(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XX.
Egy ízben valahol a külvárosban jártam és felfigyeltem egy nagyon élénk csoportra, amelynek közepén szovjet katonák álltak, gyerekektől és asszonyoktól körülvéve. Megállítottam a gépkocsit és közelebb mentem, feltételezve, hogy a polgári személyek szovjet állampolgárok, akik a fasiszták táboraiból szabadultak ki. Megállók, figyelek és hallom, hogy egyik katonánk egy négyév körüli szőke gyermeket tartva karjaiban ezt mondja:
– Elvesztettem feleségemet, kislányomat és kisfiamat, amikor családomat Konotop városából kitelepítették. A vonatban haltak meg, amikor a németek bombázták a szerelvényt. A háború véget ért, hogyan éljek család nélkül. Adják nekem ezt a kisgyereket, hiszen apját, anyját megölték az SS-ek.
Valaki tréfált:
– Ez a gyerek hasonlít is rád …
A mellette álló asszony németül szólt:
– Nem, nem adhatom oda, ez a gyermek rokonom, magam akarom felnevelni.
Valaki fordított. A katona elszomorodott.
Én is közbeszóltam:- Hallod barátom, hazatérsz és találsz ott magadnak gyermeket, hiszen annyi árva van otthon is! Még jobb, ha szerzel egy gyereket az anyjával együtt!
A katonák hangosan nevettek, s ez mosolyt csalt a német kisfiú arcára is. Harcosaink sorban nyitották ki kenyérzsákjaikat. Kenyeret, cukrot, konzerveket, kekszet osztottak a gyermekeknek és asszonyoknak, sőt a katona karjaiban levő gyerek még cukorkát is kapott. A katona megcsókolta a kisfiút és mélyet sóhajtott.
Mire is képes a szovjet katona jó szíve, gondoltam, és odalépve a katonához keményen megszorítottam a kezét.
Váll-lapok nélküli bőrkabátot viseltem, de hamarosan felismertek, így ott kellett maradnom még vagy fél órát és válaszolgatnom a körülöttem levők kérdéseire. Ma már sajnálom, hogy nem jegyeztem fel a katonák nevét. Csak arra emlékszem, hogy Berzarin tábornok 5. csapásmérő hadseregéhez tartoztak.
Május 9-én az Állami Honvédelmi Bizottság megbízásából Berlinbe érkezett Anasztasz Ivanovics Mikojan, akinek első kívánsága az volt, hogy megtekinthesse a város maradványait és meggyőződjék arról, hogyan indul meg az élet.
Kiszállt a kocsiból az egyik élelmiszerüzlet előtt, ahol szovjet élelmiszerjegyekre már kenyeret osztottak, és megszólította a sorban álló asszonyokat. Az asszonyok rendkívül törődöttek és meggyötörtek voltak.
– Hogyan érzik magukat, mióta a szovjet csapatok elfoglalták Berlint? – kérdezte Anasztasz Ivanovics. – Beszéljenek bátran, itt áll mellettem Zsukov marsall, ő figyelembe veszi kívánságaikat és mindent megtesz, ami csak erejéből telik.
– Ő Anasztasz Ivanovics Mikojan – mutattam be -, a Népbiztosok Tanácsának elnökhelyettese. A szovjet kormány megbízásából érkezett. Látni akarja, hogyan élnek önök, miben szenvednek szükséget, hogy így a berlinieknek minden lehető segítséget megadhassunk.
A tolmács fordított.
Azonnal körülvettek bennünket és szinte feltartóztathatatlanul ömlőit a szó:
– Sohasem hittük volna, hogy ilyen magas rangú orosz vezető járkál majd a sorban állók között és érdeklődik afelől, miben szenvednek szükséget az egyszerű németek. Minket mindig rémítgettek az oroszokkal …
Egy idősebb nő, közelebb lépve Mikojanhoz, észrevehető meghatódottsággal, így szólt:
– Hálásan köszönjük, mi, német asszonyok, hogy nem hagynak bennünket éhhalállal elpusztulni.
