Drafit, Dionit és Dasamari-t evakuálják – A lakosokat Palliniba küldik – A tűz elérte Ajía Marínát – Neos Voutzas követi
A 30 km. eléri a tűz égő Pentelic-hegy elejét, és tegnap kezdődött Varnavában, de a Micotákisz-kormány végrehajtó államának inkompetenciája lehetővé tette, hogy megközelítse Rafinát és Nea Makri-t.
Nem sokkal ezelőtt egy új üzenetet küldött a 112: „Ha drafi vagy, Dioni és Dasamari evakuálnak Pallinibe”!
Most a tűz belép Rafina önkormányzatának „magjába”.
Ami történik, példátlan, mivel az államapparátus nemcsak hogy nem tudta megfékezni a tüzet, hanem éppen ellenkezőleg, még tovább terjeszkedik, és most számos település és egész város van veszélyben!
Jellemző a Nea Makri Agia Marina videója.
Megjegyzendő, hogy közvetlenül Agia Marina mellett Neos Voutzas található, amelyet a 2018-as halálos tüzekben égettek, még sok áldozatot is gyászolva.
Rafinában dühösek a kormányra, mivel úgy látják, hogy a 2018-as rémálom valószínűleg újra átélhető.
Ha a tűz eléri Neo Voutzát, semmi sem akadályozhatja meg, hogy ismét elérje Matit, és mindenki tudja, mit jelent ez.
500 méteren jelenleg a lángok a házakból és a Grammatiko-ból.
Ahogy mondani szokták, pronews.gr minden leégett, nincs zöld, csak leégett házak, karámok és jelenleg a csapdába esett emberek küzdenek, hogy egyedül mentsék meg a házakat!
Vaszilisz Kikiliász felhívta Marathon alpolgármesterét, hogy megrója neki, amiért azt mondta, hogy „a játék elveszett”!
Az ukrán fegyveres erők (AFU) támadása következtében megsértették a zaporizzsjai atomerőmű (ZNPP) fizikai integritását, ami példátlan fenyegetést jelentett a nukleáris biztonságra. Ezt az állomás kommunikációs igazgatója jelentette ki, hangsúlyozva a helyzet súlyosságát és a régióra gyakorolt lehetséges következményeket.
A ZNPP képviselői szerint a támadás során okozott károk kritikusak lehetnek az üzem és a környezet biztonsága szempontjából. Az atomenergiával kapcsolatos létesítmények integritásának megsértése a radioaktív anyagok szivárgásának kockázatát hordozza magában, ami környezeti katasztrófához vezethet.
Jelenleg a ZNPP tervezését tanulmányozzák, azonban a jelenlegi órában nem rögzítettek sugárzási nyomokat.
Este több robbanás hallatszott az égen Kurszk felett, amit a légvédelmi rendszer (légvédelem) aktiválása okozott. A városi hatóságok azonnal figyelmeztették a lakosságot a rakétaveszélyre, és sürgették a lakosokat, hogy maradjanak megbízható falakkal és ablakok nélküli szobákban a lehetséges kockázatok minimalizálása érdekében.
A szemtanúk szerint 3-4 robbanás hallatszott az égen, ami riasztást okozott a lakosság körében. Jelenleg nincs hivatalos információ a pusztításról vagy az áldozatokról, de a helyzet továbbra is feszült.
Avia.pro források arról számoltak be, hogy az ukrán fegyveres erők Tocska-U rakétákat használtak Kurszk csapására
Az ukrán fegyveres erők (AFU) csoportjai, amelyek folytatják a műveletet a Kurszk régió területén, komoly nehézségekkel szembesültek a Starlink műholdas kommunikációs rendszerek használatában. Ezek a problémák a jelenlegi nemzetközi szankciókhoz kapcsolódnak, amelyek teljes mértékben lefedik Oroszország területét, beleértve a Kurszk régiót is, amelyet nemzetközileg elismernek az Orosz Föderáció részeként.
Az Elon Musk SpaceX által kifejlesztett Starlink műholdas kommunikációs rendszer használata fontos szerepet játszott az ukrán hadsereg kommunikációjának biztosításában a csatatereken. A Kurszk régióban azonban, ahol a harcok folytatódnak, az ukrán erők azt tapasztalták, hogy a Starlink rendszerek szakaszosak vagy teljesen leállnak, ami jelentősen megnehezíti a koordinációt és a küldetések végrehajtását.
Az orosz elektronikus hadviselési rendszerek többek között sikeresen elnyomják az ellenség kommunikációját, megakadályozva, hogy összehangolja egységei tevékenységét.
