Év: 2024

2

XV. RÉSZ

HARMADIK KÖNYV

AZ OROSZORSZÁGI „ÖTÖDIK HADOSZLOP”

(idézet: A Nagy Összeesküvés – Szikra)

4. Harc a hatalomért

Alighogy Lenin meghalt, Trockij máris nyíltan jelentkezett a hatalomért. Az 1924 májusában tartott pártkongresszuson Trockij követelte, hogy ő és ne Sztálin legyen Lenin utóda. Noha még saját szövetségesei is lebeszélték erről, kikényszerítette, hogy ebben a kérdésben szavazást rendeljenek el. A kongresszuson részvevő 748 bolsevik delegátus egyhangúan amellett szavazott, hogy Sztálin maradjon a párt főtitkára és egyben elítélte Trockij személyi harcát a hatalomért. Olyan nyilvánvaló volt, hogy Trockij általános visszautasításban részesül, hogy kénytelen kelletlen még Buharin, Zinovjev és Kamenyev is a többséggel szavazott. Trockij dühödten rájuk támadt az „árulásért”. De néhány hónappal később Trockij és Zinovjev újra egyesültek és „új ellenzéket” építettek ki.

Az új ellenzék messzebb ment minden előző hasonló frakciónál. Nyíltan „új vezetést” követelt a Szovjetunióban és széles, az egész nemzetre kiterjedő propagandájával, a szovjet kormány ellen indított politikai harcában maga köré gyűjtött mindenfajta elégedetlen és felforgató elemet. Ahogy Trockij később maga megírta: „Ennek az élcsapatnak a nyomában az elégedetlen, felkészületlen és sértett karrieristák szedett-vedett raja sorakozott fel.” Kémek, Torgprom-szabotőrök, fehér ellenforradalmárok, terroristák szállingóztak az új ellenzék titkos sejtjeibe. A sejtek megkezdték a fegyverek felhalmozását. Egy tényleges, titkos trockista hadsereg volt megalakulóban szovjetföldön.

„Nekünk messzire kell tekintenünk” — mondta Trockij Zinovjevnek és Kamenyevnek, ahogy ő maga jegyzi fel önéletrajzában. — „Hosszú és komoly küzdelemre kell felkészülnünk.”

A Szovjetunió határain túl Sidney George Reilly kapitány, az angol Intelligence Service tagja úgy látta, hogy ütött a cselekvés órája. Az angolok eszközét, az orosz diktátorjelölt Borisz Szavinkovot ezen a nyáron küldték vissza a Szovjetunióba, hogy előkészítse a várt ellenforradalmi felkelést. Winston Churchill szerint, aki maga is résztvett ebben az összeesküvésben, Szavinkov titkos összeköttetésben állt Trockijjal. A „Nagy Kortársak”-ban Churchill ezt írja: „1924 júniusában Kamenyev és Trockij határozottan felszólították őt (Szavinkovot), hogy térjen vissza.”⁷

Ugyanebben az évben Trockij hadsegéde, Krisztyián Rakovszkij a Szovjetunió angliai követe lett. Rakovszkijt, akiről Trockij 1937-ben mint „barátom, igazi, régi barátom”-ról emlékezett meg, röviddel megérkezése után az angol titkosszolgálat két tisztje, Armstrong kapitány és Lockhart kapitány kereste fel londoni hivatalában. Az angol kormány először hallani sem akart arról, hogy a Szovjetuniónak képviselője legyen Londonban. Rakovszkij szerint az angol tisztek a következőket közölték vele:

— Tudja Ön, hogy miért kapta meg a beleegyezést ahhoz, hogy akkreditálva lehessen? Mr. Eastman-nál érdeklődtünk ön iránt. Tőle tudtuk meg, hogy Trockij frakciójához tartozik és hogy bizalmas kapcsolatban áll vele. És csak ennek a figyelembevételével egyezett bele az Intelligence Service abba, hogy ön akkreditált követ legyen ebben az országban.

Rakovszkij néhány hónappal később visszatért Moszkvába.

Elmondta Trockijnak, hogy mi történt Londonban. Az angol Intelligence Service, éppúgy mint a német titkosszolgálat, kapcsolatot kíván létesíteni az ellenzékkel.

— Ezen gondolkozni kell — mondotta Trockij.

Néhány nap múlva Trockij közölte Rakovszkijjal, hogy az angol Intelligence Service-szel fel kell venni a kapcsolatot”.⁸

Reilly kapitány, miközben utolsó oroszországi kalandját készítette elő, ezt írta feleségének: „Valami teljesen új, hatalmas és érdekes dolog megy végbe Oroszországban.” Reilly ügynöke, E. tengerészkapitány, angol konzulátusi tisztviselő azt jelentette neki, hogy érintkezésben vannak a szovjetuniói ellenzéki mozgalommal …

Ez a kapcsolat azonban azután, hogy Reillyt az ellenzéki vezetőkkel folytatott titkos oroszországi megbeszéléseit követően szovjet határőrök lelőtték, megfeneklett.