És rögtön a mellette álló kisfiúhoz fordult:
– Hajolj meg szépen a szovjet vezetők előtt, és köszönd meg a kenyeret meg a jó bánásmódot!
A gyermek szótlanul meghajolt.
Mikojan, Hruljev és Antyipenko társaságában gondosan tanulmányoztuk, hogy milyen lehetőségeink vannak a lakosság élelmiszer- és egészségügyi ellátására. A saját csapatok ellátási nehézségei ellenére is megtaláltuk a segítés módját. Látni kellett volna a berliniek arcát, amikor megkapták az első kenyér-, kása-, kávé-, cukor- és esetenként, bár kisebb mennyiségben, a zsír- és húsadagokat! …
A párt központi bizottságának és a Szovjetunió kormányának utasításai szellemében mindazzal segítettük a német népet, amivel csak tehettük, hogy mielőbb helyreállhasson á hétköznapi munkásélet. A német földesurak uradalmaiból származó tehergépkocsikat, lovakat, vetőmagot és mezőgazdasági eszközöket osztottunk ki. Ezeket a mezőgazdasági közösségekbe tömörült földmunkásoknak adtuk át.
Berlinbe érkezett Walter Ulbricht. Ez ideig még nem találkoztam vele, de sokat hallottam róla, mint a német kommunisták határozott és elvileg szilárd vezetőjéről. Vele együtt egy nagyobb német kommunista csoport érkezett. Első gondjuk az volt, hogy megakadályozzanak bármilyen súrlódást a német lakosság és a szovjet katonák kapcsolatában. A német elvtársak hangsúlyozták, hogy a munkások, az egyszerű német emberek a Vörös Hadseregben már nem a hódítót, hanem a német népnek a fasizmus uralma alóli felszabadítóját látják.
Javasoltuk Ulbricht elvtársnak, hogy látogassa meg a szovjet egységeket és elvtársait is küldje el egy kis beszélgetésre a szovjet katonákkal. Beleegyeztek. Visszatérésük után meleg szavakkal emlékeztek meg katonáinkról, azok széles politikai látóköréről és emberségéről.
Berlin elfoglalása után gyakran találkoztunk Wilhelm Pieckkel, Walter Ulbrichttal és más német kommunistákkal, akik fáradhatatlanul munkálkodtak a háború és a fasiszta uralom következményeinek felszámolása érdekében.
Megismerkedtem Ottó Grotewohllal is, aki abban az időben Németország Szociáldemokrata Pártja baloldali csoportjának elismert vezetője volt, és szemmel láthatóan a kommunistákhoz húzott. Hamarosan aktív tárgyalások kezdődtek Wilhelm Pieck, Walter Ulbricht és Otto Grotewohl között annak érdekében, hogy a kommunistákból és baloldali szociáldemokratákból megalakítsák Németország Szocialista Egységpártját. Ezek a megbeszélések 1946. április 21-én a NSZEP megalakításával fejeződtek be. Megválasztották a párt vezető szerveit, és széles körű tevékenységbe kezdtek a munkások, parasztok és a dolgozó értelmiség körében.
1945 május közepén a front haditanácsa értekezletet hívott össze a német nyilvánosság, az ipar, a közlekedés, az egészségügy, a közművek, a kulturális intézmények dolgozóinak és a katonai parancsnokságok tisztjeinek részvételével.
Az értekezlet munkájában részt vett Mikojan, a Népbiztosok Tanácsának elnökhelyettese, Walter Ulbricht, a Német Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, valamint más német párt- és társadalmi vezető. Az értekezlet napirendjére tűzték a város életének további rendezésével, a lakosság ellátásával, a közlekedés és a közművek helyreállításával, a város kulturális életének megszervezésével kapcsolatos kérdéseket.
Már május 14-én, Berlin városparancsnoka, Berzarin vezérezredes, a földalatti vasút új igazgatóságával együtt megnyitotta a metró első vonalán a közlekedést, és május végére már mintegy öt vonal üzemelt 61 km hosszúságban.
