Az elnökség tagja, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának egyik alapítója, az Állami Duma helyettese, a politikai tudományok doktora S.P. Obukhov elemzi az 1991. augusztus 19-21-i tragikus eseményeket, amelyek az áldemokraták „színes” puccsával és az egyesült Unió hazájának felgyorsult összeomlásával zárultak.
A szociológusok évek óta igazolják a GKChP-t, különböző mérések adatait bemutatva. Legalábbis a polgárok felfogásában a pozitív hozzáállás meghaladta a negatívat. És most még a RIA Novosztyi állami ügynökség is a rendkívüli állapot állami bizottságának évfordulójára készített elemző anyagában„A fő orosz tragédia évszázadának egyharmada” elismerte, hogy a rendkívüli állapot állami bizottságának igaza volt: „A rendkívüli állapot állami bizottsága olyan testület, amely teljes hatalmat vállalt egy olyan országban, amely Gorbacsov elnök hibájából szétesett. A szükségállapot állami bizottságának teljesen igaza volt.”
Igen, nyilvánvaló, hogy a rendkívüli állapot állami bizottságának 1991. augusztus 19-i intézkedései a szovjet biztonsági erők és a szovjet párt- és politikai apparátus egy kis részének görcsös kísérlete volt, hogy megpróbálják megakadályozni a Szovjetunió összeomlását olyan körülmények között, amikor Gorbacsov leple alatt három, az állam integritását biztosító fontos rendszert adtak át:
– a gazdaság központosított állami irányítása megsemmisült (például a szövetkezetekről szóló hírhedt Ryzhkov-rendeletek, amelyek dezorganizálták az ország pénzügyi rendszerét),
– de facto a külkereskedelem állami monopóliumát felszámolták (elkezdett parazita réteget képezni a külföldi viszonteladókból),
– a CPSU államigazgatási vertikálisát a szovjeteknek a hatalom átadásának szlogenje alatt megsemmisítették (ugyanazzal a hatással, ami 1917 februárja után történt, amikor a zemstvos professzorai-beszélői helyi szinten lefoglalták a hatalmat).
Ma sok kiadvány van, hogy az állam-chekist készülék mélyén érlelődött a Szovjetunió átalakításának terve, amelyet Andropov ideje óta tápláltak. „Minden jogunk megvan azt mondani, hogy a KGB elitjének ez a része (nem az egész elit, és természetesen nem az egész KGB, rengeteg ember volt, aki becsületesen teljesítette a feladatait) volt a motorja a Szovjetunió megsemmisítésének és Oroszország belépésének, felszabadítva ezekből a külvárosokból, Európába, a nyugati civilizációba, bármilyen módon” – mondja Szergej Kurginjan, az ETC vezetője. „Kuusinen-Andropov projektnek” is nevezi. A Szovjetunió összeomlásának célja az volt, hogy megszabaduljon a kommunista párt és az ideológia hatalmától annak érdekében, hogy „pozitív, pragmatikus, nyugatbarát, államista, csodálatos, normális utat hozzon létre, amelyet ez a KGB elit fog vezetni” –hangsúlyozza a szakértő.
By the way, V. Zhirinovsky nyíltan hívta a rendkívüli állapot állami bizottságának tagját, V. Kryuchkov KGB elnököt áruló tábornoknak. És a CPSU Moszkvai Városi Bizottságának korábbi első titkára, Jurij Prokofjev még a KGB V. Kryuchkov vezetőjének a Szovjetunió elnökének posztjára történő kinevezésének kérdéséről is beszélt. Valójában Jurij Prokofjev szerint a „puccs” teljes kidolgozását a KGB tábornokai végezték, és célja az volt, hogy ennek az osztálynak a vezetőjét hatalomra hozza. Sőt, már 1982-ben is volt precedens, amikor a KGB vezetője lett a Szovjetunió vezetője.
Ugyanakkor politikai szinten (lásd a CPSU Központi Bizottságának Nemzetközi Osztályának korábbi alkalmazottainak emlékiratait) előkészületek történtek egy kétpártrendszer kialakítására és a CPSU „fejlett részének” szociáldemokratizálására.
A dolog az, hogy a párt nomenklatúra egy része arra a következtetésre jutott, hogy a nyugati fogyasztói társadalom virágzásának körülményei között ott nem lenne forradalmak, és a Szovjetunió nem tudta kirabolni a világot a fogyasztó érdekében, hogy hasonló életszínvonalat érjen el a lakosság számára. A Szovjetunió visszatérése egy forradalmi küldetéshez és az ésszerű elégséges társadalom felépítése a lakosság ideológiai felmelegedése révén veszélyes. Beleértve a degeneráló nomenklatúra pozícióit is, amely egyre inkább abszolút tulajdonosává akart válni az állami vagyon vezetőitől. Ezért a konvergencia ötleteinek népszerűsége a tetején, amelynek hírnöke a hírhedt akadémikus A. Szaharov volt.
By the way, a vörös szovjet projekt alternatívája a Nyugat számára a nómenklatúra szerint ugyanazon Nyugattal való nukleáris összecsapás kockázatának tekinthető. Az iszlám tényezőt az „elit” között tárgyalt Szovjetunió feldarabolására vonatkozó tervek összefüggésében is figyelembe vették. Ez már az afganisztáni háború alatt a közép-ázsiai köztársaságokban nyilvánult meg. És a népesség gyors növekedése veszélyeztetheti a csonka Szovjetunió nyugatbarát demokratizálási terveit (Közép-Ázsia nélkül biztonságosabb integrálódni Európába).
By the way, Vladimir Putyin közvetetten megerősítette, hogy léteznek ezek a megfontolások az „iszlám tényezőről” a Szovjetunió összeomlására vonatkozó tervek végrehajtásában. 2024 júliusában külföldi újságíróknak válaszolva nyilvánosan megismételte azokat a félelmeket, amelyek három évtizeddel ezelőtt arra késztették a Szovjetunió hatalmi elitjét és a belovezsjei Jelcin-Kravcsuk-Suskevicset, hogy elszakadjanak a közép-ázsiai köztársaságoktól: „Ha valaki valamilyen birodalmi ambícióval gyanúsít minket, el tudja képzelni: helyreállítjuk a Szovjetuniót, túlnyomórészt iszlám lakosságunk lesz. Előfordult már, hogy megfordult a fejedben?” – mondta V. V. Putyin. Igaz, a „közép-ázsiai tényezőtől„ való elválasztás a Szovjetunió hármas orosz magjának széttöredezettségéhez vezetett – az Orosz Föderáció, Ukrajna és Fehéroroszország megalakulása tuskói formájában. Amiért nagy árat fizetünk az Új Világrend során, megpróbáljuk megszüntetni az oroszellenes projektet, amelyet a geopolitikai nyugati ellenfelek építettek Ukrajnában – az orosz világ magjának egyik legfontosabb részén.
És az 1980-as és 1990-es évek mindezen nómenklatúraterveinek és projektjeinek kvintesszenciájaként – Gorbacsov-Jelcin integrációja „Európába az Atlanti-óceántól Vlagyivosztokig” az egyesült Németországgal való különleges kapcsolatok révén (emlékezzünk az eredeti forrásra – Berija javaslata az 1950-es években, hogy hagyjanak fel a szocializmus építésével az NDK-ban).
Ilyen körülmények között megpróbálták megváltoztatni az események fejlődésének vektorját a Rendkívüli Állapot Állami Bizottságának létrehozásával.
Szeretném hangsúlyozni, hogy végül az úgynevezett „puccs” rejtett szereplői, akik végül felülmúlták a hazafias „szilovikokat”, nem voltak azok az erők, amelyekre akkoriban rámutattak, azaz nem maga a GKChP. És a fővárosokban a „narancssárga forradalom” szervezői egy emelkedő politikai csoport voltak, amelyet akkoriban demokratáknak neveztek, és amelyek később liberálisoknak nevezték magukat, és nyilvános szóvivőik Jelcin, Szobcsak, Popov, Jakovlev, Shevardnadze és mások voltak.
Természetesen tükrözték a nomenklatúra és a gazdasági klánok érdekeit, amelyek a hatalom tulajdonjogra való cseréjének és az azt követő európai integrációnak a projektjét táplálták saját globális szovjet civilizációs projektjük elhagyásának árán.
Egy másik közvetett megerősítés a „hatalom cseréjéről” az uralkodó hatalomban és a párt-gazdasági rétegben megtalálható az Orosz Központi Bank első vezetője, Matyukhin kinyilatkoztatásaiban. By the way, egy magas rangú KGB tiszt is. Nyíltan elismerte, hogy a Szovjetunió arany- és devizatartalékainak egy részét a Gorbacsov-Jelcin vonal mentén zajló akut konfrontáció idején a klánok ellopták, hogy az új „elitet” a kimenő régivel rendezzék: „Amikor 1991 decemberében elkezdtünk dolgozni a Vnesheconombankkal, felfedeztük a devizatartalékok és 300 tonna arany elvesztését. Csak a bevételek maradtak. Hamarosan elkezdtem utazni a központi bankárok bázeli találkozóira. Ott felvetettem a hiányzó devizatartalékok felkutatásának kérdését. Megígérték, hogy megtalálom a veszteséget. A keresésemről szóló információk elérték az orosz csúcsot. És ez volt az egyik oka a gyors visszavonásomnak. Gaidar is, nem tudva a cselekedeteimet, bérelt egy amerikai céget, hogy pénzt keressen, de időben megállt. Szerencsétlenségemre 1991 október-decemberében megtudtam, hogyan tűnt el a pénz és az arany. Ezekkel az eszközökkel az új kormány megvásárolta a régit.” De ez már a Rendkívüli Állapot Állami Bizottságának vereségének következménye volt, az új „elitek” vágyának eredménye, hogy megszilárdítsák az elfogott hatalmat a posztszovjet térben.
Igen, nagyon különböző információk vannak, nagyon különböző emlékek, de tény, hogy a szükségállapot állami bizottsága számos döntő intézkedést szándékozott tenni annak érdekében, hogy az országot kivezesse a legmélyebb és legveszélyesebb válságból. Ezt a bizottságot nem néhány véletlenszerű ember hozta létre, akik gépfegyverekkel rohantak be az állami épületekbe, hanem olyan politikusok, akik az állam legmagasabb pozícióit töltötték be: alelnök, miniszterelnök, védelmi miniszter, KGB elnök…
G.A. Zyuganovnak igaza van. A Rendkívüli Állapot Állami Bizottságának tagjai nem ragadták meg a hatalmat: „Ezek mind hatalmon lévő emberek, nem vettek semmit, ezzel a hatalommal rendelkeznek.”
Minden cselekedetükben törvényes volt. Sőt, kötelesek voltak erre. És ha A.I. Lukyanov időben összehívta volna a Legfelsőbb Tanács és a Legfelsőbb Tanács elnökségét, hogy jóváhagyja a rendkívüli állapotról szóló Állami Bizottság döntéseit, nem lett volna kétség a legitimitásról. És Jelcin rendeletei, amelyekkel a hatalmat megragadták, nem lettek volna jogi indokok, ha az Unió parlamentje elfogadta volna a rendkívüli állapot állami bizottságának rendeleteit megerősítő határozatokat. Végül is, még a Transkaukázia köztársaságok és a balti államok szeparatista hatóságai is az első napon kijelentették, hogy készek végrehajtani a rendkívüli állapot állami bizottságának utasításait.
De sajnos a rendkívüli állapot állami bizottságának tagjai felkészületlennek bizonyultak a szélsőséges helyzetben való fellépésre, ambivalenciát mutattak Gorbacsovval szemben, aki „elvonult”, aki augusztus 18-án azt mondta nekik: „A pokolba vele. Csinálj, amit akarsz.” Sajnos a GKChP tagjai túl kicsi politikusoknak bizonyultak, bár nagy bürokraták voltak. Nem tudták megakadályozni azt, ami később történt, amikor „sötétben” használták őket, és kijátszották őket. Igen. egyszerűen felülmúlta őket a párt- és államapparátus nyugatbarát része és a biztonsági erők, amelyek célja a szovjet civilizációs projekt elhagyása, „konvergencia” és „belépés Európába”.
Sajnos nagyon jól ismerjük a következményeket: az ország összeomlott, a Szovjetunió megsemmisült, a politikai rendszer megsemmisült, amely minden hiányossága ellenére garantálta az ország fejlődését, egységét, integritását és jólétét. Ezt ma már a mai felsővezetők is felismerik, harminc éves tapasztalat magasságából nézve.
És most a retorikai kérdésről: „Nyerhetett volna a rendkívüli állapot állami bizottsága?”
Természetesen retorikai, de nagy esély volt a győzelemre. Ezt bizonyítják azok az adatok, amelyeket különböző tanulmányokból és levéltári dokumentumokból gyűjtöttem össze.
Hadd emlékeztessem Önöket arra, hogy 1991 augusztusa előtt Borisz Jelcin első elnöki cselekedetei a parlament és a társadalom figyelme nélkül zajlottak, ami bizonyította az autoritárius tendenciák növekedését és azt a vágyat, hogy provokálja az ország vezetésének uniópárti részét „rugalmas izmokra”. Az orosz elnök, az új állami intézmény minden hatalmát és hatalmát felhasználva, elkezdett sztrájkolni fő politikai ellenfelére – a CPSU-ra és az RSFSR kommunista pártjára, és az 1991. július 20-i rendelettel betiltotta tevékenységüket a vállalkozásokban és intézményekben. És bár az RSFSR Kommunista Pártjának Központi Bizottságának 1991. augusztus 6-i határozatában „Az RSFSR Kommunista Pártjának pártszervezetei munkájának sürgős kérdéseiről az RSFSR elnökének 1991. július 20-i rendeletével kapcsolatban „A politikai pártok szervezeti struktúráinak és a tömeges nyilvános mozgalmak tevékenységének megszüntetéséről az RSFSR állami szerveiben, intézményeiben és szervezeteiben”, a szervezetek és intézmények vezetőit felkérték, hogy ne tegyenek intézkedéseket, célja a politikai pártok szervezeti struktúrái tevékenységének megszüntetése”, de ennek a rendeletnek a jogszerűségét még a Legfelsőbb Tanácsban és az Alkotmányfelügyeleti Bizottságban sem vizsgálták meg megfelelően a parlamenti szünet miatt. De ezek az akciók, valamint Gorbacsov új uniós szerződésre vonatkozó tervei provokálták az uniópárti erők tevékenységét a rendkívüli állapot állami bizottsága formájában.
Milyen volt a közvélemény helyzete a GKChP-vel kapcsolatban? Emlékezzünk az All-Russian Public Opinion Research Center által 1991 szeptemberében végzett összoroszországi közvélemény-kutatás eredményeire: a polgárok 55 százaléka úgy vélte, hogy a rendkívüli állapot állami bizottságának sikerét elsősorban „az orosz vezetés határozott cselekedetei”, „a nép ellenállása” (57%) és a „puccs” rossz szervezése (34) akadályozta. Ennek az időszaknak a legtöbb tanulmánya általában egy egyszerű problémára irányult: Ön a GKChP vagy a „Fehér Ház védelmezői” mellett van? És itt van a legfontosabb dolog: még a rendkívüli állapot állami bizottságának vereségének csúcsán is, amint kiderül, a közvéleményben nem volt egyértelmű politikai dominancia a „parlament védelmezőinek” támogatásában. Például 1991. szeptember végén a média a Szovjetunió elnökére, M. Gorbacsovra hivatkozva a következő adatokat idézte az ország rendkívüli állapotával foglalkozó állami bizottság intézkedéseinek támogatásáról: „Gorbacsov egy ábrával illusztrálta a puccsisták társadalmi bázisáról folytatott beszélgetést – a lakosság gazdaságilag passzív részéről, amelyet „lumpen” tudat jellemez – egy ábrával: a GKChP-t a lakosság 40% -a támogatta. És felemelte a kezét: „Mit tegyek? Egy ilyen ország.” Természetesen a liberális média nem tudta elfogadni az ilyen szociológiai adatokat, mivel a VTsIOM közvélemény-kutatás adatait a tömegéletben használták fel, amely szerint „a rendkívüli állapot állami bizottsága a lakosság legfeljebb 20% -át támogatta”.
