“Ínséges idők jönnek (?!)” bővebben

"/>

Ínséges idők jönnek (?!)

Konszenzus az EP-ben: nem szabad megnyitni a pénzcsapot, elégtelen a magyar bírói rendszer reformja

Szigorú elemzését adta négy európai frakció a magyar igazságszolgáltatási rendszernek.

Elégtelennek tartja a Magyarország által az igazságszolgáltatási rendszerben elfogadott reformokat és több időt tart szükségesnek a végrehajtás ellenőrzésére négy EP-pártcsoport magyar és nemzetközi jogászok segítségével készült elemzése – írja a Szabad Európa.

A négyeket ebben az esetben a következők jelentették:

  • az Európai Néppárt
  • a szociáldemokraták
  • a Renew
  • valamint az európai zöldek.

A csoport hétfőn a déli órákban mutatta be az elemzést, amely szerint jelenlegi formájukban sem a reformok, sem pedig azok végrehajtása nem nyújtanak garanciát a magyar igazságszolgáltatás politikai befolyástól való működésére, ezért indokolatlannak tartanák nagyjából 13 milliárd euró kohéziós politikai forrás felszabadítását az ország számára – olvasható a cikkben.

A négypárti értékelés kifogásolja, hogy a reformok nem adnak lehetőséget a bírói függetlenséget károsító múltbéli döntések orvoslására. A képviselők kulcsfontosságúnak tartják, hogy a befagyasztott alapokról a választások után szülessen csak döntés, mivel „az OBT csak akkor végezheti a munkáját, ha független”.

A Szabad Európa azt írja: a bizottságnak elvileg november közepéig kellene újraértékelnie a magyar teljesítést, és meghoznia a döntést. „Információink szerint ugyanakkor nincs kizárva, hogy a testület nem fog várni addig a döntéssel” – írják.

 Arra a következtetésre jutottunk, hogy nem csupán ezek a reformok nem elégségesek, még ha maradéktalanul végre is hajtják ezeket, de több időre van szükség a hatásuk és sikeres végrehajtásuk felmérésére is”

– hangsúlyozza az ötoldalas elemzés, amely a bizottság módszeréhez hasonlóan egy színskála alapján értékeli az egyes reformokat.

Az elemzést bemutató cikk kiemeli: az elemzés rövid idővel azelőtt jelent meg, hogy az Európai Bizottság döntést hozna arról, hogy Magyarország teljesíti-e az úgynevezett „horizontális feljogosító feltételek” közül az egyik legfontosabbat és ezen az alapon hozzáférhet-e a 2021 és 2027 között rendelkezésére álló közel 22 milliárd euró összegű kohéziós politikai forrásból nagyjából 13 milliárd euróhoz.                                                                          (24.hu)

Bal-Rad komm: AGY MÉGSEM ESZIK OLY FORRÓN A KÁSÁT…?

Ujhelyi István: Engedett a kormány Brüsszelnek, jöhetnek az uniós pénzek

Ujhelyi István: Engedett a kormány Brüsszelnek, jöhetnek az uniós pénzek

Fordulat az uniós források ügyében – írta péntek délután megjelent cikkében saját értesüléseire hivatkozva Ujhelyi István (ex-MSZP) európai parlamenti képviselő az Indexen.

A politikus, aki üdvözölte a fejleményeket, arról számolt be, hogy forrásai szerint „a Fidesz-kormány eddig megismert akadékoskodó hozzáállása az elmúlt hetekben élesen megváltozott és korábban érzékeny ügyekben is (mint például a vagyonkezelő alapítványok kérdése) kompromisszumkésznek mutatta magát. Ez pedig végre érdemi teljesítésekhez és az uniós források tényleges feloldásához vezetnek”. Sőt, brüsszeli kapcsolatai szerint erre a magyar kormányfő és az Európai Bizottság elnöke épp ezekben az órákban foghat(ott) kezet egymással Brüsszelben, ahol uniós csúcs zajlott. Ujhelyi ugyanakkor arra is felhívta  figyelmet, hogy Orbánék így sem számolatlanul és kontroll nélkül kaphatják majd meg az uniós pénzeket, mert „minden benyújtott számlát külön ellenőriznek majd és bármilyen jövőbeni probléma esetén – ha a meghozott reformok nem működnek például – azonnal újra szankcionálhatják a kifizetéseket”.

„Politikai szemtanúként úgy tudom: a magyar fél hozzáállásában bekövetkezett változás eredményeként az igazságügyi reformot a következő hetekben az Európai Bizottság hivatalosan is teljesítettnek fogja kimondani, ezzel pedig nagyjából 13 milliárd eurónyi összeg válik elérhetővé. Fontos, hogy ez nem jelenti a teljes összeg azonnali kiutalását, ez ugyanis a támogatási időszak keretösszege, ugyanakkor az éves részleteket – ezek pontos mértéke még bizonytalan – a bizottsági döntés után már valóban lehívhatjuk” – tette hozzá. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy „az igazságügyi reform elfogadásához kötött források része többek között a pedagógusok béremelése kapcsán vállalt uniós támogatás is, vagyis a bizottsági döntés után a kormánynak semmilyen további üres és hazug kifogása nem lehet azzal kapcsolatban, hogy miért nem teljesíti a tanárok bérrendezését.”

