(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
X.
Az utóbbi években azzal szokás vádolni a főhadiszállást, hogy nem rendelte el a főerők előrevonását az ország belsejéből, hogy szembeszálljanak az ellenséggel és elhárítsák csapását. Nincs szándékomban arról nyilatkozni, mi lehetett volna belőle, ha ezt megtesszük: jobb vagy rosszabb. Teljesen lehetséges, hogy csapataink, mivel nem rendelkeztek elegendő páncéltörő és légvédelmi eszközökkel, s nem voltak olyan mozgékonyak, mint az ellenség csapatai, nem bírták volna el az ellenség páncélos erőinek hatalmas kettészelő csapásait, és ugyanolyan súlyos helyzetbe kerültek volna, mint a határ menti körzetek egyes hadseregei. És nem tudjuk, hogy utána hogyan alakult volna a helyzet Moszkvánál, Leningrádnál és az ország déli részében.
Június 26-án kora reggel Vatutyin tábornok a következőket jelentette a tarnopoli harcálláspontra:
– A balti országokban és Belorussziában rendkívül kedvezőtlenül alakulnak a dolgok. Az Északnyugati Front 8. hadserege visszavonulóban van Riga felé, a 11. hadsereg Polock irányában vágja ki magát; a front megerősítésére a Moszkvai Katonai Körzetből most dobjuk át a 21. gépesített hadtestet.
Sztálin megparancsolta, hogy alakítsuk meg a Tartalék Frontot és vonultassuk fel a Szuscsevo-Nyevel-Vityebszk-Mogiljov-Zslobin-Gomel-Csemyigov-Gyeszna folyó-Dnyeper vonalon. A Tartalék Front a 19., 21., 20. és 22. hadseregből álljon.
Ez nagyjából az a terepszakasz volt, amelyet Tyimosenko népbiztossal és a vezérkar munkatársainak egy csoportjával ez év májusában szemrevételeztünk.
A frontparancsnokságoknak, a Főparancsnokság Főhadiszállásának és a vezérkarnak ezekben a napokban még nem volt teljes képe a frontjaink ellen felvonultatott ellenséges csapatokról. A harckocsikra, légierőre és gépesített csapatokra vonatkozóan a vezérkar a frontoktól nyilvánvalóan eltúlzott jelentéseket kapott. Most, amikor már majdnem teljes adatok vannak birtokunkban a szemben álló felek csoportosításairól, vizsgáljuk meg a szovjet csapatok díszlokációját a határ menti körzetekből, majd utána az akkoriban országunkba betört német csapatokét is, hogy teljes képet kaphassunk a háború első napjairól.
Erről a kérdésről sok cikket és könyvet írtak, de ezek gyakran tendenciózusak és arra vallanak, hogy szerzőik nem ismerik eléggé a tényeket.
Tudjuk, hogy közvetlenül a háború előtt a 170 hadosztály óriási területen oszlott el: mintegy négy és fél ezer kilométer szélességben a Barents-tengertől a Fekete-tengerig és 400 km mélységben.
Figyelembe kell azonban vennünk, hogy a Barents-tengertől a Fekete-tengerig csak akkor 4,5 ezer kilométer a távolság, ha nemcsak az öt határ menti front szárazföldi szakaszait számítjuk, hanem a tengerpartokat is, amelyeket csak a partvédelem és a hadiflotta fedezett. Tallinntól Leningrádig a partvidéken egyáltalán nem voltak csapatok. 170 hadosztályunk a valóságban tehát 3375 km-t foglalt el. A szárazföldi határ mentén levő szovjet csoportosítások sűrűsége korántsem volt egyenlő.
Északon (Leningrádi Katonai Körzet) 1275 kilométeren huszonegy hadosztály és egy lövészdandár helyezkedett el; itt egy hadosztályra átlagosan mintegy 61 km-es arcvonalszakasz jutott.
A 2100 km kiterjedésű Balti, Nyugati Különleges, Kijevi Különleges és Ogyesszai Körzet szárazföldi szakaszán 149 hadosztály és 1 dandár állomásozott. Ezen a rendkívül fontos szakaszon egy hadosztályra átlagosan valamivel több, mint 14 km jutott. Ezek az erők közvetlenül a háború előtt a következőképpen helyezkedtek el:
A Balti Katonai Körzetnek (parancsnok F. I. Kuznyecov vezérezredes, a haditanács tagja P. A. Gyibrova hadtestkomisszár, törzsfőnök P. Sz. Klenov vezérőrnagy) 25 hadosztálya és 1 lövészdandára volt, köztük 4 harckocsi- és 2 gépesített hadosztály.
