1942

(idézet: Goebbels Napló – Ormos Mária)

1942. január 7.

Tegnap: […] Úgy látszik, a keleti fronton lassan kezdenek stabilizálódni a dolgok. Elsietett következtetésekre nem kellene ugyan jutni, de jelenleg úgy fest, hogy már nem annyira veszélyes a helyzetünk, mint az utóbbi hetekben volt. Mindez főként a Führer beavatkozásának köszönhető, aki a tábornokokkal folytatott, éjszakákba nyúló megbeszéléseken érvényre juttatta álláspontját. Az utóbbi idők harccselekményeinek különböző szakaszaiban a tábornokok mintha fejüket vesztették volna. A keleti fronton a középszintű vezetés okozza a legnagyobb gondot. Lényegében idősebb urakból áll, akik láthatólag nem bírják már a keleti hadjárat nehéz testi-lelki megpróbáltatásait. Többségük gyomorbeteg, búskomorság, kimerültség lesz úrrá rajtuk, átengedik magukat a beletörődés hangulatának; temperamentumukra, tartásukra rendkívül negatív hatással lehet az oroszországi messzeség is. Mindenesetre az események különböző szakaszaiban teljesen elveszítették az uralmat az idegeik felett. Ha áttört néhány orosz, mindjárt azt gondolták, vissza kell vonulni, méghozzá a legriasztóbb körülmények között. […]

1942. január 20.

Tegnap: […] Déltájban volt az első megbeszélésem a Führerrel. Hála istennek, ragyogóan néz ki és legjobb formájában van. Nagyon örül, hogy megint a főhadiszállásra jöttem, és mindjárt részletesen tájékoztat a helyzetről. Az a véleménye, hogy … munkájával sikerült fokozatosan stabilizálni az arcvonalat a keleti fronton. Ez ugyan még nem tekinthető véglegesnek, de azt hiszi, hogy nagy válság már alig következhet be. Most már működni kezd az általa létrehozott hatalmas utánpótlási szervezet. Egymás után beérkeznek az arcvonalra a keletre átdobott hadosztályok is, és így összességében nyugodtabbak lesznek a harctéri viszonyok. […] A hadtáp teljesen csődöt mondott. Persze, nem szabad igazságtalannak lenni a hadtáppal szemben. A fronton mindig félvállról veszik a hadtápot. Előnyomulás közben, amikor gazdag zsákmány is ejthető, soha nem éri kifogás a hadtápot. Ám ha megmerevedik a front, rögtön a hadtápot keresik és kritikus szemmel nézik tevékenységét. A legmagasabb rangú tábornokok csődje nem olyan súlyos, mint első pillanatban látszott. Az idős urak nyilván kissé megroggyantak a fizikai terhek alatt. Legfőbb ideje volt már, hogy néhány hetes szabadságra menjenek. Ez történt, méghozzá meglepő sikerrel. Bock vezértábornagy már tizennégy nap múlva táviratilag közölte, hogy teljes mértékben képes a csapatvezetésre. Éppen jókor jött a távirat, mert Reichenau halála miatt a Dél-hadseregcsoport vezető nélkül maradt, és most Bock azonnal be tudott ugrani. Rundstedt sajnos már nem használható, mert fizikailag alkalmatlan a csapat további vezetésére. A Führer annál inkább fájlalja ezt, mert Rundstedthez mindig kiváló kapcsolat fűzte. […] A Führer nagyon keserűen nyilatkozik Brauchitschról. Egyre inkább kiderül, hogy minden defetizmusnak ő volt a forrása. Penetránsan enervált szemléletével teljesen megmételyezte vezérkarát. Emberei, akik most közvetlenül a Führerrel dolgoznak együtt, a Führert is csak most ismerik meg közelebbről. Jelenleg kiváló a munkakapcsolat a Führer és a szárazföldi hadsereg főparancsnoksága között. Brauchitsch tudatosan falat emelt a Führer és a főparancsnokság közé; ez most leomlott. Maga Brauchitsch most sérvoperáció előtt áll. Rövid, melegszívű sajtóközleményt adunk ki róla, és ezzel bizonyosan kihúzzuk a talajt a külföldön és otthon egyaránt terjedő rosszindulatú híresztelések alól. Kétségtelen, hogy a hadtörténet nagyon negatívan ítéli majd meg Brauchitsch szerepét a keleti hadjáratban. Az én véleményem mindig is negatív volt róla. Kudarca nekem nem okozott csalódást, csak igazolta korábbi véleményemet. […] A Führer elmondja azt is, miért váltotta le Guderiant. Guderian nem engedelmeskedett egy parancsnak, jobban akart tudni valamit, mint fölöttes parancsnoksága, és a Führernek az az álláspontja – nézetem szerint nagyon helyesen -, hogy válságos helyzetben az engedelmesség a legfontosabb törvény. Ezért kellett leváltania parancsnoki posztjáról. […]

1942. március 7.

