(idézet: A magyar függetlenségi mozgalom 1936-1945 – Kállai Gyula)
3. A munkás-paraszt szövetség elvi alapjai.
A kommunista és „népi írók” vitája.
A munkásság, a parasztság és a haladó értelmiség
részvétele az antifasiszta függetlenségi mozgalomban
A magyar nép függetlenségi harcában lényeges szerep várt a parasztságra.
Az ipari munkásság antifasiszta népfront megteremtéséért folytatott harcának sikere főleg attól függött: sikerül-e szoros harci szövetségre lépnie a másik nagy dolgozó osztállyal, a parasztsággal. Az a szilárd politikai erő, ami köré az összes antifasiszta erőknek csoportosulniuk kellett, az ipari munkásság és a parasztság szövetsége volt.
A Kommunisták Magyarországi Pártja a demokratikus nemzeti egységfront politikájának meghirdetése óta egyik legfőbb feladatának tartotta, hogy a parasztság minél szélesebb tömegeit vonja be a függetlenségi mozgalomba. Ezen a téren természetesen óriási nehézségek álltak a párt előtt.
A Szociáldemokrata Pártnak a Bethlen—Peyer-paktum megkötése óta csak néhány parasztvárosban voltak földmunkás szervezetei. Az 1939-es választások után a magyar reakció lassan, de biztosan elsorvasztotta a Független Kisgazdapárt falusi szervezeteit is. A reakció véleménye szerint az akkori idők nem voltak alkalmasak arra, hogy az ellenzéki pártok a falvakban szervezkedjenek. A parasztság teljesen ki volt szolgáltatva a Magyar Élet Pártja és a különböző nyilas mozgalmak demagógiájának.
A Kommunisták Magyarországi Pártja ilyen súlyos körülmények között is megtalálta a módját annak, hogy kapcsolatot teremtsen a parasztsággal. A Független Kisgazdapárt Eckhardt Tibor vezetése alatt — amint láttuk — nem volt alkalmas partner a két nagy dolgozó osztály szövetségének megteremtésére. Eckhardt azt kívánta az ipari munkásságtól, hogy vesse el a marxizmust, és lépjen szövetségre a nagybirtokkal és a nagytőkével. A háború kitörésének napjaiban azonban a magyar parasztságnak már voltak jóhiszemű, becsületes és bátor szószólói is. A Független Kisgazdapárt 1939-es választási veresége után a parasztság haladó része — minthogy a Nemzeti Parasztpárt a felszabadulásig szervezeti életet egyáltalán nem élt — a falukutató írók hetilapja, a Szabad Szó felé fordult.
A Kommunisták Magyarországi Pártja jelentkezésének első pillanatában felismerte a falukutató mozgalomban rejlő haladó erőket, és segítette a „népi írókat” abban, hogy túljussanak a parasztromantika bűvkörén, s elvi eltévelyedéseiket és tisztázatlanságaikat mielőbb levethessék. A Gondolat című legális kommunista folyóirat állandó építő kritikával kísérte munkájukat. Ezeknél a cikkeknél azonban sokkal mélyebb hatást gyakorolt a „népi írók” további fejlődésére Révai Józsefnek 1938-ban az emigrációban írt s illegális úton hazaküldött könyve: a „Marxizmus és népiesség”. Révai elvtárs a marxizmus kritikai módszerével világította meg a népi mozgalom szükségszerű fejlődési útját, s különösen az ipari munkásság és a parasztság egymáshoz való viszonyát elemezte a felszabadulásért folyó küzdelemben.
