RÉSZLETEK KÁDÁR JÁNOSNAK
A SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSA
1957. JANUÁR 25-26-I
X. TELJES ÜLÉSÉN ELMONDOTT HOZZÁSZÓLÁSÁBÓL

(idézet: 1956 júliustól – 1957 júniusig)

Kedves elvtársak!

Amikor elkezdtük a harcot az ellenforradalom fegyveres leveréséért, a fegyveres harc vége felé mind gyakrabban voltak összeütközéseink olyan szervezetekkel, csoportokkal, amelyek nevükben ugyan munkásintézmények voltak, törekvéseikben, céljaikban azonban kétségtelenül az ellenforradalmat szolgálták. Csak ilyennek tudom minősíteni az úgynevezett Budapesti Központi Munkástanácsot is. Nem állíthatom, hogy ennek a volt központi munkástanácsnak minden tagja a munkásosztály árulója lett volna. De hogy az egész szervezet mozgatása, akciói az ellenforradalom céljait szolgálták, azt önök is éppen olyan jól tudják, mint én.

Ezekben az első napokban az ellenforradalom követelése az volt, hogy az üzemekben ne legyen se párt-, se szakszervezet.

Az ellenforradalom csapást akart mérni a pártszervezetekre és a szakszervezetekre, nem beszélve arról, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány megdöntését akarta.

Az akkori vitákban megmondtam: amíg lesz munkásosztály, addig lesz pártja is, volt a Horthy-korszak alatt is, a f elszabadulás után is, és a jövőben is lesz mindaddig, amíg a szocialista társadalom meg nem valósul. Ugyanez a véleményem a szakszervezetekről is …

Szeretnék pár szót szólni a párt és a szakszervezet viszonyáról is. Ez összefügg azzal a bizonyos „független szakszervezet” jelszóval. Beszélgetések során többször volt alkalmam megmondani, hogy nekem személy szerint teljesen megfelel az a formula, amelyet a szakszervezet és a párt viszonyáról Lenin használt. Ha valaki ennél jobbat tud mondani, megvizsgáljuk.

A lenini álláspont szerint a függetlenség politikai fogalom, és ebben az értelemben a szakszervezetek nem lehetnek függetlenek sem a munkásosztály forradalmi pártjától, sem a munkásosztály egyéb harci szerveitől.

Van azonban egy másik nagyon fontos fogalom: az önállóság, és én a magam részéről csak ezt tudom ajánlani. Ez mindenki számára értelmes és világos: a szakszervezet legyen a munkásosztály önálló szervezete.

Miért nem független például a mi viszonyaink között a párt és a szakszervezet egymástól? Azért, mert az eszmei, elvi alap feltétlenül közös. Gáspár elvtárs beszámolójában kijelentette, hogy a szakszervezetek a marxizmus-leninizmus alapján állnak. Azt hiszem, hogy a magyar szakszervezetek vezető testületében nincs értelme ezt vitatni. A szakszervezetek a szocializmus elvi alapján állnak, a munkáshatalom mellett állnak. Ezek a közös eszmei vonások, célkitűzések bizonyítják, hogy a párt és a szakszervezet egymástól politikailag nem független.

Az önállóságot illetően a párt és a szakszervezet viszonyában a múltban káros gyakorlat alakult ki. Káros volt ez a gyakorlat a párt szempontjából, káros volt a szakszervezet szempontjából, következésképp az egész munkásosztály szempontjából. A helyes gyakorlat, hogy a párt legyen a munkásosztály ideológiai, eszmei és politikai vezetője, és ilyen értelemben hasson a szakszervezetekre is. De magától értetődő – éppen a közös eszmei kiindulópont alapján -, hogy a szakszervezet élje a maga életét önállóan. Ha ez nincs így, akkor kár származik belőle a pártra is, mert a párt tekintélyét sem növeli az, ha parancsszóval beleavatkozik a szakszervezet mindennapi életébe, mindennapi kérdéseibe.

Az önállóságot úgy is értem: nem célszerű, hogy a különböző pártszervek a hatáskörüknek megfelelő szakszervezeti szervre kötelező határozatokat hozzanak. A pártszerv hozhat és kell is, hogy hozzon határozatot olyan kérdésben is, amellyel a szakszervezet is foglalkozik, leszögezve saját álláspontját. Ez az álláspont azonban csak a párttagokra kötelező. Amikor a párttagok egy szakszervezeti testületben ennek az álláspontnak a védelmében kiállnak, a fegyverük a meggyőzés, az elv legyen. Be kell bizonyítaniuk, hogy ez az álláspont a helyes. Nem lehet érvek helyett azt mondani, hogy ezt és ezt kell csinálni, mert valamelyik pártszerv így határozott.