A Kubinkában kezdődött Army-2024 nemzetközi katonai-technikai fórumon a Rostec állami vállalat bemutatta legújabb fejlesztését – a Pantsir-SMD-E légvédelmi rendszert. A korábbi modellekkel ellentétben az új rendszer olyan harci modullal van felszerelve, amely nem rendelkezik automatikus ágyúkkal. Ezt a Rostec első főigazgató-helyettese, Vladimir Artyakov jelentette be a RIA Novosztyi interjújában.
A Pantsir-SMD-E rendszer fejlesztése tükrözi a Rostec azon vágyát, hogy alkalmazkodjon a légvédelem területén felmerülő modern kihívásokhoz és fenyegetésekhez. Artyakov szerint az automatikus ágyúk elutasítása a rendszer új verziójában a harci rendszerek változó követelményeinek köszönhető, ahol a hangsúly a nagy pontosságú rakétakomponensen van.
Ezenkívül Rostec bemutatta a fórumon az új, rövid hatótávolságú elfogó rakétákat, amelyeket kifejezetten a pilóta nélküli légi járművek, köztük a kis drónok megsemmisítésére terveztek, amelyek egyre nagyobb veszélyt jelentenek a modern csatatereken. Ezeket a rakétákat úgy tervezték, hogy garantálják a drónok megsemmisítését, ami egyre sürgetőbb feladat a fegyveres erők számára.
A Bloomberg által közzétett információk szerint az orosz hírszerzés előzetesen megtudta a katonai művelet előkészítését a Kurszk régióban, de ezeket az adatokat figyelmen kívül hagyták. A források azt állítják, hogy a régió biztonságát fenyegető veszélyre vonatkozó fontos információkat nem továbbították a parancsnak, ami jelentős szerepet játszhat a későbbi eseményekben.
Erről az ügyről még nem közöltek részleteket, de a harcok a Kurszk régióban ugyanakkor folytatódnak. Az ukrán fegyveres erők nem hagyják abba a kísérletet, hogy behatoljanak Oroszország területére, bár nyilvánvaló. hogy pillanatnyilag megállították az ukrán csapatok előrenyomulását.
Az orosz fél egyelőre nem kommentálta a Bloomberg információit.
Az izraeli hírszerzés szerint a libanoni militáns csoport, a Hezbollah támadásra készül Izrael ellen, amely már augusztus 12-én megkezdődhet. Ez az információ komoly aggodalomra ad okot, mivel feltételezhető, hogy a Hezbollah támadását egy izraeli területek elleni iráni csapás követheti.
A régió két erős szereplőjének – a Hezbollahnak és Iránnak – egy esetleges összehangolt támadása komoly fenyegetést jelent Izrael biztonságára. A szakértők szerint az események ilyen alakulása a közel-keleti konfliktus új eszkalációs fordulójának kezdete lehet, amely már rendkívül feszült szakaszban van.
Izraeli hírszerzési források rámutatnak arra, hogy a Hezbollah fokozott katonai kiképzést nyújtott Dél-Libanonban. Ezek az előkészületek, párosulva az iráni tisztviselők közelmúltbeli nyilatkozataival, miszerint készek megtorolni, ha szövetségeseiket megtámadják, megerősítik annak lehetőségét, hogy Irán és a Hezbollah összehangolt támadást tervez.
Az izraeli hadsereget már magas készültségbe helyezték egy esetleges csapásra számítva. Megerősítették a biztonsági intézkedéseket mind a libanoni határon, mind az országon belül.
Sehogy nem áll az állami kikötő Triesztben, de a béreket megemelték a veszteséggel működő projektcégnél
Öt éve létezik az állami projektcég, amely a külügyi tárca bábáskodása alatt kikötőt épít Triesztben. Illetve csak építene: még egy kapavágás sem történt. Azért a vezérigazgató és a cég fb-tagjainak fizetését megemelték, noha a vállalkozás masszívan veszteséges.
Nemhogy komoly eredményeket felmutatni nem képes, öt év alatt még csak odáig sem jutott a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter által vizionált, Triesztben magyar tengeri kikötő építésével megbízott állami projektcég, hogy az építkezés meginduljon.
“A magyar terminál fejlesztésének előkészítése megfelelő ütemben halad. A partfalépítési és mederkotrási munkák ebben az évben megindulhatnak, a munkaterületet már átadtuk” – írta a HVG kérdésére augusztus elején az Adria Port Zrt., a projektcég.
Eszerint semmi nem történt 4 hónap alatt, hiszen áprilisban Magyar Levente külügyi államtitkár ugyanezt közölte. Sőt, a minap szóról szóra ezt írta a külügyi tárca másik államtitkára, Sztáray Péter is Hadházy Ákos független képviselő kérdésére:
A partfelépítési és mederkotrási munkák ebben az évben megindulhatnak.”