„A mai munkásmozgalom talán elsősorban abban különbözik a háború előttitől, hogy a maga szocialista osztálycéljait sokkal szervesebben, sokkal elevenebben tudja összekapcsolni az egész nemzeti élet új fejlődési útjaiért való harccal, hogy az egész nép alaptörekvéseinek szószólójává tud lenni, a nemzeti élet vezetéséért tud harcolni. A szocialista munkásmozgalomnak és a népi sorsközösségnek szembeállítása a népiesek legnagyobb hibája, amely végzetessé is válhat. A reakció kegyetlen fegyvere, a fasizmus épp arra való, hogy tűzzel és vassal, terrorral és hazugsággal elválassza a szocializmust a munkásságtól és ezzel lehetetlenné tegye a szocialista munkásmozgalomnak a népi sorsközösség megteremtésén való fáradozását. A hűség a proletárszocializmushoz tehát nem akadálya, hanem előfeltétele az egész nép egységének, a nemzeti fejlődés új útjai elé tornyosuló akadályok leküzdéséért folytatott vállvetett harcnak. Ezt a régi közösséget ugyanis vagy a szocialista munkásság teremti meg, vagy senki … Mert a paraszti népiesség, a paraszti demokrácia erői nem fognak tudni helytállni a fasizmus totális rabszolgaságával szemben a proletár-népiességre való tudatos támaszkodás, a proletariátusban rejlő népi erők támogatása, a vele való szövetkezés nélkül. A proletár-népiességgel szövetkezni azonban csak úgy lehet, hogy elismerik és elfogadják külön sajátosságait. Legkiemelkedőbb és legnagyszerűbb sajátossága pedig a hűség a marxizmushoz, a kitartás a proletárszocializmus mellett. Aki ezt a hűséget akarja kikezdeni, az árt a paraszti népiességnek is.”* Révai József: Marxizmus, népiesség, magyarság. Szikra 1955. 403., 410. old. *
Révai József könyvének komoly szerepe volt abban, hogy a „népi írók” legjobbjai megszabadultak az „örök paraszt” egyoldalú szemléletétől, s a háború kitörésekor nem tévedtek — ahogy Darvas József írta — „a másodvirágzását élő parasztromantika zsákutcájába”, ha nem megtalálták a népi közösség vezető harcosát: az ipari munkást. Ezzel a találkozással a falukutató írók legnagyobb része a fejlődésnek arra az útjára lépett, amely mozgalmukat az ipari munkásság pártjai mellett a magyar nemzeti függetlenségi mozgalom legdöntőbb és legjelentősebb tényezőjévé tette.
Közvetlenül Jugoszlávia megtámadása után a Népszava húsvéti számában Darvas József, Kállai Gyula és Kovács Imre tollából cikkek jelentek meg a munkás-paraszt szövetség történelmi gondolatáról. A Szovjetunió megtámadása után e téma a sajtóban ismét napirendre került. A kommunisták álláspontját a Népszava hasábjain Darvas József, Földes Ferenc, Kállai Gyula és Mód Aladár fejtette ki. Megállapították, hogy a nemzeti felszabadító harc időszakában a munkás-paraszt szövetség elkerülhetetlen történelmi parancs, a nemzeti lét vagy nemlét elodázhatatlan kérdése. Megállapították, hogy a munkás-paraszt szövetség nemcsak a parasztság legszegényebb részére, a forradalmi agrárproletariátusra épít, hanem a középparaszt, sőt az adott helyzetben a módos paraszt részvételére is.
A kommunista írók a vita során rámutattak a nemzeti és osztályérdekek összefüggéseire. Kifejtették, hogy a dolgozó osztályok, elsősorban a munkásosztály érdekei egybevágnak a nemzeti érdekekkel. Bebizonyították, hogy a társadalmi fejlődés jelenlegi szakaszában elválaszthatatlanul egybekapcsolódik a dolgozó és haladó osztályok érdekeinek érvényesülése és az egész nemzet érdeke.
A kommunista írók hivatkoztak arra is, hogy a nemzeti erők összefogása az ország szabadsága és függetlensége érdekében a legnemesebb történelmi hagyomány Magyarországon. Kossuth Lajos a középnemesség és a nép összefogásából kovácsolt erőt történelmünk legdicsőbb szabadságharcának megvívásához. A kommunista írók rámutattak arra, hogy ebben a harcban az ipari munkásságé a kezdeményező és vezető szerep. Az ipari munkásság van hivatva a magyar társadalom haladó erőit összefogni az ország szabadsága és függetlensége, nemzeti létünk fennmaradása érdekében.
A munkás-paraszt szövetség elvi kérdéseinek tisztázása hosszan tartó politikai harcban történt. Kovács Imre, a Szabad Szó szerkesztője — aki a felszabadulás után a népi demokrácia ellensége lett és az Egyesült Államokat „választotta” működése színhelyéül — három alapvető kérdésben nem értett egyet a kommunisták álláspontjával, s téves nézeteit kitartóan védelmezte a Szabad Szó hasábjain.
