(idézet: A Magyar Tanácsköztársaság 1919 – Szikra)

 

Lenin bejelenti a Magyar Tanácsköztársaság megalakulását
(Az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt VIII. kongresszusán, 1919 március 23-ánmondott zárszóból)

Meggyőződésünk, hogy ez lesz az utolsó nehéz félesztendő. Ebben a meggyőződésben különösen megerősít bennünket az a hír, amelyet a napokban közöltünk a kongresszussal — a magyarországi proletárforradalom győzelméről szóló hír. Eddig a szovjethatalom csak országunkon belül győzött, a volt orosz birodalomhoz tartozó népek között. Eddig azok a rövidlátó emberek, akiknek különösen nehéz megválniok a régi, szokványos gondolkodásmódtól (mégha a szocialisták táborához tartoznak is), azt gondolhatták, hogy csakis Oroszország sajátos körülményei idézhették elő ezt a váratlan fordulatot a proletár szovjet demokrácia felé, hogy ennek a demokráciának a sajátosságaiban talán, mint valami görbe tükörben, a cári Oroszország sajátosságai tükröződnek. Most aztán ezt a véleményt teljesen szétzúzták.

Elvtársak! A ma kapott hírekből kirajzolódik a magyarországi forradalom képe. A mai tudósításokból megtudjuk, hogy az entente hatalmak egy veszettül vad ultimátumban követelték Magyarországtól a csapataik átengedését. A burzsoá-kormány, látván, hogy az entente-hatalmak csapataikat Magyarországon keresztül akarják átvonultatni, látva, hogy Magyarországot megint egy új háború rettenetes súlya fenyegeti, — a burzsoákból és megalkuvókból álló kormány maga lemondott, maga kezdett tárgyalásokat a kommunistákkal, a börtönben lévő magyar elvtársainkkal és maga elismerte, hogy nincs más kivezető út, mint a hatalom átadása a dolgozó népnek …

Ha eddig azt beszélték rólunk, hogy bitorlók vagyunk, ha 1917 végén és 1918 elején a burzsoázia és az ő csatlósai közül sokan csak úgy beszéltek a mi forradalmunkról, mint erőszakról és bitorlásról, ha még most is lehet hallani, aminek ostobaságát mi már nem egyszer bebizonyítottuk, hogy a bolsevikok hatalma erőszakkal tartja fenn magát, ha ezelőtt lehetett ilyen badarságot ismételgetni — ma Magyarország példája elhallgattatja az ilyen beszédeket. Még a burzsoázia is belátta, hogy lehetetten más hatalom, mint a Szovjetek hatalma. Egy magasabb kultúrájú ország burzsoáziája világosabban látta, mint a mi burzsoáziánk október a 5-ike előtt, hogy az ország pusztulófélben van, hogy a népre egyre nehezebb és nehezebb megpróbáltatások nehezednek — ennélfogva a Szovjeteknek kell kezükbe venni a hatalmat, ennélfogva Magyarország munkásainak és parasztjainak, az új proletár szovjetdemokráciának kell az országot megmenteni.

Elvtársak! A magyar forradalom előtt óriási nehézségek állnak. Ezt az Oroszországhoz hasonlítva kicsiny országot sokkal könnyebben tudják megfojtani az imperialisták. De bármilyenek legyenek is a Magyarország elé tornyosuló nehézségek, mi itt a szovjethatalom győzelmén kívül erkölcsi győzelmet is arattunk. A legradikálisabb, a legdemokratikusabb, legmegalkuvóbb burzsoázia beismerte, hogy a legnagyobb válság pillanatában, amikor a háborúban kimerült országot új háború fenyegeti, a Tanácshatalom történelmi szükségszerűség, beismerte, hogy az ilyen országban nem lehet más hatalom, mint a Tanácshatalom, mint a proletariátus diktatúrája.

Elvtársak! A forradalmárok egész serege áll már mögöttünk, akik életüket áldozták Oroszország felszabadításáért. A forradalmárok nagy részének súlyos sors jutott osztályrészül. Ők végigszenvedték a cárizmus üldözéseit, de nem részesültek abban a szerencsében, hogy tanúi lehessenek a győzelmes forradalomnak. Mi azonban nemcsak azt értük meg, minket még ennél is nagyobb szerencse ért. Mi nemcsak a mi forradalmunk győzelmét láttuk, nemcsak azt értük meg, hogy forradalmunk hallatlan nehézségek közepette megerősödött és új hatalmi rendszert alkotott, mely az egész világ rokonszenvét felénk vonja, hanem azt is látjuk, hogy az a mag, melyet az orosz forradalom elvetett, kikél Európában. Ez azt a tökéletes rendíthetetlen meggyőződést oltja belénk, hogy bármilyen nehezek legyenek is a még ránk váró megpróbáltatások, bármilyen nagyok legyenek is azok az ártalmak, melyeket a nemzetközi imperializmus döglődő fenevadja még ránk hozhat, — ez a fenevad elpusztul és a szocializmus győzedelmeskedik az egész világon.

(A Moszkvai Szovjet rendkívüli teljes ülésén 1918 április 3-án mondott előadói beszédből)

A régi burzsoá-parlament helyébe a világ szovjethatalma lép, amely már meghódította minden munkás rokonszenvét, mert ez a dolgozók hatalma, a millióké, akik maguk uralkodnak, maguk kormányoznak. Lehet, hogy rosszul kormányoznak, miként mi Oroszországban, de mi képtelenül nehéz viszonyok között vagyunk … Mi még nehezebb utat is meg fogunk még tenni. Hadd jusson Oroszországra több áldozat, mint más országokra. Ez nem meglepő, amikor ránk csak egy ócska romhalmaz maradt örökségül. Más országok más, emberibb úton mennek át és jutnak el ugyanahhoz — a szovjethatalomhoz, íme ezért van Magyarország példájának döntő jelentősége.

Az emberek tapasztalat útján tanulnak. A szovjethatalom helyességét szavakkal bebizonyítani nem lehet. Egyedül Oroszország példája még nem volt érthető az egész világ munkásságának … Magyarország példája döntő a proletárság számára, az európai proletariátus és a dolgozó parasztság számára, mert nehéz pillanatokban a szovjethatalmon kívül senki más nem tudja kormányozni az országot.

Öreg emberek mondogatják: „Felnőttek a gyerekek, emberré lettek, most már meghalhatunk.” Mi nem készülünk meghalni, mi haladunk a győzelem felé, de amikor olyan gyermekeket látunk, mint Szovjetmagyarország, akkor azt mondjuk, hogy mi már megtettük a magunkét nemcsak orosz, hanem nemzetközi méretekben is, és hogy mi kiállunk minden kétségbeejtő nehézséget, hogy teljes győzelmet arassunk, hogy az orosz és magyar Szovjetköztársasághoz csatlakozzék — és meglátjuk, fog is csatlakozni – a Nemzetközi Szovjetköztársaság.

 

… A munkások kezébe jutott a hatalom

(Rákosi Mátyás védőbeszédéből — 1935)

… 17-én Nagyatádi Szabó kisgazdaminiszter, amikor lement Somogyba, 20.000 felfegyverzett mezőgazdasági munkással találta magát szemben, akik követelték, hogy a somogyi földfoglalásokat hagyja jóvá. Ez a 20.000 ember mutatója annak, hogy milyen legenda a dunántúli ellenforradalom nevéről beszélni. Itt vannak a legnagyobb birtokok, a legnagyobb mezőgazdasági proletariátus. Ahol sok a mezőgazdasági proletár, ott sok a forradalmi elem. Amit mutatott az is, hogy Nagyatádit 20.000 mezőgazdasági munkás fogadta. Jöttek a hírek Albertfalváról, Beregből, Biharból, hogy ott is földfoglalások vannak, és úgy írtak a lapok erről, hogy: „a vörös ár Budapest falait nyaldossa.” 19-én volt a népgyűlés a népjóléti minisztérium előtt, 20-án kitört a nyomdász-sztrájk és beütött a Vyx-jegyzék. Mindezt fokozta, hogy 23-ára, vasárnapra volt a kommunisták első monstregyűlése hirdetve. Ez lett volna az első pártgyűlés a bezárás után, mindenki tartott attól, hogy véres harcra vezet a szociáldemokraták és kommunisták között, ami a burzsoázia javára szolgált volna. Mindezek a körülmények oda vezettek, hogy a proletariátus gondolkozó része mindent elkövetett a harc elkerülése végett. Ennek a proletárhangulatnak legjellemzőbb kifejezője, hogy hogyan fejlődött a nyomdászok sztrájkja. A nyomdászok a munkások szélső jobbszárnyát képezik, a legjobb gazdasági helyzetben lévő munkások. Március 20-án a harc gazdasági célokért indult meg, de felvették pár nap múlva követeléseik közé a letartóztatott kommunista munkások szabadonbocsátását, másnap délben már a proletárdiktatúrát is. Szóval a konzervatív munkáselemek is átmentek a kommunista párt befolyása alá.

