(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

IX.

1941. február 15-től 20-ig ülésezett az SZK(b)P XVIII. össz-szövetségi konferenciája, amelyen én is jelen lehettem. A konferencia felszólította a pártszervezeteket, fordítsanak fokozott figyelmet az ipar és a közlekedés, különösen pedig a védelmi célra termelő vállalatok szükségleteire. A követelmények fokozódtak. A konferencia határozatai leszögezik, hogy a repülésügyi, vegyipari, lőszergyártási, elektromosipari és egyéb honvédelmi jelentőségű népgazdasági ágak népbiztosságainak a vezetői vonják le a tanulságokat a konferencián elhangzott bírálatból és lényegesen javítsák meg munkájukat. Ellenkező esetben leváltják őket beosztásukból.

A konferencián elfogadott utolsó béke-népgazdasági terv, az 1941. évi, a hadiipar jelentős fejlesztését irányozta elő.

A konferencián az SZK(b)P Központi Bizottságába és Központi Revíziós Bizottságába sok katonát választottak be póttagnak: I. V. Tyulenyevet, M. P. Kirponoszt, I. Sz. Jumasevet, V. F. Tribucot, F. Sz. Oktyabrszkijt és más elvtársakat. Irányomban is magas bizalom nyilvánult meg. Az SZK(b)P Központi Bizottsága póttagjává választottak meg.

Közvetlenül a háború kitörése előtt vezérkarunknál nagy tudású és tapasztalt tábornokok és tisztek serény és összeforrt kollektívája dolgozott. Csak néhányat említek meg közülük.

A vezérkari főnök első helyettese az országban jól ismert N. F. Vatutyin altábornagy volt, akit a rendkívüli munkaszeretet és az átfogó hadászati gondolkodás jellemzett. A vezérkari főnök szervezési helyettese V. D. Szokolovszkij altábornagy volt, akit a moszkvai katonai körzet törzsfőnöki beosztásából 1941 tavaszának elején neveztek ki ebbe a beosztásba. Vaszilij Danyilovics a háború éveiben nagy hadvezéri tehetségről és képességekről tett tanúbizonyságot. A Hadműveleti Csoportfőnökség élén G. K. Malangyin vezérőrnagy állt, igen képzett és tehetséges tervező. Ugyancsak ott dolgozott A. M. Vaszilevszkij vezérőrnagy is.

A háború alatt Vaszilevszkij fegyveres erőink kimagasló hadvezérének bizonyult. Vezetésével számos nagyszabású és ragyogó hadműveletet folytattak. Vaszilevszkij a háború előtt az Északnyugati és Nyugati Irány hadműveleti tervével foglalkozott.

Az említetteken kívül a vezérkarnál még sok tehetséges és energikus vezető dolgozott, akik alkotó munkájukkal hozzájárultak a vezérkar egész kollektívájának nagyfokú munkaképességéhez.

A vezérkar mint a Honvédelmi Népbiztosság fő apparátusa, óriási hadműveleti, szervezési és mozgósítási munkát végzett. A háborúban a vezérkar a Főparancsnokság Főhadiszállásának a szerve lett.

Ámde a vezérkar apparátusának munkájában hiányosságok voltak. Amikor 1941 tavaszán tanulmányoztuk az ügyeket, kiderült, hogy háború esetére nincsenek előre elkészítve a vezérkar, a honvédelmi népbiztos, valamint a haderő- és fegyvernemi parancsnokok harcálláspontjai, ahonnan vezetni tudják a fegyveres erőket, gyorsan továbbíthatják a csapatokhoz a főhadiszállás direktíváit, ahol megkaphatják és feldolgozhatják a csapatoktól érkező jelentéseket.

A háború előtti években elmulasztottuk a harcálláspontok kiépítését. Amikor pedig kitört a háború, a főparancsnoknak, a vezérkarnak, a fegyvernemek törzseinek és a központi csoportfőnökségeknek továbbra is dolgozószobáikból kellett ellátni a vezetést, ami alaposan nehezítette munkájukat.

A háború kezdetéig nem rendezték a főhadiszállás és a főparancsnokság olyan problémáit,mint: felépítésük, rendeltetésük, elhelyezésük, biztosító apparátusuk és anyagi-műszaki eszközeik.

A háborút megelőző öt év alatt én voltam a negyedik főnöke a vezérkarnak. A gyakori személycsere nem tette lehetővé, hogy az illetők teljesen áttekintsék az ország védelmének kérdéseit és mélyen átgondolják a küszöbön álló háború minden vonatkozását.

Milyen fontos kérdéseken dolgozott a vezérkar azokban a hónapokban?