Az első: az ipari munkásság történelmi hivatásának és vezető szerepének kérdése az antifasiszta nemzeti mozgalomban.
Kovács az akkori politikai helyzetben kénytelen volt elismerni a munkás-paraszt szövetség szükségességét, azt azonban már tagadta, hogy e szövetségen belül az ipari munkásság a vezető erő. Narodnyik álláspontjával sok zavart és bizonytalanságot vitt mindjárt a kezdet kezdetén a függetlenségi mozgalomba.
A második: a parasztság egységes fellépésének, a paraszti egységnek a kérdése.
Kovács a parasztkérdést nem az ország problémáinak összességében, nem azok fejlődésében és változásaiban szemlélte, hanem az össznemzeti problémák tömegéből kiszakítva, a hazai és a nemzetközi helyzet általános fejlődési irányától elvonatkoztatva.
„Bárhogy nézzük is a parasztegységet — írta a Népszava 1941. augusztus 10-i számában —, csakis a saját földjüket megművelő kisparasztok, a más földjén dolgozó mezőgazdasági munkások, sommások és gazdasági cselédek jöhetnek számításba. Ez a tábor a parasztság 80 százalékát alkotja, s elég erős ahhoz, hogy céljait az első kedvező alkalommal megvalósítsa.”
Kovács ezzel az állásfoglalásával elárulta, hogy nem hajlandó a nemzeti függetlenségi mozgalom tényleges megteremtéséért dolgozni. Nem volt hajlandó elismerni, hogy a függetlenségi mozgalom a nemzet legszélesebb tömegeinek egységes harci fellépése, önkéntesen vállalt szövetsége, ahol a „felvételnek” egyetlen egy feltétele van: hajlandó-e, képes-e valamely osztály vagy réteg a nemzet élet-halál küzdelmében a nemzet becsületéért és fennmaradásáért harcolni. A függetlenségi mozgalomban a közép- és módos parasztok nemcsak számításba jöhetnek, hanem a nemzeti szabadságharc sikere egyenesen attól függ, hogy ezek a rétegek az ipari munkássággal szövetkeznek-e, és szövetségükkel megteremtik-e az alapját annak a valóban széles nemzeti frontnak, amely a polgárság, kispolgárság, sőt még a tőkésosztály egy részét is egyesíti a nagy nemzeti feladatok megoldására.
Kovács akkor akart merev válaszfalat emelni a parasztság szegény és birtokos rétegei közé, amikor a parasztság egységes fellépésének szervezésében kettős célt kellett elérni: a munkásosztály vezető szerepének elfogadtatását, továbbá a fasizmus és a háború elleni szabadságharc igenlését. Amikor tehát Kovács Imre a közép- és módos parasztot ki akarta tessékelni a paraszti egységfrontból, nem a szegényparasztság érdekeit képviselte, hanem a nagybirtokos osztályét, mert a nemzeti egységfront tömegbázisát szűkítette, s így végeredményben a nemzeti egységfront ellen foglalt állást.
A harmadik kérdés, amelyben Kovács nem értett egyet a kommunistákkal, Magyarország politikai fejlődésének perspektívája volt. A függetlenségi mozgalmat demagóg jelszavakkal „baloldalról” támadta, s programját radikális követelésekkel igyekezett túllicitálni.
„Nem tudom — írta Kovács előbb említett cikkében az agrárproletariátus egységét hangsúlyozva —, helyénvaló-e vagy célszerű-e a pillanatnyi szituáció kedvéért lemondani erről (ti. az agrárforradalomról), és egy nagyobb egység keretébe illesztem programunkat.”
Kovács a nemzeti függetlenségi mozgalom kialakításában tehát nem történelmi szükségszerűséget látott, hanem „pillanatnyi szituáció” által teremtett kényszerhelyzetet, ideig-óráig tartó szükségmegoldást. Ez a kijelentése világosan mutatja, hogy élesen szembenállt a Kommunisták Magyarországi Pártjának egész politikai stratégiájával. A nemzeti függetlenségi mozgalom kiszélesítése szerinte „lemondás” azokról az „eredeti elgondolásokról”, melyeket a szegényparasztság az „első kedvező alkalommal” meg fog valósítani. Kovács demagóg módon a magyar szegényparasztság forradalmi fellépését, a földkérdés Dózsa György-féle megoldását hirdette, természetesen nem azonnal, hanem majd egyszer, „az első kedvező alkalommal”.
