5. AZ ELSŐ KATONAI AKCIÓK

(idézet: A RÁDIÓ OSTROMA – 1956 október 23)

Mielőtt tovább folytatnánk, szakítsuk meg egy kicsit az események menetét. Olvasóink bizonyára kíváncsiak arra, hol fekszik, milyen épületekből áll a Rádió székháza.

A Rádió székháza (a szerkesztőségi épületekkel, a stúdiókkal, a műszaki központtal, a garázzsal) a Bródy Sándor utca — Pollack Mihály tér — Múzeum utca — Szentkirályi utca által határolt hatalmas tömbbe ékelődik. A beékelődést a szó legszorosabb értelmében kell felfogni. Úgy 30 évvel ezelőtt a Magyar Távirati Iroda Sándor utcai épületében, hátul az udvaron, néhány helyiségben kapott hajlékot a Magyar Rádió. Fejlődött a műsor, nőttek az igények, s ezek feszítették a szűkre szabott kereteket, a régi épület falait jobbra is, balra is, előre is, hátra is. Az 50-es évek elején a Rádió a Bródy Sándor utcai helyiségekből kiszorította a szállásadó MTI-t. „Bevette” a Puskin utcában (Pollack Mihály téren) az Eszterházy-palotát. A palota egy időben a köztársasági elnök rezidenciája volt. Később, hogy megszaporodtak az idegennyelvű adások, a Szentkirályi utca egyik bér házát is át kellett alakítani a Rádió céljaira. A Múzeum utcai oldalon pedig a hosszú, elég keskeny telket rendre-módra benépesítették földszintes kis épületekkel: garázsok, műhelyek, raktárak falait húzták fel. A Rádióban mindig építettek valamit. Fúrták, faragták, alakították a régi, egészen más célokra épített házakat, hogy valamelyest megfeleljenek az egyre fejlődő, bővülő, korszerűsödő adásnak. A Stúdió-ház Szentkirályi utcai oldalán ezekben a napokban is ott tornyosultak az építőállványok, vasbetonváz meredt az ég felé: új stúdiók készültek.

A Bródy Sándor utcában a szerkesztőségi épület két nagy sarokház között szorong. Az egyik a Szentkirályi utca sarkáig húzódik. A másiknak, a Történettudományi Intézet házának homlokzata a Pollack Mihály térre, a Múzeum hátsó fertályára néz. A két hatalmas sarokház, mint valami bástya fogja közre a Rádió Bródy Sándor utcai épületét. A kérdés csak az, hogy kinek a kezében van ez a két „bástya”? Óvhatják is a Rádiót, de kitűnő támpontul szolgálhatnak az esetleges támadóknak.

A Történettudományi Intézet után a Pollack Mihály téren (a rádiósok még nem szokták meg a legújabb nevet és továbbra is Puskin utcának emlegetik) három és fél—négy méter magas kovácsoltvas kerítés húzódik. Közepén kétszárnyú, nagy vaskapu. Mögötte szépen ápolt park, néhány évszázados fával, bokrokkal és kerti padokkal. Nyári délutánokon kisóvodások hancúroznak a parkban. Itt várják meg, míg a rádiós szülők munkájuk végeztével hazaviszik őket.

A Pollack Mihály tér következő állomása a park után a „palota”. A téren (Puskin utcán) a „palota” után már nincs lakott terület. A tér és a Múzeum utca sarkán egy, a háborúban kiégett főúri palota árválkodik. Ha valaki beveszi magát ide, s meglapul a tetőn, a Rádió épületeivel nézhet farkasszemet. Hátul a Múzeum utcában a már említett „titkos bejáraton” át jutni a garázsba.

A Szentkirályi utcában ház hátán ház. A bérházak udvari oldalán erkélyek, ablakok. A Szentkirályi utcai házak kőrengetege közé préselve húzódik meg a Rádió egyik épülete. Ennek két utcai kijárata is van.