Magyarország számos területen áll vitában az EU-val, amely miatt jelenleg sem a hétéves költségvetéshez, sem pedig a helyreállítási alaphoz nem fér hozzá az ország, amelyek együttesen körülbelül 33 milliárd eurót jelentenek. Két hete azt írtuk, hogy ha várhatóan pár héten az igazságügyi reformmal kapcsolatos csomagot elfogadja az Európai Bizottság akkor ezzel 13 milliárd euró nyílik meg Magyarország előtt. Ez azonban a hétéves költségvetésre időarányos részét teszi csak elérhetővé. Az arányokat jelzi, hogy a magyar kormány ennek terhére egyelőre egy 238 millió eurós számlát küldött, amelyből 202 millió euró visszatérítését lehet remélni. A kifizetés azonban erre az évre már nem várható.                                                          (hang.hu)

A balrad.hu kommentje a “kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: “…Ez tehát azt jelenti, hogy ha a kormány valóban kész kompromisszumokat kötni, ahogy halljuk a brüsszeli folyosókon, akkor szinte minden zár alá vett forrás – továbbra is fennmaradó érdemi kontroll mellett – a közeljövőben végre tényleg elérhetővé válik…”

-Lámcsak lám! A vajda CSAK BELENGETTE AZ ÚJABB NEMMZETTHY CONSULTATIO LEHETŐSÉGÉT, és az Únijó máris úgy döntött, hogy FIZET!

ISMÉT JÖHETNEK AZ UNIÓS JÚDÁSPÉNZEK!

Elegendő volt Döbröginek csak előkapnia a NÉPAKARAT KINYILVÁNÍTÁSÁNAK TERVÉT, és az EU máris meghátrált! Inkább fizet!

Mi ez kérem, ha nem a NER ÚJABB, FERGETEGES DIJADALJA! A vajda így már felszabadult lélekkel várhatja Kijevből az ukrán qrmánydelegáció érkeztét!

“Ínséges idők jönnek (?!)” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Úgy látom, hogy amit az EU vezetői művelnek – amcsi nyomásra – az ukrajnai vezetés támogatásáért, pénzt, paripát , … mindent egy szóra ! …már ez mutatja a kétarcúságot , pontosabban fogalmazva az Ukrajnában érdekelt fináncoligarchák “felülről nyitott ” pénzügyi támogatását! Ezzel szemben , a 2004 óta EU tag Magyarország pénzét visszatartják , olyan alabire hivatkozva , mint a bírói függetlenség ?, mint az igazságszolgáltatás stb. Az utóbbi a genszterváltás óta m e g s z ű n t ! …Megtapasztaltam mint kényszer -vállalkozó ! ( a végrehajtó maffiával együtt .) Naturálisan fogalmazok : ha nem lennének, nem hiányoznának ! A költségvetésben 1.000 Mrd forinttal több maradna pl. az EÜ szolgáltatások bővítésére , vagy a vidéki úthálozat XXI. századi szintre emelésére ! Kívülről figyelem a belföldi eseményeket, világosan látom , hogy ez a ” lókupec – kiscsalád ” az utolsó fillérig lenyúlná és lenyúlta az EU-s pénzeket , mert a kastélyok 80 %-a a “kiscsalád ” kezében van, abból a milliárdokból amit a ” dolgozó néptől ” kunyeráltak el . A dunai vasmű sem fájt volna annyira, ha OV. apjának a vállalkozása nem lenne milliárdokkal ÉRDEKELT A BOLTBAN. … De érdekelt. Tehát, a ” gebe húzza a kocsit ” ők pedig ( a parlamenti ellenzékkel együtt) pöffeszkednek a bakon! Ilyen a magyarországi kapitalizmus ” alul nézete “. … A valós háborús veszéllyel együtt.

  2. Az EU illetve a jelenlegi vezetés Európai Egyesült Államokat akar létrehozni.

    Vagyis elvennék az országok önállóságát! Az EU demokrácia látszólagos, a négy nagy ország szavazatai többet érnek mint az összes többi.

    Ez a lényeg !

    Ránk kényszeríthetik az akaratukat !

    Ha bevezetjük az eurót – már le is mondtunk az önállóságunk nagy részéről.

    Ha Orbán most enged, akkor jön a következő követelés – engedjük be a migránsokat. Ha megtesszük akkor megint újabb követelés jön.

    Tiltakozni sem tudunk, mert számtalan EU jog változtatásával elveszik a vétójogunkat.

    Ez az EU már nem az amibe beléptünk !

    1. Orbán legnagyobb dobása lehetne – ami egyben ragadós és példaértékű is lehet a szomszédoknak is, hogy önkényesen kilépünk a leszálló ágban lévő EU-ból és azonnal csatlakozunk a BRICS-hez.Ez erjedési folyamatot is elindítana a többi EU ellenes tagállamok között.Az EU-n kívül is van élet!Nem is akármilyen!

      1. Hazánk eddig az EU-tól NETTÓ 60 milliárd – 60 000 000 000 – euró támogatást kapott !

        A BRICS-et alapvetően egymás országaiba való befektetések megkönnyítésére hozták létre, nincs semmiféle pénzügyi alapjuk, eddig egy árva rubel-jüant sem osztottak.

        1. Ez a pénz a szuverenitásunk, függetlenségünk feladásának ára.Nem hülyék ezek, nincs ingyen pénz, tudják hogy mit akarnak a pénzükért…mondhatná valaki azt is, hogy eddig is minden kormányt kilóra megvettek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com