(1879-2023. 12. 21)
(idézet: Sztálin – Rövid Életrajz)
X
A PÁRT általános irányvonalának sikerei következtében az ország ipara és mezőgazdasága továbbra is állandóan nőtt. Az ipar terén a második sztálini ötéves terv 1937 áprilisára, határidő előtt valósult meg — négy év és három hónap alatt. Az ipar és mezőgazdaság újjáépítésének befejezése azt eredményezte, hogy népgazdaságunkat a világ legfejlettebb technikájával szereltük fel. Iparunk óriási mennyiségű gépet, munkapadot és más munkaeszközt kapott. Mezőgazdaságunk elsőrangú szovjettraktorokhoz, kombájnokhoz és egyéb bonyolult mezőgazdasági gépekhez jutott. Közlekedésünk elsőrendű gépkocsikat, mozdonyokat, hajókat és repülőgépeket kapott. A Vörös Hadsereg új, nagyszerű technikai felszerelést — tüzérséget, tankokat, repülőgépeket és a tengeri hajóhad számára hajókat kapott.
Ez az egész, országunk gazdaságának technikai átszerelésére irányuló óriási munka Sztálin elvtárs közvetlen vezetése alatt folyik. Az újfajta gépek, a nagyszabású technikai újítások, vagy találmányok mind Sztálin elvtárs közvetlen utasításai szerint honosultak és honosulnak meg a gyakorlatban. Személyesen megismerkedik az ipar és mezőgazdaság technikai újjáépítése körüli munka minden részletével, lelkesíti és serkenti a munkásokat és mérnököket, az üzemek és iparigazgatóságok vezetőit, a feltalálókat és konstruktőröket. Különösen nagy, szerető figyelmet szentel Vörös Hadseregünk, Légi Hadiflottánk és Tengeri Hajóhadunk technikai felszerelésének, aminek következtében a Vörös Hadsereg a szocializmus ellenségeiben rettegést keltő erővé vált.
A szocializmus építésének egyik rendkívül fontos kérdése, amellyel a pártnak komolyan kellett foglalkoznia, az volt, hogy a szovjettársadalomnak fel kellett nevelnie saját kádereit, a szovjetnépnek és elsősorban a munkásosztálynak meg kellett teremtenie saját értelmiségét. Kiindulva azokból a lenini útmutatásokból, hogy a néptömegek kultúrája hatalmas fellendülésének alapvető feltétele a szocialista forradalom, Sztálin elvtárs a munkásosztály kulturális erőinek kérdését a szocialista építés egyik döntő kérdéseként értékelte. Sztálin elvtárs ezt mondta:
„Az összes eddigi uralkodó osztályok közül a munkásosztály, mint uralkodó osztály, a történelemben némileg különleges és nem egészen kedvező helyzetet foglal el. Az összes eddigi uralkodó osztályok — rabszolgatartók, földesurak, tőkések — egyúttal gazdag osztályok is voltak. Módjuk volt arra, hogy fiaikat az igazgatáshoz szükséges ismeretekre kioktassák. A munkásosztály egyebek közt abban különbözik tőlük, hogy nem gazdag osztály, hogy azelőtt nem volt módjában fiait az igazgatás ismeretére és gyakorlatára kioktatni és erre csak most, miután hatalomra jutott, kapott módot. Egyebek közt ezért olyan élére állított nálunk a kulturális forradalom kérdése.”
A dolgozók saját kádereinek kérdése különösen nagy jelentőségre tett szert nálunk akkor, amikor országunk már bőségesen el volt látva új technikai felszereléssel és égető szükség volt olyan emberekre, akik elsajátították a technikát és képesek azt teljes mértékben kiaknázni a haza üdvére.
A hatalmas, az új technika olyan embereket követelt, akik meg tudják nyergelni ezt a technikát, ki tudják préselni belőle mindazt, amit adhat. Kádereink figyelmét éles fordulattal rá kellett irányítani az új technika elsajátítására, arra, hogy mindenképpen fokozzuk a munkát nagyszámú olyan káderek kinevelésére, amelyek ebből a technikából a lehető legnagyobb eredményeket tudják kipréselni. Ebből a szempontból rendkívüli jelentőségű Sztálin elvtárs beszéde, amelyet a Vörös Hadsereg Akadémiájának évzáró ünnepélyén 1935 májusában tartott.
„Ahhoz, hogy a technikát mozgásba hozzuk — mondta Sztálin elvtárs — és fenékig kihasználjuk, olyan emberekre van szükségünk, akik elsajátították a technikát, olyan káderekre, amelyek a technikát teljesen magukévá tudják tenni és annak rendje és módja szerint kihasználni. A technika olyan emberek nélkül, akik ezt a technikát elsajátították — halott. A technika olyan emberek kezében, akik elsajátították, csodákat tehet és kell is hogy tegyen. Ha a mi elsőrangú gyárainkban, szovhozainkban és kolhozainkban, közlekedésünkben, Vörös Hadseregünkben elegendő számban volnának olyan káderek, amelyek ezen a technikán uralkodni tudnak, országunk háromszor-négyszer akkora eredményt érne el, mint ma . . . Meg kell végre érteni, hogy a világ összes értékes tőkéi közül a legértékesebb és legdöntőbb jelentőségű tőke — az ember, a káderek. Meg kell érteni, hogy a mi jelenlegi viszonyaink között «minden a káderektől függ». Ha jó és nagyszámú kádereink lesznek az iparban, a mezőgazdaságban, a közlekedésben, a hadseregben — országunk legyőzhetetlen lesz. Ha ilyen kádereink nem lesznek — mind a két lábunkra sántítani fogunk.”