A Nyugati Különleges Katonai Körzet (parancsnok D. G. Pavlov hadseregtábornok, a haditanács tagja A. F. Fominih hadosztálykomisszár, törzsfőnök V. J. Klimovszkih vezérőrnagy) állományába 24 lövészhadosztály, 12 harckocsihadosztály, 6 gépesített hadosztály és 2 lovashadosztály tartozott.
A Kijevi Különleges Katonai Körzetben (parancsnok M. P. Kirponosz vezérezredes, a haditanács tagja J. P. Rikov hadosztálykomisszár, törzsfőnök M. A. Purkajev altábornagy) 32 lövész-, 16 harckocsi-, 8 gépesített és 2 lovashadosztály volt.
Az Ogyesszai Katonai Körzet (parancsnok J. T. Cserevicsenko altábornagy, a haditanács tagja A. F. Kolobjakov hadtestkomisszár, törzsfőnök M. V. Zaharov vezérőrnagy) 13 lövész-, 4 harckocsi-, 2 gépesített és 3 lovashadosztályt foglalt magában.
Mint látjuk, csapataink legerősebb csoportosítása a délnyugati irány (a Kijevi és az Ogyesszai Körzet) állományában volt. Ez 45 lövész-, 20 harckocsi-, 10 gépesített és 5 lovashadosztályt jelentett.
A négy nyugati határ menti körzet 149 hadosztályából és 1 dandárjából 48 hadosztály a fedező hadseregek első lépcsőjének az állományába tartozott, s az államhatártól 10-50 km távolságra helyezkedett el (a lövészhadosztályok közelebb, a harckocsihadosztályok távolabb). A határ menti körzetek főerői 80-300 km-re voltak az országhatártól.
A tenger menti katonai körzetek szárnyait a hadiflotta és a jobbára tüzérségből álló partvédelem fedezte.
Közvetlenül a határon a Belügyi Népbiztosság határőrei tartózkodtak.
Korábban már beszéltem néhány körülményről, amely a háború elején elszenvedett vereségeink oka volt. Egyéb, hasonló jellegű tényekről még majd beszélni fogok, itt most csak azt szeretném megjegyezni, hogy a vezetés által elkövetett hibák nem mentesítik a felelősség alól a különböző rendű és rangú katonai parancsnokságokat az elkövetett baklövésekért és számítási hibákért.
A helytelenül eljáró katonai vezetőnek nincs erkölcsi joga rá, hogy kibújjon a felelősség alól és feletteseire hivatkozzék. A csapatoknak és parancsnokaiknak a szabályzatnak megfelelően bármely helyzetben mindig késznek kell lenniük harcfeladatuk teljesítésére. De a háború küszöbén, még a június 22-re virradó éjszaka is egyes esetekben a határ fedező lépcsőjéhez tartozó magasabbegységek és seregtestek parancsnokai az utolsó pillanatig felülről vártak utasításokat és nem tartották csapataikat megfelelő harckészültségben, jóllehet a határ túlsó oldaláról már hallatszott a motorzúgás és a lánctalpak csikorgása.
Nos, a német csapatok fővezérsége egyszerre 153 hadosztályt vetett be. Közülük 29 hadosztályt a Balti, 50-et (köztük 15 páncélost) a Nyugati Különleges, 33-at (köztük 9 páncélost és gépesítettet) a Kijevi Különleges Körzet ellen, 12 hadosztályt az Ogyesszai Körzet ellen. Mintegy öt hadosztály Finnországban volt. A fő hadászati irányokban elhelyezett 24 hadosztály alkotta a tartalékot.
Ezek az adatok a háború kezdeti szakaszában váltak ismeretessé főként a foglyok vallomásaiból és a zsákmányolt okmányokból. Közvetlenül a háború előtt Sztálin, a honvédelmi népbiztos és a vezérkar a felderítés adatai alapján úgy vélte, hogy a hitlerista fővezérségnek a csapatok és a repülőerők mintegy 50 százalékát kell majd Nyugaton és a megszállt országokban tartania.