Május 19-én zajlott le a berlini városi tanács ünnepélyes alakuló ülése, amelyen Berzarin vezérezredes beszámolót tartott a berlini szovjet igazgatási szervek politikájáról, majd dr. Werner főpolgármester bemutatta a városi tanácsot a nyilvánosságnak. A tanács olyan német polgárokból állt, akik előzőleg antifasiszta demokratikus tevékenységükkel tűntek ki.
Az egész városban óriási méretű helyreállítási munkál indultak meg. Megkezdődött a romok eltakarítása, melyben a német szakembereken és a lakosságon kívül a szovjet műszaki és szakcsapatok is résztvettek. Május végére részben megkezdték működésüket a környéken levő főbb vasútállomások és folyami kikötők, amelyek biztosították Berlin tüzelő- és élelmiszerellátását.
Erre az időre már megkezdte működését a városi vízvezeték-hálózat 21 szivattyútelepe is. A hét helyreállított gázgyár a város szükségleteire naponta 340 ezer köbméter gázt adott. Berlin főbb kerületeinek üzemeit és lakosságát már teljes mértékben ellátták gázzal és vízzel.
Júniusban a fővárosi villamosvasút 51 vonalon, mintegy 498 km hosszúságban szállította az utasokat és az árut.
Május 25-én Berzarin városparancsnok parancsára megkezdődött a városi rendőrség, bíróság és ügyészség szervezése. A berlini rendőri apparátus vezetésével a „Szabad Németország” mozgalom egyik aktív résztvevőjét, Paul Markgrafot bízták meg.
A város katonai parancsnokságai a német kommunisták és demokraták segítségével jelentős munkát végeztek a demokratikus rendszer megszervezése és kifejlesztése érdekében.
A berlini rádió május 13-án kezdte meg adását. A következő napon a katonai parancsnokság vezetői Gustav Gründgen, Ernst Legal és Paul Wegner színházigazgatókkal megvitatták a berlini színházak megnyitásához szükséges tennivalókat.
Június közepén Berlinben már 120 filmszínház működött, ezekben szovjet játék- és dokumentumfilmeket vetítettek. A filmeket a berliniek tízezrei nézték meg.
A szovjet igazgatási szervek rendkívül fontos politikai és kulturális intézkedése volt, hogy a szovjet megszálló csapatok német nyelven kiadták a „Täglicher Rundschau” című újságot. A lap első száma május 15-én jelent meg, és hamarosan népszerűvé vált.
Az újság feladata az volt, hogy megvilágítsa a német nép számára pártunk és kormányunk kül- és belpolitikáját, feltárja az igazságot a Szovjetunióról, a Vörös Hadsereg internacionalista küldetéséről. A lap részletesen tájékoztatott a közművek helyreállításáról és a kulturális élet fellendítése érdekében tett intézkedésekről, s feltárta a fasizmus lényegét. Mozgósította a német lakosságot arra, hogy minden erejét megfeszítve a lehető leggyorsabban állítsa helyre a normális életkörülményeket Berlinben.
Néhány nap elteltével újabb újság jelent meg, a „Berliner Zeitung”, a berlini városi tanács sajtóorgánuma.
Június folyamán megtörtént a berlini demokratikus kulturális erők egyesítése. Megalapították a „Kulturbund”-ot, Németország demokratikus újjáépítésének kulturális szervét.
Május közepén a szovjet katonai parancsnokság és a berlini városi tanács intézkedésére a legtöbb kerületben megindult az iskolai tanítás. Június végére már 580 iskolában, mintegy 233 ezer gyermek tanult. 88 gyermekotthont szerveztek.
A szovjet katonai igazgatás vezetőjének 2. sz. parancsával megindult az antifasiszta párt tevékenysége is a szovjet megszállási övezetben. A dolgozó lakosság jogot kapott arra, hogy szabad szakszervezetekben és egyéb szervezetekben egyesüljön érdekeinek és jogainak védelme céljából.
„A szocialista katonai igazgatási szervek e lépése váratlanul hatott a német lakosság túlnyomó többségére. Ez a szovjet igazgatási szerveknek a német nép demokratikus erői, ezeknek az erőknek a fasizmus gyökeres kiirtására irányuló következetes programjuk, Németország demokratikus átalakítására hivatott célkitűzése iránti bizalmának kifejezése volt” – írja az NDK történetírója, Horst Schützler.