Sztálin elvtárs beszéde hatalmas lökést adott a szocialista építés egyik legfontosabb feladatának, a káderek problémája megoldásának. A párt vezére ez útmutatásának ereje nemcsak abban volt, hogy ráirányította az összes párt- és szovjetszervezetek figyelmét a káderek problémájára, hanem abban is, hogy ez az útmutatás lent, a tömegekben is, erős visszhangra talált és a munka újabb fellendülésére vezetett.
Az élenjáró munkások kezdeményezésére, alulról, óriási erővel indult meg a Sztahánov-mozgalom. A Donjec-medencében, a széniparban kezdődött és hihetetlen gyorsasággal terjedt el az egész országban, a népgazdaság minden ágában. Az iparban, a közlekedésben, a mezőgazdaságban a munka nagyszerű hőseinek tíz- és százezrei adták példáját annak, hogyan kell elsajátítani a technikát és emelni a munka szocialista termelékenységét.
Sztálin elvtárs a párt és az egész ország előtt megvilágította ennek az új mozgalomnak óriási történelmi jelentőségét. 1935 novemberében, a Sztahánov-munkások első össz-szövetségi értekezletén, Sztálin beszédet mondott, amelyben kifejtette, hogy a Sztahánov-mozgalom „a szocialista verseny újabb fellendülésének, a szocialista verseny újabb, magasabb fokának kifejezése … A Sztahánov-mozgalom jelentősége abban áll, hogy ez a mozgalom a technika régi normáit, mint elégteleneket, megdönti, a munka termelékenységének a vezető kapitalista országokban elért fokát sok esetben túlhaladja s ily módon gyakorlati lehetőséget nyit a szocializmus további megszilárdítására országunkban, lehetőséget arra, hogy országunk a legnagyobb jólétben élő országgá váljék.”
Sztálin elvtárs rámutatott arra, hogy a Sztahánov-mozgalom a kommunizmus felé építi az utat és a munkásosztály olyan kulturális és technikai felemelkedésének magvát hordja magában, amely a szellemi és fizikai munka ellentétének kiküszöböléséhez vezet.
A Sztahánov-mozgalom előfeltételeiről szólva, Sztálin elvtárs rámutatott arra, hogy miben rejlik forradalmunk óriási ereje és legyőzhetetlensége:
„A mi forradalmunk az egyetlen, amely nemcsak összetörte a kapitalizmus bilincseit és szabadságot adott a népnek, hanem meg tudta teremteni a nép számára a jómódú élet anyagi feltételeit is. Ebben van forradalmunk ereje és legyőzhetetlensége.”
Sztálin személyesen vezette a Sztahánov-munkások össz-szövetségi értekezletének munkáját és az ipar, közlekedés és mezőgazdaság élenjáró munkásai Kremlben tartott többi értekezleteinek munkáját is. Részletesen megbeszélte a népgazdaság minden ágának technikai és termelési kérdéseit az ipar és közlekedés sztahánovistáival, a kombájnvezetőkkel és traktoristákkal, a fejőnőkkel és a cukorrépaföldek hősnőivel.
A Kremlben Sztálin, a Központi Bizottság és a Kormány tagjaival együtt, a testvéri szocialista köztársaságok számos delegációját fogadta. Ragyogó demonstrálása volt ez a Szovjetunió népei közti nagy barátságnak, amelyet a lenini-sztálini nemzetiségi politika megvalósítása alapján értünk el. Sztálin elvtárs és fegyvertársai az élenjáró munkásokkal és kolhoztagokkal együtt dolgozták ki a legfontosabb határozatokat a szocialista építőmunka legnagyobb jelentőségű kérdéseiben.
„Lenin arra tanított bennünket, hogy csak azok a vezetők lehetnek igazi bolsevik vezetők, akik nemcsak tanítani tudják a munkásokat és parasztokat, de maguk is tudnak tanulni tőlük” — mondotta Sztálin elvtárs a sztahánovisták értekezletén tartott beszédében. A tömegekkel való ilyen kapcsolatnak ő maga adta a legjobb példáját, forradalmi tevékenységének legelső lépéseitől kezdve.
Az egész népgazdaságnak szocialista átépítése gyökeres változást idézett elő az országban az osztályok egymás közötti viszonyában. Ez a körülmény változtatásokat tett szükségessé a még 1924-ben elfogadott Alkotmányban. Sztálin elvtárs kezdeményezésére a párt Központi Bizottsága a Szocialista Szovjetköztársaságok Szövetsége Szovjetjeinek VII. kongresszusán javaslatot tett az Alkotmány megváltoztatására.
Az új Alkotmány tervezetét külön Alkotmányelőkészítő Bizottság dolgozta ki Sztálin elvtárs elnöklete alatt. A tervezetet az egész nép megvitatta, ami öt és fél hónapig tartott. Nem volt országunknak olyan zúgja, ahol a dolgozók ne tanulmányozták volna át és ne vitatták volna meg ezt az okmányt, mely az emberiség történetében a legnagyszerűbbek egyike. Az egész szovjetnép óriási örömmel és büszkeséggel üdvözölte és hagyta jóvá az Alkotmány tervezetét.
