Több ezer ingatlant árvereztek el az elmúlt hónapokban, amióta véget ért a kilakoltatási moratórium
21,8 milliárd forint értékben árverezhettek el ingatlanokat, amióta vége a kilakoltatási moratóriumnak – értesült a HVG. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai szerint több mint 7500 épületet, telket vagy lakást próbáltak meg kényszerértékesíteni, ebből 2500 eljárás zárult érvényes vételárajánlattal. A következő hónapokban az infláció növekedésére lehet számítani, így egyre nagyobb terhet okozhat a törlesztés – mégis egyre jobban fogynak a személyi kölcsönök és a lakáshitelek is.
A tavalyi évhez képest valamelyest csökkent az elárverezett ingatlanok száma, de még így is több mint 2500 esetben lehetett eredményes a kényszerértékesítés a kilakoltatási moratórium vége óta – derült ki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) adataiból.
A törvény alapján a végrehajtók november 15. és április 30. között magánszemélyek esetében nem kezdeményezhetnek kilakoltatást. Ez a szabály nem vonatkozik az önkényes lakásfoglalókra és azokra, akiket a végrehajtási eljárás során korábban rendbírsággal sújtottak. (Nem lakáscélú ingatlanok esetében egész évben lehetnek árverések.)
Az április 30. és október közepe közti időszakban több mint 7500 ingatlant hirdettek meg árverésre, ebből nagyjából 2500 esetben zárult érvényes ajánlattétellel a licit. A hivatalos adatokból az nem derült, hogy ezek közül hány volt lakóingatlan, de a tapasztalatok alapján jelentős részüket lakásként használhatták. Ezt támasztja alá az is, hogy az MBVK árverési felületén jelenleg nagyjából 2300 ingatlanra lehet licitálni, ebből pedig 2000 számít lakóingatlannak, lakóépületnek vagy öröklakásnak.
A licitek összértéke 21,8 milliárd forint volt, azaz ha sikerült lezárni az eljárásokat, akkor nagyjából ennyi pénz folyhatott be a 2500 kényszerértékesítéséből. Ez azt jelenti, hogy
naponta körülbelül 15 ingatlant adhattak el, átlagosan 8,7 millió forintos áron.
A korábbi években egyébként még több árverés volt, tavaly például az április végétől november közepéig tartó időszakban naponta nagyjából 20 ingatlant kényszerértékesítettek, a legmagasabb érvényes licitek összesített értéke pedig tízmilliárd forinttal több, csaknem 32 milliárd forint volt.
Jó üzlet
A nem teljesítő tartozások esetében gyakran több év is eltelik, mire valóban eladnak egy ingatlant, a befolyt pénz túlnyomó részét pedig a hitelezők kapják. Gyakran felmerül ugyanakkor, hogy a végrehajtási árveréseken a piaci árhoz képest jóval kevesebb pénzért jut valaki egy lakáshoz – ráadásul teljesen törvényesen. Ez természetesen nem jó az adósnak (akinek adott esetben akkor is megmarad a tartozása, miután elvették mindenét), és nem jó a hitelezőknek sem (ők a kölcsönadott pénz csak kisebb részét kapja majd meg.)
Olcsón juthatott ingatlanhoz például a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke, Schadl György sofőrje is, aki a korábbi cikkek szerint 2021-ben árverés útján szerzett meg egy érdi ingatlant, azonban vallomása alapján a 40,5 millió forintos ár helyett csak 24,5 millió forintot kellett fizetnie. Nem minden végrehajtás során járnak el így, a Schadl-botrány során kiderült visszásságok ellenére sok végrehajtó korrekten végzi a munkáját.
A liciteken befolyt pénzekből a végrehajtói kar, valamint a végrehajtói iroda a törvényben meghatározott feltételek alapján részesül, a statisztikák viszont azt mutatják, hogy az elmúlt években jelentősen csökkent a nyereség. Az MBVK adózott eredménye például csaknem 340 millió forinttal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, de még így is meghaladta az 1,07 milliárd forintot. A mintegy kétszáz végrehajtói iroda összesített bevétele pedig 9 milliárdról 8 milliárd forintra esett vissza, a tulajdonosok átlagosan 30-35 millió forintot vehettek ki nyereségként.
Gyorsuló eladósodás
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az utóbbi hónapokban felgyorsult a lakosság eladósodása. Az új hitelszerződések volumene a második negyedévben 731 milliárd forintot tett ki, amely 76 százalékkal több, mint egy évvel korábban, igaz, a bázis alacsonynak számított. A növekedés elsősorban a lakáshitelek 167 százalékos bővülésére volt visszavezethető, de a személyi hitelek esetében is 55 százalékos volt a növekedés.
Az infláció viszont a következő hónapokban várhatóan ismét növekedésnek indul, azaz kevesebb jut majd törlesztőkre is. A Habitat for Humanity jelentéséből kiderült, hogy Magyarországon a háztartások összes jövedelmének jelentős részét viszi el a lakás fenntartása – azaz a rezsi, a hiteltörlesztés vagy a lakásbérlés. A legtöbben viszont nagyon fegyelmezetten fizetik a lakáshitelek törlesztőrészleteit: lakbérrel vagy a lakáshitellel az emberek 9,7 százaléka csúszott meg az adatfelvétel előtti egy évben, a rezsivel vagy közös költséggel 7,2, míg az áruhitelnél vagy személyi hitelnél már 20 százalék fölötti ez az arány. (HVG)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…A korábbi években egyébként még több árverés volt, tavaly például az április végétől november közepéig tartó időszakban naponta nagyjából 20 ingatlant kényszerértékesítettek…”
-Legyünk „SZERÉNYEK” az újraszámolásnál: április végétől november közepéig CSAK 180 NAPOT SZÁMOLJUNK! Ha ezt beszorozzuk hússzal, az 3600 KILAKOLTATÁST JELENT!
HA PEDIG EZT A 3600 ESETET BESZOROZZUK (CSAK) 4 FŐS CSALÁDOKKAL, AKKOR BIZONY 14 400 MAGYART TETTEK FÖLDÖNFUTÓVÁ A „MAGYAR” POLYTHYKA ELYTH – TÖBBNYIRE A DÖBRÖGISTA NER – BANDITAEGYEDEI!
LEHET MATEKOZNI!
Minden további komment helyett egy Bal-Rad cikk a témában:
Németországban nagyszabású intézkedések kezdődtek, hogy felkészítsék a vállalkozásokat egy esetleges háborúra Oroszországgal. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a Bundeswehr a kereskedelmi és iparkamarával együtt magyarázó üléseket tart, hogy megvitassa a vállalkozások intézkedéseit a válság és a védelmi mozgósítás összefüggésében.
Ezen intézkedések alapja egy mintegy 1000 oldalas titkos stratégiai dokumentum volt. Részletezi a különböző forgatókönyvekre való reagálás terveit, a feszültségek eszkalálódásától az aktív védelemig. Felsorolja továbbá a fokozott védelmet igénylő kulcsfontosságú infrastrukturális létesítményeket, valamint a vállalkozások szerepét a nemzetvédelem támogatásában.
Például a vállalkozásoknak ajánlott további személyzetet képezni a logisztikai műveletekhez. Minden 100 alkalmazottra legalább öt teherautó-vezetőt javasolnak kiképezni, hogy kompenzálják a kelet-európai munkavállalók távozásával kapcsolatos esetleges hiányokat. A regionális parancsnokság vezetője, Jörn Pliske szerint a németországi logisztikában részt vevők 70% -a kelet-európai országok állampolgára, akik konfliktus esetén valószínűleg elhagyják Németországot.
Az egyik hamburgi eseményen Pliske figyelmeztetett arra, hogy Oroszország véleménye szerint aktívan készül a háborúra, és négy-öt év alatt képes lesz megtámadni a Nyugatot.