Tegnap: […] A külügyminisztérium tájékoztat Vichy-Franciaország pillanatnyi helyzetéről. Mielőtt az Egyesült Államok belépett a háborúba, azt gondolták az emberek, hogy Vichyből indulhat ki az európai békéhez vezető út. E reményről ma már természetesen nem lehet szó. A Vichy-franciák bizonyos körülmények között nemcsak a semlegességükről mondanának le, hanem aktívan részt vennének a háborúban is, ha elfogadható békét kínálnánk nekik. Ezt azonban a Führer nem akarja, és joggal, mivel a helyzet nem olyan, hogy mindenáron szükségünk lenne a franciák fegyveres segítségére, amely egyébként is csak korlátozott lehetne. Az adut nem szabad túlságosan korán kijátszani. Mindenekelőtt azonban arra van szükség, hogy a Franciaország elleni háború is történelmi eseménnyé váljék. Franciaország mindaddig az ellenségünk marad, amíg egy leheletnyi élet van benne. Épp ezért végérvényesen ki kell iktatnunk a francia katonai és politikai hatalmat a jövendő európai erőtérből. […] Elolvasom a biztonsági szolgálat és a rendőrség részletes emlékeztetőjét a zsidókérdés végső megoldásáról. Számos új szempont merül fel. A zsidókérdést egész Európa vonatkozásában kell megoldani. Európában még mindig több mint tizenegymillió zsidó él. Ezeket később először keleten kell összegyűjteni; a háború után esetleg el lehet őket szállítani egy szigetre, például Madagaszkárra.¹ Nem pontosítható, hogy milyen emlékeztetőről van szó: lehetett az az emlékirat, amellyel Heydrich még 1941 júliusában megbízást kapott a zsidókérdés „megoldásának” előkészítésére, de lehetett az 1942 januári Wannsee-konferencia jegyzőkönyve is, bár ott ismereteink szerint Madagaszkárról már nem volt szó.* Európában nem lesz nyugalom, amíg valamennyi zsidót nem távolítottuk el az európai térségből. Ez igen sok kényes kérdést is felvet. Mi lesz a félzsidókkal, mi lesz a zsidó „sógorságokkal”, a beházasodottakkal, a házastársaikkal? Van még hát mit tennünk ebben a kérdésben, s a probléma megoldása során bizonyára számos személyes tragédiára kerül majd sor. Ez azonban elkerülhetetlen. Megérett az idő, hogy végképp megoldjuk a zsidókérdést. Az elkövetkező nemzedékekben nem lesz meg már ehhez a kellő tetterő, de az ösztön ébersége is hiányzik majd belőlük. Ezért helyes, hogy radikálisan és következetesen cselekedjünk. Amit mi ma teherként magunkra veszünk, utódaink számára előny és szerencse lesz. […]

1942. március 16.

Tegnap: […] Olvasom a biztonsági szolgálat jelentését a megszállt keleti területekről. A partizántevékenység az elmúlt hetekben ismét jelentősen erősödött. A partizánok valóságos szervezett gerillaháborút folytatnak. Nagyon nehéz a közelükbe férkőzni, mert a megszállt területeken olyan terrorista módszereket alkalmaznak, hogy a lakosság már félelemből sem mer lojálisan együttműködni velünk. A partizánok tevékenységét a politikai komisszárok és elsősorban a zsidók irányítják. Ezért szükséges, hogy még több zsidót lőjünk agyon. Nem lesz nyugalom ezeken a vidékeken, amíg ott egyetlen zsidó is tevékenykedhet. A szentimentalizmus ebben a kérdésben a legnagyobb hiba lenne. Vagy a saját katonáink életét kell föláldoznunk, vagy könyörtelenül meg kell akadályoznunk, hogy bűnöző, anarchista elemek tovább züllesszék a hátországot. Keleten, az egykori balti államokban egyre erősebb nacionalista áramlatok tapasztalhatók. Az ottani lakosság, úgy látszik, azt képzelte, a német hadsereg azért hoz ilyen súlyos véráldozatokat, hogy ezekben a törpeállamokban nemzeti kormányt segítsen hatalomra, amely a háború után, de esetleg még a háború közben is átáll majd az ellenség oldalára. Az ilyen gyerekes, naiv ábrándok nem hatnak meg bennünket. A Vilmos császári hatalom példáját követnénk az efféle rövidlátó politikával. A nemzetiszocializmus ezekben a kérdésekben sokkal józanabb, megfontoltabb és realistább. Csak azt teszi, ami népének szolgál, s népünknek ebben a térségben mindenképpen az használ, ha szigorúan megvalósítjuk a német rendet, s nem törődünk az ott élő kis nemzetiségek többé vagy kevésbé jogos érdekeivel. […]² A keleti térségben fellángoló partizántevékenységet az itt leírt náci magatartás minden más tényezőnél erősebben animálta. A zsidók kiirtása ezért a partizánháborút nem befolyásolta.*

1942. május 28.

