ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
Szovjet-Oroszország Vörös Hadserege 1919 januárjától sorozatos győzelmeket arat az antanthatalmak által pénzelt és felfegyverzett lengyel és ukrán intervenciós erők felett. A Vörös Hadsereg elfoglalja Kijevet. Szovjet köztársaság alakul Belorussziában, Lettországban, Litvániában.
Az antanthatalmak országaiban is erősödnek a forradalmi megmozdulások. Németországban újraéled a forradalmi tömegmozgalom. Erőteljes a munkásság szocialista harca Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Romániában.
A Vörös Hadsereg sikere és az európai forradalmi tömegmozgalmak növekedése a hatalom átvételére bátorítja a Kommunista Párt által vezetett forradalmi erőket Magyarországon.
Március 18-án a csepeli munkások nagygyűlése állást foglal a proletárdiktatúra mellett. Követelik a kommunisták azonnali szabadon bocsátását. 19-én a munkanélküliek nagygyűlése követeli a gyárak, a földek köztulajdonba vételét. Március 20-án a legrégibb szociáldemokrata szervezet, a nyomdászok kezdenek általános sztrájkot. A Kommunista Párt március 23-ára az Országház térre nagygyűlést hirdet. Nem titok, hogy a nagygyűlést a letartóztatott kommunista vezetők fegyveres kiszabadítása fogja követni.
A munkásság és a parasztság forradalmi fellépésével tarthatatlanná válik a kormány belpolitikai helyzete.
Március 20-án Vyx francia ezredes ultimátumjellegű antantjegyzéket nyújt át a kormánynak. Románia és Csehszlovákia javára húszezer négyzetkilométernyi további magyarlakta terület katonai kiürítését követeli. A kormány, amelynek helyzete most már külpolitikailag is tarthatatlanná válik, az ország lakosságának felháborodásától tart, és nem teljesíti az antant követelését. Károlyiék és a jobboldali szociáldemokraták előtt nyilvánvaló, hogy miután az antant semmilyen módon nem veszi figyelembe Magyarország érdekeit, az ország csak fegyveresen utasíthatja el az ultimátumot. Ez az erő viszont csakis olyan kormánynak áll rendelkezésére, amelyet a néptömegek támogatnak. A jobboldali szociáldemokrata és polgári demokrata vezetők megértik: a kommunisták részvétele nélkül nem lehet tovább kormányozni az országot. A kormány lemond.
A köztársaság elnökeként Károlyi azt javasolja: alakuljon kizárólag szociáldemokratákból álló kormány. 1919. március 21-én a Szociáldemokrata Párt vezetőségi ülése – amelyen a jobboldali vezetők, a centristák és a forradalmi politika képviselői között elmélyülnek az ellentétek – nem fogadja el Károlyi javaslatát. Úgy vélik, a tömegek elfordultak a Szociáldemokrata Párttól, nincs más lehetőség: vagy vállalni a forradalom megvalósításának kísérletét vagy félreállni. Heves vita után a többség úgy határoz, tárgyalásokat kezdenek a letartóztatásban levő kommunistákkal, akik egy nyílt levélben közölt feltételeik alapján máris felajánlották ehhez készségüket.
Ugyanaznap kora délután a Szociáldemokrata Párt és a Szakszervezeti Tanács túlnyomó többsége elfogadja a Kommunisták Magyarországi Pártja feltételeit. A kisebbség: Garami, Peidl, Buchinger, változatlanul a szocialista forradalom nyílt ellenfele marad. A megegyezés elvi alapja, hogy a két párt egyesül: felveszi a Magyarországi Szocialista Párt nevét. Az egyesített párt átveszi a hatalmat. Tanácskormányt hoz létre, kisajátítja a nagytőkét és a nagybirtokot, felállítja a proletariátus új hadseregét, szövetséget hoz létre Szovjet-Oroszországgal.
Károlyi Mihály még a megegyezés estéjén lemond.
A magyar burzsoázia legdemokratikusabb része gyengének bizonyult politikája megvalósítására. Nem tudta biztosítani Magyarország demokratikus átalakulását. Nem tudta megvédeni a nemzeti érdekeket az antanttal szemben. Lemondásukkal Károlyi, Jászi és társaik eljutnak ama beismeréshez, hogy a polgári demokratikus rendszer megbukott.