Néhány hónappal Reilly halála után Trockijnak, ahogy később önéletrajzában mondja, „titokzatos láza” támadt, amelynek a „moszkvai orvosok” „nem tudták okát adni”. Trockij úgy döntött, hogy Németországba kell mennie gyógyítani magát. Önéletrajzában így ír erről:

„Külföldi utazásom ügye a Politbüro elé került, amely nyilatkozatában kijelentette, hogy utazásomat, a kapott információk alapján és az általános politikai helyzet szempontjából rendkívül veszélyesnek tartja, de a végső döntést rámbízza. A nyilatkozathoz csatolták a GPU véleményezését, mely szerint utazásom megengedhetetlen … Lehetséges, hogy a Politbüro attól is tartott, hogy odakinn lépéseket teszek a külföldi ellenzék megszilárdítása iránt. Mindazonáltal, barátaim meghallgatása után úgy döntöttem, hogy megyek.”

Németországban Trockij, saját elbeszélése szerint, egy „berlini magánklinikán” feküdt, ahol Nyikoláj Kresztyinszkij, a német titkosszolgálat és az orosz ellenzék összekötője meglátogatta. Miközben Trockij és Kresztyinszkij a klinikán tanácskoztak — írja Trockij — hirtelen egy német detektív jelent meg és bejelentette, hogy a német titkosrendőrség rendkívüli intézkedéseket foganatosított életének megvédésére, mert egy meggyilkolására irányuló „összeesküvést” fedtek fel.

Ennek a jól bevált titkosszolgálatbeli trükknek az eredményeképpen Trockij és Kresztyinszkij órákon át tanácskozott a német titkosrendőrség tagjaival.

Ezen a nyáron új megegyezés létesült Trockij és a német titkosszolgálat között. Kresztyinszkij később körvonalazta, hogy milyenek voltak az egyezmény feltételei:

— Ebben az időben már hozzászoktunk ahhoz, hogy egészséges valutában rendszeresen kapjunk pénzt.⁹ Ezt a pénzt a trockista mozgalom céljaira, propagandairodalom kiadására és egyébre használtuk fel. A munka a különböző külföldi országokban előrehaladt. 1928-ban, amikor a trockisták harca a pártvezetés ellen, Moszkvában éppúgy, mint a külföldi testvércsoportoknál, a tetőpontjára ért, Seeckt azzal a javaslattal állt elő, hogy a kémjelentéseket, amelyeket addig rendszertelenül, időről-időre kapott, ezentúl rendszeresebben küldjék és ezenkívül a trockista szervezet kötelezze magát arra, hogy amennyiben egy valószínű új világháború esetén hatalomra jut, tekintetbe veszi a német burzsoázia jogos követeléseit, különösképpen a koncessziókra és a különböző szerződésekre vonatkozólag.
Ezután megtanácskoztam az ügyet Trockijjal. Seeckt tábornoknak igenlő választ adtam és információs szolgálatunk az addigi szórványos megnyilvánulások helyett rendszeresebb jelleget kezdett ölteni. Élőszóban ígéreteket tettünk a háború utáni, jövő megállapodást illetően.
Tovább kaptuk a pénzt. 1923-tól kezdve egészen 1930-ig évenkint 250 000 aranymárkát folyósítottak, hozzávetőlegesen összesen 2 000 000 aranymárkát.

Németországi útjáról visszatérve Trockij hatalmas hadjáratot indított a szovjet vezetőség ellen. „1926 folyamán — írja Trockij önéletrajzában — a pártharc növekvő erőteljességgel fejlődött. Sőt, ősszel az ellenzék a helyi pártszervekben nyílt sisakkal támadt.” Ez a taktika kudarcot vallott és a munkások körében, akik haragosan megbélyegezték a trockisták bomlasztó tevékenységét, általános visszatetszést szült. „Az ellenzék — írta Trockij — kénytelen volt visszavonulót fújni.”

1927 nyarán, amikor a háború veszélye fenyegette Oroszországot, Trockij megújította támadásait a szovjet kormány ellen. Moszkvában nyilvánosan kijelentette: „Fel kell támasztanunk Clemenceau taktikáját, aki mint ismeretes, akkor támadt rá a francia kormányra, amikor a németek nyolcvan kilométerre voltak Párizstól!”

Sztálin Trockij kijelentését árulónak bélyegezte. — Mintha egy Chamberlaintől Trockijig terjedő egységfront volna kialakulóban¹⁰ — mondotta.