A Vyx-jegyzékről itt sok szó esett, hogy mily óriási hatása volt, csak az adatokat nem sorolták fel, hogy ez mit jelentett. Nemcsak a tiszántúli részeken jelentett 25.000 km²-t, hanem az egész Ruszinszkó elvesztését. Ez is 15.000 km²-t tett ki. De ezenkívül tele volt a levél igen komoly megcsonkítási tervekkel, tudta mindenki, hogy Ausztria megkapja Magyarország egy részét, azonfelül van egy cseh-jugoszláv korridor-terv, aminek szintén óriási valószínűsége volt, tekintettel arra, hogy a Németország testét körülszabó lengyel korridor már ismert volt. Úgy, hogy mindenki látta, hogy e követelések Magyarország végletekig való megcsonkítását jelentenék. Ennek az volt az óriási hatása, hogy az országnak majdnem felét levágják, egyszerűen. Ma már ezt elfelejtették, de akkor óriási hatása volt, úgyhogy a Károlyi-kormány nem talált más utat, mint a tiszta szociáldemokrata kormányt.

Hogy már most a Károlyi-kormány és az egész burzsoázia annyira járatlan volt munkásdolgokban, hogy nem vette észre, hogy a szoc.-dem. párt már nem úr a saját portáján, hogy a szoc.-dem. párt tömegeinek túlnyomó többsége már a kommunista párt felé orientálódik, egyszerűen abból érthető, hogy Károlyi minisztertársai, mint a burzsoázia miniszterei, egyáltalában soha nem foglalkoztak munkáskérdéssel és fogalmuk sem volt, hogy mi történik. Így történhetett, hogy Károlyi átadta helyét a szoc.-dem. kormánynak, amely nem bírta a tömegek bizalmát és így siklott át a hatalom a proletariátus kezébe.

Az eredmény, hogy minden néven nevezendő vérengzés nélkül a munkások kezébe jutott a hatalom. Az a kép, amikor Seidler és László bemennek a főkapitányság épületébe, minden kíséret nélkül és mindenki rendelkezésükre áll, ez a jellemző a hatalom átvételére. Úgy, hogy erőszakra és pressziókra egyáltalában nem volt szükség.

… A proletárdiktatúra első intézkedései a pártokban különböző hatást keltettek. A szociáldemokrata párt balszárnya és centruma, amint ezt a felolvasott akkori újsághírekből láttuk, a legnagyobb lelkesedéssel fogadta, a balszárny akkor már magát kommunistának érezte, a centrum útban volt a kommunista párt felé. A szociáldemokrata párt jobbszárnya azonban továbbra is ellenségesen állott a kommunista párttal szemben. Azonban ezt az ellenségeskedést egyelőre véka alá rejtette és elfogadott mindent, amit a kommunista párt megegyezése a szociáldemokrata párttal rájuk mért, annál is inkább, mert az ő számukra tulajdonképpen megmentés volt ez az egyesülés. A szociáldemokrata párt jobbszárnya akkoriban éles harcban állott már a munkástömegekkel, amelyek ezeket a szakszervezeti bürokratákat, pártbürokratákat el akarták távolítani. Azáltal, hogy a szociáldemokrata párt szőröstül-bőröstül elfogadta a kommunista párttal való megegyezést, ezek az emberek maguk is a proletárforradalom hordozóiként mutatkozhattak be, saját elégedetlen tömegeikkel szemben, nem volt mód eltávolítani őket, a proletárdiktatúra kikiáltása tehát ezeket az embereket megerősítette helyükön, módot adott nekik, hogy helyükön maradjanak és tovább is harcolhassanak a proletárdiktatúra ellen, ugyanúgy, mint a proletárdiktatúra kikiáltása előtt.

 

Szántó Béla: Miért egyesültünk?

(Visszatekintés 1919 március 21-re, — Új Hang 1941 3. sz.)

1918 végén és 1919 elején a kommunisták alig négyhónapos propaganda- és agitációs munkája leleplezte a tömegek előtt a szociáldemokrata pártot, amely a kapitalista uralom fönntartása érdekében a magyar munkássággal és parasztsággal szemben az árulások egész sorozatát követte el. A kommunisták propagandája magával ragadta a tömegeket és kivonta őket a szociáldemokrata párt befolyása alól. Március 21-én nyilvánvalóvá lett, hogy a szociáldemokrata párt elvesztette tömegbefolyását és hogy a tömegek döntő rétegei a kommunista párt táborában vannak.

Mi történt tehát március 21-én? A hatalmas tömegpárttá lett kommunista párt, amely ebben a pillanatban a legdöntőbb politikai tényező volt az országban, miért egyesült a hatalmát és befolyását vesztett szociáldemokrata párttal?

Az a megszokott felelet, hogy az egyesüléssel a kommunista párt hibát követett el, kétségkívül igaz, de ez maga még nem elegendő március 21-nek a megmagyarázására. Miből keletkezett ez a hiba, mik a gyökerei? — erre a kérdésre kell feleletet adnunk.

Felvetődik a kérdés: megengedhető-e egy kommunista pártnak egyesülése a szociáldemokrata párttal?

Bizonyos feltételek mellett az ilyen egyesülés lehetséges. Kétségtelen, hogy a magyarországi szociáldemokrata párt a világháború alatt teljesen a burzsoázia oldalán állott, hogy szociálsoviniszta álláspontot foglalt el, hogy testestől-lelkestől a központi hatalmak imperialista céljait szolgálta. A szociáldemokrata párt ettől az osztályegyüttműködéses politikai vonaltól nem tért el s még az egyesülés előtti napon is benne volt egy burzsoá-kormányban, amely éles harcot folytatott a munkások és a szegényparasztok legelemibb érdekei ellen.

A magyarországi szociáldemokrata párt tehát nem volt felkészülve a kommunista párttal való egyesülésre.

A magyarországi szociáldemokrata pártban csak abban a pillanatban vetődött fel a kommunistákkal való egyesülés gondolata, mikor a pártvezetőség tudatára ébredt annak, hogy az osztályegyüttműködés politikája csődöt mondott, hogy tömegeit elveszítette. A kommunistákkal való egyesülés gondolatát nem a kapitalizmus megdöntésére és a proletárdiktatúra megvalósítására irányuló elhatározás, akarat és elszántság, hanem (az elvesztett tömegkapcsolatok és tömegbefolyás visszaszerzésén keresztül) a burzsoázia megmentésére irányuló törekvés szülte.

Mi az oka, hogy a kommunisták olyan könnyen elfogadták az egyesülési javaslatot?

Ennek az oka abban rejlik, hogy a kommunista párt központi bizottságának azok a tagjai, akik az egyesülést megcsinálták és azok is, akik helyeselték, nem voltak mentesek a szociáldemokrata tradícióktól.

Kétségtelen, hogy ugyanennek a központi bizottságnak a vezetése alatt a Kommunisták Magyarországi Pártja igen nagy utat tett meg a bolsevizálódás terén. Minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy e tekintetben előtte járt a többi akkor alakult kommunista pártoknak. A hatalom meghódítása nem pottyant le az égből. Más országban is volt ugyanabban az időben objektív forradalmi helyzet, de az objektív forradalmi helyzetből, seholsem lett proletárforradalom. Mert az objektív forradalmi helyzetből, mint Lenin mondja, csak akkor lesz forradalom, ha az objektív előfeltételekhez még egy szubjektív feltétel is járul, vagyis: „a forradalmi osztálynak forradalmi tömegakciókra való képessége, ami elég erős ahhoz, hogy összezúzza (vagy megrázkódtassa) a régi kormányhatalmat, amelyik soha még a válságok korszakában sem ’dől’ meg, ha azt nem ’döntik’ meg.” (Lenin XVIII. köt., 245.old.oroszul.) Magyarországon volt egy ilyen szubjektív tényező és rendelkezett azzal a képességgel, hogy a munkásokat és szegényparasztokat elég erőssé tegye történelmi hivatásuk teljesítésére.

