(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)

12

„Kedves Szálasi,
Benned egy komoly embert,
egy urat, egy bajtársat
és jó magyar embert ismertem meg”

Szálasi azért akart találkozni Sztójay miniszterelnökkel már a kormányzói kihallgatás másnapján, hogy tájékoztassa őt a „kormányzóval történt beszélgetéséről”. Nem tudni, mi okból, de Sztójay ez alkalommal meglehetősen szűkre szabta a PV-nek szentelhető idő tartamát – a beszélgetés 20 óra 30 perctől 21 óráig, tehát mindössze 30 percig tartott. Így Szálasi csak a kormányzóval kapcsolatos kombinációkat és a szükséges „kibontakozás” kérdését kívánta megtárgyalni.

Elöljáróban: már az első kérdés megfogalmazása is kissé „érdes” volt (Sztójay reagálását a Napló eléggé röviden intézi el), a második kérdésnek pedig nem lehetett az azt megillető komolyságot kölcsönözni – egy futólagos beszélgetés keretében.

PV: felveti az elvi kérdést, hogy a miniszterelnök (ME) kitart-e a Kormányzó személye mellett;

ME: határozottan és igen erélyesen kijelenti, hogy minden körülmények között igen;

PV: tudomása szerint a Kormányzó személyével kapcsolatosan a következő kijelentések, esetek és események vannak:

1. Rátz Jenő helyettes miniszterelnök azt a kijelentést tette, ha a Kormányzó lemond, baj ebből egyáltalában nem fog származni, mert rövidesen összehívnák a kormányzótanácsot, amelyik nyolc napon belül megválasztaná az új kormányzót;

2. Zeöld Imre Péter, a Pártszövetség egyik országgyűlési képviselője kijelentette, hogy a Nyilaskeresztes Párt rosszul teszi, hogy nem akar részt venni az egyesülésben, mert ezzel a magatartásával csak a kormányzó malmára hajtja a vizet;

3. PV-nek tudomása van arról, hogy bizonyos felderítő szervek felderítést folytatnak abban az irányban, hogy tisztázzák Albrecht múltját és ezzel kapcsolatosan megállapítsák, hogy tett-e valamikor németellenes kijelentést, tanúsított-e ilyen irányú magatartást és alkalmazottaival szemben tett-e antiszociális lépéseket;

ezek a kijelentések és események a jelenlegi kormányt támogató személyek részéről történtek és támogatásával zajlottak le, ezért tette fel PV Sztójaynak a kérdést; PV kijelenti igen komolyan Sztójaynak, hogy a Nyilaskeresztes Párt nem fogja megengedni, hogy a Kormányzó személyéhez hozzányúljanak, mert

1. az Államfő kijelentette a PV-nek személyesen, hogy helyéről nem akar és nem fog eltávozni, hanem tovább fogja szolgálni Nemzete ügyét;

2. megvannak a tételes törvények, melyek szerint az Államfővel kapcsolatos kérdések elintézhetők, ha az Államfő szabad akaratából vagy elhunytával az államfői szék megüresedne;

3. nem fogja megtűrni, hogy önjelöltek a jelenlegi helyzetet felhasználják arra, hogy mesterségesen megszerkesztett ürüggyel a Kormányzó személyéhez nyúljanak.

ME: teljesen egyetért PV felfogásával, magáévá teszi.

A „kibontakozás” kérdésében Szálasi nem csekély önhittséget tanúsított, amikor kijelentette Sztójaynak:

… nagyon szeretné, ha a jelenlegi helyzetből való kibontakozást a miniszterelnökkel egyetemben, ketten hajtanák végre; úgy véli, hogy a kibontakozás csak ilyen személyi megoldásban lenne megnyugtató a Nemzet egész életére.

Amikor pedig Sztójay – nyilván Szálasi nem kis meglepetésére – a kérdésre adandó egyenes válasz helyett azt tudakolta, hogy „hajlandó volna-e a PV együttműködésre, értve ezen a szélsőjobboldali koncentráció létrehozására megindított újabb tárgyalások támogatását, Szálasi köntörfalazni kezdett. A Napló szerint:

Igen, ennek előfeltételei vannak azonban, amiről tájékoztatni fogja, amint az államfői kihallgatás lényegét elmondja neki.

Majd hozzátette:

Úgy tudja, hogy Bárdossy vezetése alatt az úgynevezett jobboldali pártok egyetlen pártban tömörülnének; ezt igen szerencsés kezdeményezésnek tartja és már előre kijelenti, hogy amint ez a párt létrejön Bárdossy vezetése alatt, a PV keresni fogja az alkalmat, hogy Bárdossyval tisztázza igen komolyan az egész helyzetet, minden problémáját, és igen nagy örömmel venné, ha ezeken a megbeszéléseken Sztójay is részt venne, hogy révükön megismerje a Nemzet minden kérdését, és dönteni tudjon.

Szálasi jó politikai érzékkel érezte ugyan, hogy valami ügyes formát kellene adni a visszavonulásnak anélkül, hogy igazi szándékait, céljait idő előtt feltárná, de válasza nagyon ügyetlen volt: Sztójay megértette, hogy Szálasi Bárdossyt is, de őt, Sztójayt is csak másodrangú szerepre szánja.

Ez a magatartás pedig nem sok jóval biztatott a további együttműködés tekintetében.

