2

XVI. RÉSZ

HARMADIK KÖNYV

AZ OROSZORSZÁGI „ÖTÖDIK HADOSZLOP”

(idézet: A Nagy Összeesküvés – Szikra)

2. A berlini találkozó

Attól a pillanattól kezdve, hogy Trockij elhagyta a Szovjetuniót, a külföldi titkosszolgálatok ügynökei mohón várták, hogy érintkezésbe lépjenek vele és hasznosíthassák nemzetközi szovjetellenes szervezetét. A lengyel Defenzíva, a olasz fasiszta Ovra, a finn katonai titkosszolgálat, a fehér orosz emigránsok, akik Románia, Jugoszlávia és Magyarország szovjetellenes titkosszolgálatait irányították és az angol Intelligence Service, valamint a francia Második Iroda, mind készen álltak arra, hogy saját céljaik érdekében tárgyalásokat folytassanak „Oroszország elsőszámú közellenségével”. Pénz, személyzet, kém- és futárszolgálat-hálózat állott Trockij rendelkezésére, hogy fenntartsa és kiterjessze nemzetközi szovjetellenes propagandatevékenységét.

Ugyanígy támogatták azt is, hogy Oroszországon belül újjászervezze összeesküvő szervezetét.

Valamennyi között a legfontosabb — és egyre bensőbbé váló kapcsolat — fűzte Trockijt a német katonai titkosszolgálathoz (a 111/B szekcióhoz), amely Walther Nicolai ezredes vezetésével ekkor már együttműködött Heinrich Himmler terebélyesedő Gestapójával.

Trockij ügynöke, Kresztyinszkij — tudjuk — 1930-ig hozzávetőlegesen kétmillió aranymárkát kapott a német hadseregtől a szovjetuniói trockista tevékenység támogatására, amelyért viszonzásul a trockisták kémszolgálati adatokat szállítottak a német titkosszolgálatnak. Kresztyinszkij később felfedte:

„1923-tól 1927 végéig évenkint 250 000 aranymárkát kaptunk. Ezután 1927 végétől majdnem 1928 végéig, kb. 10 hónapon keresztül a pénz folyósítása megszakadt, mert a trockizmus veresége után elszigetelten álltam, nem ismertem Trockij terveit, nem kaptam értesítéseket vagy utasításokat tőle … ez így ment egészen 1928 októberéig, amikor végre levelet kaptam Trockijtól, aki ebben az időben Alma-Atában élt száműzetésben. Levelében utasítást adott, hogy vegyek fel pénzt a németektől és javasolta, hogy adjam át azt Maslovnak vagy Trockij francia barátainak, azaz Roemernek, Madeline Paznak és másoknak. Érintkezésbe léptem Seeckt tábornokkal. A tábornok már előzőleg lemondott és ebben az időben semmiféle állást nem viselt. Vállalkozott arra, hogy átbeszéli az ügyet Hammersteinnel és megszerzi a pénzt. Meg is szerezte. Hammerstein ekkoriban a német hadsereg vezérkari főnöke volt és 1930-ban hadseregfőparancsnokká nevezték ki.”

1930-ban Kresztyinszkijt helyettes külügyi népbiztosnak nevezték ki és így Berlinből Moszkvába helyezték át. Azáltal, hogy őt áthelyezték Németországból és mert ugyanakkor a német hadseregen belül a nácizmus hatalmának növekedése folytán belső válság volt, Trockij német pénzforrása időlegesen ismét bedugult. Azonban ekkor már Trockij új, kibővített megállapodásról tárgyalt a német katonai titkosszolgálattal.

1931 februárjában Trockij fia, Leon Szedov lakást bérelt Berlinben. Útlevele szerint Szedov Németországban mint „diák” tartózkodott és látszatra azért jött Berlinbe, hogy ott egy „német tudományos intézetet” látogasson. Azonban sokkal sürgősebb okok játszottak közre abban, hogy Szedov ebben az évben a német fővárosban tartózkodott …

Néhány hónappal előbb írta meg Trockij „Németország a nemzetközi helyzet kulcsa” című pamfletjét. Százhét náci képviselőt választottak be a német parlamentbe. A nácipárt 6 400 000 szavazatot kapott. Amikor Szedov Berlinbe érkezett, a német főváros lázas várakozásban és feszültségben élt. „Horst Wessel”-dalt éneklő barnainges rohamcsapatok parádéztak végig Berlin utcáin, zsidó üzleteket romboltak széjjel és támadásokat intéztek a liberálisok és a munkások egyesületei és lakásai ellen. A nácik bizakodó hangulatban voltak. „Soha életemben nem voltam olyan jó hangulatban és soha nem voltam olyan mélyen elégedett, mint ezekben a napokban” — írta Hitler a Völkischer Beobachter hasábjain.

Hivatalosan Németországban még mindig demokrácia volt. A kereskedelmi forgalom Németország és a Szovjetunió között a tetőpontján volt. A szovjet kormány gépeket vásárolt német cégektől. Német technikusok nagy feladatokat kaptak szovjet bányászati és villamosítási tervek keresztülvitelénél. Szovjet mérnökök látogatásokat tettek Németországban. A szovjet kereskedelem képviselői, beszerzők és kereskedelmi ügynökök, állandóan oda-vissza utaztak Moszkva és Berlin között, hogy az ötéves tervvel kapcsolatos megbízásoknak eleget tegyenek. E szovjet polgárok közül sokan Trockij követői és volt hívei voltak.