És mégis, a kommunista párt nem tudta teljesen levetni a szociáldemokrata tradíciókat. Ezek a szociáldemokrata tradíciók nem március 21-én jelentkeztek először. Megtaláljuk nyomait a kommunista párt március 21-ét megelőző agitációjában, propagandájában, és szervezési munkájában is.

Miben állottak azok a szociáldemokrata tradíciók, melyek március 21-én a szociáldemokrata párttal való egyesülésre vezettek?

Annak a szerepnek megnemértésében, melyet egy kommunista pártnak kell betöltenie a forradalomban. A magyar kommunista párt nem volt teljesen tisztában azokkal az ideológiai harcokkal, melyek az orosz szociáldemokrácián belül, különösen a párt jellegét illetőleg, lejátszódtak, nem volt teljesen tisztában a pártról szóló bolsevik tanítással.

A kommunista párt az akkori forradalmi periódusban meg tudta a tömegeknek magyarázni a forradalmi tömegakciók szükségességét. Ezt olyan érthetően és oly világosan, oly nyomatékosan és oly hangosan tudta a tömegekhez elközvetíteni, hogy mindenütt hallható és érthető volt. De nem tudta a tömegeknek megmondani és megmagyarázni, hogy a proletariátus harcainak irányítására vezetőre, a szociáldemokrata párttól alaplényegében eltérő, bolsevik harcos pártra van szükség.

A kommunista párt harcolt a szociáldemokrata párt ellen és leleplezte a tömegek előtt, mint a forradalom árulóját. Csakis ez az elszánt és határozott harc tette lehetővé, hogy a kommunista párt a tömegeket elhódította a szociáldemokrata párttól. Azonban ennek az ideológiai harcnak lényeges hiányai voltak, ami a szociáldemokrata pártnak megadta a lehetőséget arra, hogy a tömegek előtt úgy tüntesse föl a dolgot, mintha a szociáldemokrata párt is harcolna a szocializmusért, nemcsak a kommunisták. „A bolsevikoktól a magyarországi szociáldemokrata pártot — írta a Népszava — nem is a kommunista végcél és nem is a polgári társadalom megmentésére való törekvés választja el, hanem a módszer, a taktika, és a tempó kérdése.” (Népszava, 1918. dec. 22.) A szociáldemokrata pártnak ezt a ravasz manőverét a kommunista párt nem leplezte le, mert maga sem látta végig tisztán a szociáldemokrácia áruló szerepét. Ezért nem magyarázta meg a tömegeknek, hogy a szociáldemokrata párt nemcsak hogy nem harcol a szocializmusért, hanem minden erejével ellene harcol és nem emelte ki, hogy a szocializmusért egyedül a kommunista párt harcol. Nem magyarázta meg és nem vitte be a munkásság öntudatába, hogy a kommunista pártot a szociáldemokrata párttól nem a módszer, a taktika és a tempó kérdése, hanem egyáltalán a szocializmusért való harc választja el, hogy a szocializmushoz nem „különféle” utakon, hanem csakis azon az úton lehet eljutni, amelyen a kommunisták járnak.

Március 21 folytatása, betetőzése volt a KMP márc. 21-ét megelőző működésének. Mindenekelőtt betetőzte a hatalom meghódításáért folytatott következetes harcát. Minden elkövetett hiba ellenére, a politikai hatalom meghódításáért folytatott következetes harc és a politikai hatalom tényleges meghódítása, — ezek voltak a KMP működésének legelsősorban álló alapvonásai. De március 21 folytatása és betetőzése volt azoknak a hibáknak is, melyeket működésében megtalálunk, azoknak a szociáldemokrata csökevényeknek, amelyektől még nem tudott megszabadulni. Ezek a szociáldemokrata csökevények voltak az okai annak, hogy amikor március 21-én a szociáldemokrata pártvezérek a gyűjtőfogházban megjelentek és a közös harcra, a két párt egyesülésére és ennek az alapján a hatalom átvételére tettek javaslatot, a kommunista párt központi bizottsága nem azt mondta, hogy a burzsoázia tegnapi lakájai nem lehetnek ma becsületes forradalmárok és még kevésbé lehetnek a proletárforradalom megbízható vezérei, hanem mint megtért testvéreket fogadta őket. Elhitte nekik, hogy becsületesen a kommunista párt elvi alapjára helyezkedtek, a helyett, hogy az arcukba vágta volna azt a tényt, hogy nem a saját szabad elhatározásuk folytán, hanem azért jöttek, mert politikájuk csődöt mondott, mert a tömegek döntő rétegeit elvesztették, mert ezeket a kommunista párt elhódította tőlük. Igazán kész bolsevikok figyelembe vették volna azt a tényt is, hogy a munkásosztály bizonyos visszamaradottabb rétegei azért még ott voltak a szociáldemokrata párt táborában, főként pedig, hogy a szociáldemokrata pártból alig hogy átjött tömegek körében hangulatváltozások könnyen lehetségesek.

 

Mindenkihez!

(Vörös Újság 1919 március 22)

Magyarország proletársága a mai nappal a maga kezébe vesz minden hatalmat.

A polgári világ teljes összeomlása, a koalíciós kormányzás csődje kényszeríti rá Magyarország munkásságát és parasztságát erre a döntő lépésre. A kapitalista termelés összeomlott, a munkásság nem hajlandó többé a nagytőkések és nagybirtokosok igájába hajtani a fejét. Az országot az összeomlás anarchiájától csak a szocializmus, a kommunizmus megteremtése mentheti meg.

Ugyanakkor külpolitikailag is teljes katasztrófa előtt áll a magyar forradalom. A párizsi békekonferencia úgy döntött, hogy Magyarországnak csaknem egész területét katonailag megszállja, a megszállás vonalait végleges politikai határnak tekinti, és ezzel a forradalmi Magyarországnak élelmezését és szénellátását végképpen lehetetlenné teszi.

Ebben a helyzetben egyetlen eszköze maradt a magyar forradalomnak a maga megmentésére: a proletárság diktatúrája, a munkások és a földműves-szegények uralma.

A proletárság diktatúrájának döntő alapföltétele a proletárság teljes egysége. Éppen ezért, a történelmi szükség parancsára, teljes egyesülését mondotta ki a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártja.

E két párt helyett egyetlen proletárpárt fogadja magába ezután az ország minden dolgozó férfiát és asszonyát: a Magyarországi Szocialista Párt.

A kormányhatalmat a párt megbízásából Forradalmi Kormányzótanács veszi át. E tanács kötelessége lesz a Munkás-, Paraszt- és Katonatanácsok országos kiépítése. A törvényhozói, végrehajtói és bíráskodó hatalmat a Munkás-, Paraszt- és Katonatanácsok diktatúrája gyakorolja.

Magyarország Tanácsköztársasággá alakul. A forradalmi kormányzótanács haladéktalanul megkezdi a nagy alkotások sorozatát a szocializmus, a kommunizmus előkészítésére és megvalósítására.

Kimondja a nagybirtokok, a bányák, nagyüzemek, a bankok és a közlekedési vállalatok szocializálását. A földreformot nem törpebirtokokat teremtő földosztással, hanem szocialista termelő szövetkezetekkel hajtja végre.

Az árdrágítókat, az élelmiszeruzsorásokat, a tömegek éhségének és rongyosságának spekulációs haszonélvezőit irgalmatlan kíméletlenséggel üldözi.

Vasfegyelmet követel. Halállal sújt le az ellenforradalom banditáira, csakúgy, mint a fosztogatás brigantijaira.

Hatalmas proletárhadsereget szervez, amellyel a munkásság és parasztság diktatúráját érvényre juttatja a magyar kapitalistákkal és nagybirtokosokkal szemben csakúgy, mint a román bojárokkal és a cseh burzsoákkal szemben.