Manapság egyes katonai emlékiratok szerzői azt állítják, hogy a háború előtt nálunk a fegyveres erőknek nem volt mozgósítási és hadászati felvonulási tervük.

A valóságban a vezérkarnál természetesen megvolt a fegyveres erők hadműveleti és mozgósítási terve. Ezek kidolgozása és pontosítása állandóan folyt. Egy-egy átdolgozás után azonnal jelentettük terveinket az állam vezetőinek, jóváhagyásuk után pedig haladéktalanul kiadtuk a megfelelő direktívákat a Katonai Körzetparancsnokságoknak. Sokat dolgozott a háború küszöbén a hadműveleti és mozgósítási terveken a Hadműveleti Csoportfőnökség – Malangyin, Vaszilevszkij, Anyiszov tábornokok és mások. Mielőtt a vezérkarhoz kerültem, a tervek kidolgozásának általános irányítását B. M. Saposnyikov, a Szovjetunió marsallja, majd utána Mereckov hadseregtábornok és Vatutyin altábornagy végezte.

Még 1940 őszén alaposan átdolgozták a korábbi haditervet. Hozzáigazították a megtámadásunk esetén végrehajtandó feladatokhoz. Ám a tervben hadászati hibák voltak, amelyek egy helytelen tételből eredtek.

A legveszélyesebb hadászati iránynak a délnyugati irányt – Ukrajnát – és nem a nyugati irányt – Belorussziát tartottuk, ahol a hitlerista fővezérség 1941 júniusában a leghatalmasabb szárazföldi és légi csoportosításokat összpontosította és vetette be.

Így a 19. hadsereget, a 16. hadsereg több egységét, és magasabbegységét, amelyek korábban Ukrajnában összpontosultak és az utóbbi időben vezényelték őket oda, már a háború első napjaiban át kellett dobni a nyugati irányba és menetből kellett ütközetbe vetni a Nyugati Front állományában. Ez kétségtelenül kihatott a nyugati irányban folyó védelmi tevékenység menetére.

Amikor a hadműveleti tervet 1941 tavaszán (február-április) átdolgoztuk, nem küszöböltük ki teljesen ezt a tévedést.

Sztálin meg volt győződve róla, hogy a hitleristák a Szovjetunió elleni háborúban elsősorban Ukrajnát és a Donyec-medencét igyekeznek elfoglalni, hogy gazdaságilag fontos területektől fosszák meg országunkat és megkaparintsák az ukrajnai gabonát, a donyeci szenet és utána a kaukázusi olajat. Amikor 1941 tavaszán a hadműveleti tervet tárgyaltuk, Sztálin ezt mondta: „E létfontosságú erőforrások nélkül a fasiszta Németország nem viselhet tartós és nagy háborút”.

Sztálin mindannyiunk számára a legnagyobb tekintély volt, akkoriban senki sem gondolt arra, hogy kételkedjék megállapításaiban és helyzetmegítélésében. Sztálin említett feltételezése, bár természetesen megvolt a maga alapja, nem számolt az ellenségnek a Szovjetunió elleni villámháborús terveivel.

A fegyveres erők mozgósítási tervének utolsó változatát (ez a szervezési és anyagi kérdéseket foglalta magában) 1941 februárjában hagyták jóvá és az MP-41 elnevezést kapta. Ezt a körzetek azzal az utasítással kapták meg, hogy a régi mozgósítási tervek korrekcióját 1941. május 1-ig hajtsák végre.

1940-ben elhatároztuk, hogy a nyugati körzetekben állomásozó csapatok egy részét azonnal áthelyezzük a Szovjetunióhoz csatlakozott területekre. Jóllehet e területek még nem voltak kellőképpen felkészítve a védelemre, a nyugati körzetek csapatainak első lépcsőit ott helyeztük el.

Ezzel kapcsolatosan szeretnék kitérni az új és régi megerődített körletek sorsára. Az új megerődített körletek építését a nyugati határon 1940 elején kezdték meg. Építésük tervét K. J. Vorosilov jelentése alapján Sztálin hagyta jóvá.

A háború elejéig mintegy 2500 vasbeton létesítményt sikerült megépíteni, amelyek közül 1000 erődtüzérséggel, a többi 1500 géppuskákkal volt felszerelve. Ámde a megerődített körletek építése nem fejeződött be.

Ami Ukrajnát illeti, 1941 júniusában a harckészültség a ravarusszkajai és a przemysli kerületekben volt a legnagyobb, amelyeknek a háború első napjaiban szerfölött pozitív szerepük volt. Erről később majd még beszélek.

Most szeretnék szólni a tüzérségnek a régi megerődített körletekből való visszavonásáról.

