XII. RÉSZ
MÁSODIK KÖNYV
AZ „EGÉSZSÉGÜGYI ÖVEZET” TITKAI
(idézet: A Nagy Összeesküvés – Szikra)
1. Egy párizsi megbeszélés
1928 legvégének egyik délutánján, nagy titokban, néhány határtalanul gazdag orosz emigráns gyűlt egybe a párizsi nagykörút egyik vendéglőjének különszobájában. Minden óvintézkedést megtettek, hogy semmiféle kívülálló ne tudjon meg semmit az ügyről. A találkozást a Torgprom, a volt cári milliomosok nemzetközi kartelljének vezetői hívták össze. Az egybegyűltek legendás hírnévnek örvendtek a régi Oroszországban. Jelen voltak G. N. Nobel, N. C. Djenyiszov, Vlagyimir Rjabusinszkij és más hasonló nevezetes személyiségek.
Az emigráns milliomosok azért jöttek össze, hogy titkos tárgyalást folytassanak két Szovjetunióból érkezett előkelő vendéggel.
A látogatók egyike Leonyid Ramzin kiváló orosz tudós, a moszkvai Hőtani Intézet igazgatója és a Legfelsőbb Szovjet Gazdasági Tanács tagja volt. A másik látogató, Viktor Laricsev, a Szovjetunió Állami Tervelőkészítő Bizottsága tüzelőanyag osztályának volt az elnöke.
Ramzin professzor és Viktor Laricsev látszatra hivatalos szovjet ügyben jártak Párizsban. A francia fővárosban tett látogatásuknak igazi oka azonban az volt, hogy jelentést tegyenek a Torgprom vezetőinek az irányításuk alatt a Szovjetunióban működő titkos kém- és szabotázs-szervezet munkájáról.
A Ramzin és Laricsev által vezetett szervezet az Iparpárt nevet viselte. Az Iparpártnak, amely főképpen a régi Oroszország műszaki értelmiségének az elemeiből állt, akik a cár uralma idején egy vékony, előjogokat élvező réteghez tartoztak, körülbelül kétezer titkos tagja volt. A legtöbben közülük fontos technikai pozíciót töltöttek be a Szovjetunióban. Az Iparpártnak ezek az emberei a Torgprom pénzügyi támogatása és irányítása mellett romboló és kémkedő munkát folytattak a szovjet iparban.
A párizsi vendéglőben történt találkozáson először Ramzin professzor szólalt fel. Elmondotta hallgatóságának, hogy a Sztálin által éppen most elindított hatalmas és becsvágyó ötéves tervet, amely a föld egyhatodát kitevő Szovjetuniót óriási erőfeszítéssel iparosítani akarja, minden lehető módon akadályozzák. — Az Iparpárt emberei — mondotta Ramzin — a szovjet ipar minden ágában tevékenykednek és gondosan kitervelt és tudományos technikával kidolgozott szabotázst hajtanak végre.
— Egyik módszerünk — magyarázta a professzor hallgatóinak — a minimális standard módszere, azaz az ország gazdasági fejlődésének lehető legnagyobb késleltetése és az iparosítás folyamatának feltartóztatása. Másodszor, a nemzetgazdaság különböző ágai közötti aránytalanság, valamint az egyes iparágakon belül a különböző szektorok közötti aránytalanság megteremtésének módszereivel dolgozunk. És végül ott van a „befagyott tőke” módszere, azaz a teljesen szükségtelen konstrukciókba vagy az elhalasztható és pillanatnyilag nem fontos dolgokba való tőkeberuházás.
Ramzin professzor különleges megelégedését fejezte ki a „befagyott tőke” módszerével elért eredmények felett. — Ez azt jelentette, hogy az iparosítás tempóját lefokoztuk — mondotta. — Kétségtelen, hogy leszállította az ország gazdasági életének általános színvonalát és így a népesség nagy tömegeiben elégedetlenséget szült.
Másfelől Ramzin rámutatott a dolgok kevésbé reményteljes alakulásaira. Az Iparpárt tagjainak egy csoportját, amely a Sahti-bányában dolgozott, az OGPU letartóztatta. Többeket, akik a közlekedési iparban dolgoztak, szintén letartóztattak. Ezenkívül, mióta Trockijt száműzetésbe küldték és a trockista ellenzéki mozgalmat felszámolták, a korábbi belső politikai viszályok és ellentétek nagy része elhalványodott, ami által az Iparpárt működése sokkal nehezebbé vált.