Kijelenti teljes eszmei és lelki közösségét az orosz-szovjet kormánnyal, fegyveres szövetséget ajánl Oroszország proletárjainak. Testvéri üdvözletét küldi Anglia, Franciaország, Olaszország és Amerika munkásságának, egyben pedig felszólítja őket, hogy ne tűrjék egy pillanatig sem kapitalista kormányaik gaz rablóhadjáratát a Magyar Tanácsköztársaság ellen. Fegyveres szövetségre hívja fel Csehország, Románia és Szerbia, meg Horvátország munkásait és földműveseit a burzsoák, a bojárok, a nagybirtokosok és a dinasztiák ellen. Fölszólítja Német-Ausztria és Németország munkásait, hogy kövessék a magyar munkásság példáját, szakítsanak végleg Párizzsal, szövetkezzenek Moszkvával, állítsák föl a Tanácsköztársaságot, és fegyverrel a kezükben szálljanak szembe a hódító imperialistákkal.

A Magyarországi Szocialista Párt és a Forradalmi Kormányzótanács fölismeri, mennyi nehézséggel és áldozattal kell megküzdenie a magyar munkásságnak, ha elindul ezen a bátor és nagyszerű úton. Háborút kell viselnünk élelmünk és bányáink felszabadításáért, harcot kell vívnunk proletártestvéreink szabadságáért és a magunk létéért. Nélkülözések, nyomorgás, szenvedés várakozik ránk ezen az úton. És mégis rá kell lépnünk, és mégis rá merünk lépni, mert bízunk a magyar proletárság hősiességében és áldozatkészségében. Rá kell lépnünk, mert csakis így vihetjük győzelemre a szocializmus világot megváltó ügyét.

Minden munkást és földművest felszólítunk, hogy dolgozzon, termeljen, vagy álljon be a proletárhadseregbe, verejtékével vagy vérével áldozzon az eszme diadaláért.

Bármi várjon ránk, a szocializmus ügyének győznie kell! Éljen a proletárdiktatúra! Éljen a Magyar Tanácsköztársaság!

Magyarországi Szocialista Párt.
Forradalmi Kormányzótanács.

 

Proletárok!

(Vörös Újság 1919 márc. 22)

Nem a szavak, a tettek ideje következett el. Magyarország proletariátusa kezébe vette sorsának intézését. Ez a forradalmi cselekedete meghozta a proletáregységet nemcsak Magyarországra vonatkozóan, de nemzetközileg is. A politikai hatalom megragadásával belekapcsolódott a magyar proletariátus a világforradalom előhadába. Győz a nemzetközi forradalom. A magyar proletariátus megkezdte történelmi hivatásának teljesítését. Az ő küzdelmeire szegeződik e pillanattól kezdve teljes szolidaritással az egész Balkán, és a volt osztrák-magyar monarchia romjain alakult burzsoá-köztársaságok minden proletárjainak szeme.

Magyarország ma a proletariátusé lett. A politikai hatalom kézbevételével éppúgy a nemzetközi proletariátus szent földje, mint a Szovjet-Oroszország. A mával megkezdjük a kapitalizmus kizsákmányoló rendjének kisajátítását, a mával megszakít minden együttműködést Magyarország proletariátusa teljes egészében a burzsoáziával.

Kézbe veszi a hatalmat, lefegyverzi a burzsoáziát, és a felfegyverzett proletárságot állítja őrül a szocializmust teremtő forradalom mellé. A munkások, a katonák és földműves-szegények tanácsaiban, a tanácsköztársaság minden szervezetében igazi önkormányzathoz jut a dolgozó tömeg, menten a burzsoá-állam bürokráciájának átkos terhétől.

A föld, a gyár, a bánya: minden a dolgozóké. Bontakozik az új rend, amikor csak az eszik, aki dolgozik.

Ez volt az alap, amit hirdettünk, terjesztettünk minden akadályon keresztül, s amelyre ráállott ma egyöntetűen Budapest egész proletariátusa kivétel nélkül. Ez teremtette meg a szervezett egységet is, s mától kezdve minden forradalmi proletár egy csatasorban küzd a szocializmusért, a kommunizmusért.

De ez az az időpont is, amikor aki nincs velünk, az ellenünk van. És jaj annak, aki a proletariátus uralma ellen fölemeli a kezét. Szabadság csak arra van mától kezdve, hogy a kizsákmányolást rombolhassuk, és a kommunizmus termelő és társadalmi rendjét kiépíthessük. Aki a kizsákmányolást akarja megőrizni, aki a kapitalizmust akarja visszacsinálni, annak számára a proletárok földjén nem terem szabadság.

Ez a proletariátus forradalmi diktatúrája, és jaj annak, ezerszer jaj annak, aki ellene felemeli kezét. Akárki legyen is az, külső vagy belső ellenség, egyaránt pusztul az útból, mert a proletariátus most veszíti el láncait, és felszabadult fegyveres kezeivel pokolra küldi ellenségeit.

Nem állunk egyedül, mellettünk a Szovjet-Oroszország, mellettünk az egész világ proletariátusa, melyet a szükségszerűség törvénye hajt a forradalomba.

Éljen a nemzetközi szociális forradalom! Éljen a proletárdiktatúra! Éljen a munkások, katonák és földműves-szegények tanácsainak köztársasága!

 

Mindenkihez!

(Vörös Újság 1919 március 23)

A Magyar Tanácsköztársaság népbiztosainak tanácsa ma délben német, angol, francia, román és cseh nyelven a következő szikratáviratot adta fel:

Mindenkihez! Jelentjük a világ munkásainak, hogy Magyarországon a szociáldemokrata párt és a kommunista párt szocialista párttá egyesültek, és az egész munkásság, katonaság és parasztság nevében megteremtették a proletárdiktatúrát, amely egyetlen csepp vér kiontása nélkül átvette az államhatalmat. Az államhatalmat ideiglenesen a népbiztosok tanácsa gyakorolja mindaddig, amíg a paraszt-, munkás- és katonatanácsok kongresszusa véglegesen meg nem határozza a magyar tanácsköztársaság alkotmányát.

Az egész magyar proletárság egységes elhatározással sorakozik a proletárság diktatúrájának, a szociális világforradalomnak lobogója alá, és együttesen akarja megvívni az imperializmus ellen való küzdelmet az orosz szovjetköztársasággal, és a világ mindazon proletárjával, akik felismerték, hogy a nemzetközi imperializmus erőit legyőzni, és a szocializmust megvalósítani nincs más út, mint a munkásság, katonaság és parasztság együttes forradalmi cselekvése.

A magyar proletárforradalmat két erő teremtette meg. Az egyik a munkásoknak, a földműves-szegényeknek és katonáknak az az elhatározása, hogy nem akarják tovább hordozni a tőke igáját. A másik az antant imperializmusa, amely Magyarországot területének megcsonkításával minden élelmiszerétől, ipari nyersanyagától, megélhetésének összes feltételeitől meg akarta és meg akarja fosztani. Az entente ultimátumára a proletárdiktatúra megteremtése a magyar nép válasza.

A cseh-tót és román burzsoá hódítók fegyveres erővel akarják leverni a magyar munkásforradalmat. A cseh-tót és román katonasághoz fordulunk, tagadjátok meg az engedelmességet, lázadjatok fel, és fordítsátok fegyvereiteket saját elnyomóitok ellen, és ne legyetek magyar munkás- és katonatestvéreitek hóhérai. A cseh-tót és román munkásokhoz és parasztokhoz fordulunk. Rázzák le elnyomóik igáját, akik azért, hogy saját hatalmukat öregbítsék, és zsebüket tömjék, háborúba hajszolják őket testvéreik ellen.

Az egész világ proletárjaihoz, az angol, francia, olasz és német munkásokhoz fordulunk, és követeljük tőlük, hogy minden erejükkel szálljanak szembe országukban a kapitalistákkal, akik az éhség kötelékével akarják megfojtani a magyar proletárforradalmat. A magyar proletárforradalmat a nemzetközi szocializmus védelme alá helyezzük, de el vagyunk szánva arra, hogy a magyar tanácsköztársaságot mindenki ellen megvédelmezzük, egyúttal kifejezzük azt a készségünket és akaratunkat, hogy mielőbb olyan békét kössünk, amely a dolgozó osztályok életfeltételeit biztosítja, és a világ valamennyi népével, elsősorban szomszédainkkal való békés együttélésünket lehetővé teszi. Világ proletárjai egyesüljetek! Éljen a szociális világforradalom! Éljen a munkások, katonák és parasztok forradalmi internacionaléja!

A Magyar Tanácsköztársaság Népbiztosainak Tanácsa.

Világ proletárjai egyesüljetek!

 

Mit várhatunk a proletárdiktatúrától?