1941 február-márciusában a Vörös Hadsereg Katonai Főtanácsában két ízben is tárgyaltuk, hogyan lehetne mielőbb befejezni az új megerődített körletek építését, és hogyan lehetne felfegyverezni azokat. Jól emlékszem a tanács ülésén lezajlott heves vitákra. Bárhogy is vitáztunk azonban, csak nem találtunk gyakorlati megoldást az erődtüzérség gyártásának a meggyorsítására és a megerődített körletek szükségleteinek biztosítására.

Akkor Kulik, a honvédelmi népbiztos fegyverzetügyi helyettese, és Saposnyikov, a népbiztos megerődített körlet-ügyi helyettese, valamint A. A. Zsdanov, a Katonai Főtanács tagja azt javasolta, hogy egyes régi megerődített körletekből vonjuk ki az erődtüzérség egy részét és dobjuk át az új, épülő megerődített körletekbe. Tyimosenko honvédelmi népbiztos és én nem értettünk egyet ezzel a javaslattal, utalva arra, hogy a régi megerődített körletekre még szükség lehet.

A Katonai Főtanácsban támadt nézeteltérések miatt a kérdést Sztálin elé terjesztették. Ő magáévá tette Kulik, Saposnyikov és Zsdanov véleményét, s megparancsolta, hogy a másodrendű szakaszokról szereljék le a tüzérségi fegyverzet egy részét és dobják át a nyugati és délnyugati irányba.

A régi megerődített körletek 1929-1935 között épültek. Az állandó tüzelőállások jobbára géppuskákkal voltak felszerelve. 1938-1939-ben egy sor tartós létesítményt tüzérségi lövegekkel erősítettek meg. A Vörös Hadsereg Katonai Főtanácsának 1939. november 15-i határozata értelmében a régi megerődített körletek rendszeresített létszámát több mint egyharmadával csökkenteni kellett. Most pedig egyes szakaszokról elvitték a fegyverzetet.

Miután azonban Sztálinnak másodszor is jelentést tettünk, engedélyt kaptunk arra, hogy a fegyverzet egy részét meghagyjuk a leszerelt szakaszokon.

Az új megerődített körletekkel (amelyek építése 1938-1939-ben kezdődött meg) kapcsolatban a vezérkar 1941. április 8 án a Nyugati és a Kijevi Különleges Katonai Körzet parancsnokának a következő szövegű direktívát adta ki:

„További külön utasításig a szlucki, szebegi, sepetovkai, izjaszlavli, sztarokonsz-tantyinovkai és osztropoli megerődített körleteket tartsa konzervált állapotban.

Az említett megerődített körletek háborús alkalmazhatósága érdekében készítse elő és hajtsa végre a következő intézkedéseket:

– alakítsa meg a megerődített körletek parancsnokságának keretét …

– a tüzérségi-géppuskatűz rendszerének befejezésére minden védelmi gócban és támaszpontban jelölje ki a fa-, föld- vagy beton létesítmények helyét, amelyeket a háború első tíz napjában majd a tábori csapatoknak kell felépíteniük …

– a Vörös Hadsereg Védelmi Építkezési Csoportfőnökségének tervei és műszaki utasításai alapján készítsen számvetést a fegyverzet- és a legegyszerűbb belső felszerelés-szükségletről …

– az élőerő, eszközök és munkatervek számvetésében vegye figyelembe azokat a vasbeton létesítményeket, amelyek 1938-1939-ben épültek a letyicsevi, mogiljovi, jampoli, novograd-volinszki, minszki, polocki és moziri megerődített körletekben …

A Védelmi Építkezés Csoportfőnöke dolgozza ki és 1941. 5. 1.-ig küldje meg a körzeteknek a műszaki utasításokat az 1938-1939-ben épült létesítmények fegyverzetére és legegyszerűbb belső berendezésére vonatkozóan.”³² A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának Levéltára f. 73, op. 12109 d. 5789, 11. 108, 109, III, 112. *

A régi államhatáron levő megerődített körleteket nem szüntették meg és nem szerelték le, mint ahogy ezt egyes emlékiratok és történelmi tanulmányok megemlítik. Ezek minden fontos szakaszon és irányban megmaradtak és tovább akartuk erősíteni őket. De a harctevékenység menete a háború elején lehetetlenné tette, hogy maradéktalanul végrehajtsuk a tervezett intézkedéseket és kellőképp felhasználjuk a régi megerődített körleteket.

Az új megerődített körleteket illetően a honvédelmi népbiztos és a Vezérkar több ízben is utasította a körzeteket, hogy gyorsítsák meg az építkezést. Az új határok megerődítésén naponta majdnem 140 000 ember dolgozott. Ebben Sztálin is sürgetett bennünket.