Könyvében Horthy csakis gyűlölködő szavakat talál az októberi forradalom vezetője, gróf Károlyi Mihály munkásságára. Összehasonlítja Tiszával, aki haláláig hű maradt osztályához. Károlyi szakított azzal. – Lehetséges – írja Horthy -, hogy Károlyi előtt a bolsevizmusnak valamilyen nemzeti formája lebegett, de az is lehet, hogy reformterveinek megvalósítását csakis a bolsevizmustól remélte. A legnagyobb bűnt – szerinte – Károlyi azzal követte el, hogy 1919. március 21-én, miután igazságért és segítségért fordult a világ proletariátusához az antanttal szemben, önként lemondott, és átadta a hatalmat Magyarország proletariátusának.
A történelem nem Horthynak ad igazat. A márciusi forradalom, a Tanácsköztársaság kikiáltása egyenes folytatása az 1918. októberi forradalomnak. 1919. március 21-én a forradalmat ugyanazok a néptömegek valósítják meg, amelyek a világháború végével megvalósították az októberi forradalmat. Az osztályától elforduló egykori grófot, a nagybirtokos Károlyi Mihályt a magyar nép megérdemelten tekinti történelme nagy alakjának.
A Tanácsköztársaság vezető testületében, a Kormányzótanácsban a kommunisták és a baloldali szocialisták blokkja alkot többséget. A Kormányzótanács elnöke Garbai Sándor. A Tanácsköztársaság általánosan elismert politikai vezére Kun Béla, a kormány külügyi népbiztosa. A kormánynak több mint egyharmada a Kommunista Pártból kerül ki, köztük Fiedler Rezső, Rákosi Mátyás, Szamuely Tibor, Vágó Béla, Vántus Károly. A baloldali szocialisták közül: Hamburger Jenő, Landler Jenő, Lukács György, Nyisztor György, Pogány József, Varga Jenő. A népbiztosok szociáldemokrata egyharmada a körülmények kényszerítő hatása alatt csatlakozik a proletárforradalomhoz, köztük Böhm Vilmos, Garbai Sándor, Haubrich József, Kunfi Zsigmond.
A Magyarországi Szocialista Párt és a Forradalmi Kormányzótanács kiáltványban fordul a magyar néphez. Tudtul adja, az ország katasztrofális kül- és belpolitikai helyzetében a proletariátus vette kezébe a hatalmat. A proletariátus diktatúrájának döntő alapföltétele a proletariátus teljes egysége. A hatalmat a Forradalmi Kormányzótanács gyakorolja, amelynek kötelessége a munkás-, paraszt- és katonatanácsok országos rendszerének kiépítése.
A Forradalmi Kormányzótanács haladéktalanul megkezdi a munkát a szocializmus előkészítésére, megvalósítására. Köztulajdonba veszik a birtokokat, bányákat, nagyüzemeket. Az elkobzott kétszáz holdon felüli birtokokon szocialista termelőszövetkezeteket alakítanak.
A Tanácskormány proletár hadsereget szervez, amely védi a munkáshatalmat. Eszmei alapon testvéri szövetségre lép Szovjet-Oroszországgal. Üdvözli az angol, francia, olasz és amerikai munkásokat. Felszólítja őket, ne tűrjék kormányaik rablóhadjáratát a Magyar Tanácsköztársaság ellen. Fegyveres szövetségre hívja Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia munkásait és parasztjait a burzsoák, bojárok, nagybirtokosok és az uralkodóház ellen. Felszólítja a német és az osztrák munkásokat, kövessék a magyar munkásság példáját.
– A magyar népre – szól a kiáltvány – a forradalmi úton, amelyre lépett, nélkülözés, nyomorgás, szenvedés vár. Mégis rá kell lépnie, a harcot kell választania. Csakis a magyar proletariátus hősiessége és áldozatkészsége valósíthatja meg az ország boldog jövőjét, a szocialista társadalmat …
A magyarországi szocialista forradalom határtalan lelkesedést vált ki külföldön. Lenin méltatja a nagy eseményt.
A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása Európa-szerte egybeesik a néptömegek forradalmi előrenyomulásával. 1919. április 13-án a bajor munkásosztály kezébe veszi a hatalmat, kikiáltja a tanácsköztársaságot. Államosítják az ipart, a bankokat, felfegyverzik a proletariátust, megszervezik a Vörös Hadsereget.