A Szovjetek Rendkívüli VIII. Össz-szövetségi Kongresszusán 1936. november 25-én az új Alkotmány tervezetéről tartott előadói beszédében Sztálin elvtárs ennek az alkotmánytervezetnek mélyen járó megokolását adta, megvilágítva azt az óriási haladást, amely országunkban az 1924-es Alkotmány elfogadása óta végbement. A szocializmus győzelme lehetővé tette az áttérést a választási rendszer további demokratizálására, az általános, titkos, egyenlő és közvetlen választói jog bevezetésére.
A Szovjetunió Alkotmánya megerősíti a szocializmus valamennyi óriási győzelmét. Az Alkotmány értelmében a szovjettársadalom két, egymással barátságban élő osztályból, a munkások és parasztok osztályából áll. A Szocialista Szovjetköztársaságok Szövetségének politikai alapját a dolgozók küldötteinek Szovjetjei alkotják. A Szovjetunió gazdasági alapja a termelési eszközök szocialista tulajdona. A Szovjetunió minden polgárának biztosított joga van munkára, pihenésre, művelődésre, anyagi ellátásra öregség, betegség és rokkantság esetén. Megmásíthatatlan törvény a polgárok egyenjogúsága, nemzetiségre, fajra és nemre való tekintet nélkül. Az Alkotmány — a szocialista társadalom erősítése érdekében — biztosítja a szólás, sajtó és gyülekezési szabadságot, a társadalmi szervezetekben való egyesülés jogát, a személy sérthetetlenségét, a lakás és levéltitok sérthetetlenségét, a menedékjogot oly külföldi állampolgároknak, akiket a dolgozók érdekeinek védelmezése, vagy tudományos tevékenységük vagy nemzeti felszabadító harcban való részvételük miatt üldöznek. A dolgozóknak ezeket a történelemben eddig még nem látott óriási jogait és szabadságát anyagilag, gazdaságilag biztosítja a szocialista gazdaság egész rendszere, amely nem ismer válságokat, anarchiát, munkanélküliséget.
A Szovjetunió Alkotmánya egyben komoly kötelességeket is ró az összes polgárokra: meg kell tartaniok a törvényeket, a munkafegyelmet, becsülettel teljesíteniök kell a társadalmi kötelességeket, tiszteletben kell tartaniok a szocialista együttélés szabályait, óvniok és erősíteniök kell a szociális tulajdont, védelmezniük a szocialista hazát.
Azt, amiről századokon át ábrándoztak az emberiség legjobb, élenjáró elméi, azt megmásíthatatlan törvénnyé tette a Szovjetunió Alkotmánya — a győzelmes szocializmus és a kibontakozott szocialista demokrácia Alkotmánya.
Ezt az Alkotmányt helybenhagyta és megerősítette a Szovjetek VIII. kongresszusa 1936. december 5-én. A Szovjetunió népei a Szocialista Szovjetköztársaságok Szövetségének új Alkotmányát, alkotója tiszteletére, egyszívvel-lélekkel Sztálini Alkotmánynak nevezték el. A Szovjetunió dolgozói számára ez az Alkotmány harc és győzelmek eredménye, az összes kapitalista országok dolgozói számára pedig nagy harci program. Ez az Alkotmány leszögezte azt a világtörténelmi tényt, hogy a Szovjetunió a fejlődés új szakaszába lépett, abba a szakaszba, amelyben befejeződik a szocialista társadalom felépítése és bekövetkezik a kommunizmusra való fokozatos áttérés korszaka. Az egész világ dolgozóinak erkölcsi és politikai fegyvert ad ez az Alkotmány a burzsoá reakció elleni harcra. Megmutatja, hogy az, ami a Szovjetunióban megvalósult, megvalósítható a többi országban is.
A Szovjetunió Alkotmányának nemzetközi jelentőségét jellemezve, Sztálin elvtárs ezt mondta:
„Ma, amikor a fasizmus zavaros hulláma piszkolja a munkásosztály szocialista mozgalmát és sárral mocskolja be a civilizált világ legjobbjainak demokratikus törekvéseit, a Szovjetunió új Alkotmánya vádirat lesz a fasizmus ellen, vádirat, amely arról beszél, hogy a szocializmus és a demokrácia legyőzhetetlen. A Szovjetunió új Alkotmánya erkölcsi segítség és reális támasz lesz mindazok számára, akik ma harcot folytatnak a fasiszta barbárság ellen.” A szocializmus győzelmei, amelyeket a párt kivívott, a nép ellenségeit még jobban felbőszítették. 1937-ben új adatok derültek ki a kapitalista országok hírszerző-osztályainak szolgálatában álló Buchárin-Trockij-féle kémszervezet, kártevő és gyilkos banda szörnyetegeiről. A bírósági tárgyalások megmutatták, hogy az emberi nemnek e söpredékei már az Októberi Forradalom első napjai óta összeesküdtek Lenin ellen, akit le akartak tartóztatni, összeesküdtek a párt, a Szovjetállam ellen. Imperialista gazdáik akaratát teljesítve, céljukul tűzték ki, hogy a pártot és a Szovjetállamot megdöntsék, az ország védelmét aláássák, a külföldi beavatkozást megkönnyítsék, a Vörös Hadsereg vereségét előkészítsék, a Szovjetuniót feldarabolják, az imperializmus gyarmatává süllyesszék, a kapitalista rabságot a Szovjetunióban visszaállítsák. A párt és a Szovjethatalom megsemmisítette a nép ellenségeinek darázsfészkeit. 1937 márciusában, a Központi Bizottság teljes ülésén „A pártmunka fogyatékosságairól” mondott beszédében Sztálin a párt és szovjetszervek megerősítésének világos programját adta, a politikai éberség fokozására szükséges rendszabályok programját, kiadva a jelszót: „Sajátítsuk el a bolsevizmust!” Sztálin felfegyverezte a pártot a nép ellenségei elleni harcra, megtanította arra, hogyan rántsa le a nép ellenségeinek álarcát.