Itt folyt a védekezés, ebben a szedett-vedett, egymáshoz ragasztott, de egymáshoz nem illő házakból kialakított Rádió-székházban.

S milyen beosztású ez az épületrengeteg belülről? Nem, ennek a leírására nem lehet vállalkozni. Még ha térképet mellékelnénk is, alig hihető, hogy egy kívülálló eligazodna rajta. A szakadatlan átépítések következtében bonyolult átjáró rendszer alakult ki. Szeszélyes kacskaringók követik egymást, hol felfelé, hol lefelé vezet a lépcső. Ha új munkatárs jön a Rádióhoz, sokszor hónapokig is eltart, míg nagyjából megismeri a járást, s biztonsággal közlekedik az épületben.

S ezen az ismeretlen, rengeteg buktatót rejtegető „terepen” kellett megvédeniük a hirtelen odavezényelt katonáknak a koromsötét éjszakában az adást, a Rádió fegyvertelen munkatársait, a hatalmas értékű, pótolhatatlan berendezéseket. Nem hiába mondták, magyarázták egész éjjel a rádiósok, hogy a Stúdiót csak a saját épületeken kívül lehet megvédeni. Katonailag biztosítani kell az egész háztömböt és a környező házak megszállása is nagyon kívánatos.

5. AZ ELSŐ KATONAI AKCIÓK

A székház leírása után most térjünk vissza az eseményekhez.

— Aki tud németül, jöjjön a telefonhoz — kiabálja be valaki az elnöki szoba zsivajába.

— Minek? Ki beszel?

— Varsó van a telefonnál.

Valaki felmegy. Néhány szó németül, majd a Rádió tudósítója veszi át a kagylót:

— Mi újság otthon?

— Nagy a felfordulás. Már lőttek is.

— Nem értem — morogja szinte maga elé a tudósító.

— Mi sem. És ott mi van?

— Itt Varsóban teljes a nyugalom. Széltében-hosszában Hruscsov táviratáról beszélnek, amelyet Gomulkához intézett…

— Igen, ez érdekes. Talán még nekünk is segít…

*

Már csak befogott orral és félig csukott szemmel lehetett a Bródy Sándor utcai épületben járni. Az elnökhelyettes utcára néző, elsőemeleti szobáját valamivel — talán bedobott benzines üveggel — felgyújtották. A telefonközpontot megbénították. Csak egy-egy közvetlen városi vonalon lehetett a hozzátartozókkal beszélni. Ügyeletes állt mellettük, három percenként váltották, mert a gáz miatt nemigen lehetett tovább kitartani. Izgatott telefonok. Mi van otthon, a család, a gyerek? S mennek a megnyugtató üzenetek:

— Nem, nem, semmi komoly …

— Hogy mi ez a csattanás? Becsapták az ajtót…

— Igen, igen, nemsokára otthon leszek.

Egy asszony elájul. Lefektetik. Már azon kell gondolkodni, hogyan jutnak a nők haza. Az elnöki szobában, a „főhadiszálláson” tartózkodók minden lövés után faggatják a parancsnokokat:

— Most kik lőnek? Be, vagy ki lőnek?

S azok nem győzik ismételni:

— Becsapódás, becsapódás… Nincs parancsunk, hogy élessel lőjünk …

Üres a Bródy Sándor utca

Valamit azonban lenni kell. A kapualjat újra meg újra fenyegetik a támadók. Mit ér az a pár gyatra fecskendő? S vezényszó hallatszik: az udvaron csatárláncba sorakoznak a katonák. Arccal a kapu felé.

Csattogás — szuronyt tűznek fel. Az ablakon kinézők elsápadnak. Úristen, mi lesz ebből! Már eddig jutottunk?

Igen. Ha a kapu elől nem tudják szétszorítani az embereket puszta kézzel, könnygázzal, a bedobott kövek visszahajigálásával — nem lehet megakadályozni, hogy a támadók elözönöljék a Stúdió épületét. Többen, közöttük Szántó Zoltán is, arcukra vizes zsebkendőt borítva a harmadik emeletre sietnek. Oda. mert az első és második emeleti utcai ablakokból már nem lehetett kinézni.