A dokumentum azt is előírja, hogy Németországot kulcsfontosságú NATO logisztikai központtá alakítsák át. Különös figyelmet fordítanak a közlekedési csomópontok, az energetikai létesítmények és a kommunikáció védelmére, ami elengedhetetlen a szövetség védelmi képességének biztosításához.
India hiperszonikus rakétájának tesztje inkább egy lépcsőfok az úton, mint fordulópont, írják az amerikai Breaking Defense (BD) katonai magazin újságírói. A kiadvány egyik cikkében az amerikai katonai szakértők spekuláltak a projekt kilátásairól. Pravda.Ru kiadja a BD anyag fordítását.
Fotó: commons.wikimedia.org Daniel Toschläger, PDM
India azt állítja, hogy sikeresen tesztelt egy hiperszonikus rakétát a hétvégén, de a rendszer valószínűleg még mindig messze van attól, hogy valódi játékváltó legyen, a Breaking Defense elemzői szerint.
Valójában keveset tudunk a tesztről, beleértve az új fegyver nevét is. Rajnath Singh védelmi miniszter nyilatkozata szerint a „történelmi” indításra november 16-án került sor az Odisha partjainál fekvő Abdul Kalam-szigetről. A fotó azt mutatja, hogy egy mobil indítóról tesztelték. A kormány szerint a Védelmi Kutatási és Fejlesztési Szervezet által gyártott fegyverek hatótávolsága meghaladja az 1500 km-t.
„A repülési adatok … nagy pontossággal megerősítette a sikeres manővereket a terminálon és az ütközést” – áll a közleményben, amelyet a Reuters idézett.
Anélkül azonban, hogy részletekbe bocsátkoznánk, nem világos, hogy ezek a fegyverek mennyire különböznek azoktól a rendszerektől, amelyek már India kezében vannak. Technikailag a legtöbb ballisztikus rakéta képes elérni a Mach 5 vagy annál nagyobb hiperszonikus sebességet. Ami megkülönbözteti a jelenlegi fegyvereket a „hiperszonikus” fegyverektől, az az újrafelhasználható hordozók nagy sebességgel történő manőverezésének képessége, ami sokkal nehezebbé teszi őket elkapni.
Tom Karako, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának rakétavédelmi szakértője elmondta, hogy bár lehetséges, hogy ezek az új fegyverek ilyen képességekkel rendelkeznek, soha nem szabad elhamarkodott feltételezésekbe bocsátkozni.
„Lehetséges, hogy ez a rakéta az úgynevezett hiperszonikus repülés számos jellemzőjével rendelkezik,” – mondta a Breaking Defense-nek adott interjúban – „de fontos hangsúlyozni, hogy nincs olyan, hogy „hiperszonikus rakéta”, van egy sor hordozórendszer, amelyek megbirkóznak a komplex és agresszív aerodinamikai és termikus feltételekkel.
„Vitatható, hogy ez megváltoztatja-e a helyzetet vagy sem, de egyértelműen része a különböző típusú, nagy sebességű, manőverezhető rakéták szélesebb körű trendjének.”
Ankit Panda nukleáris politikai szakértő szerint a fegyver nem annyira játékváltó, mint inkább „evolúciós lépés”. Elmondása szerint a következő szintre való átmenet számos tényező összefolyásától függ: „Sok múlik azon, hogy ez a rendszer kap-e politikai szankciót, és hogy költséghatékony tervekhez vezethet-e a hiperszonikus hasznos terhek vásárlására. Jelenleg még egyik lehetőség sincs meghatározva.”
A Csendes-óceánon, ahol a nagy hatótávolságú csapások létfontosságú eszközök minden olyan ország számára, amely háborút tervez hosszú vizeken, a hiperszonikus fegyverek vonzereje könnyen érthető. Az elmúlt években az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és Észak-Korea mind azt mondták, hogy hiperszonikus fegyverek valamilyen változatát fejlesztik.
Ennek eredményeként India ilyen rendszerekre való törekvésének katonai és politikai alapjai is vannak, mondta Panda.
„Úgy gondolom, hogy ez a teszt technikai, politikai és stratégiai tényezők eredménye. Stratégiai szinten Kína növekvő közepes hatótávolságú rakétavédelmi képességei kétségtelenül arra késztették az indiai stratégákat, hogy elgondolkodjanak a jövőbeni válasz biztosításának kihívásán. Emiatt a hiperszonikus hasznos teher természetesen vonzó lesz” – mondta.
„Politikailag India a múltban is nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy világossá tegye, csatlakozhat azon kevés elit államok sorához, amelyek elsajátítottak bizonyos stratégiai technológiákat. Ezt már láttuk a közvetlen felemelkedésű műholdelhárító fegyverek 2019-es tesztjei során, és hasonló dinamika képezheti a hiperszonikus fegyverek fejlesztésének alapját.”
2024. november 19-én, keleti téli idő szerint 23:12-től itt az Egyesült Államokban jelentek meg arról, hogy az Orosz Föderáció evakuálta politikai tisztviselőit az Urál-hegységben található nukleáris bunkerekbe.
Tegnap tudósításomban arról számoltam be, hogy Putyin orosz elnök moszkvai idő szerint vasárnaptól hétfőig hajnali 3:30 körül Moszkvában repülőgépre szállt, és az Urál-hegységbe repült.
A jelentés azt is feltárta, hogy magas rangú orosz katonatisztek – és feleségeik – éppen repülőgépre szálltak, vagy már repültek az Urál-hegységbe alig egy-két órával Putyin elnök után.
Mindez az Oroszországon belüli tevékenység akkor kezdődött, amikor híre ment, hogy Joseph Biden amerikai elnök, aki a 2020-as választásokon a választási csalás miatt elfoglalja az Egyesült Államok elnökének jégét, engedélyt adott Ukrajnának, hogy az amerikaiak által szállított, nagy hatótávolságú rakétákat használjon Oroszország belsejében. mély csapására.
Legalább szeptember óta az orosz kormány, beleértve Vlagyimir Putyin miniszterelnökét is, világossá tette a világ számára, hogy a nyugati nagy hatótávolságú rakétáknak sztaellitekre van szükségük ahhoz, hogy a célponthoz irányítsák őket. Ukrajnának nincsenek műholdjai.
Ahhoz, hogy ezeket a nyugati rakétákat Ukrajna kilőhesse, ezeknek a rakétáknak aktív irányítást kell kapniuk az amerikai/európai/NATO műholdak célzásához. Ez az aktív gui9dance teszi az Egyesült Államokat, az Európai Uniót és a NATO-t aktív harcosokká az Orosz Föderáció ellen.
Oroszország az elmúlt három hétben többször és nyilvánosan figyelmeztetett arra, hogy ha ilyen nyugati rakétákat vetnének be Oroszország ellen, a válasz „küszöbön állna és pusztító lenne a Nyugat számára”.
Tegnap este Ukrajna az Egyesült Államok által szállított ATACMS rakétákat lőtt ki az oroszországi Brjanszkra.
Úgy tűnik tehát, hogy átléptük a küszöböt, és most úgy tűnik, hogy Oroszország készen áll a válaszlépésre. Az a tény, hogy az orosz elnököt, az orosz katonatiszteket, és most az Állami Duma és a Szövetségi Tanács, az orosz parlament két házának politikai tagjait is atombunkerekbe evakuálták, úgy tűnik, azt jelzi, hogy Oroszország mit szándékozik tenni: nukleáris fegyvereket lőni.
Az alábbiakban egy közvetlen link található egy PDF fájlhoz, amely egy „megtisztított” titkos CIA jelentés 1978-ból, felvázolva azt a hatalmas földalatti várost, felfedeztük, hogy egész Oroszországban hegyei alatt épült. Ez a város, amelyről úgy gondolják, hogy több mint öt négyzetmérföld méretű, és MINDEN föld alatti, Oroszország „Doomsday Bunker”.