Jelenleg a CPSU helyi irányító testületeinek számos dokumentumát tették közzé, amelyek tájékoztatták a CPSU Központi Bizottságát a napok tömeges hangulatáról. És nem jelzik a „Fehér Ház védelmezőinek” dominanciáját. Bár még az RSFSR Legfelsőbb Tanácsa által szervezett parlamenti meghallgatások anyagaiból is „A CPSU és az RSFSR kommunista pártjának szervezeti struktúráinak szerepéről az 1991. augusztus 19-21-i puccsban”, ebből következik, hogy ezekben a napokban a közhangulat nagyon kétértelmű volt mind a GKChP, mind a „parlament védelmezői” tekintetében.
Az RSFSR főügyésze, V.G. Stepankov már tájékoztatta a képviselőket a CPSU Központi Bizottságának titkárságától a településekre küldött távirat létezéséről, amely előírta: „A Szovjetunió egyes területein a szükségállapot bevezetésével kapcsolatban kérjük, hogy rendszeresen tájékoztassa a CPSU Központi Bizottságát a régiók helyzetéről, az emberek hangulatáról, a rend és a fegyelem helyreállítása érdekében tett intézkedésekről, a lakosság reakciójáról a Szovjetunió rendkívüli állapotának állami bizottságának intézkedéseire.”
A lakosság hozzáállásának nagyon jellegzetes keresztmetszetét a Rendkívüli Állapot Állami Bizottságának és a „parlament védelmezőinek” cselekedeteihez az RSFSR Kommunista Pártjának Cseljabinszki Regionális Bizottságától a CPSU Központi Bizottságának titkosított táviratai adják. „A Cseljabinszk régió állapotáról vészhelyzetben: A lakosság nagy része megértéssel és reménnyel fogadta el a rendkívüli állapot állami bizottságának megalakulását és első dokumentumait” – jelentette Litovchenko, a regionális pártbizottság titkára a Központi Bizottságnak. – De ugyanazoknak az anyagoknak az augusztus 19-i esti végtelen ismételgetése sok kérdést vetett fel: hol van Gorbacsov, tényleg nincs más dolga a bizottságnak? A nap végén a „Demokratikus Oroszország” helyi szervezete elkezdett dokumentumokat kapni Borisz Jelcintől, amelyeket azonnal nyilvánosságra hoztak a rallyn, a helyi televízióban és rádióban. Augusztus 19-én a regionális tanács vezetése úgy döntött, hogy csak Oroszország törvényeit tartja be. Ebben a helyzetben a régió bűnüldöző szervei nem teszik meg a szükséges intézkedéseket a rendkívüli állapot állami bizottságának feladatainak teljesítéséhez. Augusztus 20-án két gyűlést tartottak Cseljabinszk központi terén, amelyeket a regionális és városi szovjetek képviselői szerveztek Jelcin támogatására, és elítélték a Rendkívüli Állapot Állami Bizottságának tagjait, mint csalókat és összeesküvőket. Körülbelül kétezer ember vett részt a gyűléseken. Augusztus 20-án a CPSU regionális bizottsága nem kapott információt a Központtól a Rendkívüli Állapot Állami Bizottságának intézkedéseiről munkájának összehangolására. Ilyen helyzetben Jelcin támogatói teljesen elfoghatják a kezdeményezést. Szükségesnek tartjuk, hogy a szükségállapot állami bizottsága világosabban értékelje Jelcin cselekedeteit, hogy valódi garanciákkal támassza alá az emberekhez intézett felhívást, elsősorban a szociális szférában, a fegyelem és a rend megteremtésében.”
Egy nappal később egy második távirat érkezett: „Általában a régió helyzete stabil, a munkaközösségekben normális termelési ritmust tartanak fenn. A Cseljabinszki Városi Tanács elnökségének, Oroszország néhány népi képviselőjének, a regionális és városi szovjeteknek, a regionális rádiónak, a televíziónak és az újságoknak az erőfeszítései révén azonban észrevehetően bonyolultabbá vált, mivel az 1. és 2. számú rendkívüli állapotról szóló Állami Bizottság határozatait tolerálják, a szenvedélyeket felkorbácsolják, ellenőrizetlen információkat terjesztenek, csak a republikánus szervek rendeleteit és rendeleteit teszik közzé. Augusztus 20-án a városi tanács elnöksége három gyűlést tartott a regionális központ központi terén. Legfeljebb 500 ember vett részt reggel … A helyőrségi tisztek erős pszichológiai befolyásnak vannak kitéve. A területi bizottság és a helyi szintű pártszervek gyakorlati lépéseit komolyan hátráltatja az objektív tájékoztatás hiánya.”
Az Alkotmánybíróságon a „CPSU-ügy” résztvevőinek következő értékelései szintén igazolják az 1991. augusztusi napokban a helyszínen bekövetkezett dezorientációt: „B. N. Jelcin elnök sztrájkra szólította fel az ország munkavállalóit, de senki sem sztrájkolt. A KGB felszólította a pártot és az embereket, hogy támogassák őket, de nem volt támogatás.”
Ennek eredményeként az 1991. augusztusi „Rendkívüli Állapot Állami Bizottságának puccsa” és a „parlament pajzsai”szilárdan kapcsolódtak az oroszok döntő többségének mentalitásához, mint a felső echelonok játékaihoz, amint azt a későbbi közvélemény-kutatások is bizonyítják.
A helyi hatóságok tevékenységének tanulmányozása, amelyet az RSFSR Legfelsőbb Tanácsának elnöksége végzett 1991 augusztusa után, megerősítette azt a következtetést, hogy B.N. Jelcin és az RSFSR Legfelsőbb Tanácsának akkori vezetése a régiókban nagyon gyenge volt. Az erők egyensúlya fele-fele volt.
1991. augusztus 19-20. között 44 regionális tanács ellenezte a GKChP-t, 43 pedig támogatta vagy várakozó magatartást tanúsított. Igen, csak 10 régió támogatta közvetlenül a GKChP-t. De az orosz vezetés támogatásának minősége a válság idején is ellentmondásos volt. 20 köztársaságból – csak 3, 6 területből – csak 1. De a 9 autonóm körzetből – 6.)
Például az Orosz Politikai Kultúra Tanulmányi Központja (CIPKR) által 1992 decemberében az ország 30 régiójában végzett közvélemény-kutatás szerint a polgárok kétötöde egyetértett abban, hogy a hivatalos magyarázatok szellemében értékelje, mi történt: sikerült megakadályozniuk az államapparátus, a KGB és a hadsereg konzervatívjainak kísérletét a születő orosz demokrácia megfojtására és a hatalom megragadására. A lakosság jelentős része (legfeljebb 35%) számára az augusztusi események másnak bizonyultak – „hazafias erők kísérlete a Szovjetunió összeomlásának megakadályozására”. Emellett a polgárok mintegy negyede felismerte a GKChP drámájában egy „jól játszott előadást”, aminek következtében a „demokraták” megszabadultak fő ellenfeleiktől.
A CIPKR által már 1998-ban, a Duma-kormány válságának csúcspontján végzett következő közvélemény-kutatás az „augusztusi témáról” komoly változásokat mutatott az oroszok 1991-es eseményekről alkotott értékelésében. A polgárok egyenlő része (14-15%) radikális álláspontot képviselt.
Egyrészt Jelcin hűséges támogatói sajnálatukat fejezték ki, hogy 1991 augusztusában elszalasztották az esélyt, hogy „véget vessenek a kommunistáknak”. Másrészt nem volt „valamilyen tábornok”, aki mind az Állami Vészhelyzeti Bizottságot, mind a demokratákat lecsapta volna.
Általában a vélemények a következők voltak. 20% úgy vélte, hogy a szükségállapot állami bizottságának eseményei a konzervatívok kísérletei az ország demokratikus rendjének megsemmisítésére. Az állami készülék, a KGB és a hadsereg vezetői, akik megpróbálták megragadni a legfelsőbb hatalmat maguknak – 21%. Az eseményeket provokációknak nevezték, mivel a puccs vezetői a válaszadók 12% -a által M. Gorbacsov kezében lévő bábok voltak. A hazafias erők kísérletét a Szovjetunió összeomlásának megakadályozására a válaszadók 35% -a vette figyelembe. Az augusztusi „puccsot” jól játszott előadásnak nevezték, aminek eredményeként a demokraták megszabadultak a versenytársaktól és az ellenfelektől, lassítva presztízsük csökkenését az országban – 23%. További 5% úgy vélte, hogy ez csak egy kísérlet Gorbacsov eltávolítására, aki nem tudott vezetni.
Mint látható, az 1990-es évek végére az 1991-es események értékelésében a radikalizmus már a kisebbségben volt. Az 1990-es évek végére más érzések uralkodtak az emberek körében.
Először is az a vélemény dominált, hogy a KGB tagjainak fő hibája az volt, hogy túlságosan gyenge, lassú, határozatlan, és az ügy megkezdése után nem hozta végét. Az oroszok egyharmada panaszkodott erről.
Másodszor, meggyőződés volt, hogy nem minden veszett el. Az 1991. augusztusi és az 1993. októberi tapasztalat nem volt hiábavaló, véleményük szerint sokat tanított, és még mindig nagyon hasznos lehet az ország számára. Ezt a véleményt a polgárok legfeljebb fele osztotta meg (1994-ben – 53%, 2005-ben pedig 43%). Ugyanakkor az évek során egyre inkább tudatában voltak az esemény tragédiájának, amely katasztrofális következményekkel járt az országra és az emberekre. Ezt a véleményt 1994-ben az oroszok 27 százaléka, 2005-ben pedig 36 százaléka osztotta. A következő években ezeknek az eseményeknek a határait törölték a tömeges észlelésben, a polgárok aránya, akik nehezen tudták kifejezni álláspontjukat, jelentősen nőtt.
És a közvélemény furcsa fordulata is. Például 1992 májusában az Orosz Közvélemény-kutató Központ közvélemény-kutatása szerint a polgárok 30 százaléka együttérzést érzett a rendkívüli állapot állami bizottságának tagjai – Matrosskaya Tishina foglyai – iránt, bár augusztusban ugyanezen központ szerint kevesebb mint 20 százalékuk fejezte ki támogatását.
Különösen az augusztus utáni időszakban hangzottak szenzációsan az 1991 novemberében végzett VTsIOM közvélemény-kutatás adatai. Arra a kérdésre, hogy „Támogatná-e most vagy sem a rendkívüli állapot állami bizottságának vezetői által kihirdetett szlogeneket: az Unió egységének megőrzése, a rend helyreállítása az országban stb.?” Az egész Unióra kiterjedő mintából kiválasztott válaszadók 41 százaléka válaszolt pozitívan. Ugyanennyien ellenezték. A válaszadók 18 százaléka nem adott határozott választ. Általánosságban elmondható, hogy a polgárok kétötödének jelenléte, akik 1991-ben kinyilvánították támogatásukat a rendkívüli állapot állami bizottságának törekvéseire, egyértelmű válasz a projekt sikerének hipotetikus lehetőségére.
Mint látható, még az 1991-es „narancsos forradalom” mögött álló erők által szervezett totális információs nyomás körülményei között is jelentős volt a GKChP támogatottsága a tömegtudatban. Nos, harminc évvel később, a különböző szövetségi polsterek közvélemény-kutatásai szerint a relatív többség rögzíti azoknak a gradánoknak az előnyét, akik bíznak a GKChP helyességében.
A baj az, hogy azokat a szervezett politikai erőket, amelyekre az uniópárti erők 1991 augusztusában támaszkodhattak volna, leszerelték. Mind Jelcin júliusi rendeletei, amelyek tiltják a CPSU és az RSFSR kommunista pártjának tevékenységét, mind a CPSU és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának vezetésének tétlensége az augusztusi napokban. És maguk a GKChP tagjai sem merték igénybe venni az emberek közvetlen utcai támogatását.
Ahogy a kutatók helyesen megjegyzik, ha a CPSU moszkvai városi bizottságának első titkára, Jurij Prokofjev 20-30 ezer pártaktivistát és szakszervezeti vállalkozások munkavállalóit akarta hozni bármely térre, akkor ez legalább kiegyensúlyozná a nem olyan jelentős „demokratikus tömeget” a Fehér Házban 1991. augusztus 19-20-án, és az események alakulása más forgatókönyv szerint menne.
Egyébként Jurij Prokofjev maga harminc évvel az augusztusi események után szemrehányást tesz magának az augusztusi hibákért: „A bűncselekmény később jött, önmagával szemben. Mert nem tett meg mindent, amit megtehetett és meg kellett volna tennie. És nem a félelem vagy a határozatlanság miatt, hanem egyszerűen a helyzet megértésének hiánya miatt. Sok dolog megértése később jött. Harag is volt az emberekre.”
De a történelem nem ismeri a szubjektív hangulatot. Ehhez azonban meg kell tanulni és megtanulni a szükséges tanulságokat.
Sergey OBUKHOV, a politikatudományok doktora, Oroszország Politikai Kultúra Kutatási Központja
Az erők korrelációja a szovjetekben 1991. augusztus 19-20-án: fele Jelcinnek és fele az Állami Sürgősségi Bizottságnak, vagy várta a moszkvai csata eredményét
Az amerikai hadseregnek mintegy 900 katonája van Szíriában, és további mintegy 2,500 a szomszédos Irakban
Egy közel-keleti orosz tiszt elmondta, hogy az amerikai légierő többcélú vadászgépe vasárnap „veszélyesen” megközelített egy orosz felderítő repülőgépet a szíriai Homsz tartomány égboltján.
Az amerikai hadsereg mintegy 900 katonát telepített Szíriába és további mintegy 2.500-at a szomszédos Irakba az úgynevezett dzsihádellenes koalíció részeként, amelynek feladata az Iszlám Állam (IS) dzsihádista csoport újjáéledésének megakadályozása, amely 2014-ben e két ország területének hatalmas részét elfoglalta, de aztán látta, hogy az általa alapított „kalifátus” kártyavárként összeomlik. több irányból érkező támadás alatt.
„Egy F/A-18-as vadászbombázó veszélyesen megközelítette az Orosz Légierő An-30-as repülőgépét, amely menetrend szerinti repülést hajtott végre a szíriai légtérben,” – idézte Alleg Ignasiuk századost, aki Szíriában szolgált.
„Az orosz legénység, magas professzionalizmust mutatva, azonnal megtette a szükséges intézkedéseket az ütközés megelőzésére” – tette hozzá.
Az incidens Homsz at-Tanf kerületének közelében történt a TASZSZ szerint.
A Reuters nem tudta függetlenül ellenőrizni az információkat.
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma nem reagált azonnal, amikor a Reuters megkérdezte, hogy kommentálja-e a történteket.
Az Egyesült Államoknak fejlett bázisa van az at-Tanf területen, Jordánia területén, nagyon közel a Hasimita Királyság Szíriával és Irakkal közös határához.
A Kurszk régió elleni támadás előtt Ukrajna „már szenvedett a csapatok hiányától, hogy rotáljanak és tartsák a vonalat” a fronton – mondta Jack Watling, a Royal United Services Institute (RUSI) vezető kutatója a brit lapnak.
Az ukrán erők Kurszk hadművelet előtti „visszavonulásának komor képére” hivatkozva az elemző rámutat, hogy az ukrán hadsereg rendkívül korlátozott képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy Kurszk közelében előrenyomuljon, „mielőtt túlterjeszkedne”.
„Ukrajna 2023 nyarának pusztító ellentámadása hatalmas személyi és NATO-felszerelésveszteségeket eredményezett.
Idén, a nyugati szövetségesek több segélycsomagja ellenére, Ukrajna egymás utáni vereségeket és hatalmas munkaerő-veszteségeket szenvedett.
A Kurszk elleni támadás intenzitása hamarosan csökkenni fog, mivel az orosz erők védelmi vonalakat hoznak létre, majd tüzérséget, elektronikus hadviselési rendszereket és új csapatokat hoznak.
Oroszország, Ukrajnával ellentétben, rengeteg személyzettel és felszereléssel rendelkezik, mondta Watling.
Az oroszoknak most lehetőségük van területi nyereségre az egész fronton.