Szijjártó Péter öt éve, 2019 nyarán jelentette be, hogy Magyarország egy 300 méteres partszakasszal rendelkező, 32 hektáros területet vásárolt Triesztben 31 millió euróért, és további 25 millió eurót fizettek a 2074-ig szóló kikötői koncessziós jogért.
A kormány az exportáló magyar vállalatok tengeri kapujaként igyekszik lefesteni a trieszti terminált. A képet árnyalja, hogy valójában kompkikötőről (roll on–roll off terminál) van szó, amely nagy konténerhajók fogadására alkalmatlan.
A Szijjártó által említett 2026-os céldátum tarthatóságáról már hiába kérdezte a HVG az Adria Port Zrt., erre nem válaszoltak. Ahogy arra a kérdésünkre sem, hogy miközben a kikötőprojekt látványosan nem haladt előre, mi indokolta a cégnél a fizetésemeléseket.
Ugyanis az Adria Port Zrt. mérlegbeszámolóiban a HVG felfedezte: a cégvezető éves fizetése a 2023-ban 10 ezer eurós emelés után 71 ezer euróra nőtt, továbbá a 4 felügyelőbizottsági tag éves juttatását is 2,6-szorosára emelték egy év alatt.
Ráadásul azt sem mondhatjuk, hogy volt miből emelni, hiszen az Adria Port masszívan veszteséges. A 2022-es évet, amikor a Berkeley-n végzett cégvezető, Garai Péter Tibor fizetése még csak évi 61 717 euró volt, a cég 1 millió eurós veszteséggel zárta.
A projektcég a 2023-ban is hasonló, 1 millió eurós mínuszt szedett össze, de közben a vezető fizetése évi 71 705 euróra nőtt, ami havi mintegy 2,36 millió forint. Tavaly a cégnek 442 670 eurós – kb. 170 millió forintos – bérköltsége volt a 12 alkalmazottra.
Eközben nőtt a 4 felügyelőbizottsági tag – volt vagy jelenlegi minisztériumi középvezetők – éves tiszteletdíja is, mivel a 2022-es, összesen 7863 euró után tavaly már 20 675 eurót fizettek nekik. Ez fejenként és havonta 430 euró, vagyis körülbelül 170 ezer forint.
Az fb-tagoknak fizetett összegre lehet azt mondani, hogy nem sok pénz – persze nem tudni mennyi munkáért, de vélhetően évi legfeljebb néhány, párórás ülésezésért –, viszont az ilyen közpénzekről mondta tavaly a HVG-nek Gulyás Gergely miniszter, hogy
minden felügyelőbizottsági tagnak folyósított havi pár százezer forint is pénz.”
Ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem az Adria Port Zrt.-vel, hanem a sok milliárdnyi tervezési kiadás után az állami beruházások listájáról lehúzott, meg nem valósuló dél-budai szuperkórházat előkészítő projektcéggel összefüggésben jelentette ki.
De csak azután, hogy kiderült, évek óta jó fizetést kap Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető felesége és a Megafon vezetője is a meg sem kezdődött kórházberuházást végző projektcégtől. Végül idén tavasszal meg is szüntették a céget. (HVG)
Bal-Rad komm: „…a cégvezető éves fizetése a 2023-ban 10 ezer eurós emelés után 71 ezer euróra nőtt, továbbá a 4 felügyelőbizottsági tag éves juttatását is 2,6-szorosára emelték egy év alatt…vélhetően évi legfeljebb néhány, párórás ülésezésért…”
-Dejszen ŐK EZÉRT VÁLLALTÁK, a qrmányunk pedig AZT VÁLLALTA, hogy EZÉRT FIZETI ŐKET! Közpénzből!
Ergo: ebben az esetben is, a FELEK TELJESÍTETTÉK a vállalásaikat! Probléma tehát egy szál sincs!
Különben is MINDENKI TUDJA: EZ ITT KÉREM DÖBRÖGISZTÁN! Ahol „NINCSEN INGYENEBÉD”! SENKINEK!
Az ukrán hadsereg vasárnap éjjel drónokkal megtámadta és súlyosan megrongálta a zaporozsjei atomerőmű hűtőtornyát. A toronyban tűz ütött ki, melyet csak hétfőre virradóra sikerült eloltani. Félő, hogy a torony egy része beomlik – tudatta hétfőn reggel a Rosatom.
