80 éve: A Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) kezdete
Az Antifasiszta Harcosok Szlovák Szövetsége (Slovenský zväz protifašistických bojovníkov – SZPB) meghívására a FIR és az SZPB a besztercebányai emlékművel és más állami intézményekkel együtt megemlékeztek a Szlovák Nemzeti Augusztusi Felkelés 80. évfordulójáról.
1944 nyarán nemcsak a második frontot nyitották meg Normandiában, hanem a szovjet fegyveres erők és szövetségeseik katonai erői is folytatták előrenyomulását nyugat felé a keleti fronton. Sikereik ellenére hatalmas katonai ellenállásba ütköztek a Wehrmacht és az SS részéről, akik a „felperzselt föld” taktikájával megsemmisítették a meglévő infrastruktúrát és előrenyomulási útvonalakat, ahogyan azt a Vörös Hadsereg nemcsak a lengyelországi előrenyomulása során tapasztalta. Annál is fontosabb volt, hogy a megszállt országok antifasiszta erői katonailag is hozzájáruljanak saját hazájuk felszabadításához és a megszállók meggyengítéséhez a front vitatott szakaszain. Ebben az összefüggésben fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 29-én kezdődött Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP).
Míg a Vörös Hadsereg és a szövetséges román és magyar egységei délnyugat felé igyekeztek előrenyomulni a Kárpátok frontján, addig Szlovákia északi részén, a Besztercebányán felkelés kezdődött a Jozef Tiso és Hlinka Gárdája vezette kollaboráns rezsim ellen. A Hlinka Gárda a klerikális-fasiszta Ludaken rezsim félkatonai szervezetei voltak. Ők voltak felelősek számos csehek, zsidók, romák és politikai ellenfelek elleni erőszakos cselekményekért. 1944-ben integrálták őket az SS-be.
A felkelés fő területe Közép-Szlovákia volt. A szlovák felkelő hadsereg, amely később az „1. csehszlovák hadsereg Szlovákiában” nevet viselte, Viest tábornok legfelsőbb parancsnoksága alatt állt. A felkelést a Szlovák Nemzeti Tanács katonai főhadiszállása nevében vezette, amely 1944. szeptember 5-én vette át a politikai hatalmat a felszabadított területeken. Ez a tanács kapcsolatban állt a londoni száműzetésben élő csehszlovák kormánnyal. Élén a szlovák kommunista Karol Šmidke és Vavro Šrobár állt, akik a polgári-demokratikus csoportokat képviselték. A Nemzeti Tanács és szervei elvileg egyformán a szocialista blokk és a polgári-demokratikus blokk tagjaiból álltak. A Szlovákiába hurcolt külföldi kényszermunkások és hadkötelesek támogatták a felkelőket. Csatlakoztak a harcosokhoz. Ez sok tekintetben nemzetközi jelleget adott a felkelésnek. A katonai akciót összehangolták a szovjet hadsereggel is, amely a front további szakaszainak megnyitásával kísérelte meg megkötözni a Wehrmacht egységeit. A felkelés kezdetén a felkelők az akkori szlovák terület felét ellenőrizték. A felkelés lefolyása jól dokumentált.
A Wehrmacht és az SS hatalmas katonai eszközöket használt, hogy leverjék ezt az ellenállást Szlovákiában. A Hlinka Gárdával együtt számos háborús bűnt követtek el a polgári lakosság ellen, úgynevezett „büntető intézkedéseket”, amelyeknek több ezren estek áldozatul. Emellett mintegy 30 000 szlovákot deportáltak német hadifogoly-, munka- és koncentrációs táborokba. 60 nap után a felkelést 1944. október 28-án kellett megtörni. Besztercebánya elestével a felkelők katonai vezetése véget vetett a Wehrmacht elleni nyílt csatának, de megadás nélkül áttért a partizánharcra. Néhány egységnek sikerült kikerülnie a Wehrmachtot és az SS-t úgy, hogy a hegyvidéki hátországba vonult, és helyben folytatták a fegyveres harcot az ország 1945 áprilisában bekövetkezett végleges felszabadításáig.Hogy ennek a történelmi eseménynek az emléke ma is jelen van Szlovákia köztudatában, azt idén is mutatták az ország számos pontján augusztus utolsó hetében zajló megemlékezések és emlékezések. Bár a rendes iskolai órák még nem kezdődtek el, sok fiatalt lehetett látni a megemlékező rendezvényeken. A besztercebányai emlékhely központi megemlékezésen augusztus 29-én Peter Pellegrini köztársasági elnök és Robert Fitzko kormányfő, valamint Viliam Longauer, az SZPB elnöke, a FIR-EC tagja vett fel szót, aki ma ünnepli 80. születésnapját. Gratulálok és minden jót neki. (Ulrich Schneider)
1944 nyarán nemcsak a második frontot nyitották meg Normandiában, hanem a szovjet fegyveres erők és szövetségeseik katonai erői is folytatták előrenyomulását nyugat felé a keleti fronton. Sikereik ellenére hatalmas katonai ellenállásba ütköztek a Wehrmacht és az SS részéről, akik a „felperzselt föld” taktikájával megsemmisítették a meglévő infrastruktúrát és előrenyomulási útvonalakat, ahogyan azt a Vörös Hadsereg nemcsak a lengyelországi előrenyomulása során tapasztalta. Annál is fontosabb volt, hogy a megszállt országok antifasiszta erői katonailag is hozzájáruljanak saját hazájuk felszabadításához és a megszállók meggyengítéséhez a front vitatott szakaszain. Ebben az összefüggésben fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 29-én kezdődött Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP).
