(idézet: Münchentől Nürnbergig – 1963)

3

Az „Oldenburg” törzskar

A Nemzetközi Katonai Törvényszéknek egész sor más, a lefoglalt hitleri levéltárakból származó, s a német militaristákat leleplező igen fontos iratot is benyújtottak. Mi ezeknek csak elenyésző részére hivatkozunk.

1940. szeptember 6-án a német főparancsnokság Jodl aláírásával utasítást adott ki, amely így hangzik: „A következő hetekben erősen növelni kell a keleti csapatok létszámát. November végéig el kell érni a mellékelt térképen feltüntetett helyzetet. Az átcsoportosításnak nem szabad azt a benyomást keltenie Oroszországban, hogy keleten támadásra készülünk.”³⁶ – Ugyanott, 530. old.*

1940. december 5-én a vezérkar jelentést készített Hitler részére, amelyben már fel volt vázolva a Szovjetunió ellen irányuló hadműveletek terve. Ennek a jelentésnek egész tartalma rendkívül meggyőzően cáfolja azt a Nyugaton széles körben elterjedt nézetet, hogy a német tábornokok nem akartak háborút a Szovjetunióval, s igyekeztek lebeszélni Hitlert a háború megindításáról.

A Szovjetunió megtámadásának előkészítése akkor érte el csúcspontját, amikor a náci vezérkar elkészítette és Hitler jóváhagyta a „Barbarossa tervet”, amely kimondta:

„A német fegyveres erőknek készen kell állniuk arra, hogy még az Anglia ellen viselt háború befejezése előtt egy gyors lefolyású hadművelettel legyőzzük Szovjet-Oroszországot (az én kiemelésem — A. P.).”³⁷ – Ugyanott, 559. old.*

És a terv, amely már rendkívül alaposan részletezte valamennyi hadseregcsoport és fegyvernem hadműveleteit, ismét hangsúlyozta: „Különösen nagy figyelmet kell fordítani a támadási szándék leplezésére.”³⁸ – Ugyanott.*

A „Barbarossa terv” három részből állt. Az első rész az agresszió általános céljait ismertette. A második rész Német ország szövetségeseinek a Szovjetunió elleni háborúban való részvételével foglalkozott. A harmadik rész a szárazföldi, tengeri és légi hadműveleteket körvonalazta. A terv jellemző sajátossága, mint R. A. Rugyenko, a Szovjetunió főügyésze beszédében megállapította, az volt, hogy különleges titkossága folytán csak kilenc példányban készült, s ez teljesen megfelelt annak a követelésnek, hogy a Szovjetunió megtámadásának előkészítését titokban kell tartani.

A terv első része előírta: „Az orosz hadseregnek Oroszország nyugati részében levő csapattesteit meg kell semmisíteni …”³⁹ – Ugyanott.*

A náci tábornoki kar 1941. február 3-án Berchtesgadenben Hitler részvételével értekezletet tartott, amelyen a „Barbarossa tervvel” kapcsolatban az erők stratégiai felvonultatására vonatkozó első utasítást tárgyalták meg. Paulus vallomása szerint, aki jelen volt az értekezleten, a bűnös agresszív terv megtárgyalásában Keitel, Jodl és Brauchitsch mellett aktívan részt vett Heusinger, a vezérkar operatív osztályának főnöke is.

1941. március 13-án Keitel a „Barbarossa terv” kiegészítéseként aláírta a végrehajtásra vonatkozó utasításokat, amelyeket „a különleges körzeteknek szóló utasítások” formájában adtak ki. Ezeknek, a később kiadott utasításokhoz hasonlóan, jellemző sajátosságuk, hogy már nem csupán és nem annyira a hadműveletek leírását tartalmazták, mint inkább annak a leírását, hogyan kell majd megszervezni a náci hatalmi szerveket az elfoglalt szovjet területeken. Első fejezetük címe — „Hadműveleti körzet és végrehajtó hatalom” — is erre utalt.

„Mihelyt a hadműveleti körzet jelentősen előre tolódik — olvassuk az utasításokban —, meg kell szervezni az elfoglalt területek közigazgatását…

Az elfoglalt területek közigazgatásának élén birodalmi biztosok állnak, akik a Führertől kapnak parancsokat… Az egyes területeken a katonai parancsnok a fegyveres erők legfőbb képviselője… s mindenekelőtt a következő feladatok teljesítéséért felelős:

a) szoros együttműködés a birodalmi biztossal avégett, hogy támogassa politikai feladatainak teljesítésében;

b) az ország kiaknázása, gazdasági erőforrásainak hasznosítása a német ipar számára …”⁴⁰ – Ugyanott, 536—537. old.*

A német vezérkar az agresszió tervének kidolgozásában olyan messzire ment, hogy a tisztán katonai műveletekre vonatkozó terv mellett az intézkedések egész rendszerét dolgozta ki a Szovjetunió gazdasági kifosztására, s ehhez „Oldenburg” fedőnévvel külön törzskart hozott létre. 1941. április 29-én tanácskozásra hívták össze a német fegyveres erők képviselőit az „Oldenburg” törzskar szervezeti felépítésének tisztázása céljából. Az „Oldenburg” lényegében a „Barbarossa terv” gazdasági része volt. Hitler úgy döntött, hogy a megszállt szovjet területek kiaknázásának irányítását Göring kezében összpontosítja. Arra a cinizmusra és alaposságra, amellyel a náci vezérkar a Szovjetunió gazdasági kifosztását előkészítette, jellemző, hogy az „Oldenburg” törzskar keretében 5 gazdasági felügyelőség, 23 gazdasági parancsnokság és 12 alosztály létesítését is előirányozták, amelyeket a legfontosabb megszállt körzetekben szándékoztak elhelyezni.⁴¹ – Lásd ugyanott, 543—544. old.*

Alderman, a vád amerikai képviselője, aki a vád szovjet képviselőjével együtt a Szovjetunió ellen indított náci támadás előre megfontolt jellegét rendkívül meggyőzően bizonyító dokumentumok egész tömegét elemezte, a tárgyalás során kijelentette: „Véleményem szerint azok az okmányok, amelyeket most előterjesztettem és idéztem, több mint elégségesek annak az előre megfontolt szándéknak és cinikus számításnak végleges megállapításához, amely a Szovjetunió ellen indított támadás katonai előkészítését jellemezte. A náci összeesküvők gaztettük végrehajtása előtt majdnem egy teljes évvel láttak munkához, s a Szovjetunió elleni agressziójuk minden katonai részletét nagy gonddal és körültekintéssel tervelték ki és készítették elő.”⁴² – Ugyanott, 540. old.*

Ugyancsak Alderman beszédének egy másik helyén megállapította: „Ez csak kis része az olyan bizonyítékok tömegének, amelyekből minden kétséget kizáróan kitűnik, hogy a Szovjetunió területére való betörés a világtörténelem során az egyik legcinikusabban kitervelt támadás szomszédos hatalom ellen.”⁴³ – Ugyanott, 534. old.*

„Ezt mindketten rossz előjelnek tekintettük”

A Nemzetközi Katonai Törvényszéknek a náci vezérkar lefoglalt levéltáraiból származó dokumentumokon kívül rendelkezésére álltak igen fontos más anyagok is, amelyek ugyancsak a preventív háború dajkameséjének előre megfontoltan hamisító jellegéről tanúskodtak.