*

A PV május 11-én kereken egyórás beszélgetés során tájékoztatta a miniszterelnököt a május 3-i kormányzói kihallgatásról, amelynek három lényeges pontjára tért ki: éspedig

1. a Horthy család és a Nemzetre vonatkoztatott jövőbeni viszonya;

2. az Államfő és a Nemzet közös akaratából történő kibontakozás;

3. kormányzói engedély arra, hogy „úgy belpolitikailag, mint külpolitikailag, különösen a németek felé kezdeményezhessen az Államfő és a Nemzet közös elhatározásából végrehajtandó kibontakozás érdekében”.

Miután Szálasi, a Naplóban már előbb rögzített feljegyzésnek megfelelően, ismertette Horthy állásfoglalását e három kérdésben, Sztójay megkérdezte:

1. „a belpolitikai kibontakozás szempontjából PV-nek milyen elképzelései vannak, 2. a németek felé miben állanának kezdeményező lépései?”

Szálasi válasza: 1. miután a Nemzet totális erőtényezőit a kormányzat és a Nemzet között fennálló különös hit és bizalom alapján lehet csak totális erőfeszítésre beállítani, ezért választást kell végrehajtani;

ha politikai kibontakozás nem lenne lehetséges, hivatalnokkormányt kellene beállítani, amely intézné az állami élet adminisztrációs napi ügyeit minden politikai felhatalmazás nélkül …

alatta azonban a nemzetiszocialista pártok szabad szervezkedést és nemzetiszocialista felvilágosító munkát folytathassanak, hogy a Nemzet nemzetiszocialista átállítása szempontjából megkaphassa szilárd szervezésszaki kereteit és nézeteit az új dolgokról.

Ami pedig a németek felé teendő kezdeményezést illeti, Szálasi ennek célját abban jelölte meg, hogy tisztázza:

… a német vezetésnek mi a célja Európával, népeivel, különösen a magyar Nemzettel; ugyanazon kérdésekben PV nézetét akarja nyilvánítani felelősen döntő német tényezők felé.

Sztójay ez utóbbi „kezdeményezést” teljesen válasz nélkül hagyta, nyilván nem minden ok nélkül, hasonlóképpen mellőzte a „hivatalnokkormány” eszméjének megvitatását is; a választások kiírását pedig kereken elutasította, hangsúlyozván az erők összefogásának szükségességét.

… a háború megnyeréséért és az ennek szolgálatába állított termelés fokozásáért és biztonságáért … ezért is látná nagy szükségét, hogy a pártok megbékéljenek és a politikai megnyugvás állapotába kerülhessen az ország.

Szálasi „teljesen magáévá tette e gyakorlati elvet”, de kifejezésre juttatta kétségeit a megoldás lehetőségeit illetően mindaddig,

míg előfeltétele be nem következik, ami nem lehet más, mint a teljes kölcsönös bizalom kormányzat és Nemzet között; az előfeltétel biztosítása nélkül minden jó szándék meddő marad, minden gyakorlati elv csak elméletben áll fenn, és a gyakorlati élet szempontjából egyetlen gyakorlati lépés sem tehető.

Ha a Napló pontosan tükrözi Szálasi nézeteit, akkor bizonyosra vehetjük, hogy Sztójay nemigen értette (mert nem is érthette) e zűrzavaros fejtegetést a gyakorlati elv és az elmélet kapcsolatáról, de azt igen, hogy a Hungarista Mozgalom vezére továbbra is ragaszkodik a választások kiírásához – 1944 májusában, amikor a harctéri kilátásokat sem Berlinben, sem Tokióban nem ítélhették túlságosan derűlátóan.

Még ha feltételezzük is, hogy Szálasi fő figyelmét a magyar belpolitikai kérdésekre fordította, a hadieseményekkel pedig nemigen foglalkozott, alig tűnik hihetőnek, hogy ne szerzett volna tudomást az 1. magyar hadsereg 1944. áprilisi sikertelen kolomeai offenzívájáról, vagy egyszerűen arról, hogy a harcok most már nem a magyar határoktól 2000 kilométerre, hanem már a Kárpátok előterében zajlanak.

Választásokat követelni akkor, amikor az ágyúk a határon dörögnek, aligha vallott komoly politikai koncepcióra.

*

1944. május 7-én a szovjet csapatok végső rohamra indultak a Szevasztopol körül húzódó német védelmi állások ellen. 48 óra múlva a szovjet hadsereg főparancsnoksága külön napiparancsban jelentette: a Fekete-tenger legfontosabb kikötőjét, flottatámaszpontját, a szovjet szárazföldi és tengeri erők felszabadították. Május 12-re virradó éjszaka az olaszországi hadszíntéren a szövetséges 5. és 8. hadsereg offenzívát indított a Gusztáv-vonal ellen. Ez a támadás már közvetlenül fenyegette Rómát. Ami pedig a hosszú ideje ígért nyugat-európai második frontot illette, hetek óta sűrűsödtek a hírek a küszöbönálló invázióról. Érthető, ha a „tengely” fővárosaiban 1944. május első felében a politikusok és katonai vezetők figyelme elsősorban a harcterek felé irányult.

A budai Sándor-palotában maga Sztójay miniszterelnök vette kezébe a szélsőjobboldali erők egyesítésének ügyét a háborús erőfeszítések fokozása érdekében.

A Napló ezekről a tárgyalásokról a következőképpen számol be:

Május 13-án 12 h-ra magához kérette a miniszterelnök a PV-t és Vajna Gábor pt.-t; 12 h 30-tól kereken 15 percen át beszélgetett velük a Miniszterelnökségen.