(Röpcédula — 1919 március)

Nehéz láncoktól megszabadulva, ujjongó lélekkel köszöntjük az új időket. Nem kell aggodalom, nem kell félelem, proletárdiktatúra van, ez meghozza a szocializmus világmegváltó óráját. De nem elég, ha tudjuk, hogy diktatúra van az országban. Tisztán kell látnunk azt is: miért van? miért jó, hogy van? A proletárdiktatúrát öntudatosan kell alkalmazni. Ehhez pedig szükséges, hogy mindenki tisztában legyen vele. Lenin elvtársnak, a proletárforradalom e lánglelkű apostolának van igaza, amikor azt mondja: „Minden nagy ügy diadalt arathat, ha a proletárok hisznek benne és lelkesednek érte.”

Mit hozhat nekünk a proletárdiktatúra?

Meghozhatja mindazt a megérdemelt jólétet és emberi boldogságot, amely milliók szorgos, alkotó munkájából fakadhat.

1. Megszűnteti elsősorban a kiváltságokat. A munka gyümölcseit azok ölébe hullajtja, akik verítékkel dolgoznak, alkotnak, teremtenek. A születési előjogokat megszünteti, mert hiszen minden ember egyforma és a bölcső nem adhat senkinek kiváltságot az embertársak elnyomására, kizsákmányolására.

2. Megteremti a népfelséget, amely a dolgozóknak adja kezébe az ország kormányzását. Aki dolgos tagja a társadalomnak, az maga határozhatja meg: milyen törvények kellenek az általános emberi jólét előmozdításához.

3. Összetöri, megsemmisíti a kizsákmányolás lehetőségét. Minden ember dolgozzék, de mindenki a közösségért, az általános emberi jólét fokozásáért dolgozzék. Nem szabad tovább tűrni, hogy egyik ember a másik munkájából éljen urasan. A diktatúra megszünteti azt a burzsoá-aljasságot is, amely szerint éppen az élt jólétben és gazdagságban, aki henyélt, viszont éppen az nyomorgott és szenvedett legtöbbet, aki reggeltől-napestig görnyedt súlyos robotban. A proletárdiktatúra megteremti azt az igazságos helyzetet, amelyben csak annak van joga evéshez, aki dolgozik. Aki másnak a munkájából akar élősködni, azt kitaszítja a jogokból.

4. A proletárdiktatúra megszünteti a magántulajdont. A magántulajdon tette lehetővé, hogy egyesek folyton gyarapíthatták a vagyonukat, míg a dolgozó milliók a legnagyobb nyomorban tengődtek. A tőke fölhalmozása teremthette meg azt a nagy hatalmat a burzsoázia számára, amelyet eddig élvezett, mert a magántulajdonra épített társadalmi rendben csak annak volt joga, akinek vagyona volt. De annak azután mindenhez joga volt. Ezért veszi el a proletárdiktatúra a burzsoáziától a földeket, a gépeket, a bányákat, a szerszámokat, a házakat, mert ezek birtoklása halmozza nekik a vagyont, amelynek segítségével eddig leigáztak bennünket. Ha minden köztulajdonban lesz, akkor a gyáros nem zsákmányolhatja ki a munkásokat éhbérek fizetésével, a háziúr nem nyúzhatja le a proletárok bőrét és a földbirtokos nem hajthatja 80 krajcáros napszámba a földmívesszegények millióit. Szóval: ha a magántulajdon megszűnik, akkor minden az államé, minden a közösségé és a közösség maga szabja meg, hogy szorgalmas munkájáért mindenki életboldogságban részesüljön.

5. A proletárdiktatúra megteremti a dolgozó milliók egyesülési és gyülekezési szabadságát. Senki nem korlátozhatja: ki mikor és hol akarja szabad véleményét nyilvánítani. A sajtó fölszabadult és a nyomtatott betű nem hirdethet mást, csak a proletárok akaratát és szabadságát. A könyvek nem taníthatnak egyebet, mint ami a dolgozó tömegek fölvilágosítására, lelki műveletére alkalmas. Annak a sajtónak, amely a burzsoáhazugságokat kürtölte világgá, el kell pusztulnia.

Az irodalom és művészet csak a proletárok teljes felszabadulásának eszményét hirdetik. Az író, a festő, a szobrász, a színművész — mind-mind csak a proletárság felszabadulását hirdetik alkotásaikban. Így születik meg a népmilliók lelkében egy nagy, nemes eszmény: az emberi egyenlőség, a testvériesség szent eszménye.

6. A proletárdiktatúra összetöri a burzsoázia bürokráciáját és korrupt közigazgatását. Véget vet a szolgabíró pandururalmának és megalapozza a proletárjog uralmát.

7. Elsöpri az osztálybíráskodást. A dolgozó emberek pörében nem dönthetnek ezután a kiváltságos osztályok uszályhordozói. Dolgozó emberek ügyében csak dolgozó emberek dönthetnek.

8. Megszünteti a diktatúra az uzsorát is. A különböző csalók és lánckereskedők rablóhadjáratát lehetetlenné teszi, mert megszervezi a termelés és fogyasztás közösségét.

9. A proletárdiktatúra összetöri a burzsoá társadalmi rend minden maradványát és ezzel megszünteti egy újabb háború lehetőségét. Ha nincs burzsoázia, ha megszűnik a tőkehalmozás lehetősége és a magántulajdon, akkor nincs imperializmus sem. Ha pedig nincs imperializmus, akkor nincs olyan érdek sem, amely idegen földterületek elfoglalására törekszik.

10. A proletárdiktatúra minden hatalmat és jogot a nép kezébe ad. Ha pedig a nép megkapja a hatalmat, akkor minden kínzó fájdalmát önmaga megszünteti.

Aki nem dolgozik, az ne is egyék!

Ezen az alaptörvényen építi fel a proletárdiktatúra a dolgozók társadalmát. A dologtalanok, a mások zsírján élősködők uralmát a proletárdiktatúra teljesen megszünteti.

Évszázadok, évezredek rabszolgauralmát kell rombadöntenünk. A burzsoázia ilyen hosszú időkön keresztül alaposan körülbástyázta magát minden támadás esetére. Valóságos művészettel butította el a proletártömegeket, hogy azok ne lássák tisztán az ő aljasságát. Így történt, hogy éppen az eltiport milliók nyújtottak neki védelmet kizsákmányoló uralmának fönntartásához.

De nemcsak nálunk, Magyarországon ilyen a helyzet. Az egész világ dolgozó népe szenvedi a burzsoázia kínzó igáját. Azért kell a mi megszületett diktatúránknak vörös hadsereget szervezni, hogy ennek segítségével támogató erőt kölcsönözzünk a világ minden eltiport nemzetének. Egy ország fölszabadulása nem elég. Föl kell szabadulnia az egész világ összes rabszolgáinak. A proletárdiktatúra nyújt nekünk majd lehetőséget, hogy testvéri jobbot nyújthassunk minden ország proletariátusának.

Amíg mi egyedül szabadultunk föl, addig acsarkodik ránk a szomszéd országok minden burzsoája. És most fél a szabadságunk terjedésétől, ránk uszítja majd elkábított tömegeit. Legyünk tehát készen a harcra, de erős lélekkel

higgyünk a föltétlenül biztos győzelmünkben!

Ahol milliónyi proletár össze tud fogni, egy közös szent cél érdekében, ott nem kell és nem szabad félteni a sikert. Lelkesedéssel nyissuk meg a szívünket a proletárdiktatúra eszméjéért, mert ennek a kemény eszköznek az alkalmazása nem egyéb, mint egy kemény proletárököl, amely egyetlen csapásra összezúzza a burzsoázia átkos kizsákmányoló uralmát, de ugyanakkor fölépíti a dolgozó népmilliók boldog, szabad társadalmát.

Meggyőződéssel, hittel, bizakodással harsogjuk világgá a még eltiport népek felé:

Éljen a proletárdiktatúra!

Új állam

(Vörös Újság 1919 márc. 27)

A proletárforradalom minden más forradalomtól különbözik. Az eddigi forradalmaknál, a feltörekvő osztályok a hatalomról letaszított osztályok helyébe egyszerűen beültek a politikai hatalomba. Átvették egyszerűen az állam minden elnyomó szervét, rendőrséget, hivatalnokhadsereget. A burzsoázia forradalma átvette a hűbéri, központosított abszolút államhatalmat és mint ellenőrző szervet, az államhatalom szerkezetébe beállította a parlamentet. Minél inkább nyilvánvalóvá lett a burzsoázia államának elnyomó jellege, annál inkább kellett függetleníteni és mind több hatalommal felruházni a végrehajtó hatalmat, a törvényhozó hatalom rovására. Végül a törvényhozó hatalom maga is teljesen ki lett szolgáltatva a végrehajtónak, a parlament fecsegő bódévá vált, az államhatalom összpontosult a bürokrácia kezében.