Tegnap: […] Veszteségeink Keleten (a Lappföldet nem számítva) május 1. és 10. között 2623 halott, 10 767 sebesült, 269 eltűnt; a keleti hadjárat megkezdése óta összesen 243 447 halott, 851 053 sebesült és 53 829 eltűnt, összesen tehát 1 148 329 fő. A betegek száma április 30. és május 10. között 3728 fővel, 58 459-re csökkent. Május első dekádjában újabb 2301 flekktífusz-megbetegedést jelentettek. […] Ami a keleti helyzetet illeti, az ellenség már csak gyenge mentési kísérleteket hajt végre. Lényegében már beismerik, hogy a harkovi nagy orosz támadás a szovjet seregek súlyos vereségével végződik. Most egyszeriben azt állítják, hogy nem is volt szó offenzíváról, még Harkovot sem akarták elfoglalni, csak a német csapattesteket akarták lekötni. Szép kis magyarázat! Ha ez így megy tovább, az angolok rövidesen kijelentik, az oroszok csak azért támadtak, hogy német fogságba eshessenek. A német haderő megbénításáról már csak azért sem lehet szó, mivel alakulataink igen jelentős ellenséges erők megsemmisítésével voltak elfoglalva, s a bolsevikok Harkovnál olyan támadó seregeket vesztenek el, amelyeket többé nem pótolhatnak. Az angolszász hatalmaknak Kelet-Ázsiában sincs okuk az örömre. A japán miniszterelnök, Tojo, az újjáválasztott japán parlament megnyitásakor igen találó beszédet mondott. […] Igaz, elejtett néhány semmitmondó frázist a japán-orosz kapcsolatokról, de a jelen helyzetben ez nem kell hogy zavarjon bennünket. Rommel líbiai támadásáról már délután beszámoltak az ellenséges hírközlő szervek. Pillanatnyilag még nem tudják megállapítani, tapogatózó támadásról vagy valóságos offenzíváról van-e szó. A következő órákban majd észreveszik. Igaz, hogy Rommel célja jelenleg csak korlátozott, s csak Sollumig akar előrenyomulni, de azért az angolok kígyót-békát kiabálnak majd rá, ha megismerik terveit. Nagyon jó lenne, ha be tudná venni Tobrukot. Hosszan tartó ostromra nincs lehetőség, a város elfoglalását rajtaütésszerűen lehetne megpróbálni. Rommel bizonyára előkészített ezzel kapcsolatban néhány csemegét. Ő a megfelelő ember; ha valaki, akkor csakis ő hajthatja végre ezt a feladatot. […] Vészhír Prágából. Prága egyik külvárosában bombamerényletet követtek el Heydrich ellen, elég súlyosan megsebesült. Ha nincs is közvetlen életveszélyben, állapota aggasztó.³ A merényletet ejtőernyős akció útján hazatért emigráns csehek hajtották végre. Az SS elfogta és kivégezte őket, majd Lidice falván állt bosszút.* A Führer tízmillió korona jutalmat tűzött ki a merénylő kézre kerítéséért. Az igen súlyos rendszabályokkal nemcsak fenyegetőzünk, hanem azonnal be is vezetjük őket. Az egész protektorátusban záróra és kijárási tilalom este kilenctől reggel hatig, a színházakat, mozikat, vendéglőket be kell zárai. Jó lenne elfogni a merénylőket, hogy megfelelő bírósági eljárást lehessen ellenük és felbujtóik ellen indítani. A merénylet háttere nem tisztázott, de jellemző, hogy Londonban igen hamar hírt tudtak adni róla. Tisztában kell lennünk azzal, hogy egy ilyen merénylet precedenst teremthet, ha nem toroljuk meg a legbrutálisabb eszközökkel. Ettől azonban nem kell tartani; kíméletlenül úrrá leszünk a protektorátus és általában a megszállt területek felforgatására irányuló törekvéseken. Hasonlóképpen fogom megvívni a harcomat Berlinben a zsidók ellen. Jelenleg zsidó túszok jegyzékét állíttatom össze, majd nagyméretű letartóztatásokat fogok foganatosítani. Semmi kedvem, hogy adott esetben egy 22 éves keleti zsidó – a szovjetellenes kiállítás merénylői között ilyen alakok voltak – golyót eresszen a hasamba. Szívesebben látok tíz zsidót koncentrációs táborban vagy a sírban, mint egyet szabadon. Mindenfajta szentimentalizmus nélkül kell cselekednünk. Most élethalálharcot vívunk, s ezt az fogja megnyerni, aki személyes és politikai létét a legenergikusabban megvédi. Márpedig ezek mi leszünk. […] Részletes megbeszélést folytatok Funk birodalmi miniszterrel. Ismerteti a deviza- és a gazdasági helyzetet, ami minden, csak nem rózsás. Szerencsére együttműködése Speerrel jól kezdődött.⁴ Albert Speer építész ekkor lett birodalmi fegyverkezési miniszter.* Speer nagyon megbízhatóan és magabiztosan dolgozik, józan esze van. Viszonylag rövid időn belül sikerült megalapoznia hivatala szervezetét. Energikusan hozzálátott feladatai végrehajtásához, s nem hagyja magát a bürokratikus akadályoktól korlátozni. Funk szerint a devizahelyzet pillanatnyilag fenyegetően súlyos. Gazdasági téren is egész sor nehézséget kell leküzdenünk. Ez azonban nem olyan veszélyes, ha a nyáron sikerül áttörést elérnünk a keleti fronton. Ez ma hadműveleteink kulcskérdése. Ha nem sikerül itt győznünk, minden gond és baj a nyakunkba szakad. Viszont ha itt végső győzelmet aratunk, a többi gond szinte lényegtelenné válik. […]

1942. május 30.