Trockij és ellenzéke ügyében megint szavazásra került a sor. Az összes bolsevik párttagok résztvettek a szavazásban és az óriási többség, — 740 000 szavazat 4000 ellenében — megtagadta a trockista ellenzéket és hitet tett Sztálin kormányzata mellett.¹¹

Trockij önéletrajzában leírja azt az izgatott, kapkodó konspirációs tevékenységet, amely az általános szavazás alkalmával elszenvedett lesújtó vereséget követte: „Mindkét nembeli diákok és munkások részvételével titkos üléseket tartottunk Moszkva és Leningrád különböző részeiben. Kisebb, húsztól száz és kétszáz személyig terjedő csoportok gyülekeztek, hogy meghallgassák az ellenzék valamelyik képviselőjét. Naponta két, három és néha négy ilyen gyűlésen jelentem meg… Az ellenzék a technikai főiskola egyik nagytermében ügyesen előkészített nagygyűlést rendezett; a csarnokot belülről elfoglaltuk, a hatóság arra irányuló kísérlete, hogy a gyűlést megakassza, sikertelennek bizonyult. Kamenyev és én két órán át beszéltünk.”

Trockij lázasan készülődött az elkövetkező mérkőzésre. Október végére készen állott terveivel. 1927 november 7-én, a bolsevik forradalom tizedik évfordulóján felkelésnek kellett volna kitörnie. A lázadás vezetésére Trockij legelszántabb híveit, gárdájának volt tagjait szemelték ki. A stratégiai pontok elfoglalására szerte az országban külön osztagokat jelöltek ki. A jeladás a fölkelésre az lett volna, hogy november 7-én délelőtt a munkástömegek moszkvai díszfelvonulása alatt politikai tüntetést rendeznek a szovjet kormány ellen. Trockij később önéletrajzában ezt írta:

„Az ellenzék vezető csoportja nyitott szemmel nézett e végső aktus elébe. Nagyon is világosan láttuk, hogy nem diplomáciával és a problémák megkerülésével, hanem csakis a gyakorlati következményekkel szembenéző nyílt küzdelemmel érhetjük el, hogy eszméinket az új nemzedék magáévá tegye. Elindultunk az elkerülhetetlen vereség felé, de ugyanakkor bíztunk abban, hogy eszméinknek egy távolabbi jövőben bekövetkező diadalát készítjük elő.”

Trockij lázadása még jóformán meg se kezdődött és máris összeomlott. November 7-én, reggel, mikor a munkások végigvonultak Moszkva utcáin, a magasból, a házak tetejéről az „új vezetés” elérkezését bejelentő trockista röpiratok hullottak rájuk. Zászlókat lengetve és táblákat hordozva hirtelen apró trockista bandák jelentek meg az utcákon. A haragragyúlt munkások elsöpörték őket.

A szovjet hatóságok gyorsan cselekvéshez láttak. Muralovot, Szmirnovot, Mracskovszkijt, Dreicert és a trockista katonai gárda több más tagját azonnal letartóztatták. Kamenyevet és Pjatakovot Moszkvában őrizetbe vették. A kormány megbízottai rajtaütöttek a titkos trockista nyomdákon és fegyvertárakon. Zinovjevet és Radeket Leningrádban tartóztatták le, ahol egy egyidejű puccsot szerveztek meg. Trockij egyik híve, a diplomata Joffe, aki azelőtt a Szovjetunió japáni nagykövete volt, öngyilkosságot követett el. Egyes helyeken a trockistákat fehér tisztek, szociálforradalmár terroristák és külföldi ügynökök társaságában fogták le.

Trockijt kizárták a bolsevik pártból és száműzték.

5. Alma-Ata

Trockijt Alma-Atába, a szibériai Kazahsztán, e Kína határához közeleső szovjetköztársaság fővárosába száműzték. Házat bocsátottak a rendelkezésére, ahol feleségével, Natáliával és fiával, Szedovval együtt lakhatott. A szovjet kormány, amely még mindig nem volt tisztában az összeesküvés méreteivel és jelentőségével, enyhén bánt Trockijjal. Megengedték neki, hogy személyes testőrségének egy részét, beleértve Efraim Dreicert, a Vörös Hadsereg volt tisztjét, megtartsa. Engedélyt kapott arra, hogy leveleket írjon és kapjon, hogy könyvtára és bizalmas „levéltára” legyen és barátai, valamint csodálói időről-időre meglátogathassák.

Trockij száműzetése egyáltalán nem vetett véget összeesküvő tevékenységének.

1927 november 27-én, a legkörmönfontabb trockista stratéga, Nyikoláj Kresztyinszkij német ügynök és szovjet diplomata bizalmas levelet írt Trockijnak, amelyben pontosan lefektette, hogy milyen módszert kell követniük a trockista összeesküvőknek az elkövetkező években. „Teljes lehetetlenség — írta Kresztyinszkij — hogy a trockista ellenzék továbbra is megpróbáljon nyílt agitációt folytatni a szovjet kormány ellen. Ehelyett a trockistáknak meg kell kísérelniük, hogy visszajussanak a pártba, kulcspozíciókat biztosítsanak maguknak a szovjet kormányban, hogy magán a kormány apparátusán belül folytassák a küzdelmet a hatalomért. A trockistáknak — írta Kresztyinszkij — arra kell törekedniük, hogy lassan, fokozatosan és a párton, valamint a szovjet kormányon belül végzendő állhatatos munkával újjáélesszék a szervezetüket, újra kiérdemeljék a tömegek bizalmát és visszanyerjék tömegbefolyásukat.”