Míg a Vörös Hadsereg és a szövetséges román és magyar egységei délnyugat felé igyekeztek előrenyomulni a Kárpátok frontján, addig Szlovákia északi részén, a Besztercebányán felkelés kezdődött a Jozef Tiso és Hlinka Gárdája vezette kollaboráns rezsim ellen. A Hlinka Gárda a klerikális-fasiszta Ludaken rezsim félkatonai szervezetei voltak. Ők voltak felelősek számos csehek, zsidók, romák és politikai ellenfelek elleni erőszakos cselekményekért. 1944-ben integrálták őket az SS-be.
A felkelés fő területe Közép-Szlovákia volt. A szlovák felkelő hadsereg, amely később az „1. csehszlovák hadsereg Szlovákiában” nevet viselte, Viest tábornok legfelsőbb parancsnoksága alatt állt. A felkelést a Szlovák Nemzeti Tanács katonai főhadiszállása nevében vezette, amely 1944. szeptember 5-én vette át a politikai hatalmat a felszabadított területeken. Ez a tanács kapcsolatban állt a londoni száműzetésben élő csehszlovák kormánnyal. Élén a szlovák kommunista Karol Šmidke és Vavro Šrobár állt, akik a polgári-demokratikus csoportokat képviselték. A Nemzeti Tanács és szervei elvileg egyformán a szocialista blokk és a polgári-demokratikus blokk tagjaiból álltak. A Szlovákiába hurcolt külföldi kényszermunkások és hadkötelesek támogatták a felkelőket. Csatlakoztak a harcosokhoz. Ez sok tekintetben nemzetközi jelleget adott a felkelésnek. A katonai akciót összehangolták a szovjet hadsereggel is, amely a front további szakaszainak megnyitásával kísérelte meg megkötözni a Wehrmacht egységeit. A felkelés kezdetén a felkelők az akkori szlovák terület felét ellenőrizték. A felkelés lefolyása jól dokumentált.
A Wehrmacht és az SS hatalmas katonai eszközöket használt, hogy leverjék ezt az ellenállást Szlovákiában. A Hlinka Gárdával együtt számos háborús bűnt követtek el a polgári lakosság ellen, úgynevezett „büntető intézkedéseket”, amelyeknek több ezren estek áldozatul. Emellett mintegy 30 000 szlovákot deportáltak német hadifogoly-, munka- és koncentrációs táborokba. 60 nap után a felkelést 1944. október 28-án kellett megtörni. Besztercebánya elestével a felkelők katonai vezetése véget vetett a Wehrmacht elleni nyílt csatának, de megadás nélkül áttért a partizánharcra. Néhány egységnek sikerült kikerülnie a Wehrmachtot és az SS-t úgy, hogy a hegyvidéki hátországba vonult, és helyben folytatták a fegyveres harcot az ország 1945 áprilisában bekövetkezett végleges felszabadításáig.Hogy ennek a történelmi eseménynek az emléke ma is jelen van Szlovákia köztudatában, azt idén is mutatták az ország számos pontján augusztus utolsó hetében zajló megemlékezések és emlékezések. Bár a rendes iskolai órák még nem kezdődtek el, sok fiatalt lehetett látni a megemlékező rendezvényeken. A besztercebányai emlékhely központi megemlékezésen augusztus 29-én Peter Pellegrini köztársasági elnök és Robert Fitzko kormányfő, valamint Viliam Longauer, az SZPB elnöke, a FIR-EC tagja vett fel szót, aki ma ünnepli 80. születésnapját. Gratulálok és minden jót neki. (Ulrich Schneider)