A proletariátus állama nem veszi át a burzsoázia államhatalmát. A proletárság osztályállama új elnyomó szervet épít, ezenkívül megszünteti a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak különválását, ezzel együtt megszünteti a bürokráciát, amely ennek a különválásnak terméke. A proletárállam törvényhozó és végrehajtó hatalma egyesül a munkások, katonák és parasztok tanácsaiban. A tanácsok nem fecsegő szervezet, hanem dolgozó testület.

Ez a folyamat természetesen nem pillanatokig tart. Az államhatalom roppant kolosszusának lerombolása nem történhetik meg máról-holnapra. A tanácshatalom megszervezése és kiépítése olyan munka, amely munkának gyorsabb vagy lassúbb lefolyása az önkormányzatát gyakoroló proletariátus biztos és tiszta célkitűzésétől, történelmi hivatásának tiszta átlátásától függ. Minél öntudatosabb, biztosabbkezű, cselekvésével minél inkább tisztában lévő a proletariátus, annál gyorsabb lesz az államhatalom lerombolásának folyamata, annál sikerültebb lesz a munka, annál inkább sikerül minden korrupciónak és a központi államszervezettel velejáró minden nyavalyának a gyökeres kiirtása. A proletariátusnak nem elég egyesíteni tanácsaiban a törvényhozás és végrehajtás legfőbb hatalmát, a proletariátusnak ezzel a hatalommal élni is kell tudni.

A tanácsok dolgozó testület, de a tanácsokban résztvevő proletárnak tudni is kell dolgozni. A tanácsok törvényhozó testület, de a proletariátusnak tudni is kell törvényeket alkotni. A tanácsok bíráskodó és végrehajtó testület, de a proletariátusnak tudni is kell bíráskodni és végrehajtani.

A tanácsok minden egyes tagját el kell töltse a proletárosztály világtörténelmi elhivatottságának felemelő tudata. A tanácsok tagjának tudnia kell, hogy a világtörténelem legnagyszerűbb feladatának megoldása az ő kezében van. A tanácsok a társadalom és az emberiség jövő képét formálják. Minél inkább tudja mindezt a proletár, annál tisztább lesz a jövő társadalom képe, annál könnyebb és gyorsabb lesz az átmenet ehhez a társadalomhoz.

A tanácsok minél gyorsabb megformálása forradalmi kötelesség, hogy a proletariátus szabad és nem befolyásolható elhatározásával szentesítse vagy megváltoztassa a Forradalmi Kormányzótanács mai alakját.

De a tanácsok folyton arra gondoljanak, hogy a proletárállam nemcsak jogot és hatalmat jelent, nemcsak törvényalkotás és végrehajtás egységes hatalmát, hanem egyben jelent súlyos, elháríthatatlan és felelősségteljes kötelességet.

(Mit adott a forradalom? — A Közoktatásügyi Népbiztosság kiadása 1919)

A forradalmi igazságszolgáltatás

A forradalom nem teremtett új igazságot, csak felszínre hozta, érvényre juttatta a dolgozó emberek örök igazságát, amelynek tudata ott szunnyadt a lelkekben a legtávolabbi évezredek óta, de a hatalom birtokosai nem engedték érvényre jutni. A kapitalista társadalmi rend és a burzsoáállam az igazságot mindenféle nehézségekkel bástyázta körül, hogy az elnyomott proletárosztály még csak közelébe se férkőzhessen. Az igazságszolgáltatás az állam kiválasztott szolgáinak hivatása volt és a törvények bonyolódott tömkelegében a szegény ember nem ismerte ki magát.

A forradalom megreformálta az igazságszolgáltatást is. A proletárokból választott bírák fognak ítélkezni az ügyekben és a szakértő jogásznak csak tanácsadási és véleményezési joga lesz. Megszüntették a polgári és katonai bíráskodás különbségét és a diktatúra alatt a forradalmi törvényszékek proletárbírái gondoskodnak arról, hogy a bűnösök drága ügyvédi segítséggel ne kapaszkodhassanak különböző kibúvókba. A Forradalmi Kormányzótanács rendelete szerint addig is, amíg a proletárállam bíróságai megalakulnak, sürgős természetű polgári pörös ügyekben a munkaügyi bíróságok mintájára alakított tanácsok bíráskodnak. A tanácsok ítéletei 15 nap alatt fölülvizsgálati kérelemmel támadhatók meg, ha a pör tárgyának értéke 1000 koronát meghalad. A fölülvizsgálati kérelem tárgyában a felállítandó országos főtörvényszék dönt. A sürgős természetű pörös ügyek sürgősségét a bíróság előtt valószínűvé kell tenni. Ülnökökké nemcsak a munkaügyi ülnökök alkalmazhatók, hanem az ülnökök kijelölése végett a bíróság a helyi munkás-, katona- és földművestanácshoz is fordulhat. Családi ügyekben az ülnököknek legalább egyike nő. Olyan esetekben, amikor proletárt pörölnek valami tartozás miatt, e téren már érvényesül a Forradalmi Kormányzótanács egy fontos rendelete, amely a munkabérek lefoglalását szabályozza. A rendelet kimondja, hogy munkabérek magánfelek követeléseinek behajtására vagy biztosítására legfeljebb egyötödrészben foglalhatók le, végrehajtás útján. A munkás felesége és fel- vagy lemenőágbeli rokonai javára megállapított tartás behajtására vagy biztosítására azonban a munkabérnek kétötödrészét lehet lefoglalni. A felállítandó családügyi bíróság méltánylást érdemlő esetekben kimondhatja, hogy a munkás felesége és fel- vagy lemenőágbeli rokonai javára megállapított tartási igény érvényesítése végett a munkabér felerészben lefoglalható. Semmiesetre sem foglalható le azonban nagyobb összeg, mint amely az eddigi szabályok szerint lefoglalható volt.

A régi rend idejében indított bűnügyek átvizsgálását is elrendelte a Forradalmi Kormányzótanács. A régi bűnvádi eljárásokat fölül fogják vizsgálni abból a szempontból, hogy a bűnvádi eljárás folytatása, vagy a büntetés végrehajtása megfelel-e a proletárdiktatúra szellemének. A felülvizsgálatot a megyei tanácsok, illetőleg Budapesten a központi tanács által választott külön tanácsok végzik. Az olyan bűnvádi eljárást, amelyet a kapitalista termelési és társadalmi rend érdekében indítottak, a tanács megszünteti.

Rend és vagyonbiztonság a forradalomban

Azok az éretlen fecsegők, akik a kommunistákat rablóknak, zsiványoknak, martalócoknak és egyéb ilyen díszes foglalkozást űző társaságnak hitték és hirdették, az első pofont akkor kapták, amikor a forradalom éjszakáján a forradalmi kormányzótanács első rendelete megjelent. Ez a rendelet ugyanis statáriumot hirdet a rablókra és fosztogatókra. El is lehet mondani, hogy soha még olyan rend és vagyonbiztonság Magyarországon nem volt, mint amióta a proletárdiktatúra megszületett. A forradalmi kormány elszedi a fegyvert minden gyanús egzisztenciától, megtiltotta a szeszes italok kimérését és fogyasztását, forradalmi törvényszék elé állítja a nyugtalanító hírek terjesztőit, megszervezte a Vörös Őrséget és vasszigorral őrködik, hogy rablók, tolvajok és egyéb martalócok egyéni kisajátításai ne szennyezzék be a nagy szervezett kisajátítás szeplőtlen tisztaságát és sima lefolyását. A proletárság csak akkor számíthat győzelemre a kizsákmányolok ellen folytatott élet-halál harcában, ha ezt a harcot egységesen és vállvetett erővel vívja meg. Ezért tehát mindenki, aki önhatalmúlag cselekszik és erőszakkal vagy fenyegetéssel lép fel akár magánosok, akár egyes csoportok érdekében, a proletariátus egységét bontja meg, és ezzel a proletariátus győzelmét veszélyezteti. A proletárdiktatúra nem egyes emberek vagy csoportok diktatúráját jelenti, hanem azt, hogy az egész proletariátus a maga egységében kényszeríti rá akaratát a kizsákmányoló osztályokra. Ezt az akaratot a proletariátus addig is, amíg a tanácsok országos kongresszusa megalakul, a Forradalmi Kormányzótanács útján gyakorolja. Aki tehát szembehelyezkedik a Forradalmi Kormányzótanács akaratával, vagy a Forradalmi Kormányzótanács felhatalmazása nélkül, önhatalmúlag erőszakos intézkedéseket tesz, magával a proletárdiktatúrával száll szembe és a proletariátus ügyének árulója. Elrendelte tehát a Forradalmi Kormányzótanács, hogy a forradalmi törvényszék elé kell állítani mindazokat, akik önhatalmúlag intézkednek oly ügyekben, amelyek a Forradalmi Kormányzó tanácsnak, az egyes népbiztosságoknak vagy az alájuk rendelt hatóságoknak intézkedési körébe tartoznak. Különösen súlyos büntetés alá esnek azok, akik jogosulatlanul fegyveres erőt (őrséget vagy katonaságot) vesznek igénybe. A Forradalmi Törvényszék halálbüntetést is kiszabhat azokra, akik önkényesen intézkednek nem reájuk tartozó ügyekben.