Link a titkosítás alól feloldott CIA jelentéshez ITT
Az USA-nak nincs menedékhelye a civil lakosság számára.
Nézze meg ezt a tavaly készült 11 perces videót a földalatti Yamantau bunkerekről:
Oroszország megkezdte a nukleáris robbanó- és sugárzási óvóhelyek tömeggyártását és teljes elosztását a nyilvánosság számára. A tavalyi nyáron készült felső fotó azt mutatja, hogyan néznek ki a menhelyeken.
A „KUB-M” csomag 2 modult tartalmaz – egy technikai modult és egy embereknek szóló modult, ahol 54 ember bújhat el.
A mobil menedékhely védelmet nyújt különféle fenyegetésekkel szemben, beleértve a természeti katasztrófákat és az ember okozta baleseteket. Védelmet nyújthat a nukleáris robbanásból származó fénysugárzás és a radioaktív szennyeződés ellen.
Miután a helyükre kerültek, az óvóhelyeket „maffiablokkok” veszik körül. cementtömbök, ezt a súlyt 3,000 font MINDEGYIK, egymásra rakva, majd a tető felett.
Bár ezek olyan szállítókonténereknek tűnnek, amelyeket az ember egy óceánjáró hajón lát, NAGYON húsosabbak . Nézze meg a falak és az ajtó vastagságát az alábbi képen, amely a festék hozzáadása előtt készült:
Az egyes blokkok nyírósúlya segít a helyükön tartani őket, de a jól látható acél állványok a mozgás ellen is védenek. Minden blokk legalább két láb vastag, tehát az egyik ilyen menedékben lenni olyan, mintha valami cementfalú dologban lennénk, két láb vastag. És mindezt hordozható!
Ezt az All-Russian Research Institute for Civil Defense and Emergency (VNII GOChS) fejlesztése ki, és a termelési folyamatban van Dzerzhinsk városában, Nyizsnyij Novgorod régióban.
A sorozatgyártás elindítását állami szinten támogatják, a VNII GOChS.
Ezek a hordozható nukleáris óvóhelyek jelentik Oroszország felkészülésének utolsó szakaszát a NATO-val való konfliktusra. Az a tény, hogy ezeket az óvóhelyeket most telepítik, nagyon baljós jel.
2015. március 26-án a következő hír jelent meg az orosz újságokban az akkor még folyamatban lévő háborús óvóhelyekről:
Oroszország hatalmas földalatti óvóhelyeket épített a nukleáris háborúra készülve – 2015 . március 26. Az orosz televízió arról számolt be, hogycsak Moszkva városában 5000 új sürgősségi atombomba óvóhelyet terveztek befejezni 2012 végéig.
A legtöbb amerikai ezt nem veszi észre, de az oroszok soha nem hagyták abba a nukleáris háborúra való felkészülést, mert látták, hogy a NATO egyre közelebb kerül az országukhoz, miután megígérték, hogy Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítése idején „egy centit sem mozdulnak kelet felé”.
Megígértük Oroszországnak, hogy ha megengedik Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítését, és kivonják háromszázezres katonájukat Kelet-Németországból, a NATO „egy centit sem mozdul kelet felé”. Kiderült, hogy hazudtunk.
Egy évvel később, 2016-ban a londoni „Daily Mail” újság egy történetet közölt, amely megerősítette az új óvóhelyeket; elég ahhoz, hogy Moszkva TELJES lakosságát elhelyezze:
Eközben az Egyesült Államok kormánya lényegében semmit sem tett , hogy felkészítse állampolgárainkat egy támadásra. Úgy tűnik, hogy az a feltételezés, hogy nukleáris támadás valószínűleg soha nem fog megtörténni, és ha megtörténik, az valószínűleg civilizációnk végét jelenti.
Tehát ha a jelenlegi orosz-ukrán konfliktus valóban nukleárissá válik, ahogy az most valószínű, miután Joe Biden engedélyt adott Ukrajnának, hogy amerikai rakétákkal csapjon be Oroszország mélyére, akkor Oroszország túléli, mi pedig az USA-ban nem.
Vedd figyelembe ezt a hideg, kemény valóságot, amikor rájössz, hogy miután Biden múlt vasárnap délután 13:00-kor engedélyt adott Ukrajnának, Ukrajna valójában ilyen rakétákkal csapott le Oroszországra tegnap este. ( Sztori itt )
Mivel az amerikaiak által szállított és AMerican műholdas irányítású rakéták most eltalálták Oroszországot, Oroszországnak joga van visszavágni nekünk. Az USA-n belül.
RÉSZLET KÁDÁR JÁNOSNAK,
A FORRADALMI MUNKÁS-PARASZT KORMÁNY ELNÖKÉNEK
AZ ORSZÁGGYŰLÉS 1957. MÁJUS 9-I ÜLÉSÉN
ELMONDOTT BESZÁMOLÓJÁBÓL
(idézet:1956 júliustól – 1957 júniusig)
Tisztelt országgyűlés! Kedves elvtársak!
A magyar nép békés, szocialista alkotó munkáját megszakító ellenforradalmi támadás sötét és vészterhes napjai után immár békésebb, normális körülmények között mutatkozik be az országgyűlésnek a forradalmi munkás-paraszt kormány.
Népünk szocializmushoz hű tömegeinek harca és munkája eredményeként, továbbá a nemzetközi munkásmozgalom, a szocialista tábor, a Szovjetunió testvéri segítségének eredményeként elmondható, hogy ma már túl vagyunk a legnagyobb nehézségeken. A kormány számot kíván adni az országgyűlésnek tevékenységéről és azokról a körülményekről, amelyek között munkáját megkezdte és végezte, ezért vissza kell pillantanunk az elmúlt hónapok eseményeire.
AZ ELLENFORRADALOM TÁMADÁSA
NÉPI DEMOKRATIKUS RENDÜNK ELLEN
Az az ellenforradalmi felkelés, amely hazánkban a nemzetközi imperializmus cselekvő támogatásával 1956. október 23-án kitört, vad gyűlölettel vetette magát népi demokráciánk minden vívmányára, mindarra, amit népünk több mint egy évtized munkájával alkotott. Az ellenforradalom meg akarta dönteni a Magyar Népköztársaság törvényes államrendjét, társadalmi rendjét, a dolgozó parasztsággal szövetséges munkásosztály hatalmát, és helyébe a burzsoá diktatúrák legreakciósabb formáját, a fasiszta diktatúrát akarta állítani. Nemzeti függetlenségünk megsemmisítésével imperialista gyarmattá akarta változtatni hazánkat.
A forradalmi munkás-paraszt kormányt az ellenforradalom elleni harc múlhatatlan és halaszthatatlan történelmi szükségszerűsége hívta életre.
Azok az emberek, akik a tényeket nem ismerik, vagy képtelenek az események lényegét megérteni, és mindazok, akiknek érdeke fűződik hozzá, megkísérelték és részben ma is megkísérlik vitatni a hazánkban kitört fegyveres felkelés ellenforradalmi jellegét. De a tények ereje megtöri a ködösítés minden kísérletét.
Már a fegyveres felkelés kirobbantását megelőző órákban égették a vörös zászlót, törték-zúzták a vörös csillagot, a szocializmus, az emberi haladás és a népek testvériségének szent jelképeit. Rövidesen fellobbantak a fasizmus elmaradhatatlan kísérői: az emberiség kultúrkincseit hamvasztó, barbár könyvégetés máglyái.
Megkezdődött a fasiszta ellenforradalom állatias terrorja, éppúgy, mint az 1919 augusztusában először uralomra juttatott Horthy-fasizmus dühöngésének első napjaiban. A haladó emberek elleni hajsza szervezetten és intézményesen folyt.
