(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A franciákkal kíván – együttműködni Horthy is. Augusztus 6-án a szegedi minisztertanács ülést tart. Jegyzőkönyve szerint Horthy fővezér előadja: Szegedről bizonyos katonai csoportok elmentek. Intézkednek további csoportok sürgős elmeneteléről. Dimitriu román őrnagyot várják Kikindáról, hogy együttesen megállapítsák a demarkációs vonalat a román és a magyar csapatok között. A terv az, hogy a Szegedről induló hadsereg felvonulása Budapest felé a Duna mindkét oldalán történjék.
Gorton angol tábornok, aki Budapesten megkezdi kormányalakítási tárgyalásait, az angol politika magyarországi érdekeit tartja szem előtt. Ragaszkodik a koalíciós kormány megalakításához. Erről Bécset is értesíti.
Bethlen ingadozik, hogy mit tegyen. Böhmmel találkozása másnapján az osztrák arisztokrácia neves találkozóhelyére, a Jockey Club különtermébe értekezletre hívja össze a magyar ellenforradalom Bécsben tartózkodó vezetőit. Megérkezik Gömbös is. Úgy megy a tanácskozásra, hogy megelőzően nem tud találkozni Bethlennel.
Bethlen kijelenti: az értekezletnek döntenie kell: belenyugszik-e abba, hogy a Peidl-kormány távozásával a franciák követelése szerint a szegediekből és a szociáldemokratákból álló vegyes kormány vegye át a vezetést? Vagy az ausztriai Feldbachban állomásozó tisztek Lehár ezredes parancsnoksága alatt fegyveresen vonuljanak-e Magyarországra új helyzetet teremteni? Tisztán polgári, keresztény, konzervatív kormányt alakítani.
Bethlen, Gömbös és velük Lehár ezredes a feldbachi tisztitábor nevében a Dunántúlra bevonulás és a tisztán keresztény-konzervatív kormány mellett nyilatkozik. Lovászy Márton, az egykori függetlenségi párti politikus és több társa a Peidl- és a szegedi kormány együttműködését javasolja. Másnapra halasztják a döntést attól függően, mit eredményez Bethlen tárgyalása az antant bécsi angol megbízottjával. Addig is Lehár ezredes a tisztjeivel készüljön az indulásra.
Bethlen már berekesztené a megbeszélést, amikor Gömbös szót kér. Felolvassa az Ábrahám-kormány 1919. július 28-án kelt határozatát és Horthy fővezér írásos parancsát. Megbízást kapott, hogy az ország nyugati határán, a Murától az Ipolyig terjedő és a Dunántúlnak a Balaton átlójától északra fekvő területein, valamint a csehek által megszállt területeken folyamatban levő és ezután megindítandó katonai műveleteket a fővezér utasítása szerint ő irányítsa. Ragaszkodik ahhoz, hogy átvegye a rendelkezést a nyugaton szervezett magyar ellenforradalmi alakulatok felett.
Lehár báró ezredes felpattan. E perctől százados úrnak szólítja Gömböst. Kijelenti: nem tesz eleget a szegedi kormány, illetve Horthy parancsának.
Bethlen nem avatkozik a vitába. Sietve távozik.
Lehár közben haragosan kiáltja: – Micsoda kormány nevében parancsol nekem a százados úr? Ezek a szegedi liberálisok csinálták 1918 októberében a forradalmat. Ön talán közéjük-való, én nem! – És kisiet a szobából.
Gömbös dühös Lehárra, de haragja Horthy ellen is fordulna, ha tudná, hogy ugyanezt a parancsnokságot rábízta bátyjára, Horthy Istvánra is. Horthy István Budapesten él otthonában. Később tudja meg, hogy öccse a szegedi kormány fővezéreként mily kósza hírekre alapozva nevezte ki a Dunántúl katonai parancsnokának.
Lehár ezredes azonban egyelőre nemhogy Gömbössel, Horthy Istvánnal vagy Horthy fővezérrel törődne, de versenytársa Horthynak, hogy melyikük szállja meg hamarább a Dunántúl nagyobb részét, alapozza meg ezzel az ellenforradalmat, a saját katonai hatalmát.
A francia és angol kormányalakítási terveket igyekszik meghiúsítani közben a Friedrich István vezetésével működő budapesti Fehér Ház ellenforradalmi szervezet. Tagjai jobboldaliak. Támogatójuknak megnyerik a Budapestet megszálló román főparancsnokot. A Romániában sztrájkoktól és forradalmi mozgalmaktól megingott saját uralkodó osztálya társadalmát védi azzal, hogy Magyarországon mennél reakciósabb legyen a kormányzás.
Friedrichék tárgyalása augusztus 6-án eredményre vezet Mardarescuval. Puccsot készítenek elő a Peidl-kormány eltávolítására.
Első lépésként Friedrichék Budapestre kérik az alcsúti kastélyában tartózkodó József főherceget, a Habsburg-ház Magyarországon lakó ágának fejét. A világháború utolsó napjaiban, Ausztria-Magyarország összeomlása előtt, 1918. október végén, IV. Károly őt bízta meg mint homo regiust – királyi megbízottat -, hogy a pártok vezetésével folytasson kormányalakítási tárgyalásokat. Nem sikerült megakadályoznia az októberi forradalom kibontakozását, amely Károlyi Mihály vezetésével győzelemre vezetett. Ezt követően József főherceg felesküszik a Nemzeti Tanácsra.
Friedrich erről most már úgy nyilatkozik, hogy az 1918 októberében megalakult Károlyi-kormány és a forradalom óta valamennyi kormány, a Tanácsköztársaságot is beleértve, egyformán törvénytelen. IV. Károly király külföldi távollétében ismét a homo regius József főherceg altábornagy személyében ölt testet a megszakadt régi rend jogfolytonossága. A főherceg illetékes tehát a Peidl-kormány eltávolítása után az új miniszterelnök és a kormány kinevezésére.
Ezt az elméletet az a Friedrich István, volt Károlyi Mihály-párti országgyűlési képviselő találja ki, aki részt vett az októberi forradalom előkészítésében. Károlyi Mihály kormányában a Honvédelmi Minisztérium államtitkára volt. Ezután csatlakozott az ellenforradalomhoz. Most keresztény párti, legitimista politikát hirdet. Irányzatát keresztény kurzusnak nevezi.
A főherceg 6-án délelőtt érkezik Pestre. Egyetért a Peidl-kormány eltávolításával. És mintha 1918 októbere óta mi sem történt volna, hálából is, amiért őt ideiglenes kormányzói címmel a legfelsőbb hatalomra juttatják, a puccs sikere esetén kész kinevezni Friedrich Istvánt miniszterelnöknek, Schnetzer tábornokot hadügyminiszternek, az általuk megjelölteket minisztereknek.
Friedrich-Schnetzerék még ugyanaznap délután a régi rendszer néhány tucat rendőrével, katonatisztjével, a román fővezérség közreműködésével megszállják á miniszterelnökséget.
Schnetzer tábornok lemondásra szólítja fel az éppen ülésező Peidl-kormányt. Kijelenti: amennyiben nem engednének a felszólításnak, kénytelen letartóztatni a kormány tagjait. Peidl miniszterelnök arra hivatkozik, hogy ő március 21-én a Tanácsköztársaság kikiáltásakor azért mondott le miniszteri tisztéről, mert nem értett egyet a proletárdiktatúrával. Friedrichék mostani diktatórikus eljárásának sem veti magát alá. Miniszterelnöki megbízatását a Munkástanácstól kapta, ezt csakis annak kezébe adhatja vissza. Egyébként is a minisztertanács éppen most foglalkozik azzal, hogy a kormány mondjon le. Helyébe átmeneti polgári kormány alakuljon a szociáldemokraták részvételével.
Schnetzer tábornok ismételten kijelenti: ha azonnal nem mondanak le, őrizetbe veszi a kormányt.
A vörösőrség feloszlatásával, a Vörös Hadsereg szétzüllesztésével Peidlék védtelenek Friedrichék puccsával szemben. Peidl miniszterelnök és vele a miniszterek kénytelenek kijelenteni: lemondanak, de csupán az erőszaknak engednek.
Friedrich István és néhány társa – ahogy akkoriban mondják – sétapálcával kergették el a hatnapos uralma alatt minden tömegtámogatást elvesztő Peidl-kormányt.
Friedrichék a sikeres puccs után József főherceghez sietnek. Megfogalmazzák a főherceg kiáltványát a magyar néphez. A főherceg 7-én reggel bejelenti: átveszi az ország vezetését. Közli: az antant Budapesten tartózkodó megbízottaival folytatott tárgyalásai alapján kinevezi Friedrich István nyugalmazott hadügyi államtitkárt miniszterelnöknek, Schnetzer Ferenc tábornokot hadügyminiszternek. Ezzel a régi uralkodó osztályok különböző csoportjainak a hatalom megkaparintásáért folytatott versengéséből átmenetileg a legitimista Friedrich-csoport kerekedik felül.
Átmenetileg, mert „sétapálcás” hatalomátvételük oly sietősen történik, hogy Friedrichnek nincs ideje tárgyalni a régi rendszer politikusaival az új kormány személyi összetételéről. Ennek következtében a miniszterek túlnyomó többsége nem politikus, hanem a minisztériumok 1918. októberi forradalom előtti legmagasabb rangú hivatalnokai. Ez kezdettől súlyos tehertétele József főherceg és Friedrich kormányának.
Augusztus 8-án a Friedrich-kormány leteszi az esküt Habsburg József főherceg előtt, aki egyben Magyarország kormányzójának nyilvánítja magát.
József főherceg kormányzósága az 1918. október 31-e előtti állapotokhoz való teljes visszatérést jelenti. Friedrich ezt nyíltan nem mondja ki. Általános választójogot ígér: a nép döntse el, milyen kormányzati formában akar élni.
A Friedrich-kormány ezzel az első és második szegedi kormányhoz hasonló útra lép. Ellenforradalmi mivoltának leplezése és illúziókeltés céljából demokratikus frázisokat használ, de uralmának lényege az ellenforradalom nyílt győzelme.
Ezt számos rendelettel biztosítja. A kormány hivatalos lapján, a Budapesti Közlöny-ön kívül napilapot, hetilapot vagy folyóiratot, továbbá röpiratokat kiadni a további intézkedésig tilos. Hetekig nem jelenik meg más sajtótermék, mint amit a kormány ad ki.
Ez az eredménye a szociáldemokraták által hirdetett békés áttérésnek, amelynek jelszavával folytatták a Tanácsköztársaság elleni ellenforradalmi aknamunkát. Demokráciáról beszélt a Peidl-kormány, amikor elrendelte a vörösőrség lefegyverzését, a régi monarchista rendőrség visszaállítását, a kapitalista gazdasági rend helyreállítását.
A Peidl-kormány a munkásosztály megtévesztésének dicstelen szerepében teszi lehetővé a burzsoá hatalom erőszakszervezeteinek újjászervezését, az ellenforradalom legsötétebb erőinek szervezkedését, felfegyverzését. A tanácskormány megbuktatásakor a Peidl-kormány azt ígérte, megóvja a munkásságot a fehérterrortól, valójában utat nyitott a korlátlan ellenforradalmi diktatúrának.
Demokráciát hangoztatnak az antant magyarországi megbízottai is. Különösen az angolok. A szociáldemokrata és a polgári pártok koalíciós kormányának megalakítását helyezik előtérbe. Most még is eltűrik, hogy Friedrichék a románok segítségével elkergessék Peidléket, akik hatnapos kormányzásukkal tulajdonképpen az ellenforradalom szálláscsinálói.
Az osztályöntudatukról teljesen megfeledkezett szociáldemokrata vezérek nem számítottak arra, hogy Friedrichék elkergetik őket. Később Kun Béla írja a szociáldemokrata vezérekről és szerepükről, a fehérterror kezdeti kialakulásáról:
– A bécsi ellenforradalmár grófok, a magyar reakció, Horthy, Bethlen, Gömbös a forradalom idején mind demokraták voltak, a szociáldemokratákkal kacérkodtak. A Szociáldemokrata Pártra alapították, irányították ellenforradalmi reménységeiket. – Kun megírja: Horthy Miklós csak azután szökött át kenderesi birtokáról a szegedi ellenforradalom táborába, miután ő (Kun) nem fogadta el Horthy szolgálatainak felajánlását, amelyet a „népbiztos elvtárs iránti mély tisztelettel” írt alá. Fennmaradt József főhercegnek is egy hasonlóan alázatos kérése.
Az ilyenfajta „demokraták” ereje – írja Kun – elsősorban a szociáldemokrácia volt, amely befolyásukat közvetítette a munkásosztályra, a diktatúrára. Viszonzásként az ellenforradalom egyáltalán nem védi meg a szociáldemokratákat. Rövidesen a Peidl-kormány több tagját, sőt még Haubrichot is börtönbe veti, bármekkora a szerepük közvetve a fehérterror kialakításában.
Amennyire egységes az antant a Peidl-kormány eltávolításában, annyira nem egységes az elképzelése Magyarország jövő kormányzását illetően. Az angolok továbbra is koalíciós kormányt akarnak, de most már nem a szociáldemokraták, hanem a polgárság vezetésével.
A francia kormány a saját érdekszférájának tekinti Magyarországot. Nem hajlandó elismerni a románok segítségével kormányzóként hatalomra juttatott Habsburg-házbeli József főherceget, a Friedrich-kormányt. Az Ábrahám-kormány vezetésével akarnak koalíciós hatalmat. Hosszú politikai alkudozások kezdődnek. A megoldásig a magyar ellenforradalom uralma a román királyi csapatok fegyveres erejére támaszkodik.
Az ellenforradalom irányítói később körömszakadtáig tagadják, hogy a Peidl-kormány eltávolítását a román burzsoá csapatok segítségével hajtották végre. A tagadással szemben áll Clemenceau-nak, a párizsi Ötös Tanács elnökének megállapítása. Elutasítja József főherceg kormányzóságának és a Friedrich-kormánynak az elismerését, mert ez a kormány nem a nép akaratából létesült, idegen hatalom segítségével egy rendőrcsoport által végrehajtott államcsínynek köszönheti létét.
A Friedrich-kormány hatalomra jutásával olyan fordulat következik be Magyarországon, amely a volt monarchia visszaállításának veszélyét rejti magában. Csehszlovákia és Jugoszlávia a leghatározottabban fellép ez ellen.
Románia a kérdésben egyelőre külön úton jár. Területi igényekkel lép fel Jugoszláviával szemben. Csehszlovákiát viszont szerinte olyan baloldali kormány vezeti, amelyhez a román királyságnak nem lehet köze.
Bethlen gróf és társai megbízásából augusztus 8-án Lehár ezredes az ausztriai feldbachi tábor háromszázötven tisztjével, teherautókra rakott bőséges tartalékfegyverzettel elindul Magyarországra. Útjukon leverik a Tanácsköztársaság még helytálló tanácsi szerveit, letartóztatják azok vezetőit. Megszállják Szombathelyt. Innen több katonakorosztályt kényszerrel behíva, számbelileg megerősödve készülnek Győr-Pápa irányában Budapest felé vonulni.
Elismerik Friedrichék Budapesten alakult új kormányát. Viszonzásként Friedrich kinevezi Bethlen-Lehár bizalmi emberét – gróf Sigray Antalt – Nyugat-Magyarország főkormánybiztosává.
Bethlen politikájának győzelme ez. Kezükbe jutott Nyugat-Magyarország.
Gömbösnek, a szegedi kormány és Horthy nyugat-magyarországi katonai főmegbízottjának ugyanakkor nincsen katonája, sem országrésze. A szegedi kormány és Horthy kinevező parancsa nem több a teljesíthetetlen óhajtásnál.
Gömbös nem nyugszik meg ebben. Nem helyesli másik nemzeti kormány alakítását, amikor a szegedi még működik. Egyébként is Gömbös Habsburg-ellenes politikát követ. Helyteleníti József főherceg újbóli szerepét a politikában. Bizonyosra veszi, hogy az antanthatalmak és az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai, Csehszlovákia, Jugoszlávia feltétlenül ellenzik a Habsburgok magyarországi újbóli szereplését.
Tárgytalannak tekinti most már a nyugat-magyarországi katonai megbízatását, és egy diplomata gépkocsiján elindul Budapestre. A szegedi kormány és Horthy nevében József főherceggel, Friedrich miniszterelnökkel akar tárgyalni.
Nem jár Gömbösnél jobban Prónay sem. Hiába a főparancsnok utasítása, Kistelekről nem indulhat tovább a románok által megszállt Budapest felé. A románok balszárnya eljutott Kiskunfélegyházáig, és hogy elkerülje őket, Dunaföldvárnál átkel a Dunán. Olyan területre akar eljutni, amelyet még nem szálltak meg a románok. Jelentve ezt Szegedre, közli, hogy csapata alig szaporodott létszámban. Három vagonnyi fegyverzethez jutott; ezt a többi csapat felfegyverzésére Szegedre küldi.
Horthy és Soós tábornok mégis Prónay diadalútjáról beszél. Augusztus 7-én Kelemen Béla feljegyzi naplójába: úgy mondják, Prónaynak már több ezer az embere Kisteleken. Bernátsky tábornok előőrsei ma éjjel indulnak. Prónay és Bernátsky egyszerre vonul majd Budapestre a Duna mindkét oldalán. Amint a Nemzeti Hadsereg bevonul a fővárosba, a közrend fenntartásáról ők gondoskodnák, a románok kivonulnak. Végre, hogy jó hírek érkeznek!
Hasonlóan ír az Új Nemzedék. A „Türelem” cikk a magyar katonákhoz szól. Bízhatnak, ha Horthy Miklós vezeti őket.
Prónay augusztus 8-án bevonul Dunaföldvárra. .Tudja: nem annyira lelkesedésből, mint kíváncsiságból, fogadására azonnal összeszalad a község polgársága. Nyilvánosan felakasztat előttük a patikánál levő lámpavasra egy kommunista apát a fiával. Meglincseltet néhány kommunista tisztet és zsidót.
Előszálláson és Cecén – írja naplójában – az uradalmi majorokban néhány kimért botütéssel teremt rendet az izgága cselédek között. Célja ezzel az, hogy az uradalmakban álljon helyre a régi jó viszony az uraság és a cselédség között. Mert olyan agrárállamban, mint Magyarország, megélhetési és egzisztenciális szempontokból a mezőgazdasági termelés akadálytalan folyása igen fontos.
Szluha Dénes birtokos díszvacsorát ad Prónay és százada tisztjeinek. Sok környékbeli földbirtokos hivatalos ide. Reggelig tart a mulatság, majd elindulnak Simontornyára. Elfogják a helyi ellenállást szervező Zay Dezső volt huszár főhadnagyot és több tiszttársát. Prónay kivégezteti őket.
– Meg kell hagyni – írja Prónay -, Zay igen férfiasan viselkedett. Bal szemén monoklival állt a fegyverek elé.
Tovább indulva Prónay mindenütt akasztással, vérengzéssel teljesíti Horthy írásba nem foglalt, Soós tábornok vezérkari főnök által ravaszul mosolygó arccal, kacsintással megerősített parancsát: állítsa helyre a forradalom előtti régi rendszert. Útvonalát akasztófák, szadista kegyetlenséggel kivégzett kommunisták, cselédek, értelmiségiek, munkások, szegényparasztok, zsidók holttestei szegélyezik.
Enyingen a kocsma udvarán az első félórában egy fára öt kommunista lett felhúzva – írja Prónay. – Az enyingi öreg gróf inasa, akinek csak jó dolga lehetett gazdájánál, legjobban megérdemelte volna az akasztófát. Ettől csak azért menekült meg, mert az öreg gróf maga kérte, hogy ne legyen bántódása. Száz botot kapott, ebbe is majd belehalt …
Marcaliban a község forradalom előtti vezetői díszmagyarba öltözve, ünnepélyesen fogadják Prónayt. Egy szemtanú elmondja: a letartóztatott kommunistákat és más foglyokat embertelenül megkínozták. Van olyan, kinek a bőrét elevenen lenyúzták, akit megégettek. Hat embert, mert zsidók, az Inkey-erdőben vertek agyon. Többeket ló farkához kötve hurcoltak a hosszú úton.
Lehár ezredes tisztjei sem különbek. Jelentés számol be: amióta csapatai bevonultak Nyugat-Magyarországba, leverték a Tanácsköztársaság ellenálló helyi szerveit, a szoldateszka a legszörnyűbb módon uralkodik és dühöng. Sok ártatlant börtönbe vetnek azon ürüggyel, hogy kommunisták.
Horthy-Lehár-Prónay és akik mögöttük állnak, Bethlenék és a földjükről elkergetett arisztokraták, eddig a bécsi és szegedi kávéházakban és szállodákban bridzseztek, tivornyáztak. A Magyarországot megszálló román hadsereg nyomában, a francia, szerb és román főparancsnokság engedélyének elnyerése után mernek átvonulni a Dunántúlra, hogy kimutassák vitézségüket – nem a megszálló ellenséges csapatok, hanem a fegyvertelenné vált magyar nép ellen.
A fehérterror ellenére nincsen olyan dunántúli megye, ahol az ellenforradalom ellenállás nélkül átvehetné a hatalmat. A Tanácsköztársaság idején választott helyi tanácsok általában a helyükön maradnak augusztus közepéig. Ekkor sem mondanak le önként. Számos város akad, ahol a harc méretei kimagaslóak. Tapolcán heves utcai harcok árán, páncélvonat bevetésével kerekednek felül a fehérek. Sok helyütt a fegyveres harcok augusztus végéig tartanak.
Pilch arról ír: Pápán, Nagykanizsán, Kaposvárott, Magyaróvárott, Sümegen, Tapolcán, Celldömölkön, Siófokon, Ostffyasszonyfán, Győr vármegyében és még másutt is bolseviki agitátorok, politikai megbízottak, szökött vöröskatonák és mások által szított, kisebb-nagyobb arányú sebesülésekkel és halálesetekkel kapcsolatos, kommunista zavargások is előfordulnak még. A nagybirtokokon aratósztrájk mutatkozik. Az elszéledt kommunisták itt-ott még erősek. Sok helyen csak harc árán sikerül ártalmatlanná tenni a vöröskatonákat és a vörösuralom exponenseit. A komlói bányászok mintegy ezerötszázan fegyvereikkel együtt átmennek a szerbek által megszállt Pécsre. Tatabányán negyvenezer munkás fenyegető állást foglal a bányatulajdonosok ellen.
A dunántúli ellenállás augusztusi eseményeinek igazi jelentőségét nem ezen egyes, még az ellenforradalom által is elismert, helyi megmozdulások kisebb-nagyobb mérete emeli ki. Igazi erejük abban mutatkozik meg, hogy szinte egy időben jelentkeznek a Dunántúl számos helységében. Akciókkal kell az ellenforradalomnak számolnia.
Az ellenállás nem vezet sikerre. A munkáshatalom visszaállítása a tanácskormány lemondása után nem lehetséges. Gyengíti az ellenállást, hogy a tomboló fehérterror a Dunántúlon kiirtja a nép vezetőit, nem kíméli a harc közkatonáit. A nép magára hagyatottsága, a kommunista párt vezetésének hiánya, a kegyetlen terror, az antant politikája végül is megteremti a fehérterror dunántúli győzelmét. A munkásság, a szegényparasztság egy része ezután sem hajt fejet az ellenforradalom előtt. Hősiesen folytatja küzdelmét.
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