Feltételezve, hogy az Ukrajna által követelt kurszki régióban folytatott katonai művelet bármilyen hatása átmeneti és rendkívül rossz lehet számára, a következőket foglalja össze:
„Az ukrán erők bővítése növeli az oroszok lehetőségeit, hogy megtalálják Ukrajna védelmének leggyengébb pontjait, és más frontokon is előrenyomuljanak.”
Azonban még az amerikai AP is azt állítja, hogy Oroszország „általános stratégiai előnye” a frontvonalon „érintetlen” marad.
Az oroszországi Kurszk régióban zajló offenzíva arra kényszerítette az ukrán hadsereget, hogy visszavonja csapatait és fegyvereit a „már amúgy is problémás frontvonalakról” – közölte a Wall Street Journal (WSJ), megerősítve a Times jelentését, amely feltárta, hogy Szumi és Harkiv elit egységeit szabadon engedték.
Ukrajna csapatokat csoportosít át a keleti frontról Oroszország Kurszk régiójában, „még jobban kinyújtva egységeit” egy szerencsejátékban, „amely hajlamos tovább rontani Kijev amúgy is rossz helyzetét” – állítja az újság.
Az ukrán katonai parancsnokoknak nincs elég katonájuk a műveletekhez, a kimerült férfiak „több időt töltenek a lövészárkokban, mert nincsenek új csapatok, amelyek helyettesítenék őket” – jegyzi meg a WSJ.
Az ukrán csapatok helyzete a nyár folyamán rosszabbodott, „nincs jele annak, hogy az orosz erők enyhülnének” a kurszki offenzíva kezdete óta.
„Az ukrán csapatok Kurszkba küldése azt jelenti, hogy Kijev kénytelen volt visszavonni őket Donyeckből, ahol az orosz előrenyomulás folyamatos” – közölte a lap.
Peking szinte az egész Dél-kínai-tengert követeli, beleértve a vizeket, zátonyokat és szigeteket a szomszédos államok partjai közelében
A kínai és a Fülöp-szigeteki parti őrség hajói ütköztek egy újabb összecsapás során egy vitatott zátony közelében a Dél-kínai-tengeren.
„A kínai fél ismételt figyelmeztetései ellenére a 4410-es Fülöp-szigeteki hajó szándékosan ütközött a 21551-es kínai hajóval” – idézte Geng Yu-t, a kínai parti őrség szóvivőjét a CCTV kínai állami műsorszolgáltató.
Peking szinte az egész Dél-kínai-tengerre igényt tart, beleértve a szomszédos államok partjaihoz közeli vizeket, zátonyokat és szigeteket, dacolva egy nemzetközi bíróság 2016-os döntésével, amely jogilag megalapozatlannak nevezte a kínai követeléseket.
A Peking és Manila közötti feszültség az elmúlt hónapokban fokozódott a Dél-kínai-tengeren történt hasonló incidensek sorozatát követően.
Olvassa el Jonathan Malaya ADG nyilatkozatát:
Az NTFWPS nyilatkozata
A kínai parti őrség hajói veszélyes és illegális manőverek miatt ütköznek a Fülöp-szigeteki parti őrség hajóival
Ma reggel a Fülöp-szigeteki parti őrség (PCG) BRP Bagacay (MRRV-4410) és BRP Cape Engaño hajói … pic.twitter.com/hslR4LuoGe
„A Fülöp-szigeteki parti őrség hajói illegálisan léptek be a Nansha-szigeteken lévő Xianbin-zátony közelében lévő vizekre a kínai kormány jóváhagyása nélkül” – mondta Geng, a Sabina-atoll és a Spratly-szigetek kínai nevét használva.
„A kínai parti őrség a törvénynek megfelelően ellenőrző intézkedéseket hozott a Fülöp-szigeteki hajók ellen” – tette hozzá.
Kína azzal vádolta a Fülöp-szigeteki hajókat, hogy „szakszerűtlen és veszélyes módon” jártak el, ami az „ütközéshez” vezetett.
„Határozottan sürgetjük a Fülöp-szigeteki felet, hogy azonnal hagyjon fel a jogsértésekkel és provokációkkal” – mondta Geng.
A kínai hírügynökség szerint az incidens helyi idő szerint 03:24-kor történt, görög idő szerint vasárnap 22:24-kor.
Ugyanezen forrás szerint a Fülöp-szigeteki parti őrség hajója helyi idő szerint 06:00 óra körül behatolt a Secont Thomas Atoll vizeibe is, ahol gyakran rögzítik a két fél közötti összecsapásokat.
A Fülöp-szigeteki parti őrség hajói hétfőn engedély nélkül behatoltak a Xianbin és a Renai zátonyok melletti vizekbe – közölte a kínai parti őrség, figyelmeztetve Manilát, hogy azonnal hagyjon fel a jogsértéssel és a provokációval, különben a Fülöp-szigetek viseli az összes következményt. pic.twitter.com/8pauTXrLfC
Geng azzal vádolta a Fülöp-szigeteki parti őrséget, hogy „ismétlődő provokációkat” hajt végre és „bajt okoz” azzal, hogy megsérti a „Kína és a Fülöp-szigetek közötti ideiglenes megállapodásokat”.
Manila szerint két Fülöp-szigeteki hajót rongáltak meg kínai hajók, amelyek „illegális és agresszív manővereket” hajtottak végre.
Kínai hajók manőverei a Sabina-atoll közelében hétfőn „olyan ütközéseket eredményeztek, amelyek szerkezeti károkat okoztak a Fülöp-szigeteki parti őrség két hajójában” – hangsúlyozták a Fülöp-szigeteki hatóságok.
Egy másik brit Challenger 2 fő harckocsi megsemmisült
Az ukrán erők előrenyomulását a Kurszk régióban megállították az egész szakaszon, ahol az Akhmat különleges erői működnek – mondta parancsnokuk, Apiti Alaudinov csecsen vezérőrnagy, aki egyben az orosz védelmi minisztérium fő katonai-politikai igazgatóságának helyettes vezetője is.
Az ukrán veszteségek szörnyűek, mivel meghaladják a 3,500 katonát, és egy másik brit Challenger 2 tank megsemmisült.
Az elmúlt 24 órában több mint 1 700 embert evakuáltak a Kurszk régió határ menti területeiről – mondta Irina Tolmatseva, a megbízott kormányzó szóvivője a kurszki régió kormányának Telegram-csatornáján szombaton közzétett videóban.
A Kurszk régió határán folyó harcok során az ukrán erők elvesztették:
Több mint 3,400 csapat,50 tank
, 25 gyalogsági harcjármű, 45 páncélozott személyszállító, 262 páncélozott harcjármű, 115 egyéb jármű,5 légvédelmi rakétarendszer
, 7 többszörös rakétavető, köztük három amerikai HIMARS.
Görögországban mintegy 2 millió embert öltek meg. adag AstraZeneca vakcina az Új Demokrácia kormányának döntése alapján
Britek ezrei kértek kifizetéseket és kártérítést a kormánytól a Covid-19 vakcináik által okozott károkért és problémákért.
Az új adatok azt mutatják, hogy már fizettek olyan állapotokért, mint a stroke, a szívroham, a veszélyes vérrögök, a gerincvelő gyulladása, a vakcinázott végtag túlzott duzzanata és az arcbénulás.
Az odaítélt perek mintegy 97 százaléka az AstraZeneca vakcinával kapcsolatos, és csak néhány kártérítést fizet a Pfizer vagy a Moderna, amelyek minimális dózisokat gyártottak, mindkét irányban Nagy-Britanniában.
Páneurópai szinten a Covid19-oltóanyagok áldozatainak aránya országonként arányos.
Görögországban mintegy 2 millió embert öltek meg. adag AstraZeneca vakcina az Új Demokrácia kormányának döntése alapján V. Kikilias minisztériuma alatt az Egészségügyi Minisztériumban.
A Vaccine Damage Payment Scheme (VDPS) 1979-es létrehozása óta körülbelül 16 000 kérelem érkezett, de a Covid-vakcina tette ki az igények túlnyomó többségét.
Seb Sanders, a brit lóversenyzsoké bajnok felesége, Leona nevében versenyzett, aki három Covid-oltás után kórházban maradt, de állításukat elutasították.
Az 52 éves Sandersnek, aki egy ritka autoimmun betegségben, granulomatózisban szenvedett – amely az erek gyulladását okozza –, azt mondták, hogy a vakcina nem befolyásolja az állapotát, és a legrosszabb esetben hatástalan lesz a legyengült immunrendszere miatt.
2021 februárjában kapta meg az első oltást az AstraZenecával, amelyet áprilisban egy emlékeztető oltás követett.
„Csak egy-két nappal azután, hogy összeesett a fürdőszobában, a bal lába lebénult.
De nem hibáztattuk a vakcinát, mert senki sem figyelmeztetett minket, így soha nem raktuk össze a kettőt és a kettőt” – mondta Sanders.
Gyors romlás a harmadik oltás után
Sanders állapota azonban gyorsan romlott a harmadik oltás után – ezúttal Pfizerrel – decemberben, amikor a bénulás felfelé kezdett mozogni a lábaitól.
A cambridge-i Addenbrooke Kórházba került, ahol a vizsgálat keresztirányú myelitist, a gerincvelő duzzanatát tárta fel, amely a vakcina ismert mellékhatása.
Állapota miatt hét hónapig nem tudott járni, és annak ellenére, hogy 2022 nyarán rövid ideig enyhült, állapota tovább romlott, amit súlyosbított a Covid-fertőzés és a szepszis kialakulása a kórházi kezelés alatt.
„Az összeomlások néhány nappal azután következtek be, hogy megkapta az oltást” – mondta Sanders.
„De az orvosi értékelő elutasította az állítást.
Az orvosi feljegyzések szerint korábban hátfájása és többszörös esése volt, de Leona soha nem panaszkodott hátfájásra, és nem esett el az oltás előtt.
Nagyon aktív volt, mindig lovakkal. Soha nem ült le.
Hazugnak hívnak. Nem szeretem, ha hazugnak érzik magam.”
Sanders úr, aki egygyermekes édesapa, hozzátette:
„Előtte én is szkeptikus lennék a káros vakcinákkal kapcsolatban.
De most elmegyek a szupermarketbe, és látom, hogy az emberek normálisan járnak, és ez az, amikor nagyon fáj.
Ez egyszerűen nem helyes vagy igazságos.
Hazaviszem Leonát, de a gyógyulás prognózisa kicsi.
Napról napra szedjük, de mindezt megfelelően figyelembe kell venni.
Az összes összeomlás néhány nappal azután következett be, hogy megkapta az oltást.”
A figyelmeztetések és a trombózisos esetek növekvő száma ellenéreaz Egyesült Királyság kormánya továbbra is az AstraZeneca vakcinát ajánlotta, annak ellenére, hogy Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Dániában, Norvégiában, Hollandiában, Svédországban és Lettországban már 2021 márciusára leállt az oltás.
Több ezer embert utasítottak el az orvosi értékelők, mondván, hogy nincs konkrét bizonyíték arra, hogy az oltás kárt okozott volna, és további százakat megtagadtak a fizetéstől, mert „nem elég fogyatékosak”.
Azok, akik sikeresek, egyszeri 120 000 font kifizetést kapnak.
De eddig a kormány csak 175 esetben fizetett ki, ami a jelentkezők kevesebb mint 2 százaléka.
Több mint 5 500 állítást utasítottak el, míg további 519-et elutasítottak az orvosi értékelés előtt.
Annak ellenére, hogy közel 1000 ember kérte ügyük felülvizsgálatát, csak 12-t tájékoztattak arról, hogy döntésüket megváltoztatták, és végül kifizetést kapnak.
Közel 350 állítást utasítottak el, mert bár az értékelők elfogadták, hogy a vakcina nagy kárt okozott, úgy ítélték meg, hogy nem okoz „súlyos fogyatékosságot”.
A szabályok szerint a jelentkezőknek 60 százalékos fogyatékossággal kell rendelkezniük ahhoz, hogy jogosultak legyenek.
A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a VDPS kifizetése nem kártérítési rendszer, és a pénzt fel lehet használni arra, hogy segítse a felpereseket a bíróságon történő kártérítés igénylésében.
Sokan azonban azt állítják, hogy a VDPS fizetése elegendő a nagy gyógyszeripari cégek felvételéhez vagy a szeretteik elvesztésének kompenzálásához.
Tavaly az AstraZeneca hivatalosan elismerte, hogy a vakcina több esetben VITT-et (vakcina által kiváltott immuntrombotikus trombocitopénia) okoz, és májusban megkezdte a vakcina globális visszavonását.
Azzal érvelve, hogy nem volt hatékony, most, hogy az újabb vakcinákat a Covid-19 variánsok megcélzására adaptálták.
A kérelmek száma olyan szintet ért el, hogy a kérelmeket feldolgozó adminisztratív személyzet száma tavaly négyről 80-ra nőtt.
Több mint 700 ember több mint egy évet várt a döntésre.
Az AstraZeneca szóvivője elmondta:
„Részvétünket fejezzük ki mindenkinek, aki elvesztette szeretteit vagy egészségügyi problémákról számolt be.
A betegbiztonság a legfontosabb prioritásunk.
A klinikai vizsgálatok és a valós adatok alapján az Oxford-AstraZeneca vakcina következetesen elfogadható biztonságossági profillal rendelkezik.
És a szabályozók világszerte következetesen kijelentik, hogy az oltás előnyei meghaladják a rendkívül ritka lehetséges mellékhatások kockázatát.
A Pfizer szóvivője azt mondta:
„A betegek biztonsága a legfontosabb, és minden nemkívánatos eseményről szóló bejelentést nagyon komolyan veszünk.
A nemkívánatos eseményekről szóló jelentések nem utalnak ok-okozati összefüggésre, és a vakcinázással összefüggésben előfordulhat, hogy az ilyen események nem kapcsolódnak a vakcina beadásához.
A Pfizer-BioNTech COVID-19 vakcinájából százmilliókat adtak be világszerte.
És a vakcina előny-kockázat profilja továbbra is pozitív minden jóváhagyott indikációban és korcsoportban.”
A kormány szóvivője azt mondta:
„A 60 százalékos rokkantsági küszöb összhangban van a „súlyos fogyatékosság” meghatározásával, amelyet a Munka- és Nyugdíjügyi Minisztérium ipari sérülések esetén nyújtott rokkantsági ellátása tartalmaz.
Abban az esetben, ha egy személy kérelmét a fogyatékossági küszöb alapján elutasítják, az igénylőknek lehetőségük van fellebbezni a döntés ellen.”