Kereszttel megjelölt és jelöletlen lakásokból, házról házra járva, előre elkészített listák alapján hurcoltak el párt- és tanácsfunkcionáriusokat, kiváló munkásokat, termelőszövetkezetek alapító tagjait és elnökeit, rendőröket, államvédelmi és honvéd sorkatonákat és tiszteket. Kínozták és meggyilkolták őket. A fehérterror áldozatai között volt Mező Imre, a Budapesti Pártbizottság titkára, Kalamár József, a csepeli tanács munkáselnöke, Sziklai ezredes, a Hadtörté neti Múzeum igazgatója, Asztalos honvédezredes, Papp tüzérezredes, Bordás Kossuth-díjas vasesztergályos, Lakatos pártiskolai tanár, Sarkadi ügyész1 és sok más ismert elvtárs, igaz hazafi, esküjéhez hű államvédelmi katona, honvéd és rendőr. Ezeket a fasiszta rémtetteket maguk a gyilkosok „a hosszú kések éjszakájának”, más alkalommal „Szent Bertalan éjszakájának” nevezték el. De amit műveltek, az még csak a kezdet volt.
November 4-ére virradó éjszaka csak Budapesten 1400, az egész országban hozzávetőlegesen mintegy 3000 olyan megkínzott hazafi volt az ellenforradalmár banditák kezében, akiknek kivégzését november 4-re, 5-re, illetve 6-ra tervezték.
Aki ezeket a rémtetteket „véletlen kilengéseknek” nevezi, az a legjobb esetben nem tudja, miről beszél, vagy az ellenforradalmat akarja mentesíteni szörnyű, népellenes bűneitől, vagy a legrosszabb esetben saját, nem egészen tiszta lelkiismerete kényszeríti őt erre.
Ha van jóhiszemű ember a világon, akinek még kétsége van az októberi magyarországi események ellenforradalmi jellegét illetően, az vessen csak egy pillantást a felkelés zászlóvivőire és harcosaira, és akkor minden kétsége eloszlik.
Mindszenty, a középkori kardinális, Nagy Ferenc, a nemzetközileg ismert hazaáruló, az agg Horthy Miklós, a magyar nép világszerte ismert hóhéra, Habsburg Ottó, úgymond „király”, egyszerre mozdultak meg. Ottó, a „trónkövetelő”, sürgető táviratot küldött Eisenhower elnök úrhoz, hogy Szent István királyi koronáját, amit nem tudni, milyen okból az Egyesült Államokban őriznek, küldje el sürgősen neki.
De nézzük a honi vezéreket. Itt van Maléter, az egykori ludovikás, esküjét következetesen mindig megszegő tiszt, Király Béla, Horthy-fasiszta katonatiszt, Dudás, a királyi román Siguranca és Horthy volt besúgója, beugrató ügynöke.2
Az ellenforradalom tiszti kádereit a börtönajtók kinyitásával is kiegészítette. Külön bűnük, hogy 9400 közönséges gyilkost, rablót, tolvajt is rászabadítottak a társadalomra és ezeket felfegyverezték.
De az ezeken kívül kiszabadított több mint 3400 első osztályú, kipróbált háborús és népellenes bűnös, kém, ellenforradalmár, összeesküvő, a vezérkarhoz azonnal hozzácsatlakozó – és a döntő katonai szervekben nagy számmal azonnal aktivizálódott – erőkkel együtt a következő díszes társaság állt Maléter és Király Béla vezetése mögött:
Dövényi Nagy Lajos nyilas újságíró, Littomericzky Zoltán ezredes, horthysta ügyész, Meskó Zoltán és Szakmári Emil nyilas miniszterek, herceg Odescalchi Péter, Atkáry Arisztid, gróf Esterházy Pál, Nagy Dezső, Parádi és Hegedűs nevű horthysta törzstisztek, Kuthi László, gróf Takách-Tolvay József horthysta tábornokok, háborús bűnösök. Íme, ezek voltak az ellenforradalmi felkelés katonai vezetői, és hozzájuk méltó volt táboruk is.
De az ellenforradalom nemcsak őrjöngő fehérterrort szervezett az utcán, nemcsak fegyverrel támadott és gyilkolt – támadott a politika porondján, a politika eszközeivel is. Természetesen a kettő összefüggött és jól össze is volt hangolva. Abban már politika volt, hogy az ellenforradalom a fegyveres erejét, mint legfontosabb célokra, a párt épületeire, intézményeire, funkcionáriusaira és tagjaira irányította, hogy elsősorban a pártot akarta intézményei és hű tagjai megsemmisítésével fizikailag is elpusztítani.
Az októberi ellenforradalmi támadás és terror tényei ismét megmutatták, hogy nemcsak a marxisták-leninisták, hanem az ellenforradalmárok is éppen olyan jól, pontosan ismerik a párt szerepét. Tudták, hogy ha a Magyar Népköztársaságot meg akarják semmisíteni, akkor előbb meg kell semmisíteniük a népköztársaság fő és vezető politikai erejét, a pártot, mert amíg a párt él és harcol, addig a népköztársaság is él. Nagy csapásokat mértek a pártra, mocskolták, gyalázták, rombolták. Ágyúval lőtték szét székházait, gyilkolták városon és falun legjobb fiait, de nem tudták elpusztítani – a párt él és napról napra erősödik. És ahogy annak történnie kellett, a talpraállt párt vezetésével és kisugárzó erejének segítségével talpraálltak, tömörültek a szocializmus ügyéhez hű magyar dolgozó tömegek, és a reá támadó ellenséget lerázva, él és napról napra erősödik drága hazánk, a Magyar Népköztársaság is.
Az októberi ellenforradalom politikai támadásának első sikere az volt, hogy Nagy Imre, régebbi politikai elgondolását megvalósítva, kiharcolta a politikai pártok koalíciójának kormányát és feladta a Magyar Dolgozók Pártja vezető szerepét. Ez az adott történelmi viszonyok között az ellenforradalom első, de döntő jelentőségű politikai győzelme volt. A marxizmus-leninizmus pontosan feltárta, hogy a pártok szövetsége kérdésében a döntő: mikor, milyen feltételek között, kinek a vezetése alatt és milyen célok elérése érdekében létesül a pártoknak egy adott szövetsége.
A második világháború időszakában létrejött már egy pártszövetség, koalíció a Magyar Kommunista Párt vezetése alatt, a Kisgazda-, a Szociáldemokrata és a Nemzeti Parasztpárt részvételével. Ez a pártszövetség akkor a haladást szolgálta, tartalma demokratikus és antifasiszta volt, célja a Hitler-fasiszta iga lerázása, a háború után pedig a fasizmus visszatérésének megakadályozása, a független, demokratikus Magyarország megteremtése volt. Ennek megfelelően külpolitikájának alapja a fasisztaellenes tábor fő erejével, a Szovjetunióval való barátság és szövetség megteremtése volt.
Az 1956. október végén, az ellenforradalom fokozódó támadása és nyomása alatt létrejött koalíció, bár ugyanazok a pártok vettek részt benne, nem a haladást szolgálta. A koalícióban részt vevő polgári pártokat most a kommunistaellenesség, a burzsoá restauráció szándéka és ennek megfelelően a szovjetellenesség vezette. A Magyar Dolgozók Pártja ebben a koalícióban az első pillanattól kezdve nem vezető, hanem alárendelt helyzetben volt, nem elsősorban a külső körülmények, hanem annak következtében, hogy a Magyar Dolgozók Pártja képviselete ebben a koalíciós kormányban nem volt egységes, és a Nagy Imre-Losonczy-csoport kezdettől fogva teljes egyetértésben, egy fronton harcolt a polgári pártok képviselőivel a munkásosztály és forradalmi pártja, a szocializmus állásainak feladása, az ország külpolitikai elszigetelése, a szocializmus táborából való kiszakítása, a Szovjetunióval való szembeállítása kérdésében.