A Szovjetunió megtámadása előtti utolsó hetekben a hitleri külügyminisztérium sűrűn váltott üzenetet a moszkvai német nagykövetséggel. Nos, milyen információkkal látta el a nagykövetség Berlint? Talán a moszkvai német nagykövet, illetve katonai attasé olyasmit közölt Berlinnel, ami elővigyázatosságra késztetett? Talán adatokat tartalmaztak információik olyan rendszabályokra vonatkozóan, amelyek a Szovjetuniónak Németország megtámadására készülődéséről tanúskodtak? Nem kell találgatásokba bocsátkoznunk, hogy választ kapjunk ezekre a kérdésekre. A nürnbergi per során a vád képviselőinek más fontos dokumentumokkal együtt Schulenburg gróf moszkvai német nagykövet titkos jelentései is rendelkezésére álltak. Csak néhányat idézünk közülük:

1941. június 4. „Látszólag nincs semmi változás Németország és Oroszország viszonyában … Az orosz kormány minden igyekezetével azon van, hogy elhárítsa a konfliktust Németországgal.”⁴⁴ – Ugyanott, 555, old.*

Június 6. „Oroszország csak abban az esetben fog harcolni, ha Németország megtámadja. Moszkva véleménye szerint a helyzet jelenleg sokkal komolyabb, mint eddig volt. A katonai előkészületi intézkedések igen nyugodtan folynak, s amennyire meg lehet állapítani, csak védelmi jellegűek. Az orosz politika célja továbbra is — a lehető legjobb viszony fenntartása Németországgal.”⁴⁵ – Ugyanott.*

Június 7. „A szovjet kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy elkerülje a konfliktust Németországgal. Alátámasztja ezt a véleményt maga a kormány magatartása, s alátámasztják a sajtó nyilatkozatai is, amely a tényeknek megfelelően és semmiképpen sem kifogásolható formában ismerteti a Németországgal kapcsolatos eseményeket.”⁴⁶ – Ugyanott, 556. old.*

Tehát azok az információk, amelyeket a náci kormány moszkvai nagykövetségétől kapott, egyáltalán nem arról tanúskodtak, hogy Németországot a Szovjetunió részéről valamilyen veszély fenyegeti, hanem ellenkezőleg, azt bizonyították, hogy a Szovjetunió lojálisan betartja a megnemtámadási szerződésből rá háruló kötelezettségeket.

A moszkvai német nagykövetség ugyanakkor, amikor közölte, hogy a Szovjetunió nem készül Németország megtámadására, hogy egyáltalán semmi jele a szovjet kormány támadási szándékának, egyszersmind óvatos formában felhívta a figyelmet a Hitler által tervezett kaland veszélyességére.

Schulenburg nagykövet, Tippelskirch követségi első tanácsos, Köstring tábornok katonai attasé és Hilger követségi tanácsos még külön memorandumot is készítettek, amely figyelmeztetett azokra a veszélyekre, amelyekkel a Szovjetunió elleni háború jár. 1941. április 28-án Schulenburg gróf német nagykövet audienciára jelent meg Hitlernél. A memorandum ott volt az íróasztalon Hitler előtt, de ő a beszélgetés során egyetlen szóval sem említette, hogy elolvasta volna. Hilger követségi tanácsos visszaemlékezése szerint, „ehelyett megelégedett általános és semmitmondó politikai kijelentésekkel. A nagykövet ebben annak jelét látta, hogy Hitler nem ért egyet azokkal a nézetekkel, amelyeket a memorandum tartalmazott, illetve amelyeket véleménye szerint tartalmaznia kellett. Búcsúzásnál azonban Hitler teljesen váratlanul odavetette: »Hadd mondjak még valamit: nem készülök háborúzni Oroszországgal.«”

Igen sokat jelentő válasz. Ami ezt a kérdést illeti, Hitler még saját nagykövetében sem bízott.

Már semmi sem változtathatta meg az előkészített és közeli megvalósításra váró bűnös tervet.

Hitler, akit a vezérkar fenntartás nélkül támogatott, annyira nekivadult, annyira hitt a német hadsereg legyőzhetetlenségében és saját katonai lángelméjének csalhatatlanságában, hogy már senkire sem hallgatott. Egyszerűen nem vett tudomást azokról, akik bármilyen formában aggályukat nyilvánították a tervezett háborúval kapcsolatban. Nem hitt Schulenburgnak, saját nagykövetének, nem hitt Köstring tábornok moszkvai katonai attasénak. Ribbentrop a Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt tett vallomásában megerősítette, hogy a moszkvai német nagykövetségtől megkapta a fentebb említett jelentéseket. Erre vonatkozóan a következőket mondta: „Ilyenfajta jelentések érkeztek a moszkvai nagykövetségtől. Ezeket mindig a Führer elé terjesztettem, de a Führer úgy vélte, hogy a moszkvai diplomaták és a moszkvai katonai attasé általában mindenkinél rosszabbul értesült emberek.”⁴⁷ – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 18. köt. 106. old.*

Steengracht, volt német külügyi államtitkár, nürnbergi kihallgatása során lényegében hasonló vallomást tett. Kijelentette, hogy Hitler „csak igen rövid audienciát engedélyezett von Schulenburg grófnak. Schulenburg, aki a készülő háborút szerencsétlenségnek tekintette, s határozottan fellépett ellene, nem fejthette ki nézeteit Oroszországról és a háború ellen szóló okokról, mert Hitler beszélni sem hagyta, hanem miután rövid, mintegy 20 percig tartó előadásban ismertette álláspontját ebben a kérdésben, sietve elbúcsúzott tőle.”⁴⁸ – Ugyanott, 17. köt. 188. old.*

A történelmi események néha egymással csodálatosan megegyező vonásokat mutatnak.

Egyszer már előfordult olyan helyzet, amely sok tekintetben hasonlított a hitleri Németországnak a Szovjetunió elleni támadását megelőző utolsó napokban kialakult helyzethez, mégpedig a XIX. század elején. Napóleon, miután egész sor országot legyőzött és jóformán Európa ura lett, elhatározta, hogy megtámadja Oroszországot. Harcias környezete mindenképpen szította Oroszországgal szemben táplált hódító törekvéseit. A kedvező információk hatására, amelyekkel célzatosan látták el, biztosra vette, hogy ez a hadjárat sem húzódik el sokáig, Oroszország összeroppan, s ilyenformán a kontinensen az utolsó ellenség is a lábai elé omlik.

De akadt közvetlen környezetében egy ember, aki elhatározta, hogy felhívja figyelmét azokra a nagy veszélyekre, amelyek Franciaországot Oroszország megtámadása esetén fenyegetik. Ez az ember Caulaincourt márki, Napóleon oroszországi követe volt. Caulaincourt márki négy évet töltött Oroszországban. Jobban ismerte Oroszországot, mint azok, akik Párizsban minden módon erősíteni igyekeztek Napóleonban a meggyőződést, hogy gyorsan legyőzi Oroszországot. Caulaincourt emlékirataiban leírja azokat a beszélgetéseket, amelyeket Napóleonnal az Oroszország elleni hadjárat előkészítésének időszakában, ezt követően a császár kíséretének tagjaként az oroszországi harcmezőkön, majd pedig akkor folytatott, amikor legyőzött parancsolóját Oroszországból való menekülése idején elkísérte Franciaországba.

Mellékesen megemlítjük, hogy a hitleri vezérkar tagjainak asztalán a „Barbarossa terv” kidolgozása idején, más információs források között, ott voltak Caulaincourt emlékiratai is. Az elbizakodott hitleristák azonban ezt a kis könyvet megvetően félredobták.