Legyen szabad idéznem e kérdésben a vezérkar 1941. április 14-én kiadott direktíváját.

„A Vörös Hadsereg Vezérkarának több utasítása ellenére a tartós harci létesítmények kazamatáinak szerelése és a létesítmények harckészültségbe helyezése megengedhetetlenül lassú ütemű.

A honvédelmi népbiztos megparancsolta:

1. Minden rendelkezésre álló erődítmény-fegyverzetet sürgősen szereljenek be a harci létesítményekbe és helyezzék harckészültségbe.
2. Különleges fegyverzet hiányában a lőrések mögé építsenek egyszerű kivitelezésű padozatot és ideiglenesen arra helyezzék a nehéz géppuskákat, és ahol lehetséges, a lövegeket.
3. Annak ellenére, hogy a létesítmények több rendszeresített felszerelése hiányzik, a létesítményeket helyezzék harckészültségbe. Okvetlenül szereljék fel a páncél-, fém- és rácsos ajtókat.
4. Szervezzék meg a létesítményekben elhelyezett fegyverzet megfelelő karbantartását, gondoskodjanak épségéről.
5. A Védelmi Építkezés Csoportfőnöke haladéktalanul küldjön a körzetekbe műszaki utasításokat arra vonatkozóan, hogyan helyezzék el az ideiglenes fegyverzetet a vasbeton létesítményekben.

A foganatosított intézkedéseket 1941. 4. 25-ig jelentsék a Vörös Hadsereg Vezérkarának.

aláírás:
G. Zsukov,
a Vörös Hadsereg Vezérkarának főnöke
a kiadvány hiteléül:
Sz. Sirjajev,
a Vörös Hadsereg Vezérkara megerődített körlet
osztályának főnöke”.³³ Ugyanott, f. 73, op. 12109, d. 5789, 1. 114. *

1941 márciusában a vezérkar befejezte az ipar mozgósítási tervének kidolgozását, amely előírta, hogy háború esetén milyen haditermékeket és milyen mennyiségben kell gyártani. Ezt a tervet én és helyettesem, V. D. Szokolovszkij tábornok jelentettük a Népbiztosok Tanácsa mellett működő Honvédelmi Tanács elnökének.

A vezérkar külön jelentést készített a lőszerhelyzetről és ezt felterjesztette a központi bizottságnak, valamint a Népbiztosok Tanácsának. A jelentés kizárólag a tüzérség ellátásával foglalkozott. A tüzérségi és az aknagránátok vonatkozásában rendkívül súlyos volt a helyzet. Nem volt elegendő lőszer a tarackokhoz, a légvédelmi és a páncéltörő ágyúkhoz. Különösen nagy nehézségek mutatkoztak az új tüzérségi eszközök lőszerellátásában.

Sztálin utasított bennünket jelentésünk felülvizsgálására, valamint arra, hogy a Lőszerügyi Népbiztossággal és a Honvédelmi Népbiztossággal közösen jelentsük, hogy valójában mi kell és mit lehet tenni.

1. A. Voznyeszenszkij és más elvtársak túlzottnak találták követeléseinket, és azt jelentették Sztálinnak, hogy az 1941-re szóló igénylést legfeljebb 20 százalékban lehet kielégíteni. E javaslatokat jóváhagyták.

Másodszori jelentés után azonban Sztálin úgy intézkedett, hogy adjanak ki külön rendeletet, amely előírja, hogy 1941 második felében és 1942 elején jelentősen nagyobb mennyiségű lőszert gyártsanak.

1941 tavaszán a Honvédelmi Népbiztosság központi ellátási szervei nagy munkát végeztek annak érdekében, hogy az állami tartalékok rovására valamennyi nyugati körzet mozgósítási készleteit növeljék fűtőanyagból, élelmiszerekből és iparcikkekből. A körzetek tüzérségi raktárait a Honvédelmi Népbiztosság bázisainak terhére jelentős mennyiségű lőszerrel töltötték fel.

A közelgő háború miatt a honvédelmi népbiztos, a vezérkar és én magam is szükségesnek tartottam, hogy az anyagi-technikai eszközöket közelebb vigyük a csapatokhoz, közelebb juttassuk a felhasználókhoz. Ez helyesnek látszott, később azonban kiderült, hogy mindannyian tévedtünk. Amikor a háború elkezdődött, az ellenségnek rövid idő alatt sikerült kézre kerítenie a körzetek anyagi-technikai készleteit, ami megnehezítette a csapatok ellátását és a tartalékképzést szolgáló intézkedések végrehajtását.

