Újabb debreceni akkumulátorgyárat jelentett be Zseléagyú
Egy újabb kínai akkumulátorgyár építését jelentette be Debrecenben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kósa Lajos (Fidesz) debreceni országgyűlési képviselő, és Papp László (Fidesz) debreceni polgármester kedden.
Szijjártó Péter a Debreciner beszámolója szerint azt mondta, a világ 9. legnagyobb akkumulátorgyártó vállalata, az Eve Power a BMW debreceni gyárát fogja kiszolgálni. A kínaiak első európai üzeme lesz, amelyet Debrecenben építenek. 400 milliárd forintos beruházásról van szó, amelyhez a kormány 14 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást ad. A bejelentés szerint a beruházás több mint ezer új munkahelyet hoz létre. A miniszter azt mondta, számos nyugat-európai ország szerette volna ezt a beruházást.
A debreceni lakosoknak azt üzente, nincs félnivalójuk, mert szigorú környezetvédelmi előírásokat tartatnak be a céggel. Azt is elmondta, hogy a beruházás miatt hajtják végre a debreceni víziközműrendszer napokban bejelentett 108 milliárd forintos fejlesztését, amely magában foglalja a lakossági és az ipari vízellátást is. Szijjártó bejelentette továbbá, a gyár működéséhez szükséges víz 95 százalékát tisztított szennyvízből és felszíni vízből fogják fedezni, a technológiai szennyvíz egy részét pedig már a gyár területén újrahasznosítják.
A Debreciner azt írta, egyelőre nem tudni, hogy melyik városrészben fogják megépíteni a létesítményt. Arról már tavaly beszámolt a kormány, hogy a BMW számára akkumulátorgyár fog épülni, és hogy ehhez majdnem 14 milliárd forintnyi támogatást ad az állam. Az utóbbi hónapokban komoly felhördülést okozott a városban és környékén, hogy a kínai CATL gigantikus akkugyárat épít. (hang.hu)
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: “…Az utóbbi hónapokban komoly felhördülést okozott a városban és környékén, hogy a kínai CATL gigantikus akkugyárat épít…”
-DE AZ A HÖRGÉS LECSITULT, ÉS HELYETTE ÖRÖMUJJONGÁS VAN/LESZ – legalábbis a qrmány szerint! Hála az LMP és a Momentum nevű álellenzéki bűnbandák “kezdeményezéseinek”.
Amint pedig az a fentebbi hírből kiderül, ezek a létesítendő akksigyárak már – már szinte csak szennyvizet fognak felhasználni! Úgyhogy…- megéri az állampolgáronkénti kb. 1500 forintnyi VISSZA NEM TÉRINTENDŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁS erre a gyárra is! Ráadásul a qrmánymatek szerint vajdaság GDP – je hirtelen 400 milliárddal meg fog ugrani! A GDP – arányos külső államadósságunk pedig ugyanannyival CSÖKKENNI FOG! Úgyhogy…- SZÉP AZ ÉLET DÖBRÖGISZTÁNBAN!
Szerintünk meg csupán arról van szó, hogy a vajda izmozik a magyarokkal szemben! Mint a felcsúffy kisvasút esetében! “Ha morognak végette, hát meghosszabbít(TATOM)juk akár Bicskéig!”
Lássák már a magyarok, hogy ki is az úr Döbrögisztánban!
HÁT TERMÉSZETESEN Ő AZ ÚR! “Hála” ezért a vele kollaboráló álellenzékének! (Persze a mi – MAGYAROK! – szerepünk sem csekélység az ő urizálásában!)