A polgári pártokban kezdettől fogva a szélsőjobboldali elemek ragadták kezükbe a vezetést és kizárták belőle azokat a kisgazda- és nemzeti parasztpárti politikusokat, akik az elmúlt években részt vettek a kommunisták vezetésével a szocializmus építésének munkájában.
Az októberi koalícióban részt vett, akkor újból megszervezett Szociáldemokrata Pártnak puszta létrehozása is az ellenforradalom legveszélyesebb politikai támadását jelentette a munkásosztály hatalma ellen. Célja a munkásosztály kettészakítása, a testvérharc felújítása volt, az ellenforradalmi kommunistaellenes áradat legfontosabb részeként. Hogy céljaikat mindenki félreértés nélkül lássa, élesen elhatárolták magukat azoktól a volt szociáldemokrata elvtársaktól, akiknek pozitív szerepük volt a magyar munkásosztály történelmi vívmányának, a két munkáspárt egyesülésének létrehozásában.
Így az októberi pártszövetségben részt vevő Kisgazda-, Szociáldemokrata és Petőfi Párt Tildy, Csorba, Kéthly, Kelemen, Bechtler, Bibó István3 vezetése alatt, Mindszenty áldását élvezve, minden fellépésével az ellenforradalom kommunista- és népellenes, szovjetellenes céljait támogatta.
Ez az októberi koalíció még így is, minden ellenforradalmi iparkodása ellenére is, csak a beköszöntő és a fügefalevél szerepét játszotta az ellenforradalom számára.
A Horthy-fasiszta burzsoázia gyorsan létrehozta Demokrata Néppárt, Katolikus Népszövetség, Keresztény Magyar Párt, Magyar Függetlenségi Párt, Magyar Élet Pártja, Katolikus Párt, Demokratikus Unió, Keresztény Front, Magyar Forradalmárok Pártja, Magyar Forradalmi Ifjúsági Párt elnevezésű politikai csoportosulásait. Ezek csak az ismertebbek. Egyedül Újpesten 74 politikai párt alakult ezekben a napokban.
Volt ezek között, mint látjuk, néhány egészen jó hangzású, úgynevezett demokrata és forradalmi elnevezésű párt is. De kérdem, forradalmi lesz-e egy párt, amely a kormányhoz írt beadványában Mindszenty miniszterelnökségét követelte, attól, hogy Mindszenty szoknyájától nem messze álló keresztszülői – nagy ravaszul – a „Magyar Forradalmárok Pártja” nevet adták neki? Nem! Ez attól még hamisítatlan ellenforradalmi párt marad.
De a politikai pártok mellett a tőkések újra létrehozták az olyan szolid szervezeteket, mint a Háztulajdonosok Országos Szövetsége, a Kereskedők Központi Szövetsége.
A Kisgazdapárt akkor hirtelen született orvoscsoportja pedig a Kis Újság november 2-i számában már a Horthy-világ hírhedt orvosi kamarájának létrehozását követelte.
Az ellenforradalom meglehetősen óvatos volt céljainak nyílt feltárásával, pünkösdi királysága sem tartott sokáig, de ez a néhány nap is elegendő bizonyítékot nyújt ahhoz, hogy a társadalmi rend ellenforradalmi megváltoztatása sem sokáig váratott volna magára.
Mindszenty homályos nyilatkozatának szavaiból, amelyekkel kinyilatkoztatta, hogy ő a magántulajdon elvének alapján áll, és az egyháznak mindent vissza kell kapnia, tömegek értették meg, hogy a gyárak, a bankok, a bányák és a kiosztott földek magántulajdonáról, azok visszaadásáról van szó.
Mihelics Vid4 a Demokrata Néppárt Hazánk című lapja november 1-i számában még csak kártérítést követel az államosított gyárak és a kiosztott földek volt tulajdonosai számára: de már ugyanaznap bent járt a Parlamentben egy küldöttség, amely a 100-nál kevesebb munkást alkalmazó üzemek visszaadását követelte a volt tulajdonosok számára. A Magyar Függetlenségi Néppárt beadványában a „magántulajdon sérthetetlensége”, és a „tiszta, örök és magyar polgári demokrácia” megvalósítását követelte. Mindez, tisztelt képviselő elvtársak, eléggé világos.
Az ellenforradalom kevésbé tapasztalt vezetői azonban nyíltabban beszéltek. Túrkevén megjelent a „Harcos” nevű termelőszövetkezetben egy bizonyos Szepesi nevű ember, és a 200 holdig terjedő birtokok visszaadását követelte. A fehérgyarmati járás „forradalmi bizottsága” még világosabb határozatot hozott. Úgy határoztak, hogy „… egyelőre a 200 holdnál kisebb birtokot kell visszaadni volt tulajdonosának”. Ezek megfelelnek Nagy Ferenc elveinek is, aki tudvalevően a nyugati országokban kóborol, és ott tartott előadásaiban már többször kifejtette, hogy ő a 300-500 holdas birtok típust tartja a legéletképesebbnek.
Ezek az igények és követelések azonban már nem fértek össze a Magyar Népköztársaság alkotmányával. Ezért határozták el már október utolsó napjaiban a magyar országgyűlés feloszlatását. Ezért nyilatkozott Csorba János a Kisgazdapárt terveiről az Igazság című lap november elsejei számában úgy, hogy a Kisgazdapárt az 1945-ös pártarányok alapján akar új koalíciót, követeli az Elnöki Tanács megszüntetését, és „lényegében” népköztársaság helyett köztársaságot. Ez a „lényegében” szó Csorba János kifejezése, és ő jól tudta, hogy ezen, valamint az általa követelt köztársaságon mit értett, az azonban bizonyos, hogy nem a dolgozó nép köztársaságát értette ezen, mert hiszen ez fennállott és népköztársaság volt a neve.
Mindaz, amiről eddig szóltam: a népköztársaság elleni fegyveres támadás, a fehérterror, a burzsoá pártok feltámasztása, a gyárak, a föld visszakövetelése a régi tulajdonosok számára – pontosan megfelel a társadalmi reakció, más szóval az ellenforradalom elveinek és gyakorlatának.
Az a körülmény, hogy a Nagy Imre-Losonczy-csoport egy vonalban harcolt a Horthy-fasiszta burzsoá ellenforradalommal a Magyar Népköztársaság életérdekei ellen, nem változtatja forradalommá az ellenforradalmat. A Nagy-Losonczy-csoport élen járt a párt elleni uszításban, ajtót-kaput nyitott az ellenforradalom számára, de ez nem változtathatja forradalmárrá Mindszentyt, Malétert, Király Bélát, Dudást, hanem inkább azt bizonyítja, hogy Nagy Imréék elárulták a párt, a magyar nép, a népköztársaság, a haza érdekeit.
Vannak, akik szemünkre vetik, hogy mi sokat beszélünk az ellenforradalomról és ezzel összefüggésben a Nagy Imre-féle árulókról. Szemünkre vetik, hogy ehelyett miért nem beszélünk inkább a régi hibákról, a Rákosi-féle vezetés szektás és dogmatikus irányvonala által okozott károkról, a törvénysértésekről.
Világosan meg kell mondanunk, hogy két gyökeresen különböző kérdésről van szó. Ha nem akarunk súlyosan véteni pártunk és népünk érdekei ellen, akkor nem feledkezhetünk meg a múlt hibáiról. Mi nem is feledkezünk meg ezekről. Tudjuk, hogy a volt vezetők hibái hallatlanul ártottak a párt és az állam tekintélyének, és feladatunk e hibák megismétlődésének minden módon való megakadályozása. Azt is tudjuk, hogy ezek a hibák zavarták a fejlődést, gyengítették a magyar proletárdiktatúra erejét, jogos elkeseredést váltottak ki a tömegekből, s így szerepet játszottak abban is, hogy az ellenforradalom éket verhetett a párt és a dolgozók egy része közé. Ezzel viszont az ellenforradalom kedvező feltételeket tudott teremteni a népköztársaság elleni általános támadásra.