Kresztyinszkij körmönfont stratégiája tetszett Trockijnak. Amint Kresztyinszkij később felfedte, hamarosan utasításokat adott ki előzőleg letartóztatott és száműzött híveinek, hogy „megtévesztéssel jussanak vissza a pártba”. „Folytassuk tevékenységünket titokban — szólt az utasítás — és foglaljunk el a pártban többé-kevésbé független felelős posztokat.” Pjatakov, Radek, Zinovjev, Kamenyev és más száműzött ellenzékiek hamarosan Trockij ellen fordultak, kinyilatkoztatták, hogy a múltban elfoglalt ellenzéki magatartásuk „tragikus tévedés” volt és újrafelvételüket kérték a bolsevik pártba.

Trockij almaatai háza erőteljes szovjetellenes cselszövés középpontja volt. „Ebben az időben az ellenzék ideológiai élete egy fortyogó katlanhoz volt hasonló” — írta később Trockij „Fiam, barátom, harcostársam: Leon Szedov” című pamfletjében. Trockij Alma-Atából széleskörű, az egész országra kiterjedő titkos felforgató propagandahadjáratot irányított a szovjet rendszer ellen.¹²

Trockij fiát, Leon Szedovot, annak a titkos összeköttetési rendszernek az irányításával bízták meg, amelynek segítségével Trockij szerte az országban lévő követőivel és más ellenzékiekkel kapcsolatot tartott fenn. A húsz év körüli, túlfeszített energiával dolgozó és már szakképzett összeesküvő Szedov egyrészt heves odaadást érzett az ellenzék céljai iránt, másrészt állandó keserű ellenállást apja önző és diktatórikus magatartásával szemben. Említett füzetében Trockij felfedte, hogy milyen fontos szerepet játszott Szedov az Alma-Atából szétágazó titkos összeköttetési vonal ellenőrzésében. Trockij ezeket írta:

„1927 telén Leon betöltötte huszonkettedik életévét. Az Alma-Atában, ebben az évben végzett munkája valóban páratlan volt. Külügyminiszterünknek, rendőrminiszterünknek és közlekedésügyi miniszterünknek neveztük. És mindezen feladatainak elvégzéséhez egy illegális apparátusra kellett támaszkodnia.”

Szedov volt az összekötő az Alma-Atába titkos üzeneteket hozó és az onnan Trockij „utasításait” visszavívő titkos futárok és apja között:

„Néha Moszkvából is érkeztek rendkívüli futárok. Nem volt könnyű dolog találkozni velük. A külső kapcsolatok teljesen Leonhoz tartoztak. Esős éjszakán, erős hófúvás idején hagyta el olykor a házat vagy a hatóságok éberségét kijátszva, képes volt egész napokat a könyvtárban rejtőzködve eltölteni, hogy azután nyilvános fürdőben vagy a város határán lévő sűrű bozótosban vagy a kirgizek lovaitól, szamaraitól és portékáitól zsúfolt keleti vásártéren találkozzék a futárral. Minden esetben boldogan tért vissza, hódító fénnyel a szemében és értékes zsákmánnyal a ruhája alatt.”

Naponta majdnem száz titkos jellegű híradás ment keresztül Szedov kezén. Ezenkívül Trockij nagymennyiségű propagandaanyagot és bizalmas levelet küldött szét Alma-Atából. Sok levél híveinek szóló „utasításokat”, valamint szovjetellenes propagandaanyagot tartalmazott. „Április és október között (1928-ban) — kérkedett Trockij — hozzávetőlegesen 1000 politikai levelet és dokumentumot, valamint 700 táviratot kaptunk. Ugyanezen idő alatt 500 táviratot és nem kevesebb mint 800 politikai levelet küldtünk el …”

1928 decemberében a szovjet kormány elküldte egyik megbízottját Alma-Atába, Trockij meglátogatására. A megbízott, Trockij önéletrajza szerint, ezeket mondotta neki: „Az utóbbi időben szerte az országban lévő politikai barátainak a tevékenysége határozottan ellenforradalmi jelleget öltött; almaatai életkörülményei teljes lehetőséget adnak arra, hogy ezt a munkát irányítsa …” A szovjet kormány ígéretet kért Trockijtól arra, hogy abbahagyja bujtogató tevékenységét. Ha ez nem történik meg, a kormány kénytelen lenne, mint áruló ellen erős intézkedéseket foganatosítani. Trockij nem volt hajlandó tudomásulvenni a figyelmeztetést. Ügyét Moszkvában az OGPU rendkívüli szerve vette a kezébe. Az OGPU 1929 január 18-i keltezésű jelentésének egyik része így hangzik:

„A büntetőtörvénykönyv 5810 cikkelye alapján vizsgálat alá vettük Lev Davidovics Trockij polgártárs esetét. A vád: ellenforradalmi tevékenység, amely illegális szovjetellenes párt megszervezésében nyilvánul meg. Ez a tevékenység legutóbb szovjetellenes akciók előidézésére és a szovjethatalom elleni fegyveres harc előkészítésére irányult.
Határozat: Lev Davidovics Trockij polgártársat a Szovjetunió területéről ki kell tiltani.”