A magyar kommunisták már ekkor hangsúlyozták, hogy nemzeti összefogást hirdető politikájuk nem ügyes taktikai fogás — mint ahogyan a reakció állította —, hanem egész történelmi korszakot betöltő stratégiai célkitűzés. A kommunisták már ekkor hirdették, hogy ez a történelmi korszak nem zárul le a háború befejezésével, hanem mélyen átnyúlik a háború utáni békés újjáépítés időszakára is, s a népi demokrácia politikai alapja lesz. Kovács azonban ezt is kétségbe vonta. A demokratikus nemzeti egységfront távolabbi perspektíváit tagadva diszkreditálni akarta az ipari munkásság, a parasztság és a kispolgárság előtt e függetlenségi mozgalom vezetőjét: a Kommunista Pártot.
Kovács cikkeiben állandóan visszatérő momentum a „váratlan fordulat” s az „első adandó alkalom”, az úgynevezett „történelmi ötperc” teóriája is.
Kovács nem akart harcolni a fasizmus és a magyar reakció ellen, hanem nyíltan a bűnös kivárási politika hívének vallotta magát. A parasztság felszabadítását nem a következetes harctól, hanem „az első kedvező alkalomtól” várta. Helyesen adta meg erre a választ Darvas József:
„Hiába lenne eltelve a munkás- és parasztréteg minden egyes tagja az összefogás szükségességével, és hiába hangoztatná ezt a jelszót mindegyik külön-külön és együtt, az összefogás még ezzel egyáltalán nem valósulna meg. Ehhez a belátás és közös elhatározás csak a legelső lépés — a többi már a közös munka dolga … A jövendőt nem valami csodatevő pillanat szüli, hanem a minden nappal számoló szívós munka.”
Az elvi kérdések tisztázása mellett a Kommunisták Magyarországi Pártja mindent megtett a munkás-paraszt szövetség tényleges megteremtéséért.
1939—1940-ben a munkás- és paraszttömegek közti közvetlen kapcsolat főként a Szociáldemokrata Párt Országos Ifjúsági Bizottságán keresztül jött létre. Az Országos Ifjúsági Bizottság minden évben Szent István-napkor konferenciára hívta össze az ország szocialista parasztifjait, azonkívül évenként többször párhetes szemináriumot tartott a parasztfiatalok számára Budapesten. Ezeken a konferenciákon és szemináriumokon az Országos Ifjúsági Bizottság kommunista vezetői fiatal parasztkádereket neveltek a Kommunisták Magyarországi Pártja és a függetlenségi mozgalom számára.
A Kommunisták Magyarországi Pártja azonban a parasztsághoz nemcsak ezen az egy úton keresztül jutott el.
A második legfontosabb terület, ahol a parasztság mozgósítására tér és lehetőség nyílott, a Nemzeti Parasztpárt hetilapja, a Szabad Szó volt, amelynek szerkesztőségében kommunista újságírók is dolgoztak. E lap felhasználásával a Kommunisták Magyarországi Pártja két irányban fejtett ki tevékenységet. Az egyik a parasztság ideológiai nevelése, a másik a parasztsággal való közvetlen szervezeti kapcsolat megteremtése volt.