Az önállóság kérdése az is, hogy szerintünk a szakszervezeti vezetőségeknek akkor lehet tekintélyük, ha a dolgozók bíznak bennük. Ha valahol egy irodában előre kiszámított összetételű vezetőséget kívánnak ráerőszakolni a tagságra: nem lesz bizalom, nem fogják követni azt a szakszervezetet. Ez a mi véleményünk. A történelmi tapasztalat megtanított minket arra, hogy ebbe a hibába ne essünk újra bele.

Az elmúlt években alapvető hiba volt, hogy pusztán a párttagok számszerű többségével akarták biztosítani a pártvezetést egy-egy szakszervezetben. Ez nem járható út. Elképzelhető, hogy egy szakszervezeti intézményben vagy szervben tíz ember közül csak három párttag van, de azok tekintélyükkel, vagyis nem mennyiségi többségükkel, hanem marxista tudásuk alaposságával, meggyőző erejükkel vezetni tudják azt az intézményt.

Az arány természetesen nem lesz mindenütt ugyanaz. El lehet képzelni, hogy a legalsó szakszervezeti szervekben a pártonkívüliek aránya magasabb, a középfokúakban kisebb, a vezető fokon pedig még kisebb. Ez sem statisztikai normák miatt van így, hanem azért, mert szükségszerűen azok lesznek a vezetők, azok felé fordul a tömegek bizalma, akik politikai ügyekben, az elméletben, a szakszervezeti munkában nagyobb tapasztalattal rendelkeznek.

Mi éppen ezért nem félünk attól, hogy a tömegek választják a szakszervezeti vezetőket.

A szakszervezetet úgy kell egészségesen építenünk, hogy a tagok a mindennapi gyakorlatból győződjenek meg a szakszervezet önállóságáról. Lenini elv az, hogy a szakszervezeti mozgalom a forradalom iskolája a munkástömegek számára, és ezért nagyon kell vigyázni erre az önállóságra. Nem lesz iskola a szakszervezet, ha valaki csak akkor lehet szakszervezeti tag, mikor már a marxizmus-leninizmus összes tételeit, azután a párt valamennyi határozatát, annak minden részét kötelezően elismeri. Én remélem, hogy helyreáll a lenini elveknek megfelelő egészséges arány, és a párttagok számaránya lényegesen kevesebb lesz, mint a szakszervezetben tömörült dolgozók száma.

Ezért is nagyon fontos, hogy a szakszervezet a munkásosztály nagy iskolája legyen.

Szólnom kell még a munkásérdekeknek, a dolgozók érdekeinek helyes szolgálatáról. Ez a szakszervezet elsőrendű feladata. A szakszervezetnek szolgálnia kell a munkásosztály napi érdekeinek védelmét, de a munkásosztály alapvető, általános érdekeit is. A munkásosztály elemi érdeke az, hogy a szocialista társadalom építése megfelelő ütemben folyjék és teljes befejezést nyerjen Magyarországon; hogy Magyarország szocialista ország legyen, mindenféle kapitalista kizsákmányolástól mentesen. A szakszervezetek érdeke és feladata, hogy ezt az alapvető célt szolgálja. A másik feladata a munkások napi érdekeinek szolgálata.

Emlékezzenek 1945-1946 telére és 1946 tavaszára. Rendkívül súlyos volt akkor a munkásosztály anyagi helyzete. Voltak szakszervezeti funkcionáriusok, akik ekkor elmentek a gyárakba leszerelni a vadsztrájkot és helyesen arról beszéltek, hogy ki kell tartani, dolgozni kell, különben nem tudjuk stabilizálni a gazdasági helyzetet. Más szakszervezeti funkcionáriusok viszont megfordították a dolgot, kimentek a dolgozók közé és azt mondották: üres hassal nem lehet dolgozni, előbb adjanak megfelelő fizetést és azután majd dolgozunk. Ez olyan „munkamegosztás” volt, amely szerintem nem vált a munkásosztály javára, sőt még a szakszervezeti mozgalom dicsőségére sem. Ilyen úton lehet átmeneti népszerűséget szerezni. De a tapasztalat azt is megmutatja, hogy a tömegek szemében igazán becsületet csak azok szereznek, akik megmondják az igazat. A tömegeket ugyanis nem szabad lebecsülni, a tömegek nem buták, van történelmi tapasztalatuk és meg tudják különböztetni az igazi vezetőt az olyan vezetőtől, aki csak játszik a tömegek érzelmeivel.

Amikor november 3-án ennek a kormánynak a létrehozásán gondolkodtunk, azt hiszik, nem tudtam azt, hogy nem virágkoszorúval fognak minket fogadni? Nagyon jól tudtam, de meg voltam győződve igazságunkról és arról, hogy a nép meg fogja érteni tettünket, helyeselni és becsülni fogja, hogy az ellenforradalmi áradattal szembeszegültünk és megmentettük a magyar proletárdiktatúrát.