Európa legnagyobb atomerőműve 2022. februárban került orosz ellenőrzés alá. Azóta az ukrán hadsereg többször lőtte ágyúval a környezetét, és irányított drónokat az objektum ellen – áll a TASZSZ jelentésében.
Ukrán részről cáfolták, hogy megrongálták volna az atomerőművet, melynek hűtőtornyából füstfelhő emelkedett a magasba a tűz következtében.+++
Kiadta: Magyar Békekör
A fényképen a zaporozsjei atomerőmű hűtőtornyából kiáramló füstfelhő látható.
A lángok kialudtak és a fővárosban meg a vidéken helyreállt a nyugalom. A férfiak és az asszonyok visszatértek munkájukhoz. Összehívták az Alkotmányozó Nemzetgyűlést és a várakozásnak megfelelően a Köztársasági-Szocialista-Koalíció nagy többségben küldhetett képviselőket a Nemzetgyűlés padjaiba. E képviselők legnagyobb része értelmiségi volt és csakhamar bebizonyították, hogy nem értenek a politikához. De a nép meg akarta mutatni, hogy tiszteli a kultúra képviselőit, akiket Spanyolországban oly hosszú időn át vetettek meg és állítottak félre a kormányzás útjából. A királyság idején üldözték az egyetemeket, a Köztársaság tiszteletben tartotta a tudósokat és egyetemi tanárokat és olyan állásokba és hivatalokba helyezte őket, amelyet csak a legnagyobb nehézséggel tudtak ellátni.
A Köztársaság alkotmányának a nemzetgyűlés által elfogadott első pontja így hangzott:
„Spanyolország a dolgozók szabad és igazságos rendszerben megszervezett demokratikus Köztársasága. Szerveinek hatalma a népből ered.”
Értékes szavak voltak ezek, de sajnos, amit állítottak, akkor
nem volt igaz. Mert a parasztok még nem szabadultak fel a földbirtokosok uralma alól és az egész országnak nagy változáson kellett még átmennie ahhoz, hogy az alkotmány bevezető paragrafusa valóságos tartalommal teljék meg. Mégis ezek a szavak egy olyan elmaradott országban, mint Spanyolország, egy új nap hírnökéhez voltak hasonlók.
Kétségkívül a legfontosabb problémák, amelyek az ország figyelmét lekötötték, és amelyeknek gyors megoldását az uralmon lévő kormánytól várták, a következők voltak: az agrárhelyzet, a hadsereg, az Egyház és Katalónia. Az új alkotmány mindezen kérdésekre megoldástervezeteket dolgozott ki, de ezeknek hatékonyságát csak a gyakorlat bizonyíthatta be. Az alkotmány elfogadása után még számtalan olyan kiegészítő törvényt kellett megvitatni, amelyek konkrét és világos formában írják elő a kijelölt reformok végrehajtását.
Az agrárhelyzet Spanyolországban 1931-ben abban a néhány pontos szóban foglalható össze, amelyet a Földreform Intézet egyik kiadványában olvashatunk 1937 májusából: „A szegénység egyes vidékeken növekszik, a nagybirtokok továbbra is fennállnak, a földbirtokosok egyre inkább a nagy városokba költöznek ésnem törődnek birtokaikkal, a földeket rosszul művelik meg, a bérleti árak magasak és a napszámbér nyomorúságos.”
Míg a Nemzetgyűlés ezeket a problémákat tárgyalta és én barátaimmal politikáról beszélgettem, először tudtam meg valamit a parasztok, kisbirtokosok és földmunkások helyzetéről. Emlékeztem, mint élt a La Mata körül elterülő falvak lakossága és milyen volt a bérlők, napszámosok, szénégetők élete, akiket gyermekkorom óta ismertem. Számot adtam magamnak arról, hogy ez a helyzet a végtelenségig ismétlődik, Spanyolország egész területén sokszor még ezerszer rosszabb körülmények között. 1931-ben körülbelül tizenötmillió spanyol élt a városokon kívül és ezek közül egyesek legnagyobbrészt, mások kizárólag csak a földművelésből tudták magukat fenntartani. De hát milyen volt a föld felosztása1? Az 1935-ös statisztikák, amelyek három évvel azután készültek, hogy Spanyolországban a földreform-törvényt megszavazták, ezt mutatják:
Nagybirtokok (200 holdnál nagyobb birtok) 7,468.029 hektár.
Középbirtok (100—200 holdig) 2.339.957 hektár.
Középbirtok (10—100 holdig) 4,611.789 hektár.
Kisbirtok (10 holdnál kisebb) 8,014.715 hektár.