Sztójay – Sz – kifejti részletesen, hogy átérzi teljesen azt a felelősséget, mely ezekben a történelmi napokban rajta nyugszik, becsületesen eleget is akar tenni a követelményeknek, megkísérli, hogy létre tudjon hozni olyan politikai megbékélést, mely lehetővé fogja tenni a háborús feladatok végrehajtását; a pártok lelkiismeretére akar hatni, mert nem szeretné, hogy ezekben az időkben Magyarország éppen úgy szét legyen szakítva a pártoskodástól, mint volt 1526 előtt; a helyzet még komolyabb, mint volt akkor, vázolja a katonai helyzetet:

a magyar hadsereg előtt Kolomea térségében négy szovjet hadsereg vonul fel;

ha a román hadsereg felmondaná a szolgálatot, ami talán nem is olyan kizárt, a szovjet hadseregek beözönlenének ezen a hatalmas résen Délkelet-Európa Alduna- [így!] térségeibe, ez a román katasztrófa magával sodorhatná Dél-Magyarországot is, és tehetetlenül állana az ország ezekkel az eseményekkel szemben, ha politikailag ennyire zilált állapotban maradna.

Ez a komoly helyzet készteti őt arra, hogy utolsó kísérletet tegyen a pártok egyesítésére anélkül, hogy kényszert akarna alkalmazni, mert ilyen lépésre sohasem fogja beleegyezését adni; az összes tekintetbe jövő pártok vezetőit felszólította külön-külön beszélgetések kapcsán, így ez alkalommal a Nyilaskeresztes Párt vezetőjét is, aki után Imrédy Bélát fogja fogadni ugyanebben a kérdésben, hogy 13 h-kor jöjjenek össze a Miniszterelnökség tanácstermében, mely alkalommal az összegyűltek előtt is vázolni fogja a helyzet komolyságát, és fel fogja kérni őket arra, hogy lelkiismeretük szavára hallgatva, a politikai megnyugvást az országnak tegyék lehetővé; nagy örömmel venné, ha eljönne a PV is, külön szavakkal kifejezésre juttatná az összegyűltek előtt a PV személyes megjelenésének fontosságát, és remélni merné, hogy a politikai összefogást ilyen módon létre lehetne hozni.

Szálasi válasza: „Élete legboldogabb napja az lesz, ha a kibontakozást ketten végrehajthatják”, de az értekezleten ő maga nem óhajt részt venni, a Nyilaskeresztes Pártot Vajna fogja képviselni „felszólalási és hozzászólási jog nélkül”; a jövő hét folyamán ő is elkészíti kibontakozási tervét, amely „személyi és tárgyi vonatkozásokat is fel fog ölelni”.

Sztójay a közlést köszönettel tudomásul vette, ismertette Szálasival elképzelését a képviselőház összehívásával, a képviselők mandátumának meghosszabbításával kapcsolatban. Szálasi mindennel egyetértett, megnyugtatta a miniszterelnököt, hogy a Nyilaskeresztes Párt vezérszónoka a kormánynyilatkozathoz csak igen röviden fog hozzászólni, vitát nem fog kezdeményezni, „a jóakaratú várakozás álláspontjára” helyezkedik.

A Napló e része Szálasi értékelésével végződik:

Vélemény: Sztójay feltétlenül becsületes, őszinte és lelkiismeretes férfiú, aki felelősségteljesen vezeti az ügyeket, magatartásával pedig bizonyítja, hogy nem egyoldalú pártpolitikus, hanem a Nemzet teljességét összefogni akaró férfiú.

A Sztójay-Szálasi-beszélgetésről Vajna is készített feljegyzést, amely nem mindenben egyezik a PV naplójegyzeteivel. A Vaj na-változat fontosabb részei:

Sztójay vázolta a keleti front helyzetét – Szevasztopol feladása után:

Nincs kizárva, hogy átmenetileg a Kárpátok gerincéig esetleg vissza kell vonulni. Ez nem jelenti azonban azt, mintha a harctéri helyzet rosszul állana, mert a helyzet ismeretében feltétlenül bízom a tengely és a mi győzelmünkben. Azonban igenis jelenti azt, hogy Magyarországnak a legnagyobb totális erőkifejtést kell hoznia a győzelem érdekében.

Sztójay arról is tájékoztatta Szálasit, hogy a súlyos nyugati légiháború következtében a német repülőgépgyártási program egy részét, az ún. vadászprogramot Magyarországon akarják megvalósítani; így egyes üzemeket át kell állítani és a közös cél érdekében a termelést fokozni kell.

A miniszterelnök megértéséről biztosította a PV-t – az egységtárgyalásoktól való tartózkodása kérdésében -, közölte viszont, hogy felszólítást akar intézni az összes pártokhoz:

Szálljanak a vezetők magukba, és lássák be, hogy most sok minden egyéni érdeket félre kell tenni a haza, a Nemzet érdekében.

Nem kívánom Tőled, hogy e felszólításomra azonnal válaszolj. Teheted ezt most azonnal, vagy később. Mindenesetre hétfőig (V. 15.) választ kérek, igen vagy nem?

Válaszában Szálasi kitartott eredeti álláspontja mellett, az értekezletre nem megy el, de maga helyett „kirendeli” Vajna testvért, akinek semmi joga nincs ott nyilatkozni, vagy a vitában részt venni. (Sztójay min. eln. ezt megértéssel tudomásul vette.) Hétfőn a választ Vajna testvér fogja adni, de már most megmondja, hogy az egyesülésben a Nyilaskeresztes Párt és az általa vezetett Hungarista Mozgalom nem vesz részt. Arra kéri azonban a miniszterelnököt, hogy kedden (1944. V. 16-án) adjon neki arra alkalmat, hogy ez irányban javaslatát konkrét formában írásban is előterjeszthesse. (Sztójay ezt tudomásul veszi.)

