(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)
5
„Német hivatalos köröknek
nem fontos és nem érdekes,
van-e Magyarországon
népi mozgalom vagy nincs …”
1942- február 19-én a képviselőház és a felsőház együttes ülésén ünnepélyes keretek között, közfelkiáltással, tehát egyhangúlag ifjabb Horthy Istvánt, a kormányzó fiát választották meg a kormányzóhelyettesi tisztségre. Tizenhat nappal később, március 7-én, Bárdossy miniszterelnök „megrendült egészségi állapotára való tekintettel” benyújtotta lemondását Horthynak, aki ezt azonnal elfogadta.
Bárdossy, állítólag, az utolsó minisztertanácsra már el sem ment, minisztertársainak sem jelentette be lemondási szándékát, ha a beavatottak számára nem is váratlanul, de hirtelen távozott a Sándor-palotából.
Bukásának okai között emlegették a német követelésekkel vagy kívánságokkal szemben tanúsított túlzottan engedékeny magatartását, valamint azt, hogy szoros kapcsolatokra törekedett a szélsőjobboldali ellenzékkel — és Albrecht főherceggel, amiből logikusan következett, hogy nem támogatta szívvel-lélekkel a Horthy-dinasztia megteremtésével kapcsolatos terveket. Miután pedig a fenti okok miatt nemcsak kormányának több tagjával, így Keresztes-Fischer belügyminiszterrel, hanem Horthy kormányzóval is ellentétbe került, a miniszterelnöki bársonyszékben nem maradhatott meg.
Horthy 48 órán belül kinevezte utódját – Kállay Miklós személyében.
Az új miniszterelnök két és fél esztendeig földművelésügyi miniszter volt az első Gömbös-kormányban. Az is köztudomású volt, hogy Horthy közvetlen, bizalmi környezetéhez tartozik, a kormányzó vadászpartnere.
Vezető német körökben némi bizalmatlanságra adott okot, hogy Kállayt Bethlen István hívei közé számították, márpedig Bethlen már az első bécsi döntés óta nem helyeselte a kormány egyre erősödő németbarát bel- és külpolitikai irányvonalát.
Tudták Berlinben azt is, hogy Kállay mögött állanak a „magyarabb” kül- és belpolitikai vonalat képviselő és követelő konzervatív politikusok, a magyar ellenforradalmi rendszer első gárdájának még aktív tagjai.
Kállay Miklós talán a személyével és politikájával kapcsolatos német fenntartásokat igyekezett eloszlatni, amikor első miniszterelnöki nyilatkozatában leszögezi: teljes mértékben osztotta és osztja „azt a kül- és belpolitikai koncepciót, amelynek Gömbös Gyula volt a legkiválóbb képviselője”.
*
Szálasinak és pártjának sem a kormányalakításkor, sem utána, nem jutott hely ebben a politikai képletben. Így érthető, ha a PV némi várakozás után, 1942. április végén, meglehetősen negatív módon értékelte az új politikai fejleményeket.
A kormány részéről igen érdekes kezdeményezés: megosztja önmagát;
a kormánypárt egyik része Lukács Béla vezetése alatt nyíltan nemzetiszocialistának vallja magát, megnyeri a németek rokonszenvét;
a másik része Keresztes-Fischer Ferenc vezetése alatt nyílt zsidóbarát és marxista politikát folytat.
Kállay Miklós a félreérthetetlen reakció képviselője, tehát a főpapok, a főzsidók és a főnemesek szószólója.
A háttérben Bethlen István, főzsidóival és főpapjaival, akiket viszont a szabadkőművesek rángatnak.
Túlzás lenne ezt politikai elemzésnek tekinteni; mindannak, amit Szálasi Bethlenről, Kállayról és Keresztes-Fischerről állít, a valósághoz vajmi kevés köze, ezek tehát egy pszichopata képzelgései, tipikus, utánozhatatlan Szálasi-stílusban.
Időközben Szálasihoz olyan értesülések futottak be, hogy a német hivatalos köröket nem érdekli és számukra nem fontos
van-e Magyarországon népi mozgalom vagy nincs, mert nem akarnak népi mozgalomra támaszkodni, hanem egy általuk kiválasztott személyre, aki azután majd úgy fog cselekedni, ahogyan ők akarják. Ezt a személyt annyira alá fogják támasztani erejükkel, hogy mindenki meg fogja gondolni, hogy fellépjen ellene.