Amikor 1941 tavaszán átdolgoztuk a hadműveleti terveket (amiről már beszéltem), gyakorlatilag nem vettük teljesen figyelembe az új hadviselési módokat a háború kezdeti szakaszában. A Honvédelmi Népbiztosság és a vezérkar úgy vélte, hogy a háború két olyan nagyhatalom között, mint amilyen Németország és a Szovjetunió, mindkét részről a korábbi séma szerint kezdődhet: a főerők csak a határ menti összetűzések után, néhány nap múlva bocsátkoznak ütközetbe. Úgy képzeltük, hogy a fasiszta Németországnak is annyi idő kell az összpontosításhoz és a szétbontakoztatáshoz, mint nekünk. Valójában azonban az erők és a feltételek korántsem voltak azonosak.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

IX.

Légvédelmi csapatok. A háború előtti években a Szovjetunió elleni légitámadások veszélye észrevehetően fokozódott. Éppen ezért az SZK(b)P Központi Bizottsága nagyobb követelményeket támasztott az ország légvédelmével szemben, konkrét intézkedéseket tett a légvédelem lényeges erősítése érdekében. Elsősorban fontos szervezeti változtatásokat hajtottak végre, az 1932-ben elfogadott légvédelmi rendszer ugyanis alaposan elavult.

Az ország területét légvédelmi övezetekre osztották fel, amelyek megfeleltek az akkori katonai körzetek határainak. Ezek a következők voltak: északi, északnyugati, nyugati, kijevi, déli, észak-kaukázusi, kaukázusontúli, közép-ázsiai, bajkálon-túli, távol-keleti, moszkvai, orjoli és harkovi. A légvédelmi övezetek légvédelmi zónákra oszlottak, amelyek egyes légvédelmi objektumokból tevődtek össze. A légvédelmi övezetek állományába tartoztak a városok és az övezetek területén levő objektumokat védő magasabbegységek és egységek.

A körzetben elhelyezett csapatok parancsnokait jobban felelőssé tették a légvédelemért. Bár az a repülőerő, amelyet légvédelmi célokra kivettek a körzet repülőinek az állományából, megmaradt a körzeti légierő alárendeltségében. Természetesen jobb lett volna, ha országosan egységesítik és központosítják a légvédelem vezetését. Erre már csak 1941 novemberében került sor.

Milyen volt a légvédelmi erők fegyverzete? 1941 júniusában közepes légvédelmi ágyúkkal körülbelül 85 százalékban, kisűrméretűekkel pedig 70 százalékban volt felszerelve! A vadászgépek hiánya 40 százalék volt (közvetlenül a háború előtt légvédelmi célokra 39 repülőezredet különítettek ki, de ezek továbbra is a körzetek repülőparancsnokainak voltak alárendelve, és ők azt más harci célra is felhasználták), a légvédelmi géppuskák 70 százaléka hiányzott, a záróléggömbök és fényszórók is csak fele részben álltak rendelkezésre.

A nyugati határmenti körzetek, továbbá Moszkva és Leningrád légvédelmi egységei és magasabbegységei jobban voltak felszerelve. A nyugati körzetek új felszerelést kaptak és nagyobb mennyiségben, mint más körzetek. Légvédelmi ágyúkkal 90-95 százalékra voltak ellátva, ezenkívül új felderítő és figyelő eszközökkel rendelkeztek. A Moszkvát, Leningrádot és Bakut védelmező csapatok állományában volt a közepes légvédelmi ütegeknek több mint 40 százaléka. A leningrádi és moszkvai légvédelmi övezetben közel 30 RUSZ-2 típusú rádiólokációs állomás működött.

Az SZK(b)P Központi Bizottságához és a Népbiztosok Tanácsához felterjesztett jelentésünk alapján vadászhadtestek felállítását határozták el Moszkva és Leningrád légvédelmének megerősítésére. Mint ismeretes, ezek a hadtestek rendkívül nagy szerepet játszottak a két város elleni fasiszta légitámadások visszaverésében.

A háború kitörésekor a légvédelem működési rendszerét még nem dolgozták ki teljesen, a legújabb technikával való felszerelése még éppen csak elkezdődött, és nem jelölték ki pontosan (az ellenséges bombázók hatósugara alapján) a „veszélyeztetett övezeteket”. A légvédelem a szállítóeszközök terén is gyengén állt.