Új forradalmi hullám kezdődik Németországban.
4
Az imperialista antantkormányok felismerik a veszélyt, amelyet az orosz és a most megalakuló magyar Vörös Hadsereg és az esetleg kialakuló Német Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének egyesülése jelentene. A Szovjet-Oroszország közvetlen segítségére támaszkodó magyar proletárforradalom sikere kirobbanthatja Közép-Európa szocialista forradalmát. A szovjet hadsereg sikere és a Magyar Tanácsköztársaság megalakulása a győztes antanthatalmak proletariátusát harcra ösztönzi saját burzsoáziájuk ellen. Munkásmozgalmaik egyik legfőbb harci jelszava: el a kezeket Oroszországtól! Ez az egyre erősödő mozgalom kényszeríti az antanthatalmakat arra, hogy a fegyveres beavatkozás céljaira lehetőleg ne a saját hadseregeiket, hanem az Oroszországgal szomszédos kis államokat és az orosz fehérgárdista hadsereget használják fel.
A Szovjet-Oroszországgal szövetséges magyar munkásmozgalom annyira megzavarja az antant terveit, hogy kiterjesztik fegyveres beavatkozó előkészületeiket a Magyar Tanácsköztársaság ellen. Intervenciós háborújukra felhasználják a forradalmat gyűlölő Magyarországgal szomszédos cseh, jugoszláv tőkések és földesurak nacionalista jelszavaktól és területi követelésektől feltüzelt hadseregeit, hogy megdöntsék a magyar proletárdiktatúrát. Elrendelik Tanács-Magyarország teljes gazdasági blokádját, hogy az éhség fegyverével is elősegítsék a proletariátus uralmának bukását.
Az uralkodó osztályok számos képviselője a proletárhatalom elől Bécsbe menekül. Feledve a hazát, készek szövetkezni az antanttal a saját népük ellen folytatandó háborúra. Programjuk a Magyar Tanácsköztársaság megdöntése, a régi tőkés-nagybirtokos rendszer visszaállítása. Közvetlen céljuk lényege: az antanthatalmak azonnali fegyveres beavatkozása Magyarországon. Addig is a Bécsben megalakult ellenforradalmi szervezetük diplomáciai elismertetése.
Szükségesnek tartják ellenforradalmi rendőri, csendőri, katonai erők megalakítását. Adjon az antant titokban módot arra, hogy a Bécsben időző magyar politikusok húsz-harmincmillió kölcsönhöz jutván, néhány ezer főből álló haderőt szervezhessenek Nyugat-Magyarországon. Sürgetik, hogy Budapest megszállása antant csapatok segítségével hajtassák végre.
Bécsben, 1919. április íz-én alakul meg a magyar ellenforradalom központi szervezete, az Antibolsevista Comité.
Ahogyan a régi Magyarország a grófok, bárók országa, a Comité is csupa báró és gróf: Bethlen István, Teleki Pál, Sigray Antal, Apponyi Albert, Pallavicini, Andrássy Gyula, a két klerikális Zichy, Batthyány Tivadar. A nagytőkét Krausz Simon és Ullmann Adolf képviselik. Együttesen valósággal a feltámadt Tisza-párt: az egykori Nemzeti Munkapárt, amely az 1918. évi októberi forradalommal örökre elbukottnak tűnt. Köréjük csoportosulnak a Tanácsköztársaság elől menekülő polgárok, számos kalandor és törtető elem.
Az Antibolsevista Comitéba tömörült bécsi magyar ellenforradalmi reakciót az Osztrák Szociáldemokrata Párt lapja, az Arbeiter Zeitung akként jellemzi: ez a bécsi luxushotelekben megtelepedett budapesti paraziták hada, reakciós összeesküvő banda, visszasírja azt a rabszolgasorsot, amellyel újra lecsaphat a magyar földművesekre és proletárokra. Miután ugyanezek a grófok és bárók soviniszta frázisokkal világháborús katasztrófába kergették Magyarországot, most az ellenségtől koldulják vissza a hatalmat. Ha ez megtörténne, a magyar proletariátus a legbecstelenebb reakciónak lenne kiszolgáltatva.