Szedov, mint apja képviselője, összeesküvői megbízatásban Berlinben tartózkodott.

„Leon mindig résen volt” — írta később Trockij „Fiam, barátom, harcostársam: Leon Szedov” című pamfletjében — „és mohón kutatott Oroszországba vezető szálak után. Visszatérő turistákat, külföldre küldött orosz diákokat vagy a külföldi képviseletekben dolgozó, rokonszenvező hivatalnokokat hajtott fel.” Szedov főfeladata Berlinben az volt, hogy érintkezésbe lépjen az ellenzék régi tagjaival, közvetítse hozzájuk Trockij utasításait, vagy fontos üzeneteket vegyen át tőlük apja számára.

Számos fontos trockistának sikerült állást szereznie a Szovjet Külkereskedelmi Bizottságnál. Köztük volt Iván N. Szmirnov, a Vörös Hadsereg egykori tisztje és Trockij gárdájának volt vezetőtagja. Miután rövid ideig száműzetésben élt, Szmirnov is követte a többi trockista stratégiáját, megtagadta Trockijt és a bolsevik pártba való újrafelvételét kérte. Szmirnov foglalkozására nézve mérnök volt és csakhamar kisebb állást is kapott a közlekedési iparban. 1931 elején, mint tanácsadó mérnököt egy Berlinbe induló kereskedelmi küldöttséghez osztották be.

Alighogy megérkezett Berlinbe, Leon Szedov máris érintkezésbe lépett vele. A Szedov lakásán tartott titkos találkozókon a kültelki sörözőkben és kávéházakban Szmirnov tudomást szerzett Trockij terveiről és így megtudta, hogy a német katonai titkosszolgálat ügynökeivel való együttműködésben újjá akarják szervezni a földalatti ellenzéket.

Mostantól kezdve, mondotta Szedov Szmirnovnak, a szovjet rendszer elleni küzdelem egy mindent elsöprő offenzíva jellegét veszi fel. A trockisták, buharinisták, zinovjevisták, mensevikek, szociálforradalmárok és minden más szovjetellenes csoport és frakció közötti régi ellentéteket és politikai különbségeket el kell felejteni. Meg kell teremteni az egyesült ellenzéket. Ezenkívül ezentúl a harc katonai jellegűvé is válik. Az egész nemzetre kiterjedő terrorista és szabotázs-hadjáratot kell indítani a szovjet rendszer ellen. Ezt minden részletében ki kell majd dolgozni. Széleskörű és gondosan szinkronizált csapások által az ellenzék képes lesz a szovjet kormányt reménytelen káoszba és demoralizációba taszítani. Azután az ellenzék átveszi majd a hatalmat.

Szmirnov közvetlen feladata abban állt, hogy a Moszkvában lévő ellenzék legmegbízhatóbb tagjainak továbbítsa Trockij a földalatti munka újjászervezésére és a terrorizmus és a szabotázstevékenység előkészítésére vonatkozó utasításait. Továbbá azt is el kellett intéznie, hogy rendszeresen „információs anyagot” küldjenek Berlinbe, amelyet trockista futároknak kell majd átadniok Szedovnak, hogy ő azután apjának továbbíthassa. Megállapodtak abban is, hogy a futárok az „Üzenetet hoztam Gályából” jelszóval fogják igazolni magukat. Szedov megkérte Szmirnovot, hogy berlini tartózkodása alatt még egy dolgot intézzen el számára. Érintkezésbe kellett lépnie a nemrég Berlinbe érkezett szovjet kereskedelmi küldöttség vezetőjével. Közölnie kellett ezzel a személlyel, hogy Szedov a városban tartózkodik és egy rendkívüli fontosságú ügyben beszélni kíván vele. Az akkor Berlinbe érkezett szovjet kereskedelmi küldöttség feje Trockij régi híve és legodaadóbb csodálója, Jurij Leonodovics Pjatakov volt.

Az ösztövér és magas, jólöltözött, magashomlokú, sápadtarcú, finom megjelenésű, vörös kecskeszakállú Pjatakov sokkal inkább hasonlított egy művelt professzorhoz, mint ahhoz a veterán összeesküvőhöz, aki valójában volt. 1927-ben a puccskísérlet után Pjatakov az első volt azok között a vezető trockisták között, akik szakítottak Trockijjal és újrafelvételüket kérték a bolsevik pártba. Az üzleti adminisztrációban és szervezésben kiváló képességekkel rendelkező Pjatakov, a gyorsan terjeszkedő szovjet iparban jó állást biztosított magának már akkor is, amikor még száműzetésben volt Szibériában. 1929 végén próbaidőre visszavették a bolsevik pártba. Egymásután több vezető állást töltött be a közlekedési és vegyi ipar tervbizottságaiban. 1931-ben a Szovjet legfőbb tervező intézményében, a Legfelsőbb Gazdasági Tanácsban kapott helyet. És ugyanebben az évben egy különleges kereskedelmi bizottság élén Berlinbe küldték, hogy német ipari felszerelést vásároljon a szovjet kormánynak.