Tegnap: […] Heydrichet Daluege helyettesíti. Igen energikus intézkedéseket tett. Egész sor halálos ítéletet hajtatott végre, s több mint ezer cseh értelmiségit túszként börtönbe záratott. Ennek következtében a protektorátusban rendkívül nyomott a hangulat. Az értelmiség először kárörömmel fogadta a Heydrich elleni merényletet. Most már, hogy ismeri a következményeket, sokkal szkeptikusabban és visszafogottabban nézi a fejleményeket.⁵ Különösen miután Hitler a cseh közigazgatási vezetőket megfenyegette, hogy az egész cseh népet kitelepíti a keleti térségbe.* A néphangulattal teljesen elégedettek lehetünk. A munkások jelentős rétegei sajnálják és elítélik a merényletet, mert Heydrichet egy igazságos szociális kormányzat képviselőjének tartják. […] A Führer a főhadiszállásról visszatért Berlinbe, hogy szombaton beszédet mondjon a Sportpalastban egy tiszti tanfolyam hallgatói előtt. Azonnal a birodalmi kancelláriába hívat, s alapos megbeszélésre nyílik mód. A katonai helyzettel kezdjük. A Führer ezt igen pozitívan értékeli. Áttekintést ad a Kercs-félszigeten és a Harkov körül zajló hadműveletekről. Ezek számunkra rendkívül kedvezően alakulnak, amit a Führer részletes adatokkal bizonyít. Most már megállás nélkül támadni akar. A hadművelet első nagy célja a Kaukázus elvágása. Ezzel a szovjet rend torkát szorítjuk el. A Führer szerint az, hogy az ellenség minősíthetetlen hazugságokkal igyekszik elködösíteni az egész katonai helyzetet, bizonyítja, hogy nem vallhatják be katasztrofális vereségeiket. A Führer is elég jelentősnek tartja a partizánveszélyt, de véleménye szerint sikerül majd a bolsevista hadifoglyok közül elegendő alakulatot felállítani, és ezek segítségével úrrá lehetünk a veszélyen. A bolsevisták ebből a szempontból kiszámíthatatlanok. Az utolsó pillanatig harcolnak a bekerítés ellen, aztán megadják magukat, s egy óra múlva már a mi oldalunkon harcolnak egykori bajtársaik ellen.⁶ Hadifogoly katonák és tisztek között valóban voltak együttműködésre hajlandók, közreműködésüket azonban a Szovjetunió elleni háborúban Hitler gyakorlatilag sosem tette lehetővé.* A Führer szerint ez is a bolsevista rezsim szétesésének egyik jele. Ez igaz lehet. Én is hallottam ilyen esetekről, elsősorban Leningrád körülzárásával kapcsolatban. A Führer igen elégedett külföldi tudósítóink jelentéseinek hatásával. Jelenleg igen nagy segítséget nyújtottak a hadvezetésnek. Arra a kérdésemre, milyen a vörösök harci morálja, a Führer azt felelte, hogy Timosenkónak Kercsen és Harkovnál természetesen még viszonylag jó hadosztályok álltak a rendelkezésére. Ezeket ugyanis a támadáshoz akarták felhasználni, s valamennyi frontszakaszról gyűjtötték őket össze. Ezzel jelentős frontszakaszok védtelenné váltak. A bolsevikok körülbelül ugyanabban a helyzetben vannak most, mint mi az elmúlt télen, csak nincsenek olyan lehetőségeik az ellenállás folytatására, mint amilyenek nekünk voltak. Kercsen és Harkovnál a bolsevik csapatok fegyverzete is igen jó volt, de a két megsemmisítő ütközetben rengeteg hadianyagot vesztettek. Most, hogy a német csapatok ismét mozgásképesek, teljesen nyilvánvaló a fölényünk. A tél folyamán hátrányba kerültünk mozgásképtelenségünk, a hadtáp csődje, a hiányos felszerelés – elsősorban a téli ruházat hiánya -, s Napóleon sikertelen kalandjának lélektani nyomása miatt. A Führernek minden ellenálló erejére szüksége volt, hogy legyőzze ezeket a nehézségeket. Most azonban a német katona ismét magára talált. Most már ismeri a bolsevik katonákat, és minden szempontból fölényben érzi magát velük szemben. A szovjetek harckocsi veszteségeiket nem fogják kiheverni. Egy nagy offenzíva kezdetekor nem lehet kétezer harckocsit úgy elveszteni, hogy az arcizmuk se rándul. Ennek hatása előbb-utóbb érezhető lesz. A Führer rendelkezésére álló jelentések szerint a szovjet hátországban kritikus a helyzet. Sztálinnak természetesen súlyos élelmiszerhiánnyal kell megküzdenie. Fegyverkezési potenciálját sem tudja már kihasználni, nincs hozzá sem gyára, sem embere, sem szene, sem vasa.⁷ A bejegyzés mutatja, hogy a náci hírszerzés nemcsak a háború előtt, de alatta sem tudott hiteles adatokat szerezni a szovjet potenciálról.* A szovjet hátország hangulatára abból következtethetünk, hogy Sztálin jelenleg nem mer bevallani egy vereséget. Ha ez nem így lenne, nem igyekezne teljesen elhallgatni és elkendőzni a Kercsen és Harkovnál elszenvedett szörnyű veszteségeket. A Führer szerint légierőnk rendkívül nagy veszteségeket okozott az angol konvojoknak. Ezek a körülmények arra fogják kényszeríteni az angolokat, hogy belássák, gyakorlatilag nem segíthetik tovább a bolsevikokat.⁸ Az angol konvojok, melyek Murmanszkba szállítottak, valóban súlyos veszteségeket szenvedtek, de ez nem vezetett a Hitler által feltételezett „belátáshoz”.* Anyagilag is – tehát hajókban és szállított hadianyagban – olyan súlyos veszteséget szenvedtek, ami jelentősen befolyásolja majd a további hadműveleteket. Moszkva hihetetlen nyomást gyakorol Londonra. Sztálin mindenáron nagyobb segítséget akar kicsikarni Angliától: ha nem tudnak több hadianyagot küldeni, legalább nyissák meg a második frontot. A második front megnyitása azonban gyakorlatilag végrehajthatatlan, mert az angoloknak és az amerikaiaknak nem áll rendelkezésükre a szükséges hajótér.⁹ Hitler „időjátékot” játszott, amennyiben úgy vélte, hogy még mindig megvan az esély a Wehrmacht győzelmére a keleten azt megelőzően, hogy az angolok és az amerikaiak legyártják a második front megnyitásához szükséges hajóteret (beleértve ebbe a többi katonai és fegyverkezési előkészületet).* Tengeralattjáróink sikerei vastagon keresztülhúzzák az angol-amerikai számításokat. A Führer úgy véli, a jövőben is elsüllyesztünk ennyi hajót. Ezzel mind Churchill, mind Roosevelt helyzete bizonyos mértékben megrendülhet. A legutóbbi sajtójelentésekből kiderül, milyen erővel támadják Rooseveltet. Hogy ilyen keményen és élesen bírálják őt és a feleségét, azt bizonyítja, hogy helyzete korántsem olyan sérthetetlen, mint a háború elején vagy a háború előtt. Már ez a két elvetemült politikai bűnöző sem meri bevallani a veszteségeit. Ezért az angol-amerikai, és éppígy a szovjet hírszolgálat jelentéseit sem kell már mérvadónak tekinteni az ellenség valóságos veszteségeinek megítélésekor. A hírközlési politika elsőrendű politikai tényező lett. Mindenki csak annyit mond az igazságról, amennyit el tud viselni. Naivság azt képzelni, hogy a jelenlegi hírpolitikának bármiféle köze van a valóságos eseményekhez. […]¹⁰ Az ellenségre hivatkozva világos megfogalmazása annak, hogy a német hírszolgálat ebben az időben már tudatosan a valóság elleplezését és eltorzítását szolgálta.