A Comité vezetője Bethlen István, erdélyi nagybirtokos. Régi politikus. Ízig-vérig konzervatív arisztokrata. 1874-ben született. A politikai pályafutása kezdetén az idősebb gróf Tisza Istvánnak mindenben alárendelt Szabadelvű Párt képviselője az országgyűlésben. 1905-ben átlép az egykor Kossuth Lajos nézeteit képviselő Függetlenségi és 48-as pártba.
Ennek jobbszárnyához tartozik. Majd az Alkotmánypárthoz csatlakozik. Lojális ellenzéke az 1913-ban már másodszor miniszterelnök gróf Tisza Istvánnak.
Az Antibolsevista Comité vezetőjeként Bethlen legfőbb tevékenysége, hogy az antanthatalmak bécsi képviselőinél személyesen sürgeti a Tanácsköztársaság ellent fegyveres beavatkozást. Megtalálja az összekötő kapcsolatot a Magyarországon alakuló ellenforradalmi csoportokkal, részben titkos futárjaik útján, részben a budapesti antantmisszión keresztül.
Bethlenék a nyílt hazaárulás útjára lépnek. Elveszett vagyonuk és hatalmuk visszaszerzésére vállalják az antant-imperialisták dicstelen kiszolgálását.
1919. április 16-án a román bojárok hadserege a Szamos és a Maros folyó közötti területek teljes szélességében harcba indul a Tanácsköztársaság ellen. Pár nappal utóbb megindul a csehszlovák imperialisták hadserege is.
Négyhetes a Tanácsköztársaság; éppen hogy elkezdődik a magyar Vörös Hadsereg szervezése. Erőviszonyai ezért még nagyon kedvezőtlenek. A Vörös Hadseregnek mindössze negyvenkilencezer katonája áll százötvenezer ellenséges katonával szemben. Részben megbízhatatlan katonatisztek vezetik, akiket a Tanácsköztársaság az új hadsereg szervezésekor egyelőre nem nélkülözhet. Az egyik hadosztály parancsnoka április 26-án megegyezik az ellenséggel. Csapatai egy részével leteszi a fegyvert. Árulásával megnyitja a frontot a román hadsereg előtt. A bekerítéssel fenyegetett vörös csapatokat vissza kell vonni a Tisza vonalához.
A román csapatok közel száz kilométeres frontszakaszon akadálytalanul előrenyomulhatnak. Április 23-án elfoglalják Debrecent, május 1-én Szolnokot. A csehek elfoglalják Észak-Magyarország jelentős részét. Behatolnak Sátoraljaújhelyre, Miskolcra, megközelítik Salgótarjánt, Egert. A két sereg csapatai találkoznak a Bodrogközben. Szerbek, franciák megszállják Makót, Szegedet, románok Hódmezővásárhelyt.
Tragikus az is, hogy a Bajor Tanácsköztársaság megalakulása nyomán a németországi kommunista mozgalom nem tud országos forradalommá kibontakozni. Ezt használja fel a szociáldemokrata Noske arra, hogy 1919. május 1-én százezer főnyi sereget indítson a Bajor Tanácsköztársaság ellen, és azt véres ütközetben leverje.
A katonai vereséggel és a nemzetközi helyzet súlyosbodásával az első szabad május elseje megünneplésére készülő Magyar Tanácsköztársaság végzetes veszélybe kerül. A volt szociáldemokrata vezetők egy része reménytelennek tartja a helyzetet. Böhm Vilmos, a Vörös Hadsereg parancsnoka, parancsot ad a harc megszüntetésére.
A Forradalmi Kormányzótanácsban a volt szociáldemokrata párti népbiztosok jobboldali csoportja javasolja a kormány lemondását, a proletárdiktatúra felszámolását. Mérsékelt szellemű kormányt akarnak, amelyet az antant elismer. Ilyen fordulat az antant hatalmas győzelme lenne, amely a tanácskormány politikai megosztásával igyekszik előbbre vinni a fegyveres beavatkozást a Tanácsköztársaság ellen.
A volt jobboldali szociáldemokraták törekvéseivel szembefordulva, Magyarország népét a tanácshatalom és a nemzeti függetlenség védelmére hívják harcba a kommunisták – élükön Kun Bélával, Szamuely Tiborral, a kommunisták többi vezetőjével. A Tanács-Magyarország megmentéséért vívott küzdelemben kiemelkedő fegyvertársaik azok a volt baloldali szociáldemokraták, Landler Jenő, Bokányi Dezső és a többiek, akik tulajdonképpen most, e fegyveres forradalmi küzdelmekben megedződve válnak kommunistává.