Követeléseket összeállítani a világ legkönnyebb dolga. Csak egy nagyon kicsi szakszervezeti jártasság kell hozzá, hogy egy hatalmas követeléslistát össze lehessen állítani. A követelések realizálása, a megvalósítás már egy kicsit nehezebb.

Itt van például a sztrájk kérdése. Nos, megvan már a követelések, vagy ahogyan Gáspár elvtárs itt helyesbítette, a jogos igények listája.

Most, hogyan lehet ezeket megvalósítani? Lépjünk sztrájkba! Sztrájkba lépni lehet … Volt itt olyan sztrájk, amelyet a világ soha nem látott: összkomfortos sztrájk, házhoz szállított ellátással.

Elvtársak! Van részleges sztrájk; harc a napi igények kielégítéséért. Itt is számít, hogy kivel szemben vívom ezt a harcot. Ha például dolgozom egy gyárban, és egy tőkés a tulajdonos, akkor arról van vitám, hogy a profitból mennyi legyen az övé, és abból mennyit szakítsunk le munkabérre a munkásosztály számára. Ez egyszerű, világos és érthető kérdés. De mindig tudnod kell, hogy kitől és mitől követeled, kié, mié a gyár? Ha az a munkásosztály gyára, a munkáshatalom gyára, akkor már más a helyzet, akkor a jövedelem egyik zsebből átmegy a másikba.

Van általános sztrájk. Ha ezt kapitalista országban csinálják, úgy hívják, hogy politikai sztrájk, harc a hatalomért. Ha a proletárdiktatúrában csinálnak ilyesmit, akkor is ugyanez a tartalma: politikai harc, harc a hatalomért, de akkor a munkásosztály hatalma ellen. Ezért azt mondom, hogy a sztrájkjog deklarálása nem hasznos.

Persze, általában lehet arról vitatkozni, hogy egy szocializmust építő államban a sztrájkjog deklarálása egyáltalán hasznos-e. De most az ellenforradalom által szított, kiprovokált és a félrevezetett munkások által realizált sztrájknak a szentesítése semmiféleképpen sem helyes politika. Mert világos, hogy ez a sztrájk, a részvevők akaratától függetlenül, a Magyar Népköztársaság elleni ellenforradalmi támadásnak a hátvédje volt.

Anyagilag ez a sztrájk nem vált a dolgozók javára. 9,5-10 milliárd, termelés nélkül kifizetett forintról van itt szó! Most nagyon kellene az a pénz például a műszaki, értelmiségi dolgozók, a pedagógusok és más munkás- és dolgozókategóriák bérének reális emeléséhez. Ebből a politikából tehát csak az ellenforradalomnak volt haszna, erre a sztrájkra gazdaságilag megint csak a munkásosztály fizetett rá. Most pedig egy ilyen elvi deklaráció – akár akarjuk, akár nem – ennek a nem helyes, a munkásérdekek ellenére való sztrájknak a szentesítése volna. Ez az igazság a sztrájkjog körül.

Egy másik kérdés: az élet alapja a termelés. A helyzet az, persze nem mindenütt, de igen sok helyütt, hogy most a munkabér magasabb, mint október 23-án volt, a megtermelt érték viszont alacsonyabb. A bányászok nagyon szépen megvédték becsületüket. Mondhatom elvtársak, amit most a bányászok véghez visznek, az tiszteletére, becsületére válik nemcsak a bányászoknak, hanem az egész munkásosztálynak. Például a nógrádiak sokkal rosszabb körülmények között 82 százalékát termelik a réginek. Viszont van olyan gyár is, amely teljes létszámmal, a régi munkabéralap 20-25 százalékos túllépésével a régi termelési értéknek csak kb. 34 százalékát termeli.

Ilyen alapokon nem lehet a munkásosztály életszínvonalát emelni. S itt meg kell mondani őszintén és nyíltan, hogy a termelés kérdésével a szakszervezetnek nagyon komolyan kell foglalkoznia, úgy, mint a munkások anyagi felemelkedésének alapvető eszközével.

Befejezésül arra kérem a hallgatóságot: képviseljék a munkásosztály érdekeit úgy, ahogyan a mi viszonyaink között hatásosan képviselni lehet. Segítsenek a munkáshatalom erősítésében, a politikai harcban. Nem pártkérdés ez, ez a rendszer kérdése. Ha ellenforradalmi gazemberséget látnak, lépjenek fel ellene.

Segítsenek a munkásosztály anyagi érdekeinek megvédésében. Növeljék a megtermelt értéket, hogy legyen mit elosztanunk. Ki-ki a maga frontján végezze jól a maga munkáját, így gyorsabban fogunk előrehaladni.

A teljes szöveg megjelent: Népszabadság, 1957. január 29. Közli: Kádár János: Szilárd népi hatalom – független Magyarország. Kossuth Könyvkiadó 1958. 15-21. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!