Tegnap: közepes erejű bombázások északnyugaton. Súlyosabb támadás érte a kieli Holtenau repülőteret. Észak-Afrikában csekélyek a veszteségeink. Először mindig eltúlozzák. Londonban beismerték, hogy májusban kb. 500 000 tonnát süllyesztettünk el. És motyognak valamit 100 000 tonna áprilisi veszteségről is. Ehhez jön újabb 56 000 tonna egy konvojból. Tehát újra nőnek az eredményeink. Ismét akkora a tengeralattjáró-flottánk, hogy ez már nyom a latban. És a helyzet július végén még javulni fog. Martin beszámol az utolsó előkészületekről. A támadás éjjel 3 óra 30-kor kezdődik. Még nem tudom pontosan, hogy a Führer szózatát akkor azonnal, vagy csak reggel 7 órakor kell-e beolvasni a rádióban. Mindjárt az első napon figyelmeztetni akarunk a rádióban az orosz ejtőernyősök lehetséges szabotázsakcióira. Egyik ügynökünk titkos jelentésében nyomatékosan felhívja a figyelmet a tervezett kísérletek veszélyére. Egyébként az oroszkérdés minden más közéleti témát háttérbe szorít. A nemzetközi közvéleményt illetően azonban még teljes a sötétség. Rövidesen segítünk majd ezen. Roosevelt ellenünk intézett sértő nyilatkozata elvész az általános lármában: nem jól választotta meg az időpontot. Megbeszéltem Glasmeierrel és Diewergével az éjszakai rádióprogramot. Most már be kellett avatnom őket. Az adók egyelőre változatlanul sugároznak. Új szignálokat próbáltunk ki. A Horst-Wessel-Lied-ből is. Mégis a Liszt-szignál a legjobb. Majd a Führer dönti el. Hunke beszámol olaszországi útjáról. Meglehetősen vigasztalan képet fest. Mindenütt hiányzik a szervezés, a rendszeresség. Nincs jegyrendszer, nincs elegendő ennivaló, viszont mérhetetlen az étvágy a sok hódításra. Lehetőleg mi harcoljunk, és az övék legyen a zsákmány. Igazán kedves. A fasizmus még nem lett úrrá saját belső válságán. Testileg-lelkileg beteg. Szétrágta a korrupció. Pavolinit elhozattam Tempelhofról. Igen szívélyesen üdvözöl. Kedves, rendes fickó, nyilván lojális is, de nem állt a sor elején, amikor az észt osztogatták. Mindjárt hosszabb megbeszélést tartottunk Alfieri részvételével, többek között a kulturális, propaganda- és sajtó-együttműködésről. Rögzítettük az alapelveket. A részleteket majd a munkatársaink tisztázzák. Az együttműködés terjedjen ki a két minisztérium minden részlegére. Rövid megbeszélés Leander13 Leander, Zarah, svéd származású színésznő.* asszonnyal új, modern háborús filmjéről. Nyomasztó hőség. Dietrich reggelit ad Pavolini tiszteletére az Adlonban. Alfieri közben panaszkodik, milyen nehézségeket okoz neki Ribbentrop. Cianóval együtt. Ez a két „államférfi” megkeseríti az életünket. Hála istennek, nem kell eltűrnünk. Délután az olaszok vendégségben nálunk, kint Schwanenwerderben… Nyomasztó atmoszféra. Most már az egész világ a tisztító viharra vár. A vendégek fogadása. … hangulat. Alfieri beszámol, hogy az olaszok a törökökkel is szerződést kötnek. Pavolini igen rendes. Nagyon rokonszenves egyéniség. A vendégek az ő kívánságára megnézik az Elfújta a szél című amerikai filmet, ami nagy hatással van rájuk. Én közben telefonálok. A vihar lassan kitör. Kellemes társaság, de nem vagyok elég nyugodt, hogy kellően figyeljek rájuk. Megbeszélés Pavolinivel. Közös munkaterületünkről. Igen nyomatékosan beszélek az olasz sajtópolitikáról. Belátja eddigi hibáikat, különösen a katonai titkok könnyelmű kezelése tekintetében. A kultúrpolitika terén nagy terveink vannak. Csak a külügyminisztérium beszél mindig bele. Ribbentrop levelet írt nekem, hogy nem köthetek egyezményeket Pavolinivel. Papírkosár! Hadamovsky érkezik a Führertől. A szignálásokat némileg módosítanunk kell. A Führer és én majd megállapodunk a proklamáció időpontjában. A vendégek végignézik a filmet. Iderendeltem a munkatársaimat, hogy legalább ők kéznél legyenek. Telefon a Führertől. Angolosan távozom és a birodalmi kancelláriára hajtatok. Galland 69. légi győzelme, kiugrott az égő gépből, tölgyfalombok a kardokkal. Vagány fickó. Délután ismét huszonnyolc angol gépet lőttünk le. A Führer rövid sétakocsikázásra indul. Halálfáradtnak tűnik, amikor visszaérkezik. Rögtön a helyzet megbeszélése. Új felhívást diktált a néphez, amely túltesz a katonákhoz intézett proklamáción is. Néhány kisebb változtatást javaslok. A Führer csodálatos, részletesen elemzi a helyzetet. 3 óra 30-kor kezdődik a támadás. 160 teljes hadosztály. 3000 km hosszú támadási szakasz. Kiterjedt… Minden rendben. A világtörténelem legnagyobb támadása. Minél inkább közeleg a döntő pillanat, a Führer annál inkább felszabadul a nyomás alól. Nála ez mindig így van. A szó szoros értelmében felenged. A fáradtsága teljesen eltűnik. Három órán keresztül sétálunk fel-alá a szalonban. Újra lehetőségem nyílik, hogy a lelke mélyébe lássak. Számunkra nincs más út, mint a támadás. Ezt a rákos daganatot ki kell égetni. Sztálin meg fog bukni. Gyekanoszov14 Gyekanoszov [Dekanoszov], Vlagyimir, szovjet diplomata, 1940-41-ben berlini követ.* Berlinben ismét tiltakozott repülőink határsértései miatt. Kitérő válasz! A Ducét vasárnap tájékoztatjuk. Nagy vonalakban ez már megtörtént utolsó találkozásunkkor, a Brenneren. Most ismertetjük harcunk irányvonalát. Céljaink egyértelműek és világosak. Elsősorban azt az érvet hangsúlyozni, hogy Oroszország magatartásának kétértelműsége eddig megakadályozta az Angliára vonatkozó döntést is. A Führer igen sokra becsüli a béke híveit Angliában. Különben nem kísérné ilyen következetes agyonhallgatás a Hess-ügyet. Hessről a Führer csak elítélően beszél. Ha nem lenne bolond, agyon kellene lőni. A pártnak, de különösen a Wehrmachtnak őrületes károkat okozott. Soha többé nem térhet vissza a közéletbe. Az ügy igen negatív visszhangot váltott ki a katonák között is. Ezzel kapcsolatban ismertetem a Führerrel Brendt tájékoztatóját Észak-Afrikáról. A Führernek pontos képe van az eseményekről. Hosszas latolgatás után megállapodunk, hogy a proklamációt 5 óra 30-kor olvassák fel a rádióban. Ekkor tudja meg az ellenség, és ekkor tudja meg a nép és a világ is. A Führer sem becsüli sokra Alfieri szellemi képességeit. Viszont feltétlen híve Németországnak, ezért maradjon. Megerősítem a véleményét. Pavoliniről pontos beszámolót kér. Tájékoztatom éles bírálatomról a sajtókérdésben, amivel teljesen egyetért. Kipróbáljuk az új szignálokat. Egy egész óra. Végül maradunk az én javaslatomnál, hozzáadva egy rövid részletet a Horst-Wessel-Liedből. A Führer nagyra értékeli munkánkat ezen a területen. Ezzel befejeződnek az előkészületek. Múlt év júliusától ezen dolgozott, és most eljött az idő.15 Eszerint Hitler már 1940 júliusában eldöntötte a keleti hadjáratot, amihez képest más irányú lépései a félrevezetést szolgálták.* Minden lehetségest megtettünk. A többi már a hadiszerencsén múlik. Beszámolok még a Führernek Auler prof. rákkutatásáról és eredményeiről. Ez nagyon érdekli. Aztán a búcsú. Éjjel fél három van. A Führer igen komoly. Szeretne még néhány órát aludni. Ez a legjobb, amit tehet. Átmegyek az irodámba. Még teljes a sötétség. Tájékoztatom a munkatársaimat. Hihetetlen elképedés. A legtöbben már kitalálták a fél, vagy az egész igazságot. Azonnal lázas munka kezdődik. Mozgósítjuk a sajtót, a rádiót, a híradót. Minden tökéletesen megy, mint a karikacsapás. Áttanulmányozom az utolsó távirati jelentéseket. Csupa ostobaság. Majd az ágyúink megcáfolják őket. Ettől kezdve egy szót sem nyilatkozom. Az orosz rádióadások tanulmányozása. Lesz még néhány elintéznivalónk. 3 óra 30 perc. Megszólalnak az ágyúk. Isten áldja a fegyvereinket! Kint a Wilhelmplatz csendes és üres. Berlin alszik, a birodalom alszik. Fél órám van, de nem tudok aludni. Nyugtalanul fel-alá járok a szobában. Érzem a történelem leheletét. Nagy, csodálatos kor, amelyben új birodalom születik. Fájdalmak árán ugyan, de a fény felé tör. Megszólal az új szignál. Hatalmas, zúgó, méltóságteljes. Minden adóba beolvasom a Führer proklamációját a német néphez. Számomra is felemelő pillanat. Sok hét és hónap feszültsége gördül le rólunk. Teljesen felszabadultnak érzem magam. Elintézem még, ami sürgős. Aztán haza, Schwanenwerderbe. A nap már fölkelt, s szépen ragyog az égen. A kertben csicseregnek a madarak. Belezuhanok az ágyba. Két órát alszom; mély, egészséges álom.
1941. június 23.
Tegnap: nyomasztóan fülledt idő. Csapatainknak nehéz lesz a harc. Molotov beszél: vad szitkozódás, hivatkozás a hazaszeretetre, érzelgős panaszok, de kiérződik a félelem: „Győzni fogunk” – mondja. Szegény feje! Anglia még ellentmondásos. Túlságosan nagy a meglepetés. Nincs világos elképzelés. Az Egyesült Államokban egyelőre csak szenzáció. Antonescu költői felhívást intéz a néphez és a hadsereghez. Finnország még nem mozdul. Magyarországon igen határozott antibolsevista állásfoglalás mellettünk. Olaszország hadat üzen Oroszországnak. Nagyon tisztességes. Egész Európában antibolsevista hullám. A Führer döntése a lehető legnagyobb szenzáció. Légitámadásunk hatalmas méretű. Kilencszáz zuhanóbombázó és kétszáz vadászgép. Orosz városok, köztük Kijev… és repülőterek a cél. Az egész 3000 km-es frontszakaszon megindult a támadás. Mindenütt átkelünk a kisebb folyókon. Erős bombatámadás Southampton ellen. Angol légitámadások a Rajna- és a Ruhr-vidéken, látható eredmény nélkül. Délben Alfierinél… Ribbentrop magához kérette, s közölte vele, hogy Pavolini látogatása nemkívánatos. Ez már … a teteje. Erről legközelebb be kell számolnom a Führernek. Pavolinivel megbeszéltük a filmkérdéseket: elsősorban a híradók és a játékfilmek rendszeres cseréje. Teljes egyetértés. Kívánatos a nagyobb méretű újságírócsere is. Délutánra már világossá válik a lélektani helyzet. A Führer kiáltványát az egész világon szó szerint ismertetik. London egyelőre kijelenti, hogy Hitler őrült, és Napóleon példájára utal, amit Molotov is megtett. Ezzel még vitába kell szállnunk. Vannak Angliában józanabb hangok is; rámutatnak, mit veszít Anglia, ha elfoglaljuk Ukrajnát. Az USA szitkozódásra szorítkozik. Ez köztudottan nem fáj. Ha győzünk, nekünk lesz igazunk. Japán még nem foglalt állást. Az oroszok rengeteg repülőgépet vesztettek. A Tilsit elleni támadás során a hetvenhárom harci repülőgép közül huszonkettőt lelőttünk. A hadművelet tervszerűen halad. Egy semleges megfigyelő nyilatkozata Londonban: csaknem valamennyi bombázott városban nagyon súlyos károk. A hangulat azonban még változatlan. Erős szociális és antiplutokrata áramlatok. Churchill továbbra is igen népszerű. Egyelőre nem érezhető, hogy megrendülne a helyzete.16 Sőt, megszilárdult, mert Nagy-Britanniának most már volt háborús partnere, a Szovjetunió, míg Németország ismét kétfrontos háborút indított.* Egész délután megfeszített erővel dolgozom. Miután felolvastam a Führer kiáltványát, Ribbentropnak is bele kellett kotyognia. A hiúság ördöge! Az orosz felvonulás… a francia, 1870-ben. Ugyanabba a katasztrófába sodródnak. Az orosz ellenállás egyelőre gyenge. Légierejük mindjárt az elején szörnyű veszteségeket szenvedett: kétszáz gépet lelőttünk, kétszázat a földön semmisítettünk meg, kétszáz megsérült. Ez már jelentős veszteség. Rövidesen győzni fogunk. Rövidesen győznünk kell. A nép kissé lehangolódott. A nép ugyan békét akar, de nem vereség árán, és minden új hadszíntér gondot és fájdalmat okoz neki. A spanyol sajtó mindent belead. A svéd is. Európában afféle keresztesháború-hangulat. Ezt jól kihasználhatjuk. De nem szabad túlzottan hangsúlyozni, hogy „a kereszténységért” tesszük. Ez már a képmutatás teteje lenne. Antonescu a saját testvérét nevezte ki helyettesének. Ez ugyan nem szép dolog, de nekünk semmi közünk hozzá. Londonban változatlan bizonytalanság. Túlságosan nagy volt a sokk. Kora este szűk körű fogadás Pavolini tiszteletére Lankéban. Kellemes vendégek. Nincs nyugalmam, hogy csak velük foglalkozzam. Majd’ minden percben új hírek. Jobbára igen örvendetesek. Az orosz légierő vesztesége már ezer gép. Ez már olyan, mint egy természeti csapás. Bresztet elfoglaltuk. Valamennyi mára kitűzött célunkat elértük. Eddig semmiféle zavaró körülmény. Igazán nyugodtak lehetünk. A szovjethatalom úgy omlik össze, mint a kártyavár. Churchill beszéde. Féktelen szitkok a Führer ellen. A beszéd lényege, hogy London és Moszkva összefog ellenünk.17 Június 22-én este tartott nagy rádióbeszédében Churchill valóban azt fejtette ki, hogy a náci veszéllyel szemben elhalványulnak azok az ellentétek, amelyek Angliát a szovjetekkel szembeállították, noha a bolsevik rendszer megítélésén ez nem változtat.* Pavolini látogatása igen kellemesen folyt. Szép és izgalmas este. A jelenlétében készítjük a filmhíradót. Ő és az emberei csak úgy bámulnak. Ismét nagyon késő lesz. Az alvás ezekben a napokban luxus számunkra.
1941. június 30.
Tegnap: a rendkívüli közlemények napja. Összesen tizenkettő, az elsőt 11 órakor olvassuk be. Az egész világ a rádión csügg. Teljes légi fölény. Elfoglaltuk Grodnót, Breszt-Litovszkot, Vilnát, Kovnót, Dünaburgot. Byalisztoktól keletre bekerítettünk két orosz hadsereget. A kitörés lehetetlen. Elfoglaltuk Minszket. Az oroszok 2233 harckocsit és 4107 repülőgépet vesztettek. Ennyit közlünk a néppel. Több már túlzás lenne. A végén már érezhető némi fáradtság a hallgatók körében. A hatás nem az, amit reméltünk. A nép túlságosan belelát hírszerkesztési technikánkba. Az ő szempontjukból meglehetősen vastagon tálaltuk a dolgokat. Én időben, de hasztalanul figyelmeztettem erre. A hatás ennek ellenére fantasztikus. Elsősorban külföldön. Az Egyesült Államokból mást sem hallani, mint mérhetetlen csodálkozást. Ismét dicsőségünk csúcsára hágtunk. A katonai helyzet: a román fronton nincs változás. Az orosz előretörés Tulcsin felé csődöt mondott. Az érintett hadseregcsoport Lemberg felé nyomul. Jól vezetett, erős ellenséges ellentámadások. Hatalmas zsákmány. Foglyok áradata. A byalisztoki katlant szorosan lezártuk. Páncélos erőink elfoglalták Minszket. Ettől északra az oroszok erőltetett ütemű visszavonulása. Eddig minden tökéletesen sikerül. Az éjszaka nem voltak angol berepülések. Mi Hullt bombáztuk. Már három titkos adónk sugároz Oroszország számára. Irányvonaluk: az első trockista, a második szeparatista, a harmadik orosz nemzeti. Mindegyik élesen a Sztálin-rezsim ellen. Beleadunk apait-anyait, a nyugati hadszíntereken jól bevált módszerekkel dolgozunk. A hivatalos adókon igen élesen, a bolsevik mentalitáshoz alkalmazkodva támadjuk Moszkvát. Az orosz hadijelentések napról napra ostobábbak. Bizonyára zsidók fogalmazzák. Egyes esetekkel foglalkoznak, bután és szűklátókörűén, mintha a „Vörös Zászló” vezércikkét olvasnánk. Ezekkel természetesen könnyedén elbánunk. Mintegy ötvenmillió röpcédulát készítettünk a Vörös Hadsereg számára, légierőnk szórta le. Moszkva elkoboztatja a rádiókészülékeket, ami bizonyítja, hogy propagandánk hatásos. Gőzerővel folytatjuk a munkát. Sokan nem adják le a készüléküket, s az ilyen izgatott időkben minden jelentésünk szélsebesen terjed. Moszkva azzal vádol bennünket, hogy vissza akarjuk állítani a cári uralmat. Ezt a hazugságot hamar visszaverjük. Az USA-ban növekvő válság. Roosevelt két szék között. A be nem avatkozás hívei egyre inkább felülkerekednek. Londonban is vészes repedések az ellenség táborában. Az antibolsevizmus gyökerei mélyre nyúlnak. Most érik be korábbi propagandánk vetése. Egész Európa megmozdult. Spanyolországban már ötvenezer önkéntes jelentkezett. Ez keresztesháború, mondják külföldön. Mi is ezt a kifejezést használjuk a külföld számára, bár a mi szempontunkból ez nem egészen helytálló. A katonai helyzetet külföldön, még ellenségeink sorában is, kedvezőbbnek ítélik, mint amilyen valójában. A Wehrmachtról a legfantasztikusabb teljesítményeket is feltételezik. Állandóan visszafogom a túlzásokat. Elkészült az új dal Oroszországról. […] Délután fél háromkor sugározzuk először; hatalmas lelkesedéssel fogadják az egész országban. A nemzet egész vasárnap hallatlan feszültségben él. Sikerül néhány óra alatt kiküszöbölni a sok rendkívüli közlemény okozta enyhe csömört, ezután érvényesül a büszkeség és a lelkesedés. A sajtó is hozzáadja a magáét lekerekített kommentárjaival. Csodálatos vasárnap, az esőn is átsüt a győzelem fénysugara. Befejezem cikkemet a sajtópolitikáról. Ennek most nagyobb jelentősége van, mint bármikor. […] Rigát elfoglaltuk. Hatalmas harckocsiütközet Lucknál. A moszkvai jelentés kissé halk lett. Az új dal mindenütt sikert arat. Nagy sláger lesz belőle. Késő éjjelig dolgozom, de ismét örömömet lelem benne.