Vajna Gábor s. k.

N. B. Pótlólag megjegyzem, hogy Sztójay miniszterelnök a beszélgetés alatt két ízben is kifejezte, hogy – „Kedves Szálasi, Benned egy komoly embert, egy urat, egy bajtársat és jó magyar embert ismertem meg.”

Vajna s. k.

A pártközi értekezleten, amelyen a kormánypártot Vay báró és Huszovszky, a Magyar Megújulás Pártját Imrédy és Rátz, a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot Pálffy Fidél, az Erdélyi Pártot Albrecht Dezső képviselte – Vajna feljegyzése, szerint – Sztójay a hátország fizikai és morális összefogásának és munkájának szükségességét hangoztatta, továbbá azt, hogy

ő most egy egészséges, bajtársias szellemet akar a pártok között kialakítani. Egy olyan kompromisszumot szeretne, melyben egyik párt sem érzi, hogy hátra van szorítva, vagy a másik párt bármilyen tekintetben is előnyöket élvez.

Sztójay megnyitója után Vajna kért szót: Közölte, hogy a Nyilaskeresztes Párt és az általa vezetett Hungarista Mozgalom vezére, Szálasi Ferenc pozitív választ adott a miniszterelnök szíves meghívására. Ő tehát megjelent az értekezleten, mint megfigyelő, és miután meghallgatta „a miniszterelnök úr komoly szavait”, bejelenti, hogy a további tárgyalásokon, vitában nem vesz részt.

Vajna jelentésének befejezése:

Felálltam, Sztójay miniszterelnök elém jött, kezet fogott velem, majd meghajtva magam a többi urak felé, eltávoztam. Láttam, hogy általános megdöbbenést váltottak ki szavaim.

N. B. Bizalmasan úgy értesültem, hogy távozásom után sem történt konkrét döntés.

*

1944 május közepén az SS és a Gestapo árnyékában sem Sztójay, sem a kormánypárt nem merte vállalni a pártközi egységmegegyezés tető alá hozását – a Nyilaskeresztes Párt tevékeny részvétele nélkül. Nyilvánvaló, hogy Sztójayt nem érintette kellemesen Szálasi makacs elutasító állásfoglalása, még ha taktikai okokból ezt nem is hangoztatta. De ezután Sztójay magatartása Szálasival szemben merevebb lett. Ez mindenekelőtt abban mutatkozott meg, hogy amikor Vajna május 15-én felkereste Sztójayt, hogy megismételje a Nyilaskeresztes Párt elutasító állásfoglalását, egyúttal pedig másnapra, május 16-ára újabb fogadási időpontot kérjen Szálasi számára, Sztójay – a parlamentben elmondandó beszédre való felkészülés ürügyével – későbbi, május 18-i dátumot jelölt meg – azt is esetlegesen.

*

Ami a másik felet illeti: Szálasi még aznap, május 13-án este 7-től 9-ig Veesenmayer követet tájékoztatta a Sztójay miniszterelnökkel folytatott megbeszélésről és természetesen mindenekelőtt a kormányzói kihallgatásról. Nem tudni, mire számított a PV, amikor ismét szóba hozta a német követ előtt a választások kiírásának kérdését, azt ugyanis józan logikával nem várhatta, hogy 1944 késő tavaszán, amikor a német véderő főparancsnokságának egyszerre kellett számolnia a La Manche-csatorna mentén az angol-amerikai partraszállással és a keleti fronton a szovjet hadseregek új nyári offenzívájával, Veesenmayer egy országos választás megtartásáért fog síkra szállni. Nem meglepő tehát, hogy Veesenmayer meglehetősen nyers hangon közölte Szálasival:

Nem törődik a magyar belpolitikai, különösen pártpolitikai élettel, ez mind meddő dolog; lényeges, hogy az ország gazdasági vonatkozásban termelőképessé váljon, a hadszíntereken megtegye a kötelességét, álljon be azoknak sorába, akik tevékenyen építik úgy a harcmezőn, mint a hátországban az új Európa-közösséget; az új Európa-közösség az egyes népeket aszerint fogja értékelni, hogy a totális háború idején és a nemzetiszocialista Európa-közösség szolgálatában tényleg mit teljesítettek vérben és áldozatban.

Mit válaszolhat erre Szálasi? Azt, hogy

a német nemzetiszocializmus által vallott úgynevezett teljesítményelvet elfogadja, másképpen nem is állítható be a minősítés, annak azonban előfeltétele az, hogy a kormány és a Nemzet között meglegyen a feltétlen összhang és kölcsönös bizalom.

Amikor pedig szóba kerültek a Nyilaskeresztes Párt minimális követelései – az ún. kibontakozási terv keretében -, a PV kijelentette, hogy egyfelől a belügyminiszteri és honvédelmi miniszteri tárcát követelné a Nyilaskeresztes Pártnak (az előbbire Vajna Gábort, az utóbbira Beregfy Károly vezérezredest állítaná), másfelől ragaszkodnék ahhoz, hogy Imrédy, Rátz és Ruszkay is vegyenek részt a kormányban.

De Veesenmayert mindez nem érdekelte túlságosan, sokkal inkább azt sürgette, hogy „egészen kiváló szakemberek, akik a bizonytalanság miatt nem akarnak vagy nem mernek felelős vezető helyeket elfoglalni”, újra dolgozzanak. És itt, ezen a ponton Szálasi elárult valamit, ami a Napló eddigi feljegyzéseiből, nyilván nem véletlenül, kimaradt.