A szovjetbíróság felderítette gaztetteiket és golyóáltali halálra ítélte a trockista-buchárinista szörnyetegeket. A szovjetnép helyeselte a trockista-buchárinista banda megsemmisítését és áttért a napirenden levő kérdésre — a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetje megválasztásának előkészítésére.
A párt a Központi Bizottság és Sztálin elvtárs vezetése alatt, teljes energiával látott hozzá a választások előkészítő munkájához. Az új Alkotmány bevezetése fordulatot jelentett az ország politikai életében, az ország egész politikai életének további demokratizálását jelentette. Az új választási rendszer a tömegek politikai aktivitásának és a Szovjethatalom szervei felett gyakorolt ellenőrzésének erősödésére vezetett, valamint arra, hogy a Szovjethatalom szerveinek felelőssége a néppel szemben fokozódott. A Központi Bizottság vezetése alatt, Sztálin vezetése alatt, a párt az új feladatoknak megfelelően átépítette munkáinak formáit olyan szellemben, hogy a párton belüli demokráciát kibontakoztatta, a demokratikus centralizmus alapelveit megszilárdította, a kritikát és önkritikát kifejlesztette, a pártszervek felelősségét a párttömegekkel szemben fokozta. A választási hadjárat vezetőgondolatává a párt a kommunisták és párton- kívüliek blokkjának sztálini eszméjét tette. 1937 december 11-én, a választások előestéjén Sztálin Moszkvában, a főváros Sztálini választó- kerületében beszédet mondott. Beszédében megvilágította a gyökeres különbséget a Szovjetunió tényleg szabad, tényleg demokratikus választásai és a kapitalista országok választásai között, ahol a kizsákmányoló osztályok a népre nyomást gyakorolnak. Nálunk a Szovjetunióban a kizsákmányoló osztályokat felszámolták, a szocializmus már behatolt a mindennapi életbe és a választások ezen az alapon zajlanak le. Sztálin meghatározta továbbá, hogy milyen politikusoknak kell lenniök a nép választottainak, a Legfelsőbb Szovjet küldötteinek. A népnek követelnie kell választottaitól, hogy lenini típusú politikusok legyenek — épp olyan világosak és határozottak, félelmet nem ismerők a harcban, mentesek a pániknak még az árnyékától is, könyörtelenek a nép ellenségeivel szemben, bölcsek és óvatosak bonyolult politikai kérdések eldöntésében, ahol mindenfelől való tájékozottságra van szükség, éppen olyan igazságszeretők és a népet szeretők, mint amilyen Lenin volt.
Az egész ország hallgatta bölcs, zseniális vezérének beszédét. Szavai mélyen behatoltak a dolgozók tudatába. Sztálin beszéde meghatározta a nép választottai tevékenységének elveit, lelkesítette a népet, még jobban összeforrasztotta a kommunisták és pártonkívüliek blokkját.
December 12-én folytak le a választások a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetjébe. A választások az egész nép ünnepévé, a szovjetnép hatalmas diadalává lettek. A 94 millió választó közül több mint 91 millió vett részt a szavazásban (96.8%); 90 millió ember erősítette meg a szocializmus győzelmét a kommunisták és pártonkívüliek blokkjának jelöltjeire leadott egyhangú szavazatával. Nagyszerű diadala volt ez a kommunisták és pártonkívüliek sztálini blokkjának, diadala Lenin és Sztálin pártjának, a párt lenini-sztálini vezetésének.
A szovjetnép erkölcsi és politikai egysége itt fényes megerősítést nyert. Sztálin — a nép első választottja, a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetjének első küldötte.
A tömegek gigászi méretekben megnőtt aktivitása és a további szocialista építőmunka óriási feladatai új formában vetették fel kádereink eszmei és politikai megedzésének kérdését.
Sztálin elvtárs beszédeinek egész sorában a legélesebben állította kádereink elé a bolsevizmus elsajátításának feladatát. Rámutatott arra, hogy minden szükséges eszközünk és lehetőségünk megvan arra, hogy kádereinket ideológia tekintetében előkészítsük és politikailag megeddzük, és hogy kilenctized részben ettől függ valamennyi gyakorlati feladatunk megoldása.
1938-ban látott napvilágot „A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja történetének rövid tanfolyama”, amelyet Sztálin elvtárs írt és a SzK(b)P Központi Bizottságának külön bizottsága jóváhagyott.
E könyv megjelenése rendkívül nagy esemény volt a bolsevik párt eszmei életében. A párt a bolsevizmusnak új, hatalmas eszmei fegyverére, a marxista-leninista alapismeretek valóságos enciklopédiájára tett szert. Sztálini szabatossággal és mélységgel van a könyvben kifejtve és összefoglalva a kommunista párt gigászi történelmi tapasztalata, melyhez hasonlóval nem rendelkezett és nem rendelkezik a világnak egy pártja sem. „A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja történetének rövid tanfolyama” megmutatta a marxizmus továbbfejlődését a proletariátus osztályharcának új viszonyai között, az imperialista és proletárforradalmi korszak marxizmusának fejlődését, a marxizmus fejlődését abban a korszakban, amelyben a szocializmus győzelme a földkerekség egyhatodrészén már bekövetkezett. Ez a könyv rövid idő alatt óriási példányszámban fogyott el. „Határozottan mondhatjuk — állapította meg A. A. Zsdánov elvtárs a XVIII. pártkongresszuson —, hogy amióta a marxizmus létezik, ez az első marxista könyv, mely ilyen széles körben terjedt el.”