A május 1-én megrendezett népgyűléseken őszintén a nép elé tárják a hadi és politikai helyzetet. A nemzeti függetlenség védelmére szólítják fel a tömegeket. Feleletként a munkásosztály hatalmas többsége a saját uralma, a proletárdiktatúra fegyveres védelme mellé áll.
Május 2-án a kommunisták és a volt szociáldemokrata baloldaliak hosszas elkeseredett vita után, a jobboldal tiltakozása ellenére, a Forradalmi Kormányzótanácsban is keresztülviszik a harc folytatását.
Kun Béla helyzetismertetése, harcra felhívása nyomán a budapesti Munkástanács kimondja: minden eszközzel meg kell védeni a tanácshatalmat!A Kormányzótanács elrendeli a proletariátus azonnali mozgósítását. A Tanácskormány és a munkástanácsok tagjainak fele kimegy a frontra.
Az 1848-49-es forradalmi és honvédelmi harc leglelkesebb napjai elevenednek meg. Két nap alatt csaknem százezer munkás lép be a Vörös Hadseregbe. Gyárak, szakmák állítanak ki munkásezredeket. Száztizenhét új zászlóalj indul a frontra. E nagyszerű forradalmi megmozdulásban a magyar proletariátus és a szegényparasztság elszánt akarata mutatkozik meg, hogy megvédje Tanács-Magyarországot. Átszervezik a Vörös Hadsereget. Politikai biztosok kerülnek a csapatokhoz. Kiegészítik a hadsereg fegyverzetét, különösen a tüzérséget.
A munkásosztály és velük a nép lelkesedése megváltoztatja a harcban elfáradt és parancsnokai által elárult csapatok hangulatát. A frissen harcba vetett munkásezredek hősiessége új szellemet visz a Vörös Hadseregbe, Rövid néhány nap alatt mindenütt megállítják az ellenséget, visszafoglalják Szolnokot.
A katonai helyzet még válságos, amikor az antant támogatását élvező bécsi Antibolsevista Comité polgárháborút szervez a Tanácsköztársaság ellen. Gömbös Gyulát, a még a Károlyi-forradalom idején alakult MOVE elnökét küldi Szegedre, hogy a Comité helyi szervezetét megalapítsa.
A Bethlen István megbízásából Szegedre utazó Gömböst Bécsből francia tiszt kíséri Belgrádba. Bemutatja Franchet d’Esperey tábornoknak, a balkáni francia erők parancsnokának. Párizs utasítására a tábornok biztosítja Gömböst, minden segítséget megad az ellenforradalmi szervezkedéshez. Charpy tábornoknak, a Szeged környéki francia erők parancsnokának ad erre részletes utasítást.
Gömbös kezdeményezésére Szegeden 1919. április 28-án Kelemen Gyula, egykori Tisza-párti főispán elnökletével megalakul az Antibolsevista Comité helyi szervezete, amely magát Bethlen István gróf irányításával ellenforradalmi kormányhatalomnak tekinti.
Zadravetz István ferencrendi szerzetes az ellenforradalmi erők megszervezése érdekében 1919. május 2-án, az alsóvárosi plébánia tanácstermében, zárt ajtók mögött, férfiösszejövetelt tart. Csupa módos parasztférfi van jelen, mintegy hatvanan. Felhívására felesküsznek, hogy Zadravetz vezérlete alatt készek a vörösök elleni fegyveres felkelésre. Felosztják maguk közt a várost; szervezzék be a többi férfit is. E szervezés szálai egy kézben futnak össze. Első szilárd pont ez – írja naplójában Zadravetz amelyre a szegedi Antibolsevista Comité támaszkodik. Ennél sokkal többre azonban még hosszú ideig nem jutnak, mert bár sok a hazafias szó, nagy a lelkesedés, fegyvert fogni a Comité céljaiért a szegediek nem akarnak.