A látvány szívbemarkoló. A kapu alól hangos Hajrááá! Hajráááá! kiáltással zúdulnak ki a katonák. A tömeg hátrál. Ezt a pillanatot kihasználva, a katonák balkézben tartott fegyverrel, ékalakban kétfelé nyomulnak. Mindenki menekül … Egyetlen lövés sem hallatszik. Csak a könnygáz-gránátok repülnek és robbannak. A Szentkirályi utca sarkáról, a patika felől egy fel nem robbant gránátot visszahajítanak. Az egyik katona arcába esik. Lezuhan.

Néhány perc és tiszta az úttest az épület előtt. A Puskin utca felől ekkor érkezik néhány wipon és katonai teherautó. Végre, erősítés. Vezényszó. Az autókon levők leugranak, és az első wipon vezetőfülkéje felől valaki riasztólövésekkel fedezi a felsorakozást. A katonák az utca egész szélességét elállják. És most már egyesült erővel szorítják ki az embereket.

A Bródy Sándor utca csendes … Van. aki azt mondja, néhány percig csupán. Mások szerint fél óra, egy óra telt el. Ki tudná most már pontosan megmondani? Az bizonyos, hogy nem sokkal később egy két teherautó, amely az erősítést hozta, lángolva égett. Van, aki azt mondja, csak az egyik, mások szerint többet is felgyújtottak.

De ekkor meg, ezekben a percekben csend volt. Az ostromlottakban újra éled a remény: talán mégis sikerült?

Nem. Ami eddig történt, még csak a nyitány volt. S a résztvevők többsége is csak felhevült tüntető. A Rádió igazi ostroma csak ezután kezdődött.

Lőszer nélkül…

A tömeg visszaszivárog az utcára. Lassan, de ismét megtelnek a járdák, ellepik az úttestet.

A Bródy Sándor utca Múzeum-kert felőli végében még mindig lángolva égett egy teherautó. Mellette egy másiknak már csak a roncsai látszottak. A tűz fényénél harckocsik tűnnek fel. Egyetlen lövés nélkül, szinte méltóságteljesen közelednek a Rádióhoz. Ki küldte a harckocsikat, s milyen feladattal?

És most időben menjünk vissza néhány órát. Nem sokkal nyolc óra után a Honvédelmi Minisztériumban riadókészültséget rendeltek el. Ezzel egyidőben egy páncélos ezredes parancsot kapott, hogy jelentkezzék a miniszternél. Az előszobában azonban H. László vezérőrnagy megállította a következő szavakkal:

— Ezredes elvtárs velem jön. Megyünk a harckocsik elé és onnan a Rádióhoz.

— A Rádióhoz? Harckocsival?

— Igen. Az épület körül nagy a tömeg, felgyújtották a stúdiókat.

Informáltságból „jeles”. És aztán elindulnak. Személykocsiba ülnek és mennek a p ….-i támaszpontjukról elindult harckocsik elé. A minisztériumtól a Margit-hídig érdekes beszélgetés folyt le a vezérőrnagy és az ezredes között. Valahogy így:

Ezredes: — Előbb el kellene menni a Rádióhoz.

Vörgy.: — A harckocsik elé kell menni.

Ezredes: — Mégis jobb lenne, ha tudnánk, hogy mi van tulajdonképpen a Bródy Sándor utcában.

Vörgy.: — Azt már az előbb elmondtam. Ennyi elég. Különben is a parancs az, hogy menjünk a harckocsik elé.

Ezredes: — Még itt vagyunk a pesti oldalon. Pár perc alatt megjárhatnánk a Bródy Sándor utcát. Könnyebb a harckocsizókat is útbaigazítani, ha pontosan tudjuk, mi a helyzet a Stúdiónál.

Vörgy. (a sofőrhöz): Tovább a megadott irányba!