Ez a „személy” a hivatalban levő miniszterelnökre is vonatkozhatott. Szálasit – érthetően – nagyon izgatta, nyugtalanította ez az értesülés, ezért elhatározta, hogy tisztázza a Hungarista Mozgalom helyzetét a Harmadik Birodalomban. Elhatározásához az is hozzájárult, hogy 1942. február vége óta „fejek” nélkül maradt a Nyilaskeresztes Pártban, így egyre sürgetőbb lett számára, hogy azok támogatását keresse, akik a Mozgalomban a „piszkos” munkát végezték, de akik ilyen vagy amolyan okból a hitleri Németországba voltak kénytelenek emigrálni. Úgy látta legjobbnak, ha két megbízható párthívét, Gál Csaba és Vajna Ernő testvéreket, nagy titokban kiküldi Németországba, hogy lépjenek érintkezésbe az 1941 áprilisában kiszöktetett Kovarcz Emillel. Azt remélte, hogy talán Kovarcz révén segítséget kaphat az SS és a titkosrendőrség főnökétől, Himmlertől, hiszen információi szerint Kovarcz az ő szolgálatában áll, neki dolgozik.
Gál Csaba 1942. április 30-án jelentette Szálasi Pártvezető Testvérnek: amit eddig senki sem tudott elérni, neki sikerült! Megszerezte Kovarcz Emil testvér berlini címét, most tehát engedélyt, valamint általános irányelveket kér a vele folytatandó tárgyalásokra.
Szálasi megadta az engedélyt, és utasította Gál Csabát, hogy az utazás „technikai” részleteit Csia Sándor testvérrel beszélje meg; az „irányelvekről” nem szól a Napló.
Gál Csaba útijelentésének fontosabb részei:
1942. május 10. – Sopronba érkezünk. Az átmenetelre kísérőm, Vajna Ernő testvér az előkészületeket megteszi. Német részről minden rendben.
Május 11. Éjjel egy órakor indulunk a határ felé. Koromsötét. Tájékozódni szinte lehetetlen. A félig felázott, erősen ívelt, keskeny szekérút síkos is, göröngyös is, hepehupás is. A szekérútról szükségképpen letérve patakokon, cserjésen, elbotlasztó tönkökkel vegyes erdőn át vezet utunk. Nagyokat zuhanunk. Sietnünk kell. Az út kb. 17 km, és négy óra alatt meg kell tennünk.
Sikerült. A szándékolt német vasúti állomáson vagyunk, térdig sárosan, vizesen.
Délelőtt Bécsbe érünk. Nesz Károly tv. hivatalába megyünk. (Wien, VI. Ionhelligasse [így!] 3.)
Nesz Károly, akárcsak Kovarcz Emil, a Nyilaskeresztes Párt terrorista, ún. „mozgalmista” csoportjába tartozott, röpcédulázás, tüntetés, merényletek szervezése miatt összeütközésbe került a rendőrséggel, ezért jobbnak látta, ha tevékenységének súlypontját „átmenetileg” Bécsbe helyezi át – elfogadva az SS Szíves meghívását, és védelmét …
Gál Csaba és Vajna Ernő azt a tanácsot kapta Nesz Károlytól, hogy berlini utazásuk előtt, utuk zavartalanságának biztosítása végett, keressék fel Mandl őrnagyot, az SS délkelet-európai hírszerző osztályának vezetőjét, akivel „Csia testvér régebben összeköttetésben van …” A nyilas küldöttek jelentése így folytatódik:
– Május 11-én délután – előzetes telefonbejelentés után – fogadott bennünket Mandl őrnagy úr, igen szívélyesen. Berlini utunkat ellenőrzéstechnikai szempontból biztosítja. Vajna testvér átadott neki néhány írást, így a Pártvezető Testvér áprilisi nagytanácsi beszédét, valamint néhány ipari szabotázseset leírását.
(Mandl őrnagy előzékenységét Gál és Vajna titkos információkkal igyekeztek meghálálni.)
Szálasi bizalmi emberei május 12-én a kora reggeli órákban érkeztek Berlinbe, de nagy csalódásukra Kovarczot sem lakásán, sem „hivatalában” nem találták. Végül kaptak valamelyes útbaigazítást: forduljanak „Friedrich Hanke SS úrhoz” [így, ezzel a megjelöléssel!], ő Kovarcz testvér „jó ismerőse”.
A Hanke úrnál tett látogatásról Gál és Vajna a következőképpen számoltak be:
– Délután, 4,55 órakor belépünk a kapott címen egy utcasarkon álló, háromemeletes nagy épületbe. A kapu alatt egy SS-legény az ügyeleteshez utasít. Itt kapunk egy űrlapot (felírása: „Reichsführer der SS”. Tehát az SS legfőbb vezetősége itt székel, maga Himmler is). Kitöltjük. Az ügyeletes feltelefonál Hanke úrnak. Mehetünk. II. em. 295. sz. szoba.