Az „országépítés” került szóba, amelyről Szálasin kívül a Nyilaskeresztes Pártban is csak alig néhányan tudtak. Az „országépítés” tagjai gazdasági, közigazgatási szakemberek voltak, akik szimpatizáltak a Hungarista Mozgalommal, vagy még inkább Szálasival: teljes engedelmességet (!) fogadtak neki, de különféle okok miatt nem léptek vagy nem léphettek be a Nyilaskeresztes Pártba. (Egyes források szerint a tagnévsort elővigyázatossági okokból nem is a Hűség Házában, az Andrássy út 6o-ban, hanem az egyik budapesti szerzetesrend falai között őrizték.)

Szálasi nem kertelt,

… megmondja a követnek, hogy ezek a bizonyos kiváló szakemberek a PV parancsára nem foglalják el a felkínált helyeiket, mert a PV-nek nincsen más eszköze arra, hogy a felelősen döntő tényezőket kényszeríthesse a Párt erejének és elmellőzhetetlenségének tudomásulvételére; tehát ne a szakemberek ellen fakadjon ki, hanem a PV ellen, aki vállalja ezért a legteljesebb felelősséget;

V.: ő nagyon jól tudja, hogy így áll a dolog, hogy a PV adta ki a rendelkezést, mégis az a nézete, hogy ezt csak bizonyos ideig lehet csinálni, bizonyos idő után ez a fegyver eltompul, egyszerűen azért, mert a szakemberek is rá fognak jönni lassan arra, hogy politikai tisztázatlanság miatt nem állhatnak félre és nem utasíthatják vissza a szaktudásuknak megfelelő vezető helyeket;

PV ígéri, hogy a kibontakozás szempontjából erőteljesen fog kezdeményezni, mint becsületes kereskedő fog viselkedni, félreérthetetlenül megmondja a döntő tényezőknek: „Ezt tudom én adni, mit tudsz te adni!”; ilyen alapon hamarosan be lehet állítani a teljes megnyugvást.

Ez volt tehát a PV egyik legfontosabb ütőkártyája – és ezt még a németek sem hagyhatták ki számításaikból. Aligha járunk messze az igazságtól, amikor úgy véljük, hogy Veesenmayer e kérdés megbeszélése céljából volt hajlandó ismét fogadni és tárgyalni vele.

Az „Országépítés”-ben rejlett tehát Szálasi politikai tőkéje, azzal próbált kereskedni („adok-kapok”), hogy ezt ne mondjuk: zsarolni, személyi hatalmi követeléseinek teljesítése érdekében.

Ami a Veesenmayer-Szálasi-találkozó további menetét illeti, Szálasi felvetette a kérdést:

a német vezetés mit akar? Saját maga akar-e itt rendet teremteni, vagy a magyar kormányra bízza-e a rendteremtés munkáját; a kérdés tisztázása rendkívül fontos, már azért is, mert vannak egyes hangok, melyek propaganda szempontjából azt állítják, hogy Németország Európát imperialista módon akarja megszervezni; ez ellen tenni mindaddig nem lehet, amíg a kérdésre válasz nem jön; az imperializmus vádját Németország felé igen sokan emelik, mert a német vezetés eddigi magatartásából Magyarország iránt igen könnyen lehetett a felületes szemlélőnek erre következtetnie; még párttagok is, csupa aggodalomtól vezérelve, ilyen kérdéssel fordultak a PV-hez, aki ugyan meg tudta nyugtatni őket, az ellenpropagandának azonban mindig nagyobb sikere volt a német hivatalos ténykedések rossz látszata miatt;

V: A német kormány minden más néptől azt várja, hogy saját maga teremtsen rendet portáján, viszont nem fogja megtűrhetni, hogy rendetlenség legyen, mert ebben az esetben a háború és a nemzetiszocializmus érdekében erélyesen közbe kellene lépnie; ugyanez az elv érvényesül Magyarországot illetően is, tehát Magyarországnak meg kell tennie a szükséges kezdeményezéseket;

PV: Köszöni a felvilágosítást; a német kényszerbeavatkozás megadta Magyarország számára az alapokat, ezeken kell a Nemzetnek a további lépéseket most már saját kezdeményezéséből megtennie, és semmiképpen sem várhat arra, hogy a szövetséges jó barát újra hátba üsse, hogy a következő lépést előre megtegye, mert ez mind a két fél számára igen unalmassá válik; PV mindent el fog követni, hogy a Nemzet a következő lépést saját elhatározásából, kezdeményezően megtegye.

A Napló nem említi, hogy ez a Szálasi-féle köszönet egyúttal a válasz fölött való megelégedettséget is jelentette-e, mindenesetre a PV tovább firtatta a német háborús célok meghatározásának szükségességét, megtoldva azzal a javaslattal, hogy rendezzenek egy olyan kongresszust Németországban, amelyen,

részt vennének az európai nemzetiszocialista mozgalmak összes megbízottai, és közvetlen eszmecserével, minden hivatalos kötelezettség nélkül tisztázhatnák a nemzetiszocialista Európa-közösség megépítésének minden térre kiterjedő előfeltételeit …

Indokolás:

A totális háborúba beállott európai népek még tudatosabban állanának harcba és minden erejüket latba vetnék a háború győztes befejezése szolgálatában, mert a kongresszus híranyagából megtudnák mégis végre azt, hogy a Németország vezetése alatt kialakuló nemzetiszocialista Európa-közösségben milyen sors vár rájuk, mi lesz a hivatásuk és milyen hatalmi tényezők birtokában tudják a reájuk eső részfeladatot megoldani az Európa-közösség érdekében és szolgálatában.