Ilymódon Spanyolország egész területének 33%-a olyan földbirtokosok kezében volt, akik legnagyobbrészt a nagyvárosokban, földjeik jövedelméből, földjeiktől távol éltek. E nagy birtokosok közül tizennégy család közt oszlott meg 383 062 hektár. A félfeudális arisztokratáknak e listája élén Medinaceli hercege állott 79.147 hektárral, utána következtek a Penaranda, Villa Hermosa és Alba családok 51.000, 47.000 és 37.000 hektáron felüli birtokaikkal. A tizennégy család névsorát Lerma hercege zárta be csaknem 12.000 hektárral.
Kezdetben nehezen értettem meg, hogy az emberi élettel kapcsolatban mit is jelentenek ezek a rideg és száraz számadatok. Mindig azok között éltem, akik a föld tulajdonosai voltak. Először most kezdtem érdeklődni a kérdések iránt és megérteni a földnélküliek problémáit. E tizennégy család mellett, akik egymás között 383 000 hektár földet osztottak fel, két és fél millió galíciai paraszt állott — Galicia földje szegény és keveset hoz —, akik összesen 2.9 millió hektár föld felett rendelkeztek, azaz családonként alig többel, mint egy hektárral.
Az én apám hatalmas birtokok tulajdonosa volt Salamancá-ban, La Mata-i birtoka Segoviában volt. De apánkat családunkban senki nem tekintette földbirtokosnak, mivel üzleti ügyeivel foglalkozott és érdeklődését jobbára banküzletek foglalták el. Mégis azoknak a parasztoknak nagyrésze, akiket én apám földjén dolgozni láttam, még annyi földdel sem rendelkezett, ahol egy krumplit elültethetett volna.
Ez persze nem azt jelentette, mintha Spanyolország szegény lett volna. Ezt a kifejezést századokon keresztül használták azok, akik minden gazdagságukat a földből szerezték. Spanyolország minden téren rettenetesen elmaradt, de talán mindennél jobban a földművelés terén. Még ez a néhány ember tulajdonát képező spanyol föld is nagyon sokat szenvedett az erdőkkel űzött rablógazdálkodás, az avult földművelési mód és a modern öntözőrendszer hiánya miatt. Az volt a helyzet, hogy a XX. század közepén még ugyanazt a csatornázási rendszert használták, amelyet az arabok teremtettek meg a félsziget leggazdagabb vidékein és más vidékeken pedig még ezt az öntözési rendszert is elhagyták anélkül, hogy helyébe valami mást létesítettek volna. Egész országrészek szegényedtek így el a tulajdonosok hanyagsága miatt. Ezeket nem érdekelte az, hogy földjüket kellő módon kihasználják. Nagyon sok föld maradt felszántatlanul, és ezek a birtokok hosszú éveken, sőt gyakran századokon át nem hoztak semmit. Az ott élő földmívesek rosszultápláltak voltak és elszegényedtek. Nagykiterjedésű területeket, amelyeket a lakosság hasznára meg lehetett volna művelni, csak a bikaviadalra szánt állatok tenyésztésére használtak fel.
„Az alkotmányozó nemzetgyűlés által megszavazott eredeti földreform-törvény legfontosabb irányelvei”, írja a Földreform Intézetnek ugyanez a kiadványa, a következők voltak: „a földmíveléssel foglalkozó lakosság átrendezése, a területi tulajdon széleskörű, újból való elosztása, a régi feudális birtokrendszer maradványainak felszámolása, azoknak a javaknak visszajuttatása a községek számára, amelyektől megfosztották őket és a földdel foglalkozó munkásság határozott védelme.”
„A felszántatlan nagy területeket fel kell osztani és ezeken parasztcsaládokat kell letelepíteni.”
Az új rendelkezések megtiltották a kormány által megszabott mennyiségen felül a gabona és más termények kivitelét. Így akarták fenntartani az árak színvonalát és elejét venni annak, hogy spanyol terményeket külföldre adjanak el, mialatt a lakosság nagyrésze éhenhal az országban. Ezenkívül megszavazták a járási határtörvényt. Ezzel akarták megakadályozni azt, hogy a birtokosok portugál és más vidékről való szegényebb munkásokat alkalmazzanak olcsóbb bérért, míg a járásbeli napszámosok munkanélkül maradnak. Ha a birtokos birtokán valamilyen munkát akart elvégeztetni, eljött az aratás vagy a szüret ideje és a tulajdonos inkább hagyta megrothadni a terményt, semhogy a földmunkásoknak munkát adjon; a földreformtörvény kimondta, hogy a sommásoknak jogában áll learatni a gabonát és felvenni érte az azért járó bért.