Ottó Grotewohl szavaival élve, a németországi szovjet katonai igazgatás vezetőjének 2. sz. parancsa „impulzust adott a szovjet megszállási övezet politikai életének megindulásához”.
„Hol olvashattunk a történelemben olyan megszálló hadseregről – írta -, amely a háború befejezése után öt héttel már lehetőséget adott a megszállt ország lakosságának, hogy pártokat szervezzen, újságokat adjon ki, s megengedte volna a gyülekezési és szólásszabadságot ?”
Június 11-én Németország Kommunista Pártjának Központi Bizottsága programfelhívással fordult a német néphez. Ennek az okmánynak rendkívül nagy volt a történelmi jelentősége; kifejezésre juttatta az antifasiszta, demokratikus Németország felépítésének programját.
A német nép megkapta a jogot, hogy életét demokratikus alapokon építse fel.
A háború utáni első hónapokban a berlini önkormányzat demokratikus szervei, az egész szovjet megszállási övezethez hasonlóan, az NKP irányítása alatt és a szovjet katonai parancsnokság közreműködésével számos társadalmi-gazdasági átalakítást valósítottak meg. Végrehajtották a demokratikus földreformot, amely mintegy egymillió németet juttatott földhöz, és amely egyszer s mindenkorra véget vetett a porosz junkerek osztályuralmának, azon osztályénak, amely a német militarizmus és fasizmus fő bázisa volt. Felszámolták a hatalmas kapitalista monopóliumokat, a szerteágazó vállalkozásokat, s a volt nácikat eltávolították a gazdasági, társadalmi és kulturális élet különböző területem betöltött vezető beosztásokból. Az üzemekben bevezették a nyolcórás munkanapot és a dolgozók szabadságolásának egységes rendszerét.
Jól emlékszem arra, mily nagy figyelemmel és a helyzet milyen alapos ismeretében törődött ezekkel a fontos folyamatokkal a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és Politikai Irodája. E munka főbb irányaival kapcsolatban sok értékes tanács magától Sztálintól származott, aki a nemzetközi munkásosztály érdekeinek, az európai biztonságért, valamint a béke megszilárdításáért folytatott harc szemszögéből vizsgálta e kérdéseket.
Mire Berlin nyugati szektorába beérkeztek az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország csapatai és igazgatási szervei, a városban már lényegében rendes mederben folyt a lakosság élete, s minden feltétel adva volt annak továbbfejlesztéséhez is.
1945. június 16-án a szovjet parancsnokságot és az 5. csapásmérő hadsereget nagy veszteség érte. A hadsereg parancsnoka, Berlin első városparancsnoka, Nyikolaj Erasztovics Berzarin vezérezredes, a Szovjetunió Hőse, aki olyan sokat tett Berlin helyreállításáért, szolgálati kötelmeinek teljesítése közben életét vesztette.
Városparancsnoki tisztében és az 5. csapásmérő hadsereg parancsnoki beosztásában A. V. Gorbatov vezérezredes, a Szovjetunió Hőse követte őt. A tábornok a berlini hadművelet időszakában a 3. hadsereg parancsnoka volt, ragyogóan oldotta meg a Berlin délkeleti térségében bekerített német csapatok szétzúzását. Alekszandr Vasziljevics mint Berlin város parancsnoka kitűnt szervezőkészségével és mindent megtett annak érdekében, hogy aktívan folytassa a dolgozó nép normális életkörülményeinek helyreállításával kapcsolatban már megkezdett munkát.
A legmelegebb szavakkal szeretnék megemlékezni az 5. csapásmérő hadsereg haditanácsának tagjai, F. J. Bokov altábornagy és Sz. I. Tyulpanov ezredes eredményes munkájáról, amelynek során igen értékes segítséget nyújtottak a német elvtársaknak a berlini városi tanács és a helyi önkormányzati szervek megszervezéséhez és a berlini szovjet katonai parancsnokságok tevékenységéhez.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Fotó: Openverse
Fotó: Leonid Faerberg/Globallookpres