De világosan meg kell mondani, hogy a volt vezetés – minden, még olyan súlyos hibája ellenére is – a szocializmus építésének útján vezette a pártot és az országot, nem gyengíteni, hanem erősíteni igyekezett a munkás-paraszt államot, nem gyengíteni, hanem erősíteni igyekezett a Magyar Népköztársaság és a szocialista tábor baráti és szövetséges viszonyát.
Ezzel szemben Nagy Imréék árulók voltak, akik feladták a szocializmus pozícióit és élére álltak az ellenforradalom szovjetellenes uszításainak.
Nagy Imréék mindent megtettek az ellenforradalmárok és az imperialisták azon célja érdekében, hogy a Magyar Népköztársaságot eltávolítsák legigazibb barátjától, a Szovjetuniótól, kiszakítsák hazánkat a szocialista táborból és így elszigetelve odalökjék az imperialista ragadozók zsákmányául. Nagy Imréék a marxizmus-leninizmus tanainak revizionista meghamisításától a párt megsemmisítésére törő csoportharcukig minden tettükkel a front túlsó oldalát, az ellenforradalom oldalát szolgálták.
A FORRADALMI MUNKÁS-PARASZT KORMÁNY
MEGALAKULÁSA ÉS TÉNYKEDÉSE
Tisztelt országgyűlés!
Ebben a helyzetben november elején a magyar kommunisták számára a történelem így tette fel a kérdést: az-e a megoldás a proletárdiktatúra gyakorlatában elkövetett hibákra, hogy felszámoljuk a munkásosztály hatalmát? Az-e a megoldás a gazdaságpolitikában elkövetett hibákra, hogy szétromboljuk a szocialista népgazdaságot? Úgy küszöböljük-e ki a kultúrpolitikában elkövetett szektás hibákat, hogy elvesszük a néptől azt, amit a kultúrforradalom nyújtott neki? Úgy küszöböljük-e ki a szovjet-magyar viszony apró-cseprő, a szocialista lényeget nem érintő és függetlenségünket nem csorbító fogyatékosságait, hogy szembefordulunk a Szovjetunióval, szakítunk a proletár internacionalizmussal és átvisszük az országot az imperializmus táborába?
Kommunisták, marxisták csak határozott nemmel válaszolhattak ezekre a sorsdöntő kérdésekre.
A magyar nép nem akart újra kapitalizmust, a paraszt nem akarta visszaadni a földet, a munkás a gyárat, a nép nem akarta elveszíteni verítékes munkával, szívós küzdelemmel megszerzett politikai, gazdasági és kulturális vívmányait.
A kommunistáknak, ha méltók akartak maradni erre a névre, egyetlen feladatuk maradt: megmenteni a magyar népi demokráciát, mert ezt követelték a magyar nép érdekei és a nemzetközi munkásosztály érdekei.
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagjai november első napjaiban szakítottak az ellenforradalom bábjává vált, tehetetlen és széthullóban levő Nagy Imre-kormánnyal. Ilyen körülmények között jött létre és alakult meg a mai forradalmi munkás-paraszt kormány. Ez a kormány úgy döntött, hogy a Szovjetunió fegyveres segítségét kéri az ellenforradalom szétveréséhez és a rend helyreállításához. Ehhez a Szovjetunió testvéri segítsége múlhatatlanul szükséges volt.
Mi volt a cél? Szétverni az ellenforradalmat, rendet teremteni az országban és újjászervezni a szocialista forradalom erőit. Mi ugyanis pontosan tudtuk, hogy a magyar munkásosztály és a dolgozó parasztság alapvető tömegei, s hasonlóképpen az értelmiség nagyobbik és jobbik fele a szocialista forradalom híve.
Ezt bizonyítják az elmúlt hat hónap eredményei.
A kormány a szocialista forradalom erőinek újjászervezésével, a tömegekre támaszkodva, s a jóhiszemű, becsületes, de megtévesztett emberek felvilágosításával, a helyes útra való visszatérítésével látott munkához. Érthető azonban, hogy az ellenforradalom erőivel szemben vívott fegyveres és politikai harc viszonyai között a proletárdiktatúrának a diktatúra oldala került előtérbe. Nem mi alkalmaztunk először erőszakot – a kihívás, a provokáció, a támadás nem a mi részünkről történt. Az ellenforradalom fegyverrel támadt, ezért a kormánynak keménynek kellett lennie, hiszen a magyar nép, a magyar proletariátus történetében már keservesen megismert fehérterrorral szemben kellett megvédeni a munkásosztály, a dolgozó parasztság, a szocializmus legjobb fiait és érdekeit. A nép 12 éves nagyszerű erőfeszítéseinek, verejtékes munkájának eredményeit és további előrehaladásának alapjait védelmeztük.
Mégsem mondhatja senki, hogy nem voltunk a legmesszebbmenőkig türelmesek. Kormányunk megalakulása után ismételten felszólítottuk a harcolókat, hogy hagyják abba a számukra kilátástalan küzdelem folytatását, tegyék le a fegyvert. Nem mindannyian fogadták meg szavunkat. Ezeket kénytelenek voltunk fegyveresen megsemmisíteni. Amikor az ellenforradalom látta, hogy a fegyveres harcban már elbukott, politikai eszközökkel folytatta a harcot. A cél ugyanaz maradt: a kormányt akarta megdönteni. Ennek érdekében úgynevezett Központi Munkástanácsot, különböző „forradalmi bizottságokat” létesített és indított harcba. Mi időt akartunk adni, hogy az ezekben a szervekben részt vevő, esetleg jóhiszemű emberek térjenek vissza a helyes útra. Ezért a kormány november 12-én még csak olyan határozatot hozott, amely kimondotta, hogy a „forradalmi bizottságok” és más, hasonló elnevezésű, újonnan létesült társadalmi szervek mindenütt politikai tanácskozó szervekként működjenek, segítsék a munkát, de ne akarjanak az illetékes vezetők helyett vezetni. Például dolgozók elbocsátására vagy alkalmazására nem jogosultak. Ezek a bizottságok azonban nem hajtották végre kormányunknak ezt a rendelkezését, sőt „Forradalmi Bizottságok Központi Intéző Bizottsága” elnevezéssel új ellenforradalmi központi irányító szervet hoztak létre. Így nem volt más választásunk, mint hogy december 8-án kormányrendelettel megszüntettük a „forradalmi bizottságokat” és a hasonló elnevezésű, de ellenforradalmi tevékenységű szerveket.
Hasonlóan hosszas politikai harcot kellett folytatni a Központi Munkástanáccsal és a területi munkástanácsokkal is. Volt ezekben a munkástanácsokban becsületes, rendes ember, de a lényeg mégis az, hogy ezeket a munkástanácsokat az ellenforradalom a maga céljainak szolgálatába állította. Kormányunk velük szemben is türelmet tanúsított. Ismételten tárgyaltunk a Központi Munkástanács tagjaival. Igyekeztünk megmagyarázni, milyen helytelen úton járnak, kinek segítenek és kit szolgálnak magatartásukkal. Ezek a beszélgetések azonban nem vezettek eredményre. A helyzet – ismét nem a mi hibánkból – annyira kiéleződött, hogy a Központi Munkástanács végül már világosan látható módon a nyugati rádióállomások, a Szabad Európa Rádió utasítása szerint cselekedett.
Fel kellett oszlatnunk a Központi Munkástanácsot és a területi munkástanácsokat.