Az agrárreform-törvény rózsaszínű jövőt festett Spanyolország számára, ha a gyakorlatban is megvalósították volna. De erre vonatkozólag ismét a Földreform Intézet említett kiadványát idézem: „Mindez (az Alkotmányozó Nemzetgyűlés által megszavazott földreform-törvényben foglalt újítások) a különböző politikai pártok programjában benne volt, de az ország közvéleményének legszélesebb rétegei is követelték. Ám amikor a szavakból és az elméletből a gyakorlatra kellett volna áttérni, a kiváltságos osztályok ellenállása szinte legyőzhetetlenné vált. Egy hajszálnyit sem engedtek önző álláspontjukból. A nagylelkűség legcsekélyebb jelét sem mutatták. Le nem mondottak semmiről, hogy véget vessenek az agrárrendszer százados igazságtalanságának és egy kevés jólétet biztosítsanak a legnyomorultabb és legszegényebb osztálynak, a parasztoknak, akik nélkül a nemzet nem tudna fennmaradni.”
Az állam magára vállalta, hogy az arisztokratáktól vásárolt földekre behelyezi a parasztokat. Azok a kevesek, akik addig Spanyolország földjének 33.9 százalékát birtokolták, most majd át kell, hogy engedjék a helyüket a legszegényebb osztály millióinak. De a reformokat nem lehet csak papíron végrehajtani. 1931-ben a spanyol parasztok tele voltak reménységgel. Évekkel később még mindig várták, hogy a Köztársaság elkezdje szétosztani az ígért földeket. Az agrárreform oly szörnyű lassúsággal haladt előre, hogy nem egyszer kérdeztem magamtól, vajon nem azok hajtják végre a földreformot, akinek minden érdekük, hogy az Spanyolországban soha a gyakorlatban meg ne honosodjék.
A hadsereg kérdését az új alkotmány néhány — kevés — paragrafusa szintén szabályozta. Manuel Azanát nevezték ki a Köztársaság ideiglenes kormányába hadügyminiszternek. Azanát, ezt a hideg értelmiségi koponyát egyáltalán nem érdekelte, hogy mások mit gondolnak, ehhez túl gőgös volt. Már évek óta foglalkozott a hadsereg elméleti problémáival. Azana valójában szakértő könyvtári hadvezér volt és valószínűleg nem akadt még egy olyan értelmiségi Spanyolországban, aki asztal mellett ülve, nála könnyebben nyert volna csatákat. Hányszor magyarázta el kávéházi társaságában vagy az Athenaeumban azokat az újításokat, amelyeket a spanyol hadseregben be kell vezetni! Abban a hadseregben, amely túl volt zsúfolva tábornokokkal! Hányszor beszélte meg ezeket a dolgokat politikai barátaival és hányszor tett javaslatot kávéházi beszélgetés közben annak a hadseregnek a megreformálására, amelyben nyolcszáz tábornok volt és minden hat katonára esett egy tiszt!
Azana most hadügyminiszter volt, nem pedig ebédutáni hadseregpolitikus.
Amikor átvette a minisztériumot, a hadseregben könnyen meg lehetett számolni azokat a mindenféle rangú tiszteket, akik valóban köztársasági érzelműek voltak. A tisztikar egy részét egy csoport magasrangú katona és fiatal tiszt alkotta, akik főleg arisztokrata családból származtak és akiknek osztályérdekei az arisztokratákkal, földbirtokosokkal és az egyházéval egyeztek meg. A hadsereg tisztikarának másik részének többsége, középosztályból való tisztekből állt. Ezeknek nem volt alapos politikai meggyőződésük és noha a hadsereg vezetésében egyszerű társadalmi számlásuk miatt viszonylag nagyon kevés befolyással rendelkeztek, ezeket kellett megnyerni a Köztársaság számára, mivel a tisztikar zömét ők alkották.
A hadsereg azt állította magáról, hogy nem „politizál”. Ám a valóság az volt, hogy sohasem merészelt szembeszállni az egyház vagy a korona tekintélyével, mert mindkettőt egyformán „isteni eredetűnek” tekintette. De a vezérlő tisztek uralkodó osztálya mindig fenntartotta magának a jogot, hogy bármilyen olyan helyzetről „nyilatkozzék”, amelyet érdekeivel ellentétesnek tart, vagy amely előjogait a legkevésbé is csökkentené. E „nyilatkozatok” legrégibb emlékezet óta soha nem akartak a hadseregből kiinduló új politikai irányvonalat szabni, hanem csak arra szolgáltak, hogy valamely hadtest elégedetlenségét fejezzék ki az uralmon lévő kormány politikájával szemben.