— Több segítségre van önöktől szükségünk — vonta le a végkövetkeztetést Ramzin professzor. — De mindennél jobban szükségünk van fegyveres beavatkozásra, ha egyáltalában akarjuk, hogy a bolsevik rendszer megbukjék.
N. C. Djenyiszov, a Torgprom elnöke emelkedett ezután szólásra. Amikor beszélni kezdett, a kis csoport tiszteletetadó, feszült csendben hallgatott.
— Amint tudják — mondotta Djenyiszov — tárgyaltunk Poincaréval és Briand-nal is. Bizonyos idő óta Poincaré teljes rokonszenvet nyilvánít aziránt, hogy a Szovjetunió ellen fegyveres beavatkozást szervezzenek és az egyik vele tartott minapi megbeszélésünkön, amint az urak emlékezni fognak, kijelentette, hogy az ügyet, a terv kidolgozása céljából, már áttették a francia vezérkarhoz. Most nekem jutott az a szerencse, hogy további rendkívüli fontosságú bejelentést tegyek önöknek.
Djenyiszov, miközben hallgatósága feszült várakozásban figyelt, drámai szünetet tartott.
— Közölhetem önökkel, hogy a francia vezérkar, Joinville ezredes vezetésével, rendkívüli bizottságot alakított a Szovjetunió elleni támadás megszervezésére.1
A bejelentést nyomban vásári hangulat követte és mindenki izgatottan kommentálta a hírt. A füstös teremben valamennyien egyszerre beszéltek. Néhány percbe tellett, míg Djenyiszov folytatni tudta a Torgprom tevékenységéről szóló jelentését.
2. A támadás terve
A Szovjetunió elleni katonai támadás dátumát 1929 késő nyarára vagy legkésőbb 1930 nyarára tűzték ki.
A fő katonai erőt Lengyelországnak, Romániának és Finnországnak kell szállítania. A francia vezérkar vállalta, hogy katonai kiképzőket küld és esetleg rendelkezésre bocsátja a francia légierőt. Németországnak technikusokat és önkéntes ezredeket kell szolgáltatnia. A hajóhad angol. A támadási terv a Hoffmann-terv egyik alkalmazása.
Az első lépést Romániának kell megtennie egy Besszarábiában kiprovokált határincidens kapcsán. Ezután lépnek majd a színre Lengyelország és a Balti-államok. Wrangel fehér hadserege, mely állítólag százezer főt számlál, Románián keresztül csatlakozik a déli intervenciós hadsereghez. Az angol flotta a Fekete-tengeren és a Finn-öbölben támogatja a hadműveleteket. Krasznov kozákjainak 1921 óta a Balkánon elhelyezett hadseregét Novorosszijszk környékén, a Fekete-tenger partján szállítják partra. Ezek azután a Don irányában vonulnak előre, miközben lázadásokat szítanak a doni kozákok körében, hogy azután betörjenek Ukrajnába. Ennek a hadmozdulatnak az a célja, hogy elvágja az összeköttetést a Donyec-szénmedence és Moszkva között, ami által válságot idéz elő a szovjet érc- és tüzelőutánpótlásban. Moszkvát és Leningrádot egyidejűleg támadják, mialatt a déli hadsereg oldalszárnyával a Dnyeper jobbpartjára támaszkodva, Ukrajna nyugati részén át nyomul előre …
A terv szerint valamennyi támadást hadüzenet nélkül, kápráztató gyorsasággal kell végrehajtani. Úgy vélték, hogy ilyen nyomás alatt a Vörös Hadsereg hamarosan összeomlik és a szovjet rendszer bukása csak napok kérdése.
A Torgprom vezetői által egybehívott konferencián, a francia vezérkar nevében Joinville ezredes megkérdezte Ramzin professzort, hogy milyen lehetőségek vannak arra, hogy a külső támadás megindításakor a Szovjetunión belül, az ellenzéki elemek tevékeny katonai segítséget nyújtsanak. Ramzin azt felelte, hogy az ellenzéki elemek, noha Leon Trockij száműzetése óta szétszóródtak és a föld alá kényszerültek, még mindig elég nagy számban vannak ahhoz, hogy szerepet játszanak.
Joinville ezredes azt ajánlotta, hogy az Iparpárt és szövetségesei alkossanak egy speciális „katonai csoportot”. Megadta Ramzinnak több Moszkvában tartózkodó francia titkos ügynök nevét, akik esetleg segítségükre lehetnek egy ilyenfajta szervezet megteremtésében.