Körülbelül tízperces autóút után elérték a harckocsizókat, akik ott horgonyoztak az országúton. Azonnal összehívták a tiszteket. Az újonnan jöttek előtt felsorakozott a harckocsi-zászlóalj és a hozzátartozó gépkocsizó lövész-zászlóalj tisztikara. A vezérőrnagy eligazítást tart. Elmondja, hogy a városban tüntetések vannak és hogy mi a helyzet a Rádiónál. (Lásd mint fent.) Azután a kivezényelt egységek parancsnokához fordul.

— Lőszerük van?

— Vezérőrnagy elvtársnak jelentem, nincs! De nem is volt szabad hozni.

— Nagyon helyes. Nem is kell! Mi nem lövünk a népre.

— A harckocsik mennek elől — hangzott a vezérőrnagyi parancs. — Mögöttük a gépkocsizók. A feladat a következő: körülvesszük a Stúdiót és a faltól kezdve, csupán testünkkel, kiszorítjuk a tömeget, minél távolabb az épülettől.

Mindez féltíz után történt, Budapest határában, az országúton. A vezérőrnagy, az ezredes, a politikai helyettes beülnek a személykocsiba és megindul a karaván. A harckocsik hernyótalpa nyomot hagy az úttesten. Benne a legénység és a harckocsihoz tartozó minden fegyver. A fegyverek üregen ásítoznak. Nincs mivel megtölteni. Mögöttük wiponokon a lövészzászlóalj. Kezükben fegyver, töltetlenül. Igen, de akkor minek a fegyver? Ez úgy látszik sem a vezérőrnagynak, sem a felsőbb parancsnokoknak nem jutott eszébe. Ennél talán hasznosabb lett volna seprűnyelet adni minden katona kezébe. Igaz, az nem elég harcias. De mint később kiderül, talán hasznosabb is lett volna.

A Marx térig gyors ütemben haladnak. Ott találkoznak az első nagyobb tömeggel. Nem a legkellemesebb találkozás. Néhány hangoskodó kiáltozik, fenyegetőzik. Sem a tisztek, sem a harcosok nem értik, miről van szó. Időnként egy-egy félmondat üti meg a fülüket: „Lelőtték az ávósok …” „… halomra lövik a diákokat!”, „… a Rádiónál!” Ezekből a félmondatokból próbálnak kiokoskodni valamit. Egyik-másik tiszt és katona kínosan feszeng. Legalább pontosan tudnák, mi van ott, ahova mennek? De sok idő nincs a gondolkodásra.

A Deák tértől a Rákóczi út irányában az úttest és a járda egyformán tele van emberekkel. A Dob utca vonalában egy autóbusz keresztezi az úttestet. Nem sokkal arrébb a tömeg egy Pobeda körül foglalatoskodik. Azt döntögetik. A vezérkocsi utasai kiszállnak az autóból. A vezérőrnagy ott marad, az ezredes bekíséri a mellékutcába az autót és utasítást ad a sofőrnek. Mire visszaér a Deák térre, addigra érnek oda a harckocsik is. De hol a vezérőrnagy? Megindul a keresgélés. A harckocsik lépésben mennek, alig tudnak a tömegtől előrejutni. Sok keresgélésre nincs idő. Az ezredes felugrik az utolsó harckocsi mögötti wiponra. Megy a karaván. A tömeg engedi. Sőt nagyon barátságosak is. Valaki elkiáltja magát: „A honvédek mennek az ávósok ellen.” A katonákban levő zűrzavar egyre nő. A harckocsikra és wiponokra emberek ugrálnak fel. Nagyon barátságosak. De lassacskán már nem lehet megállapítani, hogy a kocsikon ülők közül a katonák vagy a civilek vannak-e többen. Jóval tíz óra után e hatalmas tömegtől övezve fordul be az első harckocsi az amugyis keskeny Bródy Sándor utcába.