Az antant fegyveres segítségével is nehéz, feladat Gömbösnek, Zadravetznek a hatalom átvétele Szegeden. A haladó polgárság, elsősorban a munkásság hősiesen ellenáll. Vezetőiket a franciák letartóztatják vagy menekülésre kényszerítik, de erőszak alkalmazásával sem tudják lefegyverezni a forradalom erőit. A munkásság és a lakosság jelentős része a Tanácsköztársaság oldalán marad.
Gömbösék annyit mégis elérnek, hogy Szeged válik a bécsi emigráció által ide irányított és a Tanácsköztársaságból ide menekülő ellenforradalmi tisztek és reakciós elemek gyűjtőközpontjává. Elszállásolásukra a franciák bocsátják rendelkezésükre a szegedi katonai laktanyákat.
Az ellenforradalom másik csoportja a Tanácsköztársaságot megtámadó román hadsereg szuronyainak védelme alatt Aradon szervezkedik.
1919. május 5-én, ugyancsak Párizs utasítására – nyilvánvalóan a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal – Gondrecourt tábornok engedélyezi, hogy Károlyi Gyula gróf, Arad megyei nagybirtokos, a megye volt Tisza-párti főispánja, ellenforradalmi kormányt alakítson. Ehhez a román nagybirtokos, nagytőkés kormány is hozzájárul. Annak a magyar arisztokráciának és polgárságnak nyújt ezzel segítségét a hatalom visszavételéhez, amely Tisza István Nemzeti Munkapártja idején kegyetlenül elnyomta az erdélyi románokat. Jellemző, hogy amikor a magyar proletariátus élethalálharcát vívja az ország függetlenségéért a támadó román és más hadseregekkel, az aradi ellenforradalmi magyar kormány a megalakulását bejelentő kiáltványban arra hivatkozik: az idegen megszálló csapatok védelme alatt a magyarság nyugalom és rend közepette él; ne harcoljon azok ellen, akik háborúba szálltak a Tanácsköztársaság megbuktatására.
Az egyeduralomra törekvő bécsi Antibolsevista Comité és ennek vezetője, Bethlen István legnagyobb meglepetésére az aradi kormány megalakításával az antant jóvoltából immár három kormánya van az ellenforradalmi Magyarországnak. A bécsi, az aradi, a szegedi. A bécsi Comité cégéreként Bethlen a szegediek szervezkedését tekinti hivatalosnak. Ennek az aradiakkal való sürgős egyesülését tekinti közvetlen politikai céljának. Ehhez gróf Károlyi Gyula is hozzájárul, mert Bethlen közli vele: az antant csak olyan ellenforradalmi kormányt kész elismerni, amely magyar területen, bármily kicsiny legyen az, tényleg gyakorolja a hatalmat. Arad román területnek számít, Szeged nem.
Ezek után Bethlen közbejárásának köszönhető, hogy Párizs engedélyével Gondrecourt tábornok jóváhagyja Károlyi Gyula kormányának átköltözését Szegedre. Arad és Szeged képviselői megállapodnak, hogy megérkezésekor Károlyi Gyula lemond, és kormányát kiegészíti a szegediekkel.
Az aradi román helyi hatóságok elősegítik a Károlyi Gyula kormány átköltözését Szegedre. Egyetlen kikötésük: a kormányt és a környezetéhez tartozó néhány tucat főből álló katonaságot szállító különvonaton ne szállítsanak fegyvert, muníciót.
A vonat nem érkezik meg Szegedre. Mezőhegyesen a románok feltartóztatják, a kormányt internálják. Az indok az, hogy a románokkal kötött megállapodás ellenére Szabó Zoltán tábornok, az aradi kormány honvédelmi minisztere fegyverrel és munícióval megrakott vagont csatoltatott a kormányvonathoz.
Szegeden közben Gondrecourt tábornok a vezérkarával, a szegedi előkelőségekkel ünnepélyesen várja a vonatot. A bandérium, a tömeg, a francia díszszázad együtt áll a pályaudvaron, csak a kormány nem érkezik meg.
Gondrecourt tábornok közbelép a románoknál. Bukarestnek azonban ekkor már mások a politikai tervei, mint a franciáknak. Nem akarják Károlyi Gyulát miniszterelnöknek. Még kevésbé Bethlen uralmát, aki erdélyi földesúr, és nyilván románellenes politikát folytatna. A románok saját céljaiknak megfelelő ellenforradalmi kormányt kívánnak.