„A dialektikus és történelmi materializmusról” című fejezetben „A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja történetének rövid tanfolyama” rendkívül világos és tömör formában zseniális módon fejti ki a dialektikus és történelmi materializmus alapjait. Ebben a művében Sztálin elvtárs összefoglalta mindazt, amit Marx, Engels és Lenin a dialektikus módszer és a materialista elmélet tanába bele vitt és továbbfejlesztette a dialektikus és történelmi materializmus tanát a tudomány és a forradalmi gyakorlat legújabb adatai alapján.
Sztálin elvtárs a dialektikus materializmust, mint a kommunizmus elméleti alapját fejti ki, mint a marxista-leninista párt világnézetét, amely eszmeileg felfegyverzi a munkásosztályt a proletárdiktatúra kivívásáért és a kommunizmus felépítéséért folytatott harcában. Különösen meggyőző erővel mutatja meg ez a munka azt a belső kapcsolatot, amely a marxizmus-leninizmus filozófiája és a bolsevik párt gyakorlati forradalmi tevékenysége között fennáll. Hogy ne tévedjünk a politikában, a marxista dialektikus módszer tételeit kell szem előtt tartanunk, ismernünk kell a történelmi fejlődés törvényeit — ezt tanítja Sztálin elvtárs.
Sztálin munkája „A dialektikus és történelmi materializmusról”, melyet a marxista dialektikus módszernek ez a hasonlíthatatlan mestere írt, s amely a bolsevizmus egész gigászi gyakorlati és elméleti tapasztalatát foglalja össze általános tételekbe — új, magasabb fokra emeli a dialektikus materializmust, és a marxista-leninista filozófiai gondolkodásnak igazi tetőfoka.
1939 márciusában Sztálin a XVIII. pártkongresszus munkáját vezeti. Ez a kongresszus hatalmas demonstrálása volt az egész párt még soha nem látott egységének és egyöntetűségének, a lenini-sztálini Központi Bizottság körül való tömörülésének.
Sztálin beszámoló beszédében mélyenjáró elemzését adta a Szovjetunió nemzetközi helyzetének és leleplezte a Szovjetunió elleni háború és intervenció gyújtogatóinak terveit. A párt XVII. kongresszusa óta öt év telt el. Ez az időszak a kapitalista országokban szerfelett komoly megrázkódtatások időszaka volt, gazdasági téren éppúgy, mint politikai téren. Az 1929-1932-es évek gazdasági válsága és a sajátos jellegű depresszió után 1937 második felétől kezdve új gazdasági válság következett be, mely az Amerikai Egyesült Államokra, Angliára, Francia- országra és több más kapitalista országra is kiterjedt. A nemzetközi helyzet a végsőkig kiéleződött, a békeszerződések háború utáni rendszere hajótörést szenvedett, megkezdődött az új, a második világháború.
Az új háborút két, az agresszivitásban elöljáró imperialista állam indította meg — Németország és Japán. Ez a háború, — mondotta Sztálin elvtárs, több mint 500 millió embert sodort magával, hatásának körét óriási területre terjesztette ki, Tientsintől, Sanghájtól, Kantontól Abesszinián át egészen Gibraltárig. A háború egyre jobban sértette a nem agresszív államok érdekeit, elsősorban Angliáét, Franciaországét és az Amerikai Egyesült Államokét. Ez államok kormányai azonban nem fejtettek ki kellő ellenállást az agresszorokkal szemben. Elvetették a kollektív biztonság politikáját és áttértek a „semlegesség”, a benemavatkozás politikájára. A be- nemavatkozás politikája az agresszió serkentését, a háború szabadjára eresztését jelentette. A hírhedt „müncheni-egyezmény” értelmi szerzői — Anglia és Franciaország kormányzói — Chamberlain és Daladier a német fasizmus agresszióját keletre, a Szovjetunió ellen akarták irányítani.
Sztálin elvtárs leleplezte a Szovjetunió elleni háború uszítóinak mesterkedéseit, akik azt állították, hogy az agresszoroknak tett müncheni engedmények és a müncheni semlegességi egyezmény megvetették a „béketeremtés” új korszakának alapját. Sztálin elvtárs figyelmeztetett arra, hogy „az a nagy és veszélyes politikai játék, amelybe a benemavatkozási politika hívei belekezdtek, rájuk nézve komoly kudarccal végződhetik.”
Sztálin elvtárs rendkívül mélyrehatóan tárta fel a párt és a szovjetnép előtt az akkor kialakult nemzetközi helyzet egész bonyolultságát és veszélyességét és meghatározta a szovjet külpolitika elveit. Beszámolójában ezt mondta:
,,A párt feladatai a külpolitika terén:
1. Folytassuk tovább is a béke és a gazdasági kapcsolatok megerősítésének politikáját az összes országokkal;
2. Legyünk óvatosak, nehogy országunkat összeütközésekbe sodorják háborús provokátorok, akik megszokták, hogy idegen kezek kaparják ki számukra a gesztenyét;
3. Mindenképpen növeljük Vörös Hadseregünk és Vörös Hajóhadunk harci erejét;
4. Erősítsük a nemzetközi baráti kapcsolatokat minden ország dolgozóival, akiknek érdeke a népek közti béke és barátság.”