Haditengerészeti erők. Amikor vezérkari főnök lettem, az idő rövidsége és a Vörös Hadsereggel közvetlenül összefüggő ügyekkel való rendkívüli elfoglaltságom miatt nem ismerkedhettem meg alaposan a haditengerészet állapotával. Azt azonban tudtam, hogy személyi állományának a kiképzése jó, hogy a flották és flottillák parancsnokai és törzsei felkészültek a harctevékenységre. A haditengerészeti főtörzsnek a főnöke akkoriban a tehetséges, kezdeményező, és akaraterős I. Sz. Iszakov tengernagy volt.

A hadiflotta felszerelésének az üteme meggyorsult. Egyedül 1940 tizenegy hónapja alatt 100 aknarakóhajót, tengeralattjárót, aknakereső hajót és torpedónaszádot bocsátottak vízre, amelyek kitűntek kiváló harci tulajdonságaikkal. 1940 végén mintegy 270 különböző osztályú hajó állt építés alatt. Új haditengerészeti támaszpontok létesültek, és további körzetekben épültek objektumok a Balti-, Északi- és Fekete-tengeren. Valamennyi flotta hajórajait jelentősen megerősítik új hajókkal, új torpedóromboló és torpedónaszád magasabbegységeket állítanak fel. A haditengerészet közvetlenül a háború kitörése előtt jól kiképzett víz alatti és felszíni könnyű erőkkel rendelkezett, amelyek alkalmasak voltak a harcfeladatok sikeres megoldására.

Közvetlenül a háború kitörése előtt a flotta harci állományába mintegy 600 hadihajó tartozott, köztük 3 sorhajó, 7 cirkáló, 49 torpedóromboló, 211 tengeralattjáró, 279 torpedónaszád, több mint 1000 partvédelmi ágyú és 2500-nál több repülőgép.

A korszerű flotta – költséges dolog. Különösen a nagy hajók, amelyek még ráadásul jó célpontul is szolgálnak a repülőgépeknek és a torpedóknak. A Népbiztosok Tanácsa mellett működő Honvédelmi Bizottság 1939-ben helyes határozatot hoz, amelynek értelmében csökkentettük, majd teljesen megszüntettük a sorhajók és a nehézcirkálók építését. Ilyen hajók építéséhez óriási ráfordításokra, rengeteg fémre van szükség, azonkívül az építés sok mérnököt, technikust és szakmunkást köt le a hajóépítő iparban.

Viszont a part- és légvédelemnek, az akna- és torpedógyártásnak nem szenteltünk kellő figyelmet. A Haditengerészeti Népbiztosság alaposan elszámította magát, amikor lebecsülte az Északi Flotta fontosságát, amelynek később roppant nagy szerep jutott a háború folyamán.

Egészben véve a szovjet hadiflotta közvetlenül a háború előtt lenyűgöző benyomást keltett, és fel volt készülve, hogy méltóképpen fogadja az ellenséget.

1. G. Kuznyecov tengernagy „Előtte” című érdekes könyvében vezérkari főnökké való kinevezésemmel kapcsolatban ezt írja: „Először azt gondoltam, hogy csak nekem nem sikerül megfelelő kapcsolatot kialakítanom G. K. Zsukovval, és hogy vele csak kollégája, I. Sz. Iszakov, a tengerészeti főtörzs főnöke találja meg a közös nyelvet. De Iszakovnak sem sikerült semmi.”

Ma már nem emlékszem, hogy az említett elvtársak „nem tudtak-e boldogulni” velem vagy én „velük” – de ennek most semmi jelentősége sincs.³¹ Sok emlékirat, könyv és cikk különféleképpen értékeli a Nagy Honvédő Háború alatti tevékenységemet. A jó szóért őszintén hálás vagyok a szerzőknek. Fogyatékosságaimról és baklövéseimről, amelyek, mint minden embernek, nekem is voltak, e könyvben beszélek. Ami pedig különösen az általános, érzelmi jellegű bíráló megjegyzéseket illeti, elhatároztam, hogy ha nincs szó nagy dolgokról, amelyek hibás értelmezése csorbát ejthet az igazságon, nem szállók vitába velük. * A történelmi hűség kedvéért azonban el kell mondanom, hogy általában azokra a megbeszélésekre, amelyeken a flottával kapcsolatos kérdéseket Sztálinnál tárgyalták, sem Tyimosenko honvédelmi népbiztost, sem a vezérkar főnökét nem hívták meg.

Arról, hogy milyen nagyszabásúak voltak azok az intézkedések, amelyeket a párt és a kormány az ország védelmének erősítése érdekében az 1939-1941-es években hajtott végre, fegyveres erőink létszámának az emelkedése is tanúskodik. Ez idő alatt a fegyveres erők létszáma 2,8-szeresére nőtt. Felállítottak 125 új hadosztályt. 1941- január 1-én a szárazföldi csapatoknál, a légierőnél, a haditengerészetnél és a légvédelmi csapatoknál több mint 4 200 000 ember szolgált.