Valójában a Szovjetunió elleni háború kitörésére a német hadvezetés erőinek csak alig egyharmadát hagyta ezekben az országokban, ráadásul a másodrendű hadosztályokat, és nemsokára még ezt az egyharmadot is csökkentette.
Az „Észak”, „Közép” és „Dél” hadseregcsoportok állományában az ellenség 3712 harckocsit és rohamlöveget vetett be. A szárazföldi csapatokat 4950 harci repülőgép támogatta. Az országunkba betört csapatok majdnem kétszer annyi tüzérséggel rendelkeztek mint mi, s a német tüzérség csaknem teljesen gépvontatású volt.
Gondolatban sokszor visszatértem a háború első napjaihoz, és igyekeztem végiggondolni, elemezni azokat a hadműveleti-hadászati hibákat, amelyeket a tulajdonképpeni katonák – a népbiztos, a vezérkar és a körzetparancsnokságok – követtek el a háború elején. Íme, a megállapításaim.
Ilyen méretű meglepetésszerű támadásra, amelyet ráadásul egyszerre indítottak minden rendelkezésre álló és a legfontosabb hadászati irányokban előre felvonultatott erőkkel, vagyis magának a csapásnak ilyen jellegére nem számítottunk. Sem a népbiztos, sem én, sem elődeim, B. M. Saposnyikov és K. A. Mereckov. A vezérkar vezető beosztású munkatársai nem számítottak arra, hogy az ellenség ilyen tömegű páncélos és gépesített csapatot összpontosít, és ezeket már az első napon hatalmas egységes csoportosításokban, minden hadászati irányban beveti, hogy megsemmisítő, kettészelő csapásokat mérjen velük.
Továbbá. A háború előestéjén a 10. hadsereget és a Nyugati Körzet több más csapatát a bialystoki kiszögellésben helyezték el, amely az ellenség felé nyúlt ki.
A 10. hadsereg foglalta el a legelőnytelenebb helyzetet. A csapatoknak ez a had műveleti felépítése azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a szárnyaikra mért csapással mélyen átkarolják és bekerítik őket Grodno és Breszt felől. Mellesleg, a front csapatainak állásai a grodno-szuvalkovi és breszti irányban nem voltak elég mélyek és erősek ahhoz, hogy meg tudják akadályozni az áttörést és a bialystoki csoportosítás átkarolását.
A csapatoknak ezen az 1940-ben történt hibás elhelyezésén egészen a háborúig nem történt változtatás. Amikor az ellenség fő csoportosításai visszaszorították a fedező csapatok szárnyait és Grodno valamint Breszt körzetében áttörtek, a bekerítés veszélye miatt sürgősen vissza kellett volna vonni a 10. hadsereget és a 3., valamint a 4. hadsereg vele érintkező szárnyait, és egy fontos mögöttes terepszakaszon kellett volna védőállást foglalniuk. Ezzel jelentősen növelhették volna az ott harcoló magasabbegységek ellenállóképességét. Ez azonban nem történt meg.
Hasonló hiba ismétlődött meg a Délnyugati Front hadseregeivel is, amelyeket szintén megkésve vontak vissza a bekerítés elől.
Mindebből az tűnik ki, hogy akkoriban egyikünknek sem volt elegendő tapasztalata, hogyan kell vezetni a csapatokat óriási térségeken lezajló, nagy, elkeseredett és bonyolult helyzeteket magukkal hozó ütközetekben.
Meg kell említenem még egy hibát, amelyet a főparancsnokság és a vezérkar követett el, és amelyről már sokszor beszéltem. A 41. 6. 22-i 3. sz. direktíva alapján végrehajtott ellentámadásról van szó.
Amikor a Főparancsnokság Főhadiszállása ellentámadást rendelt el, nem ismerte a június 22-én estére kialakult tényleges helyzetet. A frontok parancsnokságai sem ismerték azt. A főparancsnokság elhatározása nem a reális helyzet elemzéséből és alapos számvetésekből, hanem intuícióból és aktivitásra való törekvésből indult ki a csapatok lehetőségeinek a figyelembevétele nélkül. Ez a módszer semmi esetre sem engedhető meg a fegyveres küzdelem felelős pillanataiban.
A június 22-én estig kialakult helyzetben az egyetlen helyes dolog az lett volna, ha a gépesített hadtestek ellencsapásokat mérnek az ellenség beékelődött páncélos csoportosításai ellen. Ezeknek az ellencsapásoknak a többségét azonban rosszul szervezték meg, és ezért nem érték el céljukat.