Szedov utasításának megfelelően Iván Szmirnov felkereste Pjatakovot berlini hivatalában. Szmirnov elmondotta Pjatakovnak, hogy Leon Szedov Berlinben van és különleges üzenete van számára Trockijtól. Néhány nappal később Pjatakov találkozott Szedovval. Pjatakov saját maga így számolt be erről a találkozásról:

„Nem messze az állatkerttől, a téren, van egy „Am Zoo” nevű kávéház. Odamentem és láttam, hogy Leon Szedov egy kis asztalnál ül. A múltban jól ismertük egymást. Közölte velem, hogy nem a saját, hanem apja nevében beszél hozzám. Mikor Trockij megtudta, hogy Berlinben vagyok, kategorikusan parancsot adott neki, hogy keressen meg engem és személyesen beszéljen velem. Szedov elmondta, hogy Trockij egy pillanatra sem hagyott fel a Sztálin vezetése ellen folytatott küzdelem újrakezdésének gondolatával és bár részben Trockij egyik országból a másikba való ismételt költözködése folytán időleges szélcsend állt be, a küzdelmet most újra felveszi, amiről Trockij ezúton informálja őt … Ezután Szedov félreérthetetlenül föltette a kérdést: «Trockij azt kérdezi magától, Pjatakov, hogy részt akar-e venni ebben a küzdelemben?» Igenlő választ adtam.”

Szedov azután azt kezdte magyarázni Pjatakovnak, hogy milyen alapon kívánja Trockij újjászervezni az ellenzéket:

„Szedov folytatta a küzdelem új módszereinek jellegéről szóló magyarázatát: szó sem lehet a tömegharc bármely formájának kifejlesztéséről; ha a tömegmunka bármely fajtáját alkalmaznánk, azonnal bajba keverednénk; Trockij határozottan amellett van, hogy a terrorizmus és a rombolás módszereivel kell Sztálin vezetésének erőszakos megdöntését előidézni. Szedov a továbbiakban kifejtette, hogy Trockij szerint képtelenség a harcot egy országra korlátozni, és felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a nemzetközi kérdést semmiképpen sem lehet megkerülni. Ebben a küzdelemben a nemzetközi, azaz helyesebben az államközi problémák megoldását is meg kell találnunk. Aki ezeket a kérdéseket mellőzni kívánja, mondotta Szedov Trockij szavaira hivatkozva, az sajátmagáról állít ki szegénységi bizonyítványt.”

Szedov és Pjatakov hamarosan másodszor is találkoztak. Ezúttal Szedov a következőket mondta neki: „Ön, Jurij Leonyidovics, bizonyára számot ad magának arról, hogy amilyen mértékben újrakezdjük a küzdelmet, olyan mértékben van szükség pénzre. Ön előteremtheti a harchoz szükséges pénzalapot.” Szedov közölte Pjatakovval, hogy ezt miképpen valósíthatja meg. A szovjet kormány kereskedelmi képviselőjének hivatalos minőségében annyi rendelést kell adnia a Borsig és Demag cégeknek, amennyit csak tud. Pjatakovnak, ha ezzel a két konszernnel tárgyal, nem kell „különlegesen pontosnak” lennie „az árak tekintetében”. Trockijnak megállapodása van a Borsig és Demag cégekkel. — Magasabb árakat kell majd fizetnie — mondotta Szedov — de ezt a pénzt a mi munkánkra fogjuk fordítani.²

Még két olyan titkos ellenzéki volt 1931-ben Berlinben, akit Szedov az új trockista szervezet munkájába belevont. Az egyik Alexej Sesztov, a Pjatakov-féle kereskedelmi küldöttség mellé beosztott mérnök, a másik Szergej Besszonov, a Szovjetunió berlini kereskedelmi képviseletének tagja volt.

Besszonov, a volt szociálforradalmár, egy kövérkés, szelíd megjelenésű, sötétbőrű, 45 év körüli férfi volt. A berlini kereskedelmi képviselet, melyhez tartozott, központi helyet foglalt el a Szovjetunió európai kereskedelmi ügynökségei között és tíz különböző európai országgal folytatott kereskedelmi tárgyalásokat. Maga Besszonov állandóan Berlinben állomásozott, így hát ideális személy volt arra, hogy mint összekötő szolgáljon az orosz trockisták és száműzött vezérük között. Megállapodtak abban, hogy a Szovjetunióból küldött titkos trockista üzenetek Besszonovhoz érkeznek majd, aki azután továbbítani fogja azokat Szedovnak vagy Trockijnak.