Caulaincourt emlékiratai azokban a végzetes napokban, amikor a nácik Oroszország megtámadását előkészítették, Hilger moszkvai német követségi tanácsosnak is a kezébe kerültek, s ő ezzel kapcsolatban visszaemlékezéseiben a következőket írja: „Caulaincourt emlékiratainak olvasása során különösen nagy hatással volt rám az a rész, amelyben a szerző leírja, milyen kitartóan igyekezett rábírni Napóleont, hogy Oroszország kérdésében fogadja el az ő álláspontját, s a francia—orosz jóviszony fenntartásának szükségességét hangoztatta. A könyvnek ez a része élénken emlékeztetett engem Schulenburg álláspontjára, amelyet mindig kifejezésre juttatott, valahányszor alkalma volt Hitlerrel Oroszországról beszélni. El is határoztam, hogy ennek a hasonlóságnak alapján megtréfálom a nagykövetet.

Egy alkalommal, amikor bejött hozzám, azt mondtam neki, hogy nemrégiben egy berlini barátomtól bizalmas levelet kaptam, amely róla is megemlékezik, s nagyon érdekes információt tartalmaz Hitlerrel folytatott legutóbbi beszélgetésének tartalmáról. Schulenburg gróf erre azt mondta, hogy csodálkozik a dolgon, mert oka volt feltételezni, hogy erről a beszélgetésről Berlinben csak nagyon kevesen tudnak. »Bárhogyan történt — válaszoltam —, itt a szövege.« Ezután olvasni kezdtem neki Caulaincourt könyvének említett részletét, amikor is a könyvet egy dossziéban gondosan elrejtettem előle.

Olvasás közben Caulaincourt szövegéhez egyetlen szót sem tettem hozzá, s egyetlen szót sem hagytam ki belőle. Csak a szereplők nevét változtattam meg — Napóleon helyett Hitlert, Caulaincourt helyett pedig Schulenburgot mondtam. A nagykövet őszintén és nagyon meglepődött. »Ez a feljegyzés ugyan nyilván nem az, amelyet a Hitlerrel való találkozás után magamnak készítettem — kiáltott fel —, szövege azonban majdnem szóról szóra egyezik azzal, amit akkor Hitlernek mondtam. A beszélgetés során pontosan ezeket a kifejezéseket használtam. Mutassa meg, kérem, honnan van ez a levél.«

Amikor odanyújtottam neki Caulaincourt emlékiratait, nem tudott szavakat találni a csodálkozástól. A beszélgetések megegyezése valóban elképesztő volt. Ezt mindketten rossz előjelnek tekintettük.”

A történelem bebizonyította, hogy nem alaptalanul tekintették rossz előjelnek.

Mindenesetre, Hilger visszaemlékezései, Ribbentrop és Steengracht vallomásához hasonlóan, világosan tanúsítják az annak bizonyítására irányuló kísérletek teljes meddőségét, hogy a német militaristák által a Szovjetunió ellen kirobbantott háború preventív háború volt. Schulenburgot és Hilgert nem lehetett a szovjet szocialista állam iránt érzett rokonszenvvel gyanúsítani.⁴⁹ – A Szovjetunió megtámadása után Schulenburg egy különleges „orosz”- bizottság élére került, amelynek az volt a feladata, hogy elősegítse a Szovjetunió népeinek leigázására irányuló hitleri tervek megvalósítását.* Schulenburg kizárólag saját osztályának érdekeit tartotta szem előtt, s feltehető, hogy ő maga igyekezett volna meggyőzni Hitlert a szocialista ország elpusztításának szükségességéről, ha nem forog fenn egy igen fontos körülmény — az, hogy Schulenburg jobban ismerte a Szovjetuniót, saját szemével látta óriási gazdasági eredményeit, tudta, hogy a szovjetállam védelmi képessége egyre fokozódik. Igazán és komolyan aggódott egy ilyen összeütközés esetén Németország sorsáért. Csak ezért akarta lebeszélni Hitlert a Szovjetunió megtámadásáról.

Hitler és klikkje azonban defetistának tekintett mindenkit, aki kísérletet tett arra, hogy a Szovjetunió gazdasági és katonai erejét illetően megmondja neki az igazságot. Amikor egyszer, nem sokkal a Szovjetunió megtámadása előtt, a Szovjetunióból visszatért német mérnökök elmondták, hogy repülőgép-motorok gyártása tekintetében a Szovjetunió nagyobb lehetőségekkel rendelkezik, mint Németország, Göring — Milch tábornok vallomása szerint — ezeket a mérnököket defetistáknak nevezte, megtiltotta, hogy bárki előtt is megismételjék szavaikat, s koncentrációs táborba küldéssel fenyegette őket.⁵⁰ – Lásd A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 15. köt. 38. old.*

Göringnek nem sietős megvédeni Németországot

Azok az emberek, akik manapság a hitleri Németországnak a Szovjetunió ellen indított háborúját preventív háborúnak tüntetik fel, észre sem veszik, milyen ellentmondásba keverednek. Vegyük például azt a gyűjteményes kötetet, amelyet német tábornokok cikkeiből állítottak össze, és „Végzetes döntések” címmel adtak ki. A cikkek szerzői ugyancsak megpróbálták igazolni a Szovjetunió ellen elkövetett hitleri agressziót. Különösen kitűnt ebben a tekintetben Günter Blumentritt tábornok, Rundstedt törzskarának egykori főnöke. Cikkében provokációs célzattal arra hivatkozik, hogy „a szovjet óriási hadsereget hozott létre, amelyet fokozatosan egyre növelt”, s azt a következtetést vonja le, hogy „a Szovjetunió egész Európát meg akarta hódítani”.⁵¹ – Végzetes döntések. Cikkgyűjtemény. Vojenizdat 1958. 65. old.* Ezután már csak egy lépésre volt szüksége ahhoz az állításhoz, hogy a hitleri Németország a Szovjetunió ellen nem agresszív, hanem preventív háborút viselt. Másrészt Blumentritt a következőket állítja: „1941 tavaszán Rundstedt tábornagy, aki az első világháború idejének nagy részét a keleti fronton töltötte, megkérdezte Hitlert, hogy tudja-e, mit jelent Oroszországba behatolni. Von Brauchitsch tábornagy, a német szárazföldi haderők főparancsnoka, és Halder tábornok, Brauchitsch törzskarának parancsnoka igyekeztek lebeszélni Hitlert az Oroszország elleni háborúról. De mindez nem vezetett eredményre.”⁵² – Ugyanott, 66. old.*

Abban, hogy a német tábornoki kart mentegetni igyekeznek, s olyan színben tüntetik fel, hogy ellenezte a Szovjetunió megtámadását, nincs semmi új. A továbbiak során kimutatjuk majd ennek az állításnak alaptalanságát. Most az az állítás érdekel bennünket, hogy a német tábornokok mindenképpen igyekeztek lebeszélni Hitlert a Szovjetunió megtámadásáról. Tulajdonképpen maga Göring is azt állította nürnbergi vallomásában, hogy ellenezte a háborút a Szovjetunióval. Kijelentette, hogy a Szovjetunió megtámadásának előkészítéséről 1940-ben szerzett tudomást. Nézzük a gyorsírásos jegyzőkönyv erre vonatkozó észét:

„Stammer (Göring ügyvédje): Milyen álláspontot foglalt el ön akkor Oroszország megtámadásának kérdésében?

Göring: Először meglepődtem (?!), s kértem a Führert, engedje meg, hogy néhány óra múlva mondjak véleményt… Ez a beszélgetésünk a nappali órákban zajlott le. Este nagy nyomatékkal arra kértem a Führert, hogy pillanatnyilag és a legközelebbi időben ne kezdjen háborút Oroszországgal. Ezt nem a nemzetközi jogra vagy más meggondolásokra való tekintettel, hanem kizárólag a politikai és a katonai helyzetből kiindulva tettem.”⁵³ – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 15. köt. 475. old.*

A továbbiak során Göring kifejtette, hogy veszélyesnek tartotta a kétfrontos háborút, s attól félt, hogy a Szovjetunió megtámadása esetleg meggyorsítja az Egyesült Államok hadbalépését Németország ellen.