Az ütközetek menetére az első napokban még egy körülmény hatott kedvezőtlenül.
Egyes parancsnokok ahelyett, hogy harcálláspontjukról megszervezték volna a szilárd vezetést és tartották volna a kapcsolatot a szomszédokkal és a fronttörzsekkel, a csapatokhoz rohantak és utasításokat adtak anélkül, hogy tudták volna, mi a helyzet más arcvonalszakaszokon. Emiatt az egységek és magasabbegységek parancsnokai nehéz helyzetbe kerültek. Nem lévén állandó összeköttetésük a magasabb parancsnoksággal, kénytelenek voltak a saját fejük szerint cselekedni, ahogy célszerűnek látták, és ez elég gyakran ártott a szomszédoknak.
Így a 3. hadsereg szervezetlen visszavonulása Grodno körzetéből és a 4. hadseregé Breszt körzetéből alaposan megnehezítette K. D. Golubjov vezérőrnagy 10. hadseregének a helyzetét. A 10. hadsereg, amelyre nem nehezedett erős ellenséges nyomás, az oszovecki megerődített körletre támaszkodva, tovább küzdött.
A Nyugati Front odaérkező parancsnokhelyettese, I. V. Bolgyin altábornagy egy lovas-gépesített csoportot vezetett, amely a 6. és 11. gépesített hadtestből, valamint a 6. lovashadtest magasabbegységeiből állt. Június 23-án a szuvalkovi kiszögellésből ellencsapást mért az áttört ellenséges csoportosítás szárnyára, de sikertelenül. Bolgyin nem tudta valamennyi magasabbegységét összpontosítani az ellencsapáshoz. Az ok a szétszórtság volt, s az ellenség megbénította csapataink kezdeményezését.
Itt június 23-án igen aktívan tevékenykedett a 11. gépesített hadtest, D. K. Mosztovenko vezérőrnagy parancsnoksága alatt. M. G. Hackilevics 6. gépesített hadteste, amely a 10. hadsereg állományában a Narew folyónál védett, nem tudott időben összpontosulni az ellencsapáshoz. Amíg kivonták a harcból és rendezték, múlt az idő. Az I. Sz. Nyikityin vezérőrnagy parancsnoksága alatt álló 6. lovashadtest csapatai, amelyeket szakadatlanul támadtak az ellenséges repülők, nagy veszteségeket szenvedtek és nem tudták folytatni a menetet.
Június 24-én Grodno körzetében elkeseredett ütközet bontakozott ki.
A légi fölény ellenére az ellenség nehéz helyzetbe került itt. A „Közép” hadseregcsoport parancsnoksága kénytelen volt további két hadseregközvetlen hadtestet és a 3. páncélos csoport néhány egységét átdobni ide.
A véres harc 25-én is folytatódott, de a hiányos anyagi-technikai ellátás miatt az ellencsapást mérő csoportosítás erői képtelenek voltak hatékony támadó ütközetet folytatni. A harcok során súlyos veszteségeket szenvedtek és kezdtek visszavonulni. A harckocsizóknak nem sikerült minden harci gépüket kivonniuk a harcból: a döntő pillanatban nem volt elegendő üzemanyag.
Ebből az ütközetből Hackilevics hadtestparancsnok sem tért vissza. Jó parancsnok, bátor ember volt. Hosszú barátság fűzött hozzá még abból az időből, amikor a lovasság szemlélőségénél dolgoztunk a harmincas évek elején. Elesett Nyikityin tábornok is, aki rászolgált okos, céltudatos és merész lovashadtestparancsnoki hírnevére.
A legnagyobb német szárazföldi és repülőcsoportosítás éle nyugati hadászati irányunkban Moszkva ellen tört. A Nyugati Fronttal szemben a „Közép” hadseregcsoport csapatai harcoltak, amely két összfegyvernemi hadseregből (4. és 9.) és két páncélos csoportból (2. és 3.) állt. E hadseregcsoportot a 2. légiflotta támogatta, amelynek állományában egy egész zuhanóbombázó hadtest volt. A „Közép” hadseregcsoport csapatai jól el voltak látva tüzérséggel, gépesített műszaki és építő csapatokkal, továbbá munkagépekkel.