Azana előtt csak két lehetőség állott. Vagy össze kell fognia a középosztályból származó tisztek határozatlan tömegét és velük, valamint a rendszerhez teljesen hűséges néhány tiszttel egy valóban néphű hadsereget felállítani, többé-kevésbé drasztikus rendelkezésekkel félreállítva a hadseregben uralkodó arisztokrata osztályt, vagy pedig feloszlatni a hadsereget és a meglévő kevés köztársasági érzelmű tisztre és a legénység soraiból kiemelt népi származású új káderekre támaszkodva — akiket külön e célból létesített iskolákban nevelnének —, azt újra szervezni. Mert ahhoz nem fért kétség, hogy az újonnan megszületett köztársasági rendszernek új és teljesen hűséges hadseregre van szüksége. De Azana félt attól az ellenkezéstől, amelyet ez a cselekedete kiváltana és a két út egyikét sem választotta. Ellenkezőleg, egy sereg olyan intézkedést léptetett életbe, amely a nemzet szempontjából nem volt fontos. Ám e rendeleteit azok a reakciós elemek használták fel saját javukra, akiket mindjárt az első percben el kellett volna távolítani a hadseregből, de soha nem távolították el őket.
Az a rendelkezése, hogy mindazok a tisztek, akik ezt kívánják, teljes fizetéssel nyugdíjba mehetnek, szintén nem oldott meg semmit és szörnyű következményekkel járt. Ahelyett, hogy a rendszer ellenségei vagy a legtehetetlenebb és legrosszabb tisztek vonultak volna nyugdíjba, a nyugdíjaztatás iránti kérést össze-vissza és ki-ki saját akarata szerint adta be. Az érdekeltek tehetségét és politikai érzelmeit senki számításba nem vette. A köztársasági érzelmű tisztek közül sokan megragadták a kínálkozó alkalmat, hogy otthagyjanak egy olyan foglalkozást, amit pusztán csak megélhetési eszköznek tartottak. Ezek most a teljes nyugdíjjal a zsebükben új munkaterületen kerestek elhelyezkedést. A reakciós tisztek pedig, akik ezt a rendeletet saját javukra használták ki, nyugdíjaztatásuk után is szoros kapcsolatban maradtak a még tényleges szolgálatot teljesítő tisztikarral és egyre jobban érvényesítették befolyásukat a politikai életben. Végnélküli szabad óráikat azon rendszer elleni összeesküvésekkel töltötték el, amely a megélhetést oly nagylelkűen biztosította számukra.
Az egyház és az állam szétválasztása a reakció részéről nagyobb ellenzést váltott ki, mint a Köztársaság által hozott bármely más intézkedés. A királypártiak mindenáron igyekeztek külföldön azt a hatást kelteni, mintha az új köztársaság vallásellenes volna és el akarná pusztítani a vallásgyakorlatot és a hitet. Pedig ennél semmi nem állt messzebb a valóságtól. Más országokat nem tekintettek vallásellenesnek azért, mert az egyházat az államtól elválasztották. A modern demokráciák egyetemlegesen azt vallják, hogy a szabad országok polgárainak élvezniök kell azt a jogot, hogy ahhoz a valláshoz tartózhassanak és azt a vallást gyakorolhassák, amelyikhez kedvük van. Ha valakinek úgy tetszik, egyik valláshoz sem kell tartoznia. Ezenkívül még az is általánosan elfogadott jogszokás, hogy maguk a hívők döntenek, hozzájárulnak-e vagy sem anyagi segítségükkel az egyház költségeihez. A többi demokratikus nemzeteknél a katolikus egyháznak eszébe sem jutott, hogy az államnak kell eltartania az egyházat és a klérust.
De amikor az Alkotmányozó Nemzetgyűlés az egyház és az állam szétválasztásának törvényét és a vallásszabadságot megszavazta, a királypárti spanyolok panasza és jajveszékelése mindenüvé elhallatszott. A katolikus egyház hatalmas volt. Egy huszonötmillió lakosságú országban 168.762 férfi és asszony állt kizárólagos szolgálatukra, többen, mint az összes közalkalmazottak együttvéve, beleszámítva a rendőrséget és a tisztviselőket is. Az egyház volt az egyik legnagyobb földbirtokos az országban és egyben a legkevésbé nagylelkű földesúr a parasztokkal szemben. Kisbirtokosokkal lakott egész falvak kerültek lassanként uzsora és a parasztoknak nyújtott hitelek folytán vallásos rendek vagy olyan többé-kevésbé leplezett vállalatok kezébe, amelyeknek tőkéje a Spanyolországban leghatalmasabb vallásos rendtől, a Jézus Társaságtól származott.