Sztálin elvtárs, miután jellemezte a szocializmus vívmányait és sikereit, a szocialista gazdaság növekedését, a nép anyagi és kulturális színvonalának emelkedését, a szovjetrendszer további megerősödését, új, nagy történelmi feladatot tűzött ki a párt és az egész szovjetnép elé: érjük utói és haladjuk túl a legközelebbi 10—15 év alatt a legfőbb kapitalista országokat gazdasági tekintetben, vagyis abban a tekintetben, hogy a termelt javakból mennyi esik egy lakosra.
„Túlszárnyaltuk a legfőbb kapitalista országokat — mondta Sztálin elvtárs — a termelés technikája és az ipari fejlődés üteme tekintetében. Ez igen jó. De ez nem elegendő. Túl kell szárnyalnunk őket gazdasági tekintetben is. Mi ezt megtehetjük és még is kell tennünk. Csakis abban az esetben, ha gazdaságilag túlszárnyaljuk a legfőbb kapitalista országokat, számíthatunk arra, hogy országunk teljesen el lesz látva fogyasztási cikkekkel, hogy bőségesen lesznek termékeink és lehetőségünk nyílik arra, hogy áttérjünk a kommunizmus első szakaszáról a második szakaszra.”
Sztálin elvtárs beszámoló beszédében a párt egyik központi feladataként teljes, tudományosan megalapozott bolsevik programot adott a káderek kifejlesztésének, nevelésének, kiválogatásának, előléptetésének és ellenőrzésének munkája számára.
Leírva az utat, amelyet a párt a XVII. és a XVIII. kongresszus között megtett, Sztálin elvtárs ezt mondta:
„A főeredmény abban áll, hogy országunk munkásosztálya, miután megszüntette az embernek ember által való kizsákmányolását s miután megszilárdította a szocialista rendszert, az egész világ előtt bebizonyította ügye igazát. Ez a legfőbb eredmény, mert ez megerősíti a munkásosztály hitét erejében és végső győzelme biztos voltában.”
Sztálin beszéde a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának XVIII. kongresszusán a kommunizmusnak programokmánya, további lépés a marxista-leninista elmélet fejlődésében. Sztálin továbbfejlesztette a szocialista forradalom lenini elméletét. Konkretizálta a szocializmus egy országban való felépítésének lehetőségéről szóló elméletet és arra a következtetésre jutott, hogy a kommunizmus felépítése országunkban, az esetben is lehetséges, ha a kapitalista környezet megmarad. Sztálin elvtársnak ez a tétele gazdagítja a leninizmust, új eszmei fegyvert ad a munkásosztály kezébe, a párt előtt a kommunizmus győzelméért folytatott harcnak nagyszerű perspektíváját nyitja meg, előreviszi a marxista-leninista elméletet.
Lenin „Állam és forradalom” c. ismert művét 1917 augusztusában, vagyis néhány hónappal az Októberi Forradalom és a Szovjetállam megalkotása előtt írta meg. Ebben a könyvben Lenin Marxnak és Engelsnek az államról szóló tanítását védelmezte meg az opportunisták elferdítéseivel és ellaposításaival szemben. Leninnek szándékában volt megírni az „Állam és forradalom” második részét és úgy tervezte, hogy abban majd összefoglalja az 1905-ös és 1917-es forradalom tapasztalatainak fő tanulságait. A halál azonban megakadályozta ennek a feladatnak a megvalósításában. De amit az államelmélet kérdéseiben nem végezhetett el Lenin, azt elvégezte Sztálin!
Sztálin elvtárs, arra a gigászi tapasztalatra támaszkodva, amelyet a szovjet szocialista államnak a kapitalista környezet viszonyai között való több mint húszéves fennállása adott, megalkotta a teljes és befejezett tanítást a szocialista államról. Sztálin részletesen elemezte a szocialista állam fejlődési szakaszait, funkcióinak a viszonyok megváltozásával velejáró megváltozását, általánosította a Szovjetállam építésének minden tapasztalatát, és arra a következtetésre jutott, hogy abban az esetben, ha a kapitalista környezet továbbra is megmarad, az államot a kommunizmus alatt is fenn kell tartani.
Sztálin nyomatékosan hangsúlyozta, hogy milyen óriási jelentősége és szerepe van a pártpropagandának és a pártapparátus munkásai, az ifjúsági szervezetek, a szakszervezetek, a kereskedelmi és szövetkezeti, gazdasági, állami, oktatásügyi, katonai és egyéb szervezetek munkásai marxista-leninista nevelésének.