Ramzin professzor — látszatra még mindig hivatalos szovjet ügyben — Párizsból Londonba utazott, hogy Sir Henri Deterding „Royal Dutch Shell”-vállalatának és az óriási angol hadianyagtrösztnek, az egykor nagy oroszországi érdekeltségekkel rendelkező és a kéteshírű Sir Basíl Zaharoff vezetése alatt álló „Metro Vickers”-nek képviselőivel találkozzék. Az orosz professzort úgy informálták, hogy noha ebben a szovjetellenes intervenciós tervben Franciaországnak jut a vezetőszerep, Anglia is kész megtenni a magáét. Az angol érdekeltségek pénzügyi támogatást nyújtanak; továbbra is diplomáciai nyomást gyakorolnak a Szovjetunió elszigetelése érdekében és a támadás idejére kölcsönadják az angol flottát …
Moszkvába visszatérve, Ramzin professzor jelentést tett összeesküvő társainak külföldi útja eredményéről. Megegyeztek abban, hogy az Iparpárt két feladat elvégzésére összpontosítja erejét. Mindenekelőtt igyekszik a lehető legválságosabb helyzetet előidézni az iparban és a mezőgazdaságban, hogy ezáltal a tömegek elégedetlenségét hozza létre és politikailag gyengítse a szovjet rendszert; másodsorban kiépít egy olyan szervezetet, amely a szovjet vonalak mögött végrehajtott szabotázs- és terrorcselekedetekkel közvetlen segítséget nyújt majd a támadó hadseregeknek.
A Moszkvában tartózkodó francia ügynökökön keresztül csakúgy ömlött a Torgprom által az ipar különböző ágaiban elvégzendő szabotázs-cselekedetek támogatására küldött pénz. A fémiparnak ötszázezer, az olaj- és kátrányiparnak háromszázezer, a textiliparnak kétszázezer, az elektromosiparnak százezer rubel jutott. A francia, angol és német ügynökök kérésére az Iparpárt tagjai és szövetségeseik speciális kém jelentéseket készítettek a szovjet repülőgépgyártásról, a repülőterek építéséről, a hadianyag- és vegyészetiipar fejlődéséről és a vasúti hálózat állapotáról.
Az invázió napjának közeledése nagy várakozásokat ébresztett az emigráns cári milliomosok körében. Az egyik Torgprom-vezető, Vlagyimir Rjabusinszkij, a Párizsban megjelenő Vozrozsdényije nevű emigráns újságban 1930 július 7-én „A szükséges háború” címen meglepő cikket írt.
„A Harmadik Internacionále elleni és az Oroszország felszabadítását célzó eljövendő küzdelmet a történelem minden bizonnyal a legigazságosabb és a leghasznosabb háborúk közé fogja sorolni” — írta Rjabusinszkij. — „A korábbi intervenciós kísérletek azért vallottak kudarcot vagy azért maradtak abba, mert túlságosan költségesnek bizonyultak. 1920-tól egészen 1925-ig a szakértők úgy tervezték, hogy ezt az oroszországi hadműveletet egymillió katona felhasználásával hat hónap alatt lebonyolítják. A kalkulációk szerint a kiadások százmillió angol fontot tettek volna ki.”
Ám most, írta a cári emigráns milliomos, a szovjet rendszer szétzúzásához szükséges beruházások, tekintettel a Szovjetunió belső politikai és gazdasági nehézségeire, sokkal kevesebbet emésztenek fel.
„Valószínűleg ötszázezer katona és három-négy hónap elég volna ahhoz, hogy ezt a munkát nagyjából elvégezzük. Persze a kommunista bandák végleges felmorzsolása valamivel több időt venne igénybe, de ez már inkább rendőri tisztogatómunka volna, aminek édeskevés köze van a katonai hadműveletekhez.”
Rjabusinszkij ezután hozzálátott annak a felvázolásához, hogy milyen „üzleti” haszonnal jár majd Oroszország elözönlése. Egy gyarapodó orosz gazdaság, amelyet hozzá hasonló emberek irányítanak, bizonygatta, „különböző árufajták iránt mutatkozó kereslet formájában évenkint rendszeresen annyi pénzt ömlesztene az európai gazdasági életbe, hogy Ausztria, Németország és Nagybritannia ötmilliós munkanélküli hadseregét könnyen fel lehetne számolni.”
A szovjetellenes kereszteshadjárat természetesen „az emberiség nagy, szent vállalkozása és erkölcsi kötelessége” volt, de minderről megfeledkezve és csupán „a tiszta, minden sallangtól mentes, lélektelen üzleti szempontot” vizsgálva, Rjabusinszkij rámutatott a lényegre:
„… határozott biztonsággal állíthatjuk, hogy nincs a világnak még egy olyan vállalkozása, amely üzleti szempontból igazoltabb vagy hasznothajtóbb lenne, mint Oroszország felszabadításának végrehajtása.
Ha az emberiség egybillió rubelt költ erre, akkor nem kevesebb mint ötbilliót kap érte cserébe, azaz ötszáz százalékot évente, azzal a kilátással, hogy a profitráta minden évben további száz vagy kétszáz százalékkal emelkedik.
Hol találhatnánk ennél jobb üzletet?”
3. Egy pillantás a kulisszák mögé
A húszas évek végefelé Németországban véletlenül felfedtek egy esetet, amelynek kapcsán villanásnyi fény esett az európai nagykapitalizmus és diplomácia alvilágában ezekben az években szőtt fantasztikus demokrácia- és szovjetellenes összeesküvések szövevényére.
A német rendőrség detektívjei Frankfurt városában, egy szokásos razzia során, véletlenül nagytömegű hamisított orosz bankjegyre bukkantak. Ezek a hamis cservonyecek hatalmas kötegekben feküdtek és arra vártak, hogy hajón a Szovjetunióba szállítsák őket.
Az ezt követő „Cservonyec-per” néven ismeretes bírói eljárás nemzetközi szenzációvá dagadt. A tárgyalások során Európa több előkelő személyiségének neve került felszínre. Ezek között volt Sir Henri Deterding és titokzatos ügynöke, Georg Bell; a cári olajmágnás Nobel; a bajor nácibarát iparmágnás Willi Schmidt és a hírneves Max Hoffmann tábornok, aki röviddel a tárgyalás vége előtt halt meg.
A szovjet bankók hamisításával vádoltak: Bell, Schmidt és két georgiai összeesküvő, Karumidze és Szadatjerasvili voltak. A két utóbbi azelőtt szoros kapcsolatban állt Noi Jordániával. A tárgyalás során fokozatosan kiderült, hogy a vádlottak Szovjet-Kaukázust szándékozták a hamis bankókkal elárasztani. Ezzel politikai feszültséget és zűrzavart akartak előidézni a Szovjetunióban.
— Az olyan gazdasági tényezők — jegyezte meg a tárgyalást vezető bíró — mint az olajforrások és az ásványi nyersanyagok, úgylátszik, döntő szerepet játszottak a tervben.
Csakhamar világossá vált, hogy a hamisítási terv csupán egy kis része egy óriási méretű összeesküvésnek. A nácibarát iparmágnás, Willi Schmidt, azt vallotta, hogy noha ő elsősorban „a német kommunizmus megsemmisítésén” fáradozik, hite szerint először az oroszországi szovjet rendszert kell megdönteni. Bevallotta, hogy amikor Hoffmann tábornok 1926-ban Londonba ment, hogy bemutassa az angol Külügyi Hivatalnak az Oroszország elleni francia-német-angol szövetség felvonulási tervének egy másolatát, ő fedezte a tábornok költségeit. Schmidt elmondotta a bíróságnak, hogy mind jelleme, mind a nagy angol olajérdekeltségekkel fennálló állítólagos kapcsolatai miatt, a legnagyobb bizalommal viseltetik Hoffmann tábornok iránt.
Karumidze, a georgiai összeesküvő felfedte, hogy a „nagy olajérdekeltségek” Sir Henri Deterding vállalkozásaival azonosak és az utóbbi az összeesküvők fő pénzügyi támogatója. A további vallomások kimutatták, hogy hatalmas németországi, franciaországi és angliai pénzügyi és politikai csoportok alaposan kidolgozott tervet készítettek arra, hogy a Kaukázust a Szovjetuniótól elválasszák. Ez lett volna az első mozdulat az Oroszország ellen indítandó általános háború előidézésére. A „felszabadult területek gazdasági kihasználására” szindikátusokat alakítottak. Németországnak kellett volna szállítani a csapatokat, technikusokat és a fegyvereket. Az angol-francia csoport pénzügyi és diplomáciai nyomást gyakorolt volna Romániára és Lengyelországra, hogy azok részvételét a kereszteshadjáratban biztosítsák.
Egy okmányt, „amelynek nyilvános közzététele a német állam biztonságát veszélyeztette volna”, zárt ajtók mögött olvastak fel. Az értesülések szerint ez az okmány a német hadparancsnokságot is belekeverte az ügybe.
A per kezdett veszélyessé válni. „Noha a német külügyminisztérium és az angol követség kijelentették, hogy semmit sem fognak eltitkolni a közönség elől — jelentette 1927 november 23-i számában a New York Times — nyílt titok, hogy a rendőrség parancsot kapott az egész ügy eltussolására.”
A cservonyec-per váratlan és furcsa befejezést nyert. A német bíróság érvelése szerint, miután a bankjegyek sohasem kerültek forgalomba s a rendőrség forgalombahozataluk előtt lefoglalta a készletet, a törvénykönyv szigorú értelmezése szerint hamisítás nem történt. Noha „a szovjet pénz hamisítása kétségtelenül bebizonyosodott — jelentette ki a bíróság — mindamellett megállapítható, hogy a hamisítók és szövetségesei önzetlen politikai okból cselekedtek és így méltányos a felmentő ítélet”. A vádlott összeesküvők mint szabad emberek hagyták el a tárgyalótermet.
Sir Henri Deterding közzétett nyilatkozata után a szenzációs esetre vonatkozó hivatkozások eltűntek az újságokból.
„Igaz, hogy ismertem Hoffmann tábornokot. Csodáltam őt mint katonát és mint parancsnokot. Sajnos, már nincs az élők sorában és így nem védheti meg magát … de én megfogom védeni őt … Hoffmann tábornok a bolsevizmus engesztelhetetlen ellensége volt. Éveken keresztül dolgozott azon a terven, hogy egyesítse a nagyhatalmakat az orosz veszély elleni küzdelemre … Vágyott Moszkva ellen harcolni; ez minden, a háborúutáni politikával foglalkozó diák előtt ismeretes. Nagy kár, hogy már nem él, mert alapos választ adott volna rágalmazóinak …”
4. Világválság
A Szovjetunió ellen tervezett támadást 1929-ről 1930 nyarára halasztották. Emigráns orosz körökben a halasztást azzal indokolták, hogy „a franciák nem készültek el”. De mindenki tudta, hogy „a felszabadított területek befolyási övezetei” miatt egyenetlenségek törtek ki a különböző csoportok között. Az angol és francia csoportok a Kaukázus és a Donyec-medence ellenőrzése felett kaptak hajba s mindketten szembehelyezkedtek Németország Ukrajnára emelt igényével. Mindazonáltal Sir Henri Deterding, a mozgalom igazi vezetője továbbra is derűlátóan bízott abban, hogy ezeket a véleménykülönbségeket el lehet oszlatni és bizalmasan 1930 nyarára jósolta be a háború megindítását.
1930 június 15-én Deterding egy orosz emigránsnak a tőle kapott pénzt megköszönő levelére válaszolva így írt:
,,Ha igazán hálás akar lenni, a következőket kérném Öntől: törekedjék arra, hogy a néhány hónapon belül feltámadó Oroszországban hazája egyik legjobb fia legyen.”
A következő hónapban Sir Henri Deterding volt a szónoka az orosz emigráns tisztek és arisztokraták fiai részére alapított katonai akadémia, a párizsi orosz École Normale tízéves fennállása alkalmából rendezett ünnepélynek. A gyűlésen megjelentek az emigráns cári hercegek és hercegnők, püspökök, tábornokok, tengernagyok és az alacsonyabbrangú tisztek. Mellettük feszítettek díszegyenruhájukban a francia hadsereg magasrangú képviselői.
Deterding azzal kezdte beszédét, hogy az egybegyűlteknek nem kell megköszönniök neki azt a segítséget, amelyet munkájukhoz nyújt, mert hiszen ő csupán a nyugati civilizációval szembeni kötelességének tesz eleget. A hallgatóság soraiban helyetfoglaló, egyenruhás orosz fiatalemberekhez fordulva ezeket mondotta:
— Bíznotok kell saját magatokban. Véssétek a szívetekbe, hogy minden munkát és cselekedetet orosz szülőföldeteken kell majd véghezvinnetek. A most nemzeti szerencsétlenségben élő Oroszország közeli felszabadításának reménye növekvőben van és napról-napra erősebbé válik. Közeleg nagy hazátok felszabadításának órája.
Sir Henri következő kijelentését az egész hallgatóság megtapsolta, a francia tisztek nem kevésbé lelkesen mint az emigráns oroszok:
— Oroszország felszabadítása hamarabb bekövetkezik majd, mint hiszik. Lehetséges, hogy csak néhány hónap kérdése!
E háborús előkészületek közepette egy váratlan és végzetes akadály merült fel: a világválság.
1930 december 18-án Benito Mussolini így összegezte ennek a példátlan eseménynek Európára való hatását:
— Az olaszországi helyzet 1929 végéig, egészen addig, amíg az amerikai gazdasági válság mint egy bomba hirtelen fel nem robbant, kielégítő volt. Nekünk, szegény európai vidékieknek ez nagy meglepetés volt. Megdöbbenve álltunk, akár a világ, amikor Napoleon halálát bejelentették …
A szép táj hirtelen alámerült. És számunkra rossz napok következtek. A készletek harminc, negyven és ötven százalékot vesztettek értékükből. A válság elmélyült … Ettől a naptól kezdve újra kikerültünk a nyílt tengerre és ettől a naptól kezdve a hajózás rendkívül nehézzé vált számunkra.
Munkanélküliség, éhség, óriási arányú erkölcsi züllés és nyomor voltak elkerülhetetlen kísérői a gazdasági összeomlásnak, amely a Wall Streeten vette kezdetét és mint egy hurrikán, végigsöpört Európán és Ázsián, magával ragadva mindazokat a nemzeteket, amelyeknek a bolsevizmus elleni „Szent Szövetséget” kellett volna alkotniok.
Nagybankok és ipari konszernek mentek tönkre szinte naponta, kis részvényesek jutottak koldusbotra, a munkások kikerültek az utcára. Miközben milliók haltak éhen, a gabona elrothadt a zsúfolt magtárakban, a felesleges vetőmagot újra beszántották a földbe, kávéval fűtötték a kemencéket, a halakat visszadobták a tengerbe. A világ nem tudta megfizetni a fölöslegesen termelt árukat. A javak elosztásának egész rendszere csődöt mondott.
1931 elején Montague Norman, az Angol Bank kormányzója, ezt írta Moret-nak a Banque de France kormányzójának: „Ha nem teszünk hathatós intézkedéseket a kapitalista rendszer megmentésére, egy éven belül vége, szerte a civilizált világban.”
Egy világ hevert romokban és a szörnyű romok között a hajótörött emberi lények egész nemzeteket kitevő serege, mint elveszett lelkek raja vándorolt …
A Távol-Keleten Japán úgy látta, elérkezett az ideje. A Tanaka-emlékirat első szakasza a megvalósulás útjára lépett.
1931 szeptember 18-ának éjszakáján japán katonai erők elözönlötték Mandzsúriát. A kínai Kuomintang-haderőt, amely még mindig polgárháborút vívott a kínai kommunisták ellen, meglepetésszerűen érte a támadás és csak kis ellenállást tanúsított. Japán végigsöpört Mandzsúrián, hogy „megmentse Kínát a bolsevizmustól”.
A második világháború megkezdődött — és nem egészen úgy, ahogy tervezték.
JEGYZET
1. Ugyanez a Joinville ezredes (nem tévesztendő össze a második világháború francia ellenállási mozgalmának hősével, Joinville tábornokkal. — Ford.) vezette 1918-ban a francia intervenciós hadsereget Szibériában. A párizsi Torgprom-gyűlés idején a francia vezérkar a következőkből állott: Foch tábornagy, aki 1919 óta mindig fegyveres beavatkozást követelt Oroszország ellen; Pétain tábornagy, akinek szovjetellenes érzelmeivel csak a demokráciától való félelme és a demokrácia iránti gyűlölete vetekedett; Weygand tábornok, aki 1920-ban a lengyel hadsereget vezette a Vörös Hadsereg ellen és aki azóta is fáradhatatlan résztvevője maradt minden szovjet- és demokráciaellenes összeesküvésnek. Foch 1929-ben halt meg. Szárnysegéde, René Hopital később a hírhedt Német-Francia Bizottság elnöke lett, amelyet 1935 végén Otto Abetz náciügynök alapított, hogy Franciaországban szovjetellenes és nácipropagandát terjesszen.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