Alexej Sesztov egészen más személyiség volt és a neki szánt munka megfelelt temperamentumának, őt jelölték ki arra, hogy a szibériai német-trockista kém- és szabotázsszervek főszervezője legyen. Sesztov tagja volt a Keleti és Szibériai Széntröszt Tanácsának. Alig múlt harminc éves. 1923-ban, amikor még a moszkvai bányászati főiskola diákja volt, csatlakozott a trockista ellenzékhez és 1927-ben az egyik titkos moszkvai nyomdának volt a vezetője. Sesztov, ez a sudár, színtelenszemű, forrófejű és erőszakos hajlamú fiatalember fanatikus odaadással követte Trockijt. — Többször személyesen is találkoztam Trockijjal — szeretett kérkedni. Sesztov számára Trockij volt„a vezér”. És csaknern, mindig így is beszélt róla.

— Semmi értelme annak, hogy az ember csak üldögéljen és várjon a jobb időkre — mondta Szedov Sesztovnak, mikor Berlinben találkoztak. — Minden erővel és rendelkezésre álló eszközzel hozzá kell látnunk egy olyan tevékeny politika folytatásához, amely Sztálin vezetését és Sztálin politikáját lehetetlenné teszi. Trockijnak az a véleménye, hogy az egyetlen igazi, nehéz, de biztos mód, ha Sztálint és a kormány vezetőit a terrorizmus eszközével, erőszakkal távolítjuk el az útból.

— Valóban, zsákutcába jutottunk — helyeselt készséggel Sesztov. — Vagy le kell tennünk a fegyvert, vagy ki kell térképeznünk a küzdelem új ösvényeit! — Szedov megkérdezte Sesztovot, hogy ismer-e egy Herr Dehlmann nevezetű német iparmágnást. Szedov azt felelte, hogy hírből ismeri. Dehlmann a Fröhlich-Klüpfel-Dehlmann cég igazgatója volt. A cég több mérnöke ugyanazokban a nyugatszibériai bányákban dolgozott, mint maga Sesztov.

Szedov ezután közölte Sesztovval, hogy mielőtt visszatér a Szovjetunióba, „érintkezésbe kell lépnie Dehlmannal”. A Dehlmann-cég, magyarázta Szedov, nagyban segítségére lehet a trockista szervezetnek abban, hogy Szibériában „aláássa a szovjet nemzetgazdaságot”. Herr Dehlmann máris segít abban, hogy trockista propagandát és ügynököket csempésszen be a Szovjetunióba. Viszonzásul Sesztov bizonyos információkat szolgáltathat Dehlmannak az új szibériai bányákról és iparvállalatokról, amelyek a német igazgatót különösen érdeklik …

— Azt tanácsolod nekem, hogy üzletet kössek a céggel? — kérdezte Sesztov.

— Mi van ebben olyan rémes? — válaszolta Trockij fia. — Ha ők szívességet tesznek nekünk, miért ne tennénk mi is szívességet nekik és miért ne szolgáltatnánk bizonyos információkat?

— Nem kevesebbet javasolsz, mint azt, hogy kém legyek! — kiáltott fel Sesztov.

Szedov a vállát vonta. — Képtelenség ilyen szavakat használni — mondotta. — Harc közben oktalan dolog ilyen finnyásnak lenni. Ha belemész a terrorizmusba, ha belemész abba, hogy romboló módon aláássák az ipart, teljesen képtelen vagyok megérteni, hogy mért nem tudsz belemenni ebbe.

Néhány nappal később Sesztov találkozott Szmirnovval és közölte vele, hogy Trockij fia mit mondott neki.

— Szedov megparancsolta, hogy létesítsek kapcsolatot a Fröhlich-Klüpfel-Dehlmann céggel — mondotta Sesztov. — Kertelés nélkül közölte velem, hogy létesítsek kapcsolatot egy olyan céggel, amely a Kuzbasz-medencében kém- és szabotázstevékenységet folytat. Ebben az esetben belőlem kém és szabotőr lesz.

— Hagyd abba az olyan nagy szavakkal való dobálódzást, mint „kém” és „szabotőr”! — kiáltott fel Szmirnov. — Az idő múlik és cselekedni kell. Mi az, ami meglep téged abban, hogy lehetségesnek tartjuk az összes kuzbaszi ellenforradalmi, erők mozgósítását Sztálin vezetésének megdöntésére? Mi van olyan borzalmas abban, hogy német ügynököket is belevonunk ebbe a munkába? Nincs más út. Bele kell mennünk ebbe.

Sesztov hallgatott. Szmirnov megkérdezte tőle: — Nos, milyen hangulatban vagy?

— Nincs személyes hangulatom — felelte Sesztov — azt teszem, amire vezérünk, Trockij tanított bennünket — készenlétben állok és várom a parancsot!