1929 január 22-ének reggelén Trockijt ténylegesen száműzték a Szovjetunió területéről. Ezzel kezdetét vette Trockij pályafutásának legkülönösebb szakasza.

„A száműzetés rendszerint elfeledést jelent. Trockij esetében fordítva történt” — írta később Isaac F. Marcosson „Zavaros évek” című könyvében. — „Emberi formába öltözött darázs volt, míg a Szovjet határain belül tartózkodott, de fullánkja sokezer mérföldnyi távolságban sem volt kevésbé hatásos. Miközben távoli ellenőrzést gyakorolt az ügyek felett, a Szovjetunió elsőszámú közellenségévé vált. Napóleonnak elég volt egy Szent Ilona ahhoz, hogy mint Európa zavartkeltője, pályafutását befejezze. Trockijnak öt Szent Ilonája volt. Valamennyi az intrika fészkévé vált. Mint a propaganda mestere, a nemzeti és nemzetközi összeesküvés olyan fantasztikus légkörében élt, akárha E. Phillips Oppenheim valamelyik kalandorregényéből lépett volna elő.”

JEGYZETEK

1. Íme még néhány megjegyzés, amit Lenin Trockijjal és annak az orosz forradalmi mozgalomban való tevékenységével kapcsolatban időről-időre tett:

1911 „1903-ban Trockij mensevik volt , 1904-ben otthagyta a mensevikeket: 1905-ben visszatért hozzájuk, miközben mindenfele ultraforradalmi jelszavakat hangoztatott; 1906-ban ismét hátat fordított nekik … Trockij ma ennek a frakciónak a gondolatait plagizálja, holnap meg amannak és így mind a két frakción felülemelkedőnek tekinti magát … Ki kell jelentenem, hogy Trockij csupán a saját frakcióját képviseli”

1911. „Az olyan emberek, mint Trockij, a maguk terjengős mondataival … a mai kor rákfenéi … Mindazok, akik Trockij csoportját támogatják, a hazugságok és a munkások becsapásának politikáját támogatják … Trockij speciális feladata … hogy homokot szórjon a munkások szemebe … nem lehet lényeges dolgokat megvitatni Trockijjal, mert nincsenek nézetei … mi egyszerűen, mint a legsilányabb diplomatát leplezzük le őt.”

1912 „Ezt a blokkot az elvek hiánya, az álszenteskedés és az üres szavak jellemzik … Trockij forradalmi jelszóval ruházza fel őket, ami nem kerül neki semmibe és nem köti őt semmihez.”

1914. „Az oroszországi marxista mozgalom régi résztvevői nagyon jól ismerik Trockij személyiségét, így semmi értelme, hogy beszeljek nekik róla. De a fiatal munkásnemzedék nem ismeri őt és így beszelnünk kell róla … Az ilyen típusok, a tegnap történelmi alakulatainak jellegzetes maradványai abból az időből, amikor a munkás tömegmozgalom Oroszországban még gyermekcipőkben járt …”

1914. „Trockij elvtársnak mindezideig még soha nem volt határozott véleménye egyetlen egy komoly marxista kérdésben sem; mindig az egyik vagy másik ellentét ütötte résen kúszott be és a különböző táborok között ingadozott.”

1915. „Trockij … mint mindig, elvben teljesen ellene van a szociálsovinisztáknak, de a gyakorlatban mindenben megegyezik velük.”

2. Trockij csak két hónappal a cárizmus bukása előtt érkezett az Egyesült Államokba, miután Franciaországból 1916 legvégén kiutasították. Buharin előtte érkezett meg oda Ausztriából.

3. „Anglia szolgálatában” című emlékiratában Bruce Lockhart annak a nézetének ad kifejezést, hogy az angol kormány először súlyos hibát követett el Trockijjal szemben követett magatartásában. Lockhart így ír erről: „Nem kezeltük Trockijt bölcsen. Az első forradalom idején, mint száműzött élt Amerikában. Ekkoriban sem mensevik, sem bolsevik nem volt. Az volt, amit Lenin trockistának nevezett … azaz individualista és opportunista. Az első forradalom előtt tanúsított magatartását Lenin a legszigorúbban elítélte … 1917 tavaszán Kerenszkij kérést intézett az angol kormányhoz, hogy könnyítse meg Trockij hazatérését … Mint általában az Oroszországgal szemben tanúsított magatartásunkban, ezúttal is, szerencsétlen félintézkedéseket foganatosítottunk. Trockijt, mint bűnözőt kezelték, Halifaxban … fogolytáborba internálták … azután pedig, miután keserű gyűlöletet ébresztettünk benne, megengedtük neki, hogy visszatérjen Oroszországba.”