Természetesen egy pillanatig sem szabad azt gondolni, hogy Göring általában ellenezte a Szovjetunió megtámadását. Vallomása végén ő maga jelentette ki: „Ezek voltak azok a megfontolások, amelyek alapján a támadás időpontjának elhalasztását javasoltam.” Göring úgy gondolta, hogy előbb be kell fejezni a háborút nyugaton, s azután kell megtámadni a Szovjetuniót.

Mindenesetre, Göring azt állította, hogy ő 1940-ben is ellenezte a háborút a Szovjetunióval, s úgy vélekedett, hogy a Szovjetunió megtámadását 1941-ről későbbi időre kell halasztani.

De ha a Szovjetunió erőltetett ütemben készült Németország megtámadására, s fenyegető módon összpontosította csapatait a német határon, hogyan ellenezhették a kötelességről és az esküről annyit szavaló német tábornokok a Szovjetunió elleni háborút, amely az említett körülmények esetén egyáltalán nem lett volna agresszív háborúnak tekinthető? Hogyan beszélhettek arról, hogy a Szovjetunió megtámadását el kell halasztani meghatározatlan időre (az Anglia ellen viselt háború befejezéséig), amikor az ellenség egyik óráról a másikra ráronthatott Németországra?

Halder, az akkori vezérkari főnök, 1941. május 22-én a következőket írta naplójába: „Légi felvétel igazolja azt a véleményünket, hogy az oroszoknak eltökélt szándékuk tartani határaikat… Nem hiszek az orosz kezdeményezés valószínűségében … Oroszországot okos emberek kormányozzák.”⁵⁴ – Vojenno-isztoricseszkij Zsurnal, 1959. 2. sz. 65., 70., 84. old.*

Nem világos-e kommentár nélkül is, hogy a hitleristák mindeme cinikus számításai a Szovjetunió elleni háború előkészítésének idején csak azért voltak lehetségesek, mert egészen biztosan tudták, hogy a Szovjetunió nem szándékozik megsérteni a megnemtámadási szerződést.

Az említett ellentmondás nagyon élesen megmutatkozott az egyik kihallgatás során, amelyet R. A. Rugyenko, a Szovjetuniót a nürnbergi perben képviselő fővádló vezetett le. Milchnek, a légi haderő főfelügyelőjének a kihallgatása volt soron. Nézzük a gyorsírásos jegyzőkönyv erre vonatkozó részét, amely fölöttébb jellemző kijelentéseket tartalmaz:

„Rugyenko: És ön azt állítja, hogy Göring nem akart háborúskodni Oroszországgal?

Milch: Ez volt a benyomásom.

Rugyenko: És miért nem akart Göring háborúskodni Oroszországgal? Egy olyan országgal, amely rátámad Németországra! Hiszen ez védelmi háború!

Milch: Göring ellene volt az ilyen háborúnak.

Rugyenko: A védelmi háborúnak?

Milch: Ő személy szerint ellene volt mindennemű háborúnak. (Derültség a teremben.)”⁵⁵ – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 15. köt. 121. old.*

Így leplezték le magukat a hitleristák a nürnbergi per folyamán, így omlott össze az a próbálkozásuk, hogy az agresszív rablóháborút preventív, védelmi háborúnak tüntessék fel.

Már ismertettük Fritzschének, Goebbels helyettesének vallomását, amelyben kénytelen volt beismerni, hogy a preventív háború dajkameséjét Ribbentrop egyenes utasítására terjesztették élőszóval és az újságok hasábjain.

Befejezésül, e dajkamese érdem szerinti megítélésének megkönnyítése végett, idézzük Raeder náci flottaparancsnok vallomásából a következőket:

„A külügyminisztériumnak és a fegyveres erők főparancsnokságának a háború elején kiadott politikai és katonai természetű propagandacikkei, amelyeknek azt kellett bizonyítaniuk, hogy a szerződés szétszakítása igazolt, mert a Szovjetunió megszegte, a nép és a fegyveres erők körében egyaránt nagyon kevés hitelre találtak. Túlságosan magukon viselték az előre megfontolt, célzatos propaganda bélyegét, s hatásuk visszataszító volt (az én kiemelésem — A. P.).”⁵⁶ – Ugyanott, 25. köt. 136. old.*

A fentebb ismertetett, teljesen vitathatatlan történelmi okmányok halomra döntik a háború preventív jellegének bizonyítását szolgáló, velejéig hazug, provokációs és szovjetellenes állításokat. Az a háború, amelyet Hitler a nyugati hatalmak segítségével a Szovjetunió ellen indított, példátlanul bűnös, agresszív háború volt.

„Biztosan számítottak a hadjárat befejezésére
még a tél beköszöntése előtt”

A szovjetország fölött békés, felhőtlen volt az ég. A Bug és a Szán folyó határmenti fövényein nyugalmas csend honolt, s úgy tűnt, hogy semmi sem zavarhatja meg.

De a berlini Unter den Lindenen, a szovjet nagykövetség egykori épületében, amelyet Alfred Rosenberg lefoglalt, hogy saját hivatalát helyezze el benne, a Szovjetunió térképe fölé hajolva már ott buzgólkodtak a megszállandó szovjet területek előre kinevezett birodalmi biztosai, s körülöttük ott sürögtek-forogtak az oroszországi ügyek központi igazgatóságának, egy olyan szervnek náci hivatalnokai, amelyet Hitlerék még a Szovjetunió megtámadása előtt létrehoztak. A Szovjetunió feldarabolására kidolgozott terv megvalósításának utolsó lázas előkészületei folytak.

Alfred Rosenberg birodalmi vezető, akit Hitler „a kelet-európai területek ügyeinek központi ellenőrzésével” bízott meg, 1941. június 8-án tájékoztatót küldött szét, „Általános útmutatások a megszállt keleti területek birodalmi biztosainak” címmel. Ez a tájékoztató, amelyet 1946-ban a vád képviselői a Nemzetközi Katonai Törvényszék elé terjesztettek, többek között a következőket tartalmazta:

„A nemzetiszocialista mozgalomnak jutott osztályrészül az a feladat, hogy valóra váltsa a Führer politikai elgondolásait, amelyeket könyvében fejtett ki, s örökre megszüntesse a keletről fenyegető katonai és politikai veszélyt.

Ezért ezt az óriási területet történelmi és faji ismérvei alapján fel kell osztani, s birodalmi biztosságok vezetése alá kell helyezni, amelyek mindegyikének más és más lesz a politikai rendeltetése.

Így például a Belorussziját magában foglaló Ostland birodalmi biztosságára az a feladat hárul majd, hogy fokozatosan elnémetesített protektorátussá változtatása útján előkészítse a szorosabb kapcsolatra Németországgal. Ukrajna Németországgal szövetséges önálló állammá válik, a Kaukázus pedig a szomszédos északi területekkel föderatív állam lesz, élén német teljhatalmú megbízottal. Magának Oroszországnak a jövőben csak saját területével szabad rendelkeznie.”⁵⁷ – A nürnbergi per anyaga. 2. köt. 549. old.*

A Szovjetunió hitszegő megtámadása, területén a kapitalista rendszer visszaállítása, a szovjetország feldarabolása és nagy területeinek Németországhoz csatolása, a megszállt ország gazdasági erőforrásainak és természeti kincseinek a német iparmágnások rendelkezésére bocsátása — mindezek a „Barbarossa tervben” előre kitűzött hódító célok megtalálhatók Rosenberg szóban forgó útmutatásaiban.

A hitleri Németország vezetői — sőt nemcsak ők, hanem a nyugati katonai és állami vezetők közül is sokan — biztosra vették, hogy a szovjet hadsereg szétzúzása és a szocialista állam megsemmisítése csak napok kérdése. A náci főkolomposok nem fukarkodtak a hetvenkedő nyilatkozatokkal, amelyeknek az értelme az volt, hogy bizonyosak kalandorterveik gyors megvalósításában.

Ribbentrop német külügyminiszter 1941. március 27-én — Macuoka japán külügyminiszterrel folytatott beszélgetése során — kijelentette: „Németországban meg vannak győződve arról, hogy az Oroszország ellen tervezett háború az orosz seregek teljes vereségével és az államrendszer összeomlásával fog végződni.”⁵⁸ – Pravda, 1948. február 20.*

Guderian, hitlerista tábornok, „Egy katona visszaemlékezései” című könyvében a következőket írta: „A fegyveres erők legfőbb parancsnokságában és a szárazföldi haderők főparancsnokságában oly biztosan számítottak a hadjárat befejezésére még a tél beköszöntése előtt, hogy a szárazföldi csapatoknál csak minden ötödik katona számára irányoztak elő téli felszerelést.”⁵⁹ – Az idézet forrása G. A. Gyeborin: A második világháború. Vojenizdat 1958. 103. old.* Guderian meghazudtolja azokat a német tábornokokat, akik ezt a durva baklövést egyedül Hitler rovására igyekeznek írni. Kimutatja, hogy ebben a német hadsereg vezetősége is hibás volt.

„Nem követek el olyan hibát, mint Napóleon, amikor Moszkva ellen vonulok — mondta magabiztosan Hitler bizalmasai előtt. — Elég korán indulok el ahhoz, hogy még a tél beköszöntése előtt elérjem.”

Jellemző, hogy Jodl tábornok nem sokkal a Szovjetunió megtámadása előtt megismételte Hitler szavait: „Három héttel támadásunk megindítása után ez a kártyavár összeomlik.”⁶⁰ – A nürnbergi per anyaga. I. köt. 371. old.*

A fasiszta hordák 1941. június 22-én átlépték a határt, és a váratlan támadás tényezőjét kihasználva gyorsan nyomultak előre. A szovjet hadsereg alakulatai, heves védelmi harcokat folytatva, kénytelenek voltak visszavonulni kelet felé. A német tábornokok ujjongtak: az események az előre kidolgozott tervnek megfelelően alakultak. Halder tábornok, a német szárazföldi haderők vezérkari főnöke, kérkedve jelentette ki: „Nem lesz túlzás, ha azt mondom majd, hogy az oroszországi hadjáratot 14 nap alatt nyertük meg.”

A váratlan támadás révén elért első sikerek megfosztották a hitleristákat a valóságérzéktől. Ribbentrop 1941 novemberében a „Hamburger Fremdenblatt” hasábjain azt írta, hogy a Szovjetunió „nem jelentős tényező többé”.⁶¹ – Ugyanott, II. köt. 177. old.*

A német katonai vezetők úgy vélekedtek, hogy a szovjet hadsereg sorsa eldőlt, hogy a szovjet parancsnokságnak már nem állnak rendelkezésére egy erős védelmi front kialakításához szükséges harcképes erők. Hitler július elején nagy hangon kijelentette, hogy a Szovjetunió létfontosságú központjai a legközelebbi napokban elesnek. S meg sem várva az elfoglalásukat, 1941. július 8-án sietve kiadta a parancsot: „Moszkvát és Leningrádot egyenlővé kell tenni a föld színével, hogy lakosságuktól teljesen megszabaduljunk, s ne kelljen azt a tél folyamán etetni.” Egyébként nemcsak a náci Németország sietett előre megünnepelni a Szovjetunió legyőzését.

Köztudomású, hogy sok nyugati katonai és politikai vezető pesszimisztikusan ítélte meg a Szovjetunió kilátásait a Németországgal viselt háborúban. Winston Churchill, Nagy-Britannia akkori miniszterelnöke, emlékirataiban kijelentette: „Úgyszólván valamennyi felelős katonai vezető azon a nézeten volt, hogy az orosz seregeket gyorsan megverik és zömében megsemmisítik.”⁶² – Az Idézet forrása G. A. Gyeborin: Id. mű, 123. old.*

Churchill ugyan emlékirataiban a katonai vezetőkre hivatkozik, de ő maga körülbelül ugyanezt gondolta. Így például 1941. július 6-án és 19-én munkatársainak küldött táviratában hangsúlyozta, hogy lehetséges „Oroszország bukása”.⁶³ – Ugyanott.* Mellékesen megjegyezzük, hogy a Szovjetunióban nem jósolgatták Anglia bukását akkor, amikor a szigetország nehéz napokat élt át.

Az amerikai Associated Press hírügynökség az Egyesült Államok katonai vezetőinek Marshall tábornok részvételével megtartott értekezletével kapcsolatban a következőket jelentette:

„Jól értesült személyek azt mondják, hogy Németország három hónap alatt feltétlenül tönkreveri a Vörös Hadsereget. Ezek a személyek még azt is lehetségesnek tartják, hogy Németország egy hónap alatt kivívja a győzelmet…

Abban az esetben, ha a németek egy hónap alatt sikeresen befejezik az inváziót, lehetséges, hogy még lesz idejük, s még ebben az évben kísérletet tesznek Anglia meghódítására.”⁶⁴ – Ugyanott.*

A Szovjetunióban útnak indították az első szerelvényeket, amelyek a veszélyeztetett területekről keletre szállították a gyárak berendezését és a lakosságot. Az ostromlott Breszt védői hősiesen harcoltak. Leningrád és Odessza külvárosait utcai barikádok borították. Luck alatt heves tankcsata folyt. A szovjet hadsereg kelet felé vonult vissza, s közben súlyos harcokra kényszerítette és egyre jobban kimerítette az ellenséget.

Utóbb sokan megértették, hogy a szovjet hadsereg a visszavonulás és a súlyos veszteségek ellenére éppen akkor, a háború elején ütötte ki a német parancsnokság kezéből a fő tromfot — a „villámháború” tromfját.

A szovjetország súlyos, de hősies napokat élt át. Veszélybe került a szocialista haza. Július közepén a német hadosztályok megközelítették Leningrádot és elfoglalták Szmolenszket. Rundstedt tábornagy csapatai alig száz kilométerre voltak Kijevtől.

„Először … másodszor … harmadszor …”

A német tábornokoknak fejükbe szállt a siker.

1941. július 16-án a főhadiszálláson tanácskozás volt, amelynek jegyzőkönyvét Bormann, a nemzetiszocialista párt vezetőségében Hitler helyettese készítette el az utókor számára. Mindössze néhány év elteltével a tanácskozás részvevői, a „harmadik birodalom” levitézlett és a nürnbergi per vádlottaivá átalakult főkolomposai — Göring, Keitel, Rosenberg és mások, habzó szájjal vitatták a Bormann által készített jegyzőkönyv sok helyének hitelességét. Persze, azt egyikük sem vitathatta, hogy a jegyzőkönyvet maga Bormann készítette, azt meg éppenséggel egyikük sem állíthatta, hogy akkor, 1941-ben, amikor úgy tűnt nekik, hogy a Szovjetunió már Németország lábai előtt hever, Bormann bizonyítékokat akart szolgáltatni a jövendő nürnbergi törvényszék számára.

Nézzük, mi van ebben a jegyzőkönyvben. A következő szavakkal kezdődik:

„A Führer főhadiszállása. 1941. július 16.

Országos jelentőségű titkos okirat.

Feljegyzés a levéltár részére.

A Führer utasítására ma 15 órakor a Führernél tanácskozás volt Rosenberg birodalmi vezető, Lammers birodalmi miniszter, Keitel tábornagy, a birodalmi marsall (Göring — A. P.) és jómagam részvételével. A tanácskozás 15 órakor kezdődött, s a kávészüneteket is beleértve, 20 óráig tartott.”Hitler mindjárt a tanácskozás elején megmagyarázta, hogy kinek kell nyernie a Szovjetunió ellen indított háborún. Más dolog Goebbels propagandája, amely szerint ez a háború egész Európa háborúja az „orosz bolsevizmus” ellen, és megint más dolog az, hogy ki kap lehetőséget az ország kirablására, mégpedig — mint Göring később mondotta — „hatékony kirablására”, kinek lesz joga gabona, kőolaj, szén és más zsákmányolt javak elszállítására. Hitlernek ezzel kapcsolatos kijelentése semmi kétséget sem hagyott abban a tekintetben, hogy senki másra nem szándékozik átruházni a rablás jogát, s hogy senki sem tud úgy rabolni, mint a sokat tapasztalt náci rablók. A jegyzőkönyvben szó szerint ez áll:

„A Führer a tanácskozás megnyitása után kijelentette, hogy néhány elvi fontosságú nyilatkozatot kíván tenni. Most több intézkedés végrehajtására van szükség. Ennek szükségességét bizonyítja egyebek közt az egyik vichyi újság szemérmetlen kirohanása, amelynek során kijelentette, hogy a Szovjetunió elleni háború egész Európa háborúja, s egész Európa érdekében kell viselni. Az újság ilyen célzásokkal nyilvánvalóan azt szeretné elérni, hogy ebből a háborúból ne egyedül a németek húzzanak hasznot, hanem az európai államok mind.”

Mondanunk sem kell, hogy az említett újság kijelentése nem volt a tanácskozás részvevőinek ínyére. Merényletet láttak benne a náciknak a Szovjetunió kirablásához való monopolisztikus joga ellen, és felháborodva utasították vissza.

Különösen becses ennek a tanácskozásnak jegyzőkönyve manapság, amikor a második világháború történetének vizsgálatán buzgólkodó nyugat-európai revizionisták közül sokan a Szovjetunió elfoglalt területein folytatott hitlerista megszállási politikát szinte a lakosság irányában gyakorolt „jótéteménynek” igyekeznek feltüntetni, s „idealista célokat” írnak a javára.

Nos, nézzük ezt a „jótéteményt” és ezeket az „idealista célokat”.

„Szóval ismét hangsúlyozni fogjuk — jelentette ki Hitler a tanácskozáson —, hogy kénytelenek vagyunk területeket megszállni, azokon rendet és biztonságot teremteni, a helyi lakosság érdekében kötelesek vagyunk gondoskodni a nyugalomról, az ellátásról, a közlekedésről stb. stb. Ezért is vezetjük be a mi rendszerünket. Senki se kételkedjen abban, hogy ez a rendszer — végleges. A szükséges intézkedéseket — főbelövés, koncentrációs tábor stb. — kíméletlenül végrehajtjuk …

Elvben arról van szó, hogyan lehet ezt a hatalmas kalácsot, Oroszországot, jól felszeletelni, hogy módunkban álljon

először, hódításokra szert tenni,

másodszor, a meghódított területeket igazgatni,

harmadszor, ezeket a területeket kiaknázni.”

És hogyan osztotta fel a hitlerista klikk a „hatalmas kalácsot”? Ehhez maga a „Führer” adta meg a részletes programot.

„A Krím-félszigetet meg kell tisztítani minden idegen elemtől, és németekkel kell betelepíteni. Az egykori osztrák—magyar Galíciát a birodalomhoz kell csatolni. Romániával a kapcsolataink most jók, de ki tudja, hogyan alakulnak majd a jövőben! Ezért mindenre készen kell állnunk, többek között a határok kérdésében …”

Mindjárt ezekután Hitler felhívta a figyelmet arra, hogy az „először, hódításokra szert tenni, másodszor, a meghódított területeket igazgatni, harmadszor, ezeket a területeket kiaknázni” szavakban összefoglalt rablóprogram megvalósítása csak úgy lehetséges, ha Európában egyedül a németeknek lesz hadseregük.

„Nem szabad megengedni, hogy az Uráltól nyugatra bármi néven nevezendő fegyveres erők legyenek, még akkor sem, ha e cél eléréséért száz évig kellene háborúskodnunk. A Führer minden utódjának tudnia kell: a birodalom biztonsága csak akkor szilárd, ha az Uráltól nyugatra nincs idegen katonai erő. Ennek a területnek minden lehetséges veszéllyel szembeni védelmét Németország vállalja magára. Örökre szóló vaselv: a németeken kívül senkinek sem szabad megengedni a fegyverviselést.”

A továbbiakban a tanácskozáson élénk véleménycsere folyt a Szovjetunió területének feldarabolásával kapcsolatban. Akkor, 1941. július 16-án, a tanácskozás egyetlen részvevője sem kételkedett abban, hogy „Oroszországnak vége”. Göring néhány évvel később, már a vádlottak padján, megjegyezte, hogy „akkor még korai volt a kalács felosztása”, hogy ehhez előbb győzni kellett volna. „Én, mint régi vadász — mondotta —, ahhoz az elvhez tartottam magam, hogy a medve bőrén csak a medve elejtése után szabad osztozkodni.”⁶⁵ – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 16. köt. 378. old.* De ez az „eredeti” gondolat csak akkor jutott eszébe, amikor Berlin utcáin már szovjet katonák meneteltek, s amikor ő maga már a nürnbergi börtön magánzárkájában ült.

Kihallgatása során Göring az 1941. július 16-i tanácskozást komolytalannak, feltevéseken alapulónak igyekezett feltüntetni. A tanácskozás jegyzőkönyve azonban meggyőzően tanúsítja, hogy ezen a tanácskozáson „teljes komolysággal” vetették fel a hitleri Németországnak a Szovjetunióval kapcsolatban kitűzött háborús céljait. Hitler kijelentette: „Úgy kell beállítanunk a dolgot, mintha csak mandátumról lenne szó. De előttünk világosnak kell lennie, hogy ezekről a területekről sohasem távozunk.”

Milyen területekre gondolt Hitler, és hogyan tervezte a náci klikk a Szovjetunió feldarabolását? Erről mindennél ékesebben szól a Hitler főhadiszállásán megtartott tanácskozás jegyzőkönyve. Idézünk belőle egy hosszabb részletet, amely egyáltalán nem szorul kommentárra.

„A Baltikumban igazgatás alá kell venni a Dvináig terjedő területet (Keitellel való megállapodás szerint)…

A birodalmi marsall (Göring — A. P.) kéri a Führert, hogy közölje, milyen területi ígéreteket tett más államoknak.

A Führer azt feleli, hogy Antonescu Odesszát és Beszarábiát, továbbá az Odesszától nyugatra és északnyugatra húzódó területsávot akarja … Ezután a Führer hangsúlyozza, hogy a magyaroknak, a törököknek és a szlovákoknak nem tett semmilyen konkrét ígéretet, majd vitára bocsátja azt a kérdést, hogy Galícia egykori osztrák—magyar részét a főkormányzósághoz csatolják-e. A hozzászólásokra válaszolva a Führer úgy dönt, hogy ezt a területet (Lvovot) nem csatolják a főkormányzósághoz, s csakis Frank birodalmi miniszter alá fog tartozni.

A birodalmi marsall kijelenti, hogy szükségesnek tartja a Baltikum egyes körzeteinek Kelet-Poroszországhoz csatolását.

A Führer hangsúlyozza, hogy az egész Baltikumnak a birodalom részévé kell válnia, s ugyancsak a birodalomhoz kell csatolni a Krímet, jelentős »hinterlanddal« (a Krímtől északra fekvő térséggel). A »hinterlandnak« jelentős méretűnek kell lennie. Rosenberg aggályoskodik, rámutat az ukrán lakosságra …

Ezt követően a Führer kijelenti, hogy Volga-kolóniát kell alakítani,⁶⁶ – Hitler arra a területre gondolt, amelyen a Volga menti németek éltek.* amelynek szintén a birodalomhoz kell tartoznia, s ugyanúgy Baku vidékének is. Ez a vidék legyen német koncesszió (katonai település).

A finnek szeretnék megkapni Kelet-Karéliát, de minthogy a Kola-félszigeten nagy mennyiségben található nikkel, a Kola-félsziget Németországhoz kerül. Rendkívül óvatosan hozzá kell látni annak előkészítéséhez, hogy Finnország csatlakozzék a birodalomhoz, föderatív állam minőségben. A finnek igényt tartanak Leningrád térségére. A Führer azonban Leningrádot előbb a föld színével teszi egyenlővé, s csak azután adja oda a finneknek.”

„Alulírott Kochot ajánlja moszkvai Gauleiternek”

A „magas tanácskozás”, miután megoldotta a Szovjetunió feldarabolásának kérdését és eldöntötte, hogy hová kerüljenek területének egyes darabjai, hozzálátott a gauleiteri tisztségre alkalmas emberek kiválasztásához. A kiválasztásnál a fő követelmény az volt, hogy a jelöltek egyéni tulajdonságaiknál fogva megfeleljenek a rájuk váró feladatnak: a megszállt szovjet területek gyarmatosításának és minél teljesebb kifosztásának. Ezért nem véletlen, hogy gauleiteri tisztségre rendszerint a náci párt magas beosztású funkcionáriusait nevezték ki.

A nürnbergi per során rengeteg bizonyítékot terjesztettek elő Koch, ukrajnai náci helytartó, bestiális politikájára vonatkozóan. Ezeket a bizonyítékokat itt aligha kell ismertetnünk. Csak annyit jegyzünk meg, hogy Alfred Rosenberg (a hírhedt 1941. július 16-i tanácskozás egyik részvevője) nürnbergi vallomásában a bizonyítékok hatására nem is tagadta az Ukrajnában elkövetett szörnyű bűncselekményeket, de azt állította, hogy valamennyit Koch követte el — az ő utasításai ellenére. Rosenberg hátrahagyott emlékirataiban a Szovjetunió megszállt területein folytatott politikáját a lehető legnagyobb mértékben humánus és e területek lakosságának érdekeivel összhangban álló politikának tünteti fel. Emlékiratait több nyugat-európai országban kiadták és messzemenően propagálják, s ma az újabb háborúra uszítok ideológiai fegyvertárát alkotó könyvek közé tartoznak.

Alfred Rosenberg emlékirataiban azt állítja, hogy ő szüntelenül tiltakozott Kochnak Ukrajnában elkövetett törvénytelen cselekedetei ellen, de eredménytelenül, mert Koch közvetlen fölöttese Himmler volt. De ki ajánlotta Kochot birodalmi biztosnak? Ki nyilvánította őt erre a tisztségre megfelelőnek? Kiderül, hogy maga Rosenberg. Ő ezt nem is tagadja. Nürnbergben kijelentette, hogy azért javasolta Kochot, mert jól ismerte. Mint szó szerint vallotta, „ismertem Kochnak 1933—1934-ben közzétett munkáit, amelyekben kifejezésre juttatta különleges vonzalmát minden iránt, ami orosz”.⁶⁷ – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 20. köt. 292. old.* Ilyen „humánus” embert ajánlott Rosenberg.

Rosenberg akkor, a nürnbergi tárgyaláson, nem tagadta, hogy Koch gonosztevő, akihez hasonló még a hitlerista banditák közt is kevés akadt. Ugyanakkor azzal mentegetőzött, hogy „nem ismerte” Koch később kiütközött jellemvonásait, és mint olyan embert ajánlotta, aki minden iránt „jóindulatot” és „megértést” tanúsít, ami orosz. De az történt (mint egyébként a többi vádlottal is, amikor tagadták az ellenük felhozott vádakat), hogy a vád képviselői egy rendkívül érdekes okmányra bukkantak, amelynek tartalma semmiképpen sem egyezett meg Rosenberg említett vallomásával.

Ez az okmány — Rosenberg egy beadványa, amelynek keltezési ideje 1941 április. Akkor már teljes gőzzel folytak a Szovjetunió megtámadásának előkészületei. Már pontosan kidolgozták az egyes hadműveletek ütemtervét. Moszkva elfoglalásának időpontját is kitűzték. Hitler meghagyta, hogy készítsék el a meghívókat a német csapatoknak a Vörös Téren megtartandó díszszemléjére. De volt egy bökkenő: sehogy sem tudtak alkalmas embert találni Moszkva gauleiteri tisztségére. És ekkor segítségül sietett Rosenberg. Beadványt juttatott el Hitlerhez, amelyben többek közt a következőket írta: „Továbbá felmerülhet nemcsak Pétervár, hanem egyszersmind Moszkva katonai megszállásának szükségessége. Ez a megszállás természetesen egészen más jellegű lesz, mint a balti tartományok, Ukrajna és a Kaukázus megszállása. Célja minden orosz és bolsevik ellenállás leverése lesz, s ez a katonai hatóságok és a politikai vezetők részéről egyaránt kegyetlen fellépést fog követelni… Amennyiben nem kerülne sor állandó katonai közigazgatás létesítésére, alulírott Kochot ajánlja moszkvai Gauleiternek, aki jelenleg Kelet-Poroszország Gauleitere.”⁶⁸ – Ugyanott.*

Koch azonban nem jutott el Moszkvába. Nem került rá sor. De Ukrajnába eljutott, mégpedig éppen az 1941. július 16-i tanácskozás jóvoltából, amelyen a hitleri főkolomposok nemcsak a Szovjetunió területének felosztásáról döntöttek, hanem arról is hosszan vitatkoztak, hogy kiket nevezzenek ki az egyes területek Gauleitereivé. A kinevezésnél az egyetlen szempont az volt, hogy a választásnak olyan emberekre kell esnie, akik ideológiailag és gyakorlatilag a legjobban vannak felkészülve Hitler terrort és rablást előíró terveinek végrehajtására.

A vita légkörének érzékeltetése végett idézzük Bormann feljegyzéseinek erre vonatkozó részét:

„Ezután hosszas vita kezdődik Lose Gauleiter alkalmasságáról, akit Rosenberg a Baltikum kormányzójának javasol. Rosenberg ismételten kijelenti, hogy már megegyezett Loséval, s igen kellemetlen volna, ha Lose nem kapná meg ezt a tisztséget. A Baltikum nyugati részét hadd kapja Kube, aki Losénak lesz alárendelve. Ukrajna részére Rosenberg Sauckelt ajánlotta.

A birodalmi marsall ellene szólalt fel. Újból hangsúlyozza a fő elveket, amelyek számunkra mindennél fontosabbak: az élelmiszer-ellátás biztosítása, amennyire lehetséges — a gazdaság funkcionálása, a közlekedési útvonalak biztosítása.

A birodalmi marsall kijelenti, hogy a Baltikum részére Koch az alkalmas személy — jól ismeri a Baltikumot. Esetleg Kochnak Ukrajnát kell adni, ahol a legjobban fogja vezetni a dolgokat, mert kezdeményező egyéniség, és van előképzettsége.

A Führer megkérdezi: Nem lenne-e Kube alkalmas esetleg a moszkvai terület birodalmi biztosának tisztségére?

Rosenberg és a birodalmi marsall azt feleli, hogy Kube túlságosan öreg…

A Kaukázus részére Rosenberg törzskarának parancsnokát, Schikedanzot javasolja. Többször is megismétli, hogy ő kétségtelenül jól el tudná látni ezt a feladatot. A birodalmi marsall kételkedik ebben.

Ezután Rosenberg kijelenti, hogy Lutze javasolta neki az SA több parancsnokának felhasználását, köztük: Scheppmannt Kijevben, Mantelt, Bennecke doktort, Litzmannt Észtországban, Drechsler doktor polgármestert Lettországban. A Führernek nincs kifogása SA-parancsnokok felhasználása ellen …

Rosenberg kijelenti, hogy szeretné, ha Schmeer, Selzner és Manderbach a moszkvai területre kerülne biztosi beosztásban.

A Führer megjegyzi, hogy szeretné felhasználni Holzot, s hogy a Krím igazgatását jó lenne Frauenfeld egykori Gauleiterre bízni.

Rosenberg kijelenti, hogy állásba akarja helyezni von Petersdorf kapitányt, aki nagy érdemekkel dicsekedhet. Mindenki fel van háborodva, mindenki tiltakozik. A Führer és a birodalmi marsall kijelentik, hogy von Petersdorf kétségtelenül elmeháborodott…

Tekintettel arra, hogy a birodalmi marsall és Rosenberg véleménye szerint Kube túlságosan öreg a moszkvai terület birodalmi biztosi tisztségére, ezt a területet kapja meg Kasche…

A birodalmi marsall kijelenti, hogy a Kola-félszigetet kiaknázás céljából Terboven Gauleiterre szeretné bízni. A Führer hozzájárul. A Führer kijelenti, hogy Lose, ha elég erősnek érzi magát, vállalja a Baltikumot, Kasche — Moszkvát, Koch — Ukrajnát, Frauenfeld — a Krímet, Terboven — a Kola-félszigetet, Schikedanz — a Kaukázust.”⁶⁹ – Lásd A nürnbergi per anyaga. 2. köt. 581—585. old.*

Tehát a hitlerista klikk először elkészítette a szovjetállam feldarabolásának tervét, majd kijelölte, hogy kinek a kezébe kerüljön az egyes szovjet területek igazgatása és kiaknázása. Aligha csodálkozhat bárki is azon az alkudozáson, amely Hitler főhadiszállásán a birodalmi biztosi tisztségek elosztása körül folyt. Az elosztásnál ugyanis a náci klikk általános rablóérdekei mellett tisztán személyi megfontolások is szerepet játszottak, hiszen a rablózsákmány tetemes része a birodalmi biztosok feneketlen zsebébe, s a birodalmi biztosok révén azok zsebébe vándorolt, akik kinevezték őket, különösen pedig Göring zsebébe. Egy Nyugat-Berlinben nemrég befejeződött bírósági per nyomán Göring feleségének 2,5 millió márkát ítéltek meg a férje kivégzése után fennmaradt vagyonból. És ez csak jelentéktelen része annak a vagyonnak, amelyet Göring összeharácsolt.

Mint már mondottuk, Göring igyekezett enyhíteni Bormann jegyzőkönyvének hatását olyanformán, hogy kétségbe vonta egyes megállapításainak hitelességét. Íme egy részlet a gyorsírásos jegyzőkönyvből:

„Göring: De a jegyzőkönyv helytelen.

Rugyenko: Ki írta ezt a jegyzőkönyvet?

Göring: Bormann.

Rugyenko: Mi értelme lett volna annak, hogy Bormann helytelen jegyzőkönyvet készítsen a tanácskozásról?

Göring: Bormann a jegyzőkönyvben egyes dolgokat eltúlozott.

Rugyenko: Sokat?

Göring: Például a volgai területekre vonatkozóan…

Rugyenko: Akkor konkretizáljuk, mit tart ön helyesnek. Igaz-e, hogy a Krímet a birodalom területévé akarták változtatni?

Göring: A Führer meg akarta szerezni a Krímet.”⁷⁰ – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 16. köt. 374. old.*

A továbbiak során Göring már egyszerűen nem tudta tagadni, hogy Bormann jegyzőkönyve helyesen tükrözi azt, ami azon az emlékezetes júliusi napon, 1941. július 16-án, Hitler főhadiszállásán történt.

„Ezt a nevet én megsemmisítem”

Fentebb az 1941. július 16-i tanácskozásról volt szó. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a hitleri Németország háborújának bűnös céljait, mint már mondottuk, jóval a háború kezdete előtt kitűzték, s a „Barbarossa terv” elfogadásától, 1940. december 18-tól Rosenberg 1941. június 20-án, vagyis két nappal a Szovjetunió megtámadása előtt tartott beszédéig terjedő időszak folyamán ismételten leszögezték. Rosenberg június 20-i beszédében, amely hivatalának munkatársai előtt hangzott el, kijelentette, hogy a Szovjetunió a legközelebbi időben kétségtelenül összeomlik, s hallgatói, a keleti szakértők előtt sietett kifejteni „a Szovjetunióval szemben követendő magatartás elveit”. Ezeknek az „elveknek” elméletileg igazolniuk kellett a Szovjetunió feldarabolását és teljes kirablását. A lehető leghatékonyabb kirablás érdekében Rosenberg 1941. június 20-i beszédében négy birodalmi biztosság létesítését irányozta elő: egyet a Beloruszijával kibővített Baltikum, egyet a Kurszk, Voronyezs, Tambov és Szarátov területekkel kibővített Ukrajna, egyet a Volgától keletre és a Rosztovtól délre fekvő körzetekkel kibővített Kaukázus, egyet pedig Oroszország részére.

A nürnbergi tárgyaláson a beszéd szövegét Rosenberg elé terjesztették, s ő nem tagadhatta le. Rosenberg azt is kijelentette beszéde során, hogy indokolatlan lenne az orosz népet e területek élelmiszer-fölöslegével táplálni. „Ez — tette hozzá — kényszerítő szükségesség, amelynél az érzelmek nem jönnek számításba.

Embergyűlölő programjának részletes kifejtése során Rosenberg arról sem feledkezett meg, hogy sok millió szovjet embert fognak kitelepíteni lakóhelyükről, s ilyenformán helyet biztosítanak „faji szempontból teljesebb értékű emberek számára”. „Kétségtelenül szükség lesz nagyarányú kitelepítésre — mondotta —, s a jövőben az oroszokra nagyon nehéz évek várnak.”⁷¹ – Ugyanott, 20. köt. 272. old.*

Leningrádról Hitler már gondoskodott, amikor kijelentette, hogy el kell törölni a föld színéről. Moszkvával kapcsolatban megjegyezte: „Ezt a nevet én megsemmisítem, s ott, ahol ma Moszkva áll, egy nagy szemétlerakó helyet létesítek.”⁷² – Münchener Illustrierte, 1958. 25. sz. 26. old.*

Hitler legközelebbi cinkostársa — Himmler — kijelentette, hogy 30 millió szláv megsemmisítését tervezi. Általában a szlávok lakta területeknek „az ókori Egyiptom és Babilónia szellemében felfogott rabszolgák kimeríthetetlen tartályává kell válniuk — mondotta. — Onnan kell majd olcsó mezőgazdasági és építőmunkásoknak özönleni a német úr-nemzet számára.”⁷³ – Ugyanott.*

Így képzelték el a hitleristák a Szovjetunió népeivel szemben követendő magatartást. De nemcsak elképzelték. Az átmenetileg fasiszta megszállás alá került szovjet területek lakossága saját tapasztalata alapján győződött meg arról, hogy mit jelent a tömeges megsemmisítés és a leigázás náci programja.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!