Veesenmayer ekkor udvariasan kijelentette, hogy „a gondolatot igen szépnek és csábítónak tartja, de elsősorban a háború megnyerése szempontjából kell minden erőt beállítani”. Amikor azonban Szálasi tovább erősködött az európai nemzetiszocialista kongresszus megtartása ügyében – hivatkozva saját „nyugtalanságára”, a német követ nyersen és udvariatlanul kijelentette:

Ismeri a PV-nek ezt a nyugtalanságát, módot is fog nyújtani, hogy erről a dologról beszéljenek; az idő előrehaladottsága miatt azonban arra kéri a PV-t, hogy a mai napon fejezzék be a beszélgetést.

Veesenmayer búcsúzás közben még egyszer figyelmeztette Szálasit, hogy a felelősségben mindenkinek osztoznia kell, tehát a PV-nek is vállalnia kell a részfelelősséget. Szálasi, abban a hitben, hogy ott és akkor azonnal szükséges a Hungarista Mozgalom végcéljának leszögezése, nem csekély önteltséggel azzal replikázott, hogy

… nem a részfelelősséget akarja, hanem vállalja és követeli magának a totális felelősséget.

V: elérti szavait és nevetve tudomásul veszi.

Utólag, az „Országépítés” tervezeteinek ismeretében úgy tűnik, hogy Veesenmayer túlértékelte a Szálasi mögött álló szakemberek jelentőségét, amint túlbecsülték azt a kétségkívül meglevő tömegbefolyást is, amellyel Szálasi és pártja rendelkezett. De Veesenmayer 1944. május közepén, a keleti fronton várható offenzíva küszöbén, amikor Magyarország jelentősége és szerepe úgy is, mint felvonulási területnek, úgy is, mint a nyersanyagok és az ipari termékek szállítójának napról napra nőtt, nem kockáztathatott, mindent meg kellett próbálnia a lehető legnagyobb erőkifejtés biztosítására.

Szálasi végül is igen-igen elégedett volt a beszélgetéssel:

A teljes beszélgetés négyszemközt folyt le, igen közvetlen és meghitt modorban; vélemény: a Nyilaskeresztes Párt állhatatos magatartásával igen erőteljes helyzeti előnyhöz jutott, amit felelős vezetőinek kezdeményezésére ki kell használniok.

A következő hetek egyáltalában nem igazolták Szálasi túlzottan derűlátó helyzetmegítélését.

*

Május 17-re Szálasi összehívta a Titkos Párttanácsot a kibontakozás megbeszélésére. Az ülésen előbb a PV ismertette az addig tett lépéseket, majd

Csia Sándor, Gera József, Henney Árpád és Szőllősi Jenő pt.-k május 17-én benyújtják a PV felkérésére közösen megszerkesztett konkrét kibontakozási javaslatukat, személyi és tárgyi részében egyaránt: PV feldolgozásra átveszi a javaslatot.

A Napló nem őrizte meg a Titkos Párttanács tagjainak javaslatát, mindössze Csia és Henney felszólalását, valamint Szálasi válaszát rögzítette a következőképpen:

Csia Sándor tv.: ismerteti a kibontakozás technikai lebonyolítását, ahogyan azt a PV felkérésére a Tanács tagjaival rögzítette, és javasolja:

a kormány lemond:

Sztójay újból megbízást kap, a kormány a Párt javaslata szerint alakul meg:

az új kormány új választójogi törvényjavaslatot nyújt be, felhatalmazást kér a kivételes hatalomra és az új választójogi törvényből adódó feladatok végrehajtására, utána a Ház elnapolása bizonytalan időre kormányzói kézirattal.

Ezután személyi javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy kultuszminiszter Tárczay Felicides legyen.

Henney Árpád tv.: a személyi javaslatoknál nem tartja megfelelőnek, hogy kevés párttag kap vezető helyet, mert szerinte elsősorban párttagokat kellene figyelembe venni, enélkül nem lehet bebizonyítani a párttagok előtt, hogy a Párt vezeti a koalíciót személyi vonatkozásban. Így az iparügyi miniszteri helyre van olyan párttag, aki feltétlen megbízhatósága mellett még kiváló szakember is, ez pedig dr. Vágó Pál tv. E mellett szól az a körülmény is, hogy Szakváryt a Pártban nagyon kevesen ismerik és nem fogják tudni róla, hogy a Párt részéről van a kormányban, míg Vágó Pál tv. neve a Pártban közismert. Az iparügyi tárcára tehát Vágó Pál tv.-t javasolja.

PV: az indokolást helyesnek tartja. Felhívja azonban a figyelmet arra, hogy igen erőteljesen nyilaskeresztes párti kormányt lehet azáltal létrehozni, hogy a Párt olyan személyeket támogat, akik a Párt országépítésében dolgoznak, de teljesen ismeretlenek úgy a Párt, mint az összes többi politikai pártok előtt. Ilyen személyügyi politikával be lehet állítani azt, hogy a párttag miniszterek mellé még más, de ugyancsak a Párthoz tartozó minisztereket lehetne a kormányba beültetni. A párttagok előtt ismeretlen miniszterek felfedhetik hovatartozásukat azáltal, hogy kinevezésük és a Kormányzónál tett eskütételük után közvetlenül a Hűség Házába jönnek a PV-hez és nála jelentkeznek. Csia Sándor tv. ilyen irányú javaslatával tehát egyetért.