4 Trockijnak külügyi népbiztosi minőségében, a bresztlitovszki béke válság alatt folytatott ellenzéki tevékenységéről lásd a 26 oldalt.

A külügyi népbiztosi helyéről való elmozdítása után Trockij beismerte tévedését Leninnel szemben és ismét fölajánlotta feltételnélküli együttműködését. Trockij új megbízatást kapott, amely megfelelt szervezői és szónoki tehetségének. Hadügyi népbiztos lett. A katonai stratégia és a Vörös Hadsereg gyakorlati vezetése főképpen olyan emberek kezében volt, mint Sztálin, Frunze, Vorosilov, Kirov, Scsorsz és Bugyonij. Számos a környezetéhez tartozó volt cárista (specialista) tanácsára támaszkodva, Trockij, mint hadügyi népbiztos ismételten ellenezte a bolsevik Központi Bizottság katonai határozatait és jogkörét hevesen túllépte. Több esetben csak a központi bizottság közvetlen beavatkozása akadályozta meg Trockijt abban, hogy vezető bolsevik katonai megbízottakat, akik kifogást emeltek autokratikus magatartása ellen, a fronton kivégeztessen.

1919 nyarán Trockij, miután kijelentette, hogy Kolcsak a keleten nem jelent többé veszedelmet, azt javasolta, hogy a Vörös Hadsereg erejét a déli, Djenyikin elleni hadjáratba vessék bele. Ez — mutatott rá Sztálin — lélekzethez juttatta volna Kolcsakot és lehetőséget adott volna neki arra, hogy hadseregét újjászervezze és újra fölszerelve, friss offenzívát indítson. „Az Ural a maga iparával — jegyezte meg Sztálin, mint a Központi Bizottság katonai megbízottja — vasúthálózatával, semmiképpen se kerüljön Kolcsak kezébe, mert ott ő könnyen maga köré csoportosíthatja a kulákokat és előrenyomulhat a Volgához.” Trockij tervét a Központi Bizottság elvetette és többé nem vett részt e keleti hadjáratban, amely Kolcsak haderejének végső leveretésével végződött.

1919 végén Trockij tervet készített a Djenyikin elleni hadjárathoz. Terve szerint keresztül kellett volna vonulnia a doni sztyeppék jóformán teljesen úttalan vidékén, amely tele volt ellenforradalmi kozák bandákkal. Sztálin, akit a Központi Bizottság a déli frontra küldött, elvetette Trockij tervét és ehelyett azt javasolta, hogy a Vörös Hadsereg a sűrű vasúthálózattal, szénutánpótlással rendelkező Donyec-medencében vonuljon előre, amelynek az az előnye is meg volt, hogy az ottani lakosság rokonszenvező munkásokból állt. A Központi Bizottság elfogadta Sztálin tervét. Trockijt elmozdították a déli frontról, utasították, hogy ne avatkozzék be a déli hadműveletekbe és egyúttal azt a „tanácsot” adták neki, hogy ne lépje át a déli arcvonal demarkációs vonalát. Djenyikint Sztálin tervei alapján győzték le.

Trockij hadügyi népbiztos legközelebbi munkatársai között szerepelt Vacetyisz ezredes, volt cári tiszt, aki, mint Trockij hadparancsnoka szolgált a keleti arcvonalon a Kolcsak elleni harcban. A szovjet hatóságok felfedték, hogy Vacetyisz a Vörös Hadsereg hadvezetősége elleni cselszövésekbe bonyolódott bele. Vacetyiszt elmozdították helyéről. Trockij önéletrajzában ezt a furcsa védőbeszédet mondotta el volt munkatársa mellett: „Vacetyisz ihletett pillanataiban olyan parancsokat volt képes kiadni, mintha a Népbiztosok Tanácsa és a Központi Végrehajtó Bizottság nem is létezne. Gyanús elgondolásokkal és kapcsolatokkal vádolták és így el kellett távolítani, de valójában semmi komoly alapja nem volt a vádaknak. Talán a fickó elalvás előtt Napóleon életrajzát olvasta és becsvágyó álmait bizalmasan közölte két vagy három fiatal tiszttel.”

5. 1937 áprilisában Trockij a következőket kényszerült elmondani a gyilkos Blumkinnal való kapcsolatáról: „A háború alatt katonai titkárságom tagja volt és személyes kapcsolatban állt velem … Ami a múltját illeti, hát bizony nagyon különös múltja volt. A baloldali szociálforradalmár ellenzékhez tartozott és résztvett a bolsevikok elleni felkelésben. Ő volt az az ember, aki Mirbach német követet meggyilkolta … Katonai titkárságomban alkalmaztam őt és ha egy bátor emberre volt szükségem, Blumkin mindig rendelkezésemre állt.”