Berlinből való elutazása előtt Sesztov találkozott Dehlmann úrral, a Trockijt pénzelő német cég igazgatójával. „Aljosa” titkos név alatt besorozták a német katonai titkosszolgálatba. Sesztov később a következőket mondta erről:

— Találkoztam ennek a cégnek az igazgatójával, Dehlmannal és Koch nevű munkatársával. A Fröhlich-Klüpfel-Dehlmann cég vezetőjével folytatott beszélgetés lényege a következő volt: mindenekelőtt arról volt szó, hogy a cég Kuznyeck-medencében dolgozó képviselőin keresztül titkos információkat kell szállítani, majd arról, hogy a trockistákkal együtt meg kell szervezni a romboló és szabotázstevékenységet. Arról is beszéltünk, hogy a cég viszonzásul segíteni fog bennünket és szervezetünk kérésére több személyt tudna küldeni nekünk … Minden tekintetben segíteni fogják a trockisták hatalomrajutását.³

A Szovjetunióba visszatérve Sesztov Szedov Pjatakovnak küldött levelét vitte magával. Az utóbbi már előzőleg visszatért Moszkvába. Sesztov a levelet a cipőtalpába rejtette és a nehézipari népbiztosságon adta át Pjatakovnak. A levelet maga Trockij írta Prinkipóból. A szovjetuniói ellenzék közvetlen feladatait körvonalazta.

Az első feladat az volt, hogy „minden lehető eszközt használjanak fel Sztálin és társai megbuktatására”. Ez a terrorizmust jelentette.

A második feladat „az összes Sztálin-ellenes erők egységesítése” volt. Ez annyit jelentett, hogy együtt kell működni a német katonai titkosszolgálattal és minden más olyan szovjetellenes erővel, amely hajlandó az ellenzékkel együttdolgozni.

A harmadik feladat abban állt, hogy „a szovjet kormány és a párt minden intézkedését, különösen gazdasági téren, ellensúlyozni kell”. Ez egyenlő volt a szabotázzsal.

A Szovjetunión belül működő összeesküvő szervezetért, mint Trockij főhadsegéde, Pjatakov lett felelős.

3. A három összeesküvő réteg

Az 1932-es év folyamán a Szovjetunió eljövendő ötödik hadoszlopa konkrét formát kezdett ölteni az ellenzék alvilágában. Kis titkos üléseken és konferenciákon ismertették az összeesküvés résztvevőivel az új vonalat és tanították ki őket az új feladatokra. Terrorista és szabotázssejtet, valamint futárszolgálat-hálózatot építettek ki a Szovjetunióban. A trockista szervezők Moszkvában és Leningrádban, a Kaukázusban és Szibériában, a Don-medencében és az Uralban a szovjet rendszer halálos ellenségeinek — szociálforradalmároknak, mensevikeknek, ultrabaloldaliaknak, jobboldali kommunistáknak, nacionalistáknak, anarchistáknak, fehér orosz fasisztáknak és monarchistáknak — zagyva, titkos gyülekezeteihez beszéltek. Trockij üzenetét az ellenzékiek, kémek és titkos ügynökök egész forrongó alvilágának hírüladták. Új offenzíva volt megindulóban a szovjet rendszer ellen.

Trockijnak terrorcselekedetek előkészítésére vonatkozó nyomatékos követelése először megrémítette a régi trockista értelmiségiek egynémelyikét. Amikor Pjatakov először ismertette Radekkel az új vonalat, a publicista a pánik jeleit mutatta. 1932 februárjában Radek személyes levelet kapott Trockijtól, amelyet, mint minden bizalmasjellegű trockista üzenetet, titkos futár közvetített.

„Emlékezetedbe kell vésnem — írta Trockij ingadozó hívének, Radeknak — az előző időszak tapasztalatát és számot kell magadnak adnod arról, hogy számodra nincs visszatérés a múltba; a harc új szakaszába lépett és ennek a harci szakasznak a jellege az, hogy vagy elpusztítanak bennünket a Szovjetunióval együtt, vagy fel kell vetnünk a mai vezetés eltávolításának kérdését.”

Trockij levele és Pjatakov erősködése végülis meggyőzték Radekot. Belement az új vonal elfogadásába — a terrorizmusba, a szabotázsba és az „idegen hatalmakkal” való együttműködésbe.

Az ekkor országszerte kiépített terrorista sejtek legbuzgóbb szervezői között ott találjuk Iván Szmirnovot és két régi bajtársát a Trockij-gárdából: Szergej Mracskovszkijt és Efraim Dreicert.

Szmirnov irányítása mellett Mracskovszkij és Dreicer megkezdték a hivatásos terroristákból és az erőszakos módszerek alkalmazására kész trockista társaikból álló kis csoportok megalakítását.

— Azok a remények, amelyeket a párt politikájának összeomlásához fűztünk — mondotta Mracskovszkij az egyik ilyen terrorista csoportnak 1932-ben Moszkvában — befellegzetteknek tekinthetők. Azok a harci módszerek, amelyeket eddig használtunk, semmiféle pozitív eredménnyel nem jártak. Csak egy út maradt nyitva számunkra és ez a párt vezérkarának erőszakkal való eltávolítása. Sztálint és a többi vezetőt el kell távolítani. Ez a főfeladat!

Közben Pjatakov azon munkálkodott, hogy ipari kulcsállásokban lévő összeesküvők után kutasson, különösen a hadiiparban és a közlekedésben, hogy besorozza őket abba az általános szabotázshadjáratba, amelyet Trockij a szovjet nemzetgazdaság ellen indítani akart.