A következőket mondta: „Ha senyvedni kezd kádereink marxista-leninista nevelése, ha gyengül munkánk a káderek politikai és elméleti színvonalának emelése terén, maguk a káderek pedig ezzel kapcsolatban megszűnnek érdeklődni további előrehaladásunk perspektívája iránt, nem értik meg többé ügyünk igazát és perspektíva nélküli gyakorlati emberekké válnak, akik vakon és gépiesen hajtják végre a felülről jövő utasításokat, ezt egész állami és pártmunkánknak feltétlenül meg kell sínylenie. Mint sarkigazságot kell elismernünk, hogy mennél magasabb a párt- és az állami munka bármely ágában működő funkcionáriusok politikai színvonala és marxista-leninista tudatossága, annál magasabb színvonalú és termékenyebb maga ez a munka, annál hatékonyabbak a munka eredményei és — megfordítva — mennél alacsonyabb a funkcionáriusok politikai színvonala és marxista-leninista tudatossága, annál valószínűbbek a bajok és kudarcok a munkában, annál valószínűbb maguknak a funkcionáriusoknak elsekélyesedése és elkorcsosodása kicsinyes, korlátolt látókörű emberekké, annál valószínűbb elfajulásuk. Bátran mondhatjuk: ha képesek volnánk kádereinket a munka minden ágában ideológiailag kiképezni és politikailag annyira megedzeni, hogy szabadon tudnának tájékozódni a belső és nemzetközi helyzetben, ha teljesen érett marxistákká-leninistákká tudnók őket tenni, akik komoly hiba nélkül meg tudják oldani az ország vezetésének kérdéseit —, akkor minden alapunk megvolna arra, hogy kérdéseink kilenctized részét már megoldottnak tekintsük. És ezt a feladatot mi feltétlenül meg tudjuk oldani, mert megvan minden ehhez szükséges eszközünk és lehetőségünk.”
A továbbiakban Sztálin ezt mondta: „Van egy tudományág, amelynek ismerete feltétlenül kötelező az összes tudományágak bolsevikjai számára: ez a társadalomról, a társadalom fejlődési törvényeiről, a proletárforradalom fejlődési törvényeiről, a szocialista építés fejlődési törvényeiről, a kommunizmus győzelméről szóló marxista-leninista tudomány. Mert nem lehet valódi leninistának tartani azt az embert, aki ugyan leninistának nevezi magát, de begubódzott a maga szakmájába, bezárkózott, mondjuk, a matematikába, a növénytanba vagy a vegyészetbe és a saját szakmáján túl semmit sem lát. A leninista nem lehet csupán a maga kedvelt tudományágának szakembere — egyúttal politikusnak és közéleti embernek is kell lennie, aki élénken érdeklődik országa sorsa iránt, ismeri a társadalmi fejlődés törvényeit, tudja alkalmazni ezeket a törvényeket és igyekszik az ország politikai vezetésében tevékenyen részt venni. Ez persze külön megterhelés lesz a bolsevik szakemberek számára. De ez olyan megterhelés lesz, amely bőségesen meghozza a maga gyümölcsét.
A pártpropaganda feladata, a káderek marxista- leninista nevelésének feladata abban áll, hogy segítsünk az összes munkaterületeken dolgozó kádereinknek abban, hogy elsajátítsák a társadalom fejlődéstörvényeiről szóló marxista-leninista tudományt.”
Sztálin elvtársnak a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja XVIII. kongresszusán mondott beszéde — az osztálynélküli szocialista társadalom felépítése befejezésének és a szocializmusról a kommunizmusra való fokozatos áttérésnek a programja. A bolsevikok kongresszusa egyszívvel-lélekkel jóváhagyta vezérének beszámolóját és megerősítette ezt a beszámoló beszédet, mint útmutatást, mint a párt egész tevékenységének törvényét.
Sztálin elvtársnak a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja XVIII. kongresszusán mondott beszéde fényes példája a marxista-leninista tudományos jövőbelátásnak a nemzetközi viszonyok területén. Sztálin külpolitikánk feladatait illető útmutatásainak bölcsessége — a vezetés sztálini művészete — igen nagy győzelmeket biztosított a Szovjetunió külpolitikája számára, még magasabbra emelte a Szovjetunió jelentőségét, mint komoly nemzetközi erőét, amely hatást tud gyakorolni a nemzetközi helyzetre és meg tudja azt változtatni a dolgozók érdekében. A Szovjetunió kormánya, Sztálin elvtárs útmutatásait követve, meghiúsította a háborús uszítok alattomos terveit, akik szerették volna más kezével kiszedni a maguk számára a gesztenyét, és biztosította a Szovjetunió népeinek békés munkáját. A balti államokkal kötött kölcsönös segélynyújtási szerződések útján a Szovjetunió rendkívüli mértékben megerősítette a szocializmus országának védelmi állásait és nemzetközi helyzetét.
A Szovjetkormány igyekezett a háború továbbterjedését megakadályozni és folytatta a kollektív biztonság politikája megvalósításáért a harcot. Ez a politika azonban nem talált támogatásra Anglia és Franciaország kormányzó körei részéről. A benemavatkozás müncheni politikájáért a nem agresszív országok népei drága árat fizettek. Hitler-Németország már 1939 márciusában, az angol-francia diplomácia szemethúnyó magatartása következtében megszállta Csehszlovákiát. Röviddel azután megkezdődött a német agresszorok támadása Kelet- Európa országai ellen. Aktívabb lett az imperialista Japán is, Németország szövetségese a Távolkeleten. 1939 májusában néhány provokációs kirohanást kísérelt meg a Mongol Népköztársaság határánál, de a japán és mandzsúriai csapatokat a Vörös Hadsereg csapatai Chalchin-Gol körzetében szétverték.
Az angol-francia diplomácia ebben az időben tisztességtelen politikát folytatott a Szovjetunió irányában: minden módon húzta-halasztotta a Szovjetunióval az esetleges agresszor kollektív visszaverésére folytatott tárgyalásokat és a megegyezés megkötésére nyilvánvalóan elfogadhatatlan feltételeket ajánlott fel a Szovjetuniónak.
A Szovjetunió kormányának, amely látta, hogy Anglia és Franciaország nem kívánnak a Szovjetunióval együttműködni a békéért való harcban, gondoskodnia kellett országunk biztonságának védelméről.
1939 augusztusában a Szovjetunió kormánya Németországgal megnemtámadási szerződést kötött. Ez a szerződés, miként erre Sztálin elvtárs rámutatott, sem közvetlenül, sem közvetve nem érintette államunk területi épségét, függetlenségét és becsületét. De biztosította a Szovjetuniónak a békét a legközelebbi időre és módot adott rá, hogy előkészítsük a visszaveréshez szükséges erőket arra az esetre, ha a Szovjetuniót meg fogják támadni.
A bolsevik párt, követve Sztálin elvtárs arról szóló útmutatásait, hogy az országot egy kívülről jövő fegyveres támadás esetére mozgósítási készenlétben kell tartani, huzamos időn át következetesen és tántoríthatatlanul minden tekintetben előkészítette a Szovjetuniót az aktív védelemre. Az ország iparosításának és a mezőgazdaság kollektivizálásának a sztálini ötéves tervek évei során megvalósított politikája azt eredményezte, hogy hatalmas gazdasági alap jött létre, amelyet fel lehetett használni országunk aktív védelmére.
A pártnak ez a politikája módot adott arra, hogy az országban elegendő mennyiségben termeljünk fémet fegyverek, üzemi berendezések és felszerelések gyártására, fűtőanyagot a gyárak és a közlekedés üzemben tartására, gyapotot katonai ruházat gyártására, gabonát a hadsereg élelmezésére.
Az ország iparosításának és a mezőgazdaság kollektivizálásának politikája eredményeképpen a Szovjetunióban 1940-ben termeltek: 15 millió tonna nyersvasat, vagyis csaknem négyszer annyit, mint a cári Oroszországban 1913-ban; 18 millió 300.000 tonna acélt, vagyis négy és félszer annyit, mint 1913-ban; 166 millió tonna szenet, vagyis öt és félszer annyit, mint 1913-ban; 31 millió tonna kőolajat, vagyis három és félszer annyit, mint 1913-ban; 38 millió 300.000 tonna árugabonát, vagyis 17 millió tonnával többet, mint 1913-ban; 2 millió 700.000 torma gyapotot, vagyis három és félszer annyit, mint 1913-ban.
„A termelésnek ilyen példátlan növekedését — mondta Sztálin elvtárs — nem lehet olybá venni, mint valamely országnak egyszerű és szokásos fejlődését az elmaradottságból a haladás irányában. Ez ugrás volt, amelynek révén hazánk elmaradt országból élenjáró országgá változott át, agrárországból — ipari országgá”
1939 őszén Sztálin elvtárs kezdeményezésére felszabadítottuk véreinket, Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Bjelorusszia népeit a lengyel földeseik igája alól. E népek beolvadtak a Szovjetunió szabad népeinek egységes, testvéries családjába. Később visszatéríttettek a Szovjetunió állományába a Balti-tenger melléki szovjetköztársaságok — Litvánia, Lettország és Észtország.
1939. december 20-án a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetje Elnökségének rendeletével Joszif Visszarionovics Sztálinnak, hatvan éves születésnapja alkalmából, a Szocialista Munka Hőse címet adományozták rendkívüli érdemeiért, amelyeket a bolsevik párt megszervezése, a Szovjetállam megteremtése, a Szovjetunió szocialista társadalma felépítése és a Szovjetunió népei közötti barátság megerősítése művében szerzett.
1939. december 22-én Sztálin elvtársat megválasztották a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tiszteletbeli tagjává.
1941. február 15—20-án folyt le a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának XVIII. Össz-szövetségi értekezlete. Az értekezlet a következő kérdéseket tárgyalta: a pártszervezetek feladatai az ipar és a közlekedés terén, az 1940-es év gazdasági eredményei, a Szovjetunió népgazdasága fejlődésének 1941-re szóló terve, valamint szervezeti kérdéseket tárgyaltak.
Sztálin elvtárs útmutatásait követve az értekezlet a Szovjetország védelmi erejének további megerősítése jegyében folyt le.
Sztálin elvtárs kezdeményezésére a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága és a Szovjetkormány, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja XVIII. kongresszusának határozataiból kiindulva, megbízta a Szovjetunió Állami Tervbizottságát a Szovjetunió 15 évre szóló általános gazdasági tervének kidolgozásával. Ez a terv annak a feladatnak megvalósítására irányult, hogy a legfőbb kapitalista országokat gazdasági tekintetben, vagyis az egy lakosra eső nyersvas, acél, fűtőanyag, elektromos energia, gépek s egyéb termelési eszközök és fogyasztási cikkek termelése tekintetében túlhaladjuk.
1941. május 6-án a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetje Elnökségének rendeletével Joszif Visszarionovics Sztálint a Szovjetunió Népbiztosai Tanácsának elnökéül nevezték ki.
A nagy Sztálin által vezérelt szovjetnép új győzelmek felé haladt, előre, a kommunizmus felé. De 1941 júniusában a szovjetnép békés alkotó munkáját félbeszakította a háború, amely Németországnak a Szovjetunió ellen intézett támadása folytán következett be.
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
Az orosz katonák támadó hadműveletet hajtanak végre, és behatolnak az ellenséges védelembe a Szerebryan Erdészetben.
Fotó: RIA Novosti, Jevgenyij Kotenko
Fotó: Az orosz védelmi minisztérium hivatalos honlapja
Fotó: David Berkowitz openverse a „Gázai övezet kilátása Izraelből – 2009 októbere” alatt, David Berkowitz által a CC BY 2.0 licenc alatt található.