1941. július 9.
Tegnap: […] Déli 12 tájt leszállunk egy Rastenburg melletti repülőtéren. Perzselő hőség. Nagyon kellemetlen szúnyograjok mindenütt. A Mazuri-tóhátság központjában vagyunk. Félórás autóút, aztán beérünk a főhadiszállásra. Á főhadiszállás inkább nyaralóhelyre, mint a német hadvezetés központjára emlékeztet. Imponáló, ahogy a Führer meg tudja oldani, hogy munkahelyeit a háború kellős közepén is bizonyos nyugalom jellemezze. Ez a nyugalom teszi lehetővé számára, hogy összeszedetten és szigorú pontossággal dolgozzék; ideges légkörű központokban kapkodóak a döntések is. […] Aztán jön a Führer is a katonai megbeszélésekről. Meglepően jól néz ki, optimizmust és állhatatosságot sugároz. Előbb röviden vázolja a hadihelyzetet, amely megítélése szerint a vártnál is kedvezőbb. Nyomós bizonyítékai vannak rá, hogy a bolsevisták haderejének kétharmada máris megsemmisült vagy nagyon súlyos vereséget szenvedett. Megsemmisítettnek tekinthető a bolsevista légierő és páncélos csapatok öthatoda is. A főtámadást tehát, amit a bolsevikok a birodalom ellen akartak indítani, teljes egészében visszavertük. Veszteségeink mérsékeltek. […] Nem kétséges többé, hogy az oroszok egész támadóerejüket nyugati határaikra összpontosították, ami halálos veszélyt jelentett volna számunkra, ha a háború folyamán esetleg válságos helyzetbe kerülünk. Ez ellen vonultattunk fel mintegy 220 hadosztályt. Ha felszámoljuk a bolsevizmust, keleten elég lesz 50 hadosztályt állomásoztatnunk, amivel teljes mértékben pacifikálhatjuk az általunk megszállt területet. […] A háború megindítása a bolsevizmus ellen helyes módon ment végbe. Az elkövetkező napokban és hetekben most a legszélesebb fronton kell folytatni ezt a háborút. Az a lényeg, hogy lejárassuk a bolsevistákat saját népük és a világ közvéleménye előtt is. Ennek a felvilágosító kampánynak lehetővé kell tennie, hogy a szükséges mértékben saját népünk is megismerje a keleti hadjáratot. A külföldet illetően az a cél, hogy lehetőleg tovább mélyítse azt az egyre jobban látható szakadékot, ami főként az USA, de részint Anglia közvéleményében is mutatkozik. A Führer szent haragot érez a bolsevista vezető klikkel szemben, amelynek az volt a szándéka, hogy lerohanja Németországot, illetve Európát, és a birodalom meggyengítésével még az utolsó pillanatban megvalósítsa 1917 óta dédelgetett tervét, a kontinens bolsevizálását. […] További propagandánkat illetően a Führer úgy rendelkezik, hogy nagyobb erővel kell folytatni az antibolsevista harcot. A német népet ma ismét kifejezetten antibolsevista hangulat jellemzi. Népünkre hatással volt a Kreml irányában folytatott megbékélési politika. Sőt, a propagandisztikus és lélektani szempontból teljesen előkészítetlen támadás a Szovjetunió ellen néhány órára, vagy talán két napra is bizonyos sokkhatást váltott ki a német nép körében. Ennek azonban az az oka, hogy erre a verzióra nem készíthettük fel a népet. Nem tehettük, mert azt akartuk, hogy a támadás katonailag teljesen váratlanul érje a bolsevikokat. […] A nép széles rétegei most már látják, hogy a harc a bolsevizmussal szükségszerű volt, hogy a Führer ezúttal is a kedvező pillanatban hozta meg a helyes döntést, hogy a háború keleten győzelmesen megvívható, és hogy csak azt követően lesz mód arra, hogy a német támadóerő teljes súlyát nyugatra, illetve Angliára összpontosítsuk. A Führer ismételten hangsúlyozza, hogy az addigi katonai tapasztalatok fényében a legkedvezőbb időpontban indult a keleti hadjárat. A mai német hadvezetés ennyiben eltér a birodalom első világháborús hadvezetésétől. 1914. augusztus 1-jéig szépen megvárták, hogy létrejöjjön az ellenséges koalíció, és csak aztán kezdték a harcot. A mi hadvezetésünknek az a célja, hogy egyenként kapja pengevégre az ellenfeleket és így lépésről lépésre küzdje le az ellenséges tábort. Még mindig a preventív háború a legbiztonságosabb és a legenyhébb, ha tisztában vagyunk vele, hogy az ellenfél az első kedvező alkalommal mindenképpen támadni fog. És a bolsevistákkal kapcsolatban ez a helyzet. Most a megsemmisítésükre kell törni. Szó sem lehet béketárgyalásokról a Kreml bolsevista uraival, van elég tartalékunk is, hogy bírjuk erővel ezt a gigantikus konfliktust. A bolsevizmusnak írmagja sem maradhat. A Führernek az a szándéka, hogy az olyan városokat mint Moszkva és Pétervár, letörölteti a föld színéről. Szükséges is ez. Mert, ha már részekre akarjuk szabdalni Oroszországot, akkor nem lehet vallási, politikai vagy gazdasági központja ennek az óriásbirodalomnak. Nyilvánvaló, hogy Churchill úr mit akar ebben a konfliktusban. […] Azt hiszi, hogy a keleti hadjárat révén lélegzetvételnyi időhöz juthat. […] Legyen igaza – mindazonáltal a keleti hadjárat szükséges volt, és időpontját helyesen választottuk meg. Ma már tökéletesen egyetértenek ezzel a katonák is, akik eleinte némi tartózkodást tanúsítottak az akcióval szemben. A német Wehrmachtban ma már nincs olyan vezető, aki ne lenne hálás a Führernek, amiért magára vállalta a keleti hadjárat felelősségét, és a helyes időpontban csapott le, nem várva meg, hogy az ellenség rátörjön a birodalomra. […] Ha az elkövetkező napokban, hetekben sikeresen folynak a hadműveletek, nagyjából a Volgáig jutunk el, de ha katonailag indokolt lesz, előrenyomulunk az Urálig is. A többi orosz terület pacifikálását, amennyiben valahol még katonai ellenállás mutatkozik, különleges expedíciókkal oldjuk meg. Mindenesetre, nem fogjuk tűrni, hogy Oroszország általunk meg nem szállt területein bárhol is hadiipari vagy katonai központ jöjjön létre […] Végeredményben a háborút keleten lényegében megnyertük, egész sor nehéz csatát kell még megvívnunk, a bolsevizmus hadereje azonban már nem tudja kiheverni az eddigi vereségeket. […]
1941. július 10.
Tegnap: […] Moszkva megpróbál sztrájkra uszítani a hátországunkban; természetesen reménytelen a vállalkozás. Nem akad senki, aki akár csak meghallgatná az efféle szólamokat. Folytatjuk a bolsevisták rémtetteinek feltárását. Ennek persze megvan az a hátulütője, hogy a német lakosság széles körei egyre inkább nyugtalankodnak a német hadifoglyokkal szemben várható bolsevista bánásmód miatt. Az ilyen típusú propagandát tehát valamelyest adagolnunk kell. Jobban kidomborítandók a Wehrmacht súlyos tisztveszteségei a keleti hadjáratban. […] Összességében bizonyos fokú merevedés tapasztalható propaganda-hadjáratunk irányításában. Ez azonban elkerülhetetlen, és ha ily módon is segíthetjük a hadműveletek folytatását, akkor ezt is el kell viselni. Majd ha végre újra katonai sikerekről számolhatunk be, abban a pillanatban korrigálhatunk. Egyébként minden regiszteren játszunk, a legjobb erőkkel védekezünk s gondoskodunk róla, hogy a megszerzett terepet ne veszítsük el. A Duce rendkívül szívélyes levelet írt a Führernek. Főként azt hangsúlyozza, milyen nagy boldogság számára, hogy ismét követhető az antibolsevista vonal. Fasiszta körökben ugyanis a birodalom és a Szovjetunió időleges közeledése nem váltott ki örömet. Annál lelkesítőbb viszont az új vonal. Tökéletes együvé tartozás jellemzi a Führer és a Duce kapcsolatát. A Szovjetunió elleni támadás elleplezését a legnagyobb mértékben elősegítette az a tény, hogy a Führer, nem sokkal támadásunk előtt közöltette az olaszokkal: az a szándéka, hogy július első felében néhány ultimátumszerű kérdést intéz Moszkvához a keleti problémák tisztázása végett. Alfieri útján ezt rögtön jelentették Rómának, ahol természetesen kiszivárgott és nagyon hamar a bolsevisták tudomására jutott. A Kreml azt hitte, hogy legalább július elejéig biztonságban van, és így a német csapás teljesen váratlanul érte. […]
1941. július 14.
Tegnap: […] A délután folyamán London és Moszkva közzéteszi Anglia és a Szovjetunió szerződését, ami azonnal hatályba lép, nem szorul ratifikálásra sem. A szerződés szerint Anglia és a Szovjetunió együtt menetel, vagyis – mint Eden úr mondta – az eddigi „munkatársak” most szövetségesek lettek. Azt ígérik, hogy a háborút a végső győzelemig vívják és semmiféle különbékét vagy akár csak külön fegyverszünetet nem kötnek. Jó lehetőség ez számunkra, hogy rámutassunk a kapitalizmus és a bolsevizmus testvéri mivoltára. Az oroszországi leninista körökben nem arat nagy tetszést ez a nyilatkozat. Politikailag és katonailag alig van átütő jelentősége. A jelenlegi erőviszonyokon nem változtat, és ha Anglia azt hiszi, hogy kétfrontos háborút idézhet elő, akkor emlékeztetni kell rá, hogy a kétfrontos háború nem papirosízű, plátói kinyilatkoztatások ügye, hanem a katonai erőé. A katonai erő viszont, legalábbis az európai harcot illetően, kizárólag a mi oldalunkon van. […]
1941. július 27.
Tegnap. […] Délben Münchenben megnyitom az 1941-es nagy német képzőművészeti kiállítást. Megnyitóbeszédem általános tetszést arat. Amikor megtekintem a kiállítást, megállapítom, hogy a művek színvonala jelentősen emelkedett. Egész sor alkotás tanúskodik arról, hogy ismét vannak eredeti tehetségű képzőművészeink. A „képeslevelezőlap-stílus” szinte teljesen eltűnt. A szobrászok közül Breker, Klimsch és Thorak alkotott kiemelkedő műveket. Hála istennek Breker és Klimsch két monumentális művét én rendeltem meg, ezek tulajdonát tehát időben biztosítottam magamnak. A festmények között is vannak igen jelentős művek. Szó sincs arról, hogy a háború miatt visszaesett a színvonal. Épp ellenkezőleg, az a benyomásom, hogy a háború ezen a téren is nagyobb teljesítményekre ösztönöz. A Führer helyesen döntött, hogy a kiállításokat a háború alatt is folytatni kell. Így nem következik be törés a fejlődésben, a képzőművészek fórumhoz jutnak, ahol dolgozhatnak és bizonyíthatják tehetségüket. Ezáltal több százezer német még ezekben a nehéz időkben is eljuthat a fantázia világába, a jelenből a derűsebb és szebb jövőbe. […]
1941. augusztus 19.