E könyv valamelyik első fejezetében néhány szóval érintettem az általános katonai kiképzés szerepét. Az a hagyomány, hogy polgári lakosságunkat, különösen pedig a fiatalokat, behívás előtt felkészítettük a haza védelmére, nagyon népszerű volt. Közvetlenül a háború előtt a polgári védelmi tömegmunkával az Oszoaviahim foglalkozott. 1941. január 1-én az Oszoaviahimnak több mint 13 millió tagja volt, évente sok tízezer lelkes repülő, ejtőernyős, lövész és repülőműszerész tanulta a szakmát a több mint háromszáz repülő- és autós klubban, repülőiskolában és vitorlázórepülő-klubban. Mennyire kapóra jött később az itt elsajátított jártasságuk a népfelkelésnek és a partizánoknak!

Ami pedig a minden rendű és rangú parancsnokok szakmai kiképzését illeti, több százezren járták ki a jó iskolát a Vörös Hadsereg és a Hadiflotta több mint kétszáz katonai tanintézetében, tizenkilenc akadémiáján, a polgári felsőoktatási intézmények és a hét felsőfokú haditengerészeti tanintézet katonai fakultásain. A Katonai Főtanács határozata és a honvédelmi népbiztos 120. sz. parancsa értelmében tökéletesítették a katonai tanintézetekben folyó kiképzést.

Amikor a felügyeletem alá tartozó Vezérkari Akadémián jártam, több ízben meggyőződhettem róla, hogy a katonai tanszékeken, az irodalomban, a tantervekben és a jegyzetekben a hallgatóknak már a háború előtt is korszerű katonai elméletet adtak elő, amely jelentős mértékben figyelembe vette a már kitört második világháború tapasztalatait.

A hallgatókba belenevelték azt a gondolatot, hogy a mai korban nem üzennek hadat, hogy az agresszor igyekszik kihasználni a meglepetésszerű támadás minden előnyét. Tényként fogadták el, hogy a hadműveletekben kezdettől fogva részt vesznek az egymással szemben álló felek főerői. Az ebből következő hadászati és hadműveleti sajátosságot, lényegét értették. Hangsúlyozták a fegyveres küzdelem kérlelhetetlenségét, elkeseredett jellegét, azt, hogy esetleg elhúzódik és mozgósítani kell az egész nép erőfeszítését, arcvonalnak és hátországnak össze kell fognia a küzdelemben.

A hadászat főként arra a helyes tételre épült, hogy csak támadó tevékenységgel lehetséges az agresszor szétzúzása. Ugyanakkor a harctevékenységi fajták közül a találkozó ütközetet, a kikényszerített visszavonulást, a bekerítésben vívott harcot (természetesen, ha nem az egyes műveket, hanem a katonai tárgyak előadásának a tartalmát tekintjük) nem tárgyalták kellő alapossággal.

Újból elkezdve a munkát a Honvédelmi Népbiztosság apparátusában, régi emlékeim alapján érdeklődtem afelől, hogyan áll a szabályzatok és utasítások szerkesztése, tükrözik-e azok a harc jellegére és fajtáira vonatkozó új, élenjáró nézeteket.

A Vörös Hadsereg Kiképzési Csoportfőnöksége, továbbá más haderő- és fegyvernemek központi csoportfőnökségei az utóbbi két év alatt tucatjával adtak ki és küldtek szét értékes szabályzatokat és utasításokat. De még korántsem vezették be valamennyit a csapatoknál, és közülük sok ideiglenes jellegű volt.

Egészében véve azoknak az éveknek a katonai elmélete, úgy, ahogy az a művekben és előadásokban, a szabályzatokban kifejezésre jutott, alapjában véve a kor színvonalán állt. Ám a gyakorlat némileg elmaradt az elmélet mögött …

Hadműveleti-hadászati kérdésekben tájékozódva arra a megállapításra jutottam, hogy egy sor lényeges hiányosság van a hatalmas országunk védelmével kapcsolatos kérdésekben. Ugyanígy vélekedtek a vezérkar magas beosztású munkatársai is, akik közölték, hogy elődeim is nemegyszer ilyen értelemben nyilatkoztak. Az a tény, hogy Kelet-Poroszországban, Lengyelországban és a Balkánon hatalmas német erőt vontak össze, különösen nyugtalanított bennünket. Ugyanakkor aggódtunk a nyugati katonai körzetekben állomásozó fegyveres erőink elégtelen harckészültsége miatt is.