A közbiztonsági állapotok a fővárosban összehasonlíthatatlanul jobbak az előző rezsim viszonyainál. A vasárnapi bicskázások, amelyek azelőtt egész hétre való munkát adtak a rendőrségnek, ma a legritkábbak. Nagyon kevés eltűnés akad, Régente a munkásosztály köréből jelentették be a legtöbb eltüntet, kis fejletlen munkáslányokat, akik kerítők hálójába estek vagy akiket burzsoák szöktettek meg. Ma azonban ilyesmit burzsoá már nem mer megkockáztatni.

 

A Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság alkotmánya

(Elfogadta a szövetséges tanácsok országos gyűlése 1919 június 23-án)

A Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaság alkotmányának alapelvei.

1. §. A Tanácsköztársaságban a proletárság minden szabadságot, jogot és hatalmat kezébe vett, abból a célból, hogy megszüntesse a kapitalista rendet és a burzsoázia uralmát s ennek helyébe a szocialista termelési és társadalmi rendet tegye. A proletariátus diktatúrája azonban csupán eszköz mindennemű kizsákmányolás és mindenfajta osztályuralom megszüntetésére és előkészítése annak a társadalmi rendnek, amely nem ismer osztályokat és amelyben megszűnik az osztályuralom legfőbb eszköze, az állam hatalma is.

2. §. A Tanácsköztársaság a munkások, katonák és földmívesek tanácsainak köztársasága.

A Tanácsköztársaság a kizsákmányolóknak semmiféle tanácsban helyet nem ad.

A munkások, katonák és földmívesek tanácsaiban a dolgozó nép hozza a törvényeket, hajtja azokat végre és bíráskodik azok megszegői fölött.

A proletárság a tanácsokban gyakorol minden központi és helyi hatalmat.

3. §. A Tanácsköztársaság szabad népek szabad szövetsége.

A Tanácsköztársaság külpolitikája a világforradalom segítségével el akarja érni a dolgozók világának békéjét. Békét akar minden hódítás és hadikárpótlás nélkül, a dolgozók önrendelkezési joga alapján.

A világháborút előidéző imperializmus helyett a Tanácsköztársaság a világ proletárjainak egyesülését, szövetségét, a dolgozók nemzetközi tanácsköztársaságát akarja. Ezért ellensége a kizsákmányoló háborúnak, a népek minden elnyomásának és leigázásának. Az osztályállam külpolitikájának eszközeit, különösen a titkos diplomáciát elveti.

A dolgozók jogai és kötelességei a Magyarországi Szocialista Szövetséges Tanácsköztársaságban.

4. §. A Tanácsköztársaság arra törekszik, hogy a dolgozók társadalmának tulajdonába jusson minden termelőeszköz a kizsákmányolás megszüntetése s a termelés szervezése és fokozása érdekében. Ezért köztulajdonba vesz a kisüzem kereteit meghaladó minden mezőgazdasági, ipari, bánya- és közlekedési üzemet.

5. §. A finánctőke uralma azzal szűnik meg a Tanácsköztársaságban, hogy köztulajdonba mennek át a pénzintézetek és a biztosító-intézetek.

6. §. A Tanácsköztársaságban csak annak van helye, aki dolgozik. A Tanácsköztársaság elrendeli az általános munkakényszert, ezzel szemben megállapítja a munkára való jogot. A munkaképteleneket, valamint azokat, akik dolgozni akarnak, de akiknek az állam munkát juttatni nem tud, az állam tartja el.

7. §. A dolgozó tömegek hatalmának biztosítása, a kizsákmányolók hatalma visszaállításának meggátlása érdekében a Tanácsköztársaság felfegyverzi a dolgozókat és lefegyverzi a kizsákmányolókat. A Vörös Hadsereg a proletárság osztályhadserege.

8. §. A Tanácsköztársaságban a dolgozók véleményüket írásban és szóban szabadon nyilváníthatják, de megszűnt a tőkének az a hatalma, amellyel a sajtót a kapitalista gondolkodásmód terjesztésének és a proletáröntudat elhomályosításának eszközévé alacsonyította. Megszűnt a sajtónak a tőkétől való függése is. Minden nyomtatvány kiadásának joga a munkásságé és a Tanácsköztársaság gondoskodik arról, hogy a szocialista eszme az egész országban szabadon terjedjen.

9. §. A Tanácsköztársaságban a munkásság gyülekezési szabadsága teljes. Minden proletárnak jogában áll, hogy szabadon gyülekezhessen és fölvonulásokat rendezhessen. A burzsoázia uralmának megtörésével elhárult a munkások szabad egyesülési joga útjából minden gát és a Tanácsköztársaság nemcsak megadja a munkásoknak és földmíveseknek a legteljesebb egyesülési és szervezkedési szabadságot, hanem egyesülési szabadságuk kifejlesztése és biztosítása céljából minden anyagi és szellemi támogatásban részesíti őket.

10. §. A Tanácsköztársaság megszünteti a burzsoázia műveltségi kiváltságát és megnyitja a dolgozók előtt a műveltség tényleges megszerzésének lehetőségét. Ezért a munkások és földmívesek számára ingyenes és a műveltség magas fokát nyújtó tanítást biztosít.

11. §. A dolgozók igazi lelkiismeretszabadságát azzal védi a Tanácsköztársaság, hogy elválasztja teljesen az egyházat az államtól, az iskolát az egyháztól. Vallását mindenki szabadon gyakorolhatja.

12. §. A Tanácsköztársaság a világ proletárjai egyesülésének a gondolatát hirdeti és ezért minden külföldi proletárnak megadja mindazokat a jogokat, amelyek a magyar proletárt megilletik és fölhatalmaz minden helyi tanácsot, hogy a külföldi munkásokat kérelmükre magyar honosoknak nyilváníthassa.

13. §. A Tanácsköztársaságban minden külföldi forradalmárnak menedékjoga van.

14. §. A Tanácsköztársaság nem ismer faji vagy nemzeti különbséget. Nem tűri a nemzeti kisebbségek bármilyen elnyomását és nyelvük használatának bárminő korlátozását. Mindenki szabadon használhatja anyanyelvét és minden hatóság köteles a Magyarországon használatos nyelvek bármelyikén kiállított hozzátartozó beadványt elfogadni s mindenkit saját anyanyelvén meghallgatni és vele tárgyalni.

 

A proletárdiktatúra fundamentuma

(Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó 21)

Nyisztor György népbiztos: Rátérek még egy dologra, itt azután igazán őszinte leszek, mert igaz, hogy aki megmondja az igazat, be szokták törni a fejét, de még eddig az enyémet sohasem törték be, csak akarták. Itt a mozgalomban, itt benn vannak a kishitűek, és Kunfi elvtárs, akit én személyében tisztelek, sokszor mentem vele egy úton, folytonosan hangoztatja szélső jobboldaliságát, állandóan és szakadatlanul. Ez a hangoztatás borzasztó csapás a magyar proletárdiktatúrára. Én nem vonom kétségbe az ő becsületességét, jóhiszeműségét, nem akarom azt mondani, hogy ellenforradalmár, de ahogy ezt csinálja, egyenesen abszurdum.