A folyosón találkozunk vele [Hankéval]. Betessékel egy szobába (az övét állítólag festik), a beszélgetés gyors ütemben indul. Nem tudja, mikor tér vissza Kovarcz Emil tv. Jövő hónapban? „Nem.” Júliusban? „Nem, talán csak egy fél év múlva.” Külföldön van? „Úgynevezett külföldön.” (Így akaratlanul is elárulta Hanke úr, hogy Kovarcz Emil tv. az SS bizalmas megbízatása miatt van távol; valószínűleg valamelyik általuk megszállott területen. Minden ez irányú kérdés tehát hiábavaló.)
Nem koronázta siker a nyilas testvérek ama kísérletét sem, hogy megtárgyalják Hanke úrral a Nyilaskeresztes Párt és a náci (NSDAP) összeköttetésének kérdését. Hanke úr az adott időpontban, 1942 tavaszán, a személyes kapcsolat felvételét az esetleges indiszkréció miatt nem tartotta időszerűnek, de biztatásul hozzátette: ha az idő elérkezik – és el fog érkezni -, a személyes kapcsolatot felveszik. Addig is a Nyilaskeresztes Párt „értesítéseit” közvetítő kikapcsolásával, közvetlenül neki küldjék. Ennek megszervezésére három-négy héten belül elküldi egyik emberét Budapestre. Hanke úr végül leszögezte:
A személyes kapcsolat felvételéig is nexusban kívánnak Pártunkkal maradni, nemcsak a javukra történő hírszerzés szempontjából, hanem a Pártunkra vonatkozó ügyekben; kivéve legbensőbb életünket. Alkalmas időpontban segítségünket meg fogják hálálni.
Gál Csaba és Vajna Ernő május 13-án érkeztek vissza Bécsbe, ahol berlini útjuk eredményét elmondták Nesz Károly testvérnek. Nesz testvér véleménye: „Érdemes volt a fáradtságért, mert a kibontakozásunkat meggyorsíthatja.”
Nem így a Pártvezető Testvér. A németországi jelentést nagy csalódással fogadta Szálasi, tudomásul kellett vennie, hogy sem az SS, sem a náci párt nem kívánja a Nyilaskeresztes Párt szolgálatait igénybe venni, még kevésbé szándékozik vele hivatalos vagy titkos kapcsolatba lépni.
Miután sem a németországi út eredményei, sem a Nyilaskeresztes Pártban lezajlott események nem voltak túlságosan biztatóak a PV számára, Szálasi 1942 nyarán kapcsolatot keresett a Magyar Élet Pártjához, pontosabban annak a szélsőjobboldallal rokonszenvező tagjaihoz. Az előrehaladás elsősorban attól függött, milyen támogatást tud nyújtani a Hungarista Mozgalom a MÉP-politikusoknak – a Kállay-kormány ellen. Csakhogy Szálasi, érthető okokból, „ingyen” nem akarta bőrét vásárra vinni.
A kormánypárt szélsőjobboldala és Szálasi között az összeköttetés megteremtésére Széchenyi Lajos gróf, az 1937-es Magyar Nemzeti Szocialista Párt volt alvezére vállalkozott. A Napló megfogalmazása szerint nem vállalkozott, hanem megbízták a feladattal:
Sz megbízza Széchenyi Lajos grófot, hogy a kormánypártban bomlasszon a Hungarista Mozgalom érdekében. Széchenyi vállalja a feladatot.
Az első „gyümölcs” hamarosan beérik:
Sz találkozik Bárczayval, a MÉP egyik alelnökével, aki Széchenyi Lajos gróf apósa, Széchenyi lakásán. Átbeszélik a politikai helyzetet. Bárczay szerint a MÉP nagyon neheztel Kállay Miklósra, szeretne tőle szabadulni, a németek oldalán való egyértelmű állásfoglalást kívánja. Sz megmondja Bárczaynak, szívesen rendelkezésére áll Kállay megbuktatásában, de először a Kormányzó elé kellene jutnia. Bárczay felhozza, hogy nagy szükség lenne, hogy az államfő kérdését véglegesen rendezzék és nagyon üdvös lenne egy olyan király, aki a magyar népből való. Sz nem akarja megérteni a célzást, és kijelenteni, hogy az államfő kérdésével nem lehet most foglalkozni, hiszen még az sem ismeretes, hogy a háború után Európa milyen új politikai arculatot fog kapni. Bárczay erősködik, most kellene ezt a kérdést eldönteni, hogy Európa újrarendezésénél már kész tényekkel szolgáljon Magyarország államformáját és államfőjét illetően.
Sz kijelenti, ebben a kérdésben csak abban az esetben tud állást foglalni, ha előzően a Kormányzó fogadja és vele közölhette nézetét a dolgokról, viszont a kormányzó nézetét is megismerje.