Miután e kérdéseket alaposan átgondoltam, N. F. Vatutyinnal közösen részletes jelentést tettem a honvédelmi népbiztosnak csapataink szervezésének és harckészültségének fogyatékosságairól, a mozgósítási tartalékok helyzetéről, különösen a tüzérségi lőszer és a repülőbombák tekintetében. Ugyanakkor megállapítottuk, hogy iparunk nem képes teljesíteni a harci technikára adott rendeléseinket.

– Mindezt jól tudja a vezetés. Úgy gondolom, hogy jelenleg az ország képtelen többet adni – állapította meg újból Tyimosenko.

Egyszer magához rendelt és ezt mondta:

– Tegnap Sztálinnál jártam a sorozatvetők ügyében. Érdeklődött, átvetted-e az ügyeket K. A. Mereckovtól és hogyan érzed magadat az új beosztásban? Megparancsolta, hogy személyesen tegyél neki jelentést.

– Mire készüljek fel? – kérdeztem.

– Mindenre – felelte a népbiztos. – De ne feledd, hogy nem hallgatja meg a hosszú beszámolót. Azt, amit nekem néhány óra alatt mondasz el, neki tíz perc alatt kell jelentened.

– De hogyan jelenthetem tíz perc alatt? Nagy kérdésekről van szó, komoly hozzáállásra van szükség. Hiszen meg kell érteni fontosságukat és meg kell hozni a megfelelő állami intézkedéseket.

– Azt, amit te jelenteni készülsz, lényegében tudja – mondta a népbiztos -, igyekezz csak a döntő problémákra szorítkozni.

Összeírtam a kérdéseket, amelyekről jelentést szándékoztam tenni és szombat este Sztálinhoz utaztam a nyaralójába. Sz. K. Tyimosenko és G. I. Kulik marsallok már ott voltak. A Politikai Iroda néhány tagja szintén jelen volt.

Az üdvözlés után Sztálin megkérdezte, ismerem-e a sorozatvetők (a „Katyusák”) ügyét.

– Csak hallottam róluk, de még nem láttam őket – feleltem.

– Nos, akkor Tyimosenkóval, Kulikkal és Aborenkovval a közeli napokban menjenek el a lőtérre és nézzék meg őket működés közben. Most pedig beszéljen a vezérkarról.

Röviden megismételve azt, amit a népbiztosnak már jelentettem, azt mondtam, hogy a bonyolult katonapolitikai helyzet miatt sürgős intézkedéseket kell tenni és idejében ki kell küszöbölni a nyugati határok védelmében, valamint a fegyveres erőknél meglevő hiányosságokat.

1. M. Molotov félbeszakított:

– Hogyan, Ön úgy véli, hogy harcolnunk kell a németekkel?

– Várj … szólt közbe Sztálin.

Sztálin meghallgatta a jelentést és utána mindannyiunkat meghívott ebédre. A félbeszakadt beszélgetés folytatódott. Sztálin megkérdezte, hogyan értékelem a német légierőt. Elmondtam azt, amit gondoltam:

– A németek légiereje nem rossz, repülőszemélyzetük a szárazföldi csapatokkal való együttműködésben nagy gyakorlatra tett szert. Ami az anyagi felszerelést illeti, a mi új vadászgépeink és bombázóink semmivel sem rosszabbak, sőt jobbak az övéiknél. Csak az a kár, hogy igen kevés van belőlük.

– Különösen vadászgépből – tette hozzá Tyimosenko.

Valaki replikázott:

– Szemjon Konsztantyinovicsnak szívügye a védelmi légierő.

A népbiztos nem válaszolt. Azt hiszem, csökkent hallása miatt nem mindent hallott meg.

Az ebéd igen egyszerű volt. Az első fogás – sűrű ukrán borscs, a második jól elkészített hajdinakása és sok főtt hús, a harmadik – kompót és gyümölcs. Sztálin jó hangulatban volt, sokat tréfálkozott, könnyű grúz bort, „Havancsarkát” ivott és másokat is kínált, de a jelenlevők inkább a konyak mellett döntöttek.

Végül is Sztálin azt mondta, hogy át kell gondolni és fel kell dolgozni az elsőrendű kérdéseket és döntés végett a kormány elé kell terjeszteni őket. De reális lehetőségeinkből kell kiindulnunk, nem fantáziálva azon, amit anyagilag egyelőre nem tudunk biztosítani.

Amikor késő éjszaka visszaérkeztem a vezérkarhoz, mindent feljegyeztem, amit Sztálin mondott és megjelöltem azokat a problémákat, amelyeket elsősorban kell megoldanunk. A javaslatokat a kormány elé terjesztettük.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!