6. A III. könyvben előforduló, a trockisták oroszországi titkos tevékenységére vonatkozó párbeszédeket és idézeteket — hacsak a szöveg más forrást nem jelöl meg — a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának Katonai Törvényszéke előtt 1936 augusztusában, 1937 januárjában és 1938 márciusában Moszkvában lefolytatott perek során elhangzott vallomásokból vettük. A Trockijt és fiát Szedovot közvetlenül érintő párbeszédek és események, hacsak a szövegben más utalás nem történik, ugyancsak e perek vádlottjainak vallomásai alapján íródtak.

7. Lásd 122—128. oldalt.

8. Ezt Rakovszkij mondotta a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának Katonai Törvényszéke előtt 1938 márciusában tett vallomásában. A Rakovszkij említette időszakban — a húszas évek során — Max Eastman amerikai író és újságíró volt Trockij írásainak hivatalos fordítója és egyben a trockista propaganda főterjesztője az Egyesült Államokban. (Eastman ma a nagykapitalista sajtóban folytatja szovjetellenes tevékenységét. — Ford.)

9. 1926-ban Rakovszkijt Londonból Párizsba helyezték át. Mielőtt Franciaországba ment volna, Moszkvában beszélt Trockijjal. Trockij közölte vele, hogy az oroszországi helyzet a válság felé közeledik és szükségesnek mutatkozik, hogy minden lehető külföldi segítséget igénybe vegyenek. „Arra a végkövetkeztetésre jutottam — mondotta Rakovszkijnak — hogy külföldi társainkat — a követeket és kereskedelmi képviselőket — utasítanunk kell: tapogatózzanak a kapitalista országok konzervatív köreinél, milyen mértékben számíthatnak a trockisták támogatásukra.”

Franciaországba érve Rakovszkij, a trockista ellenzék megbízásából puhatolódzni kezdett a francia reakciós köröknél. Franciaország ekkortájt a Torgprom-összeesküvés központja volt s a francia vezérkar, Foch és Pétain vezetésével komolyan tanulmányozta a Szovjetunió elleni katonai támadás terveit. Rakovszkij később a következőket mondotta a „Trockij utasításai alapján vezetett tárgyalásairól”:

„Roye-ban találkoztam Nicole képviselővel. Nicole egy nagy észak-franciaországi kenderfonógyár tulajdonosa és jobboldali köztársasági körökhöz tartozik. Megkérdeztem tőle, hogy milyen lehetőségei és kilátásai vannak az ellenzéknek, vajon számíthatunk-e a Szovjetunióval szemben ellenséges beállítottságú francia kapitalista körök támogatására? «Természetesen és talán nagyobb mértékben, mintsem gondolják» — felelte. — De ez, mondotta, főképpen két körülménytől függ. Elsősorban az ellenzéknek valóban hathatós erővé kell válnia és másodsorban tudni kellene, hogy milyen mértékben hajlandó koncessziókat juttatni a francia tőkének. A második párizsi megbeszélésem 1927 szeptemberében zajlott le. Ezúttal Louis Dreyfus képviselővel és nagykereskedővel folytattam tárgyalásokat. Be kell vallanom, hogy mind a beszélgetés, mind a beszélgetés konklúziója ugyanaz volt, mint Nicole esetében.”

10. Sir Austen Chamberlain, az akkori hevesen szovjetellenes angol külügyminiszter.

11. Négyezer szavazat volt a legtöbb, amit az ellenzék valaha is össze tudott hozni agitációja során. Annak ellenére, hogy párthatározat tiltotta a „frakció”-szervezkedést és hivatalosan nem győzték hangsúlyozni, hogy a „forradalmi egység” a szovjet belpolitika alapköve, a szovjet kormány megdöbbentően nagy vitatkozási, kritikai és gyülekezési szabadságot engedélyezett a trockista ellenzéknek. Különösen Lenin halála után, amikor az ország bel- és külpolitikai válságon esett át, Trockij ki tudta használni a helyzetet arra, hogy frakciója támogatására tömegmozgalom megszervezésével próbálkozzék. Az ellenzék nyilvános propagandája minden lehetséges „politikai” érvet felhasznált a rendszer ellen. A kormányzat szociális és gazdasági politikáját állandóan támadták. A támadásokat a következő jelszavak kísérték: „a kormányzat tehetetlen”, „a bürokrácia ellenőrzés nélkül dolgozik”, „egy ember és egy párt diktatúrája uralkodik”, „a régi vezetés elsorvad” és így tovább. 1924—27-ig Sidney és Beatrice Webb: „Szovjet-kommunizmus — egy új civilizáció?” című könyvéből vett idézet szerint: „Olyan három évig tartó szakadatlan nyilvános harc dúlt, amely nyilván meglepőnek tűnhetett azok szemében, akik azt hitték, hogy a Szovjetunió egy önkényes diktatúra uralma alatt nyög. Ez a harc különböző formákat öltött. A főbb törvényhozó testületekben ismételt viták zajlottak le. Heves összecsapások történtek a helyi szovjetekben és a helyi pártszervezetekben. Az ellenzéki könyvek és pamfletek egész tömege jelent meg és cenzúra nem akadályozta meg a megjelenésüket, hanem maguk az állami kiadók adták ki azokat. Ezek az államilag védjegyzett kiadások — mint ezt valaki, aki keresztülrágta magát rajtuk, elmondotta — többezer nyomtatott oldalra rúgtak.” A Webb-házaspár hozzáfűzte még: „a kérdést véglegesen az 1925 decemberi XIV. és 1927 decemberi XV. pártkongresszus rendezte. E határozatok után Trockij továbbra is állhatatosan folytatta agitációját és megkísérelt ellenállást szítani, úgyhogy magatartása nyilvánvalóan pártütő lett.”