* Még egyszer ismertetem a Führerrel a tervemet, hogy minden zsidót eltávolítok Berlinből. Teljesen egyetért, s megbízza Speert: a legrövidebb időn belül gondoskodjék arról, hogy a német hadiiparban dolgozó zsidókat külföldi munkásokkal helyettesítsék. Szerintem nagyon nagy veszély, hogy a birodalom fővárosában még mindig negyvenezer zsidó van szabadlábon, ezeknek nincs semmi vesztenivalójuk. Ez szinte kihívás és felhívás merényletekre. És ha ezek egyszer elkezdődnek, nincs biztonságban az emberek élete. […] A börtönöket kivégzésekkel amúgy is ki kell ürítenünk, nehogy fenyegessen az a veszély, hogy egy szép napon kinyílnak a kapuk, s a lázongó csőcselék rászabadul a népre. A Führer megismétli kívánságát, hogy egyensúlyt kell teremteni az idealisták és a negativisták veszteségei között. Érvelése teljesen meggyőző. Ebben a háborúban annyi idealistát veszítettünk, hogy ehhez a negatív, a bűnöző elemek oldaláról meg kell teremteni az ellensúlyt. Ezzel kapcsolatban utal korábbi gépkocsivezetőm, Tónak hősi halálára, aki csak egy volt a sok ezer nemzetiszocialista közül, akik életüket áldozták a német nép szabadságharcában. A Führer most is hangsúlyozza, hogy a háborúban szigorúbb igazságszolgáltatásra van szükség, mint a békében. Ami a békében esetleg ártalmatlan cselekedet, az háborúban hazaárulás lehet. A háborúban a börtönöknek nem az a feladatuk, hogy a bűnözőket megőrizzék egy esetleges lázadás esetére. Különben is, mit jelent az, hogy a bűnözőkkel szigorúbban és brutálisabban bánunk? Hiszen az elmúlt télen sokkal jobb soruk volt, mint hárommillió katonánknak a keleti fronton! Ezen a téren nem érvényesülhet semmiféle hamis humanizmus; higgadtan mérjük fel a teendőket, s ne hagyjuk magunkat bármiféle szentimentalizmustól befolyásolni. Még 1918 novemberében is lehetett volna valamit tenni, ha egy energikus ember brutális hatalmi eszközöket alkalmaz. Nem így történt, s ez a német nép számára létét veszélyeztető nemzeti tragédia lett. Kifejtem a Führernek, mennyivel jobb ma a helyzet, mint például 1917-ben. Akkoriban már sor került az első lázadási kísérletekre; a birodalmi gyűlésben békenyilatkozatot olvastak fel; már fellángoltak az első munkássztrájkok a lőszergyárakban. A jelenlegi helyzet még csak nem is hasonlít ehhez. A Führer azt mondja, hogy a német munkások semmiképp sem támadnák hátba őt. Ma minden német munkás a győzelmet kívánja. Ha valamikor az a veszély fenyegetne, hogy elveszítjük a háborút, attól elsősorban a német munkások szenvednének, ami őt igen nagy szomorúsággal töltené el. A németek csak akkor vesznek részt felforgató mozgalmakban, ha a zsidók tévútra vezetik őket. Ezért kell a zsidó veszélyt fölszámolni, kerül, amibe kerül. Hogy valójában mennyire nem illeszkedtek be a zsidók a nyugat-európai életbe, annak jó bizonyítéka, hogy ha visszaviszik őket a gettóba, igen gyorsan „elgettósodnak”. A nyugat-európai civilizáció csak külhám rajtuk. Mindenesetre a zsidók között is vannak olyanok, akik veszedelmes brutalitással és bosszúvágytól fűtve cselekszenek. Ezért nem akarja a Führer, hogy a zsidókat Szibériába telepítsék ki. Az ottani nehéz körülmények között bizonyára ismét életerős lényekké válnának. A legjobb lenne Közép-Afrikába szállítani őket. Ott olyan éghajlati körülmények között élnének, ami bizonyára nem segíti, hogy erősek és ellenállóképesek legyenek. A Führer célja, hogy Nyugat-Európát teljesen zsidómentessé tegye. Itt semmiképp sem maradhatnak. Ami a birodalom politikáját illeti, a Führernek pontos tervei vannak határaink kiszélesítéséről. Számára egyértelmű, hogy Belgium, Flandria vagy Brabant birodalmi tartomány legyen. Hollandia sem lehet önálló állam. Utolsó megbeszélésük során ezt egyértelműen megmondta a holland nemzetiszocialisták vezetőjének, Mussertnek,¹¹ Mussert, Anton Adriaan, holland fasiszta vezető, a National Socialistische Beweging alapítója 1942-től a „holland nép vezetőjeként” a helyi közigazgatás élén áll, a háború után elítélték és kivégezték.* akinek más tervei voltak. Az nem sokat számít, hogy a hollandok ellenállnak-e vagy sem. Alsó-Szászország lakói sem akartak behódolni Nagy Károly birodalmi elképzelésének, s a császárnak igen kemény és kegyetlen eszközöket kellett alkalmaznia, hogy a keményfejű alsó-szászok akarata ellenére is megvalósítsa a birodalom egységét. Az pedig mit sem számít, hogy később néhány ostoba történetíró összetévesztette az eszközt az eredménnyel. A döntő, hogy korunkban sikerül-e annyira kiterjeszteni a birodalmat és annyira konszolidálni, hogy komoly veszély többé sose fenyegesse. Ez a Führer politikájának megingathatatlan célja. […] Egyébként a megbeszélés során ismételten megállapítottam, hogy a Führer gondolatmenetével szinte száz százalékig egyetértek. Bécsi és müncheni elképzelései is nagyban egyeznek az enyéimmel. Berlinnel kapcsolatban igen nagy tervei vannak. Örülök, hogy Steeggel és Görlitzerrel folytatott utolsó megbeszéléseim során megtettem az ehhez szükséges előkészületeket. Röviden szót ejtünk még az egyházakról. A Führer arra a véleményre jutott, hogy hajthatatlan marad. Utasít, gondoskodjam arról, hogy az egyházak kérdése a nyilvánosság előtt ne jöhessen szóba. Majd elérkezik az idő, amikor nyíltabban beszélhetünk, mint eddig bármikor. Hála istennek, a Führer egészségi állapota kiváló. A kedve is kitűnő, energiát és életerőt áraszt. Egy fiatal farkaskutyát szerzett, Blondit, akit imád. Kifejezetten megható, amikor arról beszél: azért megy szívesen sétálni a kutyával, mert biztos lehet benne, hogy az nem kezd a háborúról vagy a politikáról beszélni. Újra meg újra meg lehet állapítani, hogy a Führer lassanként magányos lesz. Játéka a fiatal farkaskutyával egyenesen megható. Az állat annyira ragaszkodik hozzá, hogy szinte egy lépést sem tesz nélküle. Igazán öröm megfigyelni a Führert a kutyájával. Jelenleg ez az állat az egyetlen élőlény, amelyik állandóan vele van. Éjjel az ágya előtt alszik, a különvonatban beengedik a hálófülkébe, s olyan előjogokat élvez a Führertől, amilyeneket egy ember sosem merészelne kérni, és nem is kaphatna meg. A kutyát egy ingolstadti postai alkalmazottól vásárolták, aki meg is látogatta a Führert, és megkérdezte, ki eteti naponta az állatot. A Führer azt válaszolta: „Maga a Führer!” A postás ámulatában azt kiáltotta: „Tiszteletem, Führerem!” Feltétlenül örülnünk kell, hogy a Führer egy élőlényt vett magához. Egyébként a Führer csaknem teljesen kiheverte a súlyos téli lelki válságot. Hallatlanul aktív. A keleti fronton olyan megnyugtató a helyzet, hogy nyugodtan megengedheti magának, hogy két napra Berlinbe jöjjön, s beszédet tartson a tisztiiskolásoknak. A Führerrel való megbeszélés késő délutánig tartott. Amikor hazaértem, egész halom munka várt. Egész nap ömlött az eső a gomolygó felhőkből; az embernek az az érzése, hogy maga a termékenység zuhog ránk. Az időjárás most valamivel kegyesebb, mint az elmúlt hetekben és hónapokban. Ha így marad, a termés jobb lesz, mint amire számítottunk. Ez igazán az ég áldása lenne.