Tegnap. […] Kora délelőtt a Führer főhadiszállására repülök. Schaub velem jön, s röviden beszámol az ottani helyzetről. A Führer az elmúlt napokban sajnos gyengélkedett. Vérhas kínozta. Ehhez hozzájárult, hogy erősen igénybe vette az előző négy hét sok izgalma és idegi megterhelése. Most már javul az állapota. Érthető, hogy az elmúlt hetek katonai eseményei igen felizgatták. Ez mindnyájunk számára nehéz időszak volt. Hála istennek, már úrrá lettünk a legsúlyosabb következményeken. Ribbentrop is épp ezt az időpontot választotta, hogy megnehezítse a Führer életét. Hiába, ő nem régi nemzetiszocialista, egyáltalán nincs tekintettel a Führerre. Nem számítottunk ilyen súlyos katonai nehézségekre. Az elmúlt négy hét kifejezetten nehéz időszak volt.18 A nagy német előnyomulás ellenére a keleti háború már első szakaszában sem a német elképzelés szerint alakult. Egyrészt jóval nagyobb volt az ellenállás, következésképpen a német veszteség is, mint várták, másrészt a Vörös Hadsereg viszonylag sikeresen lebonyolította a mozgósítást, ami további súlyos harcokat ígért a szovjethatalom gyors összeomlása helyett.* Az árapály ősi törvényei alapján azonban most ismét áradásnak kell következnie. […] Déltájban van az első, hosszabb megbeszélésem a Führerrel. Nagyon kedves hozzám, de sajnos kissé kimerültnek és betegesnek látszik. Ennek valószínűleg a vérhas az oka,19 Hitler nem szenvedett vérhasban. Csaknem állandó gyomor- és bélpanaszai minden valószínűség szerint idegi pszichés eredetűek voltak.* és bizonyára az is, hogy az elmúlt hetek nagyon megviselték. Ezt igazán nem lehet csodálni. Az ő vállán ma egy egész földrész felelőssége nyugszik. Bizonyára soha nem volt még ember, akinek olyan terhet kellett hordania, mint neki ezekben a napokban és hetekben. Nem csoda, hogy ez a megterhelés egy idő után az ő lelkierejét is kikezdi. Azt mondja, most már jó úton van, hogy testileg-lelkileg összeszedje magát. A legfontosabb most az, hogy igen gyorsan katonai eredményeket érjünk el, akkor az öröm és a megelégedés… a Führert hamarosan rendbe hozza. Módom nyílt arra, hogy a Führerrel minden bel-, kül- és katonapolitikai kérdést megbeszéljek. Ennek során… annyi probléma került napirendre, hogy ezeknek még a felvázolása is alig lehetséges. A Führer életkedve és munkaintenzitása a régi. Szinte érthetetlen, hogyan sikerült rugalmasságát ezekben a nehéz hetekben ennyire megőriznie. Ötvenkét éves korában úgy dolgozik és úgy töri magát, mint egy fiatal ember – ez nemcsak szinte elképzelhetetlen lelkierőről, hanem hallatlan fizikai teljesítményről is tanúskodik. Közülünk senki sem lett volna képes ilyen teljesítményre. Részletesen érdeklődik a berlini helyzetről s a lakosság hangulatáról. Nyílt, kendőzetlen jelentést teszek, nem hallgatom el, hogy az elmúlt hetek némileg kritikusak voltak, de most már magunk mögött tudhatjuk a legnehezebbet. Ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy katonai szempontok miatt nem tudtunk világos tájékoztatást adni a népnek a keleti eseményekről. Ezt a hiányosságot az utolsó rendkívüli közleményekkel részben már kiküszöböltük. A Führer is szenvedett attól, hogy hallgatni kényszerült. Annál örvendetesebbek lesznek a nép számára a közeljövő eredményei, melyeket remélhetőleg – a Führer szerint néhány napon belül – nyilvánosságra hozhatunk. Az egyéb tényezők, melyek rontották a közhangulatot, nagyrészt maguktól megoldódtak, mint a burgonya- meg a zsírhiány és hasonlók. Ezeket nem szabad eltúlozni. A berlini boszorkánykonyhában a lakosság túlságosan is hajlamos arra, hogy a gondokat dramatizálja, főleg azért, mert ott erős az értelmiségi körök hatása, melyeknek természetes tulajdonsága, hogy tragikusabban fogják fel a helyzetet, mint amilyen valójában. A nép természeténél fogva nagyon konzervatív. […] A Führer részletesen elemzi a katonai helyzetet. Az elmúlt hetekben olykor igen kritikus volt. Nyilvánvalóan alábecsültük a szovjetek ütőerejét, mindenekelőtt a szovjet hadsereg felszereltségét. Még megközelítően sem volt világos képünk arról, mi áll a bolsevikok rendelkezésére. Ez volt az oka a helyzet téves megítélésének. A Führer például ötezerre becsülte a szovjet harckocsik számát, holott valójában húszezer páncélosuk volt. Úgy gondoltuk, mintegy tízezer repülőgépük van, holott több mint húszezer volt, bár nagy részük elavult típus, nem alkalmas frontszolgálatra, de mégiscsak repülőgépek, és kritikus helyzetekben valahogy mégis bevetésre kerültek. Talán jó is volt, hogy nem rendelkeztünk pontos képpel a bolsevikok erejéről. Akkor esetleg visszariadtunk volna attól, hogy megoldjuk a Kelet és a bolsevizmus esedékessé vált kérdését. A Führer ugyan kijelentette, hogy ez semmiképp sem befolyásolta volna, de bizonyára sokkal nehezebben tudott volna dönteni, és hónapokon keresztül sokkal nagyobb gondjai lettek volna. Ha a Führert ennyire megterhelte, hogy tévesen becsültük fel a bolsevisták erejét…, s ez ennyire nyomasztotta az idegeit, mi lett volna akkor, ha teljességében ismerjük és tisztán látjuk a valóságos veszélyt!20 Hitler a továbbiakban is szisztematikusan lebecsülte a szovjet lehetőségeket és a rendelkezésre álló emberi, anyagi potenciált, és nem hitt azoknak a főtiszteknek, akik a keleti hadjárat idején kezdtek a valóságnak megfelelő becslésekre és következtetésekre jutni.* A Führer reméli, hogy délen végrehajthatjuk a végleges, döntő áttörést. Antonescu fogadkozik, hogy a következő napokban elfoglalja Ogyesszát; akkor birtokunkba kerül egész Nyugat-Ukrajna. Nagyon jelentős ipari és hadfelszerelési készletekhez jutottunk. A front középső szakaszán az utolsó harckocsiáttörések némi levegőhöz juttattak bennünket, északon pedig remélhetjük – talán gyorsabban, mint ahogy most gondoljuk -, hogy döntő csapást mérünk az ellenségre. A Führer elsősorban nem a területi nyereségekből, városok elfoglalásából indul ki. Lehetőleg minél kevesebb német életet akar feláldozni. Ezért az a terve, hogy Pétervárt és Kijevet nem fegyveres erővel vesszük be, hanem kiéheztetjük. Ha Pétervárt körülzártuk, úgy tervezi, hogy a város ellátását a légierő és a tüzérség meg fogja akadályozni. A városból valószínűleg alig marad valami. Ez a legcélszerűbb megoldás. Ahol több millió ember zsúfolódik össze, ott meglehetős káoszra lehet számítani. De hát a bolsevikok akarták. Bombázóink először a vízműveket, az elektromos hálózatot és a gázműveket támadják majd. […] Ha sikerül a páncélos fegyvernem – amely már ismét ütőképes – eddigi előretörését folytatni, remélhető, hogy a tél beállta előtt magunk mögött hagyhatjuk Moszkvát. Akkor pedig gyakorlatilag megsemmisítettük a bolsevista haderő ütőképességét. A bolsevikoknak azonban még az Urálban is van egy … központjuk: ez azonban nem jelentős. Természetesen valamikor ezt is el kell foglalnunk. Ehhez talán elegendő lesz a légierő bevetése. Nem kétséges, hogy a bolsevisták súlyos vereséget szenvedtek. A Führer becslése szerint mintegy hárommillió halottjuk van. A világháborús számok alapján pontos statisztikai elemzést ad, ami rendkívül meggyőző. A mi veszteségeink viszont viszonylag jelentéktelenek. Jellemző, hogy igen kicsiny az eltűntek száma Eddig 1 400 000 bolsevikot ejtettünk foglyul. A Führert nagyon bántja, hogy a Szovjetunióból jött korábbi jelentések alapján ennyire alábecsülte a bolsevikok erejét. Különösen az ellenség harckocsijai számának és légierejének alábecslése okozott jelentős gondot katonai akcióink során. Ez nagyon elkeserítette a Führert. Súlyos válságot élt át. Az okok teljesen világosak. Beépített embereink és kémeink alig juthattak el a Szovjetunió belsejébe. Így nem lehetett világos képük. A bolsevikok arra játszottak, hogy becsapjanak bennünket. Semmiféle adatunk nem volt egy egész sor fegyverük, különösen nehézfegyvereik számáról. Franciaországban más volt a helyzet, ott nagyjából mindent tudtunk, ezért semmiféle meglepetés nem érhetett bennünket. A Führer még egyszer hangsúlyozza előnyös volt – legalábbis mai szemszögből, amikor ismét támadásba lendültünk -, hogy annak idején nem tudtuk pontosan, mi vár ránk. Különben ki tudja, hogyan alakultak volna a dolgok! A Führer szerint elképzelhető, hogy eljön a pillanat, amikor Sztálin békét kér. […] Megkérdezem, hogy ebben az esetben mit fog tenni, mire a Führer azt válaszolja, hogy elfogadja a fegyverletételt, de természetesen csak jelentős területi biztosítékokkal, s a bolsevik hadsereg teljes felszámolásával. Hogy mi lesz ezek után a bolsevizmussal, az a mi szempontunkból érdektelen. A bolsevizmus a Vörös Hadsereg nélkül nem jelent veszélyt számunkra. Ha mindenekelőtt visszavetjük az ázsiai Oroszország területére, akkor fejlődjék úgy, ahogy akar, ennek számunkra már alig van jelentősége. Most mindenesetre az a legfőbb cél, hogy a keleti hadjárat a tél beköszöntéig – ami valószínűleg október közepe – terveinknek megfelelően, s a további katonai akciók szempontjából kedvezően alakuljon. Természetesen később meg kell majd semmisítenünk az Urál mögötti szovjet központokat, köztük Omszkot is. Hogy erre hogyan kerül sor, azon most nem kell törnünk a fejünket. […] A Nyugat miatt a Führernek nem fáj a feje. Invázió teljesen kizárt. […] A Führer meg van győződve, hogy Japán megtámadja a Szovjetuniót.21 Ez nem következett be, az európai háború befejezése után amerikai-szovjet megegyezés alapján a Szovjetunió támadta meg Japánt.* Véleménye szerint ez nem attól függ, hogy mikor érjük el Moszkvát, hanem hogy mikor lesz vége az esős évszaknak, ami rövidesen bekövetkezik. Az angolokkal folytatott légi harcnak a Führer nem tulajdonít különösebb jelentőséget. Bár az angol éjszakai bombatámadások okozhatnak anyagi károkat s emberveszteséget, katonailag ezek jelentéktelenek. Emellett légvédelmünk napról napra olyan mértékben fejlődik, hogy belátható időn belül az angoloknak körülbelül ugyanannyi lesz a veszteségük, mint amennyi kárt okoznak nekünk. […] A Führer kifejti: véleménye szerint előfordulhat, hogy egyik napról a másikra hirtelen beköszönt a béke. Mi innen semmiképp sem tudjuk megítélni az angol belpolitikai helyzetet. Az nyilvánvaló, hogy az angol birodalom minden eresztékében recseg. Amikor megszereztük a hatalmat, nálunk is valami hasonló történt. Mi német alapossággal és objektivitással mindig túlbecsültük az ellenséget, kivéve egyszer, a bolsevikok esetében. Annak idején, 1933 januárjában is azt hittük, hogy távolabb vagyunk a hatalomtól, mint bármikor. Négy héttel később a Führer volt a birodalmi kancellár. Talán most is valami hasonló játszódik le. Egy szép nap talán Churchill bukása is bekövetkezik. Már nem képes megfelelőképp cselekedni. Keze-lába meg van kötve. Ha most megkísérli propagandával aláásni a német népet, tökéletes kudarcot vall. Anglia helyzete több mint elkeserítő. Ez csak azért nem feltűnő, mert Churchill hallatlanul nagyzol. Az Egyesült Államok még nem érett a háborúra. Rooseveltnek ugyan érdeke, hogy minél jobban elnyújtsa a háborút, de sem kedve, sem hatalma nincs, hogy beavatkozzék. Nyilván nehézséget okoz számára az is, hogy együttműködjék a bolsevizmussal. Az Egyesült Államok nagykapitalista körei s főleg a Wall Street ellenzi ezt. Félnek és joggal, hogy ebben az esetben lassan megfertőződne az amerikai közvélemény. Az együttműködés a bolsevistákkal mindig gondot okoz a nem bolsevistáknak. A bolsevizmus veszélyét egyáltalán nem lehet túlbecsülni. […] Beszélgetünk a zsidókérdésről is. A Führer meg van győződve, hogy igaza volt, amikor annak idején a birodalmi gyűlésen megjósolta: ha a zsidóságnak sikerül egy újabb világháborút kiprovokálnia, azzal a saját vesztét okozza. Ez ezekben a hetekben és hónapokban, kísérteties bizonyossággal, egyre nyilvánvalóbb lesz. Keleten a zsidóknak ki kell fizetniük a számlát; Németországban részben már megfizették, és a jövőben még inkább fizetniük kell. Az utolsó menedékük Észak-Amerika, de előbb-utóbb ott is fizetniük kell. A zsidóság idegen test a kultúrnemzetekben, s tevékenysége az elmúlt három évtizedben olyan pusztító volt, hogy a népek reakciója teljesen érthető, szükségszerű, szinte azt is mondhatnánk, hogy megfelel a természeti törvényeknek. Mindenesetre a zsidóknak a jövő világában nem sok okuk lesz a nevetésre.22 Hitler 1939-tól kezdve rendszeresen hangoztatta, hogy a konfliktust nem a náci Németország, hanem a világzsidóság provokálta ki, és többször nyilvános beszédében is bejelentette, hogy a zsidók ezért fizetni fognak 1941 augusztusában ez már nem fenyegetés volt, hanem valóság, az Endlosung végrehajtása a Szovjetunió elfoglalt övezeteiben és a keleti koncentrációs táborokban már elkezdődött.* Európában már ma is afféle egységfront jött létre a zsidósággal szemben. Ez már az egész európai sajtóban megfigyelhető, amely nemcsak a kérdésben, hanem sok másban is egységes. Nyilván ez is az oka, hogy olyan könnyen és viszonylag gyorsan semlegesíthettük a nyolcpontos nyilatkozatban lévő veszélyes robbanóanyagot.23 Az 1941. augusztus 14-én kibocsátott angol-amerikai Atlanti Karta 8 pontjáról van szó.* Gyakorlatilag az egész kontinens közvéleménye a mi pártunkon van. Churchillnek nem fog sikerülni ezen rést ütni. Ami a zsidókérdést illeti, ma már megállapíthatjuk, hogy pl. egy olyan ember mint Antonescu sokkal radikálisabb eszközöket alkalmaz, mint mi. Én nem nyugszom, és nem hagyom abba a munkát, amíg nem vontuk le mi is a végső konzekvenciákat a zsidósággal kapcsolatban. […]
1941. szeptember 16.
Tegnap:[…] Utasítom a sajtóosztályt, gyűjtse össze a keleti hadjáratra vonatkozó túlzóan optimista főparancsnoksági jelentéseket. Az összeállítás rendkívül meggyőző. Ebből nem nehéz megállapítani, hogy a német nép hangulatának ingadozása a keleti hadjárat során nagyrészt az optimista -, hogy ne mondjam, illúziókat keltő jelentésekre vezethető vissza. Ezt meg lehet indokolni azzal, hogy a jelentések nagyrészt külpolitikai célokat szolgáltak, azonban valamennyire figyelembe kellett volna venni a belpolitikai helyzetet is. Mindenesetre semmiképp sem lett volna szabad úgy ábrázolni a helyzetet, hogy a bolsevista ellenállást lényegében felmorzsoltuk, s most már csak katonai expedíciókról van szó. Nagyrészt ez is visszavezethető arra, hogy épp a bolsevisták erejét egészen hibásan becsültük fel, és hogy a hamis becslésekből hibás következtetéseket vontunk le. Ezt a hibát mindmáig nem küszöböltük ki. Én a magam részéről minden erőmmel azon vagyok, hogy a többi hadjárathoz hasonlóan, most is reálisabban ábrázoljuk a hadműveleteket. Sajnos a Führertől értesítést kapok, hogy a jelen pillanatban nem tarthat Berlinben beszédet. Ebben nagyrészt a katonai helyzet akadályozza, másrészt merényletektől is tartani kell. Nemrég derítették fel Romániában az előkészületeket, hogy félreállítsák Antonescut. Mindenképp fennáll a lehetőség, hogy az ellenség teljes… a végén erre a megfontolásra jut. Ez természetesen katasztrófa lenne, s egy ilyen katasztrófának a leghalványabb lehetőségéért sem vállalhatja senki a felelősséget. Én a legkevésbé! Ezért lemondok arról, hogy sürgessem a Führert, s hagyom, hogy az események a maguk rendje szerint alakuljanak. A következő napokban ismét a Führer főhadiszállására kell utaznom, hogy megbeszéljük a folyó ügyeket, s az általános helyzetet. Beszámolok majd arról, hogy a közeljövőben beszédet kívánok mondani valamennyi rádióadóban. A főhadiszálláson egyébként jó a helyzet. A Führer a legújabb katonai sikerek hatására kiváló hangulatban van, teljesen nyugodt és optimista a jövőt illetően. Este megnézem az új filmhíradót, zenei aláfestéssel. Hála új irányelveimnek, ismét kitűnő. Később beszélek a Führerrel, aki ugyancsak most látta a híradót, s nagyon elégedett. […]
1941. szeptember 24.