Attól az időtől kezdve, hogy a Népszava 1941 húsvéti számában cikksorozat jelent meg a munkás-paraszt szövetség kérdéséről, a Szabad Szó a magyar demokratikus erők egyik legjelentékenyebb legális sajtóorgánumává vált. A lap nemcsak magáévá tette a munkás-paraszt szövetség gondolatát, nemcsak felhívta a két nagy dolgozó osztály együttműködésére a parasztság figyelmét, hanem szervezte is a munkás-paraszt szövetséget. A magyar szegényparasztság nagy lelkesedéssel állt az ipari munkássággal való együttműködés és fegyverbarátság gondolata mellé. A Szabad Szó a falvakból tömegével kapta a leveleket, amelyekben a parasztság csoportosan jelentette be, hogy csatlakozik a függetlenségi mozgalomhoz. A falvakban a parasztlevelezők Szabad Szó-köröket alakítottak. A Szabad Szó nemcsak a parasztok leveleit közölte, hanem az ipari munkások válaszait is. A lap hasábjain a két dolgozó osztály valóban egymásra talált. Megvitatták közös problémáikat, s a parasztság előtt tisztázták a nemzeti függetlenségi harc feladatait. 1941 tavasza óta a Szabad Szó a magyar függetlenségi mozgalom félhivatalos lapjaként szerepelt.
A függetlenségi mozgalom paraszti tömegbázisának megteremtését ezeknél a cikkeknél is sokkal jobban elősegítették a Szabad Szó konferenciái.
Ezek a konferenciák a Kommunisták Magyarországi Pártjának kezdeményezésére jöttek létre. Évenként többször — március 15-én, Szent Istvánkor és ahogy a helyzet megkívánta — a Szabad Szó szerkesztősége többnapos konferenciára hívta össze a lap levelező- és írógárdáját. A konferenciákra a Tiszántúlról, Dél-Szlovákiából, a Dunántúlról, sőt még Észak-Erdélyből is Budapestre utaztak a parasztság legkitűnőbb képviselői. A megbeszéléseken a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagjai is részt vettek. A kommunisták megszervezték a Szabad Szó-konferenciákra felutazott parasztok és a budapesti munkások találkozóit és eszmecseréit. Ezen alkalmakkor az építőipari, bőripari és más szakszervezetekben termékeny megbeszélések folytak a két nagy dolgozó osztály képviselői között. A Szabad Szó-konferenciáknak a parasztság politikai nevelése és az ipari munkássággal való szervezeti együttműködés megteremtése szempontjából igen nagy jelentőségük volt.
A parasztság mozgósítására 1941 nyarától kezdve újabb lehetőség kínálkozott a Parasztszövetségen keresztül.
A Parasztszövetség tulajdonképpen a reakció sugallatára született meg. Szellemi atyja Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, megteremtője pedig Nagy Ferenc, a Független Kisgazdapárt főtitkára volt. A szövetség megalakításának legfőbb — de hallgatólagos — célja a függetlenségi mozgalom ellensúlyozása volt. A reakció számítása az volt, hogy a Parasztszövetséggel mint gazdasági, kulturális és erkölcsi érdekeket szolgáló szervezettel a parasztság figyelmét eltereli a napi- és a pártpolitikától, és távol tartja a függetlenségi mozgalomtól. A Parasztszövetséget a magyar reakció gátnak szánta, amelynek feladata „a rendnek és békének bármily irányú felforgató törekvéssel szemben a megvédelmezése”.
A Kommunisták Magyarországi Pártja azonban, mint később látni fogjuk, a Parasztszövetséget is felhasználta befolyása növelésére s az antifasiszta népfront tömegbázisának kiszélesítésére.
A Népszavá-ban és a Szabad Szó-ban vitatott kérdések visszhangra találtak a polgári sajtóban is.
A Független Magyarország megállapította, hogy a nemzeti szabadságharc nem „egyik vagy másik társadalmi réteg ügye vagy éppen kiváltsága, hanem az egész nemzeté”, s a polgárság nevében helyet kért a nemzeti függetlenségi frontban. A Független Magyarország példáját egész sor polgári lap — Magyar Nemzet, Kis Újság, Újság stb. — követte. A magyar függetlenségi mozgalom kialakítása a magyar sajtó jelentékeny részének központi kérdése lett. A nemzeti függetlenségi mozgalom gondolata visszhangra talált a magyar értelmiség soraiban, írók, művészek, tudósok elég széles tömegét ébresztette annak tudatára, hogy nekik ebben a harcban a munkásokkal, parasztokkal együtt kell részt venniük.
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
Fotó: 
Fotó: David Berkowitz openverse a „Gázai övezet kilátása Izraelből – 2009 októbere” alatt, David Berkowitz által a CC BY 2.0 licenc alatt található.