1942. június 1.

Tegnap: […] Korán reggel hírek érkeznek a Köln ellen végrehajtott súlyos angol légitámadásról. Egy ideig nem lehet közelebbi információkhoz jutni, mivel a telefon- és a távíró-összeköttetés is megszakadt Kölnnel. Már ebből is következtethetünk az éjszakai támadás mértékére. Déltájban részletesebb híreket kapunk, amelyek arra utalnak, hogy az egyik legnagyobb – ha nem a legnagyobb – támadásról van szó, amit az angolok a német birodalmi területek ellen eddig végrehajtottak. Köln számos negyede romokban hever. Rengeteg kisebb-nagyobb tűzvész tombol. Ha a légierő parancsnoksága nem is látja annyira drámainak a helyzetet, mint a kölni pártkörzet vezetése, nyilvánvaló, hogy ezúttal minden eddigi mértéket meghaladó pusztítás történt. Persze, az angolok sem úszták meg szárazon. A mi adataink szerint 39 négymotoros bombázót veszítettek, ők viszont 44 négymotoros elvesztését jelzik. Churchillt ez is arra ösztönzi, hogy eltúlozza a támadó gépek számát. A légierő főparancsnoksága szerint 70 gép volt. Erről természetesen szó sem lehet. Én mintegy 250-300-ra becsülöm a támadó bombázók számát. Ennyire következtet a Führer is, aki egyébként a légierő főparancsnokságának és a kölni körzetvezetésnek a vitájában a kölnieknek ad igazat, és az az álláspontja, hogy ilyen esetekben feltétlenül a körzetvezetőnek kell hinnünk. Churchill a vezénylő repülőtábornoknak küldött üzenetében megállapítja, hogy 1000 bombázó támadott. Ezzel természetesen lényegesen csökkentette a lelőtt bombázók százalékos arányát. Az angol hírszolgálatok a legvadabb fenyegetésekre ragadtatják magukat és kijelentik, hogy a Köln elleni támadás csak az első ízelítő abból, amire jelenleg képesek. Én még mindig nem tudom elhinni, hogy az angolok ereje futja ilyen bombatámadásokra, kivált, ha olyan súlyos veszteségeket szenvednek, mint kölni támadásuk során. […] A választ hamarabb megkapják, mint pillanatnyilag képzelik. […]

1942. június 2.

Tegnap: […] Canterbury, a püspöki város ellen végrehajtott támadásunkkal máris bekövetkezett egy bizonyos fokú megtorlás. Nem nagy erőkkel ugyan, de Canterburyre legalább 70 gép szórta a bombát és néhány helyen megsemmisítő pusztítást okozott. Az angolok úgy tesznek, mintha szemük se rebbenne ezektől a csapásoktól. Nyilvánvaló, azért bagatellizálják el támadásunkat Canterbury ellen, hogy minél erősebbnek tüntessék föl kölni támadásukat. […]

1942. szeptember 23.

Tegnap: […] Sztálingrádot illetően, az ottani teljesen tisztázatlan helyzetnek megfelelően, továbbra is ellentmondásos hírek keringenek. A bolsevisták felhívásokban buzdítják további kitartásra Sztálingrád védőit. Újra a nemzeti ellenállóerőre hivatkoznak és a város jelenlegi roppant nagy jelentőségét hangsúlyozzák. Londonban már Napóleon berezinai kudarcához hasonlítják elakadásunkat. Ezt a párhuzamot azonban a múlt évben is oly gyakran emlegették, hogy ma már alig van hitele. Igyekeznek szörnyen eltúlozni veszteségeinket is, és arra következtetnek belőlük, hogy említésre méltó sikereket többé nem érhetünk el. A „Daily Telegraph” kijelenti, hogy az egész háborúnak Sztálingrád a döntő csatája. Annál inkább törekednünk kell a megnyerésére. Ez valóban élethalálharc, és kimenetelétől éppoly nagymértékben függ a tekintélyünk, mint a Szovjetunióé. […]

1942. november 10.