Türelmesek voltunk az írók iránt is. Mi már november 4-én ismertük az írók egy csoportjának súlyos szerepét az ellenforradalom eszmei előkészítésében, de reméltük, hogy többségük mihamarabb kilábal az eszmei zűrzavarból, belátja, hogy vétett a nép ellen, és igyekszik jóvátenni az okozott súlyos károkat. Nem így történt.
Az írószövetség december 28-i határozata5 kihívás volt a kormány felé, egyben nyílt beismerése annak, hogy az ellenforradalom oldalára álltak. És több író, amint ezt megállapítottuk, részt vett a kormány ellen irányuló ellenállás szervezésében. Érthető ezek után, hogy a kormány nem tűrhette az Írószövetség további, népi demokrácia ellenes működését.
A nyugati sajtó beismeréséből tudjuk, arra számítottak, hogy a fegyveres ellenforradalom leverése után tömeges megtorlás következik. Nem következett. Nem teljesítettük volna azonban kötelességünket osztályunk és népünk iránt, ha türelmünk az ellenforradalmi kísérletezésekkel szemben a végtelenségig tartott volna.6 Kormányunk végig tartotta magát az első deklarációjában nyilvánosságra hozott álláspontjához, és senkit sem vontunk, nem is vonunk felelősségre amiatt, mert annak idején részt vett valamilyen felvonulásban vagy tüntetésben, amennyiben nem követett el súlyosabb beszámítás alá eső ellenforradalmi cselekményt. Ez tehát egyrészt már akkor sem jelentette azt, hogy a szervezőket és a gyilkosokat nem fogjuk felkutatni és felelősségre vonni. Másrészt a büntetlenség természetesen nem vonatkozhatott azokra, akik november 4-e után is makacsul tovább harcoltak a népi demokrácia ellen, és tovább szervezték az ellenforradalmat. A november 4-e utáni időszakban már nem lehetett azt mondani, hogy jóhiszemű emberek eszmei megzavarodottság folytán támadnak a népi demokrácia, a néphatalom ellen. Ellenkezőleg, nyugodtan megmondhatjuk, hogy a november 4-e utáni fegyveres provokáció szervezői és résztvevői tudatos ellenforradalmárok voltak, akik nem akarták letenni a fegyvert. Emiatt került sor 1956. december 11-én a rögtönbíráskodásról szóló törvényerejű rendelet kihirdetésére. A Szabad Európa Rádió még gúnyolódott, mondván, hogy október 23-a után is hirdettek statáriumot, de nem lett belőle semmi, és ez lesz a sorsa a mi rendelkezésünknek is. Azóta megtanulhatták ők is, az általuk bujtogatott ellenforradalmárok is, hogy megégeti magát, aki a tűzzel játszik. Mi komolyan vesszük intézkedéseinket, olyan komolyan, ahogyan ezt a dolgozó tömegek elvárják tőlünk, és van is erőnk intézkedéseink következetes végrehajtásához.
Tisztelt országgyűlés, kedves elvtársak!
A kormány hozzálátott a Magyar Népköztársaság fegyveres erői, a néphadsereg, a rendőrség, a karhatalom újjászervezéséhez is. A munkás-paraszt kormány felhívására tömegesen jelentkeztek mind a honvédségi, mind a rendőrségi karhatalomba népünk hű fiai, akik keményen léptek fel és szétverték az ellenforradalmi bandákat. Itt jelentem be, hogy a kormány előterjesztésére az Elnöki Tanács határozatot hozott a karhatalom érdemeinek elismeréséről, népünk nevében köszönetét nyilvánította a hősies és önfeláldozó karhatalomnak, a kormány pedig rendeletet hozott a „Munkás-Paraszt Hatalomért” emlékérem alapításáról.7
A kormány, híven ahhoz az elvhez, hogy a harcban a dolgozó tömegek aktív támogatására támaszkodik, szükségesnek látta, hogy a népi állam fegyveres erőin kívül fegyvert adjon a proletárdiktatúra kipróbált harcosainak, a munkásosztály legjobbjainak kezébe is, ezért létrehozta a munkásőrséget.
Büszkék vagyunk azokra a munkásokra, férfiakra és nőkre, a munkásmozgalom veterán harcosaira és a fiatalokra, akik önként jelentkeztek a munkásőrségbe, és a termelőmunkában való részvétel mellett fegyverrel is őrködnek népköztársaságunk vívmányai felett.
Büszkék vagyunk népköztársaságunk fegyveres erőire, a néphadseregre, a határőrségre, a rendőrségre, a munkásőrségre. Van tehát fegyveres erőnk. Legyen ez nagyszerű, fegyelmezett erő, csapásra kész ököl az ellenforradalmárokkal, a nép ellen törő minden ellenséggel szemben, és védelmezze a nép demokratikus jogait, a szocialista jövő építését, hazánk függetlenségét, népünk szabadságát.
Határozatokat hoztunk a közbiztonsági őrizetről, a kitiltásról és a rendőri felügyelet alá helyezésről is.8 Ezek az intézkedések nem öncélúak, hanem a néphatalom védelmét, a zavartalan termelőmunka lehetőségének biztosítását, a levert ellenforradalom esetleges újabb provokációinak megelőzését szolgálják.
Ugyanakkor a kormány a legmesszebbmenőkig őrködik a törvényesség szigorú betartása fölött. Ami a különböző korlátozó intézkedéseket illeti, nyugodtan kijelenthetjük, hogy azok további fenntartásának szükségessége nem a kormányon, hanem a népi demokratikus renddel szemben fellépett személyek magatartásán múlik.
Tisztelt elvtársak!
Az újjászervezett párt hathatós segítségével a kormány az ellenforradalmárokkal szemben folytatott határozott harccal egyidejűleg szívós munkát folytat az emberek felvilágosítása, a tömegek bizalmának megnyerése érdekében. Ez a munka jelentős eredményeket hozott, és ez visszatükröződött az ország rendjének helyreállításában, a termelőmunka eredményes megindításában és a párt tömegmozgósító erejének növekedésében. Ez a megnövekedett erő jelentkezett a márciusban, majd az április 4-én tartott tömeggyűléseken, s csúcspontja volt a forradalmi erők újjászerveződésének az idei május elsejei ünnepség: Budapesten és az egész országban több százezer ember vonult fel, hogy hitet tegyen a nemzetköziség eszméje, a magyar népi demokrácia, a szocializmus építése, hazánk békéjének és társadalmi rendjének megvédése mellett.
Az elmúlt hat hónap politikai eredményei így foglalhatók össze: van erős pártunk, teljesen helyreállítottuk népköztársaságunk alkotmányos rendjét, szilárd az államhatalmunk, van szervezett fegyveres erőnk, helyreállt az államigazgatás rendje, működnek a minisztériumok, dolgoznak a tanácsok, s ami mindennél fontosabb számunkra, napról napra növekszik a tömegek bizalma, s elszigetelődött politikailag is az ellenforradalom.
A tömegek megnövekedett öntudatának értékes megnyilvánulása valóságos szavazás a néphatalom mellett, és a kormány erőfeszítéseinek aktív támogatása mutatkozik meg abban az örvendetes tényben, hogy ipari és mezőgazdasági termelésünk mind biztatóbban fejlődik. A termelési sikerek sorában az első helyen és az elismerés hangján kell megemlékeznem bányászaink nagyszerű munkájáról. A múlt év szeptemberében 77 500 tonna, közvetlen október 23-a előtt pedig 78 000 tonna volt széntermelésünk napi átlaga. Novemberben ez az átlag 10 000 tonnára esett vissza, és decemberben is csupán 17 500 tonna volt. Most széntermelésünk napi átlaga 66 000-68 000 tonna körül van. Talán érdemes megemlíteni, hogy március 15-e tiszteletére 14-én a szénbányászok 66 800 tonna szenet, a felszabadulás évfordulóját megelőző napon, április 3-án 78 800 tonna szenet, és április 30-án, május elseje tiszteletére 85 200 tonna szenet termeltek.