Itt a németeknek a főcsapás minden irányában 5-6-szoros fölényük volt. A fő csoportosítások tevékenységét a légierő állandóan támogatta.
Súlyos helyzet alakult ki Breszt körzetében. Az ellenség azonban nem tudta megtörni a breszti erőd védőinek ellenállását, az ostromlott hősök keményen visszaverték őket. A németeket teljesen váratlanul érte a breszti ellenállás. Guderian csoportjának páncélos csapatai és a 4. német tábori hadsereg egységei kénytelenek voltak megkerülni a várost.
- hadseregünk csapataira (parancsnok A. A. Korobkov vezérőrnagy) nem kisebb erejű csapás zúdult, mint Grodno körzetében a 3. hadseregre (parancsnok V. I. Kuznyecov altábornagy). A 4. hadsereg parancsnoksága azonban – kezében a hősi Breszttel és a 32. harckocsihadosztály közelben tartózkodó csapataival, valamint a 6., 42., 49. és a 75. lövészhadosztállyal – sokkal szervezettebben folytathatta volna a védelmi tevékenységet. Ez azonban sajnos még akkor sem történt meg, amikor a hadseregparancsnokság megkapta a 14. gépesített hadtestet.
Mi történt ezekben a napokban Minszk távoli megközelítési útjain?
Nem tudva pontosan, hogyan állnak a dolgok a 3., 10. és 4. hadseregnél, és nem lévén teljes elképzelése az áttörést végrehajtó ellenséges páncélos csoportosításokról, D. G. Pavlov hadseregtábornok, a front parancsnoka gyakran olyan elhatározásokat hozott, amelyek nem voltak összhangban a helyzettel.
A 3., 10. és 4. hadsereg csapatai a határ menti ütközetben nagy veszteségeket szenvedve visszaverték az ellenséget, majd visszavonultak kelet felé. A 13. hadsereg négy hadosztálya szintén hősiesen állta az ellenség nyomását: június 26-án és 27-én a minszki megerődített körletben harcoltak.
A Főparancsnokság Főhadiszállásának utasítására Pavlov hadseregtábornok parancsot adott a 3. és 10. hadseregnek, hogy vonuljon vissza keletnek és rendezkedjen be védelemre a Lida-Szlonyim-Pinszk vonalon. Ezt azonban semmiképpen sem lehetett végrehajtani, mert ezek a hadseregek félig be voltak kerítve, kimerültek és nehezen verekedték át magukat a német repülők és páncélos csapatok szakadatlan csapásainak kitéve.
Az ellenség 39. gépesített hadteste június 26-án megközelítette a minszki megerődített körletet, ahol megütköztek vele V. A. Juskevics tábornok 44. lövészhadtestének egységei.
Hogy Minszk védelmét Mologyecsno felől megerősítsék, A. N. Jermakov vezérőrnagy 2. lövészhadtestét sürgősen felvonultatták a város északnyugati megközelítési útjaira. A hadtest a 100. és 161. lövészhadosztályból állt.
A Lenin-renddel kitüntetett 100. hadosztály parancsnoka I. I. Russzijanov vezérőrnagy volt. Amikor én Szluckban a 4. lovashadosztály parancsnoka voltam, ragyogóan vezette a 4. lövészhadosztály „Német Proletariátus” elnevezésű lövészezredét. Russzijanov ezrede terepfoglalkozásokon és a hadgyakorlatokon mintaszerű volt harcászati tudás, fegyelmezettség és rend tekintetében. Most ezek a magasabbegységek a Minszkhez vezető utakon hősiesen harcoltak az ellenség 3. páncélos csoportjának a csapatai ellen, s nagy veszteségeket okoztak nekik.
Ám amint a délnyugat felől Minszkbe vezető utakat elérte Guderian páncélos csoportjának 47. gépesített hadteste, a védő csapatok helyzete erősen rosszabbodott.
Az ellenség barbár módon bombázta Minszket. A város lángokban állt. A békés lakosok ezrei haltak meg. Az elpusztuló ártatlan emberek haláluk előtt elátkozták az elállatiasodott fasiszta pilótákat …
Minszk közelében elkeseredett harc bontakozott ki az utakon. A legszívósabban a 64., 100. és 161. lövészhadosztály csapatai tartották magukat. Több mint száz ellenséges harckocsit és a fasiszták ezreit semmisítették meg.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