A következő Legfelsőbb Titkos Párttanácsot a PV június 2-re hívja meg.

Mindebből úgy tűnik, hogy Szálasi és vele együtt a Titkos Párttanács tagjai 1944 májusának közepén szilárdan meg voltak győződve arról, hogy megnyílt az út a hatalomátvételhez, és már csak az energikus „technikai lebonyolítás” maradt hátra. (Mint tudjuk, a „technikai lebonyolítás” október 15-érc maradt.)

*

Szálasi még aznap felkereste Sztójayt a Sándor-palotában, részben azért, hogy a jobboldali koncentráció kérdésében elfoglalt elutasító válaszát személyesen is közölje, részben azért, hogy ő maga adja át azt a levelet, melyben körvonalazta a kibontakozásra vonatkozó „személyi és tárgyi terv” alapvonalait. A terv „hivatott megoldani” a nemzet totális hadba állítását, a termelés biztonságát és folytonosságát, a kormányzat olyan összetételét, amely a valóságos és tényleges erőviszonyoknak megfelel, végül az új rend előfeltételeinek megteremtését „a nemzetiszocialista Európa-közösség elvén”.

A PV a terv elkészítését ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a miniszterelnök döntse el,

szükségesnek, jónak és hasznosnak tartaná-e, hogy a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom részt vegyen cselekvően Nemzetünk, Hazánk és Országunk politikai, gazdasági és társadalmi életének felelős irányításában, vezetésében, szervezésében és ellenőrzésében.

De a levél befejező része még ennél is tovább ment:

Ez a kérésem egyáltalában nem érinti a jelenlegi pártpolitikai állapotot, és a vezetésem alatt álló Párt és Mozgalom függetlenül ettől a kezdeményezésemtől hajtja végre a továbbiakban is azokat a nemzetszervező és nemzetfelvilágosító munkálatokat, amelyeket szükségesnek, jónak és hasznosnak találok Nemzetünk és Államfőnk szolgálatában.

Szálasi ugyanezen dátummal teljes alattvalói hódolatról tanúskodó levélben jelentette Horthy kormányzónak a miniszterelnöknél tett kezdeményező lépését, újra kijelentve:

Az élettől parancsolóan megkövetelt kibontakozást mindenkor az Államfő és a Nemzet életösszehangolt érdekeinek megfelelően, rendíthetetlen hűséggel fogom munkálni.

Horthy reagálása nem ismeretes, de Sztójayé igen. A hivatalban levő miniszterelnök sértőnek érezte mind az elutasítás formáját – azt, hogy Szálasi tanúk jelenlétében, éspedig Vajna és Csia díszkíséretében tette meg közléseit -, mind pedig ajánlatának fenyegetésekkel megtűzdelt elutasítását.

Ellenlépése nem sokáig váratott magára. Négy nappal később, május 21-én, az alábbi rideg választ küldte Szálasinak:

Kedves Barátom!

Folyó hó 17-én kelt nagybecsű leveledre válaszolva a következőket hozom szíves tudomásodra.

Hivatalba lépésem óta törekszem arra, hogy az összes jobboldali erők együttműködését biztosítsam. Ez a törekvésem vezetett akkor is, amikor folyó hó 13-ára a jobboldali pártok vezetőit tanácskozásra hívtam össze annak megbeszélésére, hogy e pártok közötti együttműködés miképpen volna megvalósítható a mai sorsdöntő időkben szükséges erőkifejtés biztosítására. Ezt különben közvetlenül ezen értekezlet előtt folytatott beszélgetésünkben is alkalmam volt tudomásodra hozni. Éppen ezért őszintén sajnáltam, hogy mint a Nyilaskeresztes Párt vezetője az értekezleten nem kívántál részt venni, hanem arra csak megfigyelőt küldtél ki, aki bevezető fejtegetéseim után kijelentvén, hogy a tanácskozáson nem vehet részt, eltávozott.

A kibontakozásra vonatkozó elgondolásodat, amelynek írásbeli közlését leveledben említeni szíves voltál, érdeklődéssel várom.

Szívélyes üdvözlettel.

Sztójay Döme s. k.

Szálasit meghökkentette Sztójay nem várt válasza:

Vélemény: a válaszlevél tartalmát valaki sugalmazhatta a miniszterelnöknek, mert a miniszterelnök mind ez ideig mindenkor egyenesen döntött minden kérdésben, ebben a válaszlevélben viszont teljesen elmellőzte az egyenes választ, tehát kertel, ami egyedül és kizáróan Imrédy-befolyásra vezethető vissza; PV felhatalmazza Vajna Gábor pt.-t, hogy keresse fel Sztójayt, beszéljen meg vele sürgősen egy találkozót a PV számára, hogy PV levelének félreértését tisztázza és személyesen adja elő, mit akar.

De erre a találkozóra Szálasinak majdnem négy hetet kellett várnia.

1944- május végén újra napirendre került a Baky-probléma. Baky László 1941 őszén kilépett a Nyilaskeresztes Pártból, és szembefordult Szálasival, olyannyira, hogy a PV ismételten kijelentette: számára Baky meghalt. De ezzel sem Baky, sem pártfogói nem sokat törődtek.

Baky 1944. március végén, nem saját elgondolásából vagy elhatározásából, beült a Belügyminisztérium államtitkári székébe (Horthy csak 1944. április végén írta alá kinevezési okmányát) – és volt nyilaskeresztes testvéreinek orra alá nem kevés borsot tört.

Szálasi ekkor elküldte hozzá egyik alvezérét, Horváth Sándor nyilas országgyűlési képviselőt.