Bárczay ígéretet tesz, hogy közvetít a kormányzó felé.
*
Bárczay közvetítéséről többé nem esik szó, de nem tér vissza a Napló Széchenyi grófnak a MÉP-ben folytatott és folytatandó „bomlasztó” tevékenységére sem.
Hasonlóképpen sikertelen maradt Szálasi kísérlete, hogy felvegye az érintkezést az egyházak vezetőivel; a Napló szerint a PV beszélt a görög katolikus, valamint a református egyház püspökeivel és vezető papjaival (neveket, eredményt nem említ), de „a római katolikus egyház vezetőivel minden igyekezete dacára, nem tud beszélni. Serényi Miklós gróf párttag kezdeményezése is sikertelen.”
Két bejegyzés következik egymás után, minden különösebb összefüggés nélkül:
ifj. Horthy István a harctérre ment Szabó Lászlóval együtt. Hír, hogy azért ment ki, hogy a hadsereg előtt is elfogadható legyen, a legfelsőbb hadúri jogokat élvezhesse. Hír, hogy augusztus 20-ával királlyá akarják koronázni …
… Sz megszemléli a Pártszolgálatot Vácdukán Serényi Miklós gróf birtokán.
*
Mindezek után Szálasi kénytelen volt kilépni gőgös elzárkózottságából és – agitátorok hiányában – maga indult híveket szerezni a mozgalom számára:
Sz felveszi az érintkezést azzal a középosztállyal, mely a fennálló rendeletek értelmében nem kapcsolódhat a Hungarista Mozgalomba, vagy amelyik teljesen félre van vezetve az ellenséges propaganda révén. Az érintkezés magánhelyeken történik. A szervezetek kapják a feladatot, hogy Sz rendelkezésre áll nem párttagokból álló magántársaságnak abban az esetben, ha nem többen, mint húszan összejönnek, hogy kérdéseket adjanak fel Sz-nak. Ezekre a kérdésekre Sz azonnal, a helyszínen adja meg a válaszokat.
A belső pártügyek aránylag kevés helyet foglalnak el a Naplóban. 1942 második felében Szálasi elérkezettnek látta az időt a Nyilaskeresztes Párt némi átszervezésére, részint a katonai szervezési elvek fokozottabb érvényesítése, részint a náci pártból átvett tapasztalatok meghonosítása útján.
Itt találunk négy rövid, de nem érdektelen bejegyzést:
Sz rögzíti a viszonyt a Nyilaskeresztes Párt és a többi európai nemzetiszocialista pártok között, beállítja a Párt külügyi szolgálatát, ezzel a feladattal Kemény Gábort bízza meg.
A Párt országépítésében a nagy elvi kérdések kerülnek megvitatásra. A Hungarista Magyar Birodalom elvi alapjai elkészülnek.
A személyi átállítás munkájában a hivatalok személyügyei folyamatban vannak.
Sz beállítja az antropológiai kötelező vizsgálatot minden tisztségviselő számára, a párt kebelén belül megindítja a tudományos fajbiológiai kutatás munkáját, vezetőjéül Kelecsényi párttagot szemeli ki.
*
Szálasi alig titkolt megkönnyebbüléssel vette tudomásul ifj. Horthy István, majd ifj. Károlyi Gyula rejtélyes repülőszerencsétlenségének hírét. (Az előbbi augusztus 20-án, a keleti fronton, az utóbbi röviddel ezután, szeptember 2-án, Csepel közelében vesztette életét.)
Sz a továbbiakban is ragaszkodik alaptételéhez a kibontakozás kérdésében: a Nemzet és a Kormányzó közös akaratából kell létrejöjjön.
Ifj. Károlyi Gyula gróf kerül gyámul az unoka mellé. Politikai körökben úgy tudják, hogy a gyámból akarnak kormányzóhelyettest.
Ifj. Károlyi Gyula gróf repülőszerencsétlenség áldozata lesz, a Dunába zuhan. Ezzel a halálesettel végleg lezárul a Horthy-család politikai és világnézeti dinasztikus harca. Ifj. Horthy Miklós hazahozataláról kezdenek azonban beszélni beavatott helyeken.
Szálasi tehát – a Napló szerint – semmit nem tudott a kormányzóhelyettes emlékét megörökítő törvényjavaslat benyújtását megelőző politikai nézeteltérésekről, arról, hogy a törvényjavaslat indokolásába akarták becsempészni a kis unoka, legifjabb Horthy István trónkövetelési jogát; ezt azután Serédi hercegprímás, a legitimista politikusok segítségével, szinte az utolsó pillanatban akadályozta meg.
Szálasi helyzetértékelése a Horthy-család dinasztikus elképzeléseiről, terveiről vagy azok végleges lezárulásáról – nem volt helytálló.
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