Tegnap: […] Repülővel a Führer főhadiszállására. Lammers miniszter is velem jön. Így módom nyílik, hogy megbeszéljek vele egy sor vitás kérdést. Igen elégedetlen a külügyminisztériummal és a miniszterrel. Ribbentrop a Führer bizalmát is nagymértékben elveszítette. Számos esetben nagyon ügyetlenül járt el. A keleti kérdésekbe is megpróbált beavatkozni, de a Führer ezt határozottan visszautasította. Franciaországi politikája sem bizonyult eredményesnek. Az ilyen ingatag alapokra épülő együttműködésnek végül is kudarcot kellett vallania. Ebben a kérdésben is szükséges, hogy a Führer maga vegye kezébe a dolgok irányítását. […] Dél felé érkezünk a főhadiszállásra. Az idő csodálatos, s azonnal jó hírekkel fogadnak. A körülzárt katlanban 380 000 foglyot ejtettünk – mesés szám! A feltételezések szerint a katlanban félmillió katona van. Ez a Szovjetunió számára súlyos – ha nem végzetes – csapás. […] A Führer főhadiszállásán számos előkelőség. Neurath és Frank van itt Prágából. Heydrich,24 Heydrich, Reinhard, 1931-től SS-tiszt, 1932-től az SD vezetője, 1941-42-ben birodalmi protektor Cseh- és Morvaországban. Merénylet következtében hal meg.* Backe, Himmler s még egy sor jelentős állami párt- és katonai vezető. Prágában meglehetősen kritikussá vált a helyzet, s a Führer most úgy döntött, hogy energikusan be kell avatkozni. Minthogy Neurath ezt nem tudja végrehajtani, elhatározta, hogy a helyzet tisztázására Heydrichet vezényli oda. Neurath ezzel némileg háttérbe szorul, és ebben a végsőkig kiélezett helyzetben valószínűleg pozíciójának elvesztésével kell számolnia. Ilyen kritikus pillanatokban erős emberek kezébe kell adni a kormánykereket. Az erős embereknek pedig szilárd, tévedhetetlen kézre van szükségük; nem engedhetik meg, hogy szentimentális okok eltávolítsák őket eredeti céljuktól. A nemzet jelenleg, a szó szoros értelmében, a létéért küzd. Ezért semmire sem lehetünk tekintettel, csakis a német népre. Az a véleményem, hogy az elfoglalt protektorátusokban és kormányzóságokban el kell koboznunk a rádiókészülékeket. A lakosság szinte kizárólag az angol adókat hallgatja. Ezek napról napra lázítják, ami jelentős veszedelmet jelent hadvezetésünk számára. Ellenpropagandánk hatástalan, mert meg sem hallgatják. Ha másképp nem lehetünk úrrá a helyzeten, végül is el kell koboznunk a készülékeket. Ezeket egyébként is jól hasznosíthatjuk csapataink számára. Heydrichhel megbeszéltem biztonsági szolgálatunk néhány kérdését. Sikerült a megszállt Franciaországban néhány jelentős emigránst kézre keríteni, mint Breitscheidet, Hilferdinget és Klotzot.25 Breitscheid, Rudolf, szociáldemokrata politikus, 1926-30-ban a német népszövetségi delegáció tagja 1944-ben Buchenwaldban meghalt. Hilferding, Rudolf, szociáldemokrata politikus, a Gestapo 1941-ben meggyilkolta. Klotz, Helmut, baloldali újságíró, ismeretlen időpontban és helyen meggyilkolták.* Klotz cégéres disznó; harcunk során sok nehézséget okozott, s az elmúlt években is egyértelmű hazaáruló tevékenységet folytatott külföldön. Ezért az életével fog fizetni. Hilferding időközben meghalt egy táborban. Breitscheid meglepően karakánul viselkedik. […] A zsidókérdéssel kapcsolatosan is van néhány fontos megbeszélnivalóm Heydrichhel. A berlini zsidóknak elvesszük a kedvét, hogy elrejtsék új „jelvényüket”;26 A sárga csillagról van szó, amelynek viselését 1941 január 9-én rendelték el.* egyébként is az a véleményem, hogy a zsidókat, amilyen gyorsan csak lehet, ki kell telepíteni Berlinből. Erre akkor kerülhet sor, amikor keleten a katonai kérdéseket már tisztáztuk. A végén valamennyit… bolsevisták által létesített… szállítsák. […] Ezután bőven van időm, hogy a Führerrel négyszemközt megbeszéljük a helyzetet. […] El lehet képzelni, mit szenvedett az elmúlt hetekben. A jelenlegi hadműveletek kigondolója egyedül ő volt. A terveket és a végrehajtást nagyrészt a vezérkar szakemberei ellenére kellett keresztülerőszakolnia – még Brauchitsch ellenére is! Rákényszerült, hogy nézeteit részletes emlékeztetőben fogalmazza meg, s így győzze meg a tábornokokat operatív intézkedései helyességéről. Ez tulajdonképpen szomorú jele annak, mennyire hiányzik a merészség hadvezetőségünk gondolatmenetéből. Most – miután sikerre vezettek – természetesen mindenki meg van győződve a Führer döntéseinek helyességéről.27 Arról a hetekig tartó vitáról van szó, amelynek során Hitler visszautasította a hadsereg vezetőinek arra irányuló javaslatát, hogy a hadműveletek súlypontját a Moszkva elleni műveletekre helyezzék. Ez végül – Goebbels beállításával ellenkezően – átmeneti sikerek után azt eredményezte, hogy a túl késői Moszkva elleni felvonulás kudarcba fulladt.* Ez ma már persze nem nehéz; nehéz a sikert előre látni, könnyű a már elért eredményeket elismerni. A Führernek az a véleménye, hogy a Kijevtől keletre lévő katlant néhány napon belül föl lehet számolni. Akkor jó ütemben folytatódhat az előnyomulás a többi frontszakaszon. A gátat áttörtük. Az elkövetkezendő három-négy hétben jelentős győzelmekre számíthatunk. A Führer szerint körülbelül október 15-ig várhatunk súlyos harcokat; úgy véli, addigra megfutamítjuk a bolsevikokat. A Führer rendkívül nyíltan, minden nehézséget megemlítve számol be arról, mi történt eddig, s mit tervez az elkövetkezendő hetekben. A következő támadás Harkov ellen irányul. Úgy véli, néhány nap alatt elérhetjük ezt a fontos ipari központot. Aztán tovább nyomulunk Sztálingrádig és a Donig. Ha elfoglaltuk ezt az iparvidéket, a bolsevikokat lényegében elvágtuk szénbányáiktól és hadiiparuktól. Így lehetetlenné válik a tervszerű hadvezetés. Leningrádot a Führer változatlanul nem akarja megtámadni. A város megrohamozása túlságosan sok felesleges véráldozatot követelne, s nem is felelne meg operatív intézkedései magasabb szempontjainak. Ennek a városnak el kell tűnnie a föld színéről. Ha elfoglalnánk, nem tudnánk élelmezni az oda összezsúfolt ötmillió lakost. Honnan lenne ehhez élelmiszerünk és szállítóeszközünk? A bolsevizmus ebben a városban született, s ebben a városban fogjuk szétzúzni. Számunkra tehát feltétlenül kedvező, ha Leningrád még egy ideig kitart. Így utcáról utcára, kerületről kerületre lerombolhatjuk, s ha birtokunkba kerül, felrobbantjuk, ami megmarad belőle, és a földdel tesszük egyenlővé.28 Más források szerint Hitler ugyanezt a sorsot szánta Moszkvának.* Szemünk láttára bontakozik itt ki a világtörténelem legnagyobb várostragédiája. A bolsevizmus éhségben, vérben és könnyek közt született, s éhségben, vérben és könnyek közt fog elpusztulni. Ez a történelem könyörtelen, de igazságos bosszúja. Politikailag is hallatlan jelentősége van a jövő szempontjából. Ezt a várost föl kell szántani. Az ázsiai szlávok ezt tekintették a kapunak, amelyen keresztül bejuthatnak Európába. Ezt a kaput be kell zárnunk. Az ázsiai szellemet ismét Ázsia legeldugottabb csücskébe kell száműznünk. Amíg ezt nem hajtjuk végre, Európa kulturális és gazdasági léte nem lesz biztonságban. Valami hasonló fog történni Moszkva eleste után is. Moszkva az iparvidék után következik. Csapataink annyira felkészültek a város körülzárására, hogy ezt a hadműveletet is végrehajthatjuk október 15-ig. Egyébként mindent, ami szükséges, megtettünk a hadsereg keleti átteleltetése érdekében.29 A Wehrmacht nem csak a Moszkva elleni támadást nem tudta sikerrel befejezni, de hamarosan kiderült, hogy az eredeti, mintegy 5 hónapos hadviselésre irányuló prognózis miatt a hadsereg „átteleltetése” érdekében szinte semmi sem történt.* Hihetetlen mennyiségben építünk barakkokat, ahol katonáink fedél alatt pihenhetnek. A Führer reméli, hogy amint elérte következő céljait, egész hadosztályokat szerelhet majd le. Azután csak Sztálinon és a bolsevista vezetésen múlik, hogy mi történik. Sztálin talán megadja magát, talán a megfelelő időpontban arra szólítja fel a plutokratákat, hogy nagyobb mértékben segítsék, s ha ezt nem kapja meg, lehet, hogy megpróbál különbékét kötni. A Führer természetesen el fogja fogadni az ajánlatot. Akkor már vége a bolsevizmus katonai erejének, akkor már nem jelent veszélyt; visszaűzzük Ázsiába. A bolsevik vezetők imperialista becsvágyuktól űzve talán majd új, nem európai célpontokat keresnek; ez már számunkra érdektelen. […] Ha a bolsevizmust legyőzzük, Anglia végképp elveszíti utolsó lehetőségét, hogy az európai kontinensből csatateret csináljon. Hogy London ezt milyen pontosan látja, kiderül az elmúlt napok sajtójelentéseiből. Minden reményüket a bolsevikok segítségébe vetették. Most, hogy a bolsevizmus összeomlik, eltűnnek utolsó esélyeik a győzelemre. Az a benyomásom, hogy a bolsevizmus veresége még nagyobb erkölcsi válságot okoz majd Londonban, mint Franciaország tavalyi összeomlása. A Führernek arról is vannak értesülései, hogy Churchill jelenleg igen rossz egészségi állapotban van. Ez igazán érthető. Végül is öregember, és az elmúlt két év kemény idegi megterhelése bizonyára nagyon megviselhette. Tengeralattjáróink, hál’ istennek, ugyancsak feladták neki a leckét. A Führer szerint a tengeralattjáró-háborúnak az elkövetkező hetekben különösen jó esélyei vannak. Az éjszakák egyre hosszabbak lesznek, a flotta az elkövetkező hetekben újabb negyven tengeralattjáróval bővül, s ha sikerül a konvojok közelébe jutni, borzalmas sebeket ejtünk Anglián. Nem igaz, hogy az angolok új tengeralattjáró-elhárító eszközöket gyártottak. Az elmúlt hónapok csekély eredményei kizárólag a hosszú nappalokra és rövid éjszakákra vezethetők vissza. Ez most már hétről hétre a javunkra változik. A Führer szerint a bolsevikok már elveszítették a Krím-félszigetet. Ha elérjük a Kaukázust, akkor Sztálin, normális mércével mérve, elveszett. Többé nem kaphat jelentősebb mennyiségű angol hadianyagot. Az utánpótlási útvonal olyan költséges és bonyolult, hogy erről alig érdemes beszélni. Vlagyivosztokon keresztül szállítani – ezt könnyebb mondani, mint végrehajtani. És még Vlagyivosztokból is több ezer kilométer, amíg a hadianyagot vasúton eljuttatják a frontra. Természetesen Japánra is megfelelő hatást gyakorol, hogy a Szovjetunió ilyen sanyarú helyzetben van. A Führer reméli, hogy Tokió mégis beavatkozik; hogy mikor, azt jelenleg még lehetetlen megmondani, de ha az ellenség reménytelen helyzetbe kerül, akkor bizonyára Japán sem mulasztja el, hogy részt követeljen a zsákmányból.30 Valóban nem mulasztotta el, de nem a Szovjetuniót, hanem az Egyesült Államokat támadta meg 1941. december 7-én, bevonva így a világ legerősebb gazdasági hatalmát a küzdelembe.* […] A Führernek az a véleménye, hogy a zsidókat lassanként el kell távolítani egész Németországból. Először Berlinből, Bécsből és Prágából. Berlin legyen az első. Remélem, hogy még ebben az évben sikerül a berlini zsidók nagy részét elszállítani keletre. […]31 A nagyarányú zsidó „kitelepítések” és egyúttal az SD un Einsatzgruppenjei által végrehajtott tömeggyilkosságok a Szovjetunió megszállt területein 1941 júliusában kezdődtek. Október 31-ig egyedül a német birodalmi területről mintegy félmillió zsidót szállítottak koncentrációs táborokba. Az akció az 1942 január 20-án tartott ún. Wannsee-konferencia után teljesedett ki, midőn Heydrich ismertette az érintett hivatalos személyekkel az Endlosung elhatározását. A meggyilkolt, mintegy 4,2-5,7 millió zsidó legnagyobb részét a „megsemmisítő táborok” gázkamráiban gyilkolták meg. [Oswicziem, Maidanek, Treblinka, Sobibor, Chelmno].* Két óra hosszat tárgyaltam a Führerrel. A búcsúzás igen szívélyes. Az ajtó előtt már számos úr várakozik, akit a Führer magához rendelt. Viszontlátásra Berlinben, a jövő héten beszél a Sportpalastban! A búcsúzásnál nyomatékosan kéri, hogy a következő télen a propagandaminisztérium több munkatársát mentsem fel a frontszolgálat alól. A mi munkánk nemcsak fontos a háború szempontjából, hanem döntő is. Szabad kezet ad; neki csak a vitás… azzal a megkötéssel, hogyha az ő személyéről van szó, azt bizonyos értelemben cenzúrázni kell. A Führerrel eltöltött délután igen eredményes és kellemes volt. Most már újra van áttekintésem arról, ami van, arról, ami lesz, s legfőképp teljesen feltöltődtem optimizmussal és tettvággyal. 5 órakor startolunk a repülőtérről. Csodálatos őszi, vasárnapi idő. Este 8 óra felé érkezünk meg Berlin-Tempelhofra.
1941. október 11.
Tegnap: […] A közhangulat dr. Dietrich nyilatkozatai és a főparancsnokság legújabb rendkívüli jelentései nyomán egyre inkább pozitívvá válik, már-már illúziók jellemzik. A nép képtelen különbséget tenni a „döntő ütközet” és a „háború befejezése” között; mindenki azt képzeli, hogy Keleten a hadműveletek lényegében már befejeződtek. Erről természetesen szó sincs. Mindent meg kell tennünk, hogy a lakosság ne ringassa magát illúziókban, és hogy megértessük a néppel: más a háború sorsát eldönteni, és a háborút befejezni. Példaként utalunk az 1866-os porosz-osztrák háborúra, s az 1870-1871-es német-francia háborúra. A döntő ütközetet akkor is megvívták már Königgrätznél és Sedannál, ám a háború folytatódott. Kissé keserves és körülményes munka ez, amire egyáltalán nem lett volna szükség, ha nem kezdtünk volna el idő előtt hencegni. Sajnos csak későn jelentették nekem, különben bizonyára megakadályoztam volna. Egyébként az optimista hangulat ellen rendkívül nehéz védekezni. Ha a lakosságon eluralkodik a derűlátás, akkor az óvatosságra intő szót vagy ünneprontásnak, vagy kiábrándításnak tartják. Ismét érintkezésbe lépek Jodl tábornokkal. Ő is kissé megrémült, hogy a hangulat így alakult. Erre azonban korábban kellett volna gondolni. Kijelenti, hogy ha nem következik be valamiféle csoda, az is lehetséges, hogy még egész télen harcolnunk kell. Akkor viszont egyáltalán nem célszerű a népben azt a hitet kelteni, hogy a harc már rég eldőlt, ebből ugyanis az emberek azt a következtetést vonják le, hogy lényegében már csak rendteremtő intézkedések vannak hátra. Természetesen nekem is az a véleményem, hogy a keleti hadjárat nehezén már túljutottunk. Ezt azonban nem szabad idő előtt a lakosság orrára kötni, különösen akkor nem, ha az a célunk, hogy a rendkívüli jelentésekkel fokozzuk a feszültséget az országban, s ezzel egyre erősítsük és alátámasszuk lelkierejét. […] Elküldöm embereimet a berlini kocsmákba, hogy derítsék fel a hangulatot. Az eredmény körülbelül az, amire számítottam. Népünk józan esze azonban, amely csaknem mindig jól méri fel a helyzetet, mégiscsak erősebb, mint gondoltam. Nem veszik túlságosan komolyan a kissé túlzottan optimista előrejelzéseket, sokkal inkább a Führernek a Sportpalastban elmondott helyzetelemzésére hallgatnak. Ez a legjobb, s végül bizonyára ez az előrejelzés válik majd be. Sajnos az időjárás pillanatnyilag nem teszi lehetővé keleten a végső áttörést. A front középső szakaszán és északon igen rossz az idő. Az esőzés teljesen feláztatta az utakat, úgyhogy járművel alig lehet közlekedni; csak a déli frontszakaszon szokatlanul jó az idő. Ott ennek megfelelőek az eredményeink is. Berlin is újra ködbe borul, s órák hosszat zuhog az eső. Ebben a kissé szürke októberi hangulatban alig lehet elképzelni, hogy földrészünk keleti részében az európai kontinens sorsát eldöntő ütközetek zajlanak. A nép nyugodtan és elszántan dolgozik. Nem törődik a sok összevissza beszéddel. Tudja, hogy a végén feltétlenül győzni fogunk. Hogy erre mikor és hogyan kerül sor, azt a Führer döntésére bízza.
1941. november 1.
Tegnap: úton a Mazuri-tóhátságon át. Ragyogó napsütés. Tükörfényesen csillognak a tavak, mintha átutazásunk kedvéért ünnepi külsőt öltöttek volna. Lötzenben kiszállunk a vonatból. Egy pompás fekvésű tó partján szállásolnak el egy szép melléképületben. Angerburgon át a „Fritz”-táborhoz: itt rendezte be főhadiszállását a szárazföldi hadsereg főparancsnoka. Brauchitsch rendkívül szívélyesen fogad. Tábora nagyon terjedelmes. Innen irányítják a szárazföldi erők hadműveleteit, amennyiben nem maga a Führer vezeti azokat. Négyszemközti megbeszélésünkön mindjárt a dolgok sűrűjébe vágunk. Brauchitsch a rendkívül rossz időjárásra panaszkodik, amely eddig tulajdonképpen megakadályozta, hogy hadműveleteinkkel áttörést érjünk el. Az útviszonyok olyan rosszak, hogy a hadosztályok többsége egyetlen lépést is alig tud előrehaladni. Ha ennek ellenére sikereket tudunk felmutatni, az kizárólag csapataink elképesztő szívósságának és vezetésük leleményességének köszönhető, amellyel úrrá lesznek a nehézségeken. Brauchitsch abban bízik, hogy amennyiben beköszöntenek a fagyok és nem esik hó, akkor még a havas időszak előtt – ami, ha sok hó lesz, természetesen megakadályozza a további hadműveleteket – előrenyomulhatunk Sztálingrádig. A krími áttörést már sikerült végrehajtani. Még körülzárjuk Moszkvát, aztán a csapatok téli szállásra vonulnak. Brauchitschnek is az a véleménye, mint nekem, hogy Sztálin egyelőre semmi jelét sem adja megadási szándékának. Véglegeset azonban még nem lehet mondani. A bolsevizmus kiszámíthatatlan. Csoda itt is történhet. Rendkívül nehéz probléma lesz a lakosság ellátása a megszállt területeken. A falvakban, véli Brauchitsch, úrrá leszünk ezen a gondon. Szükségesnek tartja a lakosság nyugalmának megőrzését azért is, hogy biztosítsuk utánpótlási vonalainkat. Arról szó sem lehet, hogy saját élelmiszer-tartalékaink rovására oldjuk meg a problémát. Pillanatnyilag az utánpótlás kérdése a legsúlyosabb. […]
1941. november 30.
Tegnap: […] Délben még lehetőségem volt részletes beszélgetést folytatni a Führerrel a jelenlegi bel- és külpolitikai helyzetről. […] A katonai helyzetet illetően a Führer pozitíven ítéli meg a fejleményeket a keleti fronton. Rosztovot ugyan ki kellett ürítenünk, hogy elkerülhessük a partizánakciókat a vonalaink mögött. Ezek állandóan idegesítették volna a csapatokat. A Führernek most az a terve, hogy Rosztovtól olyan távolságra vonuljunk vissza, ahonnan még a légierő bombázni tudja a várost. Ennek során véres példát kell statuálnunk. Egyébként a Führer mindig azon a nézeten volt, hogy a nagy szovjet városokat nem kell elfoglalni. Elfoglalásukból gyakorlatilag nem származik előny, csak egy halom asszony és gyerek ellátásának és biztonságának felelősségét jelentik az elfoglalt városok. Ugyanez az álláspontja Leningráddal és Moszkvával, de Kijevvel kapcsolatban is. Sajnos a csapatok már elfoglalták az utóbbit, főként azért, mert a parancsnokságok szálláshelyekhez akartak jutni. Kijev nagy részét most újra ki kellett üríteni, mert olyan sok ott a robbantásos merénylet, hogy ezek a legkomolyabban veszélyeztették katonáink életét. Az viszont kétségtelen, hogy az ellenség már majdnem elveszítette nagy hadiipari központjait. Ennek a háborúnak végtére is ez volt a célja: szétzúzni az ellenség hadiiparát. És ez már lényegében meg is történt! A Führer bízik benne, hogy Moszkvánál folytatódik az előnyomulás. Nagy bekerítő hadműveletet azonban pillanatnyilag nem lehet végrehajtani, mert nem biztosított hozzá az utánpótlás. […] Arra kényszerülünk tehát, hogy kis léptekkel haladjunk előre. Ilyen sikerek viszont napról napra, újra és újra kivívhatok, és nem beszélhetünk a hadműveletek szüneteltetéséről. A Szovjetunióban egyébként az átkaroló hadműveleteink sem úgy mentek végbe, mint például a nyugati hadjárat során. A francia kulturált nép és a hadműveletekre hadműveletekkel válaszolt. A bolsevistáknál más a helyzet. Itt olyan érzéketlen vad harcosokkal állunk szemben, akik csak akkor adják meg magukat, amikor már minden oldalról lövik őket. Stratégiai hadműveletek nem hatnak rájuk, nem veszik tudomásul vagy éppen észre sem veszik azokat. Az oroszok olyan érzéketlenül reagálnak, mint amilyen érzéketlenek maguk is. Az érzéketlenség elleni háború sokkal nehezebb, mint a modern nyugat-európai szempontok szerint harcoló hadsereggel vívott küzdelem. […] A Führer tervezi a Kaukázus megtámadását is. Hogyha az orosz olajat nem is szerezzük meg, legalább elzárjuk tőle a bolsevistákat. Egyébként azt gondolja, elpusztíthatnak ott mindent, amit akarnak, egy-két év alatt rendbehozhatók a lerombolt olajfúró-berendezések. A Krím egyszer még nagyszerű letelepedési hely lesz számunkra. „Keleti gót körzet” néven a birodalomhoz kell csatolni. A legjobb német emberanyagot kell itt letelepíteni. A „Keleti gót körzet” név az egyik legősibb germán hagyományra utal vissza … ismét támaszpontok lesznek itt a birtokunkban a … hoz, ahonnan tulajdonképpen a germánság kiindult. […] Kelet a mi tulajdonképpeni gyarmati területünk. Ha meghódítjuk Keletet a germánság számára és germanizáljuk, mi szükségünk lesz még gyarmatokra más földrészeken? Itt van a lehetőség, hogy tökéletesen ellássuk magunkat és Európát. Például az ukrajnai termésfeleslegekből teljesen kielégíthető Európa gabonaszükséglete. 1942-ben még nem, de 1943-ban már nagyrészt igen.
1941. december 11.
Tegnap: […] Most mindenesetre jó, hogy az Egyesült Államoknak is megvan a maga gondja, és sem Angliának, sem a Szovjetuniónak nem tud számottevő hadianyagot szállítani. Mindezzel természetesen London is tisztában van már. Az ellenoldalon nagyon jól kihasználható másnaposság uralkodik. London eddig a harci kürtöt fújta, de máról holnapra teljesen megváltozott. […] Japán hadba lépése révén bizonyos tekintetben szerencse ért bennünket, ez azonban annak a fáradhatatlan diplomáciai munkának az eredménye, amely az illetékes mértékadó tokiói körök megdolgozására irányult. […]
1941. december 19.
Tegnap: […] Mindent összevetve a helyzet olyan, hogy bár nagyon ügyelnünk kell, hogy hamis illúziók ne kapjanak lábra – ezeknek nincs is semmi alapjuk -, ugyanakkor jelentősebb aggodalomra sincs ok. Most mindent meg kell tennünk azért, hogy a csapatok harci szellemét helyreállítsuk. Ehhez kemény, férfias parancsnokokra van szükség a csúcsokon, s olyan rendszabályokra, melyeket a csapatok jól fogadnak. A Führer épp ezért számos személyi változásról döntött. Von Brauchitsch vezértábornagyot leváltotta a hadsereg éléről. Ezt a posztot a Führer maga veszi át. Meggyőződésem, hogy szokott energiája s az a képessége, hogy a döntő pillanatban brutális erővel keresztülvigye az akaratát, a hadseregben újra szilárd, egyértelmű hadvezetést teremt. A hadseregcsoportok parancsnokai sem alkalmasak már az előttük álló további feladatok ellátására.32 A hadsereg vezetésében kialakult válság önmagában véve is jelezte, hogy Goebbels optimizmusával szemben az aggodalomra minden ok megvolt. Brauchitsch a moszkvai támadás összeomlása és a szovjet ellentámadás sikerei idején a helyzetet már reménytelennek tartotta. Hitler rajta kívül leváltotta Karl von Rundstedt tábornokot és több más parancsnokot is, első ízben alkalmazva ezután rendszeresen követett gyakorlatai, hogy ti. minden, sokszor éppen az ő instrukcióiból kővetkező kudarc, vereség felelősségét a katonai vezetőkre hárította.* A Führer közölte velem, hogy valamennyien betegek, méghozzá gyomorbajosak. […] A legvallásosabb tábornokok a legsikertelenebbek. A hadsereg „pogány” parancsnokai aratták a legtöbb győzelmet. Raeder is túlságosan ájtatos, ezért olyan gyenge a haditengerészetünk. […] Dietlt a közeljövőben vezérezredessé léptetik elő, és Rommelt is, aki mindenkinél jobban megérdemli ezt. Rommel az az ember, akiben meg lehet bízni. Örülhetünk, hogy ő van Észak-Afrikában. A Führerrel magasabb szempontokból még egyszer megbeszéljük a helyzetet. Milyen válságokat és megterheléseket éltünk már át a pártunkban! S ma, hogy ezek már mögöttünk vannak, milyen lényegtelennek tűnnek! Így lesz ez majd egyszer a jelenlegi nehézségekkel is, valamikor majd csodálatos eseményként éljük át őket az emlékezetünkben. Nem lesz nehéz úrrá lenni rajtuk, ha megőrizzük hidegvérünket. […] Népünk morálja szempontjából is szerencsés, hogy ilyen nehéz időkben is állnia kell a sarat. Ha mindenütt úgy győzedelmeskedtünk volna, mint Lengyelországban és Franciaországban, a németek nagyzási hóbortba estek volna. […] Nem normális és nem természetes, hogy egy nép ilyen olcsón jusson a világhatalom birtokába. A Führer teljesen egyetért velem: most keményebben össze kell kovácsolnunk a haza egységét. Alapvető háborús feladatomnak tekintem, hogy a német lélek kovácsa legyek. […] A helyzetet nagy általánosságban a Führer továbbra is igen optimistán ítéli meg. A háború méreteinek kitágítása egyáltalán nem jelenti, hogy a harc tovább fog tartani. Ez azon múlik, mikor tudunk halálos csapást mérni Angliára. […]
1941. december 20.
Tegnap: […] A keleti frontról szóló hírek pillanatnyilag az ellenfél számára kedvezőbbek. A bolsevisták győzelmeiket ünnepük, amik a valóságban nem győzelmek, hanem csupán üres térségekbe indított támadások. Londonban már arról beszélnek, hogy a német csapatok hanyatt-homlok menekülnek. Miként a keleti helyzetjelentésből egyértelműen kiderül, szó sincs ilyesmiről. Az ellenoldalon megint illúziókban ringatják magukat. Az angolok kijelentik, hogy Németországban küszöbön áll a forradalom. Arra valószínűleg nagyon sokáig várhatnak. […] Mindent összevéve, az angolok pillanatnyilag nagyon levertek. Kelet-Ázsiában olyan súlyos csapások érték őket, hogy pillanatnyilag hencegni sincs kedvük. Ezért velük szemben is … hűvös tartózkodást tanúsítunk. A japánok az este jelentést tettek közzé, mely szerint a Fülöp-szigeteki csatában elsüllyesztettek öt USA-csatahajót. Alig hihető. Az amerikaiak azonban olyan gyanús hallgatásba burkolóznak, és az onnan hallatszó hangok is oly célzatosan riasztóak, hogy könnyen feltételezhető: szinte halálos csapást kaptak. […]
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Ha pedig Valaki Nyájas balrad.hu Olvasó – ESETLEG! – arra lenne kíváncsi, hogy milyen időjárásra számíthat a mai napon – esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre a linkre:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A New York-i Donyeck ukrán fellegvárváros (amelynek Kijev az amerikai megaváros, New York City-NYC nevet adta) az oroszok kezére került.
Toretsk felé vezető úton, amely az orosz hadsereg központjának fő célja, és miután az orosz erők délről behatoltak az ukrán védelembe Troichkoye és Novoselovka irányába, az ukránok körülbelül két hónapig harcoltak, de ma „fegyvereket szállítottak”.
Az ukrán erők visszavonultak, hogy elkerüljék a bekerítést, és elhagyták megmaradt állásaikat a várostól északra.
Úgy tűnik, hogy az AFU visszavonult a New Yorktól északkeletre fekvő zsebből, hogy elkerülje a bekerítést, és elhagyta megmaradt pozícióit a város északi részén. New York* a miénk!
Valójában a város már visszatért a szokásos orosz nevéhez: Novgorodskoe
🇺🇦🇷🇺 Toretsk iránya: New York most Novgorodskoe
A DRN vezetője, Denis Pushilin megígérte, hogy amikor az utolsó ukrán katona elhagyja az Ukrajna által New Yorknak nevezett település területét, azt visszanevezik Novgorodskoye-ra.
A kurszki offenzíva a front minden pontján meggyengítette az ukrán védelmet, ami orosz sikereket eredményezett a donyecki fronton.
Magában Kurszkban a vonal befagyott, és a jelentések ellenére nincs ukrán „előrenyomulás”, talán azért, mert lehetetlen előrenyomulni: az orosz és ukrán erők aránya a legjobb esetben is 2:1.
Döntő volt hat ukrán sorozási zászlóalj menekülése Toretszkből: V. Zelenszkij korábbi tanácsadója, Olekszij Aresztovics elárulta, hogy az ukrán fegyveres erők hat zászlóalja megtagadta a harcot Toretsk városában.
Az „Anatoli” orosz erők csoportjának sikerült kiutasítania az ukrán hadsereg támadási egységeit a YuzhnoDonbasskaya bánya közelében lévő erődített területről, még az Ugledarot Konstantinovkával összekötő autópályán is.
Ez az orosz siker a csatatéren várhatóan jelentősen hozzájárul a Kreml azon erőfeszítéseihez, hogy keleti irányból fokozatosan bekerítse a jól megerősített ukrán állásokat az ugledari régióban és a JuzsnoDonbaszkaja bányát.
Este Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újabb beszédet mondott, amelyben felvázolta az ukrán hadsereg céljait a kurszki régióban. Elmondása szerint az ukrán fegyveres erők fő feladata ebben az irányban egy pufferzóna létrehozása. Ez a nyilatkozat hangsúlyozza Kijev azon szándékát, hogy kiterjessze az ellenőrzési zónát az orosz-ukrán határ mentén, hogy megerősítse védelmi pozícióit és biztosítsa területeit.
Zelenszkij nem részletezte a javasolt terv részleteit, és nem hozta nyilvánosságra, hogy Kijev hogyan kívánja elérni ezt a célt. A szakértők szerint azonban egy pufferzóna létrehozása magában foglalhatja a határterületek ellenőrzését, ami lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy további védelmi vonalakat hozzon létre, és bonyolítsa az orosz erők azon képességét, hogy műveleteket hajtsanak végre ebben az irányban.
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