Párizs elé kerül az ügy. Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök szabadon bocsátásáig a bécsiek, szegediek, aradiak hattagú Országos Magyar Kormánybizottságot alakítanak. Elnöke Bécs megbízottja, gróf Teleki Pál. A hattagú kormánybizottság legfőbb célja az ellenforradalmi erők katonai megszervezése; ezzel Gömbös Gyulát bízzák meg.
Az egyesülés nemcsak Bethlen és a bécsiek Tisza-párti politikájának a sikere. Egyedül a bécsi Antibolsevista Comité rendelkezik pénzzel. Ezen valamennyi ellenforradalmi csoport osztozkodni akar. Pénzhez úgy jutott az Antibolsevista Comité, hogy 1919. május 2-án éjjel egy emigráns tiszti csoport fegyveresen megtámadta a Tanácsköztársaság bécsi követségét. Mintegy száznegyven millió koronát rabolt.
A franciák egyetértenek a szegedi reakciós egyesüléssel. Egyedül Gömbös Gyula személyét kifogásolják. Túlzottan reakciósnak tartják. Szívesebben látnák, ha az ellenforradalmi hadsereget Bernátsky Kornél tábornok szervezné.
Végül a franciák belenyugszanak Gömbös megbízatásába azzal, hogy a megalakuló kormánynak ne legyen minisztere.
A Szegeden gyülekező magas rangú katonatisztek is fellépnek Gömbös vezérsége ellen.
Teleki Pál, az Országos Magyar Kormányzóbizottság elnöke, ekkor még Bécsben tartózkodik. Kelemen Béla főispán helyettesíti. Naplót vezet eme idők eseményeiről, amely később nyomtatásban megjelenik.
1919- május 22-én feljegyzi naplójába: – E. huszárezredes és B. alezredes érveltek nagy buzgalommal amellett, hogy a hadsereg szervezése nem lehet Gömbös Gyula kezében. Rangja csak százados. Emiatt nem alkalmas, hogy a hadseregben meglazult fegyelmet helyreállítsa. A hadseregszervezés vezető pozíciójába magas rangú tábornokot kell állítani.
Kelemen Béla kifejti: Gömbös a bécsi magyar Comité egyetlen Szegeden tartózkodó megbízottja. Az itteni kormányzótanács a bécsiek végrehajtó szerve. Ők jelölték Gömböst katonai vezetőnek, és ezen Szeged nem változtathat.
– Alighogy E. huszárezredes és B. alezredes elmennek – folytatja naplóját Kelemen Matusovich Imre alezredes, Rózsafy Andor és Shvoy Kálmán őrnagyok keresik fel Gömbös ügyében. Homlokegyenest ellenkező felfogást fejtenek ki, mint az előttük járt tisztek. Ragaszkodnak Gömbös személyéhez és vezetéséhez. Szerintük a tisztikarnak aránytalanul nagyobb részében teremtene ez bizalmat és megnyugvást. Csak a kiérdemesült, idős és sorsukba belenyugodni nem tudó, begyepesedett fejű tiszteknek van kifogásuk az ellen, hogy Gömbös irányítsa a katonai szervezést.
Kelemen kitart Gömbös mellett. S bár még nincs egyetlen katonájuk sem, Gömbös javaslatára kinevezi Bernátsky tábornokot a megalakítandó ellenforradalmi hadsereg első hadosztálya parancsnokának.
Kelemen, az Országos Kormányzóbizottság elnökhelyettese, néhány nap múlva újból feljegyzi: Sok katona keresi fel ezekben a napokban. Olyanok, akik Gömböst óhajtanák honvédelmi miniszternek, és olyanok, akik azt állítják, hogy a 46-os laktanya tisztjei – ahol a Szegedre érkező ellenforradalmár tisztek gyülekeznek – Gömbös ellen vannak. A tisztikar az esélyes más megnevezettek közül Seide Dezső altábornagyot semmi esetre sem akarják honvédelmi miniszternek. Bernátsky tábornok ellen nem lenne kifogásuk, de makacs ember. Jóformán lehetetlen őt meggyőzni, pedig sokszor elfogult véleményében és elhatározásaiban. Sorra veszik ezután a meg nem szállt területeken tartózkodó összes generálist, ki lenne közülük alkalmas a miniszterségre. Egyik-másik nevének említésénél csendes derültség tör ki.