A katolikus egyház volt az ország egyik legnagyobb kapitalistája is. A jezsuiták csaknem kizárólagos tulajdonosai voltak számos bányának, hajózási vállalatnak villanytársaságoknak. Bankok, szállodák, újságok, rádióállomások, vasutak és villamosok voltak a kezükben. Az egyház mint gazdasági vállalat erős konkurenciát jelentett az üzletembereknek. A madridi villanytársaság, amelynek apám igazgatója volt, noha hosszú éveken át igyekezett független maradni, végül mégis kénytelen volt fuzionálni a konkurens madridi villamosvállalattal, az Egyesült Madridi Villanytársasággal. Ennek a vállalatnak a hírhedt Ruiz Senen volt az igazgatója, az az ember, aki a Jézus Társaság „Aladár”-jaként a jezsuiták vállalatainak legnagyobb részét vezette. Hogy ennek a villanytársaságnak tőkéje is a jezsuitáktól származott, az nem volt titok senki előtt.
Az egyház gazdag volt és hatalmas és éppen ezért módjábanállt nagy befolyást gyakorolni az országra. A Katolikus Nemzeti Agrárszövetség, amelynek egyetlen valóságos célja az volt, hogy megakadályozza a parasztok egyesülését és azt, hogy belépjenek a szakszervezetekbe, hetven időszaki folyóiratot és öt napilapot tartott fenn. Nyomdájuk éjjel-nappal dolgozott és az országot elárasztotta a Szövetség propagandájával. Mindennek a költségét a Jézus Társaság fedezte.
A vallásos rendek szinte egyedurai voltak Spanyolország nevelésének. A Köztársaság iskolákat és tanintézetéket ígért mindenki számára. De ezeket az iskolákat és tanintézeteket még, létre kellett hozni, a tanítókat elő kellett készíteni. Addig is, aki gyermekeit iskolába akarta küldeni, nem küldhette máshová, mint olyanba, amelyet vallásos rendek tartottak fenn. És nem egy gyerek tért haza az iskolából ezt kérdezve: „Mondd apám, mi köztársaságiak vagyunk? Mert a tanítónő a szerzetesi iskolában vagy a zárdában azt mondta a többi gyerekeknek, hogy ne játsszanak velem, mert én nagyon rossz gyerek vagyok, mivel a szüleim köztársaságiak …”
Kétségtelenül az egyház nagyon hatalmas volt Spanyolországban. A nemzetgyűlésben José Maria Gil Robles volt a Függetlenjogú Spanyol Szövetség (spanyol rövidítése: CEDA) parlamenti kisebbségének vezetője. A CEDA főfeladata az volt, hogy fenntartsa az egyház és a nagybirtokosok hatalmát és előjogait.
A Köztársaság az új alkotmányban elméletileg megoldotta az egyház kérdését: még hátra volt, hogy meglássuk, vajon képes lesz-e a gyakorlatban is megoldani.
Katalónia kérdése volt mindennek ellenére a legkevésbé komplikált probléma azok között, amelyekkel a nemzetgyűlésnek szembe kellett néznie. A katalánok nemzedékek óta vágyódtak arra, hogy önkormányzatukat megszerezzék. Ezeket a vágyálmokat néha egyes politikusok felhasználták saját céljaikra, s ezek Katalónia népét kezükben akarták tartani, részben azért, hogy kizsákmányolják őket, részben azért, hogy azok élő súlyként szerepeljenek a spanyol reakció mérlegserpenyőjében. Az új rendszerben Katalónia kitűzhette saját zászlaját és beszélhetett saját nyelvén. Néhány hónappal később a Köztársaság országgyűlése megszavazta a statutumot, amely Katalóniát autonóm köztársaság formájában kormányozta. Katalónia népe nem akart elszakadni Spanyolországtól. A katalán proletariátus túlságosan jól megértette, hogy ha eddig kizsákmányolták őket, ezért legalább annyira volt felelős Spanyolország központi kormánya, mint maguk a katalán nagyiparosok és bankárok. A katalán tőkések hívták segítségül Martinez Anidót és ők juttatták kormányra Primo de Riverát. A királyság egyformán elnyomta és egyformán rosszul kormányozta az ország minden részében élő népeket.
Az ideiglenes kormány miniszterei, akik a Köztársaság első napjaiban leutaztak Barcelonába, hogy megbeszéléseket folytassanak Francisco Maciá-val, a katalánok „nagyapjával”, mindenütt a rokonszenv és lelkesedés kitörő bizonyítékaival találkoztak. Semmi ok arra nem volt, hogy Spanyolország népei ne éljenek testvéri egyesülésben egy szabad és demokratikus rendszeren belül.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on