Egy hang: Álljon félre!

Nyisztor György népbiztos: A proletárdiktatúrát csak hitre, erős akaratra lehet építeni. Ha nincs hitünk, ha nem hiszünk, akkor a proletárdiktatúra már meghalt. Ez kell, hogy a fundamentum legyen, ez a két tégla: az akarat és a hit. Aki mindig kétségbeesik, lemond a proletárdiktatúráról, az állandóan ezt a két téglát akarja lábunk alól kirúgni. Én azt mondom, hogy legyen ennek vége és meg kell itt mondanom és ki kell mondanom, hogy aki nem híve minden lelkesedéssel, aki nem hisz a proletárdiktatúrában, az nem is akarhatja és ha nem akarja, — tessék nyílt kártyával játszani. (Felkiáltások: Álljon félre!)

Tessék nyíltan megmondani, — Oroszországban látjuk ezt, — itt sem félünk tőle, de vigyázzunk rá — bujkálni ne engedjünk senkit, mert akkor aláfúrja proletárdiktatúránkat. Meg kell mondanunk, hogy a jövőben résen fogunk lenni. Sok kellemetlenségünk volt már eddig is abból, hogy egyesek folyton jönnek azzal, hogy: nem tudjuk, mi lesz holnap, nem tudjuk, hogy lesz, mint lesz.

Bocsánatot kérek, így fenntartani a proletárdiktatúrát nem lehet. (Úgy van!) Nem lehet az egész világ kapitalistáival szemben verekedni, ha itt vannak olyan emberek a mi sorainkban, akik így beszélnek és folyton kivágják a rezet, hogy: „nem vagyunk barbárok”. Ez a „nem barbárság” mindig abban nyilvánul meg, hogy a proletárt lőjük agyon és minden ellen forradalmárt bocsássunk szabadon. (Úgy van!)

Én sem vagyok barbár, sőt meg kell mondanom, nem igaz az, hogy akik hittel és lelkesedéssel akarják a proletárdiktatúrát, hogy azok barbárok. Nem igaz, — azok csak okosak, sőt azt mondom, hogy ha erővel kezeljük a proletárdiktatúrát, akkor nagyon kevés proletárnak fog az életébe kerülni. (Úgy van!) Mert az erős, határozott fellépés mindig meghozza az eredményt. Ha azonban mindig azt mondjuk, hogy nem vagyunk barbárok, akkor csak lavírozunk és csak akkor lépünk fel erélyesen, amikor már sok embernek, sok polgárnak életébe kerül …

Egy hang: És proletárnak is!

Nyisztor György népbiztos: … és proletárnak is.

Ne tessék nekem azt mondani, hogy a proletárdiktatúra barbárság. A proletárdiktatúra azt akarja, hogy elsöpörje a kapitalista rendszert, amely osztályokra tagozta az embereket, amely a megélhetés kérdésében az embereket egymás ellen vitte. Ha ezt elsöpörtük és ha felépítettük a proletár társadalmi rendet, csak azután lehet arról beszélni, hogy lassan megvalósítsuk azt, ami minden embernek a lelkében ott szunnyad, hogy: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Mert ez igenis ott él minden emberben. Oda, arrafelé akarunk menni, de előbb tessék összetörni ezt a kapitalista társadalmi rendszert, hogy ne legyenek osztályok. Nemcsak a vagyont kell elvenni, hanem meg kell tanítani a burzsoát arra, hogy a sorainkban ide kell neki hátul állni és kiölni azt a felfogást a lelkéből, hogy valaha is visszajöhet a hatalomba. Ha az egész emberiség tudja, hogy itt csak annak van joga élni, aki dolgozik, aki elhelyezkedett, ha nem lesznek osztályok, nem kell a kenyérért egymás ellen verekedni, akkor valósulhat meg az, ami minden vallásmozgalomban ott állott és a tengelye volt, hogy: szeresd felebarátodat, mint önmagadat!

Én is hiszem, hogy eljön az az idő, és az a hitem és meggyőződésem, hogy a proletárdiktatúra egy nagy lépés eme nagy cél felé. (Hosszantartó lelkes taps. Felkiáltások: Éljen Nyisztor!)

 

Proletár közigazgatást!

(Vörös Újság 1919 júl. 8)

Háromhónapos türelmes és elnéző uralmunk alatt kiderült, hogy a nagyjában-egészében változatlanul átvett közigazgatási szervezet a legsötétebb ellenforradalom melegágya. A régi bürokrácia a proletáruralom elején megbűvölten és megbénultan behódolt, de enyhén gyakorolt diktatúránk láttára, amelyből gyöngeségünkre következtetett, megindult az ellenállás; felocsúdva dermedt félelméből, először szabotálással próbálkozott, majd az elszánt ellenforradalmi szervezkedés terére lépett. A helyzet odáig fajult, hogy ma a proletáruralom legdühösebb ellenségei a proletárállam közvetlen kiszolgálására hivatott tisztviselők, a tanácsköztársaság hivatalos gépezetének kezelői közül kerülnek ki. Ezek a régi bürokrácia szárnyain nagyranőtt herék nem tudnak, de nem is akarnak beletörődni abba az állapotba, amely megszüntette a „hivatalt”, mint az úrhatnámság és vesztegetés forrását és helyébe a céltudatos kötelességtudó és felelősségteljes munkát állította; nem tudnak elhelyezkedni oly keretben, amely a panamák alkonyát, a hivatalnok-privilégium megszűnését jelenti, és visszasírják a „régi jó időket”, amikor ők még urak voltak a munkás és paraszt fölött és amikor egy-egy grófi pártfogó árnyékában meghúzódva lehetett tekintetes, nagyságos, méltóságos és kegyelmes címzésekkel járó pályákat megfutni.

Hogy mindennek vége szakadt, hogy a „karriér” munkát jelent, s hogy a jó munka magától értetődő kötelességteljesítés, melyért jó bér, rossz munkáért pedig kidobás és feleletrevonás jár, méltán aggasztja a dologtól irtózó, munkát és munkást lenéző jó urakat. Így történt, hogy a népbiztosságok és egyéb hivatalok tele vannak ellenforradalmárokkal, akik ezért az érzületükért, titkos aknamunkáikért, amerikázásukért húzzák a Tanácsköztársaságtól fizetésüket. Az erkölcsös gentlemanek egy percig sem riadnak vissza attól, hogy pénzt fogadjanak el attól a rendszertől, melynek életére törnek. De a proletariátus ezt az állapotot nem tűrheti tovább. A komműnnek jó és olcsó közigazgatásra van szüksége, proletárközigazgatásra, nem pedig bürokratikus szervezetre. Ezért égetően sürgős feladat a közigazgatás gyors átszervezése, a megbízhatatlan személyzet azonnali eltávolítása, kicserélése. Ez a tisztogató munka — úgy tudjuk — egyes népbiztosságoknál már megkezdődött, de szükséges, hogy végigmenjen az egész vonalon és ne maradjon félmunkának.

Irgalmatlanul ki kell söpörni, aki nem dolgozik, nem megbízható, kétes magatartású, gyanús. Ki kell küszöbölni, mielőtt álnok pálfordulással mellénkállást színlelhetne. A megrostált megmaradó közigazgatási munkásokkal pedig, a hamisítatlan proletárközigazgatás hordozóival írásbeli fogadalmat kell letétetni, amelyben minden egyes kötelezettséget vállal arra nézve, hogy minden melléktekintet nélkül, minden számítgatás és fenntartás nélkül a proletárdiktatúra szolgálatába szegődik, a tanácskormány intézkedéseinek magát aláveti és azokat másokkal is megtartatja s hogy az ellenforradalom minden kísérletezését is teljes erejével s ha kell, fegyveres kézzel is segít letörni.

Ha ezeket a rendszabályokat haladék és habozás nélkül mindenütt végrehajtjuk, — de csakis akkor — nyugodtak lehetünk, hogy megszűnik az a rendszer, mely lehetővé teszi, hogy a Tanácsköztársaság saját pénzén tenyészti legvadabb ellenségeit. Pusztuljon a hivatalokból mindenki, aki nem áll a proletárkötelességtudás magaslatán és pusztuljon mindenki, aki habozás nélkül nem áll a proletárdiktatúra és ennek intézményei mellé.

 

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!