12. Trockij távolléteben az ellenzék megmaradt erőinek felelős irányítása átmenetileg Nyikoláj Buharin kezébe került, aki — nem helyeselvén Trockij vezérségét — ravasz módon tartózkodott attól, hogy nyílt szerepet vállaljon a kétségbeesett puccskísérletben. Buharin nem Trockijt, hanem önmagát tartotta az ellenzék igazi vezérének és teoretikusának. A vezetése alatt álló moszkvai „marxista iskola” falai között Buharin külön, a fiatal hallgatókból toborzott úgynevezett „kádercsoporttal” vette magát körül. Buharin e diákok közül számosat rendszeresen oktatott az összeesküvés technikájára. A műszaki értelmiségnek az Iparpárthoz csatlakozott tagjaival is szoros kapcsolatot tartott fenn. Azelőtt Buharin „baloldali kommunistának” nevezte magát, most, Trockij bukása után, hozzákezdett a rövid idő múlva nyíltan „jobboldali ellenzék”-nek ismert mozgalom elvi megalapozásához.

Buharin szerint Trockij elsiette a dolgot és sikertelensége nagyrészt annak tudható be, hogy nem működött együtt az országon belül dolgozó összes szovjetellenes erőkkel. Buharin most hozzálátott, hogy ezt a mulasztást az ő jobboldali ellenzékével tegye jóvá. A trockisták leleplezésével az első ötéves terv teljes gőzzel megindult a megvalósítás útján. Az ország új megpróbáltatások, nehézségek és rendkívüli erőfeszítés elé nézett. Buharin a kormánymegbízott Alexej Rukovval és a szakszervezeti megbízott M. Tomszkijjal együtt s a Torgprom-ügynökökkel, valamint a mensevikekkel titkos együttműködésben megszervezte a bolsevik partban a jobboldali ellenzéket. A jobboldali ellenzék az ötéves terv nyílt ellenzékére épült. Buharin a színfalak mögött a Trockij képviselőivel és a többi földalatti szervezet megbízottaival tartott titkos összejöveteleken dolgozta ki a jobboldali ellenzek programját.

„Ha programom gyakorlati megvalósítására sor került volna — állapította meg később Buharin — ez közgazdasági téren államkapitalizmust, az egyéni muzsik-gazdálkodás felvirágzását, a kollektív gazdálkodás megnyirbálását, külföldi koncessziókat, a külkereskedelmi monopólium feladását és végeredményként a kapitalizmus visszaállítását jelentette volna ebben az országban … A határokon belül azonnali programunk a mensevikekkel, szociálforradalmárokkal és hasonlókkal való szövetség volt … Politikai értelemben véve félresiklás olyan módszerek felé, amelyekben kétségkívül megvannak a caesarizmus … a fasizmus elemei.”

Buharinnak az ellenzék részére megállapított új politikai vonala sok követőre talált a Szovjetunió olyan magasrangú, törtető hivatalnokai körében, akik nem bíztak az ötéves terv sikereben. A kollektivizálásnak hevesen ellenálló kulák szervezetek vezetői pedig a vidékén olyan elemeket szállítottak Buharin jobboldali ellenzőkének, hogy kezdett kiformálódni az a tömegbázis amelyet Trockij annakelőtte hiába próbált megteremteni. Trockij először rossznéven vette, hogy Buharin kisajátítja annak a mozgalomnak vezetőszerepét, amelyet ő kezdeményezett, de egy rövid versengési, sőt ellenségeskedési időszak után a különbségeket elsimították. A jobboldali ellenzők nyilvános és „torvényes” időszaka 1929 novemberéig tartott, amikor is a Bolsevik Párt Központi Bizottságának plénuma kijelentette, hogy a jobboldaliak propagandája és nézetei összeegyeztethetetlenek a párttagsággal. Buharint, Rukovot és Tomszkijt elmozdítottak magas hivatali állasaikból.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!