1932 nyarán Pjatakov, mint Trockij oroszországi helytartója, Buharinnal, a jobboldali ellenzék vezetőjével egy olyan megállapodás ügyében tárgyalt, amely a múlt vetélkedéseit és különbségeit felfüggesztve, Trockij legfelsőbb vezetése alatt valamennyiüket egyetlen munkaközösségbe volt hivatva összevonni. A veterán ellenzékiek — Zinovjev és Kamenyev — vezetése alatt álló kisebb csoport beleegyezett abba, hogy tevékenységét alárendeli Trockij irányításának. Az ebben az időben az összeesküvők között folytatott izgatott tárgyalásokat Buharin később így írta le:

„Beszélgetéseket folytattam Pjatakovval, Tomszkijjal és Rükovval. Rükov Kamenyevvel és Zinovjev Pjatakovval tárgyalt. 1932 nyarán a nehézipari népbiztosságon egy második megbeszélést folytattam Pjatakovval. Ez akkoriban nagyon egyszerű volt a számomra, mert Pjatakov alatt dolgoztam. Ő volt ekkor a főnököm. Hivatalos ügyekben a magánhivatalába mentem és ezt minden gyanú felébresztése nélkül megcselekedhettem …
E beszélgetés folyamán, amely 1932 nyarán zajlott le, Pjatakov közölte velem Szedovval való megbeszélését Trockij terrorista politikájára vonatkozóan … Megegyeztünk abban, hogy hamarosan meg fogjuk érteni egymást és hogy a szovjet hatalom elleni küzdelemben felmerülő ellentéteinket át fogjuk hidalni.”

A végső tárgyalásokat egy Moszkva külvárosában levő, elhagyott nyári lakban, az év végén fejezték be. Az összeesküvők őrszemeket állítottak a ház körül és a házhoz vezető út hosszában, hogy minden meglepetés ellen biztosítsák magukat és megőrizzék a teljes titkosságot. Ezen az ülésen az egyesült ellenzéki erők hadvezetőségéhez hasonló szervet alakítottak a szerte a Szovjetunióban indítandó terror- és szabotázshadjárat irányítására. Az ellenzéknek ezt a had vezetőségét a „jobboldaliak és trockisták blokkjának” nevezték el. A szervezetet három különböző szinten vagy rétegben építették fel. Ha az egyik réteg bajba kerül, a többiek folytatják a munkát.

Az első réteg, a Zinovjev által vezetett „trockista-zinovjevista terrorközpont” a terrorista cselekedetek szervezéséért és irányításáért volt felelős.

A második réteg, a Pjatakov által vezetett „trockista párhuzamos központ” a szabotázscselekedetek szervezéséért és irányításáért volt felelős.

A harmadik és legfontosabb réteg, a Buharin és Kresztyinszkij által vezetett „jobboldaliak és trockisták blokkja” magábafoglalta az egyesült ellenzéki erők vezetőinek és magasrangú tagjainak legtöbbjét.

Az egész szervezet mindössze néhányezer tagot számlált és mintegy húsz vagy harminc olyan vezetőt, akik tekintéllyel bíró posztot viseltek a hadseregben, a külügyi népbiztosságon, a titkosszolgálatban, az iparban, a szakszervezetekben és a párt-, valamint a kormányhivatalokban.

A jobboldaliak és trockisták blokkját kezdettől fogva külföldi titkosszolgálatok fizetett ügynökei árasztották el és vezették. Az új összeesküvő blokk vezető tagjai közül felsorolunk néhány olyant, akik egyben idegen ügynökök voltak:

Nyikoláj Kresztyinszkij trockista, helyettes külügyi népbiztos, 1923 óta a német katonai titkosszolgálat ügynöke volt, amikoris először vállalt kémmegbízást Hans Seeckt tábornoktól.
Arkagyij Rosenholz trockista, külkereskedelmi népbiztos, 1923 óta végzett kémszolgálatot a német hadvezetőség részére. „Kémtevékenységem 1923-ig nyúlik vissza — fedte fel később maga Rosenholz — amikor Trockij utasítására különböző titkos információkat adtam át a német hadsereg főparancsnokának, Seecktnek és a német hadsereg vezérkari főnökének, Haase-nak.” 1926 óta Rosenholz, németországi kapcsolatainak fenntartása mellett, az angol Intelligence Service-nek is dolgozott.
Krisztyián Rakovszkij trockista, volt angliai és franciaországi követ, 1924 óta az angol Intelligence Service szolgálatában állt. Rakovszkij maga mondta: „1924-ben bűnös kapcsolatokat létesítettem az angol Intelligence Service-szel”. 1934-ben Rakovszkij a japán titkosszolgálatnak is ügynöke lett.
Sztaniszláv Ratajcsak trockista, a vegyészeti ipar központi testületének vezetője, a német katonai titkosszolgálat ügynöke volt. A németek rögtön a forradalom után a Szovjetunióba küldték. Kém- és szabotázstevékenységet folytatott az Uralban kiépített szovjetiparban.
Iván Hrase trockista, a szovjet vegyészeti ipar végrehajtó bizottságának tagja, 1919-ben, mint a csehszlovák titkosszolgálat kéme jött Szovjetoroszországba. Érkezésekor orosz hadifogolynak álcázta magát. Hrase azután a német titkosszolgálat ügynöke lett.
Alexej Sesztov trockista, a Keleti és Szibériai Széntröszt Tanácsának tagja, 1931-ben lett a német titkosszolgálat ügynöke, amelynek a Fröhlich-Klüpfel-Dehlmann német cégen keresztül dolgozott és Szibériában kém- és szabotázsmegbízásokat hajtott végre.
Gavril Pusin trockista, a Gorlovka Vegyészeti Művek végrehajtó bizottságának a tagja, 1935-ben került a német katonai titkosszolgálat kötelékébe. A szovjet hatóságok előtt tett későbbi beismerő vallomása szerint a németeket „1. a szovjet ipar 1934. évi össztermelésének, 2. a szovjet vegyipar 1934. évi munkatervének, 3. a Nitrogén Művek konstrukciós tervének (amely egészen 1938-ig minden konstrukciós munkát magába foglalt)” adataival látta el.
Jakov Lifsic trockista, a Szovjet Távolkeleti Vasútvonal Bizottságának hivatalos alkalmazottja a japán katonai titkosszolgálat tagja volt és a szovjet vasútvonalakra vonatkozólag rendszeresen szállított titkos jelentéseket a japánoknak.
Iván Knyazev trockista, az Uráli Vasutak végrehajtó bizottságának tagja, a japán titkosszolgálat kötelékébe tartozott.
Ioszif Turok trockista, a Permi és az Uráli Vasutak forgalmi osztályának helyettes igazgatója, a japán titkosszolgálat ügynöke volt. 1935-ben Turok 35 000 rubelt kapott a japánoktól az Uralban végrehajtott kém- és szabotázsmegbízások végrehajtásáért.
Mihajl Csernov a jobboldali ellenzék tagja, a Szovjetunió földművelésügyi népbiztosa, 1928 óta tartozott a német katonai titkosszolgálat kötelékébe. A németek felügyelete mellett Csernov kiterjedt szabotázstevékenységet folytatott Ukrajnában és kémkedési megbízásokat teljesített.
Vaszilij Sarangovicsot, a jobboldali ellenzék tagját és a fehér orosz kommunista párt központi bizottságának titkárát 1921-ben mint lengyel kémet küldték a Szovjetunióba. A következő években a lengyel titkosszolgálat felügyelete mellett tovább folytatta munkáját és gazdáit kémkedési anyaggal látta el. Ugyanakkor szabotázstevékenységet folytatott Belorussziában.
Grigorij Grinko, a jobboldali ellenzék tagja, a pénzügyi népbiztosság alkalmazottja, 1932 óta a német és lengyel titkosszolgálat kötelékébe tartozott. Vezetője volt a fasiszta ukrán nemzeti mozgalomnak, segédkezett a Szovjetunióba irányuló fegyver- és lőszercsempészésben, valamint kém- és szabotázstevékenységet folytatott a németek és a lengyelek részére.

A trockisták, a jobboldaliak és a zinovjevisták összeesküvő szervezete ténylegesen a tengelyhatalmak szovjetuniói ötödik hadoszlopa volt.

JEGYZETEK

1. Nin-nek a spanyolországi ötödik hadoszloppal való későbbi kapcsolataira vonatkozóan lásd a 265. oldalt.

2. A Borsig és Demag cég „fedőszervül” szolgált a német katonai titkosszolgálat részére. Ezeken a cégeken keresztül Pjatakov tekintélyes összegeket tudott juttatni Trockijnak. Egy független tanú, John D. Littlepage, amerikai mérnök személyes megfigyeléseket tett Pjatakovnak ezekkel a német cégekkel folytatott tárgyalásairól. Littlepage-t a szovjet kormány, mint az arany- és rézbányászat szakértőjét alkalmazta. Littlepage szovjetuniói tapasztalatairól írott és a Saturday Evening Post-ban 1938 januárjában közzétett cikksorozatában ezeket írta: — „1931 tavaszán egy Pjatakov által vezetett nagy anyagbeszerző bizottsággal Berlinbe mentem; az én munkám abból állt, hogy technikai tanácsokat adtam a bányászati felszerelések bevásárlásánál.”

„A Berlinben levő bizottság többek között néhány tucat bányászati gépet vásárolt (100-tól 1000 lóerőig …) A bizottság kilogrammonként pfennigben számított árajánlatokat kért. Bizonyos alku után a német konszernek (Borsig és Demag) kilogrammonként 5—6 pfenniggel csökkentették áraikat. Amidőn tanulmányoztam ezeket a javaslatokat, felfedeztem, hogy a cégek több tonnát nyomó öntöttvassal helyettesítették a részletezésben feltüntetett könnyű acélt, ami a termelési költséget csökkentette, de a súlyt és ezzel a vevő költségét növelte. Természetesen örültem, hogy erre rájöttem és diadalittasan jelentettem a bizottság tagjainak … Az ügyet úgy rendezték, hogy Pjatakov azzal térhetett volna vissza Moszkvába, hogy milyen sikeres volt az árak lenyomásában, de ugyanakkor pénzt adott volna ki egy csomó értéktelen öntöttvasra, ami lehetővé tette volna a németek számára, hogy tekintélyes rabbatot juttassanak neki … Ugyanezzel a trükkel sikerült neki néhány más szakmában eredményt elérni, noha az én esetemben ezt megakadályoztam.”