A széntermelésnek a várakozást jóval felülmúló fejlődése lehetővé tette, hogy ipari munkásaink és műszaki dolgozóink odaadása is jelentős sikereket produkáljon a termelés helyreállításában. Az ipar egészét tekintve az év első negyedében alig 20%-kal termeltünk kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Nagyon sok könnyűipari termék termelési szintje már az október előttit is meghaladja. A növekvő termelés eredményeképpen valamelyest javult a fogyasztási cikkek választéka és nőtt a kereskedelem készlete. Az ellenforradalom következtében a nagykereskedelem készlete az előző 14,5 milliárd forint értékről 8,5 milliárd forintra csökkent, de az 1957. március 31-i adat szerint már ismét 11 milliárd fölé emelkedett. Megnőtt a kereskedelmi forgalom, mégpedig nem elsősorban élelmiszerekből, hanem szinte kizárólag iparcikkekből. Pamutszövetből az év első negyedében 88, gyapjúszövetből 47, kötöttáruból 37, cipőből 75, motorkerékpárból 55, kerékpárból 58%-kal több fogyott, mint a múlt év azonos időszakában.
Gazdasági életünkben még jelentős nehézségek, komoly problémák vannak, ezekről a beszámoló későbbi részében, a nép és a kormány előtt álló feladatok ismertetése során szólok is majd, de az előbb említett néhány kiragadott számadat is bizonyítja, hogy népgazdaságunk alapjában véve visszajutott a rendes kerékvágásba. Ezekben az eredményekben természetesen szerepe volt annak a testvéri segítségnek, amit a szocialista tábor országaitól, elsősorban legjobb barátunktól, a Szovjetuniótól kaptunk …9
A beszámoló teljes szövege megjelent: Kádár János: Szilárd népi hatalom – független Magyarország. Kossuth Könyvkiadó 1958. 89-125. old.
JEGYZETEK
1 Papp József tüzér ezredest és Lakatos Péter pártiskolai tanárt a Budapesti Pártbizottság székházának ostromakor gyilkolták meg; Bordás Andrást, a Csepel Művek Kossuth-díjas vasesztergályosát már 1956. október 26-án. Sarkadi Istvánt, a Legfőbb Ügyészség munkatársát 1956. november 1-én munkahelyére menet fogták el, s Dudás József különleges osztaga kivégezte. (Lásd még a 100. old. 1. számú és a 185. old. 2. számú jegyzetét.)
2 Nagy Ferenc volt kisgazdapárti miniszterelnök, aki 1947-ben lemondott és emigrált, a nyugati polgári politikai emigráció egyik vezéralakja volt. Az ellenforradalom idején Bécsbe sietett, onnan telefonon tárgyalt Tildy Zoltán akkori államminiszterrel, de habozott Magyarországra jönni. Horthy Miklós 1956-ban Portugáliában élt, ott nyilatkozott az ellenforradalom támogatásáról.
Maléter Pál Ludovika Akadémiát végzett volt horthysta tiszt, 1956-ban honvéd ezredes. Október 25-én parancsot kapott, hogy számolja fel a Kilián-laktanyában és a Corvin közben tanyázó ellenforradalmárokat. Ehelyett átállt a fegyveres lázadók oldalára. Ezután Nagy Imre vezérőrnaggyá nevezte ki, majd honvédelmi miniszteri megbízást kapott a november 2-i Nagy Imre-kormányban. Király Béla volt horthysta vezérkari tiszt a nyilas kormány alatt is tovább szolgált. 1951-ben kémkedés miatt halálra ítélték, ezt életfogytiglani börtönre változtatták. Nagy Imre a belső karhatalom élére állította. Kinevezte Budapest katonai parancsnokává. Az ellenforradalom leverésekor Nyugatra szökött. Dudás József korábban Romániában élt, az ottani titkosrendőrségnek, a Sigurancának a munkásmozgalomba befurakodott ügynöke volt. A negyvenes években Magyarországon végzett hasonló munkát. A felszabadulás után a Független Kisgazdapárt listáján lett budapesti törvényhatósági bizottsági tag. 1946-ban a demokráciaellenes összeesküvésben való részvétele miatt letartóztatták, majd átadták a román hatóságoknak, ahol felszabadulás előtti tevékenységéért elítélték. 1954-ben szabadult és Budapestre jött. 1956-ban fegyveres csoportot szervezett, elfoglalta a Szabad Nép székházát, és a maga teremtette Magyar Nemzeti Bizottmány elnökeként az ellenforradalom egyik vezéri ambícióktól fűtött alakja lett. 1957-ben e tevékenységéért kivégezték.
3 Csorba János, a Független Kisgazdapárt konzervatív szárnyához tartozó politikus, az 1956. évi ellenforradalmi kísérlet idején a Kisgazdapárt újjászervezésének egyik vezetője. Kéthly Annát, mint a jobboldal egyik vezető képviselőjét, 1948-ban kizárták a Szociáldemokrata Pártból, 1949-ben letartóztatták, a rehabilitációk során kiszabadult. 1956-ban részt vett a munkáshatalom ellen irányuló politikai összeesküvésben, s az ellenforradalom idején egyik vezetője a Szociáldemokrata Párt újjászervezésére irányuló kísérletnek. November elején Nyugatra ment, ott folytatta propagandatevékenységét a Magyar Népköztársaság ellen. 1976-ban halt meg. Bechtler Péter szintén az SZDP jobbszárnyához, de a mérsékeltebbekhez tartozott. 1945-1948-ban Budapest alpolgármestere volt, 1952-ben koholt vádak alapján elítélték; 1955-ben szabadult, rehabilitálták. Az 1956. évi ellenforradalom alatt az SZDP egyik szervezője. Kelemen Gyula ugyancsak ismert jobboldali szociáldemokrata volt. Bibó István, a Nemzeti Parasztpárt politikusa, a november 2-i Nagy Imre kormány államminisztere; november 4-e után a forradalmi munkás-paraszt kormány elleni szervezkedés és bizalmas állami dokumentumok idegen hatalom kezére juttatása miatt tartóztatták le.
4 Mihalics Vid 1923 óta a katolikus sajtó vezető munkatársa. 1960-tól a Vigilia c. folyóirat szerkesztője.
5 Az írószövetség december 28-án taggyűlést tartott, ahol több tagjának tiltakozása ellenére olyan határozatot fogadott el, amely szép szavak burkában ugyan, de lényegét tekintve harcra szólított mindenkit a forradalmi munkás-paraszt kormány és a segítségül hívott szovjet csapatok ellen.
6 Lásd e kötet 99-103. oldalán.
7 A hivatkozott két dokumentum április 21-én jelent meg. (Magyar Közlöny, 1957. 46. sz.)
8 A közbiztonsági őrizetet (internálást) 1956. december 13-án rendelték el (Magyar Közlöny 1956. év 102. sz.), a kitiltást és a rendőri felügyelet alá helyezést 1957. március 19-én. (Magyar Közlöny, 1957. 190. sz.)
9 A miniszterelnöki beszámoló ezután a november 4-e után hozott rendelkezések közül ismertetett néhányat; kijelölte a feladatokat a népi állam erősítése, demokratizmusának fejlesztése terén; foglalkozott gazdasági helyzetünkkel és a legfontosabb gazdasági feladatokkal; kulturális és külpolitikai kérdésekkel.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Ha pedig Valaki Nyájas balrad.hu Olvasó – ESETLEG! – arra lenne kíváncsi, hogy milyen időjárásra számíthat a mai napon – esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre a linkre:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!