Horváth Sándor országgyűlési képviselő, a Nyilaskeresztes Pártba szervezett munkásság helyettes vezetője, május 20-án déli 12 h-kor Baky László államtitkárnál járt internáltak ügyében kérte őt, nevezetteket engedje szabadon, mert nem szép dolog az, hogy magát nemzetiszocialistának valló kormány internáljon nemzetiszocialistákat ugyanakkor, amikor rengeteg ellenség van, akik viszont tovább is szabadon járnak; kifejtette, hogy külpolitikailag is kellemetlen lehet a kormányra, ha sürgősen nem változtatnak a dolgokon, kijelentette Bakynak, hogy a gyűléstilalmat is csak a Nyilaskeresztes Párt ellen hozták és csak vele szemben alkalmazták, ők viszont tovább gyűléseznek.

Baky László tagadta, hogy ők gyűléseznének, ha ilyen előfordulna, jelentést kér és ő el fog járni ellenük. Kijelenti még Baky: a gyűléstilalmat német kívánságra rendelték el, mert most a termelés fontos, nem pedig az ünnepeltetés, a Nyilaskeresztes Párt internált vezetőit nem engedi szabadon, gúnyosan megjegyzi, hiába firkál a Nyilaskeresztes Párt a németeknek róla, mintha ő Keresztes-Fischer besúgója lett volna, nem ülne az államtitkári székben, ahová Himmler egyenes parancsára tették, vegye a Nyilaskeresztes Párt tudomásul, hogy őt erről a helyről csak Himmler maga mozdíthatja el, aki őt személyesen ismeri, és nagyon jól tudja, ki volt ő és mit cselekedett, vagy kikkel állott összeköttetésben az elmúlt években.

Vélemény: Baky kijelentései nem felelhetnek meg a tényeknek, a németekre akarja hárítani a felelősséget mindazokért a tetteiért, melyeket a Nyilaskeresztes Párt és a Hungarista Mozgalom ellen elkövetett, PV személyesen fog meggyőződni arról, hogy igaz-e, amit Baky mond, ha nem igaz, azonnali eltávolítását fogja követelni, ha igaz, úgy kérdést intéz illetékesekhez, hogy megfelel-e Himmler szándékainak az, hogy egyik teremtménye segítségével a Hungarista Mozgalmat megsemmisíttesse, mert ha igen, PV [a] szükséges következményeket le fogja vonni.

Alig két héttel később Szálasi elpanaszolta Baky kérkedő és fenyegető kijelentéseit Höttlnek, a magyarországi SS-főparancsnokság magas rangú tisztjének, sőt megtoldotta azzal: Baky annyira biztos a dolgában, hogy közölni merészelte Horváth nyilaskeresztes testvérrel:

még akkor is helyén fog maradni, ha Szálasi fog kormányra kerülni.

A Napló ezután így vázolja a Szálasi-Höttl-tárgyalás menetét:

PV felfogása szerint Bakynak ez a kijelentése minősíthetetlen kíméletlenség Himmlerrel és a Nemzettel szemben; Himmlerrel szemben azért, mert abban az esetben, ha elfogadta a megbízást és lelkiismeretével összeegyeztethetőnek tartotta, úgy teljesítse kötelességét és fogja be a pofáját; a magyar Nemzettel szemben azért, mert ezzel a kijelentésével kétségbevonta, hogy a Nemzet saját erejéből is rendet tud teremteni háza táján, és úgy gondolja, hogy csak idegentől tartott rabszolgahajcsár tudja a szükséges rendet kialakítani;

Ebből azonban arra is következtet a PV, hogy Baky Himmler egyenes parancsára adja ki rendelkezéseit, amelyek elsősorban a Nyilaskeresztes Párt és a Hungarista Mozgalom ellen szólnak, így az a látszata viselkedésének, hogy Himmler tudtával és beleegyezésével végzi ezt a munkát, és Himmlernek egyenes akarata, hogy Baky kiirtsa a Nyilaskeresztes Pártot és Hungarista Mozgalmat;

H: őszintén kijelenti, hogy igen. Bakynak Himmlertől megbízatása van, mert úgy vélték, hogy ebbe a kormányba egy igazi nemzetiszocialista is kerüljön, és ezt Bakyban feltétlenül megtalálták, ezért volt szükség arra, hogy Bakyból politikai belügyi államtitkárt csináljanak, ellenben túl messzemenő következtetés az, ha azt gondolja a Nyilaskeresztes Párt, hogy Himmler azt akarja, hogy Baky semmisítse meg a Hungarista Mozgalmat.

Mit válaszolhatott erre Szálasi? Megpróbálta bizonyítani, hogy Baky „visszaél Himmler bizalmával és a Himmlertől kapott hatalommal”. Ezt a megjegyzést viszont Höttl válaszra sem méltatta.

Ehhez az ügyhöz csak annyit: amikor Szálasi néhány nap múlva, 1944. június 16-án Sztójaynál járt, a magyar királyi kormány fejének is elmondta a Bakyról hallottakat – de minden maradt a régiben. Sztójay miniszterelnök „nem látott elég okot arra”, hogy lemondásra szólítsa fel belügyi politikai államtitkárát, utóvégre Baky Lászlóról „csak” az bizonyosodott be, hogy rendőrspicli, agent provocateur, aki adott esetben még gyilkosságtól sem riadt vissza.

Végül amikor Szálasi 1944. november 4-én az országgyűlés választása alapján, de főként az SS kegyelméből „nemzetvezető” lett, Közbiztonsági Irodájának főnökévé Baky Lászlót nevezte ki!

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!