Később Littlepage több ipari szabotázst figyelt meg az Uralban, ahol egy Kabakov nevezetű trockista mérnök tevékenysége folytán bizonyos bányákban a termelést szándékosan lenyomták. 1937-ben — írja Littlepage — Kabakovot „ipari szabotázs vádjával letartóztatták … a letartóztatásokról értesülve, nem lepődtem meg”. Ismét 1937-ben Littlepage további bizonyosságot szerzett a szovjet iparban végzett szabotázsról, amelyet Pjatakov személyesen irányított. Az amerikai mérnök Dél-Kazahsztánban újjászervezett néhány értékes bányát és részletes írásbeli utasításokat hagyott a szovjet munkásoknak, hogy ezáltal biztosítsa a maximális termelést. „Nos — írja Littlepage — egyik legutolsó feladatom 1937-ben Oroszországban az volt, hogy a legnagyobb sietségben vissza kellett térnem ezekbe a bányákba … ekkor már ezer és ezer tonna gazdag érc veszett el jóvátehetetlenül és ha akkor nem avatkoztunk volna be, néhány hét leforgásán belül az egész érclelet veszendőbe ment volna. Felfedeztem, hogy … Pjatakov főhadiszállásáról egy bizottság jött … utasításaimat a kályhába dobták és mind e bányákban olyan bányászati rendszert vezettek be, amely bizonyossá tette, hogy az érc nagyrésze néhány hónapon belül odavész.” Littlepage „szembeszökő példáit látta a szándékos szabotázsnak”. Közvetlenül azelőtt, hogy elhagyta a Szovjetuniót és miután egy részletes írásos jelentést nyújtott át a szovjet hatóságoknak tapasztalatairól, a trockista szabotázs-gyűrű számos tagját lefülelték. Littlepage rájött, hogy a szabotőrök az ő utasításait „alapul használták föl arra, hogy szántszándékkal szétzüllesszék a bányákat”. Ugyanis pontosan az ellenkezőjét tették annak, ami az ő utasításaiban volt. „A szabotőrök beismerték — írta Littlepage a Saturday Evening Post-ban — hogy ellenzéki kommunisták belevonták őket a rendszer elleni összeesküvésbe és meggyőzték őket arról: elég erősek ahhoz, hogy Sztálint és társait megbuktassák és a hatalmat magukhoz kaparintsák.”

3. A németek különösen érdeklődtek a messze Nyugat-Szibériában, az Uralban kiépített új ipari központ iránt. Ez az ipari támaszpont a bombavető repülőgépek hatósugarán kívül esett és háború esetén döntő tényezőnek bizonyulhatott a Szovjetunió mellett. A németek kémekkel és szabotőrökkel akartak behatolni ebbe a támaszpontba. A Borsig-Demag és Fröhlich-Klüpfel-Dehlmann cégek szerződési viszonyban voltak a szovjet kormánnyal és a szerződés értelmében gépeket szállítottak és technikai segítséget nyújtottak az ötéves tervhez. Ezeket a cégeket használta fel a német katonai titkosszolgálat „fedőszervnek”. „Mérnöknek” és „specialistáknak” álcázva német kémeket és szabotőröket küldött Oroszországba.

A német katonai titkosszolgálat a Németországban tartózkodó szovjet mérnökök között is rekrutált ügynököket. Azokat választották ki, akik alkalmasak voltak arra, hogy megzsarolják vagy megvesztegessék őket. Egy Mihálj Sztrojlov nevű szovjet mérnök, akit 1930 decemberében Berlinben szerveztek be nemet kémnek és később Szibériában a trockista szervezetbe is besoroztak, 1937-ben bekövetkezett letartóztatása után ezeket mondotta a szovjet bíróság előtt:

,,A dolog von Berggel (német kém) való találkozásommal kezdődött. Nagyszerűen beszélt oroszul, miután 15 vagy 20 évvel a forradalom előtt Szentpéterváron élt. Ez az ember többször látogatást tett a technikai irodában és üzleti dolgokról beszélgetett velem, különösen a Walram-cég által gyártott nehéz ötvözetekről. Berg azt tanácsolta nekem, hogy olvassam el Trockij „Életem” című könyvét… Novoszibirszkben német specialisták a megállapodott jelszóval jöttek hozzám. 1934 végéig hat ember keresett fel: Sommeregger, Wurm, Baumgarten, Maas, Hauer és Flessa (Fröhlich-Klüpfel-Dehlmann-cég által alkalmazott mérnökök)… Az első 1932 januárjában tett jelentésem, amelyet Flessa mérnök útján juttattam el és amelyben a Kuznyeck-medencében megvalósítandó nagy terv fejlődéséről számoltam be, valójában kémjelentés volt … Utasításokat kaptam … hogy lássak hozzá döntő romboló- és szabotázscselekedetekhez. A romboló- és szabotázsmunka tervét … a nyugatszibériai trockista szervezet készítette el.”

SaLa

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!