthette elő. Igyekezett fokozni a „nyomást” Nagy Imrére kívülről is, belülről is. S hogy a belső nyomás erősebb legyen, a SZER nem érte be az eszmei irányítással, hanem ügynököket is küldött Magyarországra, akiknek az volt a feladatuk, hogy vezessék a „forradalom és a szabadságharc” továbbfejlesztéséért folyó harcot. Így Győrbe küldte Somogyvári Lajos volt horthysta tisztet, azzal a megbízással, hogy ott ellenkormányt alakítson. A győri ellenkormány az imperialisták terveiben azt a célt szolgálta, hogy egyrészt rajta keresztül nyomást tudjanak gyakorolni a Nagy Imre-kormányra, másrészt, amennyiben az egész országot nem sikerülne imperialista támaszponttá kiépíteni, legalább a Dunántúlt sikerüljön megkaparintaniuk és Dél-Korea sorsára juttatniuk.

A SZER így jelentette október 29-én saját kiküldöttének programját: „Győrben a Nagy Imre-kormánnyal szemben megalakult a Magyar Nemzeti Tanács. Ez nem hajlandó semmiféle engedményre és félmegoldásra. Az ellenkormány egyik tagja, Szabó György, rögtönzött sajtóértekezletet tartott a Győrben összegyűlt külföldi újságírók előtt. Bejelentette, hogy a győri nemzeti tanács négy pontban foglalta össze legsürgősebb követeléseit. Ezek a következők: 1. A nyugati minta szerint létesített demokratikus Magyarország. 2. Az összes pártok részt vehessenek a szabad választásokon és az alkotmány kidolgozásában. (Az összes pártok, tehát nemcsak az 1945 után működő demokratikus pártok!) 3. Szabad választások. 4. Fegyverszünet, amelynek során a szovjet csapatoknak minden feltétel nélkül ki kell takarodniuk Magyarországról.”

A SZER ugyanakkor nagy súlyt helyezett arra, hogy a felkelők a tűzszünet után se tegyék le a fegyvert. Bár Nagy Imre hajlandó teljesíteni követeléseiket — a SZER óva inti az ellenforradalmárokat, ne tegyék le a fegyvert. Balogh Balázs, a SZER munkatársa október 29-én megmagyarázza mindenkinek, akit illet: „Értsék meg végre, hogy a nép az egész kommunista rendszer ellen lázadt fel. Ezt akarja megdönteni, és nem őrült meg, hogy önként kiadja kezéből a fegyvert.”

Ezért mondja Bell ezredes, hogy „a tűzszünet éppen olyan veszélyes, mint a trójai faló”. Tudja, hogy az ellenforradalmárok — bár „szabadságharcosokká” léptette őket elő Nagy Imre — törpe kisebbségben vannak az ország dolgozó, szocializmust akaró millióihoz képest. Ha nem támadnak, ha nem verik teljesen szét a népi demokratikus államapparátust, a pártot, a tömegszervezeteket, ha nem fegyvereznek le minden kommunistát a „sztálintalanítás” ürügyével, ha nem érik el a szovjet csapatok kivonását az országból és „az ENSZ védelmét”, akkor ügyük — Nagy Imrével vagy Nagy Imre nélkül — elveszett. Ezért egyrészt örvendenek a Nagy Imre meghirdette tűzszünetnek, mert az a népi demokráciához hű fegyveres erőket tétlenségre kárhoztatja; másrészt félnek, hogy az ellenforradalom megreked, nem éri el végcélját. Ezért utasítják az ellenforradalmárokat, hogy ne tartsák be a tűzszünetet. Ellenkezőleg. Támadjanak, támadjanak, támadjanak! Gallicus — a SZER egyik legféktelenebb uszítója — így beszélt október 29-én a tűzszünetről: „A szabadságharc katonailag győzött, de politikai céljait még távolról sem érte el.” Rettegve beszélt arról, hogy „Münnich megkezdte az új rendőrség szervezését”. Mikor hírül adta, hogy a Győr megyei nemzeti tanács — amelyben (mint láttuk) SZER-emberek is aktívan közreműködtek, és tűzszünet ide, tűzszünet oda — a budapesti felkelők segítségére csapatokat akart küldeni, Gallicus, SZER-ügynök, lelkesen így kiáltott fel: „így helyes, így igaz, így magyar!!!”

Az ellenforradalom közvetlen célja tehát ekkor a fegyveres erők teljes megkaparintása volt. „A magyar fegyveres erők éléről el kell távozniuk azoknak a kommunista vezetőknek, akiknek ott eddig sem volt semmi keresnivalójuk” — mondta a SZER hullámhosszán „Bell ezredes”. Majd így folytatta: „Szabadságharcos bajtársak! Követeljétek azonnal magatoknak a honvédelmi tárcát, a főparancsnoki és a vezérkari főnöki tisztséget! Ez lenne a legnagyobb szavatosságotok!” Mint tudjuk, a „szabadságharcosok” követelték is, és meg is kapták Nagy Imrétől e tisztségeket. Így kerültek a magyar fegyveres erők vezető posztjai a Maléterek és a Király Bélák kezébe.

A SZER azonban nemcsak a fegyveres erők meghódítására biztatott. Állandóan követelte a kommunisták eltávolítását a naponta átalakuló Nagy-kormányból. Balogh Balázs október 28-án szemrehányást tett Nagy Imrének, hogy „nincs bátorsága a nép (értsd: ellenforradalmárok) követelését teljesíteni”. „Ha még mindig nem tudja Nagy Imre, hogy miről van szó, megmondjuk újra, a magyar nép egészen máshol akarja látni az ún. új Nagy Imre-féle kormány tagjait és az új pártvezetőséget.” Mint tudjuk, Nagy Imre hallgatott a „jó szóra”, újból átalakította kormányát, létrehozta a kis kabinetet. De a SZER másik ügynöke, Janus, mégis így rikoltozott november 1-én, a szűk Nagy Imre-kabinet megalakulása után: „A kis-kormány (értsd: a kabinet) semmire sem garancia — átmenetileg sem lehet elfogadni! A legfontosabb teendő, miként azt a szabad rádiók követelik, hogy alakítsanak haladéktalanul új ideiglenes nemzeti kormányt a teendők elvégzésére. Ebben csak a pártok igazi képviselőinek és a szabadságharc tényleges vezetőinek lehet helye.”

És Nagy Imre újból engedett: november 2-án a szűk kabinet már el is határozta, hogy a kormányba bevonják az ellenforradalmi fegyveres csoportok képviselőit is. Hogy milyen lett volna ez az új ideiglenes kormány összetétele, arra elég megjegyezni, hogy a Szabad Európának ebben az időben már Tildy Zoltán is „veterán kommunista” volt.

 

A SZABAD EURÓPA RÁDIÓ HÁBORÚT AKAR

Somogyvári Lajos — a SZER már előbb említett ügynöke — a győri rádióban a következőképpen beszélt: „Mi mindent megteszünk, hogy a külföldön élő magyarok önkéntes szabadságharcos ezredeket szervezzenek és küldjenek, mert minden perc drága. Az a kérésem, és ezt kérjük mindenkivel és a Szabad Európával is közölni, keressenek összeköttetést a Somogyvári Lajos vezetése alatt felállítandó győri forradalmi minisztériummal és a hadműveleti kormánybiztossággal.” A SZER Magyarországra nemcsak horthysta tiszteket és nyilasokat, hanem „máltai lovagokat”, régi orosz emigránsokat is küldött. Röpcédulákat terjesztett magyar és orosz nyelven. A magyar ellenforradalmárokat azzal biztatta, hogy „a Budapesten kitűzött harcias szabadságlobogó Moszkvában is látható lesz” — majd felhívta őket: szólítsák fel a szovjet katonákat, hogy álljanak át az ő oldalukra. A magyar röpcédulákra orosz nyelven nyomtatott felhívás a szovjet katonákat és tiszteket szólítja fel, hogy hallgassák a „Szabad Oroszország” -adó (a Szabad Európa orosz fiókja) hullámhosszán az orosz emigránsok „forradalmi” törzskarának utasításait. Ez a röplap is világos, letagadhatatlan bizonyíték arra, hogy a Szabad Európa Rádió és az ellenforradalom külföldi irányítói között szervezett összeköttetés állt fenn, hogy a Szabad Európa maga is irányította az ellenforradalmárokat, harci utasításokat adott nekik.

Aki a politikában még csak az ABC-nél tart, az is tudja, hogy háborús bűnös horthysta tisztek, tömeggyilkos nyilas disszidensek, a sötét középkorból visszamaradt, ősreakciós máltai lovagok, évtizedek óta idegen zsoldban élő orosz fehér emigránsok nem azért sereglettek Magyarországra, hogy a szocialista demokrácia „kiszélesítésén” munkálkodjanak, hogy a „szabadságot”, a „semlegességet” megvédjék. Az ő szabadságuk — magyarázta november elején a londoni rádió — „csupán akkor következik be, ha a szovjet csapatok kivonulásával egyidejűleg lerombolják az egész kommunista államapparátust”. Ehhez jöttek segíteni a Szabad Európa zsoldosai. De ez távolról sem elégítette volna ki őket. A SZER november 1-én sokat sejtetően jósolta: „… elkerülhetetlennek látszik, hogy a magyarországi példa a többi vazallus országban is iskolát fog csinálni” — sőt, mint előbb láttuk, a SZER beígérte szabadságharcosainak Moszkvát is …

A „nagy háború” kirobbantásához arra volt szükség, hogy Nagy Imre felmondja a Varsói Szerződést. Nagy Imre ebben a kérdésben is megkapta a várt támogatást kívülről és belülről egyaránt. A SZER mint „illetékes” kijelenti: a magyar nép sohasem ismerte el a Varsói Szerződést. „Azok a kormányok, amelyek a szerződéseket megkötötték, nem képviselték a magyar nép akaratát. Most nem az az eset, hogy a kormányok nemzetközi megegyezései az utódot is kötelezik.”

Nagy Imre nem sokáig váratott magára. 1956 november 1-én jogtalanul, egyoldalúan felmondta a Varsói Szerződést. Követelte, hogy hagyják el az országot a szovjet csapatok, az egyetlen szervezett katonai erő, amely még megvédhette a békét és a dolgozó magyar népet az országban garázdálkodó ellenforradalmi különítményekkel és a külföldről beözönlő imperialista zsoldosokkal szemben. Nagy Imre ezzel kinyitotta a sorompót a „nagy háború” megszállottjai előtt.

S ekkor újból előtérbe lépett a SZER katonai tanácsadója, „Bell ezredes”, hogy az éter hullámain szervezze a háborút. A SZER november 3-i adásában a következőket mondta: „Magyarország egyes vidékein a szovjet csapatok ellen a magyar csapatok fegyveres tűzharcban állanak. Olyan a kép, mintha az egyes helyőrségek, méginkább az egyes forradalmi tanácsok, saját szakállukra viselnének háborút a szovjet egységek ellen. A hír szinte hihetetlen. A katasztrófa szándékos előidézéséről vagy egyszerűen hozzánemértésről, tehetetlenségről van szó?” Ez a hír ugyan nem volt igaz, mert ekkor a szovjet csapatok semmiféle tűzharcban nem álltak, de a hazugság arra jó volt, hogy ennek kapcsán a SZER az ellenállás lehetőségeit propagálhassa, az ellenállás megszervezését elősegítse. „Nem a szovjet csapatokkal való ellenállás feladását akarjuk pártolni, ellenkezőleg” — mondotta Bell ezredes, majd sokat mondóan hozzátette: „Nem lenne ez az ellenállás kilátástalan”. Ezután, mint akire a fegyveres ellenállás megszervezésének felelőssége nehezedik, aprólékosan kifejtette, hogy „elszigetelt vidéki egységek minden ellenállása, ha még oly hősies is, értelmetlen”. Majd így folytatta: „Az ország elvárhatja, hogy ebben a kérdésben a kormány intézkedjék, s ezzel kapcsolatban haladéktalanul értesítse az ország lakosságát … mindenkinek tudnia kell, miként viselkedjék.” Íme: a SZER már november 3-án követelte, hogy a Nagy-kormány szervezzen „általános háborút” a Szovjetunió csapatai ellen. A SZER elégedetlen volt a katonai tevékenységgel: „Miért béna a szovjettel szemben a legfelső katonai vezetés? Szakadék van a csapat, a fiatalabb tisztikar és a felsőbb vezetés között? Az új csapatban az erkölcsi, testi rátermettség lehet csak a zsinórmérték. Nem szabad meghagyni azokat az egyéneket, akik karrierjüket az eddigi rendszer (értsd: a munkáshatalom) kiszolgálásának köszönhetik.” Az utasítás világos: le kell váltani a munkásokból, parasztokból lett tiszteket, és helyükbe régi tiszteket, meg az októberi vérengzések „hőseit” kell állítani. S Bell ezredes a SZER hullámain át sejttette, hogy mindehhez amerikai segítség várható, tehát „az ellenállás nem lesz kilátástalan”…

A SZER november 4-i adása úgy tájékoztatta magyar hallgatóit, hogy „Magyarország sorsa ma éjjel 2 órakor dől el, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezetének teljes ülése megvitatja az amerikai javaslatot”. És a bemondó sokat sejtetően hozzátette: „Ez előtt az időpont előtt, tehát éjjel 2 óra előtt nem küldhetnek Magyarországnak semmilyen katonai segítséget.” Más szóval — csak éjjel 2 óráig kell várni, és jön az amerikai segítség. Ezt minden Nyugatra szökött ellenforradalmár így értette, s átkok és szitkok özönét zúdították később a Szabad Európa Rádióra, amiért ilyen gyalázatosan becsapta őket … A Szabad Európa munkatársai akkor, a novemberi napokban azt hitték, mindent szabad. Azt hitték semmi sem fog kiderülni. Hazudtak nemcsak Magyarországnak, de Nyugatnak is. B. Jorgensen dán újságíró november 4-én este látta az osztrák—magyar határon azokat a hordozható amerikai rádióadókat, amelyek teherautókra szerelve cirkáltak a magyar—osztrák határ mentén, és önmagukat „szabadságadóknak” titulálva szólították fel Nyugatot: „Küldjetek ejtőernyős csapatokat!” „Küldjetek bombázókat és tankokat!” — A magyar ellenforradalmároknak a nyugati kormányok nevében ígértek, a nyugati kormányoktól a magyar nép nevében kértek fegyveres beavatkozást … Egy fegyverük maradt: a hazugság, s ezt forgatták Kelet és Nyugat felé egyaránt.

A november 4-ét követő napokban a nyugati rádióadók mindenekelőtt a fegyveres ellenállásra buzdítottak. Bár a szovjet csapatok ellen alig egy maroknyi ellenforradalmár és börtönből szökött bűnöző harcolt, ezek is néhány nap alatt megadták magukat — a SZER, akárcsak az egész imperialista propaganda-apparátus —, hetekig tömeges ellenállásról, partizánharcokról regélt. Azt terjesztette, hogy fiatalemberek ezrei vették be magukat az erdőkbe az ország számos pontján — és a „végsőkig” harcolnak.

A SZER november 28-án a következőket adta hírül: „Egy tizenöt főből álló szabadságharcos csoport hamis papírokkal ellátva, orosz ruhába öltözött. Több orosz páncélossal körülzárták a börtönt, amelyben Malétert fogva tartották. Hamis papírjaikkal elérték, hogy Malétert kiadták nekik a börtönből. A magyar tábornok jelenleg egy tízezer harcosra tehető ellenálló hadsereget irányít Magyarországon.” Király Bélát a pilisi, Maléter Pált a bakonyi ellenálló hadseregek vezetőivé léptette elő a SZER. A pilisi és bakonyi karhatalmi egységek valóban el is fogtak a novemberi és decemberi napokban szökött fegyenceket, kóbor ellenforradalmárokat, akik a nyugati rádióra hallgatva, csatlakozni kívántak Király Bélához, illetve Maléterhez. A nyugati propaganda ezúttal is rossz szolgálatot tett nekik — visszakerültek a börtönbe, és ott valóban „csatlakozhattak” vezetőikhez.

A fegyveres harcra való buzdítás kudarca után a nyugati propaganda teljes erővel átkapcsolt a tömeges deportálásokról szóló rémhírekre. E rágalomhadjáratnak nagy része volt abban, hogy tízezrek menekültek november és december hónapokban Nyugatra, akiknek jelentékeny része valóban ma is a deportáltak életét éli — ott a táborokban. A SZER emellett koncentrált támadást indított a proletárdiktatúra hatalmi szerveinek újjászervezése, mindenekelőtt a tiszti karhatalmi századok felállítása ellen. Újból és újból ellenállásra, sztrájkra buzdított, és terjesztette a rémhíreket.

Az ellenforradalmárok által szervezett december elejei nőtüntetésről így beszélt: „Az oroszok tüzelnek, midőn a nők felvonulnak Budapesten”, „harmincezer nő dacol a vörös ágyúkkal”. Mindez persze csak a vérontást óhajtó nyugati ügynökök vágyálma volt, itthon mindenki tudja, hogy az ellenforradalmárok által félrevezetett nők tüntetése ellen nem vonultattak fel ágyúkat, és nem tüzeltek rájuk.

A SZER védelmébe vette természetesen az ártalmatlanná tett ellenforradalmárokat, és mint „nemzeti hősökről”, mártírokról beszélt róluk. Dudást, a volt rendőrbesúgót, aki különítményével gyilkolt, rabolt, fosztogatott, nemzeti hősnek nyilvánította. Fenyegetésekkel megkísérelte, hogy nyomást gyakoroljon a bírákra és ügyészekre. 1957 február 25-én egyenesen megfenyegette mindazokat, akik a biztonsági őrizetbe vétellel kapcsolatban tevékenykednek: „Senki sem futhat le a térképről” — mondta fenyegetően. A hadsereg újjászervezésével kapcsolatban lakonikusan megállapította, hogy „hadsereg nincs, nem is lesz.” Éles hangon uszított a munkásőrség ellen is.

Mi volt a céljuk ezeknek az elkeseredett, zavarkeltő támadásoknak? Világos választ ad erre a „Paese Sera” című olasz lap. Egy amerikai tiszt — írja a lap bécsi tudósítója —, aki kapcsolatban áll illegális magyar csoportokkal, elmondta, hogy mindent megtesznek „a magyarországi akció” folytatására. Mikor a tudósító megjegyezte, hogy ennek már nincs sok értelme és ez csak az áldozatok számát fogja növelni, az amerikai tiszt ezt válaszolta: „Pár ezer újabb áldozat végeredményben nem nagy ár ahhoz, hogy a magyar kérdést, amilyen hosszú ideig csak lehet, az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének napirendjén tartsuk”

Ahogy szilárdul a népi hatalom, a nyugati propagandának is kénytelen-kelletlen le kell mondani a nagy tétről. Leveszi napirendről a hatalom közvetlen megdöntésének követelését, a fegyveres harcra, ellenállásra való felbujtási, és újra rátér korábbi taktikájára: az egyes intézmények lejáratására, a rendeletek értelmének, céljának félremagyarázására, a zavarkeltésre, a szürke, hétköznapi ellenforradalmi agitációra. Erre a régi, ellenforradalom előtti taktikára kell visszahangolnia magyarországi követőit is, mert a frontális támadás folytatása megsemmisüléssel fenyegeti őket. A Bell ezredes hirdette „forradalmi bátorság” helyett a Szabad Európa Rádió februárban már „józan magatartásra” szólítja fel híveit, mert így lehet a „felesleges megpróbáltatásokat” elhárítani, „önmagukat megóvni.” Még a MUK-nak* MUK— a „márciusban újra kezdjük” jelszó rövidítése, amelyet az ellenforradalmárok 1957 januárjában adtak ki. A márciusra tervezett akcióból, persze, semmi sem lett. * sem tudtak már odaát szívből örvendezni. Hiába — be kell látniuk, egy kicsit elszámították magukat. Nagyobb tömegbázist reméltek idehaza, és nem gondolták, hogy a belső rend ilyen gyorsan megszilárdul, a munkás-paraszt kormány új karhatalma és a munkásőrség ilyen gyorsan talpraáll. Mindez nehéz dilemma elé állította a „MUK-osokat”: ha kimennek az utcára, jó alkalmat adnak, hogy ártalmatlanná tegyék őket; ha nem mennek ki, ország-világ előtt lelepleződik gyengeségük. A két rossz közül mégiscsak az utóbbit választották. A MUK csődje is arra tanította a nyugati propagandaszerveket, hogy jobb lesz itt kevesebbel is beérniük. És a SZER, csakúgy mint a nyugati propaganda egész apparátusa, újból politikája „fájdalmas átértékelésére” kényszerült.

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!