Horthy neve nem merül fel. S ha már több tábornok esetleges honvédelmi miniszterségét csendes derültség fogadja, Horthy jelölését, ha egyáltalán szóba jönne, még inkább kinevetnék, hiszen hadsereget, nem hajóhadat kell szervezni.
Aznap, amikor ennyit tanakodnak Gömbös miniszterségéről, Kelemen – mint általában minden fontos mozzanatról – naplójában feljegyzi: dr. Huczik Elemér nem valami hízelgő és örvendetes híreket hozott a bécsi Comitéről. Mint az Országos Magyar Kormányzóbizottság elnökhelyettese, ő küldte Huczikot Bécsbe. Értesítse Bethlen grófot a megalakulásukról, és hogy ők a bécsi Comitét elismerik irányadónak. Várják utasításaikat.
Huczik elmondja Kelemennek: a bécsi Comité tagjai korhelykednek, isznak, kártyáznak. Egyedül Bethlen István, Teleki Pál, Gratz Gusztáv és Andrássy Gyula dolgoznak. A bécsiek megbízásából Teleki Pál rövidesen megérkezik Szegedre. Addig is hivatalosnak ismerik el a szegediek tevékenységét.
– A bécsi Comitéról hozott eme hírek végtelenül lesújtanak – folytatja naplóját Kelemen. – Hát ezért a Comitéért exponáljuk mi magunkat, erre hivatkozunk, és őket valljuk a franciák előtt egyedül hivatottnak az ország irányító hatalmának átvételére … Mulatnak, pezsgőznek, költik a pénzt, mi pedig még a legminimálisabb és nélkülözhetetlen költségekre is csak önkéntes adakozásból tudjuk az összeget összegyűjteni. Éppen ezért a legkisebb propagandát is alig tudjuk ügyünk mellett kifejteni …
Párizs határozott fellépésére Bukarest végül elrendeli az aradi kormány szabadon bocsátását, Szabó Zoltán hadügyminiszter kivételével.
A most már minden ünnepélyesség nélkül Szegedre érkező gróf Károlyi Gyula kormánya lemond, hogy kibővüljön az itteniek képviselőivel.
A tanácskozáson Károlyi Gyula azzal ajánlja magát miniszterelnöknek, hogy a franciák jóakaratú támogatásukról biztosítják a vezetésével megalakult kormányt. Bizalommal viseltetnek személye iránt a bécsi Antibolsevista Comité és annak élén Bethlen gróf.
1919. június 1-én a bécsiek megbízásából Gömbös, valamint az aradiak és a szegediek megegyeznek Károlyi Gyula miniszterelnökségében. Kijelölik a minisztereket is. Gömbös elégedetlen. Sajnálja, hogy a franciák követelésére – akik koalíciós kormány létesítésére törekszenek – Károlyi Gyula kormányába, kisebbségben bár, olyan polgári demokrata elemeket is fel kell venniök, akik nem vallják a keresztény világnézetet, nem hisznek a nacionalizmus örök igazságában. Sőt, a franciák szerint utólag a szociáldemokratákat is be kell venniök a kormányba.
A kormányalakítás legnagyobb nehézsége továbbra is a honvédelmi miniszteri tisztség. Szabó Zoltán tábornok internálásával az állás betöltetlen. Helyébe olyan minisztert kell találni, akit elfogadnak a franciák, a Szegeden tartózkodó volt közös hadseregbeli tábornokok és Gömbös is.
Ilyen jelölt nincs.
Naplója szerint Kelemen, miután a kormánylista összeállításakor őt jelölték belügyminiszternek, átmeneti megoldásként azt javasolja: egyelőre vállalja Károlyi Gyula miniszterelnök a honvédelmi tárcát. A minisztérium tényleges vezetője honvédelmi államtitkárként Gömbös Gyula, a MOVE elnöke legyen.
1919. június 2-án sok huzavona, tárgyalás és a franciák ellenállásának leküzdése után megalakul a kormány.
Bécsben együttesen nyilatkoznak Bethlen István, Apponyi Albert, Andrássy Gyula, Teleki Pál, hogy támogatják a Károlyi Gyula elnöklete alatt Szegeden megalakult kormányt.
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