Ilyen előzmények után látták meg a rádiósok az égő teherautó világánál a harckocsikat. A vezérőrnaggyal már nem találkoztak. Visszatért „támaszpontjára”. A miniszteri parancsot megtartotta magának, a hadműveletek irányítását pedig szerényen másnak engedte át. És ahogy a harckocsik jöttek a Stúdió felé, percek alatt ismét benépesült a Bródy Sándor utca. A harckocsik fedezete mögül a tüntető tömeg ismét a kapu elé ért. A katonák egy darabig ott maradtak a gépkocsik körül. Aztán kitől elvették az üres fegyvert, ki átadta, ki pedig maga is felcsapott vele támadónak. Ezek a fegyverek azonban nem sokáig maradtak üresen. Amint később kiderült, volt, aki töltényről gondoskodott.

A harckocsik megérkezése után viszonylag csend támadt. Itt-ott, szórványosan elpukkant egy-egy lövés. A tank mögött benyomult tüntetők, támadók csoportokba verődnek, méregetik az őrséget, beszélgetnek az újonnan érkezettekkel. Most sem tudná senki megmondani, percek, tízpercek vagy negyedórák teltek-e el így?

Ismét egy helyreigazítás

Tizenegy óra lehetett… Megszólalt a telefon. Benke Valériát kérik. A szobában levők csak ennyit hallanak:— Igen? Értem. No végre. Helyes — bemondjuk.

Leteszi a kagylót, lediktálja a közleményt:

„A Magyar Dolgozok Pártja Központi Vezetőségét még az éjszakára összehívták.”

— No végre — mondjak a szobában levők is.

Nem ez volt az első hír azon az estén a Központi Vezetőség üléséről. A Gerő-beszéd után a Rádióban felolvastak egy közleményt, amely szerint a Központi Vezetőség október 31-én tartja ülését.

De még tíz perc sem telt el, és máris jött az újabb telefon:

— Korrigálják azonnal a bejelentést. A Központi Vezetőség már a legközelebbi napokban összeül.

Most pedig már mondja is a bemondó a szöveget: … még ez éjszakára összehívták.

Szántó Zoltán készülődik. Benke Valéria nem megy.

— Talán később — mondja. — Műsorzárásig mindenképpen itt maradok. — Igen. neki itt kell maradnia.

A bemondó talán még ott szorongathatta kezében az előbbi szöveget és ki sem lépett a stúdióból, amikor újra cseng a telefon:

— Ne mondják be mégse…

Ezen a napon éjfélig, mindent összeszámítva, a következő helyreigazítások hangzottak el a Magyar Rádióban: visszavonták a Piros-féle gyűléstilalomról szóló közleményt. Helyreigazították a KV-ülés időpontjára vonatkozót kétszer is. A rádió mellett ülő egyszerű hallgató ebből is megállapíthatta: recseg-ropog a berendezés, nagy baj lehet a vezetésben …

*

Az éjszaka folyamán, egészen reggelig, egyszer sem hitték a Stúdióban levők, hogy a Rádiót elfoglalhatják. Sőt, mi több, tizenegy óra felé már a másnapi műsort is megtervezték. Az egyik újságíró a hírhedt Gerő-beszéd kommentálását kapta kellemes feladatnak, a másik a Rádió előtti tüntetésről ír majd, a harmadik arról, milyen veszélyt rejt magában, ha kétes elemek megnyergelik a helyes, egészséges törekvéseket. Akkor még nem sejtették, hogy ez az éjszaka a tömegek elégedetlenségét felhasználni szándékozó ellenforradalmi akció nyitánya. Nem sokkal később azonban, amikor jöttek a hírek a kifosztott fegyverraktárakról, arról, hogy a Körúton az éjjel-nappali Közért előtt ládákból géppisztolyokat osztogatnak a járókelőknek, hogy fegyvert zsákmányoltak a Kilián-laktanyából, hogy megostromolták a József-központot, behatoltak a „Szabad Nép” székházába és ott foglyokat ejtettek, megszálltak több nyomdát — ekkor vált egyre nyilvánvalóbbá: ez ellenforradalmi puccskísérlet.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!