Tegnap: […] Vichy jelenti, hogy Algír véget vetett az ellenségeskedésnek. Feltételezik, hogy Darlan is az amerikaiak kezére került.¹² 1942. november 7-8-án angol-amerikai erők szálltak partra Marokkóban és Algériában. 8-án Pétain utasította az Algírban tartózkodó Francois Darlan admirálist, hogy a város ellenállását szüntesse be. 10-én a franciák az egész övezetre nézve aláírták a fegyverszünetet.* Fogas kérdés, vajon Darlant hadifogolynak tekintik-e, hiszen Franciaország és az Egyesült Államok között hivatalosan nincs hadiállapot. Az amerikaiak nagy súlyt helyeznek arra, hogy azokon a területeken, amelyeket ők fognak megszállni, komoly hadműveletekre ne kerüljön sor. Természetesen szeretnék, ha ez lehetséges… az afrikai francia területeken békésen menjen végbe. A hadműveletek egyelőre teljesen áttekinthetetlenek. Ez nyilván azzal is összefügg, hogy a franciák nem akarnak túlságosan rákapcsolni, s egyelőre az amerikaiak sem kívánják sikereiket jelentős győzelemnek feltüntetni. […] Az egyiptomi határ menti állapotok, tekintettel a francia észak-afrikai helyzetre, már nem annyira érdekesek. Az angolok ugyan a legképtelenebb túlzásokkal árasztják el a világot: kijelentik, hogy Rommelt végképp megverték; hogy gépesített egységeivel cserbenhagyta az olasz alakulatokat és ezzel elárulta őket; hogy csapatai pánikszerűen menekültek; és egyéb hazugságok így tovább. Valójában az angolok – és ez igazán a veszélyes – lassan kezdik felismerni Rommel valóságos erejét. Ez nem jó nekünk. Eddig jelentősen túlbecsülték harci erejét. Ha egyszer rájönnek, milyen kevés erővel rendelkezik, helyzete még súlyosabb lesz, mint amilyen most. A keleti frontról érdemben alig van miről beszámolni. Itt is várnunk kell néhány napot. Akkor új erőkkel folytatódik Sztálingrád ostroma. Néhány utászzászlóaljat is bevetünk majd, és ez remélhetőleg meghozza a végső sikert. Lélektanilag jó lenne, ha Sztálingrád elestét belevethetnénk a mérleg serpenyőjébe.¹³ November 10-én valóban elkezdődött egy német támadás Sztálingrád belső terében, anélkül azonban, hogy az ellenállást fel tudta volna morzsolni. 19-én pedig kezdetét vette a 6. német hadsereg számára katasztrófával végződő szovjet ellentámadás.* Minden körülmények között el kell érnünk, hogy valamelyik hadszíntéren jelentős győzelmet arassunk, s ezzel helyreállítsuk megrendült presztízsünket. […] Münchenben a nap lényegében azzal telik el, hogy új hírekre várunk. Laval elhagyta Vichyt, úti célja ismeretlen. Ottani jelentések szerint a legjobb barátai sem tudják, hová ment. Az igazság az, hogy gépkocsiban ül és Münchenbe tart. Valószínűleg csak éjszaka érkezik meg. A Duce helyett Ciano jön; este 10 óra tájban érkezik Münchenbe. Vichyben elég reálisan ítélik meg a helyzetet. Tudják, hogy a tengelyhatalmak segítsége nélkül nem sokáig tarthatják Észak-Afrikát. A franciák bűnösen nem törődtek a jövővel, szinte nyíltan felkínálták gyarmataikat az amerikaiaknak és az angoloknak. Lehet, hogy titokban ez is volt a szándékuk. Lavalhoz közelálló francia körök jelentik Vichyből, arra számítanak, hogy a Francia Észak-Afrikában lezajló események következtében alapvetően tisztázódnak a német-francia kapcsolatok. Mint már tegnap említettem, ennek a tisztázódásnak lesz némi ára. Minden azon múlik, milyen magas árat szabnak a franciák azért, ha sikert érnek el. Nekünk viszont kezünkben van az adu, hogy az egész francia anyaországot megszálljuk.¹⁴ November 11-én valóban ez történt.* Kétségtelen, hogy az ilyen keménységnek jelentős példaértéke lesz. Nagyon sok a munkám. Délben az emlékcsarnokban kerül sor a párt szokásos gyászszertartására az 1923. november 9-én elesettek emlékére. Az ünnepség a hagyományos formában zajlik majd. Kissé zavar, hogy a gyászszertartáson az elesettek hozzátartozóinak még mindig a párt – ez esetben Giesler Gauleiter – és a hadsereg – amelyet Keitel képvisel – fejezi ki őszinte részvétét. Szerintem ez teljesen… az áldozatokkal szemben, amit a háború követel némely családtól. 1923 óta mégiscsak 19 év telt el, s az akkor ütött sebek rég begyógyultak. Délben megbeszélem Epp-pel a gyarmati propaganda kérdéseit. Epp idős kora ellenére ma is okos, élénk gondolkodású ember. Pontosan tudja, mit akar. Sajnos nem tudom teljesíteni kérését, hogy a gyarmati propagandát az afrikai területekkel kapcsolatban a német néppel újra… Még épp csak ez hiányozna. Nem akarunk olyan vágyakat és igényeket kelteni, melyeket egyelőre semmiképp sem tudunk kielégíteni. […] Késő este utazom el Münchenből. Berlinben halaszthatatlan teendőim vannak, nem tudom megvárni a müncheni tanácskozást. A vonaton Kaufmann beszámol olaszországi útjáról. Hátborzongató részleteket mesél az olasz városok bombázásáról. Olaszország nagyon nehéz helyzetben van és a fasizmus nem képes a jelenlegi harci feladatoknak maradéktalanul megfelelni. Ennek ellenére szilárd meggyőződésem, hogy Mussolininek sikerül úrrá lennie a helyzeten. Ha szorul a hurok, akkor az olasz nép természetesen nem hagyja cserben, elsősorban azért, mert ugyanúgy, mint a német, tudja, hogy élet-halálról van szó. Ebben a háborúban senki sem fogja magát önként megadni az ellenségnek. A müncheni tárgyalások – mivel Laval éjjel 2 óra tájban érkezik meg – csak reggel kezdődhetnek. Vichyből érkező jelentések szerint a franciák tisztán látják, hogy ezen a tárgyaláson múlik a francia nép sorsa. Nekünk is sokat kell kockáztatnunk: bizonyos körülmények között van mit veszítenünk, de sokat is nyerhetünk. Egész biztos vagyok benne, hogy a Führer a helyes útra tereli majd a dolgokat.

1942. december 17.

Tegnap: […] Most először adnak életjelt magukról orosz fogságba esett német hadifoglyok. Körülbelül négy-hatszáz levelezőlap érkezett orosz hadifogolytáborokból a birodalomba, ezek semmiféle propagandaszöveget nem tartalmaznak. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a bolsevikok propagandacélokat akarnak elérni ezzel a taktikával. Bár nem tagjai a genfi konvenciónak, erkölcsös és civilizált nemzetnek akarnak látszani, és bizonyára az az elképzelésük, hogy előbb ártatlan levelezőlapokkal állítják vissza a foglyok kapcsolatát a hazával, s azután következik majd a nyílt propaganda. Mi igen tapintatosan kezeljük ezt a kérdést. Bár kikézbesítjük a hozzátartozóknak a levelezőlapokat, magyarázó szöveget mellékelünk hozzájuk. A jövőben ugyan a foglyok levelezőlapokon közölt kéréseit a birodalom teljesíteni fogja, de a levelezőlapokat nem kézbesítjük a hozzátartozóknak. Nagyon óvatosan kell eljárnunk, különben kaput nyitunk Németországban a bolsevista propaganda előtt. Axmann beszámol az ifjúság körében végzett munkáról. Nagy gondja, hogy a Hitlerjugend-vezetők legjobbjait a fiatal évjáratok behívása során behívják a légierőhöz. Mintegy negyvenezer jól képzett fiatalemberről van szó, akiket azonban nyilván a légierő is nehezen nélkülözhetne. Az a véleményem, hogy a Hitlerjugend munkáját a háború alatt is minden körülmények között folytatni kell. A fiatalságot, amennyire csak lehetséges, erősen kézben kell tartanunk. Ha magukra hagyjuk őket, a szerencsétlenség még nagyobb lesz. […]

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!