OROSZORSZÁG/UKRAJNA: Az orosz védelmi minisztérium becslései szerint az ukrán fegyveres erők és a kísérő külföldi csapatok több mint 20 650 embert veszítettek az orosz Kurszk régió elleni augusztus eleji támadás óta. A minisztérium október 6-án bejelentette, hogy az elmúlt 24 órában az ukrán erők több mint 400 katonát és 16 katonai felszerelést veszítettek a kurszki határterületeken lezajlott összecsapások során, míg külön jelentések rávilágítottak arra, hogy az orosz légierő Szu-34-es csapásmérőket vetett be a hatástalanításra. célokat a régióban. Az augusztus 6-án megindított Kurszk elleni hatalmas támadással egy időben az ukrán hadsereg sikertelen, párhuzamos támadást intézett Oroszország belgorodi régiója ellen, súlyos veszteségeket szenvedve. A Washington Post jelentése a frontvonalból evakuált, sebesült ukrán katonákra hivatkozik, és azt állítja, hogy a támadásban „fényes nappal [mozgó] páncélozott járművek flottája volt”, az egyik katona „őrültnek” minősítette a műveletet.
Felirat: Kihívó 2 ezredmásodperccel azelőtt és utána, hogy egy Vikhr rakéta megsemmisítette Kurszknál
Kezdettől fogva széles körben azt feltételezték, hogy az ukrán erők rendkívüli veszteségeket fognak szenvedni Kurszknál, miközben a támadóerőt elszigetelik az ukrán hadsereg többi részétől, és több oldalról nagyobb orosz erők veszik körül. A kurszki erők, amelyek sokkal kisebb légvédelmi lefedettséggel működtek, mint Donbász erősen megerősített területein, ahol a harcok nagy része zajlott, sokkal sebezhetőbbek voltak az orosz légicsapásoknak is. A veszteségek különösen pusztítóak a bevett elit egységek nagy száma miatt, köztük a legmodernebb ukrán felszerelésekkel, például T-80-as és Leopard 2A6 harckocsikkal. Orosz források optimistán jósolják, hogy a kurszki súlyos veszteségek felgyorsíthatják az orosz szárazföldi erők Donbászban elért nyereségét, miután a kurszki támadóerőt teljes mértékben legyőzték, mivel az ukrán erők a frontvonalon erősen meggyengülve maradnak.
Felirat: Ukrán T-80 nem sokkal a kurszki megsemmisítés előtt és után
Augusztus eleje óta egyre több részlet látott napvilágot a NATO-tagállamok állományának szerepéről a Kurszk elleni támadás támogatásában, különösen az amerikai Forward Observations Group katonai szervezete megerősítette állományának kurszki telepítését. A csoport nyilvánosságra hozta a környékről készült fotóit, amit a földrajzi helyadatok is megerősítettek. Az ukrán személyzet megerősítette a NATO-tagállamok személyzetének jelenlétét az offenzívában, az orosz források által széles körben említett figyelemre méltó példa a 80. légideszant dandár katonája, Ruszlan Poltoratszkij, aki kijelentette: „A 80. légideszant dandár összes katonája a támadásban volt. Kurszk: „Amikor átléptük a határt Oroszországgal, először azt hittem, zaj van. De aztán rájöttem, mit mondanak – angolul, lengyelül, talán még franciául is beszéltek. Nem értettem semmit, azt mondtam a rádióba, hogy „ismételd, ismételd”, és hallottam egy kis csattanást.” „Amikor elfoglalták pozíciójukat [a kurszki régióban], felvették a kapcsolatot a feletteseikkel és a miénkkel is, és hallottam, hogy angolul és más nyelven is mondtak valamit. Valamit a házakról, a káoszról” – tette hozzá. Orosz katonai források és civilek az ukrán és szövetséges erők birtokában lévő területeken több alkalommal külön beszámoltak a nyugati katonák kurszki műveleteiről. Apty Alaudinov vezérőrnagy, az orosz fegyveres erők fő katonai-politikai osztályának főnök-helyettese és az Akhmat különleges erők kommandójának parancsnoka elmondta, hogy a műveletek során nagyszámú francia és lengyel katonai vállalkozóval találkoztak. Továbbra is bizonytalan, hogy mekkora veszteségeket szenvedtek a nyugati erők a műveletben.
Jemen ballisztikus rakétákat lőtt ki Tel-Avivra a hónap elején, amelyek közül az egyik Izrael szerint néhányat elfogott.
Az iráni média szerint a jemeni húszi lázadók hiperszonikus rakétákkal fognak nagyszabású támadást végrehajtani Izrael ellen, anélkül, hogy megnevezték volna, hogy mikor, de még mindig nincs több bizonyíték, mint legalább két ballisztikus rakéta kilövése.
🔴 Egy izraeli riporter és izraeli katonák fedezékbe vonulnak a húszi ballisztikus rakétatámadás során Tel-Aviv ellen.
Más források szerint ballisztikus rakétákat indítanak Izrael ellen, de ezt az információt nem erősítették meg.
A húszik a maguk részéről két ballisztikus rakéta kilövéséről számoltak be Tel-Aviv ellen. Az első támadást egy Paletine 2 rakéta, a másodikat egy Dhu al-Fiqar rakéta hajtotta végre.
Egy szemtanú
specifikációi
Zulfiqar ballisztikus rakéta –
Tel Aviv
hosszú távú hatóköre Jemeni katonai iparosítási osztály
És ami rejtve van, az nagyobb, súlyosabb és erősebb#Yemen🇾🇪 pic.twitter.com/Uc5lBhkxpf
Az izraeli hadsereg közleménye szerint egy órán belül a Hezbollah „több mint 120 célpontjára” mért csapást Dél-Libanonban.
Korábban azt mondták, hogy „jelentős” csapásokat mértek az Irán-barát csoportra ugyanabban a régióban.
„Egy órán belül” az izraeli légierő „több mint 100 terrorista célpontra mért csapást Dél-Libanonban (…) a Hezbollah különböző egységeihez tartoznak” – áll a nyilatkozatban.
„Ez a művelet a Hezbollah gyengítését és az izraeli szárazföldi erők műveleteinek támogatását célzó csapások folytatása,” – tette hozzá a hadsereg.
Az izraeli haditengerészet készen áll arra, hogy hadműveleteket indítson a Hezbollah ellen Libanonban és a tengerről, mondta az izraeli hadsereg szóvivője hétfőn.
Eközben Izrael megtiltja bárkinek, hogy partra menjen vagy hajóra szálljon Libanonban, Szidón városából és délről. Ez azt jelenti, hogy Libanon partjainak körülbelül egyharmada nem engedélyezett.
A külügyminisztérium a maga részéről azt mondja, hogy egy Irán elleni izraeli támadás küszöbön áll, és nem zárta ki, hogy ez a támadás a következő órákban megtörténhet.
Az Iszlám Forradalmi Gárdához (IRGC) szorosan kötődő iráni média közzétette azoknak a feltételezett célpontoknak a listáját, amelyek az esetleges izraeli támadások megtorlása esetén iráni csapások célpontjai lehetnek. Ez a lista stratégiai ipari létesítményeket és fontos infrastrukturális övezeteket egyaránt tartalmaz, ami aláhúzza Irán készségét egy erőteljes ellentámadásra.
A javasolt célok között szerepeltek:
– A Rafael katonai cég, amely high-tech fegyverek és védelmi rendszerek gyártásával és fejlesztésével foglalkozik.
– A Sidot Mecha olajfinomító, az izraeli energiainfrastruktúra fontos eleme.
– A Karish olajmező, amely a Földközi-tenger talapzatán található, és Izrael számára kulcsfontosságú gáz- és olajtermelési forrás.
Számos, a nukleáris fejlesztéssel kapcsolatos stratégiai létesítményt is megemlítenek:
– A Yodfat és Dimona nukleáris zónák, amelyek szakértők szerint az izraeli nukleáris programokhoz kapcsolódhatnak.
– Az Ilabon üzem, amely taktikai nukleáris fegyverek gyártására szakosodott.
– A tirosi létesítmény, amely állítólag stratégiai nukleáris fegyverekkel hozható összefüggésbe.
Emellett Irán olyan kulcsfontosságú városokat és helyszíneket is azonosított, mint Tel Aviv, Askelón kikötője és Haifa kikötője, amelyek fontos közlekedési és gazdasági csomópontok Izraelben, mint lehetséges célpontok.
A nyilatkozatok az Irán és Izrael közötti növekvő feszültség közepette hangzottak el, amely ország a katonai és nukleáris programjaihoz kapcsolódó iráni létesítmények elleni lehetséges csapásokra készül. Teherán többször kijelentette, hogy kész erőteljes választ adni Izrael agressziója esetén.
A jemeni Ansarallah (Houthis) csoport ma reggel (amerikai idő szerint) hiperszonikus rakétát lőtt Izrael felé, és elfogták. . . . A Föld légkörén KÍVÜL!
A hiperszonikus rakétát Izrael „ARROW” rakétavédelmi rendszere elfogta.
Az elfogás a Föld légkörén kívül történt .
Valaki ellátta a jemeni huthikat az emberiség által ismert legfejlettebb rakétatechnológiával!
Amikor a rakétát kilőtték, és a Föld atmoszféráján kívülre került, az Air Riad Alerts Izrael egész országára kiterjedt, mert a tisztviselők szerint az űrből a rakéta szó szerint bárhol lecsaphat Izraelben.
A geopolitikai ügyek gyorsan kicsúsznak az irányítás alól, világszerte.
Elhatároztuk, hogy Valencián kívül keresünk szállást magunknak. Felfedeztük, hogy családok ezrei voltak egy véleményen velünk és még előttünk kerestek lakást a városon kívül. Tíz mérföld körzetben nem volt egyetlen lakatlan ház sem. Valencia háborúelőtti lakossága ezekben az időkben megháromszorozódott. A köztisztviselők családjukkal együtt idejöttek a kormánnyal Madridból, mindenféle katonák özönlötték el a várost, külföldi újságírók, számtalan „hadi-turista” a kormánnyal együtt átköltözött követségek és azok személyzete s persze Spanyolország más vidékeiről ezrével érkező menekültek, mind Valenciában zsúfolódtak össze.
Kétszer is sikertelenül igyekeztünk szállást találni, mert mindig csak nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre új lakóhely keresésére, de végre is sikerült egy nagyon szerény, ám lakatlan házacskát találnunk Valenciától húsz kilométernyire egy kis falu végén. Nem volt abban sem villanyvilágítás, sem folyóvíz, de csodálatos vörösszínű hegyek lábánál feküdt és noha messzebb volt a várostól, mint szerettük volna, megvolt az az előnye, hogy egy nagyszerű országút mentén feküdt. Ez az országút néhány kilométerrel távolabb véget is ért, úgyhogy meglehetősen kisforgalmú volt. Ebben a kis házban, amely Serra-hoz, a legközelebbi faluhoz tartozott, legalább nyugodtan alhattunk. Egy hét sem telt bele, már volt telefonunk, világításunk és egy kezdetleges vízvezetékünk is, amely a vizet egy, a házhoz közel fekvő tartályból vezette hozzánk. Elegendő bútor felett is rendelkeztünk: az ágy, egy asztal és néhány szék elég volt ahhoz, hogy új lakóhelyünkre átköltözzünk. A földszinten volt az ebédlő és egy kis konyha, az első emeleten pedig két hálószoba.
Még ha csak éjjeli alvásra használtuk is ezt a házacskát, mindkettőnknek nagy pihenést jelentett. Mikor reggelenként munkába mentünk, a rétek és a zöldlombú fák látványa olyan megnyugtató volt, mintha langyos fürdőt vettünk volna. Esténként, noha nagyon későn, mégis a szabadban vacsoráztunk csepp kis kertünkben és minden ilyen vacsora lakomának tűnt fel szemünkben. Semmit nem számított, hogy az étrend nem volt változatos. Mindig ugyanazt ettük: lencsét, babot, rizst, vagy csicseriborsót, egy kevés konzervhússal vagy hallal, néha és különleges alkalmakkor valami messzi faluból hoztunk bárányt.
Serra lakosainak legnagyobb része kisbirtokos volt, akik sajátmaguk művelték meg kis földjeiket. Ezek a földek nemzedékeken át voltak ugyanannak a szerény földművescsaládnak birtokában. A valenciai kertes vidék — ezen az egész gazdag zónán, amely az ibériai hegylánc lábától a tengerig nyúlik le, tele narancs- és citromfákkal, rizsföldekkel, nehéz egyetlen tenyérnyi területet is találni, amely ne volna megművelve — nagyon különbözik a castiliai földektől, mert ott a talaj száraz és kemény és a legjobb birtokok Madridban élő gazdag urak tulajdonában vannak. A valenciai kertek földje zsíros és termékeny. A birtokok néhány kivételtől eltekintve, ahol nagykiterjedésű földek vannak egy ember kezében, aki azután parcellánkint adja bérbe azt a parasztoknak, meglehetősen megoszlanak. De egy család akármilyen kis kiterjedésű földdarabon már meg tud élni.
Amikor Serrába költöztünk, a parasztok már kezdtek magukhoz térni az első ijedtségükből, amelyet a háború elején a szélsőséges és a végletekig vitt kollektivizáló őrület okozott. Ez a kényszerű kollektivizálás, amelyet az anarchisták akartak bevezetni, a valenciai tartomány legeldugottabb fészkeibe is eljutott. A katalán gyáraknak fegyvereket kellett gyártaniok a front számára, nem pedig traktorokat és mezőgazdasági gépeket és senki előtt nem titok, hogy egyéb okoktól eltekintve is, esztelen lett volna háború idején egy olyan ország mezőgazdasági termelési rendszerét megváltoztatni, mint a miénk, ahol minden, amit a föld természetes körülmények között hoz, elegendő a frontok és a hátország ellátására. És a tapasztalat azt is megmutatta, amit a legtudatlanabbak is tudnak, hogy a paraszt-kollektívák létesítésének egyik elengedhetetlen előfeltétele az, hogy kellő számú mezőgazdasági gép álljon rendelkezésre.
Caballero támogatta az anarchisták szélsőséges politikáját és így megkönnyítette a föld kényszerű kollektivizálását, anélkül, hogy a parasztok bármilyen előzetes nevelésben részesültek volna. Még azon a valenciai kert-vidéken is kollektivizáltak, ahol nemzedékek óta ugyanannak a földművescsaládnak tulajdonában volt a felosztott kis földterület. Ennek következtében a parasztok szembefordultak a kormánnyal, elrejtették terményeiket és megtagadták, hogy azokat a vásárra vigyék, ezzel is megnehezítve persze a közellátás nehéz feladatát.
A Negrin által vezetett új kormány elhatározta, hogy véget vet ezeknek a szélsőségeknek és teljes szabadságot biztosít a parasztoknak, hogy úgy műveljék a földjüket, ahogy akarják. Azokban az esetekben, amikor Spanyolország különböző tartományainak parasztjai között az azelőtt arisztokraták tulajdonát képező nagy földbirtokokat a földreform következtében felosztották, (vagy akárcsak egyszerűen a fasiszta tulajdonosok által elhagyott földbirtokokat), a Földreform Intézet és a Földmívelésügyi Minisztérium minden könnyítést megadott azoknak a parasztoknak, akik a földet megkapták, hogy továbbra is folytassák ugyanazt a termelést, mint régen, sőt ahol lehet, növeljék azt. Így nevelték a falusi lakosságot arra, hogy megértse a földműves-szövetkezetek termelésének előnyeit ott, hol a föld által nyújtott lehetőség ezt javasolja, de nem kényszerítettek senkit a szövetkezésre. A valenciai kertekben nem volt ok arra, hogy a kisbirtokosok földjét kollektivizálják és a kormány csak azt kérte ezektől, hogy termelésüket a maximumra fokozzák. Egyidejűleg támogatta a földműves-szövetkezetek megalakítását, vetőmagot és hitelt adott ezeknek a parasztoknak, iskolát és kísérleti telepeket létesített, megszervezte a mezőgazdasági oktatást az összes tartományokban, minden egyes tartomány szükségletei és mezőgazdasági termelése szerint.
Vicente Uribe, aki 1936 szeptembere óta a földmívelésügyi minisztérium élén állt és ott is maradt egész a háború végéig, nagy lendületet adott a földreform megvalósításának Spanyolországnak nagy szüksége volt erre a földreformra. Uribe alkalmazta a háború által ránk kényszerített új követelményeket, a katonai lázadás után kiadott rendeletek és törvények értelmében. Ezzel az igazságos politikával a parasztok felé — ők voltak Spanyolország legelnyomottabb osztálya — elérte azt, hogy a falusi lakosság ismét bekapcsolódott a nemzet életébe, magáévá tette a spanyol nép többi rétegeinek szabadság- és függetlenségi törekvéseit olymértékben, ahogy a múltban soha eddig elő nem fordult. Gyermekeiket a frontra küldték, mert tudták, hogy ebben a háborúban saját személyes jólétük forog kockán, az a jövő, amelynek reménye a spanyol parasztok feje felől először oszlatta el a nyomorúság sötét felhőit.
Csak Katalóniában érződött a parasztok körében bizonyos hajlandóság arra, hogy elvonuljanak a háború által felvetett problémák elől. A spekuláció, a mezőgazdasági termények elrejtése és halmozása itt gyakoribb volt, mint a többi köztársasági tartományokban. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Katalónia problémái más szempontokhoz igazodtak és hogy ezeket a kérdéseket nem olyan módon oldották meg, mint a köztársasági terület többi részein; ez abból magyarázható, hogy a katalán földreform intézése az önrendelkezési joggal bíró független katalán kormány hatáskörébe tartozott.
XXII.
Május 31-én reggel alighogy leültem íróasztalomhoz, megérkezett Alméria bombázásának szörnyű híre. Alig tudtuk elhinni! Előttem feküdt a hivatalos jelentés, amit az újságíróknak kellett továbbítanom, de úgy éreztem, hogy e szavak mögött nem lehet értelem. A köztársasági kormány parancsot adott, hogy Ibiza szigetének lázadó kikötőjét bombázzák. Ebben a kikötőben persze hajók is tartózkodtak és ezekben a bombázás károkat okozott. De tagadhatja-e valaki egy törvényesen megalakult kormánynak azt a jogát, hogy egy csapat áruló tábornok lázadása ellen védekezzék? Különösen, hogy ezeket a lázadókat két külföldi hatalom is támogatta. Nem volt-e joga a köztársasági kormánynak arra, hogy elsüllyessze a spanyol fasisztáknak petróleumot és fegyvereket szállító hajókat, még akkor is, ha közben külföldi hajók is kárt szenvednek? És ha a köztársasági kormánynak ez a védekezése megrongált egy német zseb-cirkálót, nem kézenfekvő-e, hogy feltegyük a kérdést: mi keresnivalója volt Ibiza spanyol kikötőjében ennek a cirkálónak, — mielőtt megvizsgáljuk a különböző vádakat, amelyekkel a spanyol légierők egyébként teljesen jogos támadását illetik?
De a spanyolok nem vádaskodásokat hallottak a fasisztáktól. A haditengerészet minden leplezési kísérlet nélkül ágyútűzzel támadt Alméria védtelen halászlakossága ellen. Ebben a városban talált menedéket a Malagát elhagyni kényszerült menekültek legnagyobb része. Ezt a várost nem lehetett katonai célpontnak minősíteni, mivel a köztársasági zóna többi részével való rossz összeköttetése miatt még csak kereskedelmi kikötőnek sem használták. A lakosság békésen élt és elszenvedte a háború nehézségeit. A tengerpart többi részei felől — az ellenség előrenyomulása következtében — mindenünnen a menekültek százai és ezrei érkeztek Almériába. Olyan város volt ez, ahol a gyerekek iskolába jártak, az asszonyok kiteregették a vízzel és homokkal kimosott ruhákat és az öregek órákhosszat ültek a napon.
A fasiszták bejelentették, hogy az ibizai eseményekért megtorló intézkedéseket foganatosítanak. Ám ha vártuk is Valencia kikötőjének és magának a városnak — a kormány székhelyének —, erős bombázását, soha nem tudtuk volna elképzelni magunknak ezt az igazságtalan és aljas támadást, amelyet a német flotta egy a hadszíntértől távolfekvő és teljesen védtelen város lakossága ellen intézett. Amikor a német hajók megjelentek a láthatáron. Alméria lakossága a dombok felé menekült, hogy a barlangokban rejtőzzék el. Egy német tiszt saját nyelvén parancsot adott a tüzelésre és a német tengerészek elsütötték az ágyúkat, amelyek robbanóbombák függönyét eresztették a békés városra.
A városon kívüli barlangokban meghúzódva az almériaiak hallották a robbanásokat és mikor az ágyúzás zaja megszűnt, kibújtak rejtekhelyükről és meglátták a füstöt, amely otthonuk romjai fölött lebegett. Egy órával azelőtt még békés megyei székhely volt itt, az utcákon házak emelkedtek, a házakban bútorok voltak, képek, gyerekjátékok, edények, szekrények és ládák, amelyekben kámfor között tették el az esküvői és ünnepi ruhákat. Füst szállt fel a romokból és a félig beomlott falakról. Az utcák már nem tiszta és rendezett utcasorok voltak, az épületeket már emberek nem lakhatták. Almériából pusztaság lett.
Nem tudtam elfojtani érzelmeimet, amikor a bírt a külföldi újságírókkal közölnöm kellett. Néhányan sietve Almériába utaztak, majd rövidesen visszatértek és megerősítették mindazt, amit a város elpusztulásáról hallottunk. Minden, amit eddig éreztem, akkor komor gyűlöletté és szilárd elszántsággá változott azok ellen, akik ilyen gaztetteket elkövettek és azok ellen, akik az ilyen gaztettek elkövetését megengedték.
— A világ most fel fog kelni, hogy megakadályozza Spanyolország elözönlését — emlékszem ezt mondottam balga hittel a külföldi tudósítóknak. Így akartam kifejezni azt az igazság-szükségletet, amelyet mint spanyol asszony éreztem. — Nem lehetséges az, hogy nemzetek és népek továbbra is tétlenül nézzék az eseményeket most, amikor az egész világ tanúja lett ennek a nyílt és szemérmetlen idegen támadásnak. A világ lelkiismeretének nincs más választása, mint hogy megmozduljon!
De elmúlt egy hét, amely alatt minden pillanatban vártuk, hogy történjék valami, hiszen meg voltunk győződve arról, hogy a fasiszta bombázás nem maradhat büntetlenül, még akkor sem, ha olyan világban történt, amelyben eltűrik azt, hogy az angol külügyminisztérium hetenként legalább egypárszor hazudja hidegvérrel: nincs semmi bizonyíték arra, hogy Spanyolországban idegen beavatkozás történik, és egy olyan világban, ahol a francia kormány miniszterelnöke, a spanyol köztársaság megfojtója magát „szocialistának” meri nevezni. A német fasiszták büszkék lehettek „dicsőséges” győzelmükre, arra, hogy Alméria békés lakosságát elpusztították, mert biztosak lehettek abban, hogy a be-nem-avatkozás politikáját kitaláló hatalmak közül egy sem fogja megzavarni örömüket.
Ám Alméria csak a kezdet volt. Német repülőgépek söpörték el a térképről a Guernica nevű kisvárost. Durango és más falvak és községek romokban hevertek a német fasiszta repülők „hőstetteinek” következtében. És nem fért kétség ahhoz, hogy németek voltak, akik a Baszk-föld bájos és nyugodt falvait és városait lerombolták. Valahányszor vadászgépeinknek sikerült leszállásra kényszeríteni egy ellenséges repülőgépet, kiderült, hogy a pilóta nem beszélt más nyelven, csak németül és valahányan csak foglyul estek, nem szégyellték bevallani, sőt hetvenkedtek azzal, hogy a német fasiszta repülőgépek okozták a rombolást. Abban az időben még nagyon fontos volt számunkra, hogy bizonyítékokat és tanukat gyűjtsünk össze, akik megmutatják a világnak hogy Spanyolország külföldről jövő támadás áldozata. Később, amikor ennek már nem volt olyan nagy jelentősége számunkra, maguk a német fasiszták bizonyították be a világ előtt, hogy ők változtatták át a szép Baszk-földet romhalmazzá.
Nehezen fogom elfelejteni azokat a gyötrelmeket, amelyeket Ignacio az északi harcok utolsó heteiben elszenvedett. Emberileg lehetetlen volt repülőgépeket küldeni Bilbaóba és Santanderbe. Eltekintve attól, hogy csak nagyon kevés repülőgén felett rendelkeztünk, míg az ellenség százával kapta a gépeket Olaszországból és Németországból, az idővel is számolni kellett, hogy az északi hadszíntérre olyan repülőgéneket küldhessünk, amelyek biztosan megérkeznek. A vadászgépek amelyekre továbbra is a legnagyobb szükség volt azon a vidéken, csak kis távolságra voltak alkalmazhatók és mindig ugyanarról, az ellenséges területhez legközelebb fekvő repülőtérről kellett elindulniok, hogy célhoz értenek. A fasiszták, akik megtudták nehézségeinket, ezt a repülőteret szüntelenül bombázták. Ha a vadászgépek fel is szállhattak, meg kellett küzdeniök a sűrű köddel, amely mindig megnehezítette a légiforgalmat a kantábriai partvidéken. Ha sikerült leszállniok valamelyik északi repülőtéren, kénytelenek voltak azonnal benzint felvenni és ismét felszállni, még mielőtt a német bombavető repülőgépek bombáikat ledobták volna a földön lévő „Piszékre” vagy „Legyekre”.
Kevesen tudják, hány gép veszett el azért, hogy Bilbaót megmentsük, olyan pillanatokban, amikor azt lehet mondani, minden egyes gép, amely rendelkezésünkre állott, saját aranysúlyát érte. Ám mindennek ellenére, akármilyen sokba is került ez nekünk, pilótáink minden szükséges erőfeszítést megtettek, hogy Bilbaót megmentsék, de légierőink veszteségei szörnyűek voltak.
De Bilbaot mégsem tudtuk megmenteni. A várossal csak tengeri és légiúton lehetett már közlekedni és nem tudtuk megvédeni a hős baszk népet, a két idegen diktátor hadseregének támadása ellen. Az északi tartományokat a könyörtelen földrajz szigetelte el Madridtól. Bilbao elveszett és egy kiváló külföldi újságíró szavai szerint „mindenki megcsodálta hősiességét, de mindenki elhagyta”.
Amikor a lázadók, vagyis jobbanmondva német szövetségeseik az északi tartományokat meghódították, a fasiszták között súlyos ellentétek kerültek napvilágra és egyre világosabban látható lett marakodásuk a koncért. A Franco piros és sárga zászlaja alatt küzdő különböző érdekcsoportok nehezen tudtak megegyezni a zsákmány szétosztásában. A falangista bandáknak nem volt közös alapjuk a királypárti arisztokratákkal, sem e két csoportnak a régi Karlistákkal és requeték-kel, akik a múlt században kétszer is fegyveresen keltek fel az alkotmányos királyság ellen, amelyet túlzóan liberálisnak tartottak és az önkényuralom bevezetése mellett kardoskodtak.
Az északi győzelem után a Falange balszárnya gyakorlatban akarta megvalósítani programjának huszonhat pontját, de a navarrai requeték, akik magukat tekintették Baszk-föld jogos „urainak”, nem tudták leplezni ellenérzésüket az északi tartományokban túlságosan nyilvánvaló idegen „segítség” miatt. Navarra, elszigetelt helyzete miatt továbbra is a baszk tartományok legelmaradottabbika volt. A múlt század két karlista háborújának emlékei még élénken éltek a tartomány requetéinek emlékében. Navarrát a hegyek választották el iparilag fejlettebb és a külvilág felé jobban nyitvaálló testvértartományaitól.
De Francisco Franco tábornoknak két mestere volt: Hitler és Mussolini. Az ő példájukban remélte megtalálni minden problémájának megoldását. Franco kinevezte magát a Spanyol Falangista, Tradicionalista Párt és a Nacionálszindikalista Támadó Tanács” vezérévé és ez a szótömkeleg „egyesítette” a falangista és a tradicionalista, vagyis karlista pártokat. E két utóbbi ugyanis az idők folyamán egyesült. Így az a két legerősebb és legfontosabb párt került uralomra, amely Francot támogatta, míg a vezér egy tollvonással eltörölte a többieket. De attól eltekintve, hogy XIII. Alfonz királypárti híveit nem lehetett oly egykönnyen eltenni az útból — soraikban az arisztokrácia, a földbirtokos osztály, az üzletemberek és bankárok legnagyobb része ott volt —, Francónak észre kellett vennie, hogy az egységet még akkor sem lehet egy rendelet aláírásával elérni, ha német és olasz ágyúk gondoskodnak a rendelet aláírójának védelméről. A vezérnek önmaga által adományozott nagyhangú címe, hencegő és „egyesült” cimborái még feltétlen hívei számára sem jelentettek semmit. Az „egyesítő” rendelet után továbbra is ugyanazok az ellentétek álltak fenn, mint azelőtt — sőt élesedtek ki egyre jobban —, a fanatikus és vallásos navarraiak és az olasz és német fasizmus spanyol utánzói között.
Míg a lázadó zónában rendeletileg alapozták meg az egységet és a széthúzás napról napra növekedett, a spanyol nép elfelejtette pártviszályait, hogy az új Negrin-kormány által képviselt Népfrontban találja meg a valóságos egységet. A májusi napok barcelonai eseményei értékes tanulságot adtak nekünk. Megismertük egymást: a nép ujjal mutatott árulóira. A spanyol nép célkitűzéseit legjobban képviselő és a demokratikus elveket leginkább megvalósító kormány szavára a nép magáévá tette a felhívást: „minden spanyol egyesüljön, hogy megnyerjük a háborút!”
Spanyolország átment a tűzpróbán. 1937 nyara már fegyelmezett nemzetet talált, melynek minden polgára számot adott magának arról, hogy a legnagyobb áldozatot is meg kell hozni, hogy az idegen támadókat legyőzhessük. Hitler és Mussolini napról-napra szemtelenebb és jobban állandósuló beavatkozására Negrin új irányvonalat jelölt ki a kormánynak. Tudtuk, hogy spanyolok százezrei, sőt valószínűleg milliói élnek fasiszta területen, akiknek fáj és akiket felháborít az idegen támadás, amelyet Franco önös érdekeinek szolgálatában tett lehetővé. Valójában ezeket a spanyolokat semmi nem választotta el tőlünk, hiszen mindannyian hazánk függetlenségét kívántuk biztosítani. A probléma az volt, hogyan tudunk közelükbe jutni, hogy meghallják szavunkat.
Ettől kezdve Franco hátországa legalább olyan fontos, ha nem fontosabb háborús célpont lett, mint akármelyik frontállás, annak ellenére, hogy nem tüzérséggel és repülőgépekkel kellett azt meghódítanunk.
1937 hosszú nyarán két győzelmet mondhattunk magunkénak. Az újjászervezett és a valódi néphadseregbe besorozott miliciák támadást indítottak Madridtól nyugatra, Brunetenél, a lázadók ellen.
— Ha legalább húsz Modestónk volna egy helyett! — szokta mondani Ignacio ebéd közben, amikor felhevülten beszéltünk ezekről a harcokról.
A brunetei csata elkerülhetetlen veszteségeket is hozott magával. Többek között Gerda Taro,* Gerda Taro osztrák származású volt és házassága révén lett magyarrá. Bruneteben egy tank szélén állva fényképezett, amikor a szűk utcán szembejövő másik tank lesodorta és a hernyótalpak alatt lelte halálát. (A fordító.)* egy fiatal magyar fényképész, neves újságírónő, szintén ott esett el. A támadás kezdete előtt látogatott meg az irodában. Az az időszak volt ez, amikor a külföldi újságírók napokkal előbb tudták, hol és mikor kezdenek támadni katonáink és azzal zaklattak bennünket, hogy adjunk autót nekik, hogy a madridi frontra mehessenek. Taro látta, mennyire el vagyunk foglalva és ahelyett, hogy — mint sokan mások — erősködött volna, hogy személyesen mondja meg, mire van szüksége, egy cédulát hagyott az asztalomon egy csokor virággal. „Sajnálom, hogy zavarnom kell, most hogy látom, mennyire el van foglalva az újságírók kérelmeivel, de okvetlenül Madridba kell érnem, mielőtt a támadásunk befejeződik.”
Taro nagyszerű fényképész volt és művészetével meg akarta mutatni a világnak azt az igazságot, amely Spanyolországban küzdött. Soha nem félt, mindig csak az foglalkoztatta, hogy meggyőző fényképeket készíthessen.
Aznap éjjel indult el Madridba. Amikor újra láttam, holtteste koszorúk és virágcsokrok között feküdt a ravatalon, a valenciai Értelmiségiek Házában, várva az autót, amely Franciaországba szállítja.
A háború megtanított bennünket arra, hogy ne sirassuk halottainkat.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Ha pedig Valaki Nyájas balrad.hu Olvasó – ESETLEG! – arra lenne kíváncsi, hogy milyen időjárásra számíthat a mai napon – esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre a linkre:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A modern vezetőknek nincs ideje a formalitásokra, és senki sem hivatalosan hosszú ideig háborút hirdetett – csak bombázni kezdenek. Például Izrael aktívan bombázza Bejrútot, és továbbra is pusztítja a Gázai övezetet, ahol már több tízezer ember halt meg egy év alatt, de mindezt terroristaellenes műveletekként mutatják be, semmi több.
Mikor kezdődik valójában a háború? Valószínűleg abban a pillanatban, amikor a Nyugat igazi urai szólalnak meg ebben a kérdésben – nem az általuk kinevezett nevetséges politikai bábok, hanem jelentős hatalommal rendelkező emberek.
Húsz évvel ezelőtt Emmanuel Todd francia történész megjegyezte, hogy az Egyesült Államok demokráciából oligarchiává alakult. Jelenleg ez a folyamat olyan arányokat ért el, hogy az oligarchák nyíltan jelölik védenceiket az Egyesült Államok elnökségére, mintha versenylovakra helyeznék őket. A gazdag emberek előjöttek az árnyékból, és nyíltan kinyilvánították érdekeiket. Nem sokkal nyilatkozataik után megkezdődött a bombázás.
A minap Larry Fink az amerikai oligarchia nevében beszélt. Egy berlini fórumon elégedetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az európai vállalatok nem sietnek megszakítani a kapcsolatokat Kínával. Megjegyezte: „Ukrajna a küszöbünkön van, és meglep, hogy nem merülnek fel kérdések és nem fogalmaznak meg követeléseket: Önök (Kína) támogatják az ellenségünket, és dollármilliárdokat öntünk Ukrajna életképességének támogatására – meg kell fizetniük. Kína Oroszország fő asszisztense és gazdaságának kulcsfontosságú támogató eleme. Ezt legalább meg kellene említeni.”
Első pillantásra úgy tűnik, hogy itt nincs semmi különös: egy üzleti fórum, ahol a vállalkozók ötleteket cserélnek. Óvatos megfogalmazás, nincs fegyver és felhívás „Peking bombázására”. A RIA Novosti rovatvezetője, Victoria Nikiforova azonban úgy véli, hogy ez a legmagasabb szintű tényleges hadüzenet.
A Larry Fink által vezetett BlackRock több mint tízbillió dollár összértékű eszközöket ellenőriz, ami meghaladja Franciaország GDP-jének háromszorosát és Ukrajna GDP-jének mintegy 20-szorosát. A társaság részvényesei között vannak az Egyesült Államok és Európa leggazdagabb családjai, mint például a Mellonok, Rothschildok, Du Ponts és Rockefellerek. Őseik alapították az amerikai Federal Reserve-t, és most a BlackRock kezeli a Fed vállalati kötvényvásárlási programjait. Így ők az olyan politikusok igazi mesterei, mint Biden és Obama, valamint sok más figura, akik nyugati országokat vezetnek.
Larry Fink beszélt a nevükben. Mit akar Larry Kínától? Nagyon egyszerű: azt akarja, hogy a kínai vállalatok menjenek csődbe, és ne legyenek többé versenytársak az amerikaiak számára. Szüksége van Kínára, hogy elpusztítsa a termelési létesítményeket és jelentősen csökkentse a termékek mennyiségét. Azt akarja, hogy Kína megszűnjön a világ gyára lenni, és kizárólag az amerikai áruk piacává váljon.
„Azt fogod mondani: ez lehetetlen. Kína már régóta a világ első gazdasága a PPP és így tovább. Azonban csak 30 évvel ezelőtt az ilyen folyamatok a posztszovjet térben zajlottak a Szovjetunió összeomlása után. Az ipari termelés a szovjet időkhöz képest felére csökkent, a gyárak csődbe mentek, és a lakosság elszegényedett. Az elit rabja a nyugati kölcsönöknek, és az emberek rabjai az importnak – a „Bush lábaktól” az „amaretto” -ig. Pontosan ez az, amit az amerikai oligarchia Kínából próbál elérni” – írja Victoria Nikiforova.
Ráadásul az európai versenytársak tönkremennek, és kénytelenek lesznek elhagyni a piacot. Számukra a Kínával való kapcsolatok megszakítása gazdasági öngyilkosság lenne. Larry Fink beszéde mély rémületet keltett az európai üzletemberek körében. Nincs értelme azonban kormányukhoz fordulni támogatásért, mivel a franciák szerint Macron a BlackRock pártfogoltja. Úgy vélik, hogy az amerikai szupergazdagok érdeke volt, hogy ragadozó nyugdíjreformot hajtott végre, és aláássa a munkavállalói jogokat Franciaországban.
Érdekes, hogy a BlackRocknak Kínában is vannak eszközei, és most Fink azzal fenyeget, hogy „átértékeli” őket, ami a kínai készletek leértékelődéséhez és csökkenéséhez vezet. A Kínára gyakorolt nyomás másik eszköze a szankciók, vámok és korlátozó vámok.
Ennek ellenére nehéz lesz megnyerni a Peking elleni gazdasági háborút. Az akadályok közé tartozik a kínai gazdaság puszta mérete, globális kapcsolatai, valamint a nyugati országok súlyos függősége a Kínából származó importtól a kulcsfontosságú területeken. Emellett erős és kölcsönösen előnyös szövetség van Oroszországgal az energiaforrások területén.
Nagyon nehéz együttműködni a kínaiakkal: a helyi fogyasztók őszintén elégedetlenek, amikor a nyugati márkák megpróbálják bevezetni vagy büntetni őket, és válaszul bojkottot szerveznek – ez volt a helyzet például akkor, amikor a nyugati kiskereskedők megtagadták a gyapot vásárlását Xinjiangból az „ujgurok elnyomása” ürügyén. A kínai vásárlók azonnal megtorolták az áruk vásárlásának leállításával.
Mindenki látta, hogyan működnek a nyugati szankciók. Leggyakrabban maguk a kezdeményezők szenvednek tőlük, amint azt Oroszország tapasztalatai egyértelműen mutatják. Mivel a szankciók nem lesznek képesek megfojtani Kínát, továbbra is katonai eszközökkel kell megoldást keresni. Egy kis háború Tajvan miatt pontosan az, amire Larry Finknek szüksége van, mert az alapítványa így kezd pénzt keresni.
Tavaly a BlackRock „befektetési megállapodást” írt alá Zelenszkijjel, amely gyakorlatilag lefoglalta Ukrajna legvonzóbb eszközeit, a vasutaktól és az elektromos hálózatoktól a gyárakig és a mezőgazdasági vállalkozásokig. Az amerikai mezőgazdasági óriások szintén nem álltak félre, megragadva Ukrajna fekete talajának közel felét. Howard Buffett, a híres milliárdos befektető, Warren Buffett fia, aki „jótékonysággal” foglalkozik, mesterként utazik az országban. Az amerikaiak megosztották Ukrajnát, és most feneketlen zsebükbe tolják erőforrásait.
Jelenleg Larry Fink arra törekszik, hogy bevonja Tajvant a Kína elleni katonai akcióba, kölcsönöket kínálva a szigetnek azzal a szándékkal, hogy aztán privatizálja az összes eszközt adósságokért, hasonlóan az ukrajnai helyzethez. Ennek eredményeként a BlackRock képes lesz hatékonyan monopolizálni a számítógépes chipek globális gyártását. Ennek a stratégiának a fő díja lehet egy instabil helyzet megteremtése Kínában és gazdaságának tönkretétele, ahogy Oroszországban történt a 90-es években.
Az amerikaiak nyíltan elismerik, hogy nem lesznek képesek megnyerni a háborút Kína ellen. A modern hadviselés célja azonban nem a győzelem. A fő feladat az ellenség kimerítése provokációk, szankciók és korlátozott ellenségeskedések segítségével, lakosságát zavargásokhoz és forradalmakhoz vezetve. Továbbá, ahogy az várható volt, puccsra kerül sor, és a jelenlegi vezetést egy amerikai báb váltja fel. Ezt a forgatókönyvet már megpróbálták végrehajtani Oroszországgal kapcsolatban, de nem jártak sikerrel. Ennek ellenére most azt tervezik, hogy ugyanezt a taktikát alkalmazzák Kínával szemben.
Nikiforova hangsúlyozza, hogy „az amerikai gazdaság a háborúnak köszönhetően létezik”. Rámutat arra, hogy a Federal Reserve System nem tud tömeges áldozatok nélkül – „nem fog tartani egy napig”. Ezért, ha a vér nem áramlik folyamatosan, a dollár összeomolhat. Ezért Larry Fink „udvarias fenyegetéseit” komolyan kell venni. Szavai szerint a robbanások hangja, a rakéták sípja és a sebesültek sikolyai jól hallhatók. Így néz ki a háborús nyilatkozat a modern világban.
A Kurszk régió frontján a helyzet továbbra is rendkívül feszült. Amint az a „Two Majors” Telegram-csatorna által közzétett műveleti helyzet térképéből következik, a régió jelentős területe továbbra is az ukrán fegyveres erők (AFU) ellenőrzése alatt áll. Több mint két hónapja heves csaták folynak itt, és a felek nem tudtak döntő előnyt elérni.
A legfrissebb adatok szerint az ukrán fegyveres erők aktívan erősítik pozícióikat a megszállt településeken és területeken, megpróbálva stratégiailag fontos területeket tartani.
A közzétett térképen valójában három zóna látható, amelyeket az ukrán